E' földet az anyaszentegyház siralomvölgyének nevezi, mert valóban az is ! A h , ki számlálhatná meg csak hozzávetőleg is azon ezer meg ezer okokat, mely-lyek e' föld' lakójának szemeit bölcsőjétől kezdett 's egész koporsójáig folytatott vándorlása alatt könyükkel tölt-hetik? De mikor hullhatnának ezek forróbban, mint mikor szeretteink' — szüleink', jó gyermekeink', hű nejeink 's férjeink', gyöngéden kedvelt barátaink' — hűlt tetemeire peregnek ? Milly mondhatlan sulylyal n e -hezkedik szegény szivünkre az illyes, valószínűleg közel elvállásnak csak gondolata is ? É s , o jó Isten, milly pillanat az, mikor a'halálos ágytól a' tudósítás j ő : kiszenvedett ! ? — E' fanyar életórában együtt halhatni a' legnagyobb 's legkívánatosabb jótétemény volna.
Már itt felsőbb 's igazán keresztény érzelemre, a' szent hit' csodaerejére, 's bizonyos bölcs előkészületre van szükség, hogy az ur által rajtunk ejtett illy f ö -lötte élénk 's emésztő seb' fájdalmait, kivált elejénte, jámbor megnyugvással's türelemmel viseljük. Azonban
nem épen süriin tűnik föl e' jámbor megnyugvás, e' magasztos és dicsőítő keresztény türelem a' szomorko-dókban; a h , keseregnek, mint azok, kiknek remé-nyök nincs! — Készüljünk tehát keresztényileg azon változó esetekre, mellyeknek ember' élete e' földön kitéve van; gerjesszük föl gyakorta előre is magunk-ban azon istenes érzelmet, mellyben, ha könybe lábadt szemekkel is , kimondjuk a' keservenyhitő szavakat :
„legyen a' te akaratod." Ezen bölcs előkészület, ezen istenes érzelem' hiánya az Ínyünkre nem leendő komor napokban pótolhatatlan,mélyen nyomasztó veszteség vol-na. Üdvösen ezen ugy segíthetünk, ha azon okokat, mely-lyeket a keresztény bölcs és keresztény szenvedő ke-serveinek hanem kiirtáséira, legalább csillapításá-ra 's enyhítésére, szem előtt tart, idején megfontoljuk.
Szelídül a' keresztény' fájdalma azon gondo-latra : hogy nincs a földö?i maradandó lakhelyünk;
vagy mi előzzük meg kedveseinket az örökkévalóság' házában, vagy azok minket; az elválás' órája bizo-nyosan fog ütni ; mikor ? csak a' mennyei atya tudja ; talán jóval korábban, mint sem gyanítanánk. Ah, t a -lán már e' hónapban fájdalmasan megszakad némelly megszentelt kapocs; azon hely, hol a' hiven szorgos-kodó anya tartózkodott és hatott, üres leend, 's a' minden földi nevek' legédesebbike jó gyermekeknek keserűséget 's mély lélekfájdalmat okozand, 's ez azért, mert el van határozva, hogy nekünk is, szeret-teinknek is egyszer meg kell halni.
E' törvényre, mellynek kivétel nélkül alája vetve van minden, a' mi született, emlékeztet bennünket testünk' egész szerkezete, emlékeztetnek számtalan nyavalyáink, az ezer meg ezer fájdalmas esetek, 's a' közelünkben naponként odahulló haláláldozatok. Mi pedig másokon olly hirtelen megtörténik, nem érhet-e, nem kell-e annak végtére elérni minket is ?
Vigasztalást lel továbbá a' keresztény a' gondo-latban : „ Szeretteimet nem bírom tulajdonimul, kincsek azok, melly éket Isten határozatlan időre kölcsönözött s reám bízott. Vissza kell azokat adnom, ha isteni tulajdonosuk visszakívánja."
Az isteni kegyelmeket szerző eszközökhez járul-ható, a'malasztok'forrását magában foglaló oltári szent-séggel szabadon élhető, a' mindenek' teremtőjét és urát atyjának nevezhető keresztény' szivében ne gerjesztené föl e' gondolat ama' csöndes hódolást 's Isten' akara-tábani föltétlen megnyugvást, mellyet az hajdan egy zsidó írástudóéban a' legsajgóbb fájdalom' első kitörte
után fölgerjeszteni képes vala ? ! Ezen írástudónak — nevezzük őt Nathan rabbinak — két szép 's jó fia volt;
's míg ő szombatnapon hitsorsosait a' törvényre oktatva iskolában tartózkodók, meghalt mind a' kettő. A' gyer-mektelenné lett anya fölkarolá halottait, 's elvivén háza' emeletébe kiterjesztő őket inenyekző-ágyára, 's fejér szemfödéllel beboritá. Késő este megérkezik a' család-atya Nathan rabbi. Első kérdése :
Hol vannak gyermekeim, hogy megáldjam őket?
Elmentek; talán iskolába.
Körültekinték, 's nem vevém észre őket.
Most a' nő poharat nyujta férjének; ez dicséré's magasztalá az urat a' nyugalomnap' kimentén, ivék 's újra kérdezé :
Hol vannak fiaim, hogy ők is igyanak az áldás' borából.
Nem lesznek távol, felelt a' nő, 's ételt tön elej-be. Nathan rabbi most vidám 's derült kedvű lön, 's midőn az estebéd után elmondá a' hálaimádságot igy szólott az anya :
Rabbi, engedj kérdést tennem!
Csak kérdezz, feleié Nathan.
Nem rég, igy kezdé ez, valakitől ékszereket k a p -tam gondviselésül, 's most ugyanaz visszakívánja çze-ket. Visszaadjam-e?
Illyesmit, feleié Nathan rabbi, nőmnek nem is kelleno kérdezni. Vonakodhatol-e mindenkinek vissza-adni a' magáét ?
0 nem, viszonzá a z , de tudtod nélkül visszaadni sem akarám.
Erre azon szobába vezeté ő t , hol a' lelketlen tetemek nyugodtak, oda lépe 's elvevé halottairól a' t a karót. — Ah, fiaim, fiaim, veszékelt az atya, k e d -ves fiaim ! — Nathan' neje elfordult és sirt. Végre kézen fogván a' kesergőt, igy szólt: Nathan, nem magad mondtad-e: nem kell vonakodni visszaadni azt, mi gondviselésül reánk bízatott? íme, azur adta, az ur elvette, legyen áldott az ur' neve! — Az ui' neve legyen áldott! tevé hozzá Nathan rabbi is. —
Továbbá tudjuk, 's ez uj vigasztalás, „ h o g y ha-lálnak az igaz és jámbor keresztényre nézve nincs fulánkja ; halál nem vehet rajta diadalmat
Krisztus a' föltámadás és élet ; ki benne hisz, annak a' halál csak uj lét' boldogító kezdete. Hitünk szerint a' keresztények' jámbor elköltözöttei békességben vannak!
Békességben, milly fölemelő gondolat ! Minket szen-vedések , kisértetek 's a' nyomorok' számtalan serege
1 0 9 164ostromolnak : ők békességben vannak ! Reánk vad e r
-dei folyamok gyanánt rohannak: gyűlölet, irigység, fájdalom, rágalom, üldözés: ők békességben vannak!
Mi rettegjük elleneink', a' gonosz és rossz akaratú em-berek' cseleit : ők békességben vannak, 's az angya-lok- 's választottakkali megfoghatatlan gyönyörtársal-gást éldelik.
Igy csöpögtet lelkünkbe békét és szelid nyugal-mat a' hit' boldogító malasztja, melly nélkül észbutitó, szivrepesztö fájdalmak rohannák meg valónkat. Például elhuny az atya, vagy elhuny az anya, ki szerető szi-vében egyedül családja' üdvét hordozta, kinek éltétől látszott egyedül függni háza 's gyermekei' jóléte. A' szenvedés' szertelenségétöl meg kellene repedni a' sze-gény fönmaradott szivének, ha álthatva nem volna a' szent hittől: hoy y mennyei atyánk mindnyájunk fö-lött őrködik, 's keze az árvákat, bár kezdetben könynyel ázott tövispályán, az igazi életboldogságra v e -zérli 'stb.
Az enyhülés mellett üdvünk is munkáltatik ; mert szeretteink' halála keresztényhez egyáltalán mél-tó életkomolyság- s magunk felőli szigorú gon-dolkodásra vezet rendszerint bennünket ; elvond földtől, el « mulandóktól, s föléleszti bennünk a
maradandó, einem mulandó, örökkévaló s mennyei iránti vágyat.
Hányszor nem okozott egy szeretett ember' e l -hunyta, 's kimultának szemlélése elfajult sziveknél is tökéletes életváltozást; a' jó 's erényes emberek p e dig csak annál szorosabban csatlakoztak Istenhez. L e -gyen elég ez utóisóra példát fölhozni.
Malania, szintolly előkelőmint erényes asszony-ság , egyszerre elveszté férjét 's két fiát. Mindenki tar-tott , hogy a' súlyosan látogatar-tott most határtalan búba 's legmélyebb szomorúságba fog sülyedni. De ő
töké-letes eszméletben maradott, 's térdeire esvén igy imád-kozott : 0 Isten, te legbölcsebb, te szerető atya, most még vidámabban fogok neked szolgálni, miután szivemet azoktól is, kiket olly annyira szerettem, eloldottad!
Végr e a' viszoulátás az a' boldog gondolat, az a' csalhatatlan hit-igéret, az a' szent forrás, mellyből a' remény' kiapadhatatlan vigasztalása özönlik ! A' test-ből kiszabadult lélek ellebben; a' halál mintegy rejté-lyes fölleg beburkolja a' szeretett lelket, 's édes köz-lekedését velünk rövid időre félbe szakasztja; de e' fölleg' homályfenekén ragyogó csillagirással tündöklik a' fölemelő vigasztaló szó : viszoulátás !
'S ha e' remény bennünk elevenen áll, ha e' hit bennünk bizonyossággá lesz, ha ezután az égre tekin-tünk: akkor e' világ, 's rajta a' nyugtalan, az örök-kévalóságról elfelejtkezett sürgés undorodásunkra lesz;
boldogabbaknak érezendjük magunkat a' csöndes sír-halmok között, hol szeretteink' drága tetemeit takarít-va t u d j u k , mint azon helyeken, hol zajos gyönyör 's mértékletlen érzéki éldelet ütötték föl feneketlen templomaikat ; — ugy fogunk élni, mintha már az örök-kévalóság' házának küszöbén állanánk.
'S ha a' halál' angyala beront lakjainkba, 's k e d -velteinket mellőlünk elragadja : könyüink ugyan a' földre hullanak, de szemeinket az égre szegezzük, az atya' házára, mellyben sok lakásvagyon. — Gyermekek p e -dig örülnek, ha az atyai lakot látják. —
Sz. I.
Dávid' első zsoltára erkölcsi körirat-ban . Ulassilon után*
Tárgya : A' világ' tilos gyönyöreiből 's a' test' rendetlen indulatainak szövevényéből kifej tőző , magába szálló 's
Istenhez térő lélek' fölemelkedése.
Boldog ember, ki az istentelenek' tanácséin nem járt, és d bűnösök' utján nem állott, és a dögleletesség' székében nem ült.
Oh Istenem ! milly nagy volt eddig lelki vaksá-gom ! Nálam eddig minden dolog' becsét 's érdemét a' rendetlen indulatok határzák. Magamat mindenekben megcsaltam ; minthogy fogalmaim' 's Ítéleteim' alapját lelki vakságom tevé. 'S jóllehet bűneimben nyugalmat soha nem leltem, mégis mindig azokban kerestem a' tőlem mindegyre messzebb távozó boldogságot. A z o kat tartám boldogoknak, kik a' tilos gyönyöröket s z a -kadatlanul élvezik ; a' valódi boldogságot pedig, mely-lyet úgyis nélkülöztek irigylettem nekik. De mióta, Istenem ! mennyei világod szétoszlatá a' szivem-övedzte bünhomályt: azóta nem foghatom meg mikép tudott szivem azokban ennyi időig gyönyörködni.
Hanem az ur törvényében az ő akaratja, és az ő törvényében elmélkedik éjjel és nappal.
Igenis, o Istenem! még földileg is egyedül azo-kat tartom boldogoknak, kik neked híven szolgálnak.
— Egykor vétkes nyugalmamat kerestem az istentele-nek' beszédeiben, 's lelkemismérete' zaját azon állítá-sokkal akarám csillapítani: hogy az örök élettől félni legfölebb gyermekes ; és meg akartam az istentelenek' I fanjaival 's azon elveikkel barátkozni, mellyeket ők
magok sem hittek. Óhajtottam kitalálni a' módot, melly szerint elhitetném magammal: hogy nincs igazságos Isten, ki a' bűnöst megbüntesse ; 's hogy a' testet és bűnt nem éli tul a' lélek, hogy vétkeiért az örökkéva-lóságban meglakoljon. Ezeket ohajtottam, 's illyetén gonosz kivánataim és elveim bemocskolák lelkemet I egyedül véghetetlen irgalmadnak köszönhetem, hogy azok a' hit' utolsó szikráját el nem hamvaszták lel-kemben. Tetszettek nekem egykor azon elvek, 's még boszonkodtam is, mikor ellenök lelkemismérete tusako-dott. De, o milly boldog vagyok most én Istenem ! hogy azon kába 's istentelen útról letértem, mellyen egykor vétkeim' helyeslésére eszközöket kerestem. Most n a -ponként inkább és inkább átlátom : hogy, ha e' világon akarok is boldogul, vagy legalább nem boldogtalanul élni, ezt csupán szent törvényed' szeretete 's megtartása által eszközölhetem. Minden, mi tőled eltávolít,
ben-T
niinket minmagunkkal is ellenkezesbe hoz. Es minél inkább keressük nyugalmunkat megbántásodban : annál, inkább szaporítjuk belső nyugtalanságunkat,'s igy szerencsétlenségünket. Mert ugyan minő örömet és g y ö -nyört érezhetne lelkünk a' belbéke' hiányában ? E' béke pedig nem az ártatlanság' és ur' félelmének gyümölcse szokott-e csupán lenni ? !
Es leszen mint a' fa , melly a vizek' folyása mellett plántáltatott, melly megadja gyümölcsét az ö idejében : és az ó levele el nem hull.
Az istentelen elsorvad, elvesz tilos gyönyörei közt;
a' jámbor istentélő léleknek pedig, egykor elkövetett vétke miatti bús emlckezet-sajtolta könyüi hasonlítanak a' csermelyhez, mellynek nedvétől a' parton t e -nyészett fa egyre nyersebben, szebben virit. A' béke 's öröm annak első gyümölcsei. A' világ' tikkasztó és dögleletes szele, mellyben él, szép lombjainak csak egy levelét se pörkentheti le; sőt inkább a' bűnösök' botrányai, tilos gyönyörei 's balga örömei, mellyek egykor őtet is megkábiták, megerősítik hű fogadásá-ban , mellyel magát, o Istenem ! neked szentelé. 'S minthogy lelki vakságát szivére vette, mindinkább el-érzékenyül jó tetted' megfontolására, mellyel őtet meg-világitád.
Es mind a' miket cselekszik, megszerencsé-sittetnek.
Minden, mi egykor öt megvesztegette, óvásul's vigasztalásul szolgál most neki. Rendetlen élete mellett semmiben sem boldogult. Soha föltételeit ohajtott siker nem koronázta; 's ugy tetszett neki, mintha a' külvi-lág vétkes indulatai ellen föllázadt volna. De mióta, o Istenem ! szent malasztoddal megáldottad , azóta
sokSzerkeszti 's kiadja S z a n i s z l ó Ferencz.
-kai helyesebbek kivánatai, 's ezért föltételei nem hiti-sittatnak. Egyedüli boldogságát parancsolatid' megtartásában leli. 'S mivel életét állandó engedelmesség b é -lyegzi : minden eseményen csöndesen megnyugszik.
Nem igy az istentelenek, nem igy : hanem mint a' por, mellyet elhány a' szél a föld' színéről.
0 ! de mennyire elüt ettől Istenem ! a' bűnösök' sorsa. Szenvedélyeik, mellyek' kielégítésében lelik legnagyobb gyönyörüségöket, nyugtalanság's b a j o k ' f o r -rásaivá változnak ; szívok semmin sem nyugszik meg ; vágyódások' tengere forgószélként hányja őket ; szenvedélyizgatta lelkök hasonlít a' porhoz, mellyet p a -rányi szél is ido tova kapkod; nyugalmukat nem te benned keresik; pedig o Istenem! hol lehet azt kívü-led föltalálni ? hiszen tenmagadnak alkotál te bennün-ket , azért mindaddig nyughatatlan szivünk, míg te benned meg nem nyugszik. (Sz. Ágoston. Lib. l . c o n f . cap. 1. num. 1.)
Azokáérl meg nem állhatnak az istentelenek az Ítéletben: sem a bűnösök az igazak' gyüle-kezetében.
Tehát szükségtelen lesz a' gonoszokat o nagy I s -ten ! haragodnak, az igazakat is rettegtető napján meg-ítélned ; mert bel- nyughatatlanságuk és lelkiisméretök' mardozása már e' világon úgyis megítélte őket. Te csak azon maró féregnek adod által őket, melly szi-vükön már ez életben rágódott; tudniillik: azon vétek-szülte lélekgyötrelemnek adod által őket, mellyet semmi világi gyönyör sem volt képes megsemmisíteni.
Mert ismeri az ur az igazak' útját: és az istentelenek' útja elvész.
'S íme o Istenem ! mi lett vége azon nagyravá-gyásnak, gyönyörnek és javaknak, mellyek a' bűnös' életét foglalatoskodtaták? Nyom nélkül multak el. Ohajtá a' bűnös, hogy vele az egész világ bíbelődjék : azonban e' hiúságáért örökös feledékenység lett zsoldja. Te p e -dig o Istenem ! nem feledted el azokat ; 's azért igaz-ságod mindörökre sujtandja azon balga teremtményt, ki a' helyett, hogy e' földi pályán téged szeressen, neked szolgáljon, 's a' téged kedvelőknek készített jutalmakat megszerezze, életét dücstelenitésedre 's önkárhozatára fordította.
Beh egészen más a' jámbor' sorsa ! Mindentudó-ságod o Istenem ! pontosan följegyzi legkisebb jótettét is, hogy őt méltókép megjutalmazhasd. Szemeid ő r -ködnek fölötte szüntelen, és oltalmad' erejét érezteted vele, midőn őt majd a' szövevényes kelepczék- 's kí-sértetekből kimented; majd az üdvösség' ellenségein diadalmaskodtatod; majd, ha gyarlóságból elesett, is-mét fölemeled, végre az örökkévalóságban dicsőséged' koronájával tetézed. 0 ! milly boldog, ezerszer boldog-hát az, kinek már e' földön te vagy édes mindene! a' boldogság' kiapadhatlan forrását bírja ez.
Köves György.
szombathelyi káplán.
Nyomtatja Trattner-Károlyi, uri utcza 4 5 3 .