Jegyzetek a Trj3 szöveghez

II. ʌăŋoǝ̑ʌtǝ̑pǝ̑t tiγoǝ̑m⁸⁶ ʌăŋoǝ̑ʌtǝ̑p [Az a medveünnepi ének, amelytől az összes többi származik]

kåniki ʌăŋoǝ̑ʌtǝ̑p [Fejedelem öreg (Világügyelő férfi) medveünnepi éneke]

A tremjugani feljegyzéseket tartalmazó kézirategyüttes I. csomagjának harmadik darabja, melyet Karjalainen a II. számmal jelölt (a két medveköltő éneket egynek vette). Ez egy 284 soros, 525 szóból álló ének a kéziratcsonag 16–32. lapján. A tremjugani feljegyzések közül ezen szerepel a legkorábbi időpont: 9. XII. 1899, és az adatközlő neve: Al. Kētšəmep. A dátum feltehetőleg a Julián-naptár szerinti, ugyanis úti beszámolójában Karjalainen azt írta, hogy december 10-én érkezett meg Szurgutba. A Gergely-naptár szerint tehát december 22-én kerülhetett pont az ének végére (l. 2.1. fejezet).

Az ének címe egyben műfaji meghatározás is, melyről Karjalainen ezt írja mitológiai összefoglalásában: „Leginkább a vogul imádságok leíró részeihez hasonlítanak a tremjugani lauŋəltəp nevűek, mely elnevezést szó szerint „behozó éneknek” lehetne fordítani. Ilyeneket énekelnek a medveünnepeken mind itt, mind pedig az északi területen.

Az egyik általam feljegyzett Kān-īki-lauŋəltəp tartalmaz egy leírást a bálványszellem lakóhelyéről, házáról, arról, hogyan hoznak neki áldozati ajándékokat rénszarvasszánnal, és végül az orosz kereskedő látogatásáról, aki ellopja az áldozati ajándékokat; az énekben nincs utalás az éppen aktuális áldozati szertartásra, sem az előadó, sem a jelenlévők szükségleteire. Nincs benne semmilyen kérés; előadási módjával nem akarja felizgatni a közönséget” (JugrUsk 453, FFC 63: 107, Relig3: 88)⁸⁷.

Ebben az idézetben Karjalainen téved mind a ʌăŋəʌtəp műfaja, mind a tartalma tekintetében. Ez a tapasztalat hiányának és talán annak is tulajdonítható, hogy friss volt még az ismeretsége adatközlőjével, és talán a kölcsönös megértésnek is voltak akadályai.

86 A címben feltehetőleg íráshiba van, tiγoǝ̑m helyesen: tiγoǝm vö. Trj3/29

87 Lähinnä vogulien rukousten kuvailevia osia ovat tremjuganilaiset lauŋəltəp-nimiset, mikä nimitys sananmukaisesti voitaisiin kääntää „sisääntuontilauluksi”, jollaisia karhunpeijaisissakin lauletaan sekä täällä että pohjoisella alueella. Ne sisältävät, kuten eräs muistiinkirjoittamani Kān-īki-lauŋəltəp, kuvauksen haltian asuinpaikasta, asunnosta, siitä, miten hänelle pororaitioin tuodaan uhreja ja lopuksi venäläisen kauppiaan käynnistä uhrilahjoja varastamassa; siinä ei ole vähintäkään viittausta juuri suorituksenalaisena olevaan uhritoimitukseen, ei esittäjän ja läsnäolevien tarpeisiin eikä minkäänlaista pyyntöä; esitystavaltaan se ei myöskään ole mikään kiihottava loitsulaulu.

Egy évszázaddal később rendelkezünk annyi információval, hogy kiigazítsuk a fiatal kutató tévedését.

Karjalainennak igaza volt abban, hogy a ʌăŋǝʌtǝp szó a ʌăŋ- ’belép’ igéből képzett főnév, ezért lehet ’a behozás éneké’-nek fordítani. Az adott istenség ennek a produkciónak a révén lép be, ezzel hozzák be a medveünnepi házba, hogy részt vegyen a szertartáson. A ʌăŋǝʌtǝp a keleti hantik körében leginkább epikus műfaj, az istenség viselt dolgairól, utazásairól szól⁸⁸. Az északi hanti és manysi nyelvjárásokban viszont ennek a szónak a nyelvjárási megfelelői nem énekes, hanem drámai műfajt jelölnek, a medveünnepi színjáték egyes jeleneteit hívják így.

Az ének tartalmát azonban félreértette a gyűjtő. Mivel a kéziraton nincsenek széljegyzetek, feltehetően nem ellenőrizte a fordítást utólag, csak az adatközlő – oroszul jól-rosszul elmondott – összefoglalásából következtetett rá. Arra, hogy nem feltétlenül értett minden szót az énekben, abból is következtethetünk, hogy helyenként rosszul jelölte a szóhatárokat (a 47–48, 119, 150, 281. sorokban, l. lejjebb, a jegyzeteknél).

A 20. század végi gyűjtések közelebb visznek ennek a konkrét, Karjalainen által 1899 decemberében feljegyzett éneknek a megértéséhez. Mind a Jugan, mind a Tremjugan partján alkalmam volt találkozni ezzel az énekkel, melyet gyakran a såt ʌăŋǝʌtǝp owəʌ ʌăŋǝʌtǝp, azaz ’száz mitikus ének első éneke’ néven emlegettek. A cím arra utal, hogy ez a medveünnep első napján, a ʌăŋǝʌtǝp típusú énekek közül elsőként hangzik el. Ezt jelenti a Karjalainen által feljegyzett cím is (ʌăŋoǝ̑ʌtǝ̑pǝ̑t tiγoǝ̑m ʌăŋoǝ̑ʌtǝ̑p), amit úgy fordíthatunk, hogy az a mitikus ének, mely az összes többit szüli, mely után az összes többi következik.

Emellett az előadók úgy is emlegetik ezt az éneket, hogy kån iki ʌăŋǝʌtǝp, azaz ’Fejedelem férfi éneke’. Ez az istenség, kån iki ’Fejedelem férfi’ vagy sårńi kån iki ’Aranyfejedelem’

nem más, mint Ég Atya legkisebb fia, a szurguti hanti nép legfőbb védelmezője (Csepregi 1997a: 68, 1997b: 303, 2019b). Az előadók szerint ez az ének arról szól, hogyan tanítja meg kån iki a hantikat vadászni és az oroszokkal kereskedni. Ebben partnere kəriška păγ roməńka azaz ’Griska fia Romenyka’, vagyis Roman Grigorjevics. Ő feltehetőleg történeti személy volt, egy valaha élt orosz kupec, aki bekerült a keleti hanti mitológiába és máig őrzi ott előkelő pozícióját. Gyűjteményemben van olyan ének, melyben a két jó barát, kån iki és kəriška păγ roməńka együtt poharazgatnak.

Az ének cselekményének rövid összefoglalása:

A világ teremtésekor Ég Atya aranyból font kötélen leeresztett a vízre hét testvért, azaz hét fiát. Arra repült egy fenyőszajkó, csőrében egy „könyök hosszúságú” cirbolyafenyő tobozzal. A madár elejtette a tobozt, melyből egy „merőkanál feje nagyságú, bögre feje nagyságú”, cirbolyafenyőkkel benőtt sziget keletkezett. Ezen a szigeten kezdődött a földi élet (1–48). Az ének hőse, akit az énekes egyes szám első személyben szólaltat meg, tetőgerendás házában üldögél. Amint beköszönt a „kutyaláb rövid tiszta ősz” a „zúzmarás szájú” reggelekkel, a tarka madárrajhoz hasonló hófelhőkkel meg a nyenyec szánkaravánokra emlékeztető, víz sodorta falevelek hosszú sorával, a vadász előkészíti íját és nyilait, és elindul az erdőbe, ahol medvebőrrel fedett vadászkunyhója várja (49–118).

Sok cobolyt és mókust elejt, a bőröket zsákokba, a húst fedeles kosarakba rakja. A nyár

88 Egy 1992-ben, a Jugan felső folyásán feljegyzett ének, melynek hőse a wŏntʌuŋk ’erdei szellem’, el is hangzik az utasítás: egy istenségnek csak hét éneke lehet, többet nem szabad készíteni neki – ennek megfelelően az emberek sem költhetnek maguknak hétnél több egyéni éneket, fűzte hozzá az adatközlő, P.

V. Kurlomkin.

közeledtével, amikor Ég Atya „tetovált kezét a vízre helyezi”, a főhős kéziszánon elhúzza a zsákmányt a folyóig (119–153). „Kérge hántott fából” jó tutajt ácsol, és az olvadás után a folyón úsztatja kosarait lefelé, északi irányba (154–202). Két folyó „darvaktól taposott”

kereszteződésénél beszélték meg a találkozót Griska fia Romenykával úgy, hogy ha egyikük korábban odaér, megvárja a másikat (203–230). Griska fia Romenyka megérkezik, a főhős a prémeket és a húst selyemre cseréli. A zsákokat és kosarakat a vízre, a sok drága selymet pedig a partra hozzák, amíg a „nyírkéreggel fedett ház korhadt fája megtelik”.

Utána mindketten hazaindulnak (231–284).

Az ének 100 évvel későbbi változatának hasonló a cselekménye, de bonyolultabb a szerkezete. Két vadászat (őszi és téli) és két kereskedés (téli és nyári) szerepel benne, valamint költői képekben gazdag leírások színesítik a történetet, legyen szó az évszakok változásáról vagy a szereplők eszközeiről – Roman Grigorics már nem csónakon, hanem prüszkölő-fújtató gőzhajón érkezik az árucsere helyére (l. bővebben Csepregi 1997a: 69–

73, 1997b: 304–314, 2019b).

Mondatonkénti fordítás, jegyzetek 1–3. sor

Száz medveünnepi ének, száz ének innen fás…

A kéziratban egy hosszú vízszintes vonal jelzi, hogy a mondat befejezetlen. Talán ez még a cím része.

4–12. sor

Nagy isten férfi, jó atyám, nagyhatalmú férfi népes vízre, emberek lakta vízre arany kötél messzi végén hét fiút leereszt.

6. i̮ʌi̮ʌǝ̑m ko Karjalainen bizonytalan volt az értelmezésben, ezt mutatja a széljegyzete. A szó feltehetőleg az aʌi̮- ’uralkodik’ ige igenévi alakja.

13–18. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ közepén nagy isten férfi, jó atyám hét fiút leereszt.

A szótárak szerint ez a Vogulka folyó hanti neve (KT 215, D 1575, T. 515), de valószínűleg nem pontosan erről a folyóról van szó, l. a 22–23. sorhoz fűzött magyarázatot.

19–23. sor

Eme táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vizére engem, táplálékos-wăɣǝ̑ʎ-messzi-forrásának-fejedelmét himbálva leenged.

21. mȧnem ḷȧťijəɣəʌ Karjalainen kérdőjele a margón bizonytalanságra utal. Maga az ige ebben az alakjában nincs adatolva a Trj nyelvjárásban.

22–23. ʌȧntəŋ wăɣǝ̑ʎ kŏɣo tŏj kån – ez kån iki istenség egyik neve. Karjalainen a szurguti osztjákoktól azt az információt kapta, hogy „az istenség valahol az Alsó-Obon lakik, egy wăɣǝ̑ʎ nevű folyó partján. Innen van a neve, «táplálékos wăɣǝ̑ʎ messzi forrásának fejedelme», ahol egy házikót is építettek neki⁸⁹ (JugrUsk 255, FFC 44: 187, Relig2: 142).

89 Haltia asuu jossakin ala-Obilla, Vaγəl’ nimisellä joella – siitä nimitys „viljaisen Vaγəl’in kaukalatvan kān – jossa hänelle on rakennettuna jurtta.

22–35. sor

Eme zuzmarás szélű, füves tó, közepes tó közepén az első világ születése idején erdei fenyőszajkó nénéd egy könyök nagyságú nagy cirbolyatobozzal repült.

36–39. sor

Leejtette a szent földre, melyről hallott.

38–39. iʌə rəɣəptəttəɣ wəʌe ’leejtette íme/bizony’. A szurguti hanti éneknyelvben fontos szerepe van a szemantikailag üres vagy jelentés nélküli töltöelemeknek. Ennek egyik fajtája az igei sorok végét jelölő szó, jelen esetben wəʌe ’hiszen’. Ilyen szavak még: məntə, ʌǚw (Csepregi 1997c). A wəʌe a következő helyeken jelenik meg (zárójelben a nem-igei sorok végén lévő előfordulások): 48, 52, 58, 88, (89), 97, 101, 105, 111, 128, 133, 141, 145, 153, 157, 166, 178, 182, 193, 208, 224, 230, 237, 250, 257, (261), 267, (280), 284.

40–48. sor

A fenyőszajkó, parti fecske – hát íme, ott egy merőkanál feje nagyságú, bögre feje nagyságú kis sziget, cirbolyfenyős nagy sziget keletkezett.

40. wårǝ̑p kăťaŋ ’fenyőszajkó, parti fecske’ – ez nem a mondat része, csak utalás az előző mondatra, hogy a fenyőszajkó ejtette ki a csőréből a cirbolyatobozt, melyből egy kis erdős terület lett mocsáron.

45–46. ʌuŋk ko juɣǝ̑p ənəʌ pȧj ’bálványszellem fájá(val benőtt) nagy sziget’. A pȧj eleve olyan mocsári szigetet jelöl, melyen cirbolyafenyő nő. A cirbolyát pedig a hantik szentnek tartják, az istenség fájaként (ʌuŋk ko juɣ) tisztelik.

47–48. tŏɣoǝ̑t eɣoəntəɣʌən – Karjalainen tévedett a szóhatárt illetően, helyesen: tŏɣoǝ̑

teɣoəntəɣʌən ’oda (=ott) megjelent’

Eddig tartott a világ teremtéséről szóló rész, itt kezdődik az ének tulajdonképpeni cselekménye.

49–52. sor

Erdeiszellemes, tetőgerendás házamban, üldögélek/éldegélek én, íme.

49. jǚḷiʌi – az erdei szellem (jǚḷi) a mitikus énekekben gyakran fordul elő a ház v. ajtó jelzőjeként. Oka számomra ismeretlen. Nincs információm arról, hogy a hantik körében lett volna valamiféle kapubálvány. Lehetséges, hogy mivel az ének hőse természetfölötti lény, istenség, (ʌuŋk), a házát is hasonló jelzővel illetik, bár a ʌuŋk magasabb rendű szellem, mint a jǚḷi.

51–52. mȧnə åmsi̮-| ʌəʌi wəʌe – az énekben többször előfordul, hogy ha egy ige két sort foglal el, a veláris hangrendű szó a következő sorban palatális magánhangzókkal folytatódik, azaz hiányoznak a velaritást jelölő mellékjelek. A mássalhangzóknak a képzési helyére utaló mellékjelek szerepelnek, tehát nem lehet szó elnagyolt, sietős írásmódról.

Mivel lehetséges, hogy valóban hangrendi átcsapás történt, ezeket az eseteket nem javítom, hanem egy [!] jellel hívom fel a figyelmet a problémára. Egyéb előfordulás ebben az énekben: 87–88, 96–97, 127–128, 132–133, 140–141, 144–145, 156–157, 177–178, 201–

202, 207–208, 219–220, 249–250. A 204. sorban, ahol nem kellett elválasztani az igét, végig veláris magánhangzók állnak: pŏrmi̮ʌə̑ʌi̮. A 256–257. sorban az utolsó szótagban már jelölt palatális magánhangzó szerepel: wi̮ɣə̑ ʌ-| təʌȧt. Lehetséges, hogy ez a magánhangzóharmónia eltűnésének az első jele. Vö. még: Trj2/10, 14, Trj4/547.

53–58. sor

Nagy isten férfi jó atyám olyan őszt teremtett, melyben a vékony hóban még könnyen futnak a vadászkutyák. (Ez az ősz eleje.)

59–60. sor

Másik napra virradtunk.

61–66. sor

Nagy isten férfi jó atyám a deres szájú sok reggel micsoda sokaságát készíti.

67–75. sor

Az északi ég felől úgy tűnik, mintha valami tarka, színes, foltos jåɣḷaki̮ szakadozna, mintha egy bőrszíj, bőrhám málladozna.

70. sor

jåɣḷaki̮ ismeretlen jelentésű szó, amit Karjalainen is kérdőjellel jelölt. A kontextus alapján rovarcsapat vagy madárraj lehetne, de lehet a hófelhő metaforája is.

76–88. sor

Eme táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó folyóm partján látom, amint nyenyec lányok, nyenyec fiúk költöznek olyan hosszú szánsorral, hogy a kilőtt nyíl nem ér el a végéig, úsznak a folyón lefelé, északi irányba.

Lehetséges, hogy ez is metafora: a fentebb idézett jugani mitikus énekben is előfordul, hogy a folyó hordalékát nomadizáló nyenyecek szánsorához hasonlítják (Csepregi 1997a: 71, 1997b: 310). Az északi hanti hősepikában a jégzajláskor a folyón egymás nyomában sodródó jégdarabokat hasonlítják nyenyec szánsorhoz (BiblPáp III: 185/747).

89–97. sor

Egyszer, íme, a dolgos férfi keze alatt a kemény fa és a nyírfa összeragad a tokhalból főzött enyv által, megdermed.

Ezekben a sorokban az énekes az összetett íj készítését foglalja össze: az íj középső ívét adó kemény fa (ʌəʌ) és a külső íveket adó puha fa, általában nyír (kuť) enyvvel való összeragasztásáról beszél. A tokhalból készülő enyvről l. Sirelius 1904: 51.

98–105. sor

Íjas dolog jó kezdetét csinálgatom, nyilas dolog jó kezdetét csinálgatom. (=Az íjam és a nyilaim rendbetételével foglalkozom.)

106–111. sor

A fenti erdő felé megyek mint egy puttonyos erdei szellem.

108–109. ki̮ntǝ̑ŋ čö̆ṇčpi wŏnt jǚḷi – a ’puttonyos hátú’ jelző arra utal, hogy a vadászat hosszú ideig fog tartani (EPS).

112–118. sor

A fenti erdőben van nekem egy karmos medvebőrrel, fagyos medvebőrrel fedett kunyhóm.

119–120. sor

Felvirradt a következő nap.

119. kătʌi̮ nåʌǝ̑ɣ – talán téves szegmentálás, helyesen: kătʌi̮n åʌəɣ nap kezdete, amikor beköszönt a következő nap (LNK).

121–128. sor

Hajlott körmű cobolykölyök, hajlott körmű, hurokkal fogott mókus sokaságát akasztottam az övemre.

121, 123. moɣoḷə̑ŋ kǚṇčpi ’hajlott körmű’ a melléknév alapszava feltehetőleg moɣə̑ l

’kanyar, görbület’. A melléknév alakja máshol moɣḷe̮ŋ (Trj4/118).

125. tȧrniʌiʌ ismeretlen jelentésű, a mondatba nehezen illeszthető morfológiájú szó. talán köze van a Kaz. tarən- harcol, sürög-forog (KT 1021, D 1476) igéhez. Ugyanez a szószerkezet előfordul másik énekben is: mokkuj ńŏɣǝ̑s tȧrniʌiʌ kölyök hím coboly

?tüsténkedik (Trj4/119–120) 129–133. sor

Sok zuzmarás szájú zsákot, sok fedeles kosarat rakosgatok, íme.

129. påčə̑m oŋpi̮ ’zuzmarás szájú’ – a 146. és 148. sorban påčə̑m alak van, a 183, 189. és 253. sorban ugyanebben a kifejezésben păčə̑m ’nedves, átázott’ alak. Lehetséges, hogy állandó jelzője van a zsák szónak, és akkor az egyik lejegyzési forma téves. A másik lehetőség, hogy az énekes váltogatja a jelzőket.

134–141. sor

Nagy isten férfi, jó atyám, a nyarat hozó férfi íme, rátette két tetovált kezét az emberek által lakott vizekre (= megindult az olvadás, a jégzajlás)

139. jəɣtən kö̆tɣən két tetovált kéz, a szótárak szerint jiɣtəŋ (KT 150, D 354, T. 74) 140–141. ʌəɣo ťi pănɣǝ̑ntəʌɣən – talán hibás igealak, helyesen: pănɣǝ̑ntə-ʌ-ən

’rakosgat-PRS-3SG’ vö.132–133. sor és 2.2.4. fejezet.

142–145. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vize eszembe jut, íme.

146–153. sor

Zuzmarás szájú sok zsákot, letakart szájú sok fedeles kosarat két lábon csúszó kéziszánon húzogatok, íme.

150. kit kǚrp əntȧp – feltehetően téves szegmentálás, helyesen: kit kǚr pəntȧp ’két láb talpú’. A pənt ’út’ szót a szántalp jelölésére is használják (LNK).

151. wȧnəŋ ăɣoǝ̑ʌ talán helyesen: wånə̑ŋ ăɣoǝ̑ʌ ’vállas szán’, olyan szán, melybe az ember magát fogja be, a vállán van a kantár.

154–157. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vizére végül megérkezem, íme.

158–166. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vizem mentén a tavaszi áradáskor a partfalban keletkező, fazék mélységű patakok olyan hangosan zúgnak, mint egy nőstény medve vagy hím medve üvöltése.

163. kåʌə̑ɣ wåjə̑ɣ ’hím medve’ – kåʌə̑ɣ ’unokaöcs’, utalás arra, hogy a medve az ember rokona. A medveünnepi szertartás során a medvét rokonságnévvel (öcsike, bátya) szólítják meg, különösen a medve nemzetség tagjai (LNK).

167–178. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vizemen a télen megfagyott jégdarabok északra sodródnak.

173. kö̆təŋ jä̆ŋoko ’?kezes jég’ – homályos jelentés, talán kézbe, marokra fogható jégdarab.

179–182. sor

Kérge hántott fából tutajt készítek.

183–193. sor

Nedves szájú sok zsákot, sok fedeles kosarat a vízi járműbe emelek, felhordom rá a nedves szájú sok zsákot, sok fedeles kosarat.

183. păčə̑m oŋpi̮ – l. a 129. sorhoz írt jegyzetet 194–202. sor

Táplálékos wăɣǝ̑ʎ jó vizemen a kérge hántott fából készült jó tutajon északi irányba úszom.

203–208. sor

A darvak taposta két folyó összefolyásához/kereszteződéséhez érkeztem.

209–218. sor

Ahogyan korábban is volt, egy városi kereskedő barátomnak, Griska fia Romenykának meg kell érkeznie a két folyó összefolyásához.

215. ʌoksə̑m iki ’barátom’ vö. ʌoɣə̑s barát, a szótár (D 743) és a mai köznyelvi használat szerint a birtokos személyragos alak ʌuksəm lenne, de itt nem megy végbe a magánhangzóváltakozás.

218. jŏɣoǝ̑ttə̑ wä̆r tăjaʌ ’jövetele van’ szükségességet kifejező szerkezet (jönnie kell).

219–224. sor

Ha ő érkezik előbb, megvár engem, íme.

225–230. sor

Ha én érkezem előbb, megvárom őt, íme.

230–237. sor

Amint nézelődök, Griska fia Romenyka barátom jődögél, íme.

238–250. sor

Griska fia Romenyka barátocskámnak teli van a keze a drága áruval, Griska fia Romenyka barátommal kicseréljük a drága ruhákat.

251–257. sor

Amíg vártam, a nedves szájú sok zsákot, sok fedeles kosarat a partra tettem, íme.

252. ʌä̆ɣəʌmȧmpə ’amint várakoztam’ – az igetőben az első szótagi magánhangzó ȧ (ʌȧɣəʌ). A lejegyzés szerint az igenév rövid magánhangzót tartalmaz.

258–267. sor

Griska fia Romenyka barátocskám amit ő hozott, a végtelen sok drága selymet kihordja a partra, íme.

263. koʌȧpi – Karjalainen aláhúzta annak jeléül, hogy nem érti. Talán ugyanaz, mint kŏʌʌapə̑ ’vég nélkül’ (vö. Trj2/18).

268–284. sor

Miután nyírkéreggel fedett, korhadt fájú házamat dugig telerakta, Griska fia Romenyka barátom nyírkéreggel fedett, korhadt fájú házamtól a partmenti vízen, ahonnan jött, oda el is ment, íme.

271. ťaki tȧŋȧt durva nyomatékosító szó ’agyon, nagyon, teljesen’, csak a déli nyelvjárásokból adatolva, vö. Vértes 2004: 172.

273. påni̮ʌə̑maʌ ’megrakván’ az alapige păn- ’tesz, rak’. Lehetséges, hogy a påni̮ʌ- alak éneknyelvi változat.

281. jəŋkə ti̮ʌ téves szegmentálás, helyesen jəŋkət i̮ʌ ’a vízen lefelé’ (vö. Trj4/164).

2.3.4 Trj4 Hősének szószerinti fordítással

In document keleti hanti szöveggyűjtése 1899–1901 (Pldal 84-91)