Iskolahálózat és útkeresés 1

DR. BOSNYÁK ISTVÁN

Vizsgálatomhoz elegendő dokumentumanyag kínálkozik, hisz Vajdaságban 1991-96 között tucatnyi tervezet született az itteni magyar iskoláztatás újabb és legújabb kori valóságának részle-ges vagy teljes átfogó megreformálására. E dokumentumok kö-zött vannak tervezetek, elaborátumok, modellvázlatok; törvény-módosító indítványokat, szerződéseket illetve megrendelőiket illetően van köztük egyéni, társszerzői és projektumi tervezet, po-litikai és civil szervezeti, illetve önkormányzati tervezet. Az isko-láztatás kisebb vagy nagyobb körzeteire való irányultságát tekint-ve e dokumentumok között találunk városi, községi és tartományi térségekre vonatkozókat. Az oktatás és képzés szintjeit tekintve e gazdag dokumentumtárban képviseltetve van az általános isko-lai, középiskolai és felsőoktatási tervezettípus és -részleg, érintő-legesen az óvodai nevelésre és a posztgraduális képzésre is ki-térő dokumentum.

E sokrétű, jelentős dokumentumhalmazt 1996 tavaszán egy szakmai tanácskozás összevető vizsgálat tárgyává is tette, és az önmagában is terjedelmes – egy közepesen testes dokumentum-kötetre rúgó – tervezetanyagot e tanácskozás megtoldotta egy valamelyest karcsúbb, 8 szerzői ívnyi potenciális kiadvány mo-delltervező szövegével. Jelen tanácskozásunkra ennek az impo-záns dokumentumanyag-banknak mélyrétegi elemzését is el

sze-1A tanácskozáson a szerző részletet ismertetett Modellkeresésünk, modell-tervezésünk fél évtizede című munkájából (szerk. megjegy.)

Iskolahálózat és útkeresés

DR. BOSNYÁK ISTVÁN

Vizsgálatomhoz elegendő dokumentumanyag kínálkozik, hisz Vajdaságban 1991-96 között tucatnyi tervezet született az itteni magyar iskoláztatás újabb és legújabb kori valóságának részle-ges vagy teljes átfogó megreformálására. E dokumentumok kö-zött vannak tervezetek, elaborátumok, modellvázlatok; törvény-módosító indítványokat, szerződéseket illetve megrendelőiket illetően van köztük egyéni, társszerzői és projektumi tervezet, po-litikai és civil szervezeti, illetve önkormányzati tervezet. Az isko-láztatás kisebb vagy nagyobb körzeteire való irányultságát tekint-ve e dokumentumok között találunk városi, községi és tartományi térségekre vonatkozókat. Az oktatás és képzés szintjeit tekintve e gazdag dokumentumtárban képviseltetve van az általános isko-lai, középiskolai és felsőoktatási tervezettípus és -részleg, érintő-legesen az óvodai nevelésre és a posztgraduális képzésre is ki-térő dokumentum.

E sokrétű, jelentős dokumentumhalmazt 1996 tavaszán egy szakmai tanácskozás összevető vizsgálat tárgyává is tette, és az önmagában is terjedelmes – egy közepesen testes dokumentum-kötetre rúgó – tervezetanyagot e tanácskozás megtoldotta egy valamelyest karcsúbb, 8 szerzői ívnyi potenciális kiadvány mo-delltervező szövegével. Jelen tanácskozásunkra ennek az impo-záns dokumentumanyag-banknak mélyrétegi elemzését is el

sze-1A tanácskozáson a szerző részletet ismertetett Modellkeresésünk, modell-tervezésünk fél évtizede című munkájából (szerk. megjegy.)

rettem volna végezni, azt próbálván felmutatni, milyen rokoni és ellentétes modelltervező alapelvek, szemléletek és koncepciók rejlenek e gazdag tervezetanyagban. De amikor láttam, hogy 100 főnyi részvevő lesz e tanácskozáson, elálltam ettől.

Maradok tehát határainkon túlról jövő, nem jugoszláviai rész-vevők tájékoztatására gondolva a fél évtizedes modellkereső, modelltervező erőfeszítéseink faktográfiájának a puszta vázolá-sánál, pontosabban puszta jelzésénél, csupán néhány informatív ténnyel. Mindenekelőtt a szakembereinkről kell szólni, akik tevé-kenyen részt vállaltak a modellkeresés, modelltervezés nem min-dig hálás feladatából. Akik vagy egyéni, vagy társszerzői, vagy projektumi munkavállalással szerzőivé, társszerzőivé váltak a szóban forgó dokumentumaiknak ábécésorrendben: Ágoston Mi-hály, Balla Lajos-Laci, Bányai János, Gerold László, Harmath Károly, Huzsvár László, Józsa László, Kocsis Mihály, Körmendi Ferenc, Páll Sándor, Ribár Béla, Sátai Pál, Sziveri Rezső, Tóth Lajos, Vajda József, Várady Tibor és az ún. stuttgarti kutatóköz-pont számomra név szerint ismeretlen munkatársai. Ha vissza-gondolunk, hogy milyen 5 évek állnak mögöttünk a létminimum, a munkafeltételek, a közéleti traumák, a kisebbségpolitikai prob-lémáink tekintetében, akkor bizonyára csakis hálát és köszönetet mondhatunk a kollégáknak, akik szívósan és akkurátusan tudtak egyebek között iskolaügyeink nagy modellkérdéseiről is gondos-kodni az elmúlt években.

Milyen intézmények és szervezetek voltak e modellkereső szaktevékenység fő támogatói? A közigazgatási intézmények kö-zül mindenekelőtt ki kell emelni Szabadka, majd Becse önkor-mányzatát; az oktatási intézmények közül az Újvidéki Magyar Tanszéket; a politikai szerveztek közül a VMDK elnökségét, okta-tási bizottságát és a stuttgarti kutatóközpontot, valamint a másik politikai szervezetnek, a VMSZ-nek az elnökséget és oktatási bi-zottságát; civil szervezeteink közül a becsei székhelyű Than Fi-vérek Értelmiségi Kört, illetőleg az újvidéki székhelyű Jugoszlá-via Magyar Művelődési Társaságot.

Meddig jutottak el e közösségi útkeresés, tervezés folyamatá-ban az aposztrofált személyek, intézmények, szervezetek? Mi-lyen fázisban van a szintézistermelés, e sokféle tervezet rokon

szellemű elképzeléseinek közös nevezőre hozása? Milyen reális esély van e fél évtizedes kínkeserves munka leszűrt eredmé-nyeinek legalább részbeni valóra váltására? Miként lehetne átvál-tani az eddigi elméleti munkát gyakorlattá, azaz iskoláztatásunk köznapi valóságává?

1996 májusában Újvidéken megtartott szakmai tanácskozás konszenzussal meghozott záróhatározata értelmében megalakult egy munkabizottság, egy szakbizottság, amely azt a feladatot kapta a tanácskozástól – amely tanácskozáson adva voltak a le-hetőségek erre, hisz mindkét, sőt mindhárom kisebbségpolitikai szervezetünk szakemberei jelen voltak, főbb hivatásos intézmé-nyeink, sőt civil szervezeteink képviselői úgyszintén –, hogy pró-bálja szintetizálni az eddigi közös és egyéni, közösségi és projek-tumi töprengések eredményét, koncíz irányelvekbe foglalva azt, ami közös és realisztikus. E bizottság – tagjai: Ágoston Mihály, Balla Lajos-Laci, Bosnyák István, Páll Sándor és Tóth Lajos – ed-dig sajnos csak a felét végezte el felvállalt munkájának. Most, a választások lezajlás után talán a hátralevő munkát is el tudjuk vé-gezni, és remélem, hogy bizottságunk tagjai régebbi vagy mosta-ni szervezeti hovatartozástól függetlenül találnak magukban any-nyi erőt, hogy e munkát befejezzék. Nem pusztán bizottsági feladat elvégzéséről van szó, hanem arról, hogy megpróbáljuk az elméletnek a gyakorlatra való váltását egy picurka kis lépéssel legalább. A realitás tudniillik az: ahhoz, hogy az eddigi fél évtize-des keresésből és tervezésből gyakorlat is lehessen, az kellene, hogy a szerbiai törvényhozó testületek és egyebek kézhez kap-ják a vajdasági magyarok konszenzussal támogatott oktatási irányelveit, programját, hogy ne lehessen mint parciális indít-ványt, mint egyik vagy másik pártnak, intézménynek, szervezet-nek a beadványát kezelni; gyakorlati szempontból nagyon fontos még a hátralevő munka, és remélem, hogy befejezzük.

rettem volna végezni, azt próbálván felmutatni, milyen rokoni és ellentétes modelltervező alapelvek, szemléletek és koncepciók rejlenek e gazdag tervezetanyagban. De amikor láttam, hogy 100 főnyi részvevő lesz e tanácskozáson, elálltam ettől.

Maradok tehát határainkon túlról jövő, nem jugoszláviai rész-vevők tájékoztatására gondolva a fél évtizedes modellkereső, modelltervező erőfeszítéseink faktográfiájának a puszta vázolá-sánál, pontosabban puszta jelzésénél, csupán néhány informatív ténnyel. Mindenekelőtt a szakembereinkről kell szólni, akik tevé-kenyen részt vállaltak a modellkeresés, modelltervezés nem min-dig hálás feladatából. Akik vagy egyéni, vagy társszerzői, vagy projektumi munkavállalással szerzőivé, társszerzőivé váltak a szóban forgó dokumentumaiknak ábécésorrendben: Ágoston Mi-hály, Balla Lajos-Laci, Bányai János, Gerold László, Harmath Károly, Huzsvár László, Józsa László, Kocsis Mihály, Körmendi Ferenc, Páll Sándor, Ribár Béla, Sátai Pál, Sziveri Rezső, Tóth Lajos, Vajda József, Várady Tibor és az ún. stuttgarti kutatóköz-pont számomra név szerint ismeretlen munkatársai. Ha vissza-gondolunk, hogy milyen 5 évek állnak mögöttünk a létminimum, a munkafeltételek, a közéleti traumák, a kisebbségpolitikai prob-lémáink tekintetében, akkor bizonyára csakis hálát és köszönetet mondhatunk a kollégáknak, akik szívósan és akkurátusan tudtak egyebek között iskolaügyeink nagy modellkérdéseiről is gondos-kodni az elmúlt években.

Milyen intézmények és szervezetek voltak e modellkereső szaktevékenység fő támogatói? A közigazgatási intézmények kö-zül mindenekelőtt ki kell emelni Szabadka, majd Becse önkor-mányzatát; az oktatási intézmények közül az Újvidéki Magyar Tanszéket; a politikai szerveztek közül a VMDK elnökségét, okta-tási bizottságát és a stuttgarti kutatóközpontot, valamint a másik politikai szervezetnek, a VMSZ-nek az elnökséget és oktatási bi-zottságát; civil szervezeteink közül a becsei székhelyű Than Fi-vérek Értelmiségi Kört, illetőleg az újvidéki székhelyű Jugoszlá-via Magyar Művelődési Társaságot.

Meddig jutottak el e közösségi útkeresés, tervezés folyamatá-ban az aposztrofált személyek, intézmények, szervezetek? Mi-lyen fázisban van a szintézistermelés, e sokféle tervezet rokon

szellemű elképzeléseinek közös nevezőre hozása? Milyen reális esély van e fél évtizedes kínkeserves munka leszűrt eredmé-nyeinek legalább részbeni valóra váltására? Miként lehetne átvál-tani az eddigi elméleti munkát gyakorlattá, azaz iskoláztatásunk köznapi valóságává?

1996 májusában Újvidéken megtartott szakmai tanácskozás konszenzussal meghozott záróhatározata értelmében megalakult egy munkabizottság, egy szakbizottság, amely azt a feladatot kapta a tanácskozástól – amely tanácskozáson adva voltak a le-hetőségek erre, hisz mindkét, sőt mindhárom kisebbségpolitikai szervezetünk szakemberei jelen voltak, főbb hivatásos intézmé-nyeink, sőt civil szervezeteink képviselői úgyszintén –, hogy pró-bálja szintetizálni az eddigi közös és egyéni, közösségi és projek-tumi töprengések eredményét, koncíz irányelvekbe foglalva azt, ami közös és realisztikus. E bizottság – tagjai: Ágoston Mihály, Balla Lajos-Laci, Bosnyák István, Páll Sándor és Tóth Lajos – ed-dig sajnos csak a felét végezte el felvállalt munkájának. Most, a választások lezajlás után talán a hátralevő munkát is el tudjuk vé-gezni, és remélem, hogy bizottságunk tagjai régebbi vagy mosta-ni szervezeti hovatartozástól függetlenül találnak magukban any-nyi erőt, hogy e munkát befejezzék. Nem pusztán bizottsági feladat elvégzéséről van szó, hanem arról, hogy megpróbáljuk az elméletnek a gyakorlatra való váltását egy picurka kis lépéssel legalább. A realitás tudniillik az: ahhoz, hogy az eddigi fél évtize-des keresésből és tervezésből gyakorlat is lehessen, az kellene, hogy a szerbiai törvényhozó testületek és egyebek kézhez kap-ják a vajdasági magyarok konszenzussal támogatott oktatási irányelveit, programját, hogy ne lehessen mint parciális indít-ványt, mint egyik vagy másik pártnak, intézménynek, szervezet-nek a beadványát kezelni; gyakorlati szempontból nagyon fontos még a hátralevő munka, és remélem, hogy befejezzük.