Helyzetkép az állami (volt tartományi) alapítású egyetemről

Nem mindegy, hogyan szavatolja a törvény a nemzeti kisebb-ségnek az anyanyelvű egyetemi oktatásra való jogát: vajon úgy, mint a kisebbség magától értetődő alanyi, természetes jogát, vagy csak mint a többség legfelsőbb adminisztrációjának diszk-réciós megítélésén alapuló, esetszerű „adományát.”

1. A magyar nyelvű egyetemi és főiskolai oktatás jelenlegi helyzete igen súlyos: csak részleges - ágazati szempontból te-kintve, a korábban sem kielégítő állapothoz viszonyítva is szinte a végsőkig redukált. A megmaradt vagy újonnan gyéren létrejött egyetemi oktatási formák szétszórtak, s az itteni közösségi igé-nyek által nehezen befolyásolhatók. Az oktatás mind tartalmá-ban, mind pedig programjában nagymértékben az állam befolyá-sa alatt áll, mivel a hatályos törvényi rendelkezések értelmében – függetlenül attól, hogy állami alapítású vagy magánegyetem – az oktatási program jóváhagyása a központi állami szervektől függ, így tudományos autonómiájában erősen korlátozott. Ez kü-lönösen azokban a tantervekben jut kifejezésre, amelyek kisebb-ségi létünket és tudatunkat is érintik. Az egyetemi oktatás elen-gedhetetlen része a tudományos kutatás (esetünkben a magyar anyanyelvű tudományosság), a kisebbségben élő magyarok

tár-1 A tanácskozáson a tanulmány a következő címmel hangzott el: A vaj-dasági magyar tannyelvű egyetemi oktatásról – Helyzetkép: elképzelések, indítványok; jogi keretek; mit kellene és lehetne tenni?

Egyetemi oktatás és jogi keretek

DR. SZALMA JÓZSEF

1. Helyzetkép az állami (volt tartományi) alapítású egyetemről

Nem mindegy, hogyan szavatolja a törvény a nemzeti kisebb-ségnek az anyanyelvű egyetemi oktatásra való jogát: vajon úgy, mint a kisebbség magától értetődő alanyi, természetes jogát, vagy csak mint a többség legfelsőbb adminisztrációjának diszk-réciós megítélésén alapuló, esetszerű „adományát.”

1. A magyar nyelvű egyetemi és főiskolai oktatás jelenlegi helyzete igen súlyos: csak részleges - ágazati szempontból te-kintve, a korábban sem kielégítő állapothoz viszonyítva is szinte a végsőkig redukált. A megmaradt vagy újonnan gyéren létrejött egyetemi oktatási formák szétszórtak, s az itteni közösségi igé-nyek által nehezen befolyásolhatók. Az oktatás mind tartalmá-ban, mind pedig programjában nagymértékben az állam befolyá-sa alatt áll, mivel a hatályos törvényi rendelkezések értelmében – függetlenül attól, hogy állami alapítású vagy magánegyetem – az oktatási program jóváhagyása a központi állami szervektől függ, így tudományos autonómiájában erősen korlátozott. Ez kü-lönösen azokban a tantervekben jut kifejezésre, amelyek kisebb-ségi létünket és tudatunkat is érintik. Az egyetemi oktatás elen-gedhetetlen része a tudományos kutatás (esetünkben a magyar anyanyelvű tudományosság), a kisebbségben élő magyarok

tár-1 A tanácskozáson a tanulmány a következő címmel hangzott el: A vaj-dasági magyar tannyelvű egyetemi oktatásról – Helyzetkép: elképzelések, indítványok; jogi keretek; mit kellene és lehetne tenni?

sadalmi, jogi, gazdasági, történelmi, politikai, szociológiai, társa-dalompszichológiai, vallási stb. vonatkozásaival kapcsolatos ku-tatások (különös tekintettel az utóbbi években létrejött tudomá-nyos társaságok – mint amilyen a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Magyarságkutató Tudományos Társa-ság mintegy hézagpótló tevékenységére is), melyek intézménye-sen igen nagy nehézségek árán folynak. Tulajdonképpen nincs egyetlen kutatóintézetünk sem, amely közösségünk sorsával tu-dományos kutatások útján is foglalkozna. Korábban az egyetlen, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológi-ai Intézete volt (főként irodalmi és nyelvi kutatásokkal foglalko-zott), és amely támogató alapul szolgált az oktatási feladatokat ellátó Magyar Tanszéknek; ez azonban megszűnt.

A két évtizedes múltra visszatekintő, a múltban is sokfélekép-pen gátolt, a szerb oktatással párhuzamosan létező magyar tago-zatok és a kisebbségi nyelvi lektorátus az újvidéki Jogtudományi Karon – melynek feladata a magyar (és a többi kisebbség) jogi szaknyelv ápolása volt, ami nyilván elengedhetetlen ott, ahol a ki-sebbség nyelve is hivatalos nyelv –, a hallgatók és oktatók tilta-kozása ellenére fokozatosan leépültek. Történt ez annak ellené-re, hogy Szerbia (egyébként igen restriktív) hivatalos nyelvhasználatról szóló törvénye szerint ott, ahol a kisebbségek jelentős számban élnek, a községi alapszabályzat előirányozhat-ja, hogy a kisebbség nyelve is hivatalos nyelvnek számítson.

Súlyos a helyzet az egyetemi oktatókáder szempontjából is:

azon oktatók egy része, aki korábban részt vett a magyar tan-nyelvű egyetemi oktatásban, külföldre távozott, sokuknak mondtak, és körülményes a tehetséges magyar ajkú fiatalok fel-vétele tudományos pályára. (Nota bene: az egyetlen vajdasági egyetemen, az újvidékin, a mostoha körülmények ellenére is még mindig jelentős a magyar tudósok száma).

Azzal az indokkal, hogy az egyetemi oktatás szerb nyelven fo-lyik, a felvételi vizsgákat is – kevés kivétellel – szerb nyelven szervezik meg. Ez hátrányos helyzetbe hozza a magyar ajkú pá-lyázókat, hiszen tőlük ab initio ugyanolyan szaknyelvi ismereteket követelnek meg, mint szerb ajkú társaiktól. Ezért a felvételi tesz-tek ahelyett, hogy képesség- vagy külön szakképességi

felméré-sek lennének, más jellegű ismereteket követelnek, melyeknek kevés közük van az egyetemi oktatáshoz. (Így, nota bene, előfor-dul az is, hogy a tehetséges, stúdiumra érdemes szerb ajkú diá-kok sem jutnak be az egyetemre). Az egyetemista otthonokba² a magyar ajkú egyetemi hallgatók nehezebben jutnak be, mint szerb ajkú társaik, mert a háborús években nagyon sok menekült diák érkezett Vajdaságba, akik a diákotthonokban is soron kívül kaptak helyet. A magyar diáksegélyezés, minden lakossági áldo-zatkészség ellenére, a súlyos anyagi nehézségek miatt nem tud-ja támogatni az összes megsegítésre szoruló egyetemi hallgatót, annál kevésbé, mert már a középiskolások is támogatásra szorul-nak: mert már ők is, ha anyanyelvükön akarnak tanulni, sokszor szülőhelyüktől távol, nagyobb városokban vagy iskolaközpontok-ban kénytelenek középiskolába járni.

A szülők zömeegzisztenciális kérdésekkel küszködik, s egyre ritkább az, aki önerőből tudja pénzelni gyermeke költséges egye-temi tanulmányait. Nem csoda, hogy a fiatalok az áldatlan körül-mények miatt tömegesen a magyarországi egyetemeken keres-tek-keresnek továbbtanulási lehetőséget. Visszatérésük pedig számos ok miatt kérdéses.

Az állami alapítású egyetemen a magyar tannyelvű egyetemi oktatás (ami alól, úgy látszik, nem tesz a törvény kivételt még a nyelvi és irodalmi, valamint színészképzési stúdiumok esetében sem) az érvényes törvényi jogszabályok szerint eseti, jelenleg a legfelsőbb köztársasági kormányzati döntéstől függ; az utóbbi néhány évben a kisebbségi nyelven történő egyetemi oktatás jó-váhagyására illetékes szerv többször is változott. A törvény nem szabja meg egyértelműen sem a feltételeket, amelyek esetén a döntést hozó szerv köteles jóváhagyni a kért oktatást, sem a ha-táridőt, ameddig köteles dönteni. Az anyanyelven folyó egyetemi oktatás tehát nem alanyi jogosultság, hanem a legfelsőbb admi-nisztráció diszkréciójától függ. Nem csoda, hogy az ilyen törvény-szabályozás „eredményeként” előfordult, hogy a hallgatók (azo-kon a karo(azo-kon, ahol korábban is volt oktatás a kisebbség

2Kollégiumok (szerk. megjegy.)

sadalmi, jogi, gazdasági, történelmi, politikai, szociológiai, társa-dalompszichológiai, vallási stb. vonatkozásaival kapcsolatos ku-tatások (különös tekintettel az utóbbi években létrejött tudomá-nyos társaságok – mint amilyen a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Magyarságkutató Tudományos Társa-ság mintegy hézagpótló tevékenységére is), melyek intézménye-sen igen nagy nehézségek árán folynak. Tulajdonképpen nincs egyetlen kutatóintézetünk sem, amely közösségünk sorsával tu-dományos kutatások útján is foglalkozna. Korábban az egyetlen, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológi-ai Intézete volt (főként irodalmi és nyelvi kutatásokkal foglalko-zott), és amely támogató alapul szolgált az oktatási feladatokat ellátó Magyar Tanszéknek; ez azonban megszűnt.

A két évtizedes múltra visszatekintő, a múltban is sokfélekép-pen gátolt, a szerb oktatással párhuzamosan létező magyar tago-zatok és a kisebbségi nyelvi lektorátus az újvidéki Jogtudományi Karon – melynek feladata a magyar (és a többi kisebbség) jogi szaknyelv ápolása volt, ami nyilván elengedhetetlen ott, ahol a ki-sebbség nyelve is hivatalos nyelv –, a hallgatók és oktatók tilta-kozása ellenére fokozatosan leépültek. Történt ez annak ellené-re, hogy Szerbia (egyébként igen restriktív) hivatalos nyelvhasználatról szóló törvénye szerint ott, ahol a kisebbségek jelentős számban élnek, a községi alapszabályzat előirányozhat-ja, hogy a kisebbség nyelve is hivatalos nyelvnek számítson.

Súlyos a helyzet az egyetemi oktatókáder szempontjából is:

azon oktatók egy része, aki korábban részt vett a magyar tan-nyelvű egyetemi oktatásban, külföldre távozott, sokuknak mondtak, és körülményes a tehetséges magyar ajkú fiatalok fel-vétele tudományos pályára. (Nota bene: az egyetlen vajdasági egyetemen, az újvidékin, a mostoha körülmények ellenére is még mindig jelentős a magyar tudósok száma).

Azzal az indokkal, hogy az egyetemi oktatás szerb nyelven fo-lyik, a felvételi vizsgákat is – kevés kivétellel – szerb nyelven szervezik meg. Ez hátrányos helyzetbe hozza a magyar ajkú pá-lyázókat, hiszen tőlük ab initio ugyanolyan szaknyelvi ismereteket követelnek meg, mint szerb ajkú társaiktól. Ezért a felvételi tesz-tek ahelyett, hogy képesség- vagy külön szakképességi

felméré-sek lennének, más jellegű ismereteket követelnek, melyeknek kevés közük van az egyetemi oktatáshoz. (Így, nota bene, előfor-dul az is, hogy a tehetséges, stúdiumra érdemes szerb ajkú diá-kok sem jutnak be az egyetemre). Az egyetemista otthonokba² a magyar ajkú egyetemi hallgatók nehezebben jutnak be, mint szerb ajkú társaik, mert a háborús években nagyon sok menekült diák érkezett Vajdaságba, akik a diákotthonokban is soron kívül kaptak helyet. A magyar diáksegélyezés, minden lakossági áldo-zatkészség ellenére, a súlyos anyagi nehézségek miatt nem tud-ja támogatni az összes megsegítésre szoruló egyetemi hallgatót, annál kevésbé, mert már a középiskolások is támogatásra szorul-nak: mert már ők is, ha anyanyelvükön akarnak tanulni, sokszor szülőhelyüktől távol, nagyobb városokban vagy iskolaközpontok-ban kénytelenek középiskolába járni.

A szülők zömeegzisztenciális kérdésekkel küszködik, s egyre ritkább az, aki önerőből tudja pénzelni gyermeke költséges egye-temi tanulmányait. Nem csoda, hogy a fiatalok az áldatlan körül-mények miatt tömegesen a magyarországi egyetemeken keres-tek-keresnek továbbtanulási lehetőséget. Visszatérésük pedig számos ok miatt kérdéses.

Az állami alapítású egyetemen a magyar tannyelvű egyetemi oktatás (ami alól, úgy látszik, nem tesz a törvény kivételt még a nyelvi és irodalmi, valamint színészképzési stúdiumok esetében sem) az érvényes törvényi jogszabályok szerint eseti, jelenleg a legfelsőbb köztársasági kormányzati döntéstől függ; az utóbbi néhány évben a kisebbségi nyelven történő egyetemi oktatás jó-váhagyására illetékes szerv többször is változott. A törvény nem szabja meg egyértelműen sem a feltételeket, amelyek esetén a döntést hozó szerv köteles jóváhagyni a kért oktatást, sem a ha-táridőt, ameddig köteles dönteni. Az anyanyelven folyó egyetemi oktatás tehát nem alanyi jogosultság, hanem a legfelsőbb admi-nisztráció diszkréciójától függ. Nem csoda, hogy az ilyen törvény-szabályozás „eredményeként” előfordult, hogy a hallgatók (azo-kon a karo(azo-kon, ahol korábban is volt oktatás a kisebbség

2Kollégiumok (szerk. megjegy.)

nyelvén) kérelmüket a kar szervein keresztül idejekorán, még a szemeszter elején benyújtották, de válasz még a második sze-meszterben sem érkezett; érthető, hogy az ilyen hozzáállás és gyakorlat elbátortalanította őket.

A főiskolai szintű, korábban teljes anyanyelvű pedagóguskép-zést a közelmúltban Szabadkáról, természetes környezetéből ki-ragadták és áthelyezték Zomborba: a képzés ugyan egyetemi szintűvé vált, de a tantárgyak nagy részét szerbül tanítják.

Azt mondják: a kisebbség csonka, s ez, sajnos, így igaz. A fent ismertetett helyzet az egyetemi oktatás területén híven bizonyítja nemcsak azt, hogy csonkák vagyunk, hogy nincs teljes, szerve-zett, szükségleteinknek és igényeinknek megfelelő egyetemi ok-tatásunk, hanem azt is, hogy az elmúlt időszakban még a koráb-bi, az akkor sem kielégítő szinthez mérten is megrövidítettek bennünket.

2. Saját tudományosság nélkül egyetlen kisebbségi közösség sem valósíthatja meg emancipációs polgári igényeit, hiszen anél-kül nem lehet saját, a köznyelven kívül a szaknyelvet is anyanyel-vi szinten ismerő egyetemi, középiskolai, óvodai oktatója, sem mérnöke, jogásza, történésze, közgazdásza, orvosa, szociológu-sa, pszichológuszociológu-sa, filozófusa stb., akikre minden bizonnyal ép-pen olyan nagy szüksége van, mint írókra, költőkre vagy nyelvé-szekre.

3. Az elmúlt idők kényszerítő hatására sokan távoztak. Azok-nak, akik a kedvezőtlen körülmények ellenére is maradtak és megmaradtak oktatásban és a tőle elválaszthatatlan tudományos kutatásban, az eredmények ellenére is igen sok nehézséggel kell szembenézniük: hiányoznak az anyanyelvű egyetemi tanköny-vek, a külföldi tudományos és szakfolyóiratok(melyekhez az el-múlt néhány év alatt nehezen lehetett hozzájutni). Másrészt a ná-lunk magyar nyelven ritkán kiadott, főleg általános jellegű tudományos folyóiratok megjelenése is bizonytalan. Az állami egyetemi könyvtáraknak azt az ötéves lemaradását, mely a szankciók ideje alatt őket is sújtotta (az itt dolgozók sem juthattak a szükséges tudományos forrásokhoz), nehéz volt pótolni egyéni kapcsolatok útján. Volt rá példa, hogy még az egyéni könyvbeho-zás is jugoszláv részről határ(pl. vám)-akadályokba ütközött. A

korábbi asztronómiai méretű infláció szinte minden tudományos tevékenységet megbénított, s ezt csak részben enyhíthette a tu-dományos és szakmai önszerveződés.

4. Ami az anyaországon kívüli magyar tannyelvű egyetemi ku-tatás hézagpótló szerepvállalását illeti, átmeneti és igen attraktív megoldásként ugyan jó szolgálatot tettek az anyaországi egyete-mi karok kihelyezett tagozatai, de hosszú távon, egyete-mint a kihelye-zett tagozatok általában, nem nyújthatnak kielégítő megoldást, ki-véve ha idővel önálló, helyi intézményekké, azaz egész közösségünk oktatási és tudományos intézményeivé válnának.

2. Az elképzelésekről

5. A helyzetet javító elképzelések, amelyek mind a vajdasági magyar politikai, mind a tudományos szférában megszülettek (korántsem véglegesen és sokszor csak vázlatosan), egymástól több-kevesebb elemben, de főleg koncepcióban meglehetősen eltérnek. Közös bennük elsősorban az a hozzáállás, hogy elen-gedhetetlen az anyanyelvű egyetemi oktatás kiterjesztése min-den olyan területre, amely a kisebbség (nyelvi, kulturális, szociá-lis, gazdasági, stb.) létével kapcsolatos oktatási és kutatási területeket érinti. Ez egyrészt felöleli a tágabb értelemben vett humanisztikai területeket, másrész a reáltudományokat is. Lehe-tővé kell tenni és támogatni kell az anyaország határain kívül élő magyarok számára a minél teljesebb főiskolai és egyetemi okta-tást. Ezen belül fontos lenne, hogy azok az oktatási tartalmak, amelyek e kisebbségre természetszerűen jellemzők (nyelv és iro-dalom, nyelvhasználat, történelem és hagyományok, kultúra, pe-dagógusképzés stb.) önálló programok szerint folyjanak, de kívá-natos az is, hogy az egyetemi programok – oktatási és szakmai profilok – a kisebbségeket érintő más területeken is a kisebbség igényei szerint alakuljanak.

6. Eltérnek a vélemények abban, hogy hogyan, milyen formá-ban és milyen forrásokból kellene pénzelni az oktatást. Egyesek szerint a meglevő állami alapítású egyetemi karokon kell megszer-vezni a magyar tagozatokat, mások szerint új alapítású,

közszol-nyelvén) kérelmüket a kar szervein keresztül idejekorán, még a szemeszter elején benyújtották, de válasz még a második sze-meszterben sem érkezett; érthető, hogy az ilyen hozzáállás és gyakorlat elbátortalanította őket.

A főiskolai szintű, korábban teljes anyanyelvű pedagóguskép-zést a közelmúltban Szabadkáról, természetes környezetéből ki-ragadták és áthelyezték Zomborba: a képzés ugyan egyetemi szintűvé vált, de a tantárgyak nagy részét szerbül tanítják.

Azt mondják: a kisebbség csonka, s ez, sajnos, így igaz. A fent ismertetett helyzet az egyetemi oktatás területén híven bizonyítja nemcsak azt, hogy csonkák vagyunk, hogy nincs teljes, szerve-zett, szükségleteinknek és igényeinknek megfelelő egyetemi ok-tatásunk, hanem azt is, hogy az elmúlt időszakban még a koráb-bi, az akkor sem kielégítő szinthez mérten is megrövidítettek bennünket.

2. Saját tudományosság nélkül egyetlen kisebbségi közösség sem valósíthatja meg emancipációs polgári igényeit, hiszen anél-kül nem lehet saját, a köznyelven kívül a szaknyelvet is anyanyel-vi szinten ismerő egyetemi, középiskolai, óvodai oktatója, sem mérnöke, jogásza, történésze, közgazdásza, orvosa, szociológu-sa, pszichológuszociológu-sa, filozófusa stb., akikre minden bizonnyal ép-pen olyan nagy szüksége van, mint írókra, költőkre vagy nyelvé-szekre.

3. Az elmúlt idők kényszerítő hatására sokan távoztak. Azok-nak, akik a kedvezőtlen körülmények ellenére is maradtak és megmaradtak oktatásban és a tőle elválaszthatatlan tudományos kutatásban, az eredmények ellenére is igen sok nehézséggel kell szembenézniük: hiányoznak az anyanyelvű egyetemi tanköny-vek, a külföldi tudományos és szakfolyóiratok(melyekhez az el-múlt néhány év alatt nehezen lehetett hozzájutni). Másrészt a ná-lunk magyar nyelven ritkán kiadott, főleg általános jellegű tudományos folyóiratok megjelenése is bizonytalan. Az állami egyetemi könyvtáraknak azt az ötéves lemaradását, mely a szankciók ideje alatt őket is sújtotta (az itt dolgozók sem juthattak a szükséges tudományos forrásokhoz), nehéz volt pótolni egyéni kapcsolatok útján. Volt rá példa, hogy még az egyéni könyvbeho-zás is jugoszláv részről határ(pl. vám)-akadályokba ütközött. A

korábbi asztronómiai méretű infláció szinte minden tudományos tevékenységet megbénított, s ezt csak részben enyhíthette a tu-dományos és szakmai önszerveződés.

4. Ami az anyaországon kívüli magyar tannyelvű egyetemi ku-tatás hézagpótló szerepvállalását illeti, átmeneti és igen attraktív megoldásként ugyan jó szolgálatot tettek az anyaországi egyete-mi karok kihelyezett tagozatai, de hosszú távon, egyete-mint a kihelye-zett tagozatok általában, nem nyújthatnak kielégítő megoldást, ki-véve ha idővel önálló, helyi intézményekké, azaz egész közösségünk oktatási és tudományos intézményeivé válnának.

2. Az elképzelésekről

5. A helyzetet javító elképzelések, amelyek mind a vajdasági magyar politikai, mind a tudományos szférában megszülettek (korántsem véglegesen és sokszor csak vázlatosan), egymástól több-kevesebb elemben, de főleg koncepcióban meglehetősen eltérnek. Közös bennük elsősorban az a hozzáállás, hogy elen-gedhetetlen az anyanyelvű egyetemi oktatás kiterjesztése min-den olyan területre, amely a kisebbség (nyelvi, kulturális, szociá-lis, gazdasági, stb.) létével kapcsolatos oktatási és kutatási területeket érinti. Ez egyrészt felöleli a tágabb értelemben vett humanisztikai területeket, másrész a reáltudományokat is. Lehe-tővé kell tenni és támogatni kell az anyaország határain kívül élő magyarok számára a minél teljesebb főiskolai és egyetemi okta-tást. Ezen belül fontos lenne, hogy azok az oktatási tartalmak, amelyek e kisebbségre természetszerűen jellemzők (nyelv és iro-dalom, nyelvhasználat, történelem és hagyományok, kultúra, pe-dagógusképzés stb.) önálló programok szerint folyjanak, de kívá-natos az is, hogy az egyetemi programok – oktatási és szakmai profilok – a kisebbségeket érintő más területeken is a kisebbség igényei szerint alakuljanak.

6. Eltérnek a vélemények abban, hogy hogyan, milyen formá-ban és milyen forrásokból kellene pénzelni az oktatást. Egyesek szerint a meglevő állami alapítású egyetemi karokon kell megszer-vezni a magyar tagozatokat, mások szerint új alapítású,

közszol-gálati egyetemre vagy karokra van szükség, melynek pénzelésé-ben a kisebbségi önkormányzatok legalább társalapítóként részt vennének, ismét mások a magánalapítású karokat vagy egyete-met tartják megoldásnak. E vélemények nyilván nemcsak a szük-ségletek és az ilyen jellegű oktatás céljáról, rendeltetéséről alkotott eltérő nézetekből erednek, hanem a lehetőségek más-más meg-ítéléséből is.

7. Úgy tűnik, közös az álláspont abban is, hogy az anyaország határain kívül élő nemzeti kisebbség egyetemi oktatásra való joga (főleg ott, ahol a kisebbség nagyszámú) nem süllyedhet adminiszt-ratív jellegű, diszkréciós megítélésen alapuló, esetről esetre szóló többségi könyöradomány szintjére. Ezt támasztja alá nemzetközi normatív szempontból a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Eu-rópai Chartája is (Strasbourg, 1992. nov. 5. , 7/1/g és 8/1/e sza-kasz), amely szorgalmazza nemcsak a kisebbségi és regionális nyelvek tanulását, hanem az anyanyelven folyó oktatást és kuta-tást is, mégpedig minden szinten, beleértve az egyetemi szintet

7. Úgy tűnik, közös az álláspont abban is, hogy az anyaország határain kívül élő nemzeti kisebbség egyetemi oktatásra való joga (főleg ott, ahol a kisebbség nagyszámú) nem süllyedhet adminiszt-ratív jellegű, diszkréciós megítélésen alapuló, esetről esetre szóló többségi könyöradomány szintjére. Ezt támasztja alá nemzetközi normatív szempontból a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Eu-rópai Chartája is (Strasbourg, 1992. nov. 5. , 7/1/g és 8/1/e sza-kasz), amely szorgalmazza nemcsak a kisebbségi és regionális nyelvek tanulását, hanem az anyanyelven folyó oktatást és kuta-tást is, mégpedig minden szinten, beleértve az egyetemi szintet