(Folyt, köv.)
De matricnlis et snmraa, qua« iis adliibenda est, cnra.
Praecipui libri, quos quilibet parochus habere debet, sunt sic dictae Matriculae Baptizatoruui, matrimonialiter Copulatorum et Defunctorum. In Ecclesia semper viguit consuetudo Baptizatorum, Copulatorum et Mortuorum fide-lium nomina describendi, quo eorum in parochiis perstaret memoria. Baptizatos conscriptos fuisse ipsa disciplina circa administrationem Baptismi in primaeva Ecclesia vigens clare docet, ad quam etiam pertinebat publicatio nominum bapti-zatorum, quae sine praevia consignatione fieri non poterat.
Baptizatorum fuit in Ecclesia Occidentali nomina sua Domi-nica quarta Quadragesimae Episcopo dare, idest consignanda curare in libro, qui catalogus Catechumenorum, vel Baptiza-torum, aut etiam liber vitae dicebatur. Infantium etiam no-mina scripta fuisse ex antiquissimo Codice San-Blasiano liquet, ubi haec occurrunt: „Cum infantes ad Ecclesiam venerint, scribentur nomina eorum j u x t a Romanum ordinem et vocentur ad Ecclesiam per nomina, sicut scripti sunt;
tam infantes, quam illi, qui eos suscepturi sunt."1) Super contractis sponsalibus ac nuptiis scribebantur sic dictae tabulae nuptiales, quarum meminerunt Tertulianus,2) S.
Hieronymus,3) S. Augustinus4) et alii, cfe quibus tabulis decrevit Justinianus Imp.5) : „Qui defensor tribus vol quatuor reverendissimis clericis adhibitis, publicum celebrati ma-trimonii, quo die, quo mense, quo consule, quo imperii anno, testimonium ab ipsis conjugibus, defensore, ac testibus rite subscriptum ad perpetuam rei gestae memóriám in archivis Ecclesiae reponet." Medio aevo invaluerunt nuptiales chartae, de quibus agit Du Cange.6) De defunctorum memoria in Ecclesia semper conservata testantur tam Diptycha, quam quae tardius invaluere sic dicta Necrologia, quorum multa variis in Ecclesiis hodiedum supersunt et magnam históriáé facem accendunt.
Verumtamen generalem legem, in tota Ecclesia ex aequo vigentem registris sive prout ilia Barbosa appellat7) matriculis ante Synodum Tridentinam frustra quaesieris, quae erga postulatum celeberrimi Archi-Episcopi Bracca-rensis Bartholomaei de Martyribus legem in universa Eccle-sia obligantem sancivit,8) in cujus legis executionem pluri-mae exstant decisiones tam synodales, quam extra synodales eo tendentes, ut praecitata lex Tridentina ubique locorum
>) V. Vetus Liturg. Alemann. Gerbert. Pars 2.
'') 1. 2. ad uxor, et de vei. virg.
3) Ep. ad Furifim.
*) Enarr. in psalm. 80.
5) Nov. 7\.
6) Glossar.
7) de Off. paroch.
8) Sess. 21. cap. 1. et 2. de reform, matrim.
ac terrarum executioni manciparetur. Imprimis commemo-randae sunt decisiones Synodorum provincialium Mediola-nensium I. III. IV. VI. super hoc objecto latae, et in Syno-dis Dioecesanis repetitae, quibus S. Carolus Borromaeus Tri-dentinis Decretis hoc quoque sub respectu vigorem procurare adnitebatur. S. Caroli exemplum imitati sunt alii Antistites, et Synodi alibi locorum celebratae, quae circa matriculas similia statuerunt. Brevitatis causa suffecorit provocare ad Synodum provincialem Tirnaviae a. 1611. celebratam,1) et ad Synodum provincialem Strigoniensem de a. 1768., quae Curatis serio injungit, ut consuetas Baptizatoruum, Copu-latorum et defunctorum matricas nitide et diligenter scri-bant, nec in eas absque Ordinariatus assensu ullas correctu-ras vel mutationes inférant ; Vice-Archi-Diaconis autem mandat, ut intendant, utque a Curatis requirant „an pro-tocolla necessaria ac libros habent baptizatorum, chrysma-torum, conjugatorum et mortuorum, atque hos separates, decentes et ea ratione, quae altioribus mandatis praescribi-tur, compactos diligenter custodiant. Accedit, quod Rituale Romanum, cujus universalis est in Ecclesia auctoritas, in pluribus locis instet, Titulo autem I-mo de iis, quae in Sa-cramentorum administratione generaliter servanda sunt, praecipiat „ut quisquis Sacramenta administrare tenetur, habeat libros necessarios ad officium suum pertinentes, eos-que praesertim, in quibus variarum parochialium functionum notae ad futuram rei memóriám describuntur, ut ad finem hujus Rituális habetur. In fine autem Rituális praeter alios libros, quos Curati habeant, est necesse, recensentur : Liber Baptizatorum, Liber Matrimoniorum et Liber Mortuorum.
In speciali Archivo libros hos conservari et custodiri man-dat Synodus Romana a. 1725. sub Benedicto X I I I . cele-brata;2) facile enim deperduntur, si eorum diligens custodia non habeatur, ac proinde populo maximum damnum evenire potest, prout ebservat Concilium Provinciale Mediolan. I V . quod in visitatione omnes ac singulos dictos libros Episcopo exhibendos esse statuit, ut existentia et bona illorum custo-dia pateat, quam idcirco quoque adhibere oportet, ne dum ad aliorum manus facile devenire possunt, periculo falsifications aut hinc inde oblitterationis exponantur. Docet Barbosa3) te-neri parochos, quandocunque requisiti fuerint,"e matriculis fi-des necessarias extrahore matrimoniorum baptismorum vel mortis, et quidem in forma probante idest cum formali tran3-scriptione concernentis matriculae loci de verbo ad verbum, addita subscriptione parochi et appressione sigilli parochialis.
Quocunque alio modo facta fides, vel attestatio, quibuscun-que verbis concepta, non probat, quibuscun-quemadmodum S. Congre-gatio Episcoporum et Regularium identidem declaravit.4) Ad bonam custodiam matricularium librorum pertinet, ut sint bene compacti, cartulati, nec alium titulum, nec aliquid aliud extraneum ibidem adnotatum habentes,5) atque sie comparati, dicuntur authentici et plene probant ea, quae ad Officium parochi pertinent.
1) V. Péterffy Sacra Concilia t. 2.
2) Tit. 12. c. 6.
3) lOC. Cit.
*) in Tolet. 13. Maii 1615. et Aesin. 17. Maii 1617.
Monac. Tom. 1. 1.10.
23 '
* 1 8 0 n
Matriculas suamoriginem Ecclesiae debere epraemissis nullo negotio intelligitur, a qua illis tantam curam
impen-sam fuisse, continuoque impendi, nullus mirabitur, qui prae-dictorum librorum momentum attenderit. Per plura saecula matricularum curam sola gerebat Ecclesia, cujus illae pro-priae s u n t ; tardius civilis etiam potestas suas circa illas edidit dispositiones et concurrentem cum Ecclesia circa libros hos exercere coepit autoritatem. Imo in aliquibus Regnis eo doventum, ut Civitas ratione horum librorum omnem cum Ecclesia nexum abruperit, ubi proinde eosdem quaelibet po~
testas pro se exarandos curat, Ecclesia quidem perparochos, Civitas vero per suos magistratus. Ad partes DD. Curato-rum pertmet exactissima tarn ecclesiasticaCurato-rum, quam civi-lium eatenus vigentium normarum observantia comprobare, quod fiducia in se locata digni sint. Meminerint, teneri se actus Baptismorum, Copulationum, et Funerum in conti-nenti, et nulla interposita mora, accurate non ad chartulam?
quae facile seponitur ac perit, non ad Calendarium vel aliud maculatorium, quod facile disjicitur, sed immediate ac di-recte ad matriculam non aliéna sed propria manu inscri-bere. Cui obligationi si semper et ubique et ab omnibus
responsum fuisset, non reperirentur in matriculis tanti de-fectus, qui postea suppleri, et errores, qui corrigi debebant erga instantias ac remonstrationes ad Officium Dioecesanum formatas. Nullus in re tanti momenti memoriae suae fidat, et peractae function adnotationem in matricula différât. En unam biatuum et error um in matriculis occurrentium causam.
Nullus praedictos actus in facile seponibili charta notet, vel per ludimagistrum notari curet. En alteram defectuum ac errorum rationem, qui defectus ac errores in casum exigen-tiae saepe nonnisi magna cum difficultate, labore ac mole-stia, et nunquam sine compromissione status ecclesiastici suppleri vel emendari possunt. In scribendis matriculis ma-xima emineat diligentia, nihil intervalli, nihil scripturae interiinearis, nulla litura, abbreviatio nulla, nullus arithme-tica nota in adscribendo diem et annum numerus occurrat, sed omnia charactere nitido legentibus plana sint. DD.
VADiaconi, quod suarum est partium faciant,inspiciant suis in visitationibus Curatorum Districtualium matriculas, id quod iisdem per Constitutiones Dioecesanas et praecitatum Provinciale Concilium injugitur.
Quod matriculae sint publica documenta, et qui illas falsificare praesumeret, gravis reatus se obnoxium redde-ret, omnibus notum esse suppono. Clericus hujus criminis reus degradandus foret e dictamine C. ad audientiam 3. X.
A müncheni hittani kar és a concilinm.
(Vége.)
Nehezebb válaszolni azon kérdésre : mikép módosulna az egyház és állam közti viszonyokról szóló tan, ha a pápa csalhatlanságáróli vélemény dogmaeröt nyerne? Az erre adandó válasz megkísérlése a tárgy összeköttetésénél fogva egyszersmind a második kérdésre vezet, mely a következő:
„A feltett esetben kötelezetteknek fognák-o magukat érezni a dogmatika és egyházjog tanárai a pápának a monarchák és kormányok feletti, Istentől rendelt urakról szóló tant mint potestas directa vagy indirecta-t in temporalibus
min-den keresztényre nézve lelkiismeretben kötelező gyanánt alapul venni ?
Ami a pápa csalhatlanságának mint hitigazságnak kimondását illeti, az a dolog természeténél fogva az egyház belső szellemi ügyeire nézve és igy, de csak közvetve, az egyház és állam közti viszonyra nézve is fontos következ-ményű lehetne. Ha tehát az első kérdésben aziránt kéretik felvilágosítás : mily változások következnének be egyes esetekben az egyház és állam jogviszonyaira vonatkozólag a csalhatlansági dogmának lehető kimondása által? azokat egyelőre aligha lehet előadni, még kevésbbé tüzetesen meg-határozni.
De ami, szorosabban véve, a pápa csalhatlanságából származtatott következtetéseket illeti a pápának a feje-delmek és kormányok feletti, Istentől rendelt u r a l m á r a nézve, felemlithető, hogy voltak ugyan hittudósok, kik megkísértették annak bebizonyitását, hogy a pápa csalhat-lansága egyedül a szellemi térre szorítható, például Cartier benedictinus és mások (P. Cartierii Theologia universalis I. 175. II. 172. köv.) Mindazáltal egyrészt a franczia
theo-logusok, k i k a csalhatlanságról szóló tant épen azért ostro-molták (Bossuet, de Mercade, la Luzerne biborn.) másrészről pedig az azt védelmező olasz jezsuita iskola, mint Bellarmin, Gretser, Beranus, Roccaberti, Sfondrati stb. által azon tan, hogy a pápának Istentől rendelt uralma a világi vagyis az államok és fejedelmek felett elválaszthatlanul kötve van a pápa csalhatlanságáról szóló tanhoz, ugy, hogy aki ez utóbbit védelmezi, az előbbit is kénytelen elfogadni, meg-alapittatását abban kereste és nyerte is, hogy a pápák ma-gok a legiinnepélyesebben mint az egész egyházra nézve kötelező tant nyilatkoztatták ki. E z t tette VII. Gergely, I X . Gergely, III. és IV. Incze, VIII. Bonifácz az „Unam Sanctam" bulla által, X X I I . János, X. Leo a lateranumi 5-ik zsinaton, IV. Pál és V. Pius.
Az tehát kérdés alá sem jöhet, hogy a pápa csalhat-lanságával egyszersmind a pápának a világi hatalom feletti uralma is mint egyházi tan, mely eddig nom volt, megálla-pittatnék, ha mindjárt emez a concilium által ki is mon-datnék. Az pedig, mennyiben fogna változás történni a szentszéknek egyes államokhoz való viszonyában, nem lehet közelebbi fejtegetésnek tárgya, minthogy legnagyobb részt az egyéniségektől függ. Csak annyit mondhatni, hogy a legjelesebb hittudósok, kik a pápának ezen politikai hatal-mát védték, sehol sem tűzik ki a korlátokat, mennyire ter-jedhet azon hatalom, hanem annak használatát vagy mellő-zését teljesen a pápák belátásától teszik függővé ; igy tett Bellarmin és mások számosan.
Az álláspont, melyet az egyházi jog és dogmatica ta-nárai erre nézve elfoglalnának, minden oldalról és teljesen nem határozható ugyan m e g , de annyit biztosan mond-hatni, hogy, ha valamely concilium átalánosan szóló hatá-rozatot hoz, akkor a magyarázatnak, kifejlésnek, a követ-kezményeknek, az egyházi élet egyes ágaira és ügyeire való gyakorlati alkalmazásának ideje áll be. Ezen tudományos munkálatban az egyházi jog és dogmatika tanárainak ki-j u t a maguk része. Az egyházi tanárok erre nézve azon
utasításokhoz is kötelesek volnának magokat tartani, me-lyeket püspökük az egyháznak csakugyan átalános hitévé
« 1 8 1 H
-vált tanítás alapján netalán kibocsátanának. H a r m a d i k kérdés : „A dogmatika és egyházi jog t a n á r a i azonnal kö-teleseknek vélnék-e magokat azon tanitást, hogy a clerus-nak személyes és dologbeli immunitása j u r i s divini és igy szintúgy a hitágozathoz tartozik, előadásaikba és irataikba
felvegyék ?"
Azon esetben, ha a syllabus tételei közül azok, melyek a clerus immunitására vonatkoznak, a concilium által po-sitiv, igenlő alakban határoztatnának el, azon tanítás elle-nében, mely az immunitást csakis a polgári jogból származ-tatja, kétségkívül fölállítanák a z t , mely az immunitás isteni intézményből származtatja. Amugyis ez volt a canon-j o g n a k állandó tanítása Gratian óta egész a 17-ik századig.
A dogmatika és egyházjog t a n á r a i egyrészről tehát tovább is azt tanítván, mi az egyházi jogforrások után az immuni-tásról mindenkor taníttatott, egyszersmind azt is megen-gednék, hogy a pápa tekintve a kor körülményeit egyes immunitások gyakorlati mellőzhetését meg- v a g y elen-gedheti.
Negyedik k é r d é s : Vannak-e közösen elismert krité-riumok, melyek szerint teljes biztossággal meg lehet hatá-rozni, ha valljon a pápának ex cathedra nyilatkozata, eshe-tőleg tehát a concilium által megállapítandó tanítás csalhat-lanul és minden keresztényre nézve lelkismeretben
kötele-ző-e, s ha vannak, melyek azok ?
Általános elismert oly kritériumok nincsenek, melyek szerint teljes biztossággal meg lehetne határozni, ha valljon valamely pápai nyilatkozat ex cathedra történt-e, és igy ha a pápa csalhatlansága conciliariter kimondatnék, az ezen előnyben részesülne-e ? A hittudósoknál, kik ezen kérdéses t a n t védik, mintegy husz különféle hypothesis van azon föl-tételek felöl, melyek az ex cathedra való határozathoz szükségeltetnek. Ezen, n a g y részben igen különböző, sok-szor egymástól nagyon eltérő követelmények közül eddig még egyik sem jutott nagyobb érvényre. E g y i k h e z sem csatlakozott még a theologusoknak jelentékenyebb száma ;
mindegyik sokszoros megtámadásnak volt kitéve s mind-annyiról el lehet mondani, hogy önkényüleg állíttattak föl, minthogy erre nézve lehetetlen az irás- vagy hagyomány-ból biztosan meríteni. Ugy látszik tehát, hogy ha Romában az egyházi gyülekezet csakugyan határozatot hozna a pápa csalhatlanságára nézve, először az ex cathedra való hatá-rozatnak fogalmát is meg kellene alapítani , különben ismét a határozatlanság és vita tovább is fön fogna állani.
Ötödik kérdés : A szándéklott dogmáknak és azok következményeinek mennyiben volna módosító befolyásuk a népoktatásra a templom- és iskolában, a népszerű tanköny-vekre, katechismusokra stb ?
Hogy a vallási néptankönyvek, különösen a katechis-musok, változást szenvednének, ha a pápa csalhatlansága általános, Istentől kinyilatkoztatott egyháztanná emeltetnék, világos.
A katechismusokban, melyek különösen a bajor ki-rályságban használtatnak vagy l e g ú j a b b időkig használat-b a n voltak, minő az augshasználat-burgi (1858) használat-bamhasználat-borgi (1855), würzburgi stb. egyedül az egyházi tanitóhivatal csalhatlan-ságáról van szó, és mondatik, hogy ezen tanitóhivatal a
pápából és a vele egyesült püspökökből áll, és hogy ez a közzsinatok határozatai által nyilatkozik.
Azonban most már máskép t a n í t j a ezt de-Harbenak több megyében elfogadott katechismusa, mely ekkép szól :
„Az egyházi tanitóhivatal határozatait vagy a pápa v a g y a pápától megerősitett zsinat által adja." Itt eltérve az előbb használatban volt német katechismusoktól nyílt a szán-dék a csalhatlanságot teljesen és kizárólag a pápára át-ruházni.
Miből látható, hogy a katechismus ezen pontra nézve elkerülhetlenül változtatni fogna. H a a püspöki k a r az u j dogmát elfogadná, a tankönyvekben a nép által könnyen megérthető módon ki kellene mondani, hogy minden te-kintély, tulajdonkép biztosság a hit dolgában, véglegesen a pápa személyében rejlik, és ilynemű nyilatkozatai csalhat-lanok, a k á r maga, a k á r több vagy kevesebb tanácsadók
nyilatkozata után határoz. 1—k.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK
t
P A R I S . Azon hivatalos öröm, melylyel a „Corresp.
Italienne" egy idő óta mindazon jelenségeket kiséri, melyek bármily módon a r r a látszanak mutatni, hogy a nemzeti u.
n. független egyházak eszméje Keleten mindinkább több hivőre talál, s melylyel ezen eszmének egyes, szórványosan felmerülő nyilatkozatait a római egyháznak központosító s egyesítő törekvéseivel szemben állítja, ugylátszik némileg csökkenhetett azon fejlemények által, melyeknek naponkint szemtanúi v a g y u n k , s melyek, magukban véve, nem egyéb, mint azon elveknek természetes következményei, melyeket a fentnevezett közlöny saját ügye érdekében naponkint hirdet és védelmez.
De épen ezen pártérdek az, melynek álfénye s o k a k n a k szemeit, s ezek a „C. I."-ét is annyira o l v a k i t j a ; a főjelszó jelenleg az, a zsinat ellen fellázítani a közvéleményt, s hogy ezen czélt elérhessék, épen nem válogatók a fegyverekben, azok közül aztán néha még olyanokat is alkalmazván, melyek közelebbről tekintve, ^épen nem valók arra, hogy azon ügyet, melynek védelmére használtatnak, valóban vé-delmezzék is.
H a ezen lap, melynek kötelessége jelenleg a zsinat ellen bujtogatni, és Romát per fas és nefas szidni,ha ezen l a p , mondjuk, valamivel elfogulatlanabb a k a r n a lenni, lehetetlen volna be nem látnia, hogy ezen egyes különvált egyházak, melyek semmi kölcsönös kötelék által egymással és egy közös fővel összekötve nincsenek, mindnyájan a halálnak csiráját rejtik magukban, t. i. a rendetlenséget, az anarchiát;
s ezt jól véve fontolóra, aligha nem csökkenne a „C. I."
ezen „ u j rend" iránti lelkesedése.
De tekintsünk egy pár közelebb fekvő, kézzel fog-ható példát :
T u d j u k , hogy az orosz egyház, bár udvariasan is, de határozottan vissza utasitá a konstantinápolyi patriarchá-nak meghivását az ez utóbbi által egybehivott zsinatra, visszautasitá pedig azon okadatolással, nehogy ezáltal a fenyegető szakadás a görögök és a bolgárok közt ténynyé váljék. Photius egyháza tehát olyan, mint a repedezett
üveg-—•+« 182 t»
pohár, melyet érinteni nem szabad, nehogy darabjai szét-hulljanak.
Konstantinápolyi levelezőnknek többször van alkalma mgr. Cyrillt, synai érseket látni. Cyrill kánonszerüleg meg lett választva, megerősítve, felszentelve és beigtatva, s mégis
— egy szép reggelen azon vette észre magát, hogy le van téve, joghatóságából kivetkőztetve és javadalmaitól meg-fosztva s mindezt miért ? mert bizonyos, a vezetése alatt állott sinaihegyi szerzetesek és a jeruzsálemi patriarcha közt szőtt s ellene intézett cselszövények amazok közt oly megállapodásokra vezettek, melyeknek következtében buk-nia kellett. Természetes, hogy tiltakozott, hogy az egész eljárást törvényellenesnek, igazságtalannak és erőszakosnak nyilatkoztatta ki, természetes, hogy bírói vizsgálatot kért, melyet most már három év óta vár és v á r h a t j a — ha soká él — még jó sokára is ! — H a a „Corr. It." hallhatná, mit mond msgr. Cyrill ama szerencsétlen görög egyházról, mi-nőket beszél a n n a k belviszonyai-, jobban mondva belviszá-lyairól, talán megértené, hogy miért rendelt Krisztus u r u n k anyaszentegyházának egy közös főt és miért nem többet, kik aztán, kölcsönös íüggetlenségük és nemzeti önállóságuk alapján átkozzák, kiközösítsék és megsemmisítsék egymást.
Bizonyos Joachim nevü zárdafőnök fellázadt a salo-nichi érsek ellen, kinek joghatósága alatt állott. Az érsek a konstantinápolyi patriarchához folyamodik, ez utóbbi inti, fenyegeti a lázadó b a r á t o t , de mind hasztalan. A patriarcha végre kiközösitéssel és számkivetéssel fenyegeti őt és kö-vetőit, de ezek azt felelik, hogy akkor protestánsokká lesz-nek, s a patriarcha — nem mer tenni semmit.
Mgr. Nilos, igen ravasz jellemű és cselszövényes em-ber, az alkirály kegyencze, őnhatalmilag alexandriai patri-archává teszi magát. Konstantinápolyból a kiközösítések egy egész zápora hull alá az ő fejére, de ő a z é r t rendület-lenül megmarad a patriarchális székeli, melyet csak akkor h a g y el, midőn saját p á r t j a az ellenpárttal fegyveresen összekoczczanván, megveretik, minek folytán ő is lemond.
A synai zárdában egy igen gazdag szerzetes halt meg, ki csak élete végén lépett be oda, hogy csendes nyugalom-ban meghalhasson. Vagyona, saját vallomásai szerint 4 millió piasterre rúgott. Halála után a zárdafőnök kerítve hatalmába az egészet, megsemmisíti a végrendeletet, s most
m á r több éven át a rablott pénznek k a m a t j a i t huzza, anél-kül, hogy a megholtnak rokonai eddig annak bármily cse-kély részét is k i k a p h a t t á k volna, mindamellett, hogy igaz-ságos keresetük igen sok előkelő férfiú által támogattatik.
Nem is szólunk azon számtalan házassági elválások-ról, melyekre évenkint ezer s ezer számra adatik engedély
— p é n z é r t ; s ez oly egyháznak érsekei és püspökei által, mely elvben az elválást k á r h o z t a t j a .
Az örmény egyháznak három főszéke az atschmiadzini, athamari és sisi patriarchátusi székek. Az utóbbit bizonyos Nicoghos foglalja el, törvényellenesen, állítják egyfelől, ká-nonszerüleg, mondják másfelöl. Ki fog már most e kérdés-ben döntő ítéletet mondani ? A konstantinápolyi vegyes nemzeti tanács Nicoghont visszaveti s a patriarchátusi hely-nöktől azt követeli, hogy tegye le. Emez pedig azt állitja, hogy ezen nehéz és bonyolódott kérdés felett csak egy áta-lános, különösen ezen czélból egybehivott gyűlés fogna
ha-tározhatni. Véleménye szerint a konstantinápolyi tanács elhamarkodja a dolgot, melyet ő huzni-halasztani szeretne azért, nehogy Nicephor, a végletekig szorítva, egész me-gyéjével, mely igen ragaszkodik hozzá, a katholikus hitre térjen át. Viszont pedig a konstantinápolyi tanács túlságos engedékenységről és gyávaságról vádolván a patriarchátusi helynököt, felszólitja, hogy mondjon le.
H a ez nem anarchia, k é r d j ü k a „Corr. It."-tól, vall-jon mi néven nevezzük az ily viszonyokat ? De nincs ve-szélyesebb vakság, mintha valaki készakarva vak akarván lenni, szemeit a világosság előtt behunyja. A florenczi lap, mely politikai tekintetből lett theologussá és a theologiát azon egyházatyákból tanulja, kiknek nevei Ratazzi,
H a ez nem anarchia, k é r d j ü k a „Corr. It."-tól, vall-jon mi néven nevezzük az ily viszonyokat ? De nincs ve-szélyesebb vakság, mintha valaki készakarva vak akarván lenni, szemeit a világosság előtt behunyja. A florenczi lap, mely politikai tekintetből lett theologussá és a theologiát azon egyházatyákból tanulja, kiknek nevei Ratazzi,