Hatások

A képzés, a rehabilitáció és a foglalkoztatás komplex programja szinte teljesen hiányzik a hazai gyakorlatból. E mellett egyenlőtlen hozzáfé-résű és szakmai szempontból sok esetben újításra szoruló szolgáltatás, illetve a megélhetést sem biztosító pénzbeli transzferek alacsony szint-je ma Magyarországon a fogyatékossággal élők és családjuk, főként pedig a gondozásukban, ellátásukban oroszlánrészt vállaló női roko-nok nagy részénél teljes társadalmi kirekesztődéshez vezet.

64 A sajátos nevelési igény jóval tágabb csoportot jelöl, mint a fogyatékossággal élők csoportja.

65 Ez sokkal kevésbé a gyermekek sérültségéről, állapotáról árulkodik, inkább arról, hogy a befogadás vajon a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek esetében az is-kolapedagógiai módszerein keresztül hogyan valósul meg. A siker egyik kulcsa – sok más mellett – gyermekek szükségletei szerinti differenciált oktatási módszerek

A mai magyar iskolarendszer jól látható módon tükrözi, s egyben meg is újítja a már meglévő egyenlőtlenségeket. A fogyatékossággal élők egy szűk csoportjának ugyan biztosítja az integrált oktatás lehető-ségét (bár e mellé megfelelő szakmai humánerőforrást az esetek több-ségében nem rendel), de nagy részük még mindig szegregált keretek között tanul, vagy éppen teljesen kiszorul a közoktatási rendszerből⁶⁷. Részben az alacsony és a munkaerőpiacon nem adekvát iskolai végzettségnek, részben pedig a foglalkoztatáspolitikai támogatási rendszernek és a munkahelyi diszkriminációnak köszönhetően a fo-gyatékossággal élők aktivitási rátája nagyon alacsony. A számukra biztosított nappali és otthonközeli ellátások összességében nem töltik be eredeti céljukat. Ennek oka elsősorban a kapacitások szűkössége és a szakmai keretek hiányossága. Az intézményrendszer láthatóan nem tudja az egyéni szükségletek mentén rugalmasan biztosítani a szol-gáltatásokat. A közösségi ellátások hiánya, illetve minőségi problé-mái nem csupán az ellátottak rehabilitációja, illetve esélyegyenlősége szempontjából, hanem a családtagok tehermentesítése, különösen a nők munkaerő-piaci aktivitása miatt is kulcsfontosságú kérdés.

A családok rendszerint kényszerű választásként élik meg, hogy amennyiben a család már nem tud a fogyatékossággal élő családtagról gondoskodni (sok esetben az alacsony szintű transzferek miatt), ak-kor kénytelen őt intézményben elhelyezni. Az intézményi elhelyezést ugyanakkor a kedvezőtlen fizikai és szakmai környezet miatt nem ne-vezhetjük valódi jóléti szolgáltatásnak (Verdes et al, 2011). Az állami intézmények mellett ugyan nagy számban léteznek civil fenntartású lakóotthonok is, azonban ezek térítési díját a család sok esetben nem tudja megfizetni.

A gondozók és gondozottak egyaránt kiugróan magas inaktivitási aránya, összekapcsolódva a rendkívül alacsony transzferekkel, illetve a nappali és a bentlakásos intézményhálózat alacsony szakmai és hoz-záférési mutatóival a jövedelmi szegénységnek egy olyan láncolatát je-lentik, amelyből kitörni gyakorlatilag lehetetlen. Hazánkban drámaian magas azoknak a családoknak az aránya, ahol a fogyatékossággal élő családtag gondozása miatt az egyik családtagnak fel kell adnia koráb-bi munkáját. Egy 2003-ban készült reprezentatív mintán végzett kér-dőíves kutatás rámutatott, hogy míg a fogyatékossággal élő gyermek

67 A súlyos fogyatékossággal élő gyermekek oktatását és nevelését kizárólag mediká-lis keretben, a rehabilitáció szempontját kiemelve kezelik, lényegében kizárva őket a közoktatási rendszerből.

Támogató szolgáltatás

Fogyaté- kosok nappali ellátása

Fogyatékos személyek otthona

Átmeneti elhelyezést Összesen% nyújtó intézmények 2 5601 625962605 20713,04 23215810 663–11 05327,67 1 352443109221 9264,82 2 500749238–3 4878,73 2 9589991 576275 56013,92 821430968–2 2195,56 2 31183226993 4218,56 3847712778742,19 4 0821 47028105 59013,99 –23––230,06 58265005841,46 16 9126 8021602520539 944100 forrás: KSH, Szociális statisztikai évkönyv, 2011.

születése előtt a vizsgált minta és az össznépesség jövedelmi viszonyai hasonlóak voltak, a későbbiekben a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családok társadalmi státusza drasztikusan romlik. Az anyák feladják keresőtevékenységüket, az apák igyekeznek olyan munkakört találni, ahol jobban tolerálják a hiányzást, így az ő jövedelmük is csök-ken. E családok 74 százalékában a jövedelem a létminimum alatt van, 41 százalékukban pedig a nyugdíjminimumnál is alacsonyabb az egy főre eső jövedelem (Marián et al, 2011).

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a fogyatékossággal élők ellátásá-ban a civil és egyházi részvétel jelentős. 2011-es adatokon számolva az egyházak, egyesületek, nonprofit gazdasági társulások, alapítványok és közalapítványok a fogyatékossággal élőket célzó ellátástípusokban az összes gondozott (44 százalék) számára biztosítják az ellátást. 2. táb-lázatunk mutatja a fogyatékossággal élők ellátásának egyes formáit az ellátottak száma és a fenntartó szerint.

v. ÖsszefoglAlás

Az államszocializmus szociálpolitikai alapjaira épülő hazai jóléti rend-szerben a döntéshozók kormányokon átívelve hagyták és hagyják je-lenleg is figyelmen kívül a genderszempontokat, ezen belül is elsősor-ban a gondozással kapcsolatos kérdéseknek és problémáknak a nőkre gyakorolt hatását.

Az egyetlen kivétel ez alól a kisgyermekeknek biztosított nappa-li szolgáltatások rendszere, melynél legalább felmerül a szolgáltatási környezetnek a nők munkavállalására, társadalmi részvételére gya-korolt lehetséges hatása. Mindez azonban az időskorúaknak nyújtott jóléti szolgáltatások, és még inkább a fogyatékossággal élőknek biz-tosítandó ellátásoknál még csak kérdésként sem fogalmazódik meg.

A szociálpolitikai rendszer rendszerváltozást követő története azt mutatja, hogy az esélyegyenlőségi szempontok jellemzően csak uniós nyomásra jelentek meg, ám valódi elköteleződés hiányában nem tud-tak beépülni a hazai rendszerbe.

A jóléti ellátások jól látható módon valamennyi célcsoport esetében a gondoskodó (szinte kizárólag női családtagok) alacsony összegű kész-pénzes támogatásából állnak, melynek egyértelmű következménye az érintettek (a gondoskodásra szorulók és a gondozást végzők egyaránt) társadalmi hátrányának a növekedése, sok esetben teljes társadalmi kirekesztődése. A szociális szolgáltatások rendszerében a hozzáférés,

illetve a szolgáltatások szakmai színvonalának egyenlőtlensége nem teremti meg a nők számára a valódi választási lehetőséget aközött, hogy otthon gondoskodnak a családtagokról, vagy inkább jóléti szol-gáltatást vesznek igénybe.

A nemek esélyegyenlősége szempontjából, de a szolgáltatások mi-nőségi garanciájának a tekintetében is aggodalomra ad okot a formális gondoskodást (is) ellátó nők és szakmák rendkívül alacsony társadal-mi megbecsültsége és presztízse. A genderkérdés szociálpolitikai ve-tületének ismerete nemcsak a politikai döntéshozók esetén hiányzik, de a probléma nem került a hazai tudományos-szakmai érdeklődés fó-kuszába sem. Erről árulkodik, hogy a szociálpolitikai rendszerek, vagy akár az egyes szolgáltatások vagy szolgáltatási rendszerek elemzése-kor sincs a kérdésre vonatkozó adatgyűjtés, felmérés és értelmezés, mely a probléma árnyaltabb, a nemek esélyegyenlőségét is magában foglaló megértését szolgálná.