Hangtani oldalról körültekintően kell eljárni a magy. pecsét szó értelmezésekor

Eldöntendő ugyanis, hogy a -cs- eredeti -t- vagy -k- fejleménye-e. A megoldáshoz a szláv nyelvi párhuzamok vizsgálatai segítenek eljutni. A magy. pecsét ’bélyegző, illetőleg annak lenyomata, folt, különféle árukra, az ezüstbe stb. nyomott jel, szeplő’.

Szláv eredetű, vö.: óe. szláv pečat’, szb-hv. pèčat, szln. pečát, szlk. pečat’, or. pečat’

’pecsét’. Megfelelő szó van a többi szláv nyelvben is. A szláv szavak eredete vitatott.

(TESz.)

A magyar és a szláv szavak nyelvi kapcsolatai, ill. eredete tisztázható a párhuzamos adatok számbavétele segítségével, vö.: or. pečatka ’pecsét’, pečatanie ’nyomás, könyvnyomtatás’, pečatat’ ’nyom, kinyomtat’ stb. is idetartoznak, azonban hangtani oldalról figyelembe kell venni azokat a szláv sajátságokat is, amikor a k-ból is válhatott cs.

Az or. pečat’ (peča + -t’) < pečati < * pekěti (* pekě¹² + -ti) < pVtkV-tV töve valamikor -t-t is tartalmazott a -k- előtt. Ez azt is jelenti, hogy a ma használatos formákban meglévő -cs- helyén korábban -k-, még korábban -tk-, ill. -tVk- hangkapcsolat volt. A kérdés, hogy ez a -cs- a -k-ból, vagy a -t-ből fejlődött-e.

Másképpen, az or. peča tő a hun bicsige (l. bitig ’betű’) szóval tartozik össze közelebbről, vagy a szláv *pekě (< *pVtkV < *pVtVkV) formával. Ez utóbbi kapcsolat k

> č változásra utal, amely a földrajzi névi kutatások fényében is a szláv, ill. az indoeurópai családba sorolt nyelvekben fordul elő.

Az adatokból kiolvasható, hogy a ’folt’ jelentés alkalmas volt további funkciókra is, a bélyegzésre, megjelölésre, sőt festésre is. A magy. fest szót a TESz. bizonytalan eredetűnek, a tövét talán ősi örökségnek tartja a finnugor korból.

A szócikk írójának alapvető módszertani tévedéséből következik a legfőbb tartalmi tévedése is. Annak ellenére, hogy nem tudja bizonyítani a feltevését, kizár több más lehetőséget, helytelenül. Jelentéstani oldalról eleve abból kell kiindulni, hogy a fest és a pecsét szó töve összetartozik a ’folt’ jelentés kapcsán. A pecsét (pecsé: szótő + -t:

12 Vö.: magy. bök.

74

’valamivel való ellátottság’ képző), a fest (fes: szótő + -t: igeképző). A pecsét szóval összetartozik számos magyar szó, pl. pocséta (pocsé: szótő + -ta: ’valamivel való ellátottság’ képző) ’posványos, állóvíz, mocsár stb.’, pocsaték (pocsa: szótő + -ték:

’valamivel való ellátottság’ képző) ’mocsolya, híg sár’ stb., e szavak tövével pedig a magy. pocs ’pocsolya, híg sár’ van rokonságban. Hangtanilag a szótőben a -cs- és az -s- rokonok, egy eredeti -t-ből¹³ keletkeztek külön fejlődés útján. A szókezdő f- és p- viszonyát l. a folt szónál. Szerkezetileg a fest denominális verbumképzős, a pecsét pedig denominális nomenképzős.

Folytathatnánk az idetartozó szavak sorát a magy. nyom, nyomat, nyomda, márka, szeplő stb. szavakkal. A magy. szeplő és nyelvi párhuzamainak a vizsgálata kétszeresen is tanulságos. Jelen dolgozat szempontjából azért, mert elvezet ahhoz az eredeti t-hez, amelyre eddig hivatkoztam, s amely megvan a magy. Takta földrajzi névben is, s azért is, mert a magy. szeplő szó magyarázata körül is gondok vannak.

A TESz. szerint a magy. szeplő valószínűleg ótörök eredetű, vö.: csag. sipkil, üzb.

säpkil, tat. sipkel, kirg. säpkil, nog. säpkil, kum. säpkil ’szeplő’. A származtatásban bizonyos nehézséget jelent, hogy a magyar szónak alakilag pontosan megfelelő török nyelvi formát nem tudunk kimutatni. (TESz.)

A szócikk írója bizonytalan, mert nem látja, hogy a magy. szeplő szerkezeti felépítése szep: tő + -lő ’valamivel való ellátottság’ képző, denominális nomenképző. A szótő teljesebb alakja, a sVpkV változat van meg a törökség nyelveiben, amelyhez a fenti adatok szerint az -l képző járult. A magy. szeplő csuvas rokona a csuv. saplăk

’folt’ szó, amelyet Jegorov helytelenül az or. zaplati szó átvételének tart. Arról van szó, hogy a csuv. saplăk szó sap: tő + -lăk ’valamivel való ellátottság’ képzőből áll, az or.

zaplati pedig za-: prefixum + plata ’folt’, vö.: or. boloto. A csuv. sap tővel rokon a csuv. śip ’fonál’, azerb., üzb. ip, bask. jep, tat. žep, kum., nog. jip, hak. čip, azerb., jak.

sap ’fonal’, ujg., kirg., kaz., k.kalp. žip ’fonal, zsineg, madzag, kötél, zsinór’, oszm. ip, türkm. jüp ’fonal, zsineg, madzag, kötél, zsinór’, oszm. iplik, türkm. jüplük ’fonál’.

(Jegorov 1964). Az oszm. iplik (ip + -lik), türkm. jüplük (jüp + -lük) a csuv. saplăk szóval tartozik össze. A szótőnek, csuv. sap, śip magyar megfelelői közé tartoznak a magy. szepe ’pettyes szőrű (ló), szeplős’ stb., a magy. szepeg mint hangutánzó szó eredetű ige stb.

A csuv. tut, xura tut, ’szeplő (barnáknál)’, sară tut ’szeplő (a szőkéknél)’, bask. tut

’rozsdafolt, folt a várandós anyák arcán’, k.kalp., nog., kum. tot, kirg. dat, ojr., hak. tat

’rozsdafolt’. (Jegorov 1964) Az adatok azért is fontosak, mert nemcsak a csuv. sap, śip megfelelőikkel, hanem az ÓT. tamga (ta-mga), tamaq (ta-maq) stb., csuv., bask.

tukmak (tuk-mak) és párhuzamaikkal is rokonok, valamint olyan ősibb hangalakot mutatnak, ahol a tat (ta-t) elő- és utótag kezdő mássalhangzója eredeti t-.

2.3. A legújabb hun kutatások is igazolják, hogy mint hun nemesi rangok, egyrészről a szecsen, ongut, hitü és a bicsigecsi (bicsige-csi) ’betűs’, ’aki betűvel foglalkozik’

tartoznak össze. A kutugu másik csoportot képvisel, mégpedig a k- kezdetűeket,

13 Vö. magy. petyeg, pötyög, potyog.

75

amelyhez tartozik a magy. könyv, or. kniga ’könyv’, csuv. kěneke ’könyv’ is. Alapul pedig olyan szó szolgált, amely a magy. könyök főnévvel, a konyul ige s a konty főnév tövével van összefüggésben. A szó akkor születhetett, amikor a tekercsek tartalmazták, őrizték az írást.¹⁴

A hun bicheqi szintén jelentős magyar szempontból is. A szó a hun idők bicsigecsi (bicsige + -csi) első elemével azonosítható. Közeli rokona a török bitigči (bitig + -či), magy. betűs (betű + -s). A második elem a -či, -s képzők, azaz foglalkozásnév képzők.

Ha számba vesszük a ’forrás, folyó’ jelentésű, és a víz létrehozta nyomokat, árkokat, vízmosásokat, azaz jeleket kifejező szavakat, akkor azt látjuk, hogy azok számos esetben összetartoznak etimológiailag is.

Tény, hogy ezek az egymással igen összefüggő jelentések, amelyek az eredeti kom-plex jelentéstartalomnak a részei, alkotó elemei voltak, nem mind egy nyelvben, hanem több nyelvet együttvéve mutathatók ki. Annyi már most elmondható, hogy a jel és a jelentés viszonyát illetően nem megegyezés kérdéséről, hanem történetileg és társadalmilag kialakult eredményről van szó, amelynek a végső, legkezdetibb állapotában az ok-okozati viszony még minden jel szerint megvolt.

A TESz. megállapításai a fenti szavak etimológiáját illetően rendre hibásak. A szótárírók tévedéseinek alapvetően az a magyarázata, hogy nem látják a rendszert, amelynek több oka van. Közéjük tartozik az, hogy egyes szavakat magyaráznak, és nem valamilyen szempont szerint egymással való kapcsolatukban vizsgálják azokat, és nem veszik figyelembe azt sem, hogyan gondolkodhattak eleink e szavak teremtésekor, alkotásakor, ezért a szómagyarázatok részben vagy teljes egészében tévesek.

A földrajzi nevek fényében történő kutatások világossá teszik, hogy az írásnak, rajzolásnak, a betűnek, a jelnek, jegynek, tamgának a mintájául maga a forrás(víz) szolgált a maga tulajdonságaival, tevékenységével, a környezetre, talajra tett hatásával.

Lényeges, hogy alapvetően különbséget kell tenni a kapar és a vakar szavak között, mert bár jelentésük azonos, illetve hasonló, etimológiájuk különbözik. A vakar a vizsgált szavaink családjába tartozik, s a szókezdőt tekintve közelebbi kapcsolatban van az ang. write ’ír’ és a csuv. var ’árok, patak’ szavakkal, sőt a magy. var ’seb(hely)’

szóval is.

E megnevezéseket pedig megkapták a hasonlóképpen működő más természeti és társadalmi jelenségek is. Ez a magyarázata annak, hogy genetikailag a fent tárgyalt szavak összetartoznak. Hangtanilag, alaktanilag, jelentéstanilag egy rendszert alkotnak, beleillenek a földrajzi nevek grammatikai rendszerébe. (Vö.: Czeglédi 2004–6, 2007) 3. Ami a jel és jelentés viszonyát illeti, bár ma már formális és hagyományokon alapuló, azonban a kezdeteket tekintve a beszéd, a szó mint jel ugyanúgy hangutánzó eredetű, a természet, azaz a víz hangját utánzó hangutánzó szavakra épül, mint ma a hangutánzó szavak. Végső eredetét tehát a természet hangjaiban, mindenekelőtt a víz hangjában lehet megtalálni. Ami a sorrendet illeti, első lépésben a vizet a hangjáról ismerték meg, a második lépésben a vizet felidézhették a víz hangjának utánzásakor, a

14 Velük közös gyökerű az ang. knee ’térd, hajlat, kályhacső stb.’.

76

harmadik lépésben pedig a víz valamely, akár csak egyetlen tulajdonságára is vonatkoztathatták a kezdeti hangalakot, illetve annak valamely tovább alakult változatát. Másképpen fogalmazva, a szó¹⁵ mint jel az eredeti komplex jelentéstartalom egyik része, amely idővel, a használat során önállósodott, és a nyelvi rendszer egyik legfontosabb elemévé vált, és a beszéd alapegysége lett. A másik fontos elem a víz nyomával kapcsolatos jel, a betű, amely szintén önállósodott, egy másik utat bejárva.

A fentiek egyben azt is igazolják, hogy a Volga-Ural vidéke földrajzi neveinek a grammatikája (hangtana, mondattana, alaktana, jelentéstana) nem egyszerűen a földrajzi nevek összehasonlító vizsgálatainak az eredménye, hanem bizonyos esetekben vele azonos az egyes nyelvek grammatikája (vö.: hun, magyar), más esetekben pedig csupán annak egy-egy részét képezi, vö.: szláv nyelvek.

A fenti szavak, adatok nagyon ősi, közös gyökerű gondolkodást jeleznek. Ahhoz, hogy ennek az okát minél jobban megismerjük, a magyarázatát megadjuk, a földrajzi névi kutatások mellett további nyelvészeti, valamint a társtudományok kutatásainak újabb és újabb eredményei szükségesek.

Rövidítések

15 E témában tartottam előadást korábban e konferencián.

77

Hadrovics L., Gáldi L. 1951. Orosz-magyar szótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Jegorov, V. G. 1964: Etimologicseszkij szlovar csuvasszkovo jazyka. Csebokszari: Csuvasszkoje Knyizsnoje Izdatelsztvo.

Kiss L. 1980. Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Kiss L. 1995. Földrajzi neveink nyelvi fejlődése. Budapest: Akadémiai Kiadó.

SIS = N. M. Sanszkij, V. V. Ivanov, T. B. Sanszkaja 1975: Kratkij etimologicseszkij szlovar russzkovo jazyka. Moszkva.

TB = Szlovar toponyimov Baskirszkoj ASzSzR. Baskirszkoje Knyizsnoje Izdatyelsztvo, Baskort ASzSzR-nin toponimdar hüδlege. Ufa. 1980.

TESz. = Benkő L. (főszerk.) 1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III. Budapest:

Akadémiai Kiadó.

Lytkin, V. I., Guljajev, J. Sz. 1999. Kratkij Etimologicseszkij Szlovar komi jazyka. Szyktyvkar:

Komi Knyizsnoje Izdatyelsztvo.

Irodalom

78

Bárczi G., Benkő L., Berrár J. 1978. A magyar nyelv története. Budapest: Tankönyvkiadó.

Bencédy J., Fábián P., Rácz E., Velcsov M. 1974. A mai magyar nyelv. Budapest: Tankönyv-kiadó.

Czeglédi K. 2004. A földrajzi nevek összehasonlító hangtana. In: Nyelvészeti őstörténeti füzetek 1-4. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2004–6.

Czeglédi K. 2007. A földrajzi nevek mondattana. In: Nyelvészeti őstörténeti füzetek. Miskolci Bölcsész Egyesület, 2007.

Czeglédi K. 2007. Ucsiraltu írásaihoz (megjelenés alatt).

Ucsiraltu 2007. Hun szófejtések. (Fordította Obrusánszky Borbála – megjelenés alatt.)

79

CZEGLÉDI KATALIN