Fogyasztóvédő versenypiaci modell - a villamosenergia-szektor szabályozása

Bevezető

1. a villamosenergia-szektor szabályozása

1.1 Fogyasztóvédő versenypiaci modell

A villamosenergia-szektor jelenlegi szabályozási modellje versenypiaci alapú, ahol fogyasz-tói oldalról a fogyaszfogyasz-tói érdekek érvényesülését kívánják biztosítani. Az EU e megközelítése elsősorban arra a neoklasszikus közgazdasági elméleten nyugvó, hagyományos fogyasztói szerepre épül, mely szerint piacgazdaságban a fogyasztó az árak mérlegelése alapján hozott döntésén keresztül befolyásolja a kereslet-kínálat alakulását (WGRep, 2012: 4).⁴ A szabá-lyozási modellnek tehát két oldala van, egy versenypiaci és egy fogyasztóvédelmi. A mo-dell versenypiaci oldala azt jelenti, hogy mind a gazdálkodó szervezetek, mind a lakossági fogyasztók közvetlenül vehetnek energiát a szolgáltatás igénybevételével, s közvetlenül fordulhatnak a kereskedőkhöz, termelőkhöz is.⁵ A modellszabályozás abból indul ki, hogy a gazdasági növekedésnek, valamint az uniós állampolgárok jólétének alapja az egységes

3 A tanulmány olyan 2011-ben, 2012-ben megjelent összehasonlító elemzéseket is feldolgoz, melyekben a villamosenergia-szektorra vonatkozó uniós és tagállami adatok többségükben 2009-ből származnak.

A hivatkozott kutatási dokumentumokban szereplő adatok és az EU statisztikai hivatalának (EUROSTAT) adatai (http://epp.eurostat.ec.europa.eu) nem mindig azonosak. Jelen kutatásnak nem volt célja annak vizs-gálata vagy bemutatása, hogy mi az oka a különbségeknek. Úgy véljük, hogy az adatok közötti különbség nincs hatással a tanulmány megállapításaira.

4 Többször is hivatkozunk a Bizottság által létrehozott energia munkacsoport jelentésére, melyet az 5. fo-gyasztói energia fórumra („5th Citizens’ Eergy Forum”) 2012 novemberében készített („Transparency in eu Retail energy Markets”). http://ec.europa.eu/consumers/consumer_research/market_studies/docs/

retail_electricity_full_study_en.pdf (2013.02.20.)

A munkacsoport feladata az átláthatóság (ár, zöldenergia információ, választási lehetőségek, stb.) vizsgálata és a kritériumok meghatározása volt. Az energia munkacsoport munkája során négy érdek képviselete jelent meg: az EU (a Bizottság képviselői), a tagállamok (tagállami szabályozó hatóságok és egyéb szervek), az energia iparág (vállalatok és érdekszövetségek), valamint a fogyasztók (fogyasztóvédelmi szervezetek és szövetségeik) érdekei. Bár a munkacsoport háromoldalú volt, az uniós érdek mégis megjelent azáltal, hogy a munkacsoport munkájához a titkársági segítséget a Bizottság adta, és a jelentést is a Bizottság képviselői készítették. Érdekes helyzetben voltak a szektorspecifikus ombudsmanok: a munkacsoport ülésén a holland ombudsman a szabályozó hatóságok oldalán jelent meg, míg Belgiumból két különböző ombudsman két külön oldalra ült (a szabályozó hatóságok és a fogyasztók oldalára) (WGRep, 2012:57–58).

5 Az energia szektorban a közüzemi szolgáltatások versenypiaccá való átalakítása fokozatosan, három lép-csőben történt: az 1996., 2003. és 2009. évben valósult meg. A liberalizációs folyamat eredményeként a termelő-irányító-szállító-elosztó-ellátó rendszer horizontális és vertikális kapcsolataiban megjelent a ver-seny. A fogyasztók számára a piacnyitás két lépcsőben történt (korlátozott körre terjesztették ki 2004-ben, teljes körűvé 2007 júliusától vált).

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

ágAzATi ModelleK p^ump J^uDit

energiapiac létrehozása. Az egységes rendszer létrehozásának feltétele a határokat átszelő hálózatok (vezetékek) kiépítése, mely alkalmas kiskereskedelmi tevékenység folytatására is (Energia, 2012: 5–6).

A fogyasztóvédelmi szabályozási modell a fogyasztók racionális döntéshozatalára épül, és a szabályozás lényege, hogy a fogyasztót a döntéshozatali folyamatban segítse, illetve minden olyan esetben védelmet nyújtson számára, amikor a megalapozott döntés meghozata-lához szükséges feltételek valamilyen ok (többnyire a piaci kudarcok) miatt hiányoznak, vagy korlátozottan vannak jelen. A döntés, főleg a racionális és megalapozott döntés két dolgot feltételez: egyrészt azt, hogy a fogyasztó tisztában van a szükségletével, másrészt azt, hogy a szükségletének megfelelő terméket és szolgáltatást ki tudja választani. Míg az első kérdés a fogyasztó magánszférájához tartozik és alapvetően értékítélettől, a fogyasztó gazdasági, társadalmi és politikai helyzetétől függ, addig az utóbbi értékítélet-mentes,⁶ de feltételezi a döntés meghozatalához szükséges információ meglétét (Pump, 2012: 254). Az EU tehát az energia szektorban olyan versenypiaci helyzetet kívánt kialakítani, mely a fogyasztók számára választékot kínál versengő árak mellett és a fogyasztókat megillető jogok sérelme nélkül. Ehhez azonban szükség van olyan eszközökre, melyek e szerepének betöltésére őt alkalmassá teszik (WGRep, 2012: 4).

Általánosan elismert és elfogadott tény, hogy a fogyasztói csoportok között jelentős különbség van az egyes tagállamok között és adott tagállamon belül is. ennek ellenére meg-fogalmazhatók azok az általános elvek, melyek a szektor szolgáltatásait jellemzik (WGRep, 2012: 5). A különbségekre tekintettel az EU egyrészt lehetővé tette a tagállamok számára, hogy saját fogyasztóik védelme érdekében hozzanak szabályokat, másrészt az uniós polgá-rok egyenlőségének biztosítására kötelező fogyasztóvédelmi szabályokat is megfogalmazott.

Hasonlóan járt el a szolgáltatók/közszolgáltatók esetében is, amikor a villamosenergia-piac szereplői közötti kapcsolatra, illetve a szabályozó hatóság végrehajtásban betöltött szerepére vonatkozó szabályok megalkotását csak részben bízta a tagállamokra.

Az uniós szabályok⁷ pontosan meghatározzák az energiaszolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés minimális tartalmi követelményeit. A kötelező tartalmi követelmények lehetővé teszik a fogyasztó számára, hogy megismerje, milyen szolgáltatást milyen díj elle-nében várhat el, hogyan módosíthatja, illetve mondhatja fel a szerződést. Fontos kiemelni, hogy a számlát a szolgáltató és a fogyasztó közötti „kommunikációs eszköznek” tekintik (WGRep, 2012: 10). A szolgáltatók kötelezettsége kiterjed arra, hogy részletes és jól érthető számlán tájékoztassák a fogyasztókat a használt energiáról, annak áráról, a különböző tarifa-rendszerekről, kompenzációs lehetőségekről, fizetési módokról, ideértve az előzetes fizetés lehetőségét is. A fogyasztók tájékoztatásának fontos eleme az energiaforrások összetételére vonatkozó rész (széndioxid kibocsátásra, nukleáris hulladékra való utalás is), mely lehetővé teszi nemcsak az ártudatos, hanem a környezettudatos választást is. A számla kötelező tar-talmi elemei között szerepel a vitarendezés módjára vonatkozó információ is.

6 A környezeti szempontok érvényesítése a fogyasztóvédelmi szabályozásban is megjelent, aminek ered-ményeként az értékítélet mentesség már nem egyértelműen jellemzi a szabályozást. A fenntarthatóságot szolgáló szabályozásban bekövetkező változás bemutatására lásd: Péter, 2002.

7 Lásd többek között a 2009/72/EK villamos energia irányelvet, a 714/2009/EK rendeletet.

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

₃₅

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

_moDelleKazenergiaszeKtorban

A szabályozási modellben nemcsak szektorspecifikus fogyasztóvédelmi szabályok, ha-nem horizontális szabályok is megjelennek, melyek közül kiemelendő a tisztességtelen keres-kedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó, valamint az új fogyasztói jogi irányelv, mely többek között a fogyasztókkal kötendő szerződések tartalmi követelményeit határozza meg.⁸

A horizontális szabályok érvényesülése azért is szükséges, mert a piaci verseny fenn-tartása és a választék – különösen a zöldenergia részarányának – növelése érdekében és mel-lett az uniós szabályozás a szolgáltatókat arra ösztönzi, hogy olyan innovatív megoldásokat alkalmazzanak, melyek optimalizálják a villamos energia használatát.⁹ A zöldenergia hasz-nálatára való áttérésben – a 20%-os célérték eléréséhez – az eredetet igazoló bizonyítvány kiadásának rendszere, egyfajta „zöld címke” segíti a fogyasztókat. Az energia munkacsoport megállapította, hogy a fogyasztók megtévesztésének elkerülése és a fogyasztóvédelmi biza-lom elősegítése érdekében fontos, hogy a „zöld címke” tartalma pontosabb meghatározást nyerjen, s e területen külön figyelmet kell fordítani a zöldenergiák országok közötti forgal-mazására (WGRep, 2012:12).

A tagállami fogyasztói közösségek sokszínűségére tekintettel az egyes országok eltérő fogyasztóvédelmi rendszert hoztak létre, s tették ezt az alapmodell sérelme nélkül, hiszen a szabályok a versenypiaci modellen belül értelmezendők. Így például a jelentés szerint Nor-végia tiltja a zöld szó használatát az energia értékesítésekor, más országokban (Görögország, Málta, Bulgária, Ciprus)¹⁰ viszont energia specifikus reklámszabály nincs, mert ezekben az államokban a szabályozás monopóliumot biztosít az energiaszolgáltató számára. Portugáli-ában a szabályozó hatóság és a fogyasztóvédelmi hatóság között szoros az együttműködés, a fogyasztók számára tájékoztatókat tartanak, a szabályozó hatóság és a szolgáltatók közösen dolgoztak ki alternatív vitarendezési eljárást is. Belgiumban is előtérbe került a fogyasztók tájékoztatása, s a hatóságok, szolgáltatók és a fogyasztók között egyezményt írtak alá a fo-gyasztói szerződésekről, számlázásról, szolgáltatóváltásról, költözésről (WGRep, 2012:

14–15).¹¹

8 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szabályozásának (2005/29/EK) felülvizsgálatára először 2013-ban került sor. A jelentés (COM, 2013) részletesen bemutatja, hogy milyen problémák jelentkeznek a tagállami gyakorlatban. Utal többek között a zöldenergiával kapcsolatos megtévesztő jelzésekre is (COM, 2013:

22–23), bár ezek elsősorban a termékekre vonatkozó jelzések (2010/30/EU irányelv). A fogyasztói jogok egységesítését szolgáló 2011/83/EU irányelv a szerződésekre és a megtévesztő reklámra vonatkozó szabá-lyokat rendezi: hatályon kívül helyezi a 97/7/EK és a 85/577/EGK irányelveket, valamint módosítja a 93/13/

EGK és a 2006/114/EK irányelveket. A 2011/83/EU irányelv átvételének határideje 2013. december 13.

9 2009/28/EK irányelv, preambulum (2)–(3) bekezdés.

10 A négy országban a monopolisztikus energiapiac eltérően alakult. Görögországban a liberalizáció ellené-re egy szolgáltató volt; Máltán nem történt meg a liberalizáció és egy szolgáltató nyújtotta a szolgáltatást minden háztartás számára; Bulgáriát három területre osztották föl, és az egyes területeken belül bizto-sították a szolgáltató számára a monopol helyzetet; Ciprus esetén a fogyasztók felé a kiskereskedelmi szolgáltatás liberalizációja – az akkori adatok alapján – még nem történt meg és egy szolgáltató működött (eCMe 2010b).

11 A tagállami gyakorlatokra vonatkozó részletes ismertetést lásd: WGRep, 2012: 49–56.