a területi humán közszolgáltatások foglalkoztatási viszonyai – nemzetközi kitekintés
1. az alkalmazás jellege – szakterületek és státuszok a területi közszolgáltatásokban
5.
a területi humán közszolgáltatások foglalkoztatási viszonyai
a kategóriáktól, akiket az állami feladatok ellátására a köz alkalmazottjaként,1 általában nem élethosszig tartó, illetve nem feltétlenül hosszabb időre szóló alkalmazásra szerződtet az állam munkajogi szerződéssel. Nem könnyű megválaszolni a kérdést, mert a nemzetközi gyakorlat igen sokszínű. Az sem segít sokat, ha a gyakorlatilag évszázadokon keresztül jól bevált megkülönböztető eszközökre alapozva a zárt (érdem) és a nyílt (pozíció) rendsze-rek2 dichotómiájában igyekszünk vizsgálni a témát. Ennek oka, hogy ugyan a nemzetközi szakirodalom továbbra is e két modellhez viszonyítja az egyes országokban működtetett közszolgálati rendszereket, de a legtöbb munka azt is megjegyzi, hogy tiszta formájában zárt (karrier) rendszer, illetve nyílt (pozíció) rendszer3 nem létezik. Az országok a bejárt történe-ti út, a közigazgatási-közszolgálatörténe-ti hagyományok, a gazdasági és társadalmi determináció, a földrajzi sajátosságok és nem utolsó sorban a politikai erők döntésének függvényében a zárt avagy a nyílt rendszer elemeinek dominanciája mellett működtetik a humánerőforrás rendszerüket. Sőt, nem csupán a meghatározott földrajzi terület szerint találkozhatunk kü-lönbségekkel, de e rendszerek az idő függvényében is folyamatosan változnak.
A fejlett államok zömében – hangsúlyosan az OECD és az EU-tagállamaiban – az a jel-lemző, hogy a közalkalmazást különböző kategóriák foglalkoztatásával oldják meg. Ez azt eredményezi, hogy gyakran legalább kettő vagy esetlegesen több kategóriát alkalmaznak az állami feladatok ellátására. Az eltérések mégis igen jelentősek, nehéz nemzetközi össze-hasonlításra alkalmas módon egyértelműen meghatározni, hogy milyen tartalmat takarnak az egyes kategóriák (hazánkban például a közalkalmazott, a köztisztviselő és a kormány-tisztviselő alapvető kategóriája határolható el). Ennek okai között az alkalmazásra vonatkozó jogszabályi lehetőségek, egy bizonyos munkakör különböző státuszok keretében történő betöltésének a lehetősége, a munkakörülmények egymáshoz közelítése, a változó trendek megjelenése, a korszerűsítési folyamatok, egyes szakágazatokban a munkajogi szabályozás felé történő elmozdulás, az EU-jog jelenléte stb. egyaránt megemlíthető (Demmke, 2006;
Demmke–Moilanen, 2010).
Hogyan hívhatnánk mégis segítségül az alkalmazás jogi jellegét meghatározó, az elő-zőekben felvázolt alternatívákat ahhoz, hogy eligazodjunk azokban a kérdésekben, amelyek továbbvihetnek bennünket a munka tárgyát képező kategóriákhoz; a területi közszolgáltatási feladatokat ellátó személyi állomány jogállásához?
Feltehetjük a kérdést, vajon találkozhatunk-e olyan megoldással a nemzetközi gya-korlatban, amely szerint a kormányzatok – illetve maga a jogalkotó – bármiféle megfon-tolásból úgy döntenek, hogy kinevezett köztisztviselőket területi szinten nem alkalmaznak.
1 A nemzetközi összehasonlítás okán közalkalmazott alatt a köz alkalmazottját, az állami alkalmazottat értjük, s nem a magyar terminológia szerinti, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá eső kategóriát; bár a feladatellátás tartalmából fakadóan a két értelmezés szükségképpen át-fedést – meghatározott esetekben – azonosságot mutathat. A továbbiakban tehát a közalkalmazott kifejezés alatt a köz alkalmazottját kell érteni.
2 Demmke szerint a karrier és a nem karrier típusú jegyekkel rendelkező közszolgálat (Demmke et al, 2001).
3 Zárt rendszerben a köztisztviselő a kinevezése utáni, jogszabály szabta keretek között meghatározottan, elmozdíthatatlanságát élvezve, fokozatosan halad előre a ranglétrán és növekszik az illetménye. Míg a nyílt rendszerbeli alkalmazás ennek épp ellenkezője; az alkalmazás a betöltött munkakörhöz kötődik, nem vá-lasztja el éles határvonal a munkaerőpiac egyéb szegmenseiben történő alkalmazástól.
114
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
ágAzATi ModelleK linDer viKtória
A nemzetközi megoldásokat áttekintve azt mondhatjuk, hogy még azokban az országokban sem lehet egyértelműen ilyen distinkcióval élni, ahol a kinevezéses köztisztviselők arányát a köz alkalmazottjainak körében az elmúlt időszakokban (ez alatt általánosíthatóan az elmúlt egy-két évtizedet érthetjük) jelentősen mérsékelték, lecsökkentették. Az országok többségé-ben – általában – a köztisztviselők és ezzel a státusszal nem rendelkező közalkalmazottak párhuzamosan megtalálhatók a közigazgatás különböző szintjein; így a területi szinteken is.
Természetesen, az arányokat tekintve igen eltérő mértékben, az alkalmazott megoldásokat tekintve pedig szerteágazó formákban. Charbit és Michelun tanulmánya szerint, amely hét ország tekintetében végzett vizsgálatot,4 a kormányzatok részéről általában azt tapasztalhat-juk, hogy a közszolgálat kohézióját a különböző kormányzati szintek között is törekednek fenntartani és előmozdítani. Ez az egységességre való törekvés a következőkben nyilvánul meg: közös kultúra és alapértékek, valamint következetes, egy irányba tartó illetményrend-szer5 és alkalmazási feltételek (Charbit–Michalun, 2009).
További okokat is nevesíthetünk azok közül, amelyekkel a kormányzatok a területi szintű közigazgatás alkalmazási és illetményrendszereinek befolyásolását vagy ellenőrzését indokolják. Az egyik, hogy a különböző alkalmazási feltételek akadályozzák a mobilitást.
A másik – igen lényeges – ok, hogy a központi kormányzat határt kíván szabni a közki-adásoknak. De nagyon fontos elem az állami alkalmazásban meglévő koherencia is; mivel ha a területi közigazgatási szinteken költségnövelő megoldásokat vezetnek be, akkor ennek következtében központi szinten is jelentkezhet ilyen irányú igény (Demmke, 2006; Demm-ke–Moilanen, 2010).
Charbit és Michelun szerint az egyöntetűségre törekvés kormányzatonként különböző mértékű. Hipotézisük szerint azokban az országokban erősebb, ahol a felelősségi- és hatás-köröket a közelmúltban adták át a központi kormányzatok a területiek számára, és gyengébb ott, ahol a területi szint tradicionálisan önkormányzatisággal rendelkezik. Illetve, ez a törek-vés valószínűsíthetően erősebb a nagy kiterjedésű és kulturálisan sokszínű országokban, mint a kisebb, egységesebb államokban. További befolyásoló tényezőként a társadalmi kohézió fenntartásában betöltött kormányzati szerepet említik a köztisztviselői szervezetekkel, vallási és egyéb non-profit tömörülésekkel összefüggésben (Charbit–Michelun, 2009).
A 80’-as, 90’-es évek közmenedzsment reformjai magukban foglalták a privatizációt, az állami feladatok kiszervezését vagy a feladatok közvállalatokhoz telepítését. Emellett belső strukturális átalakítások keretében is átcsoportosították az állami feladatokat; a korábban a központi kormányzat által ellátott egyes funkciókat a decentralizált területi szerveknek vagy a végrehajtó típusú ügynökségeknek adtak át (OECD, 2011a, 2011b).
számos országban6 jelentős hatáskörök kerültek át központi szintről szubnacionális szintekre. Éppúgy, mint az ezzel párhuzamosan zajló többi strukturális reformnál, ennek oka nem az volt, hogy a központi költségvetés kiadásait alacsonyabb szintre telepítsék, de nem is elsősorban az, hogy a központi szinten foglalkoztatottak számát csökkentsék. A fő elgondolást az indukálta, hogy közelebb vigyék a közszolgáltatásokat a fogyasztókhoz, és
4 Belgium, Chile, Dánia, Franciaország, Németország, Izland és Spanyolország.
5 A témához kapcsolódóan lásd: Rexed K. et al., 2007.
6 Pl. Franciaország, Japán, Korea, Spanyolország, Olaszország, Egyesült Királyság.
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
1154.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
foglalKoztatásiviszonyoKnagyobb önállóságot adjanak a területi és helyi önkormányzatoknak e szolgáltatások bizto-sításában, az azokról történő gondoskodásban.7
Mivel indokolta abban az időszakban a Világbank a különálló központi szint alatti köz-szolgálat létjogosultságát? Az indokokat a decentralizáció potenciális előnyeiből vezette le, amelyek a helyi igények jobb ismeretéhez, a helyi érdekek magasabb szintű képviseletéhez, költséghatékonysági tényezőkhöz, a participáció erősítéséhez kapcsolódtak. Úgy vélték, ezek a lehetőségek csak akkor aknázhatók ki, ha a helyi választók felé irányuló teljes felelősség maradéktalanul megvalósul, és ha a területi közszolgálat teljes függetlenséget élvez a köz-ponti közszolgálathoz viszonyítottan. Másik oldalról viszont elismerték, hogy a közköz-ponti kormányzat részéről megnyilvánuló kontroll-mechanizmusok, bizonyos vonatkozásokban az egységesség iránti igény és egyéb, a helyi viszonyokhoz kötődő sajátosság – a gazdasági, társadalmi helyzet, a történelmi, kulturális hagyományok stb. – megkerülhetetlenül kívána-tossá teszik a területi szervek vonatkozásában a központi kormányzat részéről jelentkező ráhatást (Worldbank, 2001).
A Világbank 2001-ben 34 országban végzett felmérése arról tájékoztat, hogy az egyes országokban mely közszolgálati kategóriák estek a központi közigazgatás civil köztiszt-viselőivel azonos jogi szabályozás alá. A vizsgált 34 országból 28 OECD-tag, míg további 8 kelet-közép-európai nem oeCd-tag volt.
1. táblázat Az állami alkalmazottak státusza (2001)8
A központi közigazgatás civil köztisztviselőivel azonos jogi szabályozás alá eső közszolgálati kategóriák
34 ország Egészségügyi alkalmazottak
Oktatásban
alkalmazottak Rendőrség
Területi közigazgatás (kivéve oktatás, egészségügy
és rendőrség) Ugyanaz a szabá-lyozás vonat-kozik rá, mint a központi civil kormányzati al-kalmazottakra
Külön közszolgálati szabályozás, amely hasonló, de mégis eltérő státuszt biztosít országok
száma 14 16 22 18 11
Forrás: saját szerkesztés (OECD PUMA, SIGMA, Világbank, ILO adatok alapján)
7 Mindemellett meg kell említeni, hogy egyes országokban (pl. Franciaországban, majd később Japánban), járulékos célként a központi kormányzat létszámának csökkentése iránti igény is megjelent.
8 Az állami vállalatok nem szerepelnek az adatok között, mivel a legtöbb országban alkalmazottjaik jog-viszonyát a normál munkajogi szabályok rendezik. Az egészségügyben és az oktatásban foglalkoztatottak külön kezelésének indokaként a szakágazatok nagyságrendjét jelölik meg.
116
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
ágAzATi ModelleK Hoffman istván
A Világbank meghatározása szerint (Worldbank, 2001):
a) A köztisztviselői szabályozás lefedi a központi kormányzatok civil köztisztviselői kategóriáját, valamint bizonyos tekintetekben a területi közigazgatásét. A tanárok, egészségügyi alkalmazottak és a rendőrök nem tartoznak ezen kategóriába.
b) Az oktatási szektorban általában speciális jogi szabályozás él.
c) Az egészségügyben foglalkoztatottakat vagy közvetlenül az egészségügyi szakágazat foglalkoztatja, vagy közpénzekből finanszírozott ügynökségeknél, illetve szerveze-teknél dolgoznak (pl. társadalombiztosítás finanszírozásával).
d) A területi közigazgatás a teljes közszektor alkalmazotti állományának jelentős részét teszi ki: a szövetségi államokban általában 50% felett van (lásd a vonatkozó ábrákat).
Számos országban a területi közigazgatásnak külön jogi szabályozás alatt működő közszolgálata van.
e) A legtöbb kontinentális európai országban a katonák és a rendvédelmi szervek saját speciális jogi szabályozás alá esnek az alkalmazás tekintetében. Azonban a rendőrség állománya gyakrabban tartozik a köztisztviselők körébe, mint sem.
f) Az állami vállalatok alkalmazottjai speciális, eltérő szabályozás alá esnek, vagy pe-dig a magánszférában is alkalmazott általános munkajogi szabályozás vonatkozik rájuk.
Napjainkban általában két fő kategóriát határozhatunk meg a közszolgálati alkalmazás te-kintetében, amelynek (alkalmazási előfordulását tekintve is) számtalan variánsa állhat elő:
a köztisztviselői alkalmazás, amely közjogi jogviszony, kinevezéssel jön létre,
ál-• talában életpályára,
a közalkalmazotti jogviszony, amelyben a munkáltató a közjog hatálya alá tartozó
• állam, illetve a nevében eljáró szerv, azonban a közalkalmazott magán-, munkajogi szerződéses jogviszonyban áll vele.
Ahogy arra a területi közszolgálat megelőző vizsgálata során már kitértünk (Linder, 2013), a közigazgatás által ellátandó feladatok felőli megközelítés nem visz közelebb azon kérdés megválaszolásához, hogy a nemzetközi gyakorlatban mely funkciók, feladatok ellátá-sára alkalmazzák általában a köztisztviselőket és melyekre a közalkalmazottakat. Úgy látjuk, az ésszerűség azt diktálná, hogy az állam szuverenitásához, a közhatalom gyakorlását igénylő munkakörökhöz kapcsolódó feladatokat olyan közszolgák láthassák el, akik határozatlan idejű közjogi kinevezéssel rendelkeznek. Míg a közszolgáltatások ellátására – amelyekhez általában nem szükséges közhatalom gyakorlására történő felhatalmazással rendelkezni – nincs értelme közjogi jogviszonyban alkalmazni az érintett munkaerőt. Azonban nem talál-tunk olyan logikai magyarázatokat, amelyek közelebb vinnének minket e megkülönböztetési alaphoz. Bár a közhatalom-gyakorlással felhatalmazott állomány nagy többségét közjogi, kinevezett köztisztviselői státuszban foglalkoztatják, az országok zömében a közhatalom gyakorlását implikáló munkakörökre is alkalmaznak magánjogi szerződéssel foglalkozta-tott munkaerőt (közalkalmazottat), illetve fordítva, az is előfordul, hogy közszolgáltatások nyújtására foglalkoztatnak köztisztviselőt (Linder, 2013). Ez a helyzet például a német és az osztrák közszolgálatban is, amelyekben egyazon szerven belül megtalálhatók köztisztviselők (Beamte) és közalkalmazottak (Angestellte/Vertragsbedienstete) is. Természetesen nemcsak a szerv meghatározó e tekintetben, hanem legalább annyira fontos maga a munkakör is.
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
1174.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
moDelleKaszoCiálisszolgáltatásoKbanHa az EU tagállamainak szabályozását tekintjük, Demmke és Moilanen kutatási eredmé-nyei érzékletesen szemléltetik a jelenlegi helyzetet (Demmke–Moilanen, 2010). A 27 EU tag-államban végzett, a köztisztviselői státusz mibenlétét – a feladatellátás oldaláról is – vizsgáló felmérésük keretében a tagállamoktól érkezett válaszok elemzése során arra az eredményre jutottak, hogy a központi minisztériumok köztisztviselői, a rendőrség állománya, a bírák, a diplomaták és a katonák „speciális, mégis gyakran külön” státusszal rendelkeznek.
A tagállamok közel felében a tanárok, az egyetemi oktatók és az egészségügyben dol-gozók nem rendelkeznek speciális státusszal, míg más tagállamokban a közoktatási szek-tort speciális szabályok alapján működtetik. Az egészségügyi szektor személyi állományát – amely általában jelentős elemként jelenik meg a teljes közszektorban – alkalmazhatják közvetlenül a közszektor rendszerében vagy a köz által finanszírozott ügynökségek, szerve-zetek által (pl. TB-finanszírozással). Természetesen ezeken a területeken a magán-, illetve önkéntes szervezetek is jelen vannak számos országban (Demmke–Moilanen, 2010).
Láthatjuk, az eltelt mintegy egy évtized gyakorlatilag nem változtatott a kategóriákon és a Világbank által alkalmazott terminológián.
A következő táblázat – a 2001-es világbanki táblázathoz hasonlóan – arról tájékoztat, hogy az eu 27 tagállamában a felsorolt szektorokban foglalkoztatottak a központi közigaz-gatás köztisztviselőire vonatkozó szabályozás hatálya alá tartoznak-e, avagy speciális sza-bályozás vonatkozik rájuk. Hangsúlyozni szükséges, hogy a táblázatba gyűjtés a különböző kategóriákban foglalkoztatottaknak csupán nagy többségére (!) vonatkozik. emellett sok az átfedés, ugyanis az országok különböző mértékben, változatos megoldásokkal foglal-koztatnak köztisztviselőket, a köztisztviselői státuszhoz hasonlatos, de sajátos szabályozás alapján működő alkalmazotti kategóriákat, továbbá közalkalmazottakat egyazon szektorban, foglalkozásban is.9
A területi közigazgatási szervek által foglalkoztatottak aránya az összkormányzati alkal-mazottak körében – mint azt a korábbi vizsgálatok alapján készült munkák ábráiról leolvas-hatjuk – napjainkban is 50% feletti a szövetségi és a decentralizált államokban, így a skandi-náv országokban is (Linder, 2013). Néhány országban a területi kormányzati alkalmazás nem tartozik a köztisztviselői szabályozás alá (pl. Lengyelországban vagy Írországban), illetve olyan megoldással is találkozhatunk, hogy a területi közszolgálatban foglalkoztatottak spe-ciális jogi szabályozás alá tartozó köztisztviselőknek minősülnek. A skandináv országokban például a köztisztviselői kategóriát általában a központi szintre értik; ennek ellenére (Dáni-ában és Finnországban) helyi szinten is foglalkoztatnak köztisztviselőket.10
Annak a ténynek, hogy nem érhető tetten jelentős strukturális eltérés az országos és a területi szintű foglalkoztatási viszonyokban, további oka lehet a szakszervezeti lefedettség, amely a fejlett államokban jelentős tényezőként jelenik meg. A szakszervezetek ugyanis őrködnek afelett, hogy azonos feladatok és felelősségek esetében azonos juttatások illessék meg a közszolgálatban dolgozókat (Charbit–Michalun, 2009; Demmke–Moilanen, 2010).
9 Érdemes megjegyezni, hogy a sokszor hivatkozott és vizsgált köztisztviselői, illetve „hasonlatos szabályozás”, valamint a közalkalmazotti státusz mellett a szervek munkavállalókat – egyszerű munkajogviszony alapján – is foglalkoztatnak például fizikai feladatok ellátására (a német közigazgatásban ez az ún. Arbeiter).
10 Finnországban az összes állami alkalmazott körében a köztisztviselők aránya központi szinten 80%, míg helyi szinten csupán 40%.
118
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
ágAzATi ModelleK Hoffman istván
2. táblázat A közfoglalkoztatási jogviszonyok típusai az uniós tagállamokban*
Közfeladat-ellátás szektorai/
közigazgatási szint
Központi köztisztviselői karral azonos szabályozás
Sajátos köztisztviselői
jellegű szabályozás
Nem a köztiszt-viselői kar része (bizonyos
kategóriák egy részénél esetlegesen magánjogi szabályozás)
Megjegyzés
Központi
kormányzat 27 0 0
Számos országban a központi kormányzatban – így a minisztériumokban is – munkajogi szabályozás alapján is foglalkoztatnak
Ügynökségek 22 0 4
Rendőrség, rendészeti szervek
11 12 4
Tűzoltóság
20 3 –
Számos országban a hivatásos tűzoltóság mellett a kisebb településeken önkéntes tűzoltóság működik**
Közoktatás 5 8 14
Felsőoktatás 5 7 15
Kórházak 5 7 15
Vízügyi szektor 6 17
Egyéb (energia szektor, posta, közlekedés, telekom- munikáció)
Néhány ország alkalmaz köztisztviselőket ezekben a szektorokban (pl.: gáz- és elektromos energia-ellátásban:
4). De általában nem része a közszolgálatnak.
Területi közigazgatás
14 (AT, BE, BG, CY, DE, EE, ES, FR, GR, HU, LU, NL, RO, SI)
9 (CZ, DK, FI, IE, IT, LT, MT, PT, SK)
4 (LV, PL, SE, UK)
Egyes EU-tagállamokat a területi közszolgáltatások vonatkozásában több oszlopban is fel lehetne tüntetni; mivel köztiszt-viselőket, közalkalma-zottakat és „egyszerű” munkavállalói kategó-riákat is alkalmaznak párhuzamosan.
* A számok a tagállamok számát jelölik. ** Esetlegesen – ezért nem tartoznak közjogi szabályozás alá.
Forrás: saját szerkesztés (Demmke, 2005; Demmke–Moilanen, 2010 alapján)
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
1194.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
moDelleKaszoCiálisszolgáltatásoKbanA skandináv országok munkaerő-piaci kultúrája, a szociális párbeszéd évszázados hagyo-mányai jelentős szerepet töltenek be ebből a szempontból is. 11 Mindazonáltal olyan orszá-gokban (pl. a rendszerváltó országok egy részében), ahol a szakszervezetek érdekképviseleti ereje a közszolgálatban – s bizonyos esetekben a munkaerőpiac egészében – nem ér el ilyen szintet, a szakszervezeteknek e tekintetben nincs jelentős szerepe.12
Charbit és Michalun a generalista-specialista kérdéskörhöz, valamint a közigazgatási munka diverzifikálódásához kapcsolható tényezőkre hívja fel a figyelmet. A közigazgatás ál-tal ellátandó feladatok bővülése, a technikai fejlődés azt idézi elő, hogy számos szakterületen olyan képességekkel, speciális szaktudással rendelkező munkaerőre van szükség, amely szak-mák képviselői a magánszférában is legalább annyira versenyképesek, mint a közszférában;
tudásuk – szektorsemlegesen – minden további nélkül konvertálható. Azon túl, valamint azzal összefüggésben, hogy bizonyos szakmákban a jó képességű munkaerőért a nyugati államok-ban évtizedek óta versengés folyik a köz- és a magánszféra között (Kirsi, 2002; Linder, 2010), és a magasan kvalifikált munkaerőnek nincs félnivalója még a válsággal terhelt időszakokban sem, az ilyen szakmák képviselői nem szívesen választják a közjogi alkalmazást. Ennek prózai oka, hogy nem szívesen kötik le magukat a közszférában, inkább a rugalmasabb munkajogi kereteket biztosító közalkalmazotti státuszt választják, amely bármikor zökkenőmentes át-igazolást tesz lehetővé a magánszektorba13 (Charbit–Michalun, 2009).
Nemzetközi kutatásokra alapozva állítható, hogy a munkavállalók preferenciái körében előkelőbb helyet foglal el a munka tartalma és a személyes fejlődési lehetőségek, mint a ja-vadalmazás, a státusz vagy a pályabiztonság, amely utóbbiak a köztisztviselői alkalmazáshoz kapcsolódnak. ezzel a megállapítással hosszú évek óta számos felmérésben mi is szembe-sülünk (Dooren et al, 2007; Kirsi, 2002; Linder, 2010). Charbit és Michalun ugyanakkor úgy vélik – bár az állítás alátámasztásához további kutatások szükségesek –, hogy az ilyen értékeltolódás inkább tetten érhető területi szinteken, mint országos szinten, mivel ez utóbbi sokkal közelebb áll a politikai küzdőtérhez (Charbit–Michalun, 2009).
A továbbiakban a területi közszolgáltatásokon belül – arányában és jelentőségében ki-emelkedő – három terület személyi állományának foglalkoztatási viszonyaival foglalkozunk:
a közoktatásban, valamint a számos kapcsolatot és hasonlóságot felmutató egészségügyi- és szociális ellátásban alkalmazottakkal.
11 A rendkívül decentralizált dán közszektor legalább annyira egységes ebben a tekintetben, mint a központi kinevezéses rendszerek. Ennek az az oka, hogy a szakszervezetek egyeztetnek egymással a közszolgák foglalkoztatási viszonyait érintő kérdésekben (Charbit–Michalun, 2009).
12 Magyarországon például jogszabály alapozza meg a közigazgatási szintek közötti illetménykülönbsé-geket.
13 Ilyenek lehetnek például az informatikai, pénzügyi, közgazdasági szakképzettségek.
120
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus
© Dialóg Campus
ágAzATi ModelleK Hoffman istván