az egyetemek innovációs szerepét értelmező elméletek

Általánosan elfogadott megállapításnak tekinthetjük, hogy a globalizáció és az internaciona-lizáció átalakítja a gazdasági és társadalmi változások közvetítőinek szerepét. Az egyetemek új felelősséget kapnak, újfajta kihívásokkal kell szembenézniük. Ezzel párhuzamosan a funk-ciók változását az a gazdasági kényszer is előmozdítja, amely az állam fokozatos kivonulása következtében a források csökkenése miatt keletkezik. ennek hatására ugyanis az egyetemek

rákényszerülnek arra, hogy sokkal inkább vállalkozói (piaci) alapon működjenek; eladják ku-tatási eredményeiket és új, tudásalapú vállalkozásokat hozzanak létre (Mezei, 2008: 70).

Az egyetemek klasszikus szerepének az oktatási feladatok ellátását, valamint a kutatást tekinthetjük. A fent említett újfajta kihívásokkal összefüggésben az 1990-es években kezdték a kutatók az egyetemek ún. „harmadik szerepét” vizsgálni (Hrubos, 2006: 143).¹ ez nem más, mint az egyetemek oktatási és kutatási tevékenységéből származó tudás spilloverek innovációs jelentőségének felismerése (Mezei, 2008: 66).²

Az egyetemek harmadik szerepének értelmezése tekintetében két irányzat alakult ki.

A „vállalkozói egyetem” koncepció a gazdasági kényszert hangsúlyozva az egyetemek piaci alapon működő szolgáltatóvá válásában látja az innovációs funkció lényegét. Az ún. „re-gionális elkötelezettségű egyetem” koncepció³ a társadalmi felelősség oldaláról közelítve a problémát az egyetem regionális, térségi fejlődéshez való hozzájárulását emeli ki, azzal érvelve, hogy a régióban nyilvánvaló, egymást erősítő kapcsolat van az innováció, a társa-dalom és a rendelkezésre álló tudásállomány között.

E két nézet ötvözetét jelenti lényegében az egyetemek harmadik szerepének „szolgáltató egyetemként” való értelmezése. Eszerint az egyetem lebontja a tradicionális funkciói által szabott határokat és szerves kapcsolatot épít ki a társadalmi-gazdasági környezetével (Hrubos, 2006: 142). Nem csupán létrehozza és eladja a tudást, hanem a tudástermelő és -értékesítő tevékenységét a külső megrendelők igényeihez igazítja. Mindezt úgy teszi, hogy szolgáltató tevékenysége összhangban van az egyetem missziójával. Tulajdonképpen a professzioná-lis szolgáltatás fogalmával lehetne a leginkább jellemezni az egyetem ezen új modelljének a lényegét. A tradicionális képzési formákon túl tehát megjelennek a rugalmasan szervezett, a külső megrendelők igényeihez alkalmazkodó szakképző, továbbképző programok, emellett újfajta, elsősorban az egyetemi közösség igényeit kielégítő szolgáltatások. Az egyetemek ugyanis felismerik, hogy felelősek környezetük, régiójuk állapotáért, a lakosság jólétéért.

Éppen ezért az egyetemek által nyújtott szolgáltatások körébe beletartozhatnak a szociális, munkaerő-gazdálkodási, illetve kulturális szolgáltatások is (Hrubos, 2006: 142).

A mai modern egyetemek tudatosan felvállalt misszióját, tevékenységeit, kapcsolat-rendszerének összetettségét nézve megállapíthatjuk, hogy mindegyik modellnek van igaz-ságtartalma (bár egyetemenként eltérő, hogy melyik dominál). Témánk szempontjából az a lényeges kérdés merül fel, hogy a harmadik szerepbe lépő, új szolgáltató/vállalkozó/re-gionális elkötelezettségű egyetemi modell által végzett tevékenységek mennyiben értelmez-hetők közfeladatként, illetve közszolgáltatásként, illetve mennyiben képesek helyettesíteni a tradicionális, térségi alapon megszervezett közszolgáltatási funkciókat.

1 Az egyetemek harmadik szerepéről való gondolkodást Burton Clark amerikai felsőoktatás kutató indította el. 1994–96 közti kutatásai ezen változás felderítésére irányultak, melynek eredményeit a „Creating Ent-repreneurial Universities” című könyvében foglalta össze (Clark, 1998).

2 A továbbiakban szinonimaként használjuk a harmadik szerep és az innovációs szerep megjelöléseket.

3 A koncepció John Goddard (1999) nevéhez fűződik.

148

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

uniós PoliTiKáK b^artHa i^lDiKó

1.1 a triple Helix modell

A vállalkozói egyetem koncepciója az egyetem és a kormányzat kapcsolatát az innovációs folyamatok megvalósításában a „Triple Helix modellel” ⁴ írja le. E modell három – az innová-ció létrejöttének szempontjából kiemelkedő jelentőségű – intézménytípust különböztet meg:

az egyetemi-tudományos intézményeket, a vállalkozásokat és a kormányzati szerveket.

A Triple Helix kapcsolatok tipikusan úgy kezdődnek, hogy az egyetem, a vállalkozások és a kormány – a helyi gazdaság fejlesztése érdekében – olyan viszonyba kerül egymással, amely során mindegyik megpróbálja fokozni a másik teljesítményét. Eredetileg az egyetem a tudás létrehozásában, a gazdasági szféra a tudás kiaknázásában, a kormányzat pedig inkább a kapcsolatok kontrollálásában tekinthető főszereplőnek, a háromoldalú kapcsolatok során azonban a szereplők funkciói átalakulnak (Lengyel, 2008; Varju, 2010). A három szféra fo-kozatosan átveszi egymás feladatát, a kezdetben jól elkülöníthető funkciók között átfedések jönnek létre: e kölcsönhatás biztosítja mindhárom szektor fejlődését (Dzisah–Etzkowitz, 2008: 105–106). Az innováció ezáltal egy lineáris modellből egy interaktív modellé alakul át. Az innováció ebben a modellben az új termékek kifejlesztésén túl az intézmények közötti új együttműködési, hálózati formák kialakítását is jelenti (Mezei, 2005: 78–81).

1.2 a regionális elkötelezettségű egyetem modellje

A regionális elkötelezettségű egyetem modellje szerint az egyetemek által betöltött harmadik szerep eredményképpen kialakult kormányzási kapcsolatrendszer már sokkal összetettebb (szerteágazóbb), mint a Triple Helix modell értelmében felvázolt hárompólusú interaktív együttműködés.

Az egyetemek regionális beágyazottságával foglalkozó tanulmányok először az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején jelentek meg az angol szakirodalomban. E kutatásokat je-lentős részben a Cambridge-i Egyetem missziójának látványos megváltozása ösztönözte, ami az egész régió gazdaságára pozitív hatással volt, és követendő példaként lebegett a politikai döntéshozók szeme előtt (Mezei, 2005: 82).

Nyugat-Európában a hetvenes évek közepétől kezdve jellemző tendencia, hogy a nemzeti kormányzat csökkenő szabályozási kapacitása mellett a gazdasági tevékenységet szabályozó intézmények is regionalizálódnak. Regionális szinten számos köztes szervezet jelenik meg, amelyek beépülnek az adott térség (köz)intézményeibe (kereskedelmi kamarák, kormányzati ügynökségek, K+F laboratóriumok, oktatási intézmények beleértve az egyetemeket is). Mind-ez alapot ad a nemzeti szintről a regionális szintre áttevődő „együttműködő kormányzáshoz”

(Mezei, 2005: 83). Ehhez a jelenséghez köthető annak a folyamatnak a kezdete, hogy az egye-temek egyre intenzívebben a hálózatos kormányzási struktúrák szereplői lesznek.

A regionális elkötelezettségű egyetem koncepciója három szerepkör köré csoportosítja az egyetemek funkcióit: oktatás, kutatás és közösségi szolgáltatások. Az oktatási funkció eszerint azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményeknek ki kell elégíteni az egyre többrétű

4 A szakirodalomban a „Hármas spirál modell” megnevezés is alkalmazott a felsőoktatás-vállalkozások-kor-mányzat közötti kölcsönhatások megjelölésére, mi a magyar terminológiában is bevett „Triple Helix modell”

kifejezést alkalmazzuk a továbbiakban.

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

4.Korrektúrapéldány / © Dialóg Campus

© Dialóg Campus

regionális munkaerő-piaci igényeket, miközben erősítik a hallgatók és az oktatók nemzeti és nemzetközi mobilitását és versenyképességét (Mezei, 2005: 87).

A kutatási funkció regionális kontextusban azt jelenti, hogy az egyetem és régiója között dinamikus kutatási kapcsolatot kell kialakítani: a külső szereplőkkel olyan együttműködé-seket kell létrehozni, amelyeken keresztül szorosabb összhang teremthető meg az egyetemi kutatások, valamint a külső (regionális) környezet igényei között (Mezei, 2005: 89). Ezen a téren tehát felértékelődik a külső szereplők – így különösen a regionális fejlesztési ügynök-ségek, spin off cégek,⁵ inkubátorok, tudományos, ipari és technológiai parkok – szerepe.

Számunkra igen lényeges az egyetemek harmadikként említett, közösségi szolgáltató funkciója. E körben olyan társadalmi/közösségi szolgáltatások összességéről beszélhetünk, amelyekkel az egyetemek hozzájárulhatnak a civil társadalom működéséhez és sokrétű fej-lődéséhez (Mezei, 2005: 90). Ez a szolgáltató szerep felölelheti a munkatársak egyetemen kívüli formális (pl. a helyi és nemzeti szintű kormányzás szereplőinek nyújtott tanácsadó tevékenység) és informális tevékenységeit (pl. a médiának készített társadalmi, gazdasági és technológiai elemzések), valamint az egyetem kulturális, szórakoztató és egyéb létesít-ményeihez (egyetemi könyvtár, színház, múzeum, sportcsarnok stb.) való hozzáférést (God-dard, 2008: 15). A közösségi szolgáltatások jelentőségét az adja, hogy ezek révén válnak az egyetemek a regionális szerveződések részévé (Mezei, 2005: 90).

Az alább bemutatandó példák alapján látni fogjuk, hogy a közfeladat-ellátás tekintetében beazonosítható kormányzási folyamatok, struktúrák meghatározásában mindkét modellnek van igazságtartalma.

2. az „innovatív” egyetemek típusai és részvételük