KELEMEN JÁNOS
44. feltártam mindent: ez életrajzi szempontból overstatement, hiszen Dante a Komédiában végig előkelő származását igyekszik elhitetni (→ Par XVII), miközben a firenzei társadalmi hierarchiában családja szerény
státuszúnak számított.
25. La tua loquela ti fa manifesto di quella nobil patrïa natio, a la qual forse fui troppo molesto».
28. Subitamente questo suono uscìo d’una de l’arche; però m’accostai, temendo, un poco più al duca mio.
31. Ed el mi disse: «Volgiti! Che fai?
Vedi là Farinata che s’è dritto:
da la cintola in sù tutto ‘l vedrai».
34. Io avea già il mio viso nel suo fitto;
ed el s’ergea col petto e con la fronte com’ avesse l’inferno a gran dispitto.
37. E l’animose man del duca e pronte mi pinser tra le sepulture a lui, dicendo: «Le parole tue sien conte».
40. Com’ io al piè de la sua tomba fui, guardommi un poco, e poi, quasi sdegnoso, mi dimandò: «Chi fuor li maggior tui?».
43. Io ch’era d’ubidir disideroso, non gliel celai, ma tutto gliel’ apersi;
ond’ ei levò le ciglia un poco in suso;
Beszédmódod elárulja,
hogy annak a nemes hazának vagy szülötte, melynek talán túlzottan is kárára voltam.”
Váratlanul ezek a hangok hallatszottak az egyik sírból; ezért félelmemben közelebb húzódtam vezéremhez.
Ő pedig: „Fordulj arra! Mit csinálsz?
Farinata van ott felegyenesedve:
deréktól fölfelé teljesen láthatod.”
Tekintetem az övébe szegeztem, s ő mellével és homlokával kiemelkedett, mintha mélyen megvetné a Poklot.
Vezérem biztató és biztos kézzel őhozzá vitt a sírok között,
mondván: „Szavad tisztességtudó legyen!”
Ahogyan sírja tövéhez jutottam, kicsit rám nézett, majd szinte megvetően kérdezte: „Kik voltak őseid?”
Engedelmeskedni akarván, nem titkoltam előle semmit, hanem feltártam mindent,
mire ő felvonta szemöldökét,
X. ÉNEK | 25–45.
158
46–48. Dante felmenői, mint maga a költő is, a guelf párt hívei voltak. Farinata itt a Firenze fölötti 1248-as hatalomátvételre és az 1260-as montaperti csatára céloz.
49–51. miután Farinata 1264-ben meghalt, majd pedig Manfredi 1266-ban a beneventói csatában elesett, Firenze véglegesen a guelfek hatalmába került, és a ghibellin vezér leszármazottainak örökös száműzetés lett a sorsa.
53. egy másik árny: a sírban feltérdepelő alak Cavalcante de’ Cavalcanti, aki egy nemes guelf családhoz tartozott, és epikureista-racionalista filozófus volt. Rokonságban állt Farinatával, aki fiához, Guidóhoz adta a lányát, Bice Ubertit. Alighanem ez is az egyik oka annak, hogy Dante együtt szerepelteti őket. Ennél ugyan-akkor fontosabb epikureus világnézetük és ezzel összefüggő eretnek hírük.
60. hol van fiam: az árny arra gondolhat, hogy Dante – úgy, mint ő, s úgy, mint a később szóba kerülő Gu-ido vagy mint a XVI. ének Ulixese – az autonóm ész képviselője, s ennek erejénél fogva képes ilyen nagy utazás véghezvitelére. Az ének főszereplője Farinata, ezért a kommentátorok általában az ő alakjára koncentrálnak, holott a fia után érdeklődő Cavalcantinak megvan a maga külön drámája.
63. az ön Guidója: Guido Cavalcanti, Cavalcante de’ Cavalcanti fia, Dante mellett a XIII. század legna-gyobb költője. Apjához hasonlóan racionalista filozófus, az averroista tanok hirdetője, melyeknek sok nyomát Dante munkásságában is látjuk. (Boccaccio úgy jellemezte őt, hogy „egyike volt a világ legkitűnőbb logikusa-inak és természettudósalogikusa-inak”; Boccaccio 1975: VI 9). A fiatal Danténak is mentora és legjobb barátja volt, akinek a költő Az új életet ajánlotta. Később ellentétbe kerültek egymással, s Dante költői és világnézeti szem-pontból egészen más utat választott. Ez a Komédia két helye közül az egyik, ahol említés történik róla (a másik:
Pur XI 97). Felvethető, hogy ezen a ponton a X. ének szorosan kapcsolódik az ötödikhez. Ma már egyértelmű-nek látszik, hogy a Francesca-epizód nem más, mint Guido Cavalcantival és az ő Donna me prega című költe-ményével, egész pontosan az abban kifejtett materialista-averroista szerelemfilozófiával folytatott implicit vita.
Guido a narratív feltevés szerint az apjával való találkozás pillanatában még életben van, de semmi kétség afe-lől, hogy az öreg Cavalcanti képében ő is tárgya az epikureista eretnekeket sújtó túlvilági ítéletnek. A 63. sokat vitatott, híresen kétértelmű sor, melynek olvasata az adott szintaktikai konstrukció elemzésétől függ. Jelen for-dítás azt az értelmezést követi, amely szerint Guido megvetésének tárgya Vergilius (vagyis a cui [„kit”] Vergi-liusra utal, és accusativusnak tekintendő). Egy másik elemzés szerint Guido Beatricét vetette meg (ekkor a cui 46. poi disse: «Fieramente furo avversi
a me e a miei primi e a mia parte, sì che per due fïate li dispersi».
49. «S’ei fur cacciati, ei tornar d’ogne parte», rispuos’ io lui, «l’una e l’altra fïata;
ma i vostri non appreser ben quell’ arte».
52. Allor surse a la vista scoperchiata un’ombra, lungo questa, infino al mento:
credo che s’era in ginocchie levata.
55. Dintorno mi guardò, come talento avesse di veder s’altri era meco;
e poi che ‘l sospecciar fu tutto spento, 58. piangendo disse: «Se per questo cieco
carcere vai per altezza d’ingegno, mio figlio ov’ è? e perché non è teco?».
61. E io a lui: «Da me stesso non vegno:
colui ch’attende là, per qui mi mena forse cui Guido vostro ebbe a disdegno».
s így szólt: „Esküdt ellenségeim voltak ők, nekem, őseimnek és a pártomnak, ezért kétszer is elkergettem őket.”
„Ha elkergették őket, mindenhonnan visszajöttek mind a kétszer – válaszoltam –,
de az önéi nem tanulták meg jól ezt a mesterséget.”
Ekkor a fedetlen nyílásból egy másik árny emelkedett ki az álláig:
azt hiszem, feltérdepelt.
Szétnézett körülöttem, mintha látni szeretné, nincs-e velem másvalaki;
s miután reménye kihunyt, sírva mondta: „Ha e vak börtönön
magasröptű elmédnek köszönhetően haladsz át, hol van fiam, és miért nincs veled?”
Így szóltam: „Nem magamtól jövök:
az vezet engem erre, aki amottan vár rám, s kit az ön Guidója talán megvetett.”
X. ÉNEK | 46–63.
159
a „vezet”, vagyis a mena ige hatókörébe tartozik), és a sor – olaszul a hallgatólagosan odagondolt prepozíciók-kal kiegészítve – úgy olvasandó, hogy „aki amottan vár rám, ahhoz vezet engem, kit Guidója talán megvetett”
(a cui ebben az esetben annyit tesz, mint da colei a cui). Grammatikailag nem lehet az egyik vagy a másik opció mellett dönteni, de a tartalmi megfontolások sem vezetnek több eredményre. Egyrészt Guido, a racionalista és averroista, megvethette Beatricét, a hit és a teológia képviselőjét, másrészt azonban ugyanannyi oka volt eluta-sítania Vergiliust, aki a hitnek és erénynek alávetett észt képviseli.
64–65. A szöveg most ad magyarázatot arra, ami az elbeszélés szempontjából zökkenőt jelenthet: Dante anélkül, hogy megnevezné, tudja, kivel van dolga.
67–69. Az e sorokban szereplő kérdéssorozattal kapcsolatban, ahogyan erre Erich Auerbach korábban rá-mutatott (Auerbach 1953, 1985), felvethető, hogy Dante modelljéül Andromaché panaszos szavai szolgáltak az Aeneisből („Hús-vér testben, az élet üzen veled, ég fia? és élsz? / Vagy ha a kedves napfény már nem süt ne-ked, akkor, / mért nem Hektórt látom?” – Verane te facies, versus mihi nuntius adfers / nate dea, vivisne aut, si lux alma recessit, / Hector ubi est?; Verg Aen III 310–312; Vergilius 1984 [1967]).
68. megvetett: Dante a párbeszéd menetében Guidóra vonatkozóan múlt időben fogalmazott (régmúltat, passato remotót használt: ebbe). A helyzet drámai, és figyelemre méltó, hogy ez egy grammatikai formulából következik, vagyis egy grammatikai formula fejezi ki.
73. De a másik nagy lélek: a „nagy lélek” („nagy lelkületű”, „nagyszívű” [magnanimo]) terminus arisz-totelészi eredetű, s az antik és középkori irodalomban gyakran előfordul (például „elhunyt nagyszívű hősök”,
„defunctaque corpora vita magnanimum heroum”; Verg Aen VI 307; kiemelés a szerzőtől). A terminust a Ven-dégségben maga Dante is meghatározza, jelentésébe belefoglalva a magabiztos vagy akár a túlzó öntudatot és önbecsülést (→ Ven I xi [826–832]). Ami Farinatát illeti, színrelépésétől fogva érzékeljük azt a nagyságot és ön-bizalmat, melynek birtokában képes dacolni a Pokollal is („mintha mélyen megvetné a Poklot”; 36). A Pokol-ban bűnhődők között tehát nemcsak megvetendő bűnösök és gonosztevők vannak, hanem olyan hősök is, akik megtestesítik az emberi nagyságot, mint például Ulixes vagy éppen Farinata. Dante világképének ez fon-tos összetevője: a bűn (adott esetben az eretnekség) nem oltja ki e hősök csodálatra méltó voltát. A költő nem tartozik a primitív moralizálók közé.
64. Le sue parole e ‘l modo de la pena m’avean di costui già letto il nome;
però fu la risposta così piena.
67. Di sùbito drizzato gridò: «Come?
dicesti “elli ebbe”? non viv’ elli ancora?
non fiere li occhi suoi lo dolce lume?».
70. Quando s’accorse d’alcuna dimora ch’io facëa dinanzi a la risposta, supin ricadde e più non parve fora.
73. Ma quell’ altro magnanimo, a cui posta restato m’era, non mutò aspetto, né mosse collo, né piegò sua costa;
76. e sé continüando al primo detto,
«S’elli han quell’ arte», disse, «male appresa,
ciò mi tormenta più che questo letto.
Szavai és büntetésének módja elárulták, hogy mi a neve, ezért volt ennyire nyílt a válaszom.
Hirtelen felállva felkiáltott: „Hogyan?
Azt mondtad: »megvetett«? Nem él már?
Nem éri szemét az édes napfény?”
Amikor észrevette, hogy habozom a válaszadásban,
visszazuhant, és nem jelent meg újra.
De a másik nagy lélek, akinek kérésére megálltam, nem változtatta meg tartását,
nem mozdította nyakát, derekát sem hajlította meg;
s ott folytatta, ahol abbahagyta:
„Ha ők ezt a mesterséget rosszul tanulták meg, még jobban gyötör engem ez a fekhely.
X. ÉNEK | 64–78.
160
79–81. Ez az egyik epizód, melyben megjósoltatik Dante jövendő száműzetése. Fontos: a jóslatot egy nagy száműzött klán feje teszi.