NAGY JÓZSEF
81. Szálljatok ki: Phlegyas felszólítása egyrészt tehát dühöt fejezi ki, másrészt egyfajta szarkazmust a tekintetben, hogy vajon a két zarándok valóban felfogja-e, mire vállalkozik, s abban (vagyis hogy bejusson
Dis városába) helyt tud-e majd állni. Dis erődítményének tetején számtalan haragos démon látható.
Edoardo Sanguineti meglátása szerint Dis, mint erődítmény, izzó tornyaival és démonaival az egyházatyák, a prédikátorok exemplája, és a néphiedelmek alvilágképét nyújtja, mely megjelent a költői legendákban és a középkori festészetben is (vö. Giacalone 2005: 82).
84–85. Ki az, aki […]: a démonok kérdésében („Ki az, aki még mielőtt meghalt volna, / a halottak birodalmában jár?”) a morte és morta gente (’halál’ és ’halott emberek’, tehát a morálisan és testben is halott elkárhozottak) szembeállítása az élő Dantéval jobban kiemeli a démonok tehetetlen dühét és gőgjét, akik az
„az ott pedig menjen el” (89) felszólítással is az ismeretlen látogató (Dante) iránti megvetésüket fejezik ki:
nem viselik el az Utazó privilegizált túlvilági státuszát. Másrészt legálisan (jogi értelemben) persze igazuk van, hiszen a Pokol törvénye, hogy oda élő ember nem teheti be a lábát, s nekik, mint őröknek, az a dolguk, hogy betartassák a törvényt. Ezen a ponton nyilvánvalóvá válik számukra, hogy az Utazó, mint temporális lény, érkezésével áthágja a Pokol világának atemporalitását. Ez szítja dühüket, és ezért fogalmaznak úgy, hogy az Utazó útja őrült, vagyis emberfeletti vállalkozás.
91. Térjen egymaga vissza őrült útján: evidens az összefüggés az Ulixes-énekben előforduló folle volóval (’őrült repülés’-sel; → Pok XXVI 125), fenntartva, hogy – Ulixes esetétől eltérően – Dante útja Isten akaratából valósul meg, így nem „őrült”.
94–96. Gondold el, olvasó […]: e drámai és feszült helyzetet az Elbeszélő visszatekintve úgy érzékelteti, hogy – megszólítás, aposztrofé révén – az olvasót érzelmileg bevonja a pokolbeli utazás során megélt lelkiállapotba. Az I. énekben megtapasztalt reményvesztettség pillanatai köszönnek vissza ezen a ponton is.
79. Non sanza prima far grande aggirata, venimmo in parte dove il nocchier forte
«Usciteci», gridò: «qui è l’intrata».
82. Io vidi più di mille in su le porte da ciel piovuti, che stizzosamente dicean: «Chi è costui che sanza morte 85. va per lo regno de la morta gente?».
E ‘l savio mio maestro fece segno di voler lor parlar segretamente.
88. Allor chiusero un poco il gran disdegno e disser: «Vien tu solo, e quei sen vada che sì ardito intrò per questo regno.
91. Sol si ritorni per la folle strada:
pruovi, se sa; ché tu qui rimarrai, che li ha’ iscorta sì buia contrada».
94. Pensa, lettor, se io mi sconfortai nel suon de le parole maladette, ché non credetti ritornarci mai.
Miután egy nagy kört tettünk meg, partot értünk, ahol a révész hangosan
azt kiáltotta: „Szálljatok ki, itt a város bejárata!”
Több mint ezer lelket láttam fent a kapun állni, akik az égből estek alá, haragosan azt
kérdve: „Ki az, aki még mielőtt meghalt volna, a halottak birodalmában jár?”
Bölcs mesterem intett,
hogy csak velük akar most beszélni.
Ekkor valamelyest visszafogták nagy megvetésük,
és azt mondták Vergiliusnak: „Csak te gyere, az ott pedig menjen el,
aki ily merészen belépett e birodalomba!
Térjen egymaga vissza őrült útján,
próbálja meg, hátha sikerül; mert te itt fogsz maradni, ki ily sötét tájon végig kísérted őt.”
Gondold el, olvasó, mennyire lesújtottak ezen átkozott szavak, melyeket hallottam:
nemigen reménykedhettem a visszatérés lehetőségében.
VIII. ÉNEK | 79–96.
97–98. több mint hét alkalommal: jelentése: sokszor (→ „naponkint hétszer mondok dicséretet neked”
[Zsolt 119,164]; „mert essen el bár hétszer az igaz, mégis felkel” [Péld 24,16]).
102. haladjunk vissza gyorsan: az Utazóban – akárcsak a zarándoklat elején – ismét felmerült a megfutamodás gondolata. (→ Pok II 10–42).
104. Ne félj […]: Vergilius biztosítja Dantét arról, hogy nem hagyja magára, és megerősíti, hogy útjukat Isten segíti, így annak folytatásában a démonok sem akadályozhatják meg őket. Ugyanakkor nem utal konkrétan arra, hogy milyen módon tudják folytatni az utat, ami által tovább növeli az Utazóban (és az olvasóban) a várakozás feszültségét.
106. fáradt lelked pihentesd […]: Vergilius e kérése arra utal, hogy a hatodik körbe való belépéshez, ahol az igaz Istenben nem reménykedők találhatók, az Utazónak jó reményre lesz szüksége. Vergilius ígérete, miszerint nem hagyja az Utazót magára az alvilágban (mondo basso; → 108), analógiát mutat a Pokol I. énekében (a 49.
sortól) olvasható jelenettel, amikor a farkasszuka elől a mély völgybe menekülve („Míg hátráltam a mélybe”;
Pok I 61) az Utazó Vergilius segítségével volt képes továbbmenni. A VIII. és a IX. énekben Vergilius segítsége már nem elég, szükség lesz az égi küldött – Isten akarata által megvalósuló – beavatkozására.
97. «O caro duca mio, che più di sette volte m’hai sicurtà renduta e tratto d’alto periglio che ‘ncontra mi stette, 100. non mi lasciar», diss’ io, «così disfatto;
e se ‘l passar più oltre ci è negato, ritroviam l’orme nostre insieme ratto».
103. E quel segnor che lì m’avea menato, mi disse: «Non temer; ché ‘l nostro passo non ci può tòrre alcun: da tal n’è dato.
106. Ma qui m’attendi, e lo spirito lasso conforta e ciba di speranza buona, ch’i’ non ti lascerò nel mondo basso».
109. Così sen va, e quivi m’abbandona lo dolce padre, e io rimagno in forse, che sì e no nel capo mi tenciona.
112. Udir non potti quello ch’a lor porse;
ma ei non stette là con essi guari, che ciascun dentro a pruova si ricorse.
„Drága vezetőm, ki már több mint hét alkalommal védtél és mentettél meg súlyos veszélyektől, melyekkel szembesültem, 100. ne hagyj magamra – mondtam – így megtörve;
és ha a továbblépés lehetősége számunkra meg van tagadva, haladjunk vissza gyorsan nyomunkon!”
103. És az ember, ki odáig elvezetett,
azt mondta nekem: „Ne félj, mert további utunkat az ő akaratából senki sem akadályozhatja meg.
106. Várj meg itt, fáradt lelked pihentesd, és tápláld jó reménnyel, mert nem hagylak magadra az alvilágban!”
109. Így ment el, és hagyott egyedül az édes atya, kétségek közt hagyva:
az igen és a nem közt őrlődtem elmémben.
112. Nem hallhattam, miről beszélt a démonokkal;
de Vergilius nem volt ott velük sokáig,
amikor azok mind Dis kapui mögé rohantak vissza.
136
115. Ellenfeleink becsapták a kapukat: „ellenfeleink”: az ördögök (→ „ellenségetek, az ördög […]”; 1Pét 5,8). A démonok gyors visszavonulása és a megtört Vergilius lassú, Dante felé tartó léptei közötti ellentét ismét drámai feszültséget kelt.
118. Szemét lesütve és megtörve: Vergilius földre szegezett tekintete egyszerre jelzi a belső rossz érzést és az elbizonytalanodást a továbbiak mikéntjéről.
121. Nekem pedig azt mondta […]: Vergilius biztató szavai következnek (→ 121–130).
124. Fennhéjázásuk […]: mint magyarázza Vergilius, a démonok gőgje számára ismert, hiszen a Pokol ka-pujánál („egy kevésbé titkos kapun keresztül”) is ellen akartak állni Krisztusnak, amikor ő a Pokolba alászállt.
125. egy kevésbé titkos kapunál: a Pokol kapujánál.
126. azóta is […] nyitva áll: Krisztus alászállása óta.
VIII. ÉNEK | 115–130.
115. Chiuser le porte que’ nostri avversari nel petto al mio segnor, che fuor rimase e rivolsesi a me con passi rari.
118. Li occhi a la terra e le ciglia avea rase d’ogne baldanza, e dicea ne’ sospiri:
«Chi m’ha negate le dolenti case!».
121. E a me disse: «Tu, perch’ io m’adiri, non sbigottir, ch’io vincerò la prova, qual ch’a la difension dentro s’aggiri.
124. Questa lor tracotanza non è nova;
ché già l’usaro a men segreta porta, la qual sanza serrame ancor si trova.
127. Sovr’ essa vedestù la scritta morta:
e già di qua da lei discende l’erta, passando per li cerchi sanza scorta, 130. tal che per lui ne fia la terra aperta».
Ellenfeleink becsapták a kapukat mesterem orra előtt, aki így kint maradt, s felém fordulva lassan közeledett hozzám.
Szemét lesütve és megtörve önbizalmában, sóhajtva mondta:
„Ki tagadta meg tőlem e fájdalmas várost?”
Nekem pedig azt mondta: „Bár haragos vagyok, ne félj, mert le fogom győzni a kihívást,
bárki is áll ellen e városban annak, hogy belépjünk.
Fennhéjázásuk számomra nem újdonság;
már kimutatták egy kevésbé titkos kapunál, mely azóta is, zár nélkül, nyitva áll.
Azon láthattad a halálos írást:
és már onnan jön le a lejtőn, kíséret nélkül szelve át a köröket, az, aki e város kapuit is megnyitja majd.”