(részletek)
na segítette-biztosította, akiknek a hátán egy addig általam sosem látott, félelmet keltő és erőt sugárzó puskaféle volt. Később tudtam meg, hogy ez volt az AK–47-es mintájú gépkarabély.
Valamikor november elején, vasárnap (minden való-színűség szerint november 4-én) elterjedt a hír, hogy az oroszok a két laktanyába megüzenték: 15 órakor kezdik a bevonulást. Ha ellenállást tapasztalnak, har-colva foglalják el. Erre tudomásom szerint nem ke-rült sor, sőt a civil lakosság kirámolta és „szocialista megőrzésre” átvette az élelmiszereket és más hasz-nosíthatót. Ez minden bizonnyal így lehetett, mert egy hozzánk közel lakó személytől később egy dugig megrakott katonai teherautó vitte el a szajrét. (A ra-kodást végignéztem.)
Kohán Géza az elemiben, ha jól emlékszem kettővel fölöttem járt. Ő is a „vagányok bandájához” tartozott, de jó lelkével kirítt közülük. […] Mégis – úgy tudom – 10 évet ült.3 Szabadulása után egyszer találkoztam
3 Lásd a XVIII. kerületi bebörtönzöttek és halálraítéltek névsorát
vele, és valóságos emberroncs benyomását keltette.
A rendszerváltáskor szerepelt a tévében is.
Nekem a legfájdalmasabb Horváth Éva esete volt.
Ő is kb. kettővel járt fölöttem, és szép, szőke hajú, copfos lány volt. Az egész iskolában a legszebb lábú két-három lány közé tartozott. Nehéz volt elfogadni, hogy a szépség egy pillanat alatt elenyészett, hiszen a repeszek éppen a lábát roncsolták össze. Úgy tudom, hogy elvégezte a Műegyetemet és villamosmérnök lett. Ő a Fröhling péknél járt szerencsétlenül.
Október végétől a család a pincébe költözött, mert elég nagy volt a harckocsiforgalom. Valamikor no-vemberben anyám pokrócokért felment az emeleti szobába. Még vissza sem ért a pincébe, amikor nagy durranás volt. Mindnyájan kiszaladtunk és odafönn láttuk, hogy az emeleti ablaknál valami repeszgránát robbant. Minden bizonnyal a Béke téri, már műkö-désképtelen ágyút akarták újra kilőni, de rossz volt a célzás. Szerintem – ahogy később ezt vonalzóval is megrajzoltam, – ugyanez okból lőttek bele a Fröhling pék közelében fekvő családi házba (amely egy isko-latársam családjáé volt). A Fröhling péknél bekövet-A Magyar Néphadsereg légvédelmi tüzérségének alapfegyvere (85 mm-es ágyú) az egyik lőrinci utcában
kezett tragédiát szerintem ugyancsak arra az ágyúra leadott, de célt tévesztett lövedékek okozták.
Apám valamikor kiszimatolta, hogy már különösebb kockázat nélkül lehet közlekedni. Ő mindig halálosan komolyan vette a munkahelyét, ezért kerékpárra ül-tünk, hogy bemenjünk a Vérmezőig. […]
A piarista atyák sem tétlenkedtek soká, mert posta útján jelentkeztek, és a Laricsevből4 matematikai fel-adatok százait zúdították rám. A filoszok vers- és szö-vegelemzésekkel és hasonlókkal hűtötték bennünk a nagy indulatot. Később, amikor személyesen is be-mentünk az iskolába, rendkívül praktikus tanácsokat is kaptunk (például kettőnél többen soha ne csopor-tosuljunk, házibulikat ne tartsunk, ne csellengjünk, esetleges provokátorokat ügyesen kezeljük, vitába ne szálljunk stb.)
[…] A nyugati adóknak köszönhetően a népek novem- ber 1. után még hónapokig balgán hitték, hogy előbb-utóbb eljön a szabadság. A Magyar Ifjúság címlapján egy szőke bombázó (talán Ferrari Violetta), a hátsó oldalon az új farmotoros Tátra röntgenrajza volt lát-ható, melyet a csehek a keleti Mercedesnek akartak kifejleszteni…
4 P. A. Laricsev: Algebrai példatár 85 mm-es légvédelmi ágyú egy lőrinci utcában
1956. október 23-án a Bokányi Dezső1 utca 107. szá-mú családi házban laktam. Szeptember 1-től a kerü-leti DISZ Bizottságra kerültem, pedagógusból propos lettem. Korábban úttörővezető voltam Pestimrén, nyilván jól dolgoztam, azért kerültem oda. Azon a napon a rádióban hallgattuk az eseményeket. Itt a kerületben gyakorlatilag semmi sem volt. De bent Budapesten tüntetések zajlottak. Amikor már komo-lyabbra fordult a dolog, a pártbizottság szervezett egy olyan csapatot, akik bent aludtak a pártházban. Én is bekerültem ebbe a társaságba. Az első napokban, éj-szaka 5-6 fős őrssel a kerület központjában ellenőrző utakat végeztünk. Tanács, posta, pártbizottság, DISZ Bizottság. Fegyvereink is voltak, mert behozattak az egyik laktanyából puskákat, golyószórót, dobtáras géppisztolyt. Gyakorlatilag mindenki tudta kezelni őket, mert voltunk katonák. Azért kellett, hogy véde-kezni tudjunk.
Később kezdett komolyabbá válni a dolog. Egy kb. 10-15 fős csapat először teherautóval a pártbizottságo-kat szórta szét. Előttünk Kispesten voltak, azopártbizottságo-kat gya-korlatilag hazazavarták, elfoglalták a pártbizottságot, onnan jöttek hozzánk.
A kapu zárva volt, teherautóval betörték a kaput.
Nálunk hátul, szemben a főépülettel volt a konyha, abban egy állás, ahol a gépkocsivezetőnk volt egy go-lyószóróval. Amikor betörték a kaput, ő leadott egy golyószórósorozatot, de nem a kapura, hanem ránk!
Egyik kollegánkat meg is sebesítette, ez megdöbben-tett bennünket, és egy kicsit átrendezte a hozzáál-lást. Akik betörték a kaput, nyilván be akartak jönni.
Lent állt az őrségünk. Megegyeztek velünk, hogy a vezetőjük két emberrel feljöhet fegyver nélkül, és megbeszéljük, hogy mit akarnak. Ők azt mondták, hogy szerintük hátul ávósok vannak, azok ellen fog-nak megvédeni minket. Végignézték a fegyvereket is.
Először hátra akartak lövöldözni. Ellődöztettük velük az összes töltényt. Tönkre lőtték a konyhát, meg a
1 Ma Bókay Árpád utca
hátsó részt, azoknak meg szóltunk telefonon, hogy tűnjenek el. El is mentek, keresztül a szomszédo-kon. Amikor elcsendese-dett minden, a rendőrség a Kossuth téren foglalt állásokat. Nekünk azt mondták, hogy menjünk haza, mert ott már nincs
keresnivalónk! Közben összegyűlt egy társaság kint az utcán, a pártbizottság előtt. Köztük volt egy cso-mó pedagógus is, akik aggódtak értem. Örültek neki, hogy élve kerültem ki onnan, és hazakísértek.
A pártbizottság épülete lett az események központ-ja. Tulajdonképpen itt a kerületben nem volt semmi olyan esemény, ami áldozatokat követelt volna. Egy fiatalok által szervezett zászlós felvonulásról hallot-tam, mert utána rögtön tartottak egy nagygyűlést a hősök szobránál2. Ott jelöltek ki egy kerületi önkor-mányzati vezetőséget, aminek a Somogyi Laci bácsi és akkor még én is tagja voltam3. Beválasztottak min-ket, akik ismertek.
Az volt a feladatunk, hogy tartsuk fenn a rendet, gon-doskodjunk az emberek ellátásáról. Egyébként az Ül-lői úti pékeknek adtunk ki utasítást, hogy süssenek kenyeret. A nagygyűlés után a feleségemmel együtt elmentünk az anyósomhoz, aki Óbudán lakott. Ott laktunk hetekig, amíg elcsendesedett minden. Hogy kerestek volna, azt nem tartom valószínűnek.
November 4-e után, amikor a DISZ feloszlott – mert feloszlott a párttal együtt –, kaptam mint DISZ-veze-tő négyhavi végkielégítést. A volt igazgatóm Pestim-rén (akkor még az Árpád utcai iskolában tanítottam) azt mondta, hogy a helyem megvan, és január 4-től újra tanítottam mint testnevelő tanár. Azután később megbíztak a kerületi úttörőház vezetésével.
(Lejegyezte Torma Imre 2006-ban.)
2 A szobor a lőrinci Kossuth téren van
3 Fonyódi János ifjú pedagógus megjelöléssel az első, Lakatos-féle listára került fel. Lásd: HEILAUF: A XVIII.
kerület 1956-ban.