Eneyclicae literae summi pontificis, quas hisce in advo-luto communico, eventum constituunt, qui solus sufficiens est, ut memóriám Pii Papae I X . in annalibus summorum pon-tificum perennem reddat. Etenim non pauci etiam
catholi-24
— M I S corum minus opportunum tempus censere possent, ut sum-mus pontifex in medio tribulationum et calamitatum, ab uni-verso quasi orbe derelictus, spoliatus, et adversariis j a m j a m supremum pontificio regimini diem annunciantibus, forti, inconcusso animo attollat vocem suam, et virtute duintaxat illius, cuius in terris vicarium a g i t , confortatus, seposito omni humano respectu, fiduciaque unice in Deo locata, an-nunciet populis abyssum, in quem praecipites feruntur.
E t certe in hoc communi summoque studio, dum for-tium d u m t a x a t , plusque valenfor-tium, ac propriis commodis in-servientium honoribus et magnificentiae c i t a t u r , privatus
omnibus terrenis armis summus pontifex primus et solus non extimescit palam detegere vulnus, quo moderna societas la-borat, et hoc est, quod universalem conciliât encyclicae si-gnificationem.
Sed utique fieri non potuit, ut principia catholica, quae summus pontifex opponit principiis adversariorum, et incre-dulorum, non irritent horum f r u s t r a t a m exspectationem,
sicque inconditos eorum non excitent clamores, conviciaque in s. Sedem non congerant. At vero nos, qui Sedi aposto-licae, ut vere filii, fideliter adhaeremus, vocem summi pasto-ris, ut p a r est, filiali cum devotione et adhaesione suscipere, et principia catholica, quae nobis proponuntur, sequi et tueri
oportet.
Neque etiam in literis his summi pontificis, ut multi malesani praetendunt, atque aliis p e r s u a d e r c nituntur, de ci-vilis reipublicae p e r t u r b a n d a securitate agitur ; sed summus pontifex, dum videt fideles suos sub pressione moderna ag-gressivae et incredulae philosophiae continuis perplexitatibus
«i^iftibitationibus expositos, attollit vocem suam et clare pro-ponit : in quibus moderni aevi principia, aut potius agendi et loquendi formulae, quae sensim in p r a x i m deducuntur, con-t r a r i a e sincon-t doccon-trinae cacon-tholicae, econ-t ideo encyclicae hae licon-terae
perennabunt, ut documentum in unum r e d a c t a r u m veritatum eatholicarum contra ideas revolutionales saeculi nostri.
E t e n i m diditae aevo nostro opiniones et praejudicia ipsas elementares notiones justi, recti et aequi non p a r u m obfusca-r u n t . Sic a d i v e obfusca-r s i t a t e cultus obfusca-religiös! ad aequalitatem omnis religionis, aut potius ad indifferentismum in re religionis con-cludunt. Ut adeo vel ex hoc exemplo facilis sit ad alios nunc r e g n a n t e s errores conclusio. I t a ut unam memorem, sie di-ctam libertatem preli affero, pro qua t a n t o p e r e pugnatur, et quae reapse hic et illic existit. I t a e s t ; homo, ut ens liberum et intelligens, cogitat, quod vult, et scribit, quod vult. Sed Ecclesia catholica p a r t e ex sua banc libertatem non potest pro principio stabilire, cadit enim sub legem moralem, qua distinguit inter bonum et malum. Cum itaque scripta nostra et cogitationes sint vel bonae, vel malae, Ecclesia j u x t a su-premam r e g u l á m justi et veri praecipit, non cogitare nisi bonum, et non scribere nisi verum. E t in hoc sensu sumen-dum est, quod Ecclesia reprobet effrenem plane libertatem s eu cogitandi, seu scribendi, seu sie dictam libertatem preli sicque per censuram suam, qua hanc ferit, attentos reddere cupit fideles suos ad pericula, quae e x eadem in fidem mores christianos dimanant.
E t ad hanc ac plus minus similem normám deduci pos-aunt reapse vigentia, quae moderna philosophia praeeunte
increduli sensim et sensim in praxim etiam d e d u c e r e
nitun-4 m —
tur, sed cum haec principiis moralitatis adversa sint, Ecclesia quae custos est christianae moralitatis, eadem reprobat, ne-que ut principia catholicismi, atne-que ut talia, quae ad morali-tatem populi promovendam conducunt, eadem recognoscere potest.
Continentur vero haec periculosa et damnosa principia in advoluto syllabo in unum dedueta, non quasi novi quid in hoc nunc primum in lucem proferuntur, sed quae j a m ante-hac aliis occasionibus seu in brevibus, seu allocutionibus apo-stolicis censura perstricta erant, nunc vero per summum pon-tificem in unum collecta sub uno quasi obtutu ocidis sistun-tur. — H a e c brevibus memoranda censui, ut scopus literarum apostolicarum singulis penitius innotescat, quidve de adver-sariorum circa eamdum clamoribus et hallucinationibus sen-tiendum sit, magis patescat.
Sed et summus pontifex in hac aevi nostri doctrina-r u m pdoctrina-rineipiodoctrina-rumque confusioue, quae ipsam humanam soci-etatem subvertere parant, ac ipse quoque variis injustis op-pressionibus et spoliationibus expositus, imitaturus Illum, cuius vicarium agit, et qui cruci etiam affixus pro inimicis suis oravit, annunciat totius orbis fidelibus pro anno labente indulgentias plenarias adinstar jubilaei, ut quippe fideles re-conciliati Deo, et per usum sacramentorum corde puro exo-rent patrem luminum, ut illuminet corda mentesque adver-sariorum, donetque pacem Ecclesiae suae sanctae. I n sensu itaque brevis apostoliéi dispono : — (itt k ö v e t k e z n e k a jubi-laeuini búcsú elnyerése idejének, módjának, és föltételeinek meghatározása, és minthogy az időköz a húsvéti gyónás ide-jével összeesett, igy folytatta ö nagyméltósága :) Utique dies hi majori in p a r t e alias etiam sunt tempus poenitentiae; fide-les itaque tanto magis exeitandi erunt, quo per v e r a m poe-nitentiam peccatorum pondus deponentes, obsecrationibns, je-juniis, eleemosynis, aliisque pietatis operibus iram Domini
flagitiis nostris provocatam, placare studeant, atque inimi-corum hominum insidias, fallacias et fraudes devitando, firmo et alaeri pede per semitas mandatorum Dei incedant, et a pec-catis semet abstinere contendant.
E t haec sunt, quae de concessis per suam Sanctitatem jubilaei indulgentiis animarum curatores fidelibus suis
annun-ciabunt, unaque eosdem exhortabuntur, ut ad avertendas, quibus undique premimur, calamitates non cessent clamare ad Dominum, ut p a r c a t populo suo, et flagella iracundiae suae propitius a v e r t a t , bonitatisque thesauros suos super nos cle-menter effundat.
D a t u m Agriae, in festo ss. Nomini Jesu, die 15. j a n u -arii 1865.
Adalbertus tnp.
Archi-Episcopus.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Cs. ap. kir. Fölsége a nagyváradi görögkatholikus székeskápta-lanhoz következő tiszteletbeli kanonokokat legkegyelmesebben, és dij-elengedéssel méltóztatott kinevezni : P a p p - D á l y a i P é t e r t pocsai, Véghseö Mihályt hosszupályi, K u n k J á n o s t alsószopori, P a p p - M o y s Sándort be-éli, D a r a b a n t h J á n o s t vetési plébánost, és Kőváry Tivadart belényesi gymnasium i g a z g a t ó j á t .
P E S T , sept. 18-án. Nem mondhatjuk, hogy a nemzet nem tiszteli az ő jelesebb fiait. Az utolsó évtized minden
ki-a
185 ««—
fogástól megmentené őt e tekintetben. A holtak, az élők tiszteletben részesültek bőségesen. Nemzeti megtiszteltetés-nél nincs szebb. Az olympi győztes legboldogabb volt, midőn homlokára cserfakoszorut kapott, mivel ezt a nemzet adta.
Miltiades a marathoni csatából hazatérve, nem mást kivánt, mint egy olajágkoszorut fejére a hazától. l) Nemzeti elisme-rés a legszebb, a nemes lelkek legédesebb jutalma. Csak is azon nemzet szülhet nagyraképes fiakat, mely maga képes fiait nagy tetteikért megtisztelni.
Tisztelet az erénynek önmagáért, mikint az egyház teszi, mikor a szenteknek tiszteletet mutat. De emellett üd-vös az erény tisztelete a tisztelőre is. Áldás a nemzetre nagy fiainak közös megtiszteltetése, mivel hatalmas rugó hasonló tettekre ; csapás, mikor olyak tiszteltetnek meg, kiket csak politikai czélzat, vagy pártérdek a k a r nagyoknak feltün-tetni. Ezeket egyes pártérdek, mely ma van, holnap nincs, tói fel a nemzet megtisztelésére. Roma hanyatlott, mikor Nerot, Caligulat mint Istent tisztelni képes volt; Görögor-szág elveszett, mikor egy Themistocles, Alcibiades, Philopoe-men nagy férfi lehetett.
Megtiszteltettek nálunk a holtak, megtiszteltettek az élők is. A megtisztelés elméletét minden hazafi elfogadja, ha-bár a megtiszteltről, legyen halott, vagy inkább ha élő, vé-leményében független akar maradni, s méltán tisztelteték-e meg? maga is a k a r j a megítélni.
Három hónap előtt sok szó volt t. Vambéry Armin úr-ról, kit a napisajtó a felfedezések országából, hol európai még meg nem fordult, hazatértnek lenni mondott. Az ily j e -lenetek mindig mesések: az ismeretlen tájakról sikeresen haza tértet 8—900 év előtt is mint csudát tekintették mindenütt.
V. A. ur Bokharát, Khivát, Samarkandot utazta be.
Maga mondja : „oly utakon jártam, melyeken még európai ember nem hagyott lábnyomot ;" a bámultság, érdekeltség, mely őtet Pesten fogadta, természetes következés. Az vözlet közös volt, de még nem nemzeti tisztelés. Mink is üd-vözöltük lelkünkben a veszélyes útról hazatért felebarátun-kat. Minden lépten halálveszély környezte, ő mégis épen haza jött; ki ne áldaná az irgalmas Istent, aki non secundum iniquitates nostras retribuit nobis , hanem véghetlen irgal-masságából őriz, oltalmaz, földi jótéteményt ad, csak azért, hogy égit,hogy örökkévalót adhasson, mikor megérdemeljük.
V. A. ur nem kereste nemzetünk bölcsőjét, ezt ő eszte-lenségnek mondja, ő nyelvészeti kincseket keresett közép Asiában. Beadta már tudósítását ezen kincsekről a magyar akadémiának, melynek tagja ; többet még igér. Mi uem is-merjük a beadott kéziratot, nem is jelent meg eddig nyom-tatásban; mi csak útleírását ismerjük, mely f. é. május hó-napban Emicli G u s z t á v könyvnyomdájából „Középásiai uta-zás" czim alatt jelent meg.
Azóta t. V. A, ur a magyar kir. kath egyetemhez a keleti nyelvek tanítójául neveztetett ki. O Fölsége a jogok föntartója, a kath. egyház főpártfogója, legtöbbet tett, mit tehetett, mikor t. V. A. urat nem t a n á r n a k , hanem nyelvta-nitónak nevezte ki az egyetemhez. Oly magas kegy, mely-nél nagyobbat t. Y. A. ur e nemben nem várhatott.
Munkája egyszerű jelentés, inkább utazási napló
hely-') Esehimus, contra Ctesiphontem. — F l u t a r c h u s , Cimon, IX.
2) Előszó X I I I . 1.
ről helyre, a keleti utazásnak minden ismert jeleneteivel.
E z „első szerep," melyben föllép, mikint maga mondja, több még következhetik. A szerző sem tulajdonítván sokat útle-írásának, mink sem a k a r j u k ,euge' kiáltással üdvözölni, azon körülményen kivül, hogy a kézirat két év előtt íratott, a könyv pedig f. évben betűre szedetett, semmi ujat nem tar-talmazván.
Nem népisme tehát, mi tollúnkat e sorok írására hívja, hanem más valami, min, olvasva e könyvet, szivünk mélyén elpirultunk. Elpirultunk, nem mint kath. pap, hanem először mint ember, másodszor mint magyar, sajnálkozván, hogy ezen könyv magyar irodalmunkban igy irva jelent meg, amint van.
Szent dolog a religio. Ami szent, istenesen kell vele bánni. Lehet valaki protestáns, lehet héber, lehet muhamedán;
de mig a kath. igazságról nincs meggyőződve, maradjon azon vallásban, melynek hive. Eltakarhatja, mások előtt eltitkol-hatja, mily vallású, mivel nem mindenkinek van joga azt tudni ; de más vallást színlelni, más vallásnak gyakorlataival a nézőket megcsalni, soha nem szabad. Saját vallását k a j á -nabbul megvetni, más vallást érzékenyebben kigúnyolni nem lehet, mint a jelenlevőkkel elhitetni, hogy velők egy vallású, mikor ez nem igaz. A hollandiak Japoniában egy-koron igy tettek, mikor a feszületet a parton taposták. Más vallást szinlelni, ennek szertartásait, imáit végezni, annyi mint saját vallását a világ előtt tettleg megtagadni. Megve-tés ez saját vallására, mivel tettben tagadja, megveMegve-tés a szinlelt vallásra, mivel csak külsőleg mutogatja. Ez az em-beri méltóságnak is megvetése; melyen ha az ember elpirul, elszomorodik, a magyar ember inkább, mivel ennek főeré-nye az egyenes őszinteség, királyával, szomszédjával, ellen-ségével, barátjával ; a magyar ember szinlelni, tettetni, csalni, rászedni nem tud. Pedig mindezeket V. A. könyvében feltaláljuk, sőt az egész útleírást, mikint ez leirva van, nem másnak mondanók, mint Vámbéry ur mozlimkalandjainak.
Minden e körül forog, mily ügyesen játszotta V. A. ur a mozlimek vallását a mozlimek között.
Erős, szigorú ítélet. De mégis szükséges, hogy az em-beri, sőt a magyar faji méltóság a szigorú ítéletben meg-mentessék. Fájdalommal teszszük, hogy épen mi tiltakozunk ily tény s ennek leirása ellen ; de tiltakozunk, nehogy az utókor gondolja, szó nélkül fogadtatott e termék is a ma-gyar irodalomban. E mellett alkalmunk lesz megemlékezni, mikint utaztak e vad tájakon öt század előtt a szerzetesek.
Nem lesz uj e szerint V. A. ur útleírásában, csak a gúnyos szerep, melyet a religio val játszott egész utján végig. A szer-zetesek meghaltak volna, semmint a pogány vallást vallják, mivel t u d t á k , mily nagy tárgy az Isten. V. A. ur előre dervis ruhát ölt, teli torokkal kiáltja Alláh ! Alláli ! mert a mozlimeket mindenütt meggyőzni akarta, hogy ö valóság-gal mozlim.
V. A. ur saját prot. vallását, melyre a héber vallásból áttért, (mikint hallottuk,) eltagadva mozlimvallást szinlelt, ajtatos mozlim zarándoknak adva ki magát, utazta be közép Ásiát. Mindent megtett, mit a mozlimek tesznek, mint moz-limek.
Igaz, hogy ezen színlelés nélkül biztosan nem utazha -tott volna. Neki pedig czélja volt utazni. A jó czél elérésére
24*
— h 1 8 6 ««
színleg vallást cserélt ; tehát finis sanctificat media. E z az, amin mint ember, mint magyar elpirulunk. D e ha ezt tette, az olvasónak ehez semmi köze, elhallgathatta volna. Nem jól tett t. V. A. ur mikor magát ajtatos mozlimnek szinlelte ; roszabbul tett, mikor ezt mint találékonyságot minden za-varodás nélkül az egész világ előtt elbeszélte. V á m b é r y tet-tét, V á m b é r y könyvét csak pirulással lehet emliteni. Insi-gnis tettetés, insiInsi-gnis szivhidegség, amaz az utazásban, ez az elbeszélésben. Nem t a r t o t t u k volna lehetségesnek ezeket, ha maga V. A. ur el nem beszéli.
L á s s u k ezen elbeszélést.
„Midőn c s a k u g y a n eltökélt szándékom lőn közép-Ásiába utazni, tanácsosnak hivém megtartani az efendi sze-r e p é t , és keletet keleti embesze-r képében látogatni meg." ( X I . 1.) T e h e r á n b a n az ajtatos z a r á n d o k o k k a l , „testvérkint b á n i k , s titokban talán m a g a is a z . " (9. 1.) „ O k , mint benszülöttek, legjobb mentoraim lehetnének, azonkívül Resid efendi der-visnek t a r t a n a k . " (11. 1.) „Miután e közép-ásiai f a n a t i k u s muzulmánok nézeteivel nem a k a r é k rideg ellentétbe jönni, hazugsághoz kelle folyamodnom, mely társaimnak (a had-zsiknak) hízelegjen, és saját czélomat is elősegítse. Azt mon-dám tehát n e k i k , hogy r é g át v a g y o k h a t v a azon csendes, b á r forró vágytól, T u r k e s t a n t , ezen még egyetlen székhelyét a meg nem hamisitott izlam e r é n y n e k , meglátni, s Khiva, B o k h a r a és S a m a r k a n d szenteit meglátogatni. Ezen gondo7
lat hozott ide ( T e h e r a n b a ) Rumból (Törökország), m á r egy év óta várok Persiában, és hálát adok az Istennek, hogy ily ú t i t á r s a k a t küld számomra, k i k k e l most m á r folytathatom utamat, és elérhetem kitűzött czélomat." „ A jó tatárok meg-lepetten t e k i n t e n e k egymásra, mondták, hogy most már biz-tosan t u d j á k , amit ezelőtt csak sejtettek, t. i. hogy dervis v a g y o k . " (12. 1.) „Kaczagom a mostani musulmanokat ; vi-g y e t e k el mavi-gatokkal, n e k e m el kell mennem a tévedésnek e bünfészkéből, melyet már tökéletesen m e g u n t a m . " (13. 1.) A törökök és persák rosz mozlimeknek t a r t a t n a k a zarán-dokok által. Az utazási társaság esküt tett ; „a határozat megerősitéseül hadzsi Bilal elmondá az esküt ; amig beszélt, m i n d n y á j a n é g n e k t a r t o t t u k kezeinket, s mikor elhallgatott, k i k i szakállát fogta meg, s hangosan rámondta az áment."
(17. 1.)
Ú t r a kelvén „szokott marsokban folytatók u t u n k a t . "
Fellelkesülvén a zarándokok, „egy telken é n e k l é s é b e f o g t a k , melyben én is részt vevék, leghangosabban kiáltva a n n a k r e f r a i n j é t : Allah ! j a Allah !" (23. 1.) E r r e az öregek : „hadzsi Resid, (ez volt a mostani nevem) valódi dervis, belőle még minden v á l h a t i k . " (24. 1.)
D e szakitsuk félbe ezen önvallomások folyamát. A lélek f á r a d ezeken, ha soká nézi, szégyenérzetében, méltó-s á g á n a k ily é r z é k e n y megméltó-sértéméltó-seiben önvédelemre lázad.
N y u g o d j u n k egy kissé, f o g j u k látni a továbbit. (Folyt.) P E S T , sept. 14-én. Bizony szüksége volna mai n a p az e m b e r n e k Gabriel A r k a n g y a l Alborak nevü ezüst lovára, melyen Mohamed Mekkából J e r u z s á l e m és a hét menyorszá-gon keresztül oly gyorsasággal utazott, hogy az elutaztakor feldöntött vizkorsóból a víz még ki nem folyt, mikor a pró-f é t a már ismét M e k k á b a n volt ; szükségünk volna ily Albo-r a k Albo-r a , ha mindenAlbo-ről tudomást a k a Albo-r n á n k venni ; az a k a Albo-r a t u g y a n megvolna, mert hiába valljuk csak meg, hogy rólunk
is áll ez : ,,'A&tjvuïoi nâvxtç xai oí smß-tjuövvTiq l~évoi siç ov&èv STSÇOV Bvy.aiQovv, Xéysiv ri xal àxoveiv xaivô-rtçov" (Act. 17. 21.) Kíváncsiak v a g y u n k , kivált ha más botlásáról van szó, á m b á r jól t u d j u k h o g y : ,.est proprium stultitiae aliorum vitia cernere, oblivisci suorum." (Cic. I I I . Tusc. c. 30.) D e mind hiába, hallgatni nem a k a r u n k , mert qui tacet consentire videtur. Alborokunk nincsen, s igy az idő hiánya miatt kevéssel is meg kell elégednünk, a sok kö-zöl v á l a s z t a n u n k ; a sok mindenféléből azt emiitjük, mi épen tollúnk alá jő, p. o. hogy mai n a p sem szűnt meg a 19 szá-zad második felében a p é n t e k s a 13 számtóli félelem. E z t u g y a n mindenki igen nevetségesnek t a r t j a , beszél, s ha kedve t a r t j a , ir is ellene, mégis h á n y n a k nyugtalanitja kebelét ezen babonaság ? „qua qui est imbutus, mond Cicero, quietus esse numquam potest," és az egyházi törvénykönyv : „Quis aesti-maret, quam magnum peccatum sit dies observare, et menses et annos, et tempóra, sicut observant, qui certis diebus, sive mensibus, sive annis volunt, et nolunt aliquid inchoare, eo quod secundum vanas doctrinas hominum fausta, vei infausta existiment tempóra nisi huius mali magnitudinem e x timore Apostoli pensaremus, qui talibus ait, timeo, ne forte sine causa laboraverim in v o b i s ? " Caus. 26. qu. 7. can. 17. I g y t u d j u k , hogy egy kitűnő uri háznál nem r é g egy meghivott, és igen tisztességes, mert tudós és érdemes uri v e n d é g n e k épen azért kellett távoznia, hogy az asztalnál tizenhármán ne legyenek. A meghivó házi ur a k k o r vette észre, hogy 13-an fognak ülni az asztalnál, mikor a vendégek mind együtt voltak. Mitévő a házi u r ? F é l r e hivja egyik érdemes uri vendégét, s kéri, menjen haza. Szeretném tudni, ha egy ily vendéget elutasító ur a vaspályán utazik, s egy nyúl sza-lad a síneken keresztül, nem kezdi-e meg r á k módra foly-tatni utazását, hogy — mint véli — a szerencsétlenségtől megmeneküljön ? „Omnia, quae facitis aut in verbo aut in opere, omnia in nomine Domini nostri J e s u Christi facite, gratias agentes D e o . " 0 t e m p ó r a ! o 19 s z á z a d ! o setét fel-világosodottság ! V a g y talán nem setét, hanem csak oly napfogyatkozásféle homályositja el néha lelkünk láthatárát ? F u r csa világ! a iugum suavet elvetjük, s a 13, nyulak, h a r a n g -kongás, stb. stb. által t y r a n n i z á l t a t j u k m a g u n k a t . D e talán j ó lesz a 13 számtóli félelem genesis-ét keresni ; azt olvastam
egykor, hogy 13-man ültek az utolsó vacsoránál és e 13 kö-zöl egy t. i. Üdvözítőnk nem sokára meghalt, ezért tehát az asztalnál ülő 13 közöl egyiknek mindig meg kell halnia. I t t a félelem, a k i k halhatatlanok a k a r n a k lenni. H á t J ú d á s nem halt-e meg nem sokára az utolsó vacsora után ? De hiába a babonás nem okoskodik, csak n y u g t a l a n k o d i k .
„Superstitiosum est, et pacta quaedam significationem cum daemonibus placita aut foederata. His a d j u n g u n t u r millia insanissimarum observationum, si membrum aliquid salierit, si j u n c t i m amicis ambulantibus lapis aut canis, aut puer intervenerit. Hinc sunt etiam illa, limen calcare cum a n t e domum tuam transit : redire ad lectum, siquis, dum se calceat, sternutaverit ; redire domum, si procedens offende-í'it, cum vestis a soricibus roditur, plus timere suspicione mali futuri, quam praesens damnum dolere. Hinc fit, ut oc-culto quodam judicio divino cupidi malarum r e r u m homines t r a d a n t u r illudenti, illudentibus eos praevaricatoribus ange-lis, quibus ista pars mundi infiina subjecta e3t. Omnes igitur
I
187 n
artes hujusmodi vei nugatoriae vel noxiae superstitionis ex quadam pestifera societate daemorum formidanda. In omni-bus istis doctrinis societas daemonum formidanda, quae omnia t a n t u m valent, quantum cum daemonibus foederata sunt.
Quae tamen plena sunt pestiferae curiositatis, cruciantis so-licitudinis, mortiferae servitutis." J) Ezen ,eruciatus solicitu-dinis' sugta : ,barátom uram t á v o z z é k / ennek kellett viva servitussal hazatérni szokott asztalához.
D e a szám bölcseség. Sz. Ágoston mondja : „etsi clarum nobis esse non potest, utrum in sapientia, vel ex sapientia numerus, an ipsa sapientia ex numero sit, an in numero, an utrumque nomen unius rei possit ostendi : illud certe mani-festum est utrumque verum esse, et incommutabiliter ve-r u m ; "2) azért m o n d j a : „sapere pauci possunt, n u m e r a r e autem etiam stultis concessum est, mirantur homines sapien-tiam, numerosque contemnunt. Docti autem et numerum et sapientiam in ipsa v e r i t a t e c o n t u e n t u r , et utrumque c a r u m h a b e n t . " 3) Sz. Ágoston sok számban titkos értelmet fedezett f e l ; értelmezi sorban a 3, 4, 5, 7, 8, 10, 11, 12, 15, 17, 25, 40, 50, 77, 150, 153, 1000 s z á m o k a t ; s midőn mondja, hogy 12 numerus sacratissimus, a 15-re megy át, s m o n d j a : con-cordiam significat duorum testamentorum ; de mit jelent a 13 szám, nem szól semmit. N a g y sz. Gergely p á p a a másik sz.
atya, ki a számoknak titkos értelmét kereste. Munkáiban csak k é t helyet találunk e t á r g y r ó l : az egyik lib. 32. mora-lium cap. 16. n. 42. in cap. 42 J o b , és lib. 2. hom. 24. dicta in basilica s. Laurentii foris muros urbis feria 4 paschae n.
4.; beszél 10-ről, 12-ről, de 13-ról hallgat. — H a a görög bölcseket k é r d e z z ü k , k i k a számokról annyi sokat értékez-t e k , például Philebus, Piértékez-thagoras, Plaértékez-to, v a g y pedig Speu-sippust, ki Plato ideái helyébe a számokat tette, v a g y Ari-stotelest, ki mindezt komolyan nem vette, találunk sokat az egyről, a kettőről, de tovább nem megy közülök senki. 4) T a l á n mivel senki sem szólt a 13-ról, mikor más számokról szó volt, azért oly félelmetes a 13, az inconnu, a tökéletlen szám, sz. Ágoston szerint, mivel egyenlő r é s z e k r e elosztani nem lehet. 5)
D e mi keressük a számokat mindenben, habár nem f é l ü n k egyiktől sem, mindenikben jót sejtvén, soha roszat
„ I n t u e r e coelum, et t e r r a m et mare, et quaecumque in eis vel desuper fulgent, vel deorsum repunt, vel volant, vel na-tant, formas habent, quia numéros habent : adime illis haec, nihil erunt. A quo ergo sunt, nisi a quo numerus ? E t omnium quidem formarum corporearum artifices homines in arte ha-bent numéros, quibus coaptant opera sua. Q u a e r e deinde ar-tificis ipsius membra quis moveat, numerus erit : etsi detrahas d e manibus opus, et de animo intentionem fabricandi, motus ille membrorum ad delectationem r e f e r a t u r , saltatio vocabi-t u r . Quaere ergo quid in salvocabi-tavocabi-tione delecvocabi-tevocabi-t ? respondebivocabi-t tibi numerus : ecce sum. Inspice jam pulchritudinem formati
' ) S. Aug. 1. 2 de doctr. chr. c. 20—24. n. 3 0 - 3 7 . T . 3. p. 3 1 - 3 4 . ed. Yen. 1730
*) L i b r . 2. de lib. arb. c. 11. n. 32. T. 1. p. 599. F . ed. Ven. 1729.
3) I . h. n . II.
*) Lásd Zeller, Philosophie der Griechen p. 430—436. p. 657—661, e d . Tübing. 1859. — Lásd Frendelenburg, P l a t o n , de ideis et numeris
*) Lásd Zeller, Philosophie der Griechen p. 430—436. p. 657—661, e d . Tübing. 1859. — Lásd Frendelenburg, P l a t o n , de ideis et numeris