Elméleti áttekintés

Pierre Bourdieu és a kulturális javak együtt járása

A 20. század egyik legnagyobb hatású elméletalkotója – már ami az oktatást és a kulturális kérdéseket illeti – a francia származású Pierre Bourdieu (1930–2002) volt. Ő volt az, aki a tőke fogalmának újraértelmezésével olyan megvilágításba helyezte a témát, amely egy sor felmerülő kérdésre adott választ.

Már pályája elején a kulturális egyenlőtlenségek létrejöttét, működési mecha-nizmusait vizsgálta; érdeklődése középpontjában az oktatási egyenlőtlenség-rend-szer kérdése állt. Mindezt makroszinten, vagyis a nagy társadalmi összefüggések vonatkozásában tette: azaz nem az egyéni, sokkal inkább az osztályok szintjén.

A vizsgált jelenségek hátterében meghúzódó folyamatokra koncentrált. Ehhez a statisztikát hívta segítségül, melynek felhasználásával az egyén helyzetéből és nézőpontjából nem érzékelhető történések és összefüggések is láthatóvá váltak.

Vagyis távolságot tartott, hogy ebből a pozícióból mondhasson valami fontosat az egyén életéről.

Az oktatás és az életben feltárulkozó későbbi lehetőségek összefüggéseit vizs-gálva megállapította, hogy az iskola által mért „adottságok és képességek”, vagyis amit az iskola adottságnak és képességnek gondol és nevez, nem egyenlő mó-don, nem igazságosan vannak elosztva a különböző társadalmi osztályok tagjai között.¹⁵² Nehéz és kritikus a gondolat, melyet megfogalmaz: az iskolarendszer, melyre hajlamosak vagyunk a társadalmi mobilitás, a felemelkedés lehetséges eszközeként tekinteni, a statisztikai adatokat vizsgálva éppen ennek ellenkezőjét mutatja. Vagyis a nagy számok vizsgálata által kimutatható, hogy éppen az iskola az, amely a meglévő társadalmi különbségeket konzerválja. Olyan adottságokat, amelyek egyértelműen társadalmi adottságok, természetes, vele született adott-ságnak tekint. Ugyanis minden család átad a gyermekének közvetett és közvetlen módon egy bizonyos kulturális tőkét, egy értékrendszert – ahogy Bourdieu neve-zi: ethoszt –, amely bensővé vált, nem kimondott, de egyik legfontosabb eleme az iskolarendszerhez való viszonyunknak, magatartásunknak.

Bourdieu egy 1963-as párizsi kutatásra¹⁵³ hivatkozik: Paul Clerc kimutatta, hogy azonos jövedelemmel rendelkező szülők gyerekei közül sikeresebb iskolai előmenetelt, jobb tanulmányi eredményt tudhatnak magukénak azok a diákok, akiknek a szülei magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek.

152 Bourdieu, Pierre: A kulturális örökség átadása. In: Ádám György (szerk.):

A műszaki haladás problémái. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1967.

153 Clerc, Paul: La Famille et l’orientation scolaire au niveau de la sixième.

Population, 4. 1964.

A gyerekek hoznak a családból egy olyan tudást, a szülők átadnak olyan is-mereteket, melyek átörökítésére – a családdal ellentétben – az iskola nem képes.

Ilyen a színházak, a múzeumok, a koncerttermek világa, a művészetek vagy a nyelvhasználat. „Minden műveltségi akadály között kétség kívül azok a legsúlyo-sabbak és a legtöbb csapdát rejtők, melyek a családban beszélt nyelvvel kapcsola-tosak.”¹⁵⁴ Ez különösen igaz a gyerekek iskolában eltöltött első éveire. Hogy mi-ként vélekedik a tanár a kisdiákról, ebben az egyik legmeghatározóbb szempont a gyerek nyelvhasználatának módja. És annak a nyelvhasználatnak, annak a nyelvi környezetnek a hatása sosem fog megszűnni, ahonnan a diák érkezett.

Bourdieu sajátságosan fogalmaz: egy, a fizikából ismert és ott használt fogal-mat vezet be a kulturális örökség kérdésének tárgyalásakor. Ugyanis azt mondja, hogy ezek a tudások a családon belül hajszálcsövességgel adódnak át szülő és gye-rek között.

Az iskola álsemlegességének kérdése az, amely mellett nem lehet említés nélkül elmennünk. Az iskolába érkező, különböző társadalmi osztályokból szár-mazó gyerekeknek más és más tudásra, módszerre lenne szüksége ahhoz, hogy a köztük lévő különbségeket ne konzerválja. Jelen pillanatban ugyanis a legjobb helyzetből érkező gyerekek élvezik a legnagyobb előnyöket, és a legjelentősebb hátránnyal bírók szenvedik el a legnagyobb hátrányokat.¹⁵⁵ Ezzel az iskola csak az áldását adja, megerősíti a meglévő különbségeket. Az iskola lelki rokonságot mutat azokkal az értékekkel, melyeket a kedvező helyzetből érkező gyerekek hoznak magukkal családjaikból. Az iskola ezeket az értékeket, hagyományokat és ezt a kultúrát tekinti evidenciának, ezzel is kedvezve az előnyösebb helyzetből érkező gyerekeknek.

Charles Péguy-nak a görög istenekre vonatkozó megállapítását, miszerint: „hi-ányzik belőlük a hiány érzete”¹⁵⁶, Bourdieu az alsóbb néposztályokra vonatkozóan is igaznak vélte. Mert az, aki a kultúrától megfosztottan él, az fogja a legkevésbé érezni annak hiányát. A helyzet paradoxona, hogy éppen az iskolának kellene pótolni a kul-turális hiányokat, melyeket a gyerekek a családi környezetükben nem kapnak meg.

Bourdieu az, aki a tőke fogalmát újraértelmezte. Véleménye szerint a vagyoni vagy pénztőke mellett létezik még szociális vagy kapcsolati tőke, valamint az általa alkotott kategóriarendszer harmadik eleme: a kulturális tőke. Ez utóbbin belül három további típust különített el. Az első az úgynevezett bensővé tett (inkor-porált) kulturális tőke. Erről abban az esetben beszélünk, amikor mi magunk az életünk során tanulunk meg valamit, és teszünk szert például nyelvtudásra vagy tanulunk meg egy hangszeren játszani.

154 Bourdieu, Pierre: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelése. Budapest: Gondolat, 1978.

299. p.

155 Uo. 308. p.

156 Uo. 314. p.

A második típus a tárgyiasult kulturális tőkéé. Olyan tárgyak ezek, amelyek a kul-turális tőke hordozói, legyen szó akár egy hangszerről, mely szükséges a bensővé vált kulturális tőke alkalmazásához, vagy egy műalkotásról, mely a műélvezet kelléke.

A harmadik típus: az intézményesült kulturális tőkéé. Bizonyítványokról, diplo-mákról, nyelvvizsgákról van szó, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ne kelljen min-den alkalommal számot adni tudásunkról, mert ezek a papírok bizonyító erővel bírnak. Hitelesítik, hogy mi azt a tudást megszereztük, annak birtokában vagyunk.

A kulturális tőke mindhárom típusának esetében érdemes még a megszerzé-séhez szükséges időről, illetve az átörökítés kérdéséről beszélnünk. Ahhoz, hogy a bensővé tett kulturális tőke birtokosai lehessünk, bizony időre van szükségünk.

Legyen szó egy nyelv elsajátításáról vagy a zenetanulásról. A tárgyiasult kulturális tőkével már könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen akár örökség útján, ajándék-ként, erőfeszítések nélkül is hozzájuthatunk. Ahhoz, hogy intézményesült kulturá-lis tőkére szert tegyünk, egyrészt időre van szükségünk, mert ez mindig időigényes feladat, másrészt erőfeszítéseket igényel. Hiszen hány év fáradozás eredményeként juthatunk egy diplomához?

Ideális esetben az oktatás képes a különbséget kiegyenlíteni. Bourdieu volt az a gondolkodó, aki tudatosította a szakemberekben és a közvéleményben egy-aránt, hogy léteznek azok a tényezők, amelyek már a kisgyermek későbbi sorsát illetően jelen vannak a családok életében. A különböző tőkefajtákkal való ren-delkezés vagy azok hiánya már akkor is hat, amikor még nem is vagyunk azok tudatában.

A társadalmi egyenlőtlenségekről: a kétsebességű társadalomról

Ha azt mondjuk, hogy Pierre Bourdieu az oktatási kérdések meghatározó elméletalkotója, akkor Ferge Zsuzsa a szociális kérdések megkerülhetetlen gon-dolkodója.¹⁵⁷ 2002-ben az Európai Unió és a szociális ügyekért felelős minisz-térium közös szemináriumán hangzott el Ferge Zsuzsa előadása a kétsebességű társadalomról. A fogalmat először a nyolcvanas évek eleji francia társadalomra használták, melyet aztán Ferge Zsuzsa az ezredforduló magyar társadalmára is igaznak talált. E felfogás szerint a társadalmi áradat kettéválik az árral haladókra és a leszakadókra.

A kétsebességű társadalom elmélete szerint bár egymás mellett állunk a rajt-vonalon, egyszerre indulunk, de a terhek, melyekkel haladnunk kell, nem egy-formák. Kinek-kinek más került a zsákjába. Van, akit akadályoz a súly, melyet

157 Péterfi Rita: Az olvasásfejlesztés nemzetközi tapasztalatai. Három kontinens olvasásfejlesztő programjaiból. In: OPKM Olvasás portál. Tanulmányok, szakmai anyagok.

http://olvasas.opkm.hu/Plugins/Interactive/Media/513/media/peterfirita_olvasas.pdf [2018.12.27.]

cipelnie kell magával, míg mások további tartalékokat visznek: ezek energiához juttatják a szervezetet, pihenést biztosítanak, mikor arra van szükség, és tartal-mazzák azokat az eszközöket, melyekkel aztán az út egy meghatározott szakaszán könnyebbé válhat a haladás. Ahogy telik az idő, mindenki a lehetőségeihez mér-ten igyekszik előrébb jutni. Mivel azonban különbözőek a feltételek, az adottsá-gok, a távolság egyre nő a résztvevők között.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egyenlőtlenségek mindig is vol-tak.¹⁵⁸ A kérdés: annak mértéke. A problémák akkor válnak igazán súlyossá, ami-kor a szakadásból szakadék lesz. Amiami-kor a „felül” lévők gazdagsága még nagyobb lesz, és az „alul” lévők szegénysége még mélyebbé válik. S gyakorta kíséri ezt a jelenséget a középréteg helyzetének negatív irányú változása, amely a munkaerő-piaci helyzet változását jelenti, és a lecsúszás veszélyével fenyeget.

A kialakuló egyenlőtlenségek elsősorban jövedelmi, vagyoni egyenlőtlensége-ket jelentenek. De nem szabad elfeledkeznünk az ezzel párhuzamosan megjelenő, az életesélyeket illető egyenlőtlenségekről sem. Olyanokról, mint az élettartam, az iskolázottság, a továbbtanulási esélyek és a lakáshelyzetre vonatkozó egyenlőt-lenségek. A kialakuló szélsőséges egyenlőtlenségek velejárója az a gondolat, érzés, világlátás, mely szerint reménytelen szegénynek lenni.

Mint ahogy azt Ferge Zsuzsa leírta, a javak különböző formáitól megfosztot-tan élőknek a megfosztott állapottal kell megküzdeniük. A hiányokkal, melyek regisztrálhatók a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális javak terén is.

Mint azt Peter Townsend¹⁵⁹ megfogalmazta, a források hiánya a leszakadó csoportokat kirekesztheti társadalmilag fontosnak tartott tevékenységekből is.

S. M. Miller már 1967-ben megfogalmazta álláspontját a szegénység és az egyen-lőtlenségek leküzdéséről, amely szerint elengedhetetlen, hogy „ne csak a jövedel-mek és javak, hanem az önbecsülés, a társadalmi mobilitási esélyek és a döntéshozatal számos színterén való részvétel minimumai is javuljanak.” Véleménye szerint „min-den olyan társadalomban, amelyben jelentősek az egyenlőtlenségek, a kormányzatnak biztosítania kell nemcsak a jövedelmek, javak és alapvető szolgáltatások növekvő szin-tű minimumait, hanem az önbecsülés, a társadalmi mobilitási esélyek és a döntésho-zatal számos színterén való részvétel javuló minimumait is.”¹⁶⁰

Amikor szegénységről beszélünk, hajlamosak vagyunk alacsony jövedelmekre, az anyagi javak hiányára gondolni. Pedig a fent említett hiányok akár egyszerre is jelen lehetnek az egyén életében. És ezek a hiányok sem gyereket, sem felnőttet nem kímélnek, a szegénység nem válogat.

158 Ferge Zsuzsa: Miért szokatlanul nagyok a magyarországi egyenlőtlenségek?

Esély, (20) 2. 2008. 3–14. p.

159 Townsend, P.: Poverty in the United Kingdom. London : Penguin, 1979.

160 Miller, S. M.– M. Rein – P. Roby – B. Gross: Poverty. Inequality and Conflict.

The Annals, 373, September 1967. 16–52. p.