D E C E S T T J ILv£
-- * WESTMONASTERIEN.
C O N F I R M A T I O N I S C Ü L T U S BEATORÜM MARTYRUM
JOANNIS CARDINALIS FISCHER, THOMAE MORE ET SOGTORUM
in odium fidei ab anno 1535 ad 1583 in Anglia interemptorum.
Anglia Sanctorum insula ac Deiparae Virginis dos olim appellata, quemadmodum a primis usque Ecclesiae saeculis plurimorum Martyrum Passionibus illustrata fue-rat, ita etiam, cum diro schismate a Romanae Sedis obe-dientia et communione saeculo X Y I avulsa est, eorum testimonio non caruít, qui pro huius Sedis dignitate et orthodoxae Fidei veritate vitas suas cum sanguine ponere non dubitarunt. (Grregorius X I I I . Constit.. Quoniam divinae bonitati. Kalendis Maii 1579.) Huic praeclarissimae ca-tervae nihil penitus deest quod eam tum compleat, tum o m e t : non purpurae romanae maiestas, non ve-nerabilis Episcoporum honor, non Cleri utriusque for-titudo, non sexus infirmions inexpugnabiiis firmitas-Hos inter eminet loannes Fisher Episcopus Roffensis, et S. R . E . Cardinalis, quem in suis Litteris Paulus III. ap-pellat sanctitate conspicuum, doctrina celebrem, aetate ve-nerabilem, illius regni ac totius ubique Cleri decus et or-namentum. A quo seiungi nequit vir saecularis Thomas More Angliae Cancellarius, quem idem Pontifex meritis extollit laudibus, utpote doctrinae litter arum sacravum excellentem, et veritatem adserere ausum. Idcirco praecla-rissimi quique rerum ecclesiasticarum scriptores unanimi censent calculo eos omnes pro tuenda, restituenda, et conservanda Catholica Fide sanguinem fudisse. Quin etiara Gregorius XIII. plura in eorum honorem induisit, quae ad publicum ecclesiasticum cultum p e r t i n e n t : atque illud
27 RELIGIO.
praecipimm, ut potestatem fecerit h o r u m lipsana in con-secrandis altaribus adhibendi, quando illa veterum Sanc-torum Martyrum non suppeterent. P r a e t e r e a postquam in Templo S. Stephani ad Coelium montem Christi Mar-tyrum Passiones per Nicolaum Circinianum udo tectorio pingi fecisset; permisit etiam, ut in Templo Sanctissima^
Trinitatis Anglorum de Urbe, ab eodem auctore, eadem-que ratione Anglicanae Ecclesiae Martyres antiqui recen-tiorisque aevi pariter exhiberentur, quos inter iIli etiam qui ab anno 1535. ad 1583. sub Henrico rege et Elisa-betha pro Catholica Fide ac Romani Pontificis P r i m a t u mortem obierant. Quae martyriorum repraesentationes eo in Templo depictae, videntibus ac probantibus Romanis Pontificibus Gregorii Successoribus, ad duo saecula per-manserunt, donee nefariorum hominum iniuria sub finem elapsi saeculi perierunt. Mansere tarnen illarum ectypa, quae anno 1584. Romae cum privilegio eiusdem Gregorii X I I I . aere cusa fuerant, hoc appositp titulo : Sanctorum Martyrum, qui 'pro Christo, Catholicaeque Fidei veritate adserenda antiquo recentiorique persecutionum tempore mortem in Anglia subierunt, Passiones. E x quo monu-mento, sive ob subiectum elogium, sive ob alia indubia indicia plures eiusmodi Martyres suo nomine comperta sunt, nempe quinquaginta quatuor. Sunt autem.
Passi sub Henrico Rege : Ioannes Fisher, Episcopus Roffensis, S. R. R. Cardinalis — Thomas More, Angliáé Cancellarius — Margarita Pole, Comitissa Salisburiensis, Cardinalis Poli Mater — Ricardus Reynolds, Ordinis S.
Brigittáé — Ioannes Haile, Sacerdos: Octodecim Carthusiani, nimirum : Ioannes H o u g h t o n — Augustinus W e b ster — Robertus Laurence — Gulielmus E x m e w — H u m -phredus Middlemore — Sebastianus Newdigate — Ioan-nes Rochester — Jacobus Walworth — Gulielmus Gre-enwood — Ioannes Davy — Robertus Salt — Gualterus Pierson — Thomas Green — Thomas Seryven — T h o -mas Redyng — Tho-mas J o h n s o n — Ricardus Bere, et Gulielmus Hörne — Ioannes Forest, Sacerdos Ordinis S.
Francisci — Ioannes Stone, Ordinis S. A u g u s t i n i : Qua-tuor Sacerdotes Saeculares, Thomas Abel — E d u a r d u s Powel — Ricardus Fetherston — Ioannes Larke, et Ger-manus Gardiner, laicus.
Sub Elisabetha vero, Sacerdotes Cuthbertus Mayne
— Ioannes Nelson — Everardus Hanse — Rodulphus Sherwin — Ioannes P a y n e — Thomas Ford — Ioannes Shert — Robertus Johnson — Gulielmus Fylby — L u -cas Kirby — Laurentius Richardson — Gulielmus Lacy
— Ricardus Kirkman — Iacobus Hudson, seu Tompson
— Gulielmus H a r t — Ricardus Thirkeld — Thomas Woodhouse, et Plumtree. Item très Sacerdotes e Socie-tate Iesu, Edmundus Campion, Alexander Briant, et Thomas Cottam. Denique Ioannes Storey, Iuris utriusque Doctor — Ioannes Feiton, et Thomas Sherwood, laici.
Horum tarnen Martyrum causa ad haec usque tem-póra nunquam agitari coeperat. Olim quidem, anno 1860.
cl. me. Cardinalis Nicolaus Wiseman Archiepiscopus W e s t -monasteriensis, aliique Angliae Episcopi sa. me. Pio IX.
Pontifici Maximo preces obtulerant, ut per totam Angliám Festu
m mstitueretur in honorem omnium Sanctorum Mar-tyrum, nempe illorum etiam, qui licet nondum vindicatif
recentioribus pro Catholica Religione tuenda, et praeser-tim pro auctoritate Sedis Apostolicae adserenda : per ne-fariorum hominum manus occubuerunt, et ad sanguinem usque restiterunt. V e r u m t a m e n cum, iuxta vigentem Sac-r o Sac-r u m R i t u u m CongSac-regationis pSac-raxim, Festum nonnisi de illis Dei Famulis institui possit, quibus ecclesiasticus cultus a Sede Apostolica iam delatus, et rite recognitus f u e r i t ; preces illae nullum effectum sortitae sunt. Qua-propter postremis hisce annis novae preces per E m u m ac R m u m Dnum Cardinalem Henricum Manning, hodiernum Archiepiscopum Westmonasteriensem, et alios Angliae Episcopos ad Sanctissimum Dominum N o s t r u m Leonem X I I I . Pontificem Maximum delatae sunt, una cum Ordi-nario Processi! in Anglia confecto, aliisque authenticis documentis, in quibus tum probationes Martyrii pro iis qui ab anno 1535 ad 1683 passi sunt, tum etiam prae-dicta indulta R o m a n o r u m Pontificum pro prioribus illis nuper memoratis continentur.
Piacúit Sanctissimo Domino Nostro totius negocii cognitionem Peculiari Coetui aliquot S. R. E . Cardinalium, et Officialium Sacrorum R i t u u m Congregationis commit-tere ; praevia exegesi per R . P . D. A u g u s t i n u m Caprara S. Fidei P r o m o t o r e m conficienda. Qua in Particulari Con-gregatione die 4 Decembris labentis anni ad Vaticanum coadunata, infrascriptus Cardinalis Dominicus Bartolini eidem Sacrae Congregationi Praefectus, et Causae Rela-tor, sequens proposuit D u b i u m : „An. propter peculiaria Romanorum Pontificum indulta, relate ad antiquiores Angliae Martyres, qui ab anno 1535 ad 1583, pro Fide catholica, et. pro Romani Pontificis in Ecclesia Primatu mortem obierunt, et quorum Passiones, auctoritate Gre-gorii XIII Pont. Max., in Templo SSmae Trinitatis An-glorum de Urbe olim depictae, et Romae anno 1584, cum privilegio eiusdem Pontificis, aere cusae sunt, constet de indulto publico ecclesiastico culto, sive de casu excepto a Decretis sa. me. Urbani Papae VIII. in casu et ad effectum, de quo agitur?" E m i p o r r o ac Rmi Patres, et P r a e l a t i Officiales, audito scripto et voce praefato S. Fidei Promotore, reque mature discussa quoad recensitos quin-quagintaquatuor Martyres, respondendum censuerunt: „ Af-firmativeseu Constare de casu excepto
Super quibus omnibus facta Sanctissimo Domino Nostro Leoni P a p a e X I I I per me subscriptum Secretarium fideli relatione ; idem Sanctissimus Dominus Noster sen-tentiam Sacrae Congregationis P a r t i c u l a r s a p p r o b a r e dig-natus est. Die 9 Decembris 1886.
Praesens autem Decretum expeditum fuit hac die 29 Decembris, sacra T h o m a e Episcopo Cantuariensi Mar-tyri, cuius fidem et constantiam hi Beati Martyres tarn strenue imitati sunt.
D. CARD. B A R T O L I N I U S S. R. C. Praef.
L. * S.
L A U R E N T I U S S A L V A T I S. R. C. Secros.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, j a n u á r 11. „Ne csinálj magadnak fara-got képet." — Ily czim alatt válaszol a helybeli „Prot.
E g y h . és Isk. Lap." legújabb (jan. 9. 2. sz.) számában 4*
a veterán prot. iró Szalay Károly Horváth Józsefnek a
„vallás és a tudomány" czimii czikkére. Ugyan mi kö-zünk a protestánsok belügyeihez, tudósainak privát-vitat-kozásaihoz, gondolhatja vagy mondhatja egyik-másik t.
olvasónk és első tekintetre talán igaznak is látszhatik e megjegyzés. De egyéb szempontoktól eltekintve, elég már amaz elvi szempont, mely e különben igen nyugodt polémiában, érvényesül, hogy a mi figyelmünket igénybe vegye. Ez a polémia ugyanis általánosabb jelentőséget nyer és mintegy typikussá válik ama különböző, sőt el-lentétes álláspont miatt, melyet a két fél elfoglal. Az or-thodox és a rationalistikus protestáns felfogás áll itt egy-mással szemben. Hit és tudomány, nem mint egymást ki-egészítő, hanem egymással ellenkező megismerési forrás.
Biblia és emberi alkotás, csodákban való hit és a termé-szettörvények szerint magyarázott, azaz minden természet-felettit tagadó tudás. H o r v á t h József czikkében a biblia-hivő orthodox protestáns álláspontot védelmezi ; Szalay Károly nevetségessé, vagy legalább szánalomraméltóvá ipar-kodik tenni ezt a felfogást ebben a czikkében, melynek e feliratot a d á : „Ne csinálj magadnak f a r a g o t t k é p e t "
Pedig szánalomraméltó mind a kettő ; az egyik, mert a félúton megállván az igazságot egészen nem birja, a má-sik mert nagyon messze jutván a vallási igazságot tel-teljesen elvesztette, vagy legalább annyira kiüresítette specifikus tartalmából, hogy alig marad már valami benne.
Pedig jó Szalay bátyánk az hiszi (vagy talán csak el akarja hitetni), hogy „élte minden eddigi törekvése . . . arra irányult, h o g y . . . az emberiség legszentebb és legféltet-tebb kincsét, a vallást a maga igazi mivoltában felfogni és azt másokkal is megértetni" igyekezzék. Valóban nemes és dicséretes igyekezet! De az eredmény? Tö-rekvései ugyan hová vezették ? Ha mi soha semmi mást nem olvastunk volna a veterán prot. irótól mint ezt a fentemiitett, szóban forgó czikkét, akkor már ez is tökéletesen elég v o l n a , hogv őszinte szánalom-mal adózzunk egy férfiúnak, ki — a k a r j u k feltenni — őszintén és komolyan keresvén az igazságot a vallás terén csak ily eredményekre jutott. A szentírás csodáit
„képtelenségeknek" t a r t j a ; „absolut igazságot rátukmálni valakire" az „emberi szellem kiskorúságára m u t a t ; " „saj-nálatra méltó tévedés, mikor egy ember — mert talán valaha ugy tanulta s valahol azt olvasta — vakon eskü-szik százados kort ért csalódásokra a helyett, hogy Isten által adott eszét használva, a lelkében élÖ, még a bibliá-nál is hatalmasabb igazság után való vágyát igyekeznék kielégíteni." „Minden vallás tulaj donképen a képzeleten alapult," mely az emberiség gyermek korszakában az Isteneket megteremté. Később a vallás őreinék vizsgáló-dásai e monda szerinti hitet egy szövevényes rendszerré képezték, mely ellen a mind jobban fejlődő emberi ész ős időktől kezdve teljes erejével tiltakozott. E szellem űzte el az Olympról a görög s római isteneket; ez dönté le a Baal templomait ; ez tisztitá meg a héber polytheis-must s ez állitá a próféták által a zsidó Jehova helyére a kereszténység Istenét s dönté le Róma faragott képeit Luther s társai [munkái által. Az előrehaladó tudomány minden előretett lépésével, mondhatni egy-egy a vallás-sal jogtalanul azonosított kegyes cvallás-salódás fejére hágott
s okozá azt, hogy azon fogalom, melylyel mi a 19 ik század gyermekei a világ okról, az Istenről birunk, egé-szen más, mint az, melylyel az emberiség nagyobb része évezredek előtt bírt, s mely még máig is alapját képezi az uralkodó vallásoknak. A mi személyes tapasztalá-saink köre igaz, hogy életünk rövidségénél fogva még legműveltebbjeinknél is csak nagyon korlátolt lehet s némileg az első emberek tehetetlen állapotába kel-lene m a g u n k a t helyeznünk, ha csupán azt akarnók való-ságnak elfogadni, amit saját meggyőződésünkből s az ebből következtetett lehetőségből vezetnénk le az ész-szerű gondolkozás u t j á n : azonban az előttünk élt vizsgálódók valóban megállapított tapasztalásai a leg-megbecsülhetetlenebb örökségét képezik az élő nemze-déknek s ezek csalhatatlanul azt m u t a t j á k , hogy az em-beriség, a többek között éppen a vallás nevében űzött istentelen hajszák s szellemi rabszolgaság alól azon tu-domány segélyével szabadult meg, mely — nyiltan ki merem mondani — ma is üressé teszi azon templomokatT
melyekben erkölcsi tanítások helyett a bibliai csodák jobbra-balra magyarázgatásával, dogmatikus
szőrszálha-sogatásokkal akarják agyonütni a hallgatók vallásos lel-kesülését. Pedig hány, de hány templomban megtörtént ez csak egyetlen karácsony alatt is ? ! Már pedig a ta-pasztalás tanítja, miszerint a tudás mindennemű tévhitet szétdúl s hogy elterjedését végkép meggátolni teljes lehe-tetlen, m e r t mint a levegő és világosság alig észrevehető pórusokon átszivárogtatja a tudást a nép szellemi testébe s kifejti benne az elrejtett természetes erőket, molyek a tévhitet felbontják és lassacskán apostolaikkal egvütt ré-giségtárba helyezik."
Ez azután professio fidei ! Ugyan mi marad e felfogás szerint a hitből ? Semmi. Pedig mi üdvözít pro-testáns felfogás szerint? Ha még hitük sincsen, ugyan hová lesznek ? Minek vannak pásztoraik, minek templom-aik ? Szerencsétlen egy pásztor, ki meggyőződése ellenére hirdeti, amit nem hisz, tesz — p. keresztel stb. — ami előtte semmi jelentőséggel sem bir. Szegény protestáns ekklé-zsia ! ugyan hová j u t az ily nézetek uralma mellett!
„Lassacskán apostolaikkal együtt régiségtárba helyezik,"
mint Szalay uram mondja. ÜLözig é^ yvœôig körül már a kereszténység kezdete óta folyt a harcz; de amint nem volt, ugy nem lesz kor, mely a hitet fölöslegessé tenné.
Mig ott lesz, hogy másról hallgassunk, az újszövet-ségi Szentírásban: Márk 16, 1 6 ; Zsid. 11. és különösen 11, 6. addig mindenki, ki kereszténynek vallja magát és a Szentírást mint Isten szavát tekinti, a hit kötelezett-sége alól magát fel nem mentheti. Vagy ha igen, ha el-veti ugy a Szentirásnak tekintélyét, mint tizenkilencz századnak meggyőződését: akkor ne csalja a világot az-zal, hogy „keresztyénnek" hirdeti és t a r t a t j a magát, kiben a kereszténységből oly kevés van, mint a kőben az életből.
Vagy — vagy ! Vagy a teljes igazság a katholiczismus-ban, vagy atheismus minden egyéb félrendszabályok nélkül.
A fél igazság semmi igazság, és folytonos súrlódás által kell, hogy az ellentét oda fejlődjék, hogy a hivő elemek az anyaszentegyházba, a „felvilágosodottak" pedig az atheismusba olvadnak. Medium non d a t u r — nec dabitur!
?
{
?
29 RELIGIO.
Csanádi e g y h á z m e g y e . A „Religio* főpásztori aján-lása. —
„2976. sz.
Ki vonhatná kétségbe, hogy magának a papnak is, és különösen a szellemi mozgalom központjaitól többé-kevésbé elszigetelten élő néplelkésznek is figyelemmel kellvén az egyházi és vallásos életben felmerülő moz-galmakat kisérni, szüksége van oly folyóiratra, mely őt a felmerülő kérdésekre nézve, távol minden pártszellemtöl, egyedül a kinyilatkoztatott igazság elvei szerint tájékoz-tassa.
Ilyen tájékoztató folyóiratnak, — habár a „ M a g y a r Állam"-ban egy jelesen szerkesztett és a tüzpróbát már kiállott napilapunk van, mely a politikai kérdésekben n y ú j t tájékozást, — tekintem a „Religio" hetenkint két-szer megjelenő egyházpolitikai folyóiratot, mely nem-sokára félszázados pályafutásra fog visszatekinteni. Ez okból a „Religio" czimü folyóiratot is különös pártfo-gásába ajánlom a nt. papságnak.
Kelt Temesvárott, 1886. évi decz. hó 9-én.
Alexander mp.
Episcopus
Jalna. Szomorú karácsony-est. —
Országszerte uralkodó társadalmi bajunk, hogy a munkások közönségesen oly napon k a p j á k ki fizetésüket, a melyen vagy isteni tiszteletre kellene menniök, vagyis ünnep vagy vasárnapon, vagy a Sabaoth ünnepek előtti böjti napokon, a melyeken minden igazhivőnek magát nemcsak a hus eledeltől kell, de még az ivástól is illenék megtartóztatnia. Mintha a pokol erőszakot akarna gyakorolni Krisztus vallása ellen, s fölhasználni minden alkalmat arra, hogy a hivőket visszatartsa vallásuk köteleségeinek gyakorlásától, — éppen e napokon adnak alkalmat a nép-nek a b ö j t megszegésére és az iszákosságra !
H a sikerül is itt-ott a plébánosnak reábirni a fizető tiszt u r a k a t arra, hogy hétköznapon tartsák a fize-téseket, a mint nekem is sikerült tek. Balázs Emil m. k.
főerdész u r a t reábirni ; de más fizetőket, kivált a zsidókat, nagyon nehezen és ritkán sikerül ; mert ezek szép palást alatt vallási gyűlöletből s önhaszonból, — hogy tudniil-lik legyen a korcsmárosnak jó geseftje - - nem akarnak tágitani mindaddig, mig csak az Úristen nem terjeszti ki föléjük boszúságának ostorait. í g y történt Jalnán is.
Van itt a Popper-féle czégnek egy ügynöke, a ki a kifizetést rendesen ünnep- és vasárnapon t a r t j a . Háza kö-rül seregeinek össze a munkások s várva várják, mikor nyilik ki az iroda. Sokszor megtörténik, hogy a templom-ból is kimennek, a kik még akarnának legalább részben eleget tenni szent kötelességüknek, mi által mind a szent beszéd, mind a szent mise ájtatossága zarartatik. Mások, nem sokat törődve az isteni tisztelettel, naphosszant támo-gatják a korcsmát s megtelnek a pokoli itallal már délelőtt, s ha megkapják a vérverejtékesen szerzett pénzüket, mennek ismét csak a korcsmába, a hol osztozkodnak.
H o g y a vendéglősnek is j u t osztályrész, az minden két-ségen kivül van, még pedig a legjobb osztályrész ; mert a szerencsétlenek, a kik egész héten vagy hónapon át az erdőkben fáradoztak, fizetés alkalmával ki akarják
pi-henni a fáradságot, öntözgetve g y o m r u k a t a pokoli nek-tárral, a pálinkával, nem is gondolva arra, hogy legalább délután kellene menni letenyére, ha már nem voltak a szent misén. De hogyan is menjenek, mikor tele van a fej ? I n k á b b ott hever asztal alatt mind, mig kijózanodik. Oh szomorú k é p ! Yan törvény ugyan, de csak a papiroson;
nincs, ki azt életbe léptetné ! T e h á t mi t ö r t é n t Jalnán ?
H á t ez történt ! Az, hogy karácsony előestéjén volt fizetés a zsidónál, a hol mig a bünvezeklők a
templom-ban voltak, addig a pénzt követelők őrizték a korcsmát és a fizető ágens lakását. E g y cselédházban, a hol az ő bérese és kocsisa lakik, jól fűtöttek, talán iszogattak is, minek megtörténte után széjjel mentek. A padláshoz volt felkötve egy lepedő, a melyben kilencz hónapos gyer-mek volt elaltatva ; a kemenczén sok apró forgács volt, szá-ritás végett letéve. A házbeliek széjjel mentek, s a tüzet m a g á r a hagyva, bezárták a házikót. Rövid idő múlva nagy füst tódul ki az ablakból , futnak az emberek j a j kiáltással, mások, a már részegek, nevetéssel. Mi b a j ? Tüz v a n ! ! E j , hadd égjen, ugy is a zsidóé! De a t e m p -lomból menők sietnek segitségre, berohannak, betörik az ajtót, s mit látnak ? R o p p a n t nagy füstben s lángok közt a szerencsétlen gyermeket, a ki még ugyan nincs megégve, de igen is, már a füsttől megfojtva. Szerencse, hogy épp akkor mentek az áldozásról az emberek az u j áldozathoz. Oh mily keserű áldozat! Ott lehetett látni a megrémült anyát és apát, a kiknek öröme szomorúságra ily rögtön válto-zott á t ! Kétségbeesés, szégyen, gyalázat a bűnnek j u t a l m a !
Gyors segély következtében más kár nem volt, csak hogy a béres háza kivülbelül tönkre j u t o t t . Isten m e g -elégedett a kedves áldozattal, az ártatlan gyermek ha-lálával.
V a j h a okulnának mások ezen az eseten s adnák meg Istennek a mi Istené, hogy az U r Isten adja meg nekik is, a mire szükségünk van.
V a j h a föléledne az a szent buzgalom valamennyi elöljáróban, hogy ne fosszák meg a szegény népet a meny-nyei bértől, a midőn oda vetik neki a megérdemlett, véres-verejtékkel szerzett napszámot !
Gregorovics Nándor, plébános.