Canon lissae'

csendes hangon való elmondásáról.

(Vége.)

E g y h a r m a d i k ok, melynél f o g v a a C a n o n t hal-kan illik elmondani, m a g á n a k az i m á d s á g n a k ter-mészete á l t a l á b a n . Azért i m á d k o z u n k , hogy szi-v ü n k s l e l k ü n k I s t e n n e l egyesüljön ; ezen egyesü-lésben, s örök élet utáni, a b b a n kifejezett ó h a j b a n , esengésben t a l á l j u k az i m á n a k lényegét. Szivetek m i n d i g az U r b a n n y u g o d j é k , v á g y a i t o k szüntelenül az örökkévalók felé i r á n y u l j a n a k , akkor folytono-san imádkoztok, m o n d j á k a szentatyák. De épen az I s t e n n e l való ezen egyesülés, ezen felfelé törekvő óhaj, az örökélet u t á n ezen- áhitatos epedés mind-annyi belső, benső, szellemi működés, mely nem esik környezetünk érzéki felfogása alá. Az i m á n a k ezen nemét é r t e t t e az Ur, m i d ő n — Máté, VI, 6 ; — igy szól : „Te p e d i g mikor imádkozol, m e n j be ka-m a r á d b a , és ajtó-betéve i ka-m á d d A t y á d a t a rejtek-b e n — " I g y imádkozott m a g a az Üdvözitö is, mi-dőn az éjjeleket tölté m a g á n y o s hegyeken, hol

egyedül és f é l r e v o n u l v a a t ö m e g z a j á t ó l áldozati i m á j á t m u t a t á be é r e t t ü n k m i n d e n h a t ó A t y j á n a k . De ha van az egyházi szertartások közt ima, mely az

U r n á k ezen titkos, áldozati imáihoz hasonlitható, akkor bizony azok közé tartozik ez is, a Canon Missae, melyben ismét a F i u m u t a t t a t i k be az Atyá-nak, melyet t e h á t , a m a n n a k magasztos p é l d á j á t kö-vetve, ü n n e p é l y e s csendben végeznünk illik.

Sőt azt is hozhatnók fel érvül, sz. Ágoston nyo-m á n , — enarr. in Ps. 28 ; — hogy azon szokás, a legünnepélyesebb perczekben halkan szólni az Úr-hoz, csak kegyeletes u t á n z á s a azon m o d o r n a k , me-lyen O m a g a szól szivünkhez : — midőn m é l y csend f o g j a k ö r ü l szivünket, csak akkor szólal meg benne az U r ; de akkor a n n á l hangosabban, m i n é l

csen-desebb m i n d e n k ö r ü l ö t t ü n k : „Occulte enim d i c i t Deus, multis in corde l o q u i t u r et m a g n u s ibi sonus in m a g n o silentio cordis, q u a n d o m a g n a voce dicit : Salus t u a ego sum ! " . . . .

Hogy, ekként felfogva, a m i n t kell is, hogy f e l f o g j u k az egyháznak a Canon k ö r ü l követett, ősi szokását, ez a hivek a j t a t o s s á g i érzelmét nagy-ban fokozni képes, az bővebb f e j t e g e t é s r e ta-lán nem is szorult. Mert m i g egyrészt a jelenlé-t e k b e n , az o l jelenlé-t á r n á l szolgáló felszenjelenlé-teljelenlé-t p a p n a k mű-ködése által v é g r e h a j t o t t t i t o k n a k k i m o n d h a t l a n u l

fenséges és m e g f o g h a t l a n v o l t á t kellőleg: szemök elé _{o O o ©} helyzi s szivökbe bevésni i p a r k o d i k , — a d d i g más

-részt ép ezen ünnepélyes m é l y csend á l t a l oly hat-hatósan h i v j a fel őket a m a g o k b a szállásra s a benső imára, hogy azt a leghangosabb szó sem tehetné h a t h a t ó s b a n . A t r i e n t i sz. zsinat X X I I . ülésének, a szentmise á l d o z a t á r ó l szóló, 5. fejezetében idevo-natkozólag előforduló szavait m á r fentebb idéztük, melyekhez itten m é g több, a XVI. században t a r -t o -t -t részle-tes zsina-t n y i l a -t k o z a -t a i -t csa-toljuk, oly czélból, hogy m e g m u t a s s u k , m e n n y i r e r a g a s z k o d o t t az egyház m i n d e n h a ezen szokáshoz, s m e n n y i r e vélte hiveinek lelki j a v á t épen ez által elömozditani, benső á h i t a t r a i n t v é n s serkentvén őket. Az 1563-ban t a r t o t t kölni zsinat egyházi f e n y i t é k alá veti azokat, kik a v a s á r n a p i mise alatt a Canon kezdete előtt h a g y n á k oda a t e m p l o m o t ; mert, ú g y m o n d , épen akkor lehet l e g j o b b a n imádkozni, „quanclo submissius legente, aid tacente sacerdote quisque cum Deo loquitur". Az ágostai zsinat 1549-ből u g y véli, h o g y j o b b , illőbb s az ősegyház szokásaival megegyezöbb, h a h o g y a misén jelenlevő hivek az U r n á k köztök léte felett „in altissimo silentio prostrati" elmélked-nek i m á d v á n Öt, ki a b o r s k e n y é r szine alatt rej-lik. E g y ugyanez évben t a r t o t t t r i e r i zsinat

meg-16

tiltja a hangos éneket és orgonázást a Canon alatt egész az , Agnus Dei1-ig; mert akkor illik, hogy

min-den jelenlevő, csendesen magába szállva, elmélked-j é k az U r Jézus Krisztus kínszenvedése és halálá-ról, egyúttal benső hálát mondván Nékie mindazon kegyelmekért, melyeket ezen megváltási müve által számunkra megszerze: ,,— silenter pro se quisque autfiexis genibus,autprostratis hinni corporibus pas-sionis ac mortis Christi commemorationem faciat".

Végre az 1503-i rheimsi zsinat inti a műveltebbeket — rei christianae peritiores —-hogy j o b b a n teszik, ha a praefatiótól kezdve „animo defixo, mentisque fervore"

a szent hittitkokat szemlélik, a helyett, hogy könyv-ből imádkozva, figyelmöket másfelé forditják.

Ezekkel azonban koránsincs kimerítve azon okok sora, melyek az egyházat arra bírták, hogy a Canonnak csendes hangoni elmondását oly komo-lyan sürgesse. Vannak ugyanis magának a Canon-nak lényegében és természetében fekvő okok is.

A Canon az ,actio' per eminentiam, azon tény-kedés, melyben mindannyiszor ismételtetik s tettle-gesen érvényesittetik ama „Benedixit", melylyel maga Krisztus U r u n k a végvacsora alkalmával e legmagasztosabb titkot elrendelé. (Máté XXVI, 26;

Márk. XIV, 22.) De ezen ,actio' végrehajtása kizá-rólagosan csak a felszentelt papot illeti meg, a jelen-levők, — „circumstantes" — nem működhetnek közre a r r a ; csak egy maga, az erre felhatalmazást nyert pap végzi el azt, ö eszközli, hogy az Ur a bor s ke-n y é r szike-ne alatt szálljoke-n le közéke-nk. A pap, miutáke-n a praefatiót, a hangos hálaimát elvégezte volna,

hason-lóan az ószövetség főpapjához, ki a kiengesztelés vérével kezében, a sürü k á r p i t t a l elzárt szentek szentjébe lépett, szintén egyedül lép be, szellemileg az újszövetségi szentek szentjébe, mely eszmét kife-jezöleg ősi századokban, mint a görög egyház még ma is teszi, az egész Canon alatt kárpittal — naza ÉTaöita — záratott el a szentély, midőn a pap az újszövetség kiengesztelési vérét m u t a t j a be az örökkévaló Atyának, könyörögve hozzá, hogy ez áldozatot kegyesen elfogadni, s annak üdvhozó áldását a még itt e földön küzdő, (— „imprimis quae Tibi offerimus pro ecclesia tua sancta catlio-lica una cum papa nostro et antistite nostro et omnibus orthodoxis fidei cultoribus",) és a m á r a túlvilágon szenvedő egyházra kiterjeszteni ke-gyeskedjék — „mementó etiam famulorum, famu-l a r u m q u e t u a r u m , qui nos praecesserunt in signo fidei" sőt ugyancsak „ i n f r a Actionem" a diadal-maskodó egyházról is történik hódolatteljes

emli-tés, mig egyúttal hathatós közbenjárását k é r j ü k :

„Communicantes et memóriám venerantes quo-r u m mequo-ritis pquo-recibusque concédas, ut in omnibus protectionis tuae m u n i a m u r auxilio" . . . .

Ez a Canonnak tényleges tartalma, melynek minden mondata olyan, hogy csak mint kizárólagos papi ténykedésnek van teljes, bevégzett értelme s hatása. Hozzátehet-e ehhez a ,község', a hivek összlete valamit ? Közbenszólhat-e... Ep oly ke-véssé, mint nem szólhattak volna közbe mao-ok az apostolok sem, midőn Krisztus U r u n k a végvacsora alatt ezen áldozat első, elrendelési, megalapitási szent ténykedését liajtá végre! De ha ez igy van, ha már a Canonnak természete magával hozza, hogy csak a pap, a felszentelt pap végezze azt, akkor an-nak csendes hangoni elmondása magától követke-zik ; mert az ellenkező, amint a cselekedet kizáróla-gos voltát, legalább látszólag, csökkentené, ugy másrészt igen könnyen alkalmat szolgáltathatna arra, hogy a szükséges határvonalak elmosódván, közös ténynyé váljék, a mi a papnak kizárólagos joga, kötelessége, kiváltsága.

Ezért igen jól tudták, mit cselekesznek a ré-gibb s u j a b b jansenisták, midőn a Canonnak hangos elmondását sürgették s lassankint meghonosítani iparkodtak, amint ezt m á r Luther is az általános papi hivatás elvénél fogva is sürgette. 1736 ban u j misemondó könyv adatott ki a troyesi megye szá-mára, melyben egyéb, a szertartásokon elkövetett változtatások-, illetőleg meghamisításokon kivül az is fordult elő, hogy a Canonra vonatkozó ezen r u b -rica: „submissa voce" ezáltal helyettesittetett : „submis-sion voce", mintha azt nem csendesen, hanem csak nem oly hangosan kellene el mondani, mint a mise egyéb részleteit, mely változtatásnak ,tudományos, okadatolására azon elmélet találtatott fel, hogy

„secrete", vagy „submissa voce" csak annyit jelent, miszerint az illető részlet nem énekelve, hanem csak közönséges hangon mondassék el. Ezen iizelmeknek

ö o

eléggé átlátszó czélja az volt, hogy e szent tényke-dés olyanná devalváltassék, melyet a pap és a többi hivek közösen végeznek, miáltal lassankint egyéb te-kintetben is az e kettő közti különbség megszűnt volna, amint azt az általános papság elve magával hozza, mely mellett minden ember pap, vagy akár senki sem is; — b°gy aztán ezeknek alapján a

„Gott meine einzige Hoffnung" czimü, legújabb óka-tholikus imakönvvben ebből azon további

következ-j

tetés, illetőleg követelés származtatik, miszerint a mise a nép nyelvén mondandó el, ki csudálkoznék

123 azon, s ki ne látná át mindezeknek egymásközti összefüggé-sét s végczélját?, de ki ne merítene ezekből egyúttal ujabb bizonyítékot is arra, mily helyes és bölcs az egyháznak eb-beli intézkedése, melyhez a századokon át szigorú követke-zetességgel ragaszkodott ? oo o

Végre még egy kérdés: igaz-e, hogy a nép ilyképen merő passivitásra kárhoztatik épen akkor, midőn a pap hi-tünk egyik legmagasztosb cselekedetét végzi ? Nincs akkor közös kötelék a felszentelt pap és a „választott nemzetség, a királyi papság, a szent nemzet s megváltott nép" — Pét. I, 2, 9 ; — közt ? . . . Van igen is, s nem igaz, hogy a nép, épen midőn a pap az ,Actió'-t x«r' i^o/i;v végzi, szellemi tét-lenségben tartatnék ; — csakhogy e közösség nem külső,

nem olyan, mely a hangos szóban találná kinyomatát, hanem mélyen benső, melynek keltésére, ápolására s mindinkábbi megerősödésére mi sem alkalmasabb, mint épen a silentium, a szent, az ünnepélyes csend; — amiért, mellesleg mondva azt sem szeretjük, ha a kántora Consecratio s az Urfel muta-tás alatt sem nyugszik, azt képzelvén, hogy a pillanatnak méltóságát még ő is képes emelni ; — mert nem illik, hogy bármi is zavarjon minket az oltáron végbemenő szent titkok feletti elmerülő, ajtatos elmélkedésben, midőn az egyház intentiója szerint, mint az idevágó helyet fentebb idézők:

„Quisque cum Deo loquitur; et silenterpro se quisque pas-sionis ac mortis Christi commemorationem faciat". -j\ -f.

A közalapítványi kir. ügyigazgatónak

V É L E M É N Y E

a tanulmányi alap jogi természete kérdésében.

(Folytatás.)

Kassán a jezsuiták rendházat birtak: II-dik Ferdi-nánd 1633-ik évben az abaujmegyei szent Miklósról neve-zett mislyei prépostságot a szerzetnek oly köteleztetéssel adta át, hogy iskolákat nyisson és az iljuságot ugy a katho-lika vallásban, mint más tudományokban oktassa; mely in-tézkedést 1643-ban 3-dik Ferdinánd is megerősített ; idő-jártával ezen telepen a jezsuiták egyre több javakat és tő-kéket kaptak; igy Ferdinánd király a külvárosban kerttel, I-ső Lipót némely birtokkal, Vesselényi Ferencz nádor pe-dig és Dénes János földekkel látták el őket; 1657-ik évben a Kassán építendő és felszerelendő akadémiára Kisdy Bene-dek egri püspök 60,000, valamint Andrássy József 10,500 forint törzsvagyont adományoztak; 1709-ik évben Keczer Sándor és neje a kassai főiskolában az egyházjogi tanszék felállítására tarczali földjeiket és szőleiket, melyek legalább is 50,000 forintot képviseltek, hagyományozták ; nem kü-lönben 1760-ik évben özvegy gróf Szapáry Pálnő a rend-háznak kath. czélok előmozdítására, a szépmesterségek ter-jesztésére, ugy az iskolák kellő berendezésére 90,000 forin-tot ajándékozott ; Kassán a társulat vezetése alatt az aka-démia, a középtanodák, az elemi iskolák, az ajtatos gyühlék és a kiildérségek állottak ; a kassai jezsuita telep az ott le-foglalt javakból, a tanulmányi vagyon szaporításához 170,000 forinttal járult.

Sopronban a Jézus-társaságot 1636-dik évben a város alapította ; valamint lakhelyéül és ellátásául, III-ik Ferdi-nánd király jóváhagyásával, azon szerzetes házakat és

java-dalmakat, melyeket hajdan a Krisztus testéről és a 14 szük-ségbeni segítőről elnevezett soproni vallásos testületek bír-tak, jelölte ki; később 1643-ik évben a rend érdekeit Dras-kovich György, győri püspök karolta fel, s ugyancsak III-ik Ferdinándnál kivitte, miként az, a soproni társodát a szent Margitról nevezett pornói apátsággal megadományozta, de egyszersmind feladatává tette, hogy a vidéken a katholika vallást fenttartsa, a városban az isteni szolgálatot ellássa»

iskolákat nyisson, és az iijuság nevelését gondozza; nemkü-lönben a nevezett győri püspök, ki a soproni telep másod alapítója volt, a rendház javára nem csak 40,000 forintnyi tőkealapitványt tett, hanem gr. Nádasdy Ferenczet 1636-ban és 1643-ban főpapi befolyásával arra indította, miszerint az illetékes kegyuri jogainál fogva, I-ső Lipót király engedel-mével, ama két falut, melyek hajdan a szent Jánosról neve-zett soproni keresztesek tulajdonát egésziték ki 1650-dik és 1669-ik években, részint lelke nyugalmáért, részint iskolák alapitása czéljából, szinte a soproni jezsuitákra átruházta légyen; ezen telep 1675-ben I-ső Lipót királytól a szent Györgyről nevezett templomot és az uj társodát egy házzal ajándokul kapta; valamint ugyanannak itteni vagyonát 140 évi fentállása óta, a helybeli polgárok nevezetes földterüle-tekkel bővítették ; midőn a szerzet eltörültetett, a tőkékből 40,391, az elárverelt javakból pedig 116,130, s igy összesen 156,421 forint folyt be, melyből a tanulmányi alap 150,470 forinttal növekedett.

Szatmárra a jezsuitákat 1636-ik évben Pázmán Péter esztergomi érsek vezette be, ottan számukra telket vásárolt, és arra lakházat ugy iskolákat építtetett; ellátásukra pedig a Krisztus testéről nevezett kápolnaalapitványból évenként 2000 forintot utalványozott ; ezen teher alól azonban Tar-nóczy Mátyás szepesi prépost, káptalanát akként mentesí-tette, miszerint III-ik Ferdinánd helyeslése mellett, 1654-ben az alapítványi ingatlan birtokot, melyből mint alább kitű-nik, évenkénti 2000 forinttal nemcsak a szatmári, hanem a szepesváraljai rendház is ellátandó volt, örök joggal egé-szen a most jelzett két telepre ruházta ; továbbá a rend va-gyonát 1675-ben gróf Károlyi László két faluval gyarapí-totta ; valamint a társaság időjártával több telkeket és föl-deket is szerzett ; a jezsuiták feloszlatásakor a bevont ja-vakból itt, a tanulmányi alapra 14,000 forint háromlott.

Rév-Komáromban a Jézus-társaságot és a középtano-dákat 1637-ik évben Jakusich György, szerémi püspök és pozsonyi prépost alapította, s ezek ellátására Veréb, Páz-mánd, Pákozd, Sukoró, Etyek, Gyúró és Sóskút helysége-ket, valamint Vál, Agárd és Barátháza pusztákat, melyek részint ősi, részint pénzen szerzett javai valának, adomá-nyozta ; Komáromban a jezsuitáknak két rendházuk volt, a régi, vagyis az úgynevezett várispáni kastély, melyet 1649-ben kerttel és külön udvartelekkel III-dik Ferdinánd király ajándékozott, és az uj, melyhez 1739-ben a telket a helyhatóság tekintve, hogy a szerzet a lelkészetet a város-ban 110 éven át nagy buzgalommal látta el, jelölte ki ; mindkét rendház külön templommal bírt, a régihez az arany-szájú szent János imolája, melyet 1672-ben Szelepcsényi György érsek adott át, az újhoz pedig szent András egy-háza, melyet a társaság egész nagyszerűségében alapjából önmaga épitett fel, tartozott; a komáromi telep az

ország-16*

ban a gazdagabbak egyike volt ; a jezsuiták eltörlése után, az itt lefoglalt javakból, a tanulmányi pénztár 223,000 fo-rinttal gyarapodott.

Trencsénben 1644-dik évben a jezsuita társodát és a középtanodákat Püsky János nyitrai püspök állította fel, s ezek ellátására a sziklákról (de rupibus) nevezett szent Be-nedeki szkalkai apátságot, melyet már 1220-ban egyházi kezek körvonaloztak, adományozta ; később a rendház va-gyonát 1656-ik évben Szelepcsényi György még mint nyitrai püspök az 1446-ban Gyulay Margit által alapitott Szenthá-romság oltár jövedelmeivel, Lippay György, esztergomi ér-sek pedig korszakonként több telkekkel, valamint 1660-ban 121,000 forint tőkével gyarapította; továbbá Széchényi György primás a társodához finöveldét csatolt, s azt 40,000 forinttal, ugy több fekvő birtokkal javadalmazta ; nemkü-lönben az iskolák berendezéséhez és felszereléséhez Ivoháry István 12,000, Ilunyady Antal 10,000, Yámossy Antal 6000, Lippai Katalin 1000, valamint több katholikus családok 30,000 forinttal járultak ; a jezsuiták eltávolításával a tren-cséni telep javaiból a tanulmányi alap 212,000 forintig ré-szesült.

Beszterczebányára a jezsuiták III-dik Ferdinánd ki-rály rendeletére 1649-ik évben vezettettek be, s egyidejű-leg a középtanodák, ugy a helybeli lelkészet ellátására kö-teleztettek ; lakhelyükül pedig a bányakincslet tulajdoná-hoz tartozott épület mutattatott ki; 1650-bensonnaui Ochs Farkas kerttel ajándékozta meg őket, valamint 1688-ban bővebb ellátásul Gubasóczy János, nyitrai püspök elhuny-tával a boldogságos Szűzről nevezett és évenként 10,000 fo-rintotjövedelmezett ipolysághi prépostságot kapták meg; a rend eltörlésekor az itt lezárolt javakból a tanulmányi alap-nak 44,000 forint jutott.

Gyöngyösön a Jézus-társaságot 1654-ik évben Lip-pay György, esztergomi érsek telepitette meg, s az általa ugyanott alapitott középtanodákat gondozása alá helyezte ; időjártával a rendnek Szelepcsényi György primás, s a gyön-gyösi katholikus polgárok földeket, Hevenessy Gábor nagy-tudományu jezsuita szegény tanulók felsegélésére 2000 fo-rintot, a városi hatóság kegyúri minőségénél fogva gazda-sági épületeket, valamint Petrik Endre és Wagner József egri kanonokok gyümölcsöző telkeket ajándékoztak; mind-ezen vagyon a szerzet feloszlatásakor eladatván, abból a ta-nulmányi alap 50,000 forintot kapott.

Szepesváralján 1510-dik évben Szapolyay István és neje Hedvig, tesseni herczegnő, János és György két fiaik-kal, lelkeik üdvére, a Krisztus teste kápolnáját, melynek javadalmazására az abauj megyei Somogy mezőváros, ugy a zemplénmegyei kollbachi, bodrog-kisfaludi és szeghilongi határok szolgáltak, akként alapították, hogy a körül az isteni szolgálatot folyvást 6 egyházi, az éneklést pedig 4 világi férfiú lássa el ; ezen törzsvagyont 1636-ban Pázmán Péter bibornok-primás a szepesi társas káptalan rendelke-zése alá oly meghagyással bocsátotta, mikép az Szepesvá-ralján a jezsuitákat megtelepítse, az iskolákat gondjaikra bizza s részükre a fentjelzett Szapolyay-féle alapítványból tanulmányi czélokra évenként 2000 forintot folyósítson;

azonban Tarnóczy Mátyás, váczi püspök és szepesi prépost tekintve, hogy Pázmán Péter a Krisztus-teste kápolna

ja-vadalmaiból nemcsak a szepesváraljai, hanem mint fentebb már jeleztetétt, a szatmári jezsuita rendháznak is évenként külön 2000 forintot utalványozott, nehogy e kettős kiadás az alapítvány forrásait végkép kimerítse, s ez által a sze-pesi társas káptalanra a rendes jövedelmeket felülmúló te-her háromoljék, 1654-ben III-dik Ferdinánd engedelmével az egész birtokot ugyancsak a szepesváraljai és a szatmári jezsuitákra oly feltétellel származtatta át, miszerint azok az említett helyeken az iskolákat ellátni tartozzanak ; itt a társulat több földeket és némely kisebb tőkéket is szerzett ; midőn pedig eltöröltetett, utána a tanulmányi alap Somo-gyon kivül, mely a rozsnyói püspökség javadalmazására fordittatott, nemcsak az összes ingatlan birtokot vette át, hanem az ingóságokból is 3170 forintot húzott be.

Rozsnyón 1656-dik évben a Jézus-társaságot Lippay György, esztergomi érsek oly módon helyezte el, hogy szá-mára 6000 forintért házat és kertet vett, valamint

ellátá-s á u l 300 forint évi járadékot szabott k i ; ugyanez idő sze-rint a rend a középtanodák ellátásával is megbízatott ; az iskolák felvirágozását Rozsnyón gróf Barkóczy Ferencz primás, ugy Matheides János egri kanonok igen elősegítet-ték ; 1666-ik, 1718-ik és 1725-ik években pedig egyes jóte-vők a szerzet szabad rendelkezése alá több telkeket és szán-tóföldeket bocsátottak ; midőn a társház bezáratott, a lefog-lalt vagyonból a tanulmányi alapra 20,000 forint maradt.

Szakolczára a jezsuitákat Szelepcsényi Gyürgy, primás és esztergomi érsek vezette be, az iskolákat gondozásuk alá adta, feltartásukra pedig 95,000 frt. tőkét tett le ; 1662-től 1750-ig majd a helybeli polgárok, majd a környékem jóte-vők a szerzetnek szántóföldeket, réteket és gazdászati tele-peket, valamint a templom, a társoda és az iskolák építésére beltelkeket ajándékoztak ; az itti vagyonból a rend felosz-latásával, a tanulmányi alap 140,001) forintig részesült.

(Folyt, köv.)

EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.

l'est, febr. 22. H o r v á t h M i h á l y p r o g r a m m-b e s z é d e . Lapod 14-dik száma ,pesti levelének' végén a következő passust olvastam: „kulturkampfos vágyban tehát nincsen hiány a t. választó uraknál, mennyire fog azonban ezen óhajnak a méltóságos püspök ur (Horváth Mihály ?) ,méltóan' megfelelni azt a jövő deritendi ki, akkor fog kitűnni az is, minő próféta Királyi Pál ur". K. B. ! ez a jövő ma már jelen ; mit a ,pesti levelek' t. irójaa jövőtől várt,

hogy ki fogja deríteni,miről talán már akkor megvolt győ-ződve, hogy a jövő kideritendi, ma már ténynyé vált. Hor-váth Mihály igazolta Királyi Pált, megczáfolta mindazokat, a kik, — ha ugyan ilyenek még léteztek — még reményiet-ték, hogy H. M. nem fog az egész egyházzal szembeszál-lani ; ő annak mutatta magát, ami már rég óta : az egyház ellenségei szövetségesének. D —

Vétenék, kedves barátom, lapodnak eddig tanúsított tántorithatlansága ellen, az egyház ügyének védelmében, lia csak gondolatban is feltenném, miszerint síkra nem szállan-danál hasábjain a czimzetes püspök ur tévedései ellen és a gyermek katechismusával kezedben vissza nem vernéd a pap, a czimzetes püspök ignorantiáját ; hogy ezt tenni fogod, jobban mint én, ez erős meggyőződésem. De azért a

felhá-125 borodott sziv, a megbotránkozott lélek szavainak is engedj

kérlek egy kis helyet, mert illőnek tartom, hogy tiltakoz-zunk ,többen' H. M. tévtana ellen, nehogy igaznak látszas-sák a világ előtt, amit a ,Napló' mond, hogy a ,clerus' egy része is osztja H. M. haeretieus nézeteinek helyességét. E megszégyenítő bélyeget homlokán csak az képes elviselni, aki a ,Napló'-val együtt nem tudja, mit jelent ez, mit tesz kath. papnak lenni ?

Hiszem, hogy én azt tudom, mert különben nem bot-ránkoztam volna meg a felett, hogy Horváth Mihály fel-szentelt pap létére mintegy dicsőséget látszik helyezni abba, hogy ő elég bátorsággal bir kimondani, miszerint a

Hiszem, hogy én azt tudom, mert különben nem bot-ránkoztam volna meg a felett, hogy Horváth Mihály fel-szentelt pap létére mintegy dicsőséget látszik helyezni abba, hogy ő elég bátorsággal bir kimondani, miszerint a