Az eredendõ idõtapasztalat

Már érintettük, hogy szent és profán idõ között nincs folyamatosság, bár a köztük lévõ határ átléphetõ. Ez történhet vagy a rítus segítségével, vagy a szakrális idõ betörésével, ami megakasztja a profán idõtartamot. A szakrális idõ betörésére példa a filmvégi csoda megtörténése, ahol a két idõ

– habár különböznek, hiszen egyik a másikból nem vezethetõ le – nincs egymástól elhatárolva. A rítus általi közvetítettségre rímelnek az összes olyan átmenetek, ahol a „hétköznapi” történetbõl a középkori jelenetek

„meséibe” ugrunk, mivel ezek mindig közvetítettek egyfajta „rituális” jel-zés által. Itt a vágások soha nem olyan élesek, mint például a napszakok váltakozása között, hanem mind képileg (pl. a bagoly feje teljes egészében megfordul saját tengelye körül), mind hanghatások révén (a visszatérõ csengõ hang a film elejérõl vagy a leesõ makk koppanása) felkészítenek az átlépésre. A bemutatott, olykor egyértelmûen elmesélt középkori történe-tek a csigáról vagy a nyuszi megmenekülésérõl, a hierophánia által a tér és idõ megszentelésérõl tanúskodó mítoszoknak is felfoghatók.

Ennek kitüntetett példája a filmben bemutatott Mária-kultusszal kapcsolatos zarándokút vagy misztériumjáték, amely példa értékû ese-ményt, a szent utat (a profánból a szent térbe való átlépést) eleveníti fel.

A zarándoklatok résztvevõi a krisztusi csoda nyomában jártak, utazásuk célja a misztikus egyesülés, a megtisztulás. Ennek legfõbb közvetítõje pe-dig a Szûz volt, akinek képe a filmben hirtelen „elvándorol” a szekérrõl.

Az ilyen történetek alapozzák meg a – már a kilencvenes években

játszó-12 A filmben megjelenõ ún. köpönyeges Mária-ábrázolás, hasonlóan Piero della Fran-cesca A könyörületesség Madonnája(1445 körül, Sansepolcro, Pinacoteca Comu-nale) címû festményéhez, tipikus példája a védelmezõ Szûz ikonográfiai bemuta-tásának. Ráadásul a német Freischützis egyszerre jelent vadászt és védelmezõt.

dó – csoda végbemenetelének lehetõségét, ahogyan ez utóbbi sem más, mint rituális eljátszása egy hajdani (a weberi) mesének. Ily módon az opera romantikus története az értelmetlen, hiszen az ártatlan lényeket érintõ háború közegében átlényegül. A szentségnek a mítoszban elbe-szélt betörése a világba lesz az, ami valóban megalapozza és értelemteli-vé teszi a világot a gonosz cselszöértelemteli-véseivel szemben. A történet (még ak-kor is, ha képzeletbeli) eljátszása a kislány által imitatio deinek minõsül, õ veszi fel Szûz Mária védelmezõ palástját¹², amely által azonosul a Szûz személyével és részesedik szentségében. Az isteni példaképek ismétlésé-nek, mint tudjuk, kettõs hatása van: az ember az istenek utánzása révén helyet biztosít magának a szentben, s ezáltal a kitüntetett valóságban, másfelõl a rítus által megszenteli a világot, hozzájárul ahhoz, hogy a vi-lág szentsége megõrzõdjék (Eliade 1996. 92.).

A filmben a középkori részek a szakrális idõ lehetõségét rögzítik, az azok létébe vetett hit megerõsítéseként vannak jelen. Eliade a következõ-képpen jellemzi a szakrális idõt: „A szent idõ lényegénél fogva visszafordít-ható; voltaképpen mitikus õsidõ, amelyet újból jelenvalóvá tesznek.Minden vallási ünnep, minden liturgikus idõ azt jelenti, hogy valamilyen mitikus múltban, a kezdeti idõben lezajlott szakrális eseményt újból jelenlevõvé tesznek. Az ünnepen való vallásos részvételhez hozzátartozik, hogy kilé-pünk abba a mitikus idõbe, amely ebben az ünnepben újból jelenvalóvá válik. A szent idõ ennélfogva végtelenül gyakran ismételhetõ. Azt lehetne mondani, hogy nem »folyik«, hanem valaminõ megfordíthatatlan

»tartam«”. (Eliade 1996. 61.) Az efféle megerõsítésekhez való visszanyúlás, amellyel kétség kívül együtt jár egyfajta ciklikusság, mégsem vezethet oda, hogy a film idejét a maga egészében körkörösként fogjuk fel. Az idõ itt a mozdulatlan örökkévalóságnak egy olyan linearitásba szervezõdõ mozgó képe, ami folyton lehetõséget nyújt az önmagával azonosra való kitekintés-re. Nagyon szellemesen és precízen van egymásba szõve kétféle idõszem-lélet: az örök visszatérés mitikus gondolata és a megfordíthatatlan, a mesé-vel is csak ideig-óráig feltartóztatható idõ, amely végül is az elkerülhetetlen halál felé vezet. Az idõ az ember legtitkosabb létdimenziója.

A történelem lineáris ideje itt olyan szerves egységet képez, amely min-dig ismétli önmagát. Szüntelen küzdelme isteninek és emberinek, szentnek és profánnak. Visszatérõ, saját résein áttüremkedõ mesék szövik át egymást.

13 A retencióka jelenben megtartott, de az „éppen elmúlt” karakterével bíró esemé-nyek, míg a protenciók a jelenben adódó, de a jövõre irányuló elvárások (vö.

Husserl 2002, különösen 39–47.).

14 A kifejezés Isertõl származik, de akár Ágostonra is visszavezethetõ, aki a követke-zõket írja a költemény felmondásának aktusával kapcsolatban: „Mielõtt elkezdem, várakozásom az egészre irányul. Kezdés után pedig, amit belõle már a múltba sza-lasztottam, ott lapul meg az emlékezetemben. Így eme cselekvésem élete megosz-lik. Mégpedig emlékezésre, amennyiben már elmondtam valamit, és várakozásra, amennyiben majd mondok még valamit… És ami történik az egész költeményben, történik egyes részeiben, sõt egyes szótagjaiban is” (Szent Ágoston 1982. 377.).

A tölgy ugyanaz a tölgy Bonifáciusz és a frízek történetében, a századvégi Budapesten, a középkori erdõben. A nyúl ugyanaz a nyúl a tölgyfa odvában, a réten menekülve, Szûz Mária lábánál a szentképen megmerevedve, a kis-lány kezében plüssállatként. Az ördög mindig ördög, akkor is, amikor hidat épít lélekért cserébe, és akkor is, amikor már a mi kortársunkként varázsgo-lyókat ad kollégájának. Szûz Mária a lelõtt túsz, a feleség és a kislány egy személyben. A történetnek sosincs vége. A sakkmester ugyan megmenekül a merénylettõl, a mesterlövész felesége is az ördög által irányított golyótól, de mindannyian védtelenül állnak a leselkedõ halál elõtt, hiszen az óvópin-ce bármikor beomolhat. A rendezõ szerint: „a mese valószínûleg semmit sem használ. Nem véletlen, hogy megtörténik a csoda, és utána ugyanott va-gyunk, a föld alatt. Nincs feloldás… Ugyanaz alá a kõtömb alá kerül be a vé-gén az ember, ahol az elején is volt. Csak eljátszadozik vele, hogy milyen jó lenne kiszabadulni” (idézi Györffy I. 1998).

A különbözõ idõsíkok párhuzamos kezelésében, illetve a köztük fellel-hetõ átmenetekben, nem annyira a ciklikusságot emelném ki, mint az egy-idejûséget,amely egy eredendõ idõtapasztalatra világít rá. Múlt, jelen és jö-võ nem egymástól leválasztva jelenik meg a filmben, hanem a mindenkori jelen átmeneteinek kontinuumában konstituálódóként. Még akkor is, ha a középkori jelenetek a múlttudat karakterével lépnek fel, hiszen már textualizáltak, meséken keresztül közvetítettek, a képzelõerõ segítségével retextualizálja a kislány a jelenben. Ugyanígy a feltételezhetõ jövõbeni ese-mények, ahol a csoda is megtörténik, a jelenben elképzeltek. A mindenko-ri jelen – ami így értve sohasem azonos a mostponttal – képezi azt a határ-területet, ahol az érintkezések és átmenetek létrejöhetnek, ahol a valószerûtlen valószerûvé válik. A lefolyásfenomének kontinuumát képe-zõ retenciókés protenciók¹³finom hálóján keresztül vezeti a szüzsét a film, és csempészi be a fabulát. A retencióknak és protencióknak ez a játéka csak akkor mûködik a film esetében, ha azokat a nézõ felvállalja, befogadja sa-ját elvárásainak sa-játékába. Ekképpen egyfajta „utazó nézõpont”¹⁴alakul ki,

15 Viszont nem egy olyan kimerevített képi egységbe szervezõdéssel találkozunk, ami mindent sub specie aeternitatisláttat, mivel az már az egyidejû örökkévaló-ság nosztalgiájába fúlna (vö. Borges 1999b.).

amelynek során az értelmezési folyamatban a módosított elvárások és az átalakított emlékek közötti cserék játéka zajlik (vö. Ricoeur 1998. 25.). A hétköznapi világ tárgyaival szemben a mûvészet tárgya nem intuitív mó-don felel meg az elvárásoknak, hanem azok mindig módosításraszorulnak.

A Bûvös vadászban (a csoda idejének sajátosságából is adódóan) sokszor éppen az elvárások ellenében formálódik az esemény szála. A narrációban állandó és hangsúlyos „hézagokat” (Bordwell 1996), illetve össze nem illõ elemeket találunk, amelyek mentén kénytelenek vagyunk egymással ver-senyzõ hipotéziseket kialakítani. Bárhogy helyezzük is el az eseménysor különféle egységeit, mindig marad egy-két kérdés, valami rejtély/titok a fel-épített értelemegész nyomában, amely a hátrahagyott utalások mentén a beteljesíthetõség ígéretével kecsegtet. Még akkor is, ha ez pusztán képileg történik. Egy olyan képileg¹⁵felépített idõbeli egységgel találkozunk a film-ben, amely túlmutat az érveken keresztül felépíthetõ értelemegész mezs-gyéjén. Végül is a mindenben benne rejlõ, a legparányibb rezdülésekben fellelhetõ titokról, a csodáról szól a film.

Azt is mondhatnánk, hogy a változó identitás problematikájával ál-lunk szemben. A csoda – az örökkévalóság betörése a múló idõbe – végül is a mozi, a film csodája. Mintha csak a platóni idõelgondolást, miszerint az idõ az örökkévalóság mozgó képefordítaná át a rendezõ a film sajátos-ságába. Mit jelent ez? Ha a film többszöri befogadása felõl közelítünk, ak-kor azt, hogy képesek vagyunk a változó idõben lefolyó képsorok között átélni ugyanazt az élményt, mint amit korábban is átéltünk. A filmet néz-ve látjuk, hogy Kaspar és Max „ugyanaz” a középkori jelenetekben, mint a kilencvenes években, ahogyan Lili és Eva sem változik a háború ideje óta. Jobban mondva ugyanazok is meg nem is, változók és állandók egyi-dejûleg. Ahogyan mi is változunk, de az emlékezetünk, az újra és újra át-élt élmények biztosítják az idõben való állandóságunkat. Néha az az ér-zésünk is támadhat, hogy az egész film az örökkévalóság nézõpontjából történik, ahol az idõközben eltelt évezred, az ötven év a háború óta vagy az a bizonyos lassított négy perc csak másodpercek töredéke, a múló pil-lanat jelene. Mintha az örökkévalóság és a pontszerû jelen csak két vég-lete lenne ugyanannak az idõnek, amelyek összeérnek, hiszen a végvég-letek valahol mindig találkoznak.

SZAKIRODALOM

BAKÁCS Tibor

1994 Szerelmes fejvadász. FilmvilágXXXVII., 11. 14–15.

BÍRÓ Yvette

1998 A hetedik mûvészet.Budapest, Osiris. 175–184.

BORDWELL, David

1996 Elbeszélés a játékfilmben.Budapest, Magyar Filmintézet BORGES, Jorge Luis

1999a A titkos csoda. In: Jorge Luis Borges: A halál és az iránytû.

Elbeszélések. Budapest, Európa

1999b Az örökkévalóság története. In: Jorge Luis Borges: Az örökkévalóság története.Esszék. Budapest, Európa, 119–145.

DELEUZE, Gilles

1997 A képek és a jelek rekapitulációja. Metropolis1997/2. (A fordítás alapja: Deleuze, Gilles: Cinema 2. L’ image-temps. Paris, Éd. De Minuit, 1987. 50–61.)

ELIADE, Mircea

1996 A szent és a profán.Budapest, Európa GADAMER, Hans-Georg

1994 Az üres és betöltött idõrõl. In: Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása.Budapest, T-Twins, 85–110.

GÁL GYÖRGY Sándor

1962 Operák könyve. II. Budapest, Zenemûkiadó GYÖRFFY Iván

1998 Magyar misztikusok. Filmvilág.1998/12. Elektronikus szöveg:

http://www.c3.hu/scripta/filmvilag/9812/misztik.htm GYÖRFFY Miklós

2001 A tízedik évtized. A kilencvenes évek magyar játékfilmje. In:

Györffy Miklós: A tízedik évtized.A magyar játékfilm a kilencvenes években és más tanulmányok. Budapest, Palatinus, 257–371.

HUSSERL, Edmund

2002 Elõadások az idõrõl.Budapest, Atlantisz ISER, Wolfgang

2001 A fiktív és az imaginárius.Budapest, Osiris KORNIS Mihály

1994 Bûvös Enyedi. FilmvilágXXXVII., 11. 10–13.

MENYES Csaba

2002 Az észlelés és az idõtudat Husserl 1905-ös elõadásai alapján.

Elektronikus szöveg:

www.c3.hu/~mfsz/MFSZ_9913/9913MENYES.htm PÁL József–ÚJVÁRI Edit (szerk.)

1997 Szimbólumtár.Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest, Balassi

RICOEUR, Paul

1998 A szöveg világa és az olvasó világa. In: Thomka Beáta (szerk.):

Narratívák 2. Történet és fikció.Budapest, Kijárat, 9–42.

SEARLE, John R.

1977 A beszédaktus mint kommunikáció. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció I. A kommunikatív jelenség.Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 255–265.

SZENT ÁGOSTON

1982 Vallomások.Budapest, Szent István Társulat TATÁR György

1999 Az igaz apokrif (Simon mágus eltemetett tudása). Filmvilág XLII., 10., 4–7.

1 Il n’y a d’image a penser radicalment qu’au-dela du principe de visibilité,(...) du visible et de l’invisible(G. Didi-Huberman 1992. 75.).