Az axiomatizálás feltételeinek teljesíthetetlensége

a) Az axiomatizálás elvi kérdése

Az emberi ismeretek, a megismerés és tudás a külső szemlélő számára elsődlegesen fogal-mak és viszonyaik adott készletét magában foglaló írott szövegek alakjában jelenik meg.

Ezek a szövegek különböző közléseket tartalmaznak. A szövegekben foglalt közlések alkotóelemeit, nyelvi egységeit képező különböző tételek a kérdéses szövegekben több-nyire nem rendezetlenül, hanem adott rend szerint szervezve, egymásra adott módon köl-csönösen vonatkoztatva, egy alkotott gondolati rendszer összetevőiként nyernek megfo-galmazást. A szövegek, az emberi tudásanyag e külsőleges hordozói kialakításában meg-nyilvánuló rend nem öntörvényű, nem is önmagáért való. Alapvető meghatározottságaiban azon kapcsolatok leképezésére hivatott, amelyek azon ismerettárgyra jellemzőek, amely-nek visszatükrözését, fogalmi kifejezését a kérdéses szöveg célozza. S így azzal, hogy az ismerettárgyra jellemző rend közvetítőjeként jelenik meg, nemcsak a fogalmi kifejezés hűségét, hanem ennek támogatásával a fokozottabb meggyőző erőt, áttekinthetőséget, végső soron a könnyebb és tartósabb hatású gyakorlati elsajátítást szolgálja. A valóságos,

az anyagi vagy társadalmi valóságra ténylegesen jellemző rend gondolati leképezésének lehetősége és szükségessége azonban nem jelenti egyszersmind, hogy e rendnek csak és kizárólag egyetlen gondolati tükörképe lehet. Az alapvető és lényegi meghatározottsá-gok azonossága szükséges ahhoz, hogy a szóban forgó képmás adekvát legyen. Ily mó-don a gondolati képmás kimunkálásában feltáruló rend részben természetes, részben azon-ban mesterséges: rekonstruált, de egyben konstruált rendként jelenik majd szükségkép-pen meg.40

Egy gondolatrendszer összetevői között számos különféle kapcsolat lehetséges. Ak-kor, ha egy adott rendszer összetevői oly módon csoportosíthatók, hogy az egyes tételek egymásból logikailag következve egymás szükségképpeni következményeiként jelen-jenek meg, e rendszer alkotóelemeinek kapcsolatát deduktív kapcsolatnak, magát a rend-szert pedig deduktív rendszernek nevezzük.41 Nos, mint minden gondolatrendszer, a de-duktív rendszer is bizonyos mértékben, alapvető meghatározottságainak érintetlenül hagyásán belül alakítható. Ez az alakítás a gondolati képmás adekvát jellegét nem érinti, amennyiben csupán a rendszer másodlagos, mesterséges, konstruált mozzanatainak újjá-képezését eredményezi. A deduktív rendszer továbbfejlesztése, minőségileg magasabb fokon történő újrafogalmazása az axiomatizálás keretében válik lehetségessé. Az axioma-tizálás - némi leegyszerűsítéssel kifejezve - nem más, mint a kérdéses rendszer dedukti-vitásának szigorú, következetes, formális keresztülvitele. Az axiomatizálás végső soron egy már fennálló és kialakított rendszer'kizárólagosan deduktív rendben történő formális leírásával, rekonstrukciójával egyértelmű. Az axiomatikus rekonstrukció úgy történik meg, hogy az új, minőségileg magasabbrendű rendszer úgynevezett m e t a - n y e l v é n az axiomatika követelményeinek megfelelően megfogalmazzuk, specifikus módon újraké-pezzük a korábbi rendszer úgynevezett t á r g y - n y e l v én rögzített tételeket. Az axio-matizálás szakaszai feltételeikben igen szigorúak. Elsőként (1) a rendszerben alkalma-zásra kerülő alapjelek kijelölése kerül sorra; ezt követi (2) a rendszer kifejezéseinek kép-zésére alkalmas formulák meghatározása; a következő lépés (3) az előbb meghatározott formulák közül az alaptételek (axiómák) kiválasztása; ezután jön (4) a rendszerben elfo-gadásra kerülő (deduktív) következtetési szabályok megállapítása; majd végül (5) a rend-szer összes - a rendrend-szer keretén belül bizonyítható - tételének (teorémájának) az axió-mákból az elfogadott következtetési szabályok szerinti levonása.42

40 A szovjet filozófiai irodalom „a g o n d o l a t f o r m á j a és tartalma közötti p á r h u z a m o s s á g " elveként d o l g o z t a ki a gondolat formai és tartalmi ö s s z e t e v ő i n e k lényegi megfeleléséről szóló tanítást, melynek m e g f e l e l ő e n a p á r h u z a m o s s á g mindkét oldal viszonylagos függetlenségén, s így a kizárólag a tartalommal vagy f o r -mával történő önálló operálásnak csupán a lényegi megfelelés által körülhatárolt lehetőségén alapul. L á s d G. P. Scsedrovickij és N. G. Alekszejev ' P r i n c i p parallelizma „ f o r m ü i szoderzsanija müszlenija" i e g o znacsenie dija tradicionniih logicseszkih i pszihologicseszkih iszszledovanij' in Dokladii Akademii Pe-dagogicseszkih Nauk RSZFSZR, (1960) (2) és (4).

41 V ö . V. N. Sadovskij 'The Deductive M e t h o d as a Problem of the Logic of Science' in Problems of the Logic of Scientific Knowledge ed. P. Tavanec [Problemü logiki n a u c s n o g o poznanija, 1964| trans. T. J. B l a k e l e y (Dordrechl: Reidel 1970) 160-211. o. [Synthese Library], k ü l ö n ö s e n 168. o.

42 Vö. Sadovskij, 173. és 187. o.

b) Axiomatizálás a jogban

Ha az axiomatikus rendszer ARISZTOTELÉSZÍ körülhatárolását43 a jog, és ezen belül a kódex rendszerére vetítjük, akkor - a megfelelő behelyettesítések elvégzésével - a következő eredményi kapjuk: a jog, és ezen belül a kódex rendszere nem más, mint „normatív fogal-mak és tételek olyan R rendszere, amelynek jellemzője, hogy (a) R minden tétele az embe-ri magatartások és e magatartások kapcsolatainak egy és ugyanazon tartományára vonat-kozik; (b) R minden tétele érvényes; (c) ha bizonyos tételek R-hez tartoznak, akkor min-den további tételnek, amely ezekből a logika törvényei szerint levezethető, szintén R-hez kell tartoznia; (d) /í-ben lennie kell véges számú olyan fogalomnak, amelyeknek jelenté-se nem szorul magyarázatra, s az R-be tartozó összes többi fogalom jelentésének a fogal-mak e csoportjának segítségével meghatározhatónak kell lennie; végezetül (e) R-be olyan véges számú tételnek kell tartoznia, amelyek érvényessége evidens, és R összes többi té-tele ezekből a logika törvényei szerint levezethető".

Az ARISZTOTELÉSZ nevéhez fűződő körülhatárolás jogi „átírása" tehát, úgy tűnhet, kü-lönösebb problémákat önmagában nem vet fel. Még a megfelelő behelyettesítések elvég-zése - így (a normarendszer alapmeghatározottságaira tekintettel) mindenekelőtt a „té-tel" kategóriának az „ítélet", az „érvényesség" kategóriának pedig az „igazság" helyett történő felvétele - is, noha egyébként mélyreható elméleti viták tárgyául szolgálhatna,44

az axiomatizálás nézőpontjából inkább közömbösként jelenik meg. Mindez persze nem ad választ azon kérdésre, hogy ez az „átírás" igaznak, elfogadhatónak, a benne foglalt feltételek sora teljesíthetőnek minősül-e, vagy sem.

(a-b-c) Nos, az első három pont helyessége vitán felül állónak tűnik. Az (a) pont a jogi szabályozás körének tágan felfogott egységességére utal. A (b) pont, mely leíró jellegű tételek körében - „az R minden ítélete igaz ítélet" feltételül tűzésével - bizonyosan való-ságos feltételként jelenik meg, a jogi rendszerekre vetítve per definitionem elfogadott-nak, tehát tautologikusnak minősül. A (c) pont végül egy olyan állítást fogalmaz meg, amely a jog bármilyen logikai vagy dogmatikai megközelítésének szükségképpeni alap-ját képezi, s ez annak posztulálása, hogy a tételezett normák és ezek logikai

következmé-nyei egyaránt s egyazon szinten a jog alkotóelemei.45

43 D e f i n í c i ó s z e r ű megfogalmazásban lásd Georg Klaus Bevezetés a formális logikába [ E i n f ü h r u n g in die formale L o g i k , 19591 ford. Gáspár K á l m á n n é és Kéri J ó z s e f n é (Budapest: Gondolat 1963) 375 o., külö-nösen 274. o.

44 Lásd pl. A l e k s a n d e r Peczenik ' D o c t r i n a l Study of Law a n d Science' Österreichische Zeitschrift für öffent-liches Recht X V I I (1967) 1 - 2 , 1 2 8 - 1 4 1 . o., különösen 129-131. és 1 3 4 - 1 3 5 . o.; Kazimierz Opaiek ' T h e Problem of Validity of Law' Archívum Juridicum Cracoviense III ( 1 9 7 0 ) , 7 - 1 8 . o.; az ' é r v é n y e s s é g ' és ' i g a z s á g ' a n a l ó g i á j a ellen pedig, n o h a a felhozott e l l e n é r v e k n e k itt n i n c s relevanciája, G e o r g Henrik von Wright Norm and Action A Logical Enquiry ( L o n d o n : Routlegde & K e g a n Paul 1963) 2 1 4 o. [Inter-national L i b r a r y of Philosophy and Scientific M e t h o d ] , 196-197. o.

45 Lásd pl. J e r z y Wróblewski Zagadenienia teorii wykladni prawa ludowego (Warszawa: Wydawnictwo Prawnicze 1959) 526 o. [Problems of the Theory of t h e Interpretation of the People's Law: Summary, 4 6 9 - 4 8 7 . o.I, 248. és 482. o.; P e c z e n i k , 131-134. o.

(d) Ami viszont első, a jog axiomatizálására valóban specifikus követelményként jelen pontot illeti, ez esetében, mint látni fogjuk, aligha megoldható problémákkal találkozunk.

Első pillanatban talán úgy tűnhet, hogy áthidaló megoldást mégis találhatunk. Felté-telezhetjük például: a tételes jog, a nyelvi-logikai feldolgozását elvégző - s így sze-mantikailag magasabbrendű meta-rendszerként megjelenő - jogdogmatika, valamint a joggyakorlat társadalmi gyakorlatában jogpolitikaiként érvényesülő elvek halmaza és az uralkodó jogi ideológia együttesen tartalmazzák azon (értelmezési) elveket, amelyek alkalmazásával a kérdéses jogi rendszer alapfogalmainak jelentése nyilvánvalóvá, egyéb fogalmainak jelentése pedig elfogadottá - érvényessé - válhat.46 Feltételezésünk azon-ban még akkor is, ha igaz, esetleg bizonyítható, problémánkra mégis legfeljebb látszat-megoldást sugall. E pont lényege ugyanis nem más, mint az axiómarendszerben elfogadott s kialakításában részt vevő fogalmak deduktív elrendezettsége, néhány alapfogalomból kölcsönös levezethetősége. Attól függetlenül tehát, hogy a jog és ideologikus környeze-te milyen módon működik közre a kérdéses jelentések ki kristályosításában, feltékörnyeze-telezé- feltételezé-sünk a jelen pontban foglalt követelmény kielégítését nem szolgálhatja.

A jog tehát, úgy tűnik, már az alkotóelemeiként megjelenő fogalmak belső, tartalmi tulajdonságainál fogva megtöri az axiomatizálhatóságot. A deduktivitás ugyanis összes-ségükben, rendszert alkotó minőségükben nem jellemző e fogalmakra. Az axiomatizál-hatóságnak a fogalmak síkján megfogalmazott egyik alapfeltétele így szükségképpen teljesítetlen marad, mert a jog s ezen belül a kódex rendszerének nincsenek önmagukban evidens jelentésű alapfogalmai; értelmezési elveit gyakorlatilag maga a rendszer kimerí-tően sohasem tartalmazza; és végül, fogalomkészlete nem egymásból kölcsönösen leve-zethető.

(e) Végezetül az utolsó pont, mely kifejtésünkben a jog axiomatizálására szorosan speci-fikus másik követelményt hordozza, még fokozottabban áthidalhatatlan buktatókat rejtő problémákat vet fel, még erőteljesebben mulatja az axiomatikus rendszer ARISZTOTELÉSZÍ

körülhatárolása jogi „átírásának" lehetetlenségét.

(e: 1) E ponttal kapcsolatban előkérdésként szereplő problémánk - mely, mint látni fog-juk, a jogi rendszerek egyik specifikus alaptulajdonságának bemutatásával álproblémá-vá minősül majd át - egy olyan állításból fakad, amelyet korábban már megoldottnak véltünk. A (b) pont ugyanis feltételként szabta, hogy „R minden tétele érvényes", az (e) pont első fordulata pedig azt, hogy „R-be olyan véges számú tételnek kell tartoznia, ame-lyek érvényessége evidens". Nos, korábbi megjegyzésünkben annak megállapítására

szo-Hasonló felfogást látszik sugallni pl. Wróblewski Zagcuienienia teorii, passim; Alf R o s s On Law and Justice [19531 ( L o n d o n : Stevens 1958) 3 8 3 o., különösen 138-139. o.; Stig J0rgensen 'Argumentation and Decision' in Festkrift til professor dr. jur. et phil. Alf Ross ( K 0 b e n h a v n : Jurisforbundet Forlag 1969) e g y -aránt; v é g s ő soron azonban mindezek a f e l f o g á s o k közös meggyőződésként tükrözik, hogy a jogi j e l e n t é s kontextuális tényezők függvénye, s e n n e k a jelentésmegállapításra irányuló értelmezési művelet társadal-mi közege is alkotóját képezi. Lásd a szerzőtől ' A jogi okfejtés társadaltársadal-mi meghatározottságáról' Állam-és Jogtudomány XIV (1971) 2, 2 4 9 - 2 8 5 . o., különösen 2 7 4 - 2 7 6 . o.

rítkoztunk, hogy a jogrendszer minden elemének, minden tételének érvényesnek kell lennie, hiszen meghatározása során eleve és szükségképpen ki kellett zárnunk annak le-hetőségét, hogy ez érvényes és érvénytelen elemek egyidejű halmazát képezze. És, mint ismeretes, számos jogszabályértelmezési elv, különböző jogalkotói rendelkezések j o g -alkalmazói maximák éppen azt célozzák, hogy a jogi rendszerrel összeférhetetlen, az ér-vényesség minőségével nem rendelkező tételek egyúttal a rendszerhez tartozás minősé-gétől is megfosztottak legyenek.47 A jogrendszer pedig végső soron nem más, mint sajá-tos konlinuum a normák érvényt nyerésének és érvényt vesztésének szüntelen, megállást nem ismerő folyamatában; olyan időbelileg folytonosan alakuló és előrehaladó határok-kal rendelkező kontinuum, amely azokat a normákat fogadja magába, amelyek jogiság-gal, vagyis érvényességgel aktuálisan rendelkeznek. És lényegileg ugyanezt mondhat-juk el a rendszerként felfogott kódexről is - csupán azzal a mennyiségi mozzanatként jelentkező különbséggel, hogy a változás folyamata ebben kevésbé folytonos és inten-zív; és részben ezért, részben az erőteljesebb formalizálásnak és zárttá tevésnek köszön-hetően, a rendszerhez tartozás minősége egyértelműbben, hangsúlyozottabb módon jul itt kifejeződésre. Szembeötlővé válhat, hogy a jogi rendszerfogalom ilyen megközelítése során elsődlegesen az érvényesség összetett fogalmának formai, pozitivisztikus oldalát tartottuk szem előtt. S noha vizsgálódásunk sajátos irányának ez jobban megfelel, nem az érvényességfogalom kritériumként elfogadásában, hanem csupán e kritérium tartalmi kialakításában eredményezne változást a jogi rendszerfogalom szociologikus megköze-lítése, az érvényesség fogalmának szociológiai oldalára alapozás.48 Ily módon pedig mindenképpen érintetlen marad következtetésünk is, mely szerint a jogi rendszerfoga-lom meghatározása esetén elvileg nem merül fel többé a rendszerhez tartozás kérdése; e kérdés ugyanis immár csak olyan gyakorlati kérdésként vethető fel, amelynek megvála-szolása a rendszerfogalom meghatározásának egyszerű gyakorlati, a kérdéses esetre vo-natkoztatott alkalmazásából áll.

Fejtegetéseink tehát az alábbi következtetéshez vezetnek bennünket: függetlenül at-tól, hogy a jogi rendszerfogalom tárgyaként a jogi szabályozás szűkebb vagy tágabb körét fogadjuk el, és e fogalom tartalmaként az érvényességfogalomnak pozitivisztikus és/vagy szociologisztikus kritériumot hordozó jelentést tulajdonítunk, előbbi megállapításunkat eredeti formájában változatlanul fenntarthatjuk. Válaszunk ily módon az lesz, hogy - a (b) ponttal egyezően - a rendszer tételei érvényesek, és ez az érvényesség - az (e) ponttal egyezően - evidens.

Meg kell azonban jegyeznünk: noha az érintett pontokban foglalt feltételek ezzel ki-elégítést nyertek, a tükrözés ismeretelméleti adekvációját kifejező i g a z s á g s a szabá-lyozás jogi normativitását jelző é r v é n y e s s é g kategóriája mégsem foglalnak el azo-nos pozíciót e feltételek teljesítése során. A leíró jellegű tételek esetében ugyanis az igaz-ság és az igazigaz-ság evidenciája között rendkívül szoros, bensőséges tartalmi kapcsolat van, s ez a normajellegű tételekből hiányzik. Egy leíró tétel igazságának evidenciája e tétel tartalmáról, valóságtükrözése milyenségéről vall; egy normatétel érvényességének

evi-47 Lásd pl. W r ó b l e w s k i Zagadenienia teorii, 282. és 481. o.

48 A 9. j e g y z e t t e l egyezően vö. a szerzőtől ' A j o g t u d o m á n y i f o g a l o m k é p z é s ' , passim, különösen 601. o.

denciája ezzel szemben csupán egy külsőleges körülményről árulkodik: arról, hogy a kérdéses norma a rendszerhez tartozik, osztozik annak normativitásában.49 Az igazság evidenciája ily módon nem lehet magától értetődő vagy tautologikus; az érvényesség evidenciája viszont az. Az axiómaként létezés forrását LENIN az ember gyakorlati tevé-kenységének milliárdszoros és milliárdszoros bizonyító erejében látta;50 s ennek alapján kézenfekvőnek tűnt annak megállapítása, hogy az axiómák „nem azért igazak, mert nyil-vánvalóak, hanem azért nyilnyil-vánvalóak, mert igazak".51 Ennek jogi „átírása" azonban -mely szerint „a normák nem azért érvényesek, mert nyilvánvalóak, hanem azért nyilván-valóak, mert érvényesek" - , úgy tűnik, valamennyire is egyértelmű, elfogadható ered-ményhez aligha vezetne. Igaz ugyan, hogy számos közvetítéssel a pozitivisztikus érvé-nyességnek is megadhatnánk tágan körülírt ismeretelméleti alapját. S igaz az is, hogy a szociológiai érvényesség - éppen mert a társadalmi gyakorlatban részben spontán mó-don adott, törvényszerűségként jelenik meg - fokozottabban közelebbi kapcsolatokat mutat az emberi valóságfeltárás folyamatával, annak sikerével. Mégis megállapíthatjuk:

a norma azért ölt normatív formát, azért nyer normatív kifejezést, hogy az ismeretelméleti igazság s a lételméleti szükségszerűség kategóriájától egyaránt független legyen, és ily módon a vitássá tétel közvetlen lehetőségétől mentessé váljék. Ez pedig az érvényesség fogalmának sajátos funkciójára utal. Arra, hogy az érvényesség egyrészt, mint a norma-rendszerek minden eleme, „mesterséges emberi konstrukcióként"52 az ember társadalmi tevékenysége, akarati aktusa eredményeként jelenik meg. Másrészt azonban e normarend-szerekkel szemben kritériumként, a minősítés eszközeként nyer felhasználást; alkotó

sze-49 Az az érvényesség persze, a m i n e k sajátos p o z í c i ó j á r ó l most b e s z á m o l u n k , nem más, mint az érvényesség-nek az előbbiek során p o z i t i v i s z t i k u s k é n t megjelölt változata. A j o g specifikus f u n k c i ó j a ezáltal meghatározott megjelenési m ó d j á n a k k ö s z ö n h e t ő e n a pozitivisztikus érvényesség az, ami a legtávolabb áll m i n d e n n e m ű tartalmi vonatkozástól; a j o g specificitását, a j o g i s á g kritériumát azonban ugyanakkor a legtisztábban ez hordozza. Az érvényesség s z o c i o l o g i s z t i k u s változata (mely a pozitivisztikustól eltérően nem a rendszerhez tartozás minőségét, hanem az e m i n ő s é g k é n t történő aktuális funkcionálást j e l z i ) már tartalmibb mozzanatokban oldottként jelenik meg, e g é s z é b e n mégis formális, a normatív tük-rözés tartalmától elvonatkoztatott, külsőleges kategória marad. A pozitivisztikus érvényesség kétségtelenül f o r m á l i s absztrakció, de a mi szempontunkból f o r m á l i s absztrakció a szociologisztikus érvényesség világa is: n e m jelent mást, mint a normatételek azon tulajdonságát, hogy j o g i rendszerhez tartozásuk minőségét, e n n e k igényét jogalkalmazói aktusokban s más, szociológiailag jelentőségteljes eseményekben tárják fel.

E két par excellence a jogra sajátos érvényességi változat mellett, úgy tűnhet, létezik még egy minden nor-matípusra közös érvényesség, az é r v é n y e s s é g f o g a l o m olyan tartalmi változata, amely a normatételek „ál-talánosságban", „köznapi é r t e l e m b e n " vett értékéről, vagy adott k ö r b e n elfogadott célokhoz mért instru-mentális értékéről - célszerűségéről, alkalmasságáról, kívánatosságáról, elvont követendőségéró'l - ad s z á m o t . A normatételek e minősége már b e n s ő s é g e s kapcsolatot mutat a normatív tükrözés tartalmával;

v é g s ő soron annak függvényét képezi. Érvényesség-kategóriaként történő posztulálásában azonban e minőség tudományos kategória többé nem lehet. A z instrumentális tartalom érvényesség-tartalommá ala-kítása ugyanis történelmileg olyan ideologikus formaként jelent meg, amely (mind a természetjogi dokt-rínákban, mind a köznapi tudat alakzataiban) a z érvelések, o k f e j t é s e k , bizonyítások leegyszerűsítését, instrumentális függőségek zárójelbe tételét, eszközjellegű értékek célként történő kivetítését szolgálta.

50 Lenin, 174. o.

51 Klaus, 275.o.

52 E k i f e j e z é s r e lásd Klaus, 72. o.

repel tölt be a normák és rendszereik sajátos létezésében, minőségük létesítésében, őrzé-sében és megszüntetéőrzé-sében.

(e: 2) Az e pontban felvetettek közül tulajdonképpeni problémánk csak az (e) pont máso-dik fordulatával kapcsolatos, ez azonban az egész axiomatika sarkalatos kérdésére: a rend-szer egyes tételeinek axiómaként történő kiválasztása, s a deduktív rendrend-szerépítés ily módon történő megalapozása lehetőségének sine qua non feltételére utal.

Axiomatikus rendszerként ugyanis a jog, s ezen belül a kódex kétféle módon fogható fel. Az egyik (A) megoldási lehetőség szerint a rendszerbe foglalandó tételes jogszabá-lyok összességét (mint normatív anyagot) axiómaként kellene kiemelnünk a jogdogma-tikai stb. anyaggal (mint nem-normatívval) szemben. Axiomatikus rendszerként ez eset-ben lényegileg a tételes joganyag és ennek a jogdogmatikai stb. anyagban foglalt logikai következményei jelennének meg; axiómaként viszont a tételes joganyagban foglalt min-den norma szerepelne. Ez azt jelenti, hogy tartalmi összetevőire tekintet nélkül kellene axiómaként elfogadnunk a rendszerbe foglalandó tételes joganyag egészét; teorémákként pedig azokat a jogdogmatikában stb. kimunkált tételeket, amelyek az axiómaként elfo-gadott normaösszességből deduktive következnek. A másik (B) megoldási lehetőség körében magán a rendszerbe foglalandó joganyagon belül kellene különbséget tennünk a tartalmilag alapvető szabályozást nyújtó tételek s az egyéb, ezek végrehajtási szabályo-zását nyújtó, s ezért tartalmilag ezeknek alárendelhető tételek között. Axiomatikus rend-szerként ebben az esetben is a tételes joganyag s ennek a jogdogmatikai stb. anyagban foglalt logikai következményei jelennének meg, axiómákként viszont csak a tételes jog-anyag egy része, nevezetesen az alapvető jelentőségűnek minősített tételek. Az axiómák ilyen kiválasztása természetszerűleg feltételezné nemcsak a rendszerbe foglalandó nor-maanyag kettéválasztását, hanem a nem-axiómának minősített tételek leválasztásával ezeknek a jogdogmatikai stb. anyagban kimunkált tételekkel való lényegi azonosítását, a logikai következmények szintjére degradálását.

E megoldási lehetőségek azonban csak kudarcot valló feltételezésként fogadhatók el.

(e: 2.A) Az első lehetőség axiomatikus rendszerként ugyanis teljességgel érdektelen:

csupán álmegoldást nyújtó lehetne. A feldolgozandó normaanyag egészének axiómaként elfogadása ugyanis e rendszert éppen sajátlagos, vagyis axiomatikus jellegétől fosztaná meg. Hiszen az axiómák kiválasztását csupán egy merőben külsőleges körülmény: a jog-alkotó akarati aktusa, a normatív rendszerben történő tételezés ténye irányítaná. És bizo-nyosak lehetünk abban, hogy ilyen kiválasztás esetén axiómákként logikailag függő, más axiómákból levezethető tételek is szerepelnének. De ettől függetlenül akkor, ha az axió-ma-jelleget nem a függetlenség, a deduktív rendszerépítés alapjául szolgáló képesség, hanem ehhez képest külső és esetleges körülmény határozná meg, úgy axiómarendszerről aligha beszélhetnénk.53

53 Megjegyezzük, Kazimierz Opatek & Jan Wolenski Das Problem der Axiomatisie run g des Rechts [kézirat]

(Krakkó 1972) 27 o., különösen 15-16. o. is lehetségesnek látják az axiomatizálandó rendszer független normák (axiómák) osztályává minó'sítésével e megoldási javaslat felvetését, következtetéseikben azonban szerényebbek maradnak. Elvi kifogást ugyanis nem említenek, axiomatikus jellegét sem cáfolják; megelég-szenek annak gyakorlati rögzítésével, hogy csupán ,,minimális értéke van" egy ilyen konstrukciónak.

(e: 2.B) A másik lehetőségben pedig mindenekelőtt az a szembetűnő, hogy az axiómák kiválasztásának módja több rétegű tagolást, bizonyos mesterkéltséget vinne a rendszer-be. A fentiekben körvonalazott kettéválasztás végrehajtásával ugyanis különbséget kel-lene tennünk az axiómák, valamint a logikailag levezethető normative tételezett, illető-leg levezethető normative nem-tételezett tételek között.

A mesterkéltség látszólagossá tételét célozva emlékeztethetnénk ugyan arra, hogy t a r -t a l m i érvényességüke-t -tekin-tve a logikailag leveze-the-tő norma-tive -té-teleze-t-t és nem-tételezett tételek egyenértékűek, minthogy tartalmi érvényességet a normative nem-téte-lezett tételek éppen azon normative tétenem-téte-lezett tételekhez kapcsolódva nyernek, amelyek-ből logikailag levezethetőnek minősülnek. Ettől függetlenül azonban tagolásunk nem lenne problémállan. Részben azért, mert nagymértékben valószínű, hogy axiómá(i)nkat nemcsak és kizárólag a jogrendszer hierarchikusan vagy a kódex nem szerkezetileg ki-emelt (s így elsődleges jelentőségűvé és ezért valamilyen módon elsődleges érvényessé-gűvé tett) tételei közül kellene kiemelnünk. Annak lehetősége viszont, hogy az axiomatikus rekonstrukció során olyan tételeket, amelyek a normative tételezett jogi rendszerben vég-rehajtási jellegűekként szerepellek, elsődleges jelentőségű alaptételekké minősítsünk, olyan tételeket viszont, amelyek a normative tételezett jogi rendszerben kiemeltként sze-repeltek, tartalmilag alárendelhető másodlagos tételekké minősítsünk, ellentmondana a jogi rendszerek strukturálása s az ennek tulajdonított normatív jelentőség hagyományos szellemének. A kontinentális jogalkotásban megfigyelhetünk ugyan egy arra irányuló tendenciát, hogy tartalmilag alapvető tételeinek a jogalkotó formailag, a rendszer hierar-chikus vagy szerkezeti strukturálása révén is valaminő elsődlegességet kölcsönözzön. Ez

A mesterkéltség látszólagossá tételét célozva emlékeztethetnénk ugyan arra, hogy t a r -t a l m i érvényességüke-t -tekin-tve a logikailag leveze-the-tő norma-tive -té-teleze-t-t és nem-tételezett tételek egyenértékűek, minthogy tartalmi érvényességet a normative nem-téte-lezett tételek éppen azon normative tétenem-téte-lezett tételekhez kapcsolódva nyernek, amelyek-ből logikailag levezethetőnek minősülnek. Ettől függetlenül azonban tagolásunk nem lenne problémállan. Részben azért, mert nagymértékben valószínű, hogy axiómá(i)nkat nemcsak és kizárólag a jogrendszer hierarchikusan vagy a kódex nem szerkezetileg ki-emelt (s így elsődleges jelentőségűvé és ezért valamilyen módon elsődleges érvényessé-gűvé tett) tételei közül kellene kiemelnünk. Annak lehetősége viszont, hogy az axiomatikus rekonstrukció során olyan tételeket, amelyek a normative tételezett jogi rendszerben vég-rehajtási jellegűekként szerepellek, elsődleges jelentőségű alaptételekké minősítsünk, olyan tételeket viszont, amelyek a normative tételezett jogi rendszerben kiemeltként sze-repeltek, tartalmilag alárendelhető másodlagos tételekké minősítsünk, ellentmondana a jogi rendszerek strukturálása s az ennek tulajdonított normatív jelentőség hagyományos szellemének. A kontinentális jogalkotásban megfigyelhetünk ugyan egy arra irányuló tendenciát, hogy tartalmilag alapvető tételeinek a jogalkotó formailag, a rendszer hierar-chikus vagy szerkezeti strukturálása révén is valaminő elsődlegességet kölcsönözzön. Ez