Az axiomatikus modell heurisztikus értéke

Az axiomatikus rendszerek alapjellemzőinek a jogra vetítése során láttuk, hogy legin-kább döntő pontjaikon nem sajátosak a jogi rendszerekre, s ez azt eredményezi, hogy e rendszereket nem-axiomatikus rendszereknek kell tekintenünk.

Ez a következtetés természetszerűleg magában foglalja azt is, hogy az axiomatikus rendszerek számos járulékos tulajdonsága sem jellemző a jogi rendszerekre; különösen azok a tulajdonságok, amelyek elsődlegesen az axiomatikus rendszerek egyértelműen teljesíthetetlen feltételeihez, vagyis szigorúan formális, deduktív jellegéhez kötődnek.

Ezek sorában érdemesnek tűnik megemlítenünk, hogy a jogi rendszerekre általános következményként nem alkalmazható az a l a p t é t e l e k f ü g g e t l e n s é g ének elve,59

s így nem érvényesíthető a v i s s z a v e z e t h e t e t l e n s é g elve60 sem. A korábbiak-ban ugyanis már láthattuk: akkor, ha axiómaként a rendszer összes normative tételezett normáját elfogadjuk - (A) javaslat - , a fenti elvek érvényesíthetőségét eleve kizárjuk;

akkor viszont, ha axiómákként csak a rendszer kimunkált alaptételeit fogadjuk el - (B) javaslat - , ezek érvényesítettségét eleve feltételezzük.

Az axiomatikus rendszerképzés egyik előnye abban áll, hogy látszólagosan különbö-ző elméleti és gyakorlati rendszerek azonos szerkezetét feltárva lehetőséget biztosít ezek

Az alaptételek függetlenségének elve szerint az axiómák egyikét sem lehet a másikból levezetni, tehát egyik sem minősül a másik teorémájának. Vö. pl. Klaus, 286. o.

A visszavezethetetlenség, vagyis irreducibilitás elve lényegileg az alaptételek függetlensége e l v é n e k to-vábbfejlesztett változata, mely akkor tekinthető teljesnek, „ha a r e n d s z e r minden axiómája f ü g g e t l e n a többi a x i ó m a konjunkciójától", vagyis „ha m i n d ez az axióma, mind ennek logikai negációja a többi k o n j u n k c i ó j á v a l logikailag összeegyeztethető". Klaus, 303. o.

közös, szintetizáló vizsgálatára.61 E közösséget a logika az i z o m o r f i a fogalmával ma-gyarázza. Eszerint „ha a modellek egymástól csak az összetevőiket érintő konkrét értel-mezések eltérő jellegében különböznek, abban az esetben viszont, amikor a formális axiomatika síkjára helyezkedés érdekében ezektől eltekintünk, teljességgel egybeesnek, azt mondjuk, hogy a kérdéses modellek izomorf jellegűek: valóságosan azonos logikai struktúrával rendelkeznek".62 Nos, a jog területén egész rendszerek izomorfiájáról, úgy tűnik, nem beszélhetünk, s kérdésünk így szintén tárgytalanná válik. Bizonyos ugyan, hogy a jogrendszer vagy egyes kódexek keretén belül különböző intézmények között az izomorf struktúrák számos példáját feltárhatjuk; ezek vizsgálata azonban már nem az axiomatika feladata. És ebből következvén a függőség tulajdonsága is - „ha magát a rend-szert, vagy pedig logikai negációját le lehet vezetni a másikból" - , nagymértékben ide-gen a jogi rendszerektől, következésképpen - bizonyos jogalkotástechnikai kivételektől eltekintve63 - ezt mondhatjuk: bármely jogi rendszer más rendszerekhez viszonyítva „lo-gikailag véletlen".64

A jog eredendően nem-axiomatikus jellegéből azonban korántsem következik, hogy a jogi rendszerek ne hordoznának olyan vonásokat, amelyek axiomatikus szempontból

ér-telmezhetők és értékelhetők. A geometrikus gondolat, a jog axiomatikus víziója még a maga történetiségében is csak úgy nyerhet értelmet, ha a jognak létezik olyan arculata, amely az axiomatizmus jellemzőihez valamely módon rokonítható. Az axiomatizmus illúziójával való leszámolás ugyanis elméleti nézőpontból csak akkor lehet igazán gyümölcsöző (és egyben további vizsgálatokra ösztönző), ha az elvi lehetetlenség kimutatásával nem vág-juk el egyszersmind az esetleges módszertani-heurisztikus értéket hordozó hasonlóságok szálait; ha tehát az azonosíthatóság visszautasítása a bizonyos fokú rokoníthatóságot sej-tető mozzanatok számbavételét s szerepük kijelölését egyaránt magában foglalja.

H a b á r az általános t u d o m á n y e l m é l e t k ö r é b e n i s m e r e t e s e k olyan n é z e t e k , a m e l y e k sze-rint „ t ö r v é n y s z e r ű s é g k é n t é r v é n y e s ü l v e van v a l a m i a t u d o m á n y o k f e j l ő d é s é b e n , ami ő k e t az á l t a l u k e l f o g l a l t h i e r a r c h i k u s h e l y n e k m e g f e l e l ő m e g f o r d í t h a t a t l a n s o r r e n d b e n n é g y e g y m á s t követő s z a k a s z o n át h a j t j a ; s ez a deskriptív, induktív, deduktív, é s v é g ü l , axio-m a t i k u s s z a k a s z "6 5, - m é g i s , KLAUsszal e g y e t é r t é s b e n állíthatjuk, hogy „ n e m létezik olyan

61 Vö. pl. Blanche, 6 9 - 7 0 . o. Meg kell j e g y e z n ü n k , hogy a f o r m a l i s t a megközelítésekkel e g y é b k é n t minden tekintetben szemben álló L U K Á C S is e lehetőséghez k a p c s o l ó d v a i s m e r t e el „az összes t u d o m á n y o k mate-matizálása" e s z m é n y é b e n a t u d o m á n y o s gondolkodás viszonylag j o g o s tendenciáját. L á s d Lukács, 149—

150. o.

62 Blanché, 38. o.

63 Jogrendszerek vagy k ó d e x e k kivételesen változatlan r e c e p c i ó j a esetén nyilvánvalóan i z o m o r f i á v a l állunk szemben, ez azonban logikailag bizonyosan érdektelen, mert az i z o m o r f i a a teljes a z o n o s s á g velejárója-ként, inherens t u l a j d o n s á g a k é n t jelenik csak meg. É r d e k e s s é az i z o m o r f i a szemszögéből a recepció akkor válhat, ha azonos a l a p e l v e k eltérő, vagy eltérő alapelvek azonos végrehajtási szabályozását tartalmazza.

M e g kell azonban j e g y e z n ü n k , hogy m é g ilyen esetben s e m az izomorfia tulajdonképpeni kérdéséről lenne szó, mert az i z o m o r f i a lényege eltérő értelmezésű rendszerek azonos strukturáltsága; a módosításo-kat magában foglaló recepció viszont az alapelvek és végrehajtási konkretizálásuk h a r m ó n i a i g é n y e vál-tozásainak a dialektikáját példázza.

64 Vö. Klaus, 303. o.

65 Blanché, 76. o.

tudomány, amely kizárólag axiomatikus-deduktív lenne".66 Az axiomatizálás formai je-gyekre koncentrált jellege ugyanis még a formáilogika szemszögéből sem zárhatja ki, hogy módszertanilag az axiomatika egy tartalmiként felfogott, az anyagi jelenségek konkrét totalitásának elemzéséből kiinduló megismerési folyamat záróköveként nyerjen elisme-rést. „Csupán csak könyvekben fordulhat elő, hogy az axiomatika az axiómákkal kez-dődjék: az axiomatikus fejében tudniillik itt végződik. Az axiomatika ugyanis egy általa formába öntendő materiális dedukciót feltételez, ami a maga részéről, a megszervezendő anyagok összegyűjtése céljából, előzetesen hosszas induktív munkát követel. Ezen ala-pokon az axiomatikus igazi munkája majd az lesz, hogy feltárja az axiómákat. Vagyis nem az, hogy adott elvek következményeit levonja, hanem éppen ellenkezőleg: az, hogy miután adott a tételek egy halmaza, azon elvek minimális rendszerét megtalálja, amelyek-ből e tételek levonhatókká válnak."67 Ez a kifejtés viszont lényegileg a logika nyelvén azt konkretizálja, amelynek ismeretelméleti megfogalmazását már ENGELS megadta, ami-kor DüHRiNGgel polemizálva ezt írta: „A világ vizsgálatának általános eredményei e vizsgálat végén mutatkoznak meg, nem a l a p e l v e k , kiindulópontok tehát, hanem e r e d -m é n y e k , befejezések. Fejből szerkeszteni -meg ezeket, belőlük indulni ki, -mint alapból és tovább ebből a világot rekonstruálni: ideológia [...]."68

Mindez arra látszik mutatni, hogy az axiomatikus rendszerképzés nem magáértvaló jelekkel történő játék, légüres térben végzett meddő gyakorlat, hanem az ismeretek

rend-szerezésének olyan eszköze, amely ismeretelméletileg is jelentős szerepet játszhat a meg-ismerési folyamatban. Az axiomatikus modell ily módon a világ elméleti elsajátításának számottevő eszközévé válhat, instrumentális alkalmassága azonban korántsem korlátok nélküli: objektuma világosan körülhatárolja. S ha láttuk, hogy nincs olyan rendszer, amely kizárólagosan csak axiomatikus lenne, most megkockáztathatunk egy másik állítást is:

nincs olyan rendszer, amiben az axiomatikusból semmi sem lenne. Megállapításunk persze olyan absztrakció, amely önmagában igen keveset mond. A c s u p a a x i o m a t i z -m u s sal sze-mben a s e -m -m i - a x i o -m a t i z -m u s szintén holt kategória. Lényegileg csak ennyit mondhatunk: az objektumok és rendszereik számottevően széles köre az axioma-tikus rendszerekhez valamilyen módon, valamilyen aspektusból viszonyítható. így kü-lönösen akkor, ha e viszonyíthatóság azt is magában foglalja, hogy ilyen vagy olyan tu-lajdonsága révén az axiomatizmus a kérdéses rendszer önfejlődésének mércéjeként, lát-ható, de meg nem ragadható ideáljaként szerepel; nos, ekkor indokolttá válhat, hogy az axiomatika logikai tapasztalatainak hasznosíthatóságát megvizsgáljuk: a jogi rendsze-rek néhány módszertani tulajdonságát az axiomatika módszertanának fényébe állítsuk, az axiomatikus modell e rendszerekre vetített heurisztikus értékét lemérjük.69

66 Klaus, 307. o.

67 Blanché, 79. o.

68 Engels Hogyan „forradalmasítja", 319. o.

69 N o h a az axiomatizálhatóság k é r d é s é b e n rejlő problémákat O P A L E K és- W O L E N S K I leszűkítetten tárgyalták, következtetésként végül ők is az a x i o m a t i k u s módszernek b i z o n y o s analógiák r é v é n kínálkozó m ó d s z e r -tani szereplehetőségeit fogalmazták meg (Opalek & Wolenski, 6. és 2 0 - 2 1 . o.); e n n e k kifejtésével a z o n b a n adósok maradtak.

Egy axiomatikus rendszerről a logikában például akkor mondható el, hogy nem

„ ü r e s ", tehát van „m o d e 11 "-je, vagyis „t e 1 j e s í t h e t ő ", ha egyáltalán létezik a dol-goknak olyan rendszere, amely kielégíti ezt az axiómarendszert.70 Nos, az elméleti jogi gondolkodásban korántsem új a kérdés: vajon mikor, milyen feltételek között mondható el a jogról, hogy megvalósulást nyer? A válasz - közvetlen formájában - bizonyára így hangoznék: akkor, amikor általánosan követik rendelkezéseit. Ha feltételezzük is, hogy a lényegi mozzanatot e válasz helyesen ragadta meg, megoldatlan maradna mégis a kérdés:

mit jelent a rendelkezések követése a tiltó, a szankcionáló normák, a büntetőjog terüle-tén? Vajon a büntetőjogi kodifikációnak feltétlenül akkor van „modellje", ha rendelke-zéseit - normáinak meg-nem-sértésével - követik? Vajon a büntetőjogi kodifikációnak akkor van „modellje", ha a szankcionált magatartás a szankcionálással egybekapcsolód-va jelenik meg? S ezt feltételezve egybekapcsolód-vajon „teljesített" lehet-e egy olyan rendszer, amelyben ugyan nincs ellentmondás magatartás és szankcionálás között, de a társadalmi gyakorlat-ból kitűnően nincs realitása magának a szankcionált magatartásnak sem? A tilalmak meg-nem-sértésének csupasz ténye ugyanis - hiszen „teljesítésük testetlen és láthatatlan"71 -önmagában csak valami negativitásról tanúskodik; arról azonban nem vall, hogy a tilal-mazásban kifejeződő normatív tükrözésnek van-e társadalmi megalapozottsága, vagyis tilalmazás nélkül a kérdéses magatartás egyáltalán megjelent volna-e a társadalom életé-ben? Kétségeinkből következően úgy tűnik, hogy a modern normalogika által sugallt megoldás, a „deontikusan tökéletes világ" fogalma is - mely szerint egy normarendszer-nek akkor van „modellje", ha minden követelménye egyidejűleg teljesített72 - csak ver-bális választ adhat problémánkra. A valóság vagy szeletei normatív tükrözésekor ugyanis a kérdés már nem egyszerűen az, hogy a tükrözést objektiváló normarendszer rendelke-zik-e „modellel", „teljesítetté" válik-e. A normatív rendszerek sajátosságaira tekintettel e kérdés egy másik, általánosabb s a normatív tükrözés specifikumát is közvetlenebbül megragadó kérdésben oldottan, annak részét alkotva jelenhet csak meg. Ez pedig nem más, mint annak kérdése, vajon a normarendszer a valóság, a társadalmi fejlődés objektív követelményeit juttatja-e kifejezésre.

Módszertani közösség bizonyos fokú fennállására utalhat formális kifejtéseknek az axiomatikus rendszerben adott lehetősége is. Ezt a lehetőséget a logika a „ k o d i f i k á -l á s " foga-lomkörébe vonva úgy magyarázza, hogy akkor, ha a „kodifikátumof' - a rend-szert alkotó fogalmak hálóját s a rendszer szerkezeti vázát - megadjuk, a rendszeren belül

„minden további ténykedés a formális logika dolga lesz", különösen a rendszer egészé-nek áttekintése, valamint esetleges egyszerűsítési lehetőségeiegészé-nek és lappangó ellentmon-dásainak felfedése.73 Noha az axiomatizmus közvetlen lehetőségeit a jogban hiába keres-nénk, úgy tűnik, heurisztikus jelentőséggel ez az axiomatikus jellemző is rendelkezik.

70 Klaus, 302. o.

71 Jean C a r b o n n i e r 'Effeetivité et ineffectivité de la règle de droit' [ 1 9 5 7 - 1 9 5 8 ] in Jean Carbonnier Flexible droit (Paris: Librairie Générale d e Droit et de J u r i s p r u d e n c e 1969), 9 1 - 1 0 3 . o., különösen 9 5 . o.

7 2 J A A K K O H I N T I K K A e konstrukciójának közvetítéséi J A N WoLENSKivel Krakkóban ismételten folytatott konzul-tációknak köszönhetem.

73 Klaus, 3 0 4 . és 305. o.

Mindenekelőtt a kódexek világára vetítve ugyanis azt jelenti, hogy a szabályozási rend-szer rendrend-szertani kimunkálása eredményeként lehetővé válhat a rendrend-szer összetevőinek formális, a logikai kapcsolatokra koncentráló, tartalmi mozzanatoktól ugyanakkor elvo-natkoztató vizsgálata. Ez a vizsgálat azáltal, hogy ismétlődő, tautologikus, vagy antinó-miát hordozó szabályozási elemekre mutathat rá, számottevő gyakorlati jelentőséget hordozhat; új ismeretek szerzését azonban, úgy tűnik, végső soron bizonyosan nem ered-ményezi. így pedig olyan vizsgálatként jön csak számításba, ami a tartalmi elemzésnek egészében alárendelten, csupán korlátozott jelentőségei hordozhat.

Az axiomatikus rendszerképzés két pillére a f o r m á l i s é p í t k e z é s s ennek d e -d u k t í v m e g h a t á r o z o t t s á g a . E két vonás alapvetően nem jellemző a jogi ren-d- rend-szerekre; van azonban olyan aspektusuk, amely e jellemzőkkel párhuzamba állítva még elvi különbözőségük kimutatása esetén is módszertanilag figyelemreméltóvá válhat. Az a jellemző például, hogy „az EUKLIDÉSZÍ geometria axiómáiban már elvben benne van ennek a geometriának valamennyi tétele",74 az axiomatikus rendszerek általános tulajdonsága.

A normarendszerek körében - elméleti modellként, elvileg - szintén léteznek olyan úgy-nevezett statikus rendszerek, amelyekben egy érvényességi alapnorma azáltal, hogy a rend-szer tartalmát érvényességi feltételként körülhatárolja, a következési szabályok ismereté-ben a rendszer egészét az alapnorma logikai következményévé avatja.75 Gyakorlatilag azonban ilyen rendszerek, úgy tetszik, aligha kerülnek megalkotásra. A jogrendszerek-ben viszont nem is kivételképpen ismeretes bizonyos alárendelt normák kibocsátására vagy érvényességére vonatkozó normák „kötött" megfogalmazása, mely lehetővé teszi az előbbiek alkotmányosságának vagy egy hierarchikusan magasabb szintű rendezéssel való összeférhetőségüknek lemérését a különösnek valamely általánosból való követke-zése lehetősége, az általánoshoz mért ellentmondásmentessége, instrumentális értékűként történő elismerése alapján. És másrészről: a kódexek rendszerében is ismeretes az alapté-telként megjelenő általános elvek fokozott jelentősége - mind a részletrendezés általá-nosítható vonásainak körülhatárolása, mind az atipikus vagy határesetek eldöntése, az esetleges hézagkitöltés szempontjából. A jogi rendszer alaptételeinek tartalmi elsőbbren-dűsége76 azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek a tételek a rendszer valamennyi tételét „elvben" tartalmaznák. Az alapelv, a megvalósítandó célok kitűzése ugyanis az eszközcselekmények körét, a végrehajtás módját nagymértékben körülhatárolja, egyér-telműen azonban nem határozza meg, mert nincsen kizárólagos, kategorikus, a maga egye-diségében meghatározott összefüggés valamely cél és annak megvalósítási módja között.77

7" Klaus, 301. o.

7S Vrt. Wróblewski 'System of N o r m s ' , 2 2 6 - 2 2 7 . o.

7<' Vö. Szabó I m r e 'Régi és új kérdések a szocialista jogelméletben' [1961-19621 in S z a b ó Imre Szocialista jogelmélet - népi demokratikus jog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó 1967), 9 1 - 1 2 4 . o., k ü l ö n ö s e n

119-120. o.; Jerzy Wróblewski ' T h e General Principles of Law' in Rapports polonais présentés au sixième Congrès international de Droit comparé (Varsovie: Comité des Sciences j u r i d i q u e s de l'Académie p o -lonaise des Sciences 1962), 2 1 8 - 2 3 4 . o., különösen 2 2 0 - 2 2 2 . o.

Vö. a jelen szerzőtől 'A p r e a m b u l u m o k problémája és a jogalkotási gyakorlat' Állam- és Jogtudomány XIII (1970) 2, 249-307. o „ k ü l ö n ö s e n 2 9 6 - 2 9 8 . o.

Ami tehát az axiomatizált rendszerekre jellemző formális következés és levezetettség helyett a jogi rendszerekben tetten érhető, nem más, mint olyan tartalmi kölcsönviszony, amelyben az alapelv és konkrét realizálása esetleges ellentmondásait feltárhatjuk ugyan, ennek helyébe azonban a kölcsönös meghatározottság és levezethetőség viszonyait nem állíthatjuk.

Végezetül két alapjellemzőről kell még röviden megemlékeznem. Két olyan, az axio-matikus rendszerekben követelményekként megfogalmazott alapjellemzőről, amelyek e rendszereknek nem deduktív, hanem közvetlenül rendszerjellegéhez tapadnak, s így a jogi rendszerekben is sokkal közvetlenebbül jutnak kifejeződésre.

„A deduktív rendszer követelményei közül [...] - állapítja meg a tudományelmélet78 -a k o n z i s z t e n c i -a -a leginkább jelentős, mert különben -a rendszer összeomlik. A töb-bi követelmény kisebb jelentőséggel rendelkezik." Nos, e követelmény könnyen megfo-galmazható. Egy axiomatikus rendszer akkor konzisztens, ha „nem tartalmaz két olyan kijelentést, amelyek közül egyik a másik tagadása", vagyis, ha „bármely két ellentmondó tétele közül legalább az egyik nem bizonyítható".79 Ha tehát a konzisztencia azt jelenti, hogy „nem lehetséges a megadott axiómákból valamely X formulát és annak ellentmon-dó X-et is bebizonyítani",80 a jog világára vetítve ez a következőknek felel meg: a rend-szer keretén belül egy magatartás csak X vagy non-X minősítést hordozhat, vagyis nem fordulhat elő, hogy azonos magatartás azonos rendszerben egyidejűleg jogszerűként és jogszerűtlenként nyerjen minősítést. Az ellentmondásmentesség elve, úgy tűnik, rendkí-vüli jelentőséget hordoz a jogban. Eszköztára technológiai kimunkálása oldaláról ez a jog „erkölcsiségének", a fenti értelemben tehát hatékony társadalmi-politikai

funkcioná-lásának, megvalósulásának egyik elsődleges feltétele.81 És egyúttal a jogalkotó raciona-litásának is feltételezett, szükségképpen posztulált eleme, mely lehetővé és kellővé teszi az olyan értelmezést, amely az esetlegesen mégis felmerülő ellentmondások - és minden-féle, a konkrét esetet érintő összeférhetetlenség - kiküszöbölése irányában hat.82

A konzisztenciával összefüggésben említjük továbbá az ellentmondásmentesség egy specifikusan megfogalmazott előfeltételét, a k a t e g o r i c i t á s vonását. Mint ismere-tes, a tudománytörténeti fejlődés során elsőként kimunkált axiómarendszerről, az EUKLIDÉSZÍ

geometriáról a múlt században BOLYAI és LOBACSEVSZKIJ kimutatták, hogy elvont tökéle-tessége ellenére sem a geometria egyedül lehetséges rendszere, mert ha párhuzamossági axiómájának megváltoztatásával megkíséreljük a rendszer újjáalakítását, ismét

ellentmon-78 Sadovskij, 202. o.

79 Sadovskij, 200. o. és Alfred Tarski Introduction to Logic and to the Methodology of Deductive Sciences 2nd Am. ed., 10th print. (New York: O x f o r d University Press 1963) 2 3 9 o., különösen 239. o.

80 Klaus, 284. o.

81 Az ellentmondásmentességnek a j o g mint „önmagában véve is ö s s z e f ü g g ő k i f e j e z é s " alaptulajdonsága-ként való meghatározását E N G E L S [in Marx - Engels Válogatott művek ( B u d a p e s t : Kossuth 1963), 4 3 9 o.l adja, a j o g „ b e l s ő moralitása" egy ik feltételeként pedig L o n L. Fuller The Morality of Law (New Haven &

London: Yale University Press 1964) 2 0 2 o. [Storrs Lectures on J u r i s p r u d e n c e , Yale Law School, 19631, 6 5 - 7 0 . o. írja le.

82 Vö. Leszek N o w a k Próba metodologicznej charakterystyki prawoznawstwa (Poznan 1968) 205 o. | U n i -wersytet im. A d a m a Miczkiewicza w Poznaniu, Prace wydzialu p r a w a 381, 199-200. o.

dásmentes rendszert kapunk, mely saját keretei között ismét teljes választ ad a geometria bármely felvethető problémájára. Ennek megfelelően egy rendszerről akkor mondjuk, hogy

„nem kategorikus, ha egy p tételt és annak logikai negációját is hozzá lehet kapcsolni az axiómarendszerhez".83 Nos, míg az axiomatikában, mint láttuk, az kelthetett figyelmet, hogy a geometria rendszere például nem kategorikus a párhuzamossági axiómára nézve, a jogi rendszerek körében a kategoricitás elsősorban pozitív értelemben érdekes. A jog-ban ugyanis, mint említettük, vannak olyan alaptételekként szereplő elvek, amelyek szá-mottevő többségükben adott jogrendszerekhez - azok típusaihoz - kötötten jelennek meg.84 S ez azon megállapításhoz vezethet bennünket, hogy a jogi rendszer végső soron kategoricitást mutató különböző általános tételek függvénye. A jogi rendszer viszont ugyanakkor nem statikus, merev és jogszociológiai elemzésekből tudjuk, hogy viszony-lag harmonikus állapotokból kiindulva milyen ellentétes tendenciákat fogadhat be, mi-lyen feszültségeket viselhet el addig, amikor egy forradalom már törést hoz a rendszer fejlődésébe.85 így viszont a rendszer hajlékonyságának kérdése nem kis mértékben a kategoricitásnak is kérdése.

A konzisztenciával társulva az axiomatikus rendszerek másik alapjellemzője a t e l -j e s s é g követelménye. Egy rendszer akkor tel-jes, ha benne „minden olyan tétel szere-pel, amely e rendszer bármely modelljére vetítve értékkel rendelkezik", vagyis ha „kizá-rólag" [...] a rendszer terminusaiban megfogalmazott bármely tétel e rendszerben bizo-nyítható vagy cáfolható".86 Ha az axiomatikus teljesség jogi megfelelőjét keressük, azt kell mondanunk, hogy egy jogi rendszer akkor teljes, ha a rendszerhez tartozó bármely magatartás minősítése a rendszer tételeiből deduktive levezethető. A teljesség ellentéte a hézagosság, és nyilvánvaló, hogy ennek fennállását attól függően állapíthatjuk meg, hogy mi módon definiáljuk a rendszer kereteit. Az előbbi meghatározások már kísérletet tettek e keretek megvonására; más definíciók szintén „a rendszer területének" tételeiről, „a rend-szer terminusaiban helyesen megfogalmazott" tételekről beszélnek.87 Az axiomatizmus problémáját a jog síkjára átvíve így azt látjuk, hogy a logikai megközelítés mindenkép-pen a joghézagot illető pozitivisztikus megközelítésnek felel meg: a rendszer kereteit mindkettő belülről, a rendszer terminusaiból kiindulva határozza meg. Ehhez mérten a hézagfogalom szociologikus megközelítése, úgy tetszik, „teljesebb" teljességfogalmat eredményez, hiszen a kérdéses kereteket kívülről, a társadalmi valóság oldaláról

kiindul-8? Klaus, 304. o.

84 Az alapelvek különösen szocialista kötöttségére lásd Szabó Imre A szocialista jog (Budapest: K ö z g a z -dasági és Jogi Kiadó 1963) 4 5 4 o., különösen 7 2 - 7 9 . o.; Szabó Imre ' R é g i és ú j kérdések', 1 2 2 - 1 2 4 . o., egyes alapelvek általánossá - s így formálissá - válására pedig Péteri Zoltán ' T h e Nature of the G e n e r a l Principles of L a w ' in Studies in Jurisprudence for the Sixth International Congress of Comparative Law (Budapest: Akadémiai Kiadó 1962), 4 3 - 5 9 . o.

85 Vö. pl. Henri Lévy-Bruhl ' T e n s i o n s et conflits au sein d'un m ê m e système j u r i d i q u e ' Cahiers interna-tionaux de Sociologie XXX (1961), 3 5 - 4 6 . o.

86 Sadovskij, 2 0 2 . o. és Tarski, 135. o.

87 Klaus, 3 0 3 - 3 0 4 . o. és Blanché, 4 2 - 4 3 . o.

88 A h é z a g f o g a l o m dichotomikus f e l f o g á s á r a s ezek lehetséges szintézisére lásd a szerzőtől 'A j o g t u d o m á n y i f o g a l o m k é p z é s ' , 602-603. o.

va vonja meg.88 A teljesség fogalomkörével összefüggésben ezen túl figyelmet érdemel egy újabb, napjainkban terjedő felfogás is, mely a szóban forgó fogalomnak olyan jelen-tést tulajdonít, amelynek megfelelően bármely magatartás „a rendszerhez tartozó normák által normatív minőséget nyer".89 A rendszer kereteit illetően e meghatározás, mint látjuk, korlátokat nem ismer, parttalanságát ezért egy mesterséges konstrukcióval kell ellensú-lyoznia. A jog pozitivisztikus szférájában tehát egy „általános kizáró norma" posz-tuláltságát tételezi fel - olyan normáét, amely a tételes normák által nem kötelezett, nem is megengedett magatartásokat „normative közömbös" minősítéssel ruházza fel.90 Előb-bi gondolatmenetünkből következően azonban a minősítések teljessége korántsem igényli egy hasonló mesterkélt - és a hézagkitöltésnek a rendszer keretein belül adott jogszerű-sége elismertségét is figyelembevéve: önellentmondó - konstrukció valóságosként posz-tulálását. A teljesség igénye ugyanis csak a rendszeren belüli magatartásokra áll fenn; az, ami kívül áll, a rendszer által semmiképpen sem minősített: egyszerűen kívül áll, túl azon a körön, amelyben a rendszer válaszol, amelyre a rendszer vonatkozik. Mert a rendszer természetesként adott határa az értékelés határát is jelzi; azon túl pedig csakis más rend-szerek lehetnek már illetékesek S így az axiomatikus felfogástól sugallt állásfoglalásunk hozzájárulhat a „zárt" és „nyitott" rendszer kategóriáját érintő kétségek tisztázásához is.

Ennek tükrében ugyanis egy rendszer akkor nyitott, ha értékeléseket (pozitivisztikusan megvont) határain túl is befogadhat. A büntetőjogi kódexek viszont épp ebben az

Ennek tükrében ugyanis egy rendszer akkor nyitott, ha értékeléseket (pozitivisztikusan megvont) határain túl is befogadhat. A büntetőjogi kódexek viszont épp ebben az