Svédországban, ahol döntő az igazságszolgáltatás képviselői által a törvényelőkészítésben játszott szerep, a bíróságoktól a törvényhozásra gyakorolt hatás szükségképpen a
bírósá-gokra gyakorolt visszahatással találkozik. Kialakul lassan a helyzet, hogy a maguk jö-vendőjogalkalmazói tevékenységére figyelemmel alakítják ki nemcsak a törvényterve-zeteket, de ezek előkészítő anyagát, a javaslatok indokolásait is. A szakmai előkészítő bizottságok így az előkészítő és indokló szövegek fogalmazása során „természetesnek tekinthetik, hogy ténylegesen hatalmukban áll szólni még a bíróság tagjaihoz is",61 ami bizonyos idő után eleve formálja már e dokumentumok szerkesztésének módjait, hiszen
„annak teljes tudatában írják, hogy felhasználás végett tanulmányozni fogják majd a bí-róságok és jogászok".62 Ez a helyzet egy sajátos fejlődés terméke, ám kétségtelenül több-szörösen is figyelemre érdemes pozitív vonásokkal rendelkezik. Számunkra a jelen pilla-natban mégis más az érdekes. Az, hogy a miniszteri indokolások - eleve akár a majdani bírósági figyelembevételt szem előtt tartva fogalmazódnak meg, akár csupán a törvény-hozóhoz címezve - , a törvényalkalmazással összefüggő kétes helyzetekben előbb vagy utóbb szükségképpen felhívják magukra a törvényalkalmazó figyelmét, aki problémája megoldásához valaminő támpontot, eligazítást keres. A jogalkalmazás gyakorlati szük-sége elodázhatatlanul egy elméleti kérdésfeltevéshez vezet: hogyan alakul, és elvileg mi lehet a miniszteri indokolás szerepe és értéke a hatósági jogszabály értelmezésben?
61 S c h m i d t , 169. o.
62 S t r ö m h o l m , 192. o.
Alapvetésként egy korábbi munkámra kell hivatkoznom, melyben a preambulumok normativitásának körülhatárolása érdekében a jogszabályi szövegekben hordozott információkat illetően különbségei tettem egyfelől n o r m a t í v e r e j ű és n e m n o r m a t í v e r e j ű, másfelől n o r m a 1 a r t a 1 m ú és e s z t i m á c i ó s ( é r t é k e l ő ) t a r -t a l m ú információk közö-t-t. Nos, eszerin-t (a) norma-tív norma-információ lenne a jogsza-bályi szövegek tipikus tartalma, mert normastruktúrákból áll, amelyek normativitással rendelkeznek; (b) normatív esztimációs információ a jogszabályi bevezetések (pream-bulumok) tipikus tartalma, mert olyan nem normastruktúrákból áll, amelyek elvileg szin-tén normatívak; (c) nem-normatív norma-információ a jogdogmatikai feldolgozások tipi-kus tartalma, mert normastruktúrákat hordoz, amik viszont maguk nem-normatívak, és végül (d) nem-normatív esztimációs információ a miniszteri indokolások tipikus tartal-ma, mert nem normastruktúrákból tevődik össze, s ezek nem is normatívak.63
Minden további búvárkodást megelőzve már ebből az osztályozásból is bizonyos következtetésekre juthatunk. Mindenekelőtt arra, hogy a miniszteri indokolás sem for-mája, sem tartalma szerint nem alkalmas arra, hogy a jog eszközével végzett társadalmi befolyásolás aktív tényezőjét alkossa. Egy ilyen következtetés a maga nyerseségében persze mégis hallatlanul torzító, a valóságot leegyszerűsítő lenne. Mert hiszen az a nem-normatív nem norma-információs (tehát normastruktúrákat nem hordozó, normativitással nem rendelkező) tartalom, ami a miniszteri indokolás tipikus sajátja, valójában mégis sokirányúan és hatékonyan befolyásolhatja a jogalkalmazás gyakorlati folyamatát.
A kérdés elvi felfogása alapjainak tisztázása érdekében ismét a LUKÁCSÍ Ontológiára uta-lok.64 A MARxizmus társadalomelméletének formálásában nem kis mértékben GRAMSCinak az emberi gyakorlatról mint a társadalmi létezés alapvető kategóriájáról kifejtett nézeteit végiggondolva LUKÁCS jutott el ahhoz a következtetéshez, hogy a gyakorlatnak alapve-tő, a létszerűség ismérveivel rendelkező társadalomontológiai jelentősége van. A gyakor-lat a maga fakticitásával s az általa létrehozott mesterséges emberi konstrukciókkal és objektivációs formákkal - függetlenül attól, vajon reális vagy ideologikus (azaz ismeret-elméleti értelemben a valóságot torzító) tudatot takar-e - olyan alapvető társadalomonto-lógiai kategória, amelyet mindenkori l é t s z e r ű f u n k c i o n á l á s ában s ennek társa-dalmi-történeti dialektikájában, nem pedig ismeretelméletileg értékelt helyessége, adek-vátsága (stb.) alapján kell megítélnünk. A társadalmi gyakorlat és objektivációs formái olyan komplexust alkotnak, amelynek kellő funkcionálása általánosságban és végső so-ron valóban a valóság ismeretelméletileg többé-kevésbé adekvát megismerésén nyugszik - ám társadalmi kategóriaként mégis o n t i k u s vonatkozásaik túlsúlyos mozzanatának figyelembevételével kell ezeket megítélnünk.
A jogra vonatkoztatva azt jelenti ez, hogy a jognak mint más létkomplexusok között közvetítő kategóriának épp a közvetítés hatékonysága érdekében a többi komplexustól elkülönültté, sajátszerűvé, tehát viszonylagos autonómiával és önálló mozgási szférával
63 Vö. a szerző ' A preambulumok...', 2 9 1 . és köv. o.
54 A filozófiai alapokat s ezek lebontását illetően lásd mindenekelőtt Lukács II, II. fej., 135. és köv. o., ille-tőleg a szerzőtől A jog helye Lukács György világképéhen (Budapest: M a g v e t ő 1981), különösen II. rész, 107-265. o. [Gyorsuló Idő].
rendelkezővé kell válnia. E viszonylagos önállóság már a jog fogalmai, kategóriái, intéz-ményi megoldásai rendszerként megjelenítésének síkján is - már amennyiben nem gya-korlatilag, hanem ismeretelméleti keretben értékeljük - ismeretelméleti torzítottságot eredményez, hiszen azt, amit a jog „tükröz", nem közvetlenül és nem teoretikus módon teszi, hanem adott gyakorlati-célszerűségi megfontolásoktól vezettetve - azaz sajátsze-rű, eszközkénti léte belső adottságain, szükségletein és lehetőségein szűrve meg. Megle-het, hogy ismeretelméletileg torzított ez a forma. Ám nem is kell másnak lennie, meri el-térő célból hozták létre. S mindez, amennyiben a jogi komplexus az általa közvetített egyéb komplexusok és a társadalmi összkomplexus közötti kölcsönös meghatározási folyamatokat (amiken belül a társadalmi összfolyamat a végső soron meghatározó) kielé-gíti, annyiban funkcionális is.
Az a kettősség és belső ellentmondás, ami a jogképződésben a l é t s z e r ű s é g s az i s m e r e t e l m é l e t i h e l y e s s é g között megnyilvánul, megfelelő módon a jog gya-korlati életében is érvényesül. A jog alapvetően gyagya-korlati kategória - nemcsak a társa-dalmi viszonyoktól leválasztó és elkülönítő objektiválásában, de a jogi objektivációt a társadalmi viszonyokra visszavetítő realizálódásában is. Teoretikus tükröződésként, is-meretelméleti keretek közt és módon tehát itt sem értékelhető. A társadalmi gyakorlatban megjelenő jog alapvető belső ellentmondása, hogy objektivációs formájában (közvetítő szerepének hatékonysága, a társadalmi magatartások leméréséhez objektív és formailag vitathatatlan értékmérő szolgáltatása érdekében) f o r m á l i s s t a n d a r d i z á l t s á g -ra, azaz rögzített, írott, formailag statikus kifejeződésre törekszik, ám ugyanakkor a gya-korlat ezt (a mindenkori társadalmi éppígylétnek megfelelő funkcionálás érdekében) foly-tonosan m a n i p u l á l j a . A jogrealizál ódás i folyamatok eleve kettős meghatározódásúak:
mint a közvetítés eszközeit, egyfelől a történelmileg normative tételezett normastruktú-rák, másfelől az e normastruktúrák mindenkori érvényesítése során aktuálisan ható egyéb tényezők befolyásolják.65
Elvi általánosságban, végső Összegezésként tehát ezt mondhatjuk: csakis m a n i p u -l á -l t j o g -létezik. A jog csak akkor maradhat önmagáva-l azonos közvetítő kategória, ha gyakorlatában a létszerű funkcionáláshoz szükséges mértékben és módon folytonosan manipulálják. Teoretikus fogalom itt a „manipuláció", hiszen egy lételméleti konstruk-ció elvileg lehetséges ismeretelméleti kritikájának óhatatlanul szükséges kritikájára utal:
a gyakorlati objektivációk gyakorlati működ(tet)ésének gyakorlati közegét jelzi. Hiszen különböző elemzésekből, elméleti rekonstrukciókból egyaránt tudjuk: önmagával való viszonylagos azonossága ellenére is a jog kellő távolságból szemlélve egy f o l y t o -n o s a -n m o z g ó k o -n t i -n u u m o t képez, melybe-n belső mozgásá-nak, ma-nipuláltsá- manipuláltsá-gának mértéke és módja a jogi komplexus s az egyéb komplexusok egymás közötti és a társadalmi összkomplexussal való kölcsönös viszonyaitól függ, amiben végső meghatá-rozóként - úgy tetszik - a társadalmi összfolyamat jelentkezik.
További összefüggéseiben Id. a szerzőtől ' A jogtudományi f o g a l o m k é p z é s néhány módszertani k é r d é s e ' Állam- és Jogtudomány XIII (1970) 3, 595. és köv. o. és 'A j o g i o k f e j t é s társadalmi meghatározottságá-ról' Állam- és Jogtudomány X I V (1971) 2, 249. és köv. o., különösen 260. és köv. o.
Ez a következtetés adódik ebből: a jog létszerű funkcionálásához tartozik, hogy így vagy úgy manipulálják. Gyakorlati manipulálásának szüksége, mértéke és módja, iránya és tartalma történelmileg konkrétan meghatározott társadalmi, jogi (stb.) feltételektől függ.
Mindenesetre a jog formális racionalitásra törő struktúra, s ezért történelmileg nagymérték-ben általános az igény, hogy gyakorlati manipulálását is - már amennyire egyáltalán lehet-séges - formailag szintén racionalizálják. Nos, itt lép előtérbe a miniszteri indokolás szere-pe. Igaz ugyan, hogy nem normatív, nem is norma-tartalmú szövegről van szó - ám mégis olyan szövegről, amely szorosan a törvényi szabályozáshoz kapcsolódik, s hivatalos ere-detéből kifolyólag eleve valamiféle hivatalos színezete van. Tartalma is igen összetett, s így komoly esélye lehet arra, hogy forrásul szolgáljon a manipuláló értelmezés számára.
Történelmileg igen tanulságos a XIX. és XX. század törvényértelmezésében bekövet-kezett nagy fordulat, mely épp a miniszteri indokolásnak tulajdonított manipulatív je-lentőséghez kapcsolódik. A XIX. század szabadversenyes kapitalizmusának ugyanis egy olyan történeti, a jogot születésekor adott állapotában megmerevíteni kívánó értelmezés felelt meg, mely elméleti alapjaként a törvényhozó történeti akaratával harmonizálást hirdető a k a r a t e l m é l e t e t vallotta, s ezért az értelmezés során különféle előkészítő anyagokhoz (egyebek közt a miniszteri indokoláshoz) nagymértékben folyamodott. Ám amikor a monopolisztikus átalakulás szükségleteinek ez már nem felelt meg, és aktuali-záló fellazítása útjait keresték, elméleti támaszt a mindenkori gazdasági stb. é r d e k e k k u t a t á s á ban leltek, s ez a történeti jellegű előkészítő anyagok szenvedélyes elutasítá-sához vezetett. Elődeikkel szembefordulva tehát nem a történeti források dicséretét zeng-ték, hanem arra mutattak rá, hogy bármely törvényhely értelmének az indokolás alapján történő meghatározása egyenesen visszaélés;66 a miniszteri indokolás felmagasztosítása akkoriban már odáig fajult, hogy hallgatólagosan már mindazt szintén elfogadottnak vet-ték, ami annyiban volt csupán valójában elfogadott, hogy egészében vagy részében nem kifogásolták a törvényjavaslat parlamenti tárgyalásakor;67 sőt - az új irányzatnak csatta-nós kifejezést adva - épp a mindaddig merevítően alkalmazott Code civil centenáris ün-nepségén, a Cour de Cassation első elnöke jelentette ki: „A bírónak nem kell arra töre-kednie, hogy makacsul kutassa, mi volt a kódex szerzőjének száz évvel ezelőtti gondola-ta ezen vagy azon cikkely szövegezése során. Azon kell inkább gondolkodnia, mi lenne ez, ha ugyanezt a cikkelyt ma kellene megfogalmazniok."68
Jellegzetes tehát e megállapítás, hiszen miközben a jog régi történeti kötésétől szaba-dulni akar, egyszersmind szabaszaba-dulni próbál a miniszteri indokolás értelmezésbeli felhasz-nálása során elburjánzott visszaélésektől is. „Végeredményben - olvashatjuk az új szelek hírnökét, mely egyszersmind talán mea culpa a múltért - a törvények értelmezése bizo-nyosságban és tekintélyben csak nyerne azáltal, ha teljes mértékben elvonatkoztathat-nánk az előkészítő anyagoktól."69
66 Regelsberger Pandekten I, 151. o., i s m . Szabó, 209. o„ 80. j e g y z e t .
67 Joseph Kohler Lehrbuch des bürgerlichen Rechts I, 130-131. o., ism. Szabó, 210. o., 80. jegyzet.
6 I I B A L L O T T - B E A U P R É kijelentését id. Henri Capitant 'Les travaux prépatatoires et l'interprétation des lois'
Recueil d'études sur les sources du droit en l'honneur de François Gény (Paris: Sirey é. n.), 206. o.
69 Capitant, 214. o.
Nos, éppen ez az, aminek megvalósítására az a n g o l jogban kísérletet tettek. A tör-vényértelmezés elveit rögzítő nagy XVI. századi jogeset70 beszélt ugyan még a common law által érintetlenül hagyott baj s az erre a parlament által hozott orvoslás bírói figye-lembevételéről (ami saját feltételeinkre vetítve aligha állna messze az előkészítő anya-gok bírói elemzésétől), a XIX-XX. század jogfejlődése azonban mereven elzárkózik et-től, s alapvető elvként rögzíti: a „parlamenti viták" s a „biztosok beszámolói" a bíróság előtt „elfogadhatatlanok és [...] minden értéket nélkülöznek mint törvényhozói szándék-ra vonatkozó b i z o n y í t é k o k".71 Olyan hallatlanul kiélezett, már-már nevetséges ered-ményhez vezetett e szándék, hogy egy ügyben az angol bíró kijelenthette: a vitatott megoldás nem állhatott a törvényhozó szándékában - miközben pedig a rendelkezésre álló (bár a bíróság előtt nem hasznosítható) előkészítő anyagból egyértelműen az tűnt ki, hogy a törvényhozó éppen erre gondolt.72
Ha az előkészítő anyagok felhasználását e meglehetősen nyers szabály lehetetlenné is teszi, látens felhasználását korántsem zárja ki: ez van, létezik, sőt magában a jogalkalma-zási ideológiában is őszintétlenséget, a látszatokkal vívott kétszínű harcot eredményez.
E felemásságot idézi a híres LORD MACMILLAN megnyilatkozása: az előkészítő anyagok
„Legalább is nem hivatkozhatok a bíróság előtt."73
Annak, hogy az előkészítő anyagoktól irtóznak, bizonyára mélyebben fekvő okai van-nak Angliában. Ha a jogalkalmazási ideológiávan-nak az idegen számára olykor nemcsak bonyolultnak, de kuszának is tűnő szálai mögé kívánunk hatolni, felfedezhetünk egy általános jogelvet. Eszerint az angol jogban minden írott dokumentum szöveg szerinti kifejezése alapján értelmezendő.74 A jogi vonatkozásokon túl e fóbiában bizonyosan mélyebben fekvő történeti s politikai okok is közrejátszanak. A döntő ok feltehetően a bíróság s a parlament közötti összhang immár hagyományos hiányában, a köztük folyó versengésben rejlik. Amennyiben e feltételezés igaz, úgy egyszerűen arról van szó, hogy a bíróság - a mellőzhetetlenül szükségesen túl - elvágja magától a törvényhozóhoz kap-csolódó összes szálat, hogy kizárólag a törvényhozó normastruktúráira támaszkodva minél szabadabban értelmezhesse a törvénvt.75
7U Hey don 's Case (1584) 3 Co. Rep. 7a.
71 Craies on Statute Law \ 19071 7th ed. S. G. G. Edgar ( L o n d o n : Sweet & M a x w e l l 1971), 129. o. A z ezt elvileg legékesebben rögzítő j o g e s e t Angliában a Salked v. Johnson, 2 E x e h . 256, Ausztráliában p e d i g a The Uniform Tax Case S. Australia v. Commonwealth (1942), 65 c. L. R. 3 7 3 , esp. Latham C. J. at 4 0 9 -410 ügy volt.
72 Murphy v. N. Ireland Transport Board (1937) N. K. 22. Vö. Julius Stone The Province and Function of Law ( S y d n e y : Maitland 1950), 200. o.
73 Lord MacMillan Law and Other Things (1937), 164. o „ id. Stone, 200. o., 292. jegyzet.
74 „Alapszabály az angol j o g b a n , hogy az írott d o k u m e n t u m o k a t a felek s z á n d é k a szerint - amint a k é r d é s e s d o k u m e n t u m b a n kifejezést nyert vagy annak terminusaiból kikövetkeztethető - kell értelmezni, és e sza-bály vonatkozik mind a törvényhozási aktusokra, mind b á r m i f é l e szerződésre vagy e g y e z m é n y r e . " Sir Douglas H o g g 11925. október 25-én, az International Permanent Court of Justice előtti in Publication de la Cour Série C, no. 10 (1925).
75 Henri Lévy-Ullmann Cours de Droit civil comparé [ 1 9 3 0 - 1 9 3 1 1 kéziratából id. Capitant, 215. o., 6. jegy-zet.
Nos, ami már most a miniszteri indokolások szerepjátszásában az elvileg igazolt lehe-tőségeket és ezeknek a gyakorlatban túlhaladását illeti, elöljáróban le kell szögeznünk:
a miniszteri indokolással kapcsolatos vita - mint minden teoretikus vita, mely közvetle-nül gyakorlati kategóriákat érint - kettős irányú, mely attól függően, hogy e Janus-arcú jelenség melyik oldalára fektetjük a hangsúlyt, ellentétes utak felé egyaránt elvezethet.
A szemantikai kutatások egyfelől igazolják, hogy az írott szöveg jelentése függetlene-dik a szövegezőtől: mihelyt nyelvileg tárgyszerű formába öntötték, azt immár kizárólag maga a nyelvi objektiváció hordozza. A nyelvi jelentés mindenekelőtt tradicionálisan és kontextuálisan meghatározott: a mindenkori nyelvhasználati konvencióknak megfelelő-en az egyes nyelvi jelek a használatban egy tradicionális jelmegfelelő-entésmezőt nyernek, amit a nyelvi kontextus, vagyis a konkrét szöveg konkrét összefüggése szűkít és korlátoz vala-mely konkrét jelentésre.76 Eszerint merőben téves és hamis alapokról indító az az eljárás, amikor az írott szöveg jelentését a szövegező szándékából próbálják kihámozni.77
Ez az önmagában összefüggő szemantikai állásfoglalás azonban legfeljebb csak „nor-mative" állapítja meg, hogy minek „kell" meghatároznia - tehát a gyakorlatban problé-mátlan esetekben mi határozza meg - a nyelvi jelentéseket. Ami abban a pillanatban, hogy a „tradicionális" s a „kontextuális" meghatározás nem ad kielégítően konkrét, egyértel-mű és világos jelentést, azaz a szövegből s a nyelvhasználati konvenciókból kihámozha-tó jelentés homályos marad, kisegítő támaszok után kell nézni. Nem feledkezhetünk el azonban arról a figyelmeztetésről, miszerint a nyelv közvetítő kategória, s így a legerőtel-jesebb nyelvi szűkítés esetén sem jut el egy konkrét egyedivel azonosuló jelentéshez: a
nyelvi jelentés - írja LUKÁCS mindig és legfeljebb csak b e s o r o l ó á l t a l á n o s s á g -gal rendelkezik, azaz csak a jelenségek osztályozásával jelölheti, hogy miről mit állít, vagyis a szubjektumok melyik osztályához milyen predikátumot rendel.78 Nem feledhet-jük továbbá, hogy a normatív normastruktúrák nyelve nem azonosítható sem a teoretikus megismerés nyelvével, sem azzal a nyelvvel, amelyben a mindennapi élet kommunikáci-ói végbemennek. Az előbbitől döntően gyakorlati jellegében és célrairányultságában különbözik, az utóbbitól pedig ama igényében, hogy a magatartások elvileg kizárólagos értékmérőjeként funkcionáljon, lehetővé téve formailag szükségképpeni deduktív követ-keztetések levonását a konkrét magatartások norma-konformitásának leméréséhez.
Következtetésünk így kettős. Egyfelől a normastruktúra jelentését a normastruktúrá-nak az általános és szakmai nyelvhasználati konvenciókkal együtt magánormastruktúrá-nak kell megha-tároznia. A jogalkotó akkor, amikor meghatározott normastruktúrákat normatív aktusként kibocsát, maga is ennek igényével jár el. Az általa kibocsátott normastruktúrák norma-tivitása egyébként sem jelent mást, mint hogy címzettjeitől e struktúráknak (és nem más instrukcióknak) való megfelelést követel. Másfelől azonban, amennyiben a normastruk-túrákban történő kifejezés a gyakorlati alkalmazás szempontjából nem kellően egyértel-mű, a gyakorlati jogalkalmazó az ilyen vagy olyan értelmezési lehetőség számára egyéb
76 Vö. A. H. G a r d i n e r Theory of Speech and Language 2nd ed. (1951), 35. o.
77 Az irodalom intentionalist fallacy-nek nevezi ezt a jelenséget. Ld. pl. W. K. W i m s a t t & M. C. B e a r d s l e y The Verbal Icon (1958).
78 Lukács, II. fej. 2. pont, különösen 198. o.
forrásokból is támaszt keres. Amennyiben pedig ezt a törvényhozó „akaratában" vagy
„szándékában" vélné meglelni, úgy ideologikus v e r b á l i s gyakorlat lenne ez, ami ugyanakkor r e á l i s magot takar. Az ilyen hivatkozás ugyanis többnyire „fiktív vagy rituális - ami azokat az elkerülhetetlen alkotó választásokat takarja, amelyeket az értel-mezésnek bármilyen nehézség esetén magában kell foglalnia"79.
Nos, amennyiben a miniszteri indokolás vagy bármilyen más előkészítő anyag haszon-nal tanulmányozható a történetileg szándékolt jelentés pontosabb meghatározásához, úgy
„a szándék elvileg releváns lehet - de nem azért, mert m i n t i l y e n kötelezi a bírót vagy bizonyító erejű a szavak jelentésének megállapításában, hanem azért, mert a bíró-nak minden lehetséges eszközt fel kell használnia anbíró-nak érdekében, hogy a számára kétes szóbeli kifejezés pontos értelmét meghatározza".80 Egy ilyen, véleményünk szerint he-lyes megoldás irányába mutat a s v é d irodalom realisztikus megközelítése is. Az előké-szítő anyagokat ez „másodlagos jogforrásnak"81, illetőleg (a normativitással hasonlóképp nem rendelkező precedensekkel együtt) „másodlagos direktíváknak"82 tekinti. Teoreti-kus felfogása nem lép fel azzal az igénnyel, hogy ezek számára valaminő látszat-nor-mativitást konstruáljon. Ezt ki is fejezik: az előkészítő anyagok tanulmányozásakor a bíró nem a „Mi a jog?" d o g m a t i k a i kérdését feszegeti, hanem a g y a k o r l a t i döntés kényszerében további fogódzói keresve azt kutatja: „Hová fordulhatok még iránymuta-tásért?"83
Ez a gyakorlati jelentőség azonban a miniszteri indokolást és az előkészítő anyagokat még ilyen vagy olyan formában történő intézményesedésük esetén sem ruházza fel sem-minemű normativitással.84 Az irodalom már régtől fogva tisztázta, hogy mindez autenti-kus, vagyis hiteles értelmezésnek sem tekinthető.85 Ebből következik, hogy sem társa-dalmi-politikai, sem jogi részében a miniszteri indokolás a törvényértelmezést jogilag nem merevítheti: nem léphet fel semmiféle olyan igénnyel, hogy egyszer s mindenkorra kizárjon bármiféle olyan értelmezést, amely akár érveinél, akár a konkrét jelentés megál-lapításánál fogva a miniszteri indokolásban foglaltaknak közvetett vagy közvetlen cáfo-lata volna.
Értelmezésbeli értékét illetően a miniszteri indokolás nem más, mint a törvényértelme-zés ún. történeti módszerének egyik lehetséges forrása, amely önnön tartalmi súlyára
tá-79 Julius Stone Legal System and Lawyears' Reasonings ( L o n d o n : Stevens 1964), 33. o.
80 Stone Legal System..., 352. o.
81 Strömholm, 211. o.
82 Schmidt, 166. o.
83 Uo. 158. o.
84 S v é d o r s z á g b a n ennek ellenére gyakori, hogy a t ö r v é n y s z ö v e g b e n alkalmazott fogalmak célzott j e -lentésének meghatározását, körülírását vagy határesetek példák tükrében történő tisztázását az e l ő k é s z í t ő anyagok adják, tudva, hogy a jogalkalmazói h a g y o m á n y o k értelmében ezt úgyis f i g y e l e m b e f o g j á k majd venni a bíróságok. S t r ö m h o l m , 200. o. Az E g y e s ü l t Á l l a m o k b a n a Uniform Commercial Code tervezete (1951) önálló rendelkezést (Section 1 - 1 0 2 (3) f) is tartalmaz: „Az Egységes Állami Tör-vényhozás Biztosai O r s z á g o s Konferenciájának és az A m e r i k a i Jogi Intézetnek hivatalos m e g j e g y z é s e i e kódex értelmezése és alkalmazása során t a n u l m á n y o z h a t ó k , de akkor, amikor a szöveg és a m e g j e g y z é s ellentétesnek mutatkozik, a szöveg a döntő."
85 Szabó, 217. o.
maszkodva a jogszabály aktuális jelentésének megállapítására irányuló okfejtési folya-matban lehet többé vagy kevésbé releváns és meggyőző - ám semmi esetre sem olyan tényező, amelynek monopóliuma lenne a törvényi jelentés meghatározására, vagy amely kizárná (vagy akár csak a legkisebb mértékben maga alá rendelné) a törvényi jelentés megállapítására irányuló okfejtési folyamatban egyébként figyelembe vehető további szempontokat.
Hiszen - mint a fentiekben hangsúlyoztuk - a jogot a maga szövegszerűsége gyakor-lati realizálásában olyan folytonosan mozgásban lévő kontinuumnak tekintjük, amely-nek pontosan a jogértelmezés és jogalkalmazás döntően g y a k o r l a t i és mindenkor a maga történeti konkrétságában a k t u á l i s feladatként felfogása adja dinamizmusát.
Előfordulhat persze - és a gyakorlatban ez korántsem kivételes - , hogy a törvény-előkészítést végző vagy a miniszteri indokolással magát azonosító kormányzati appará-tus erőfeszítéseket tesz arra, hogy a maga eszközeivel (s bizonyos keretek közt a siker reményében) a hatósági törvényértelmezést végző igazgatási vagy igazságszolgáltatási szerveket befolyásolja a miniszteri indokolásban rejlő történeti indokokhoz, megfonto-lásokhoz, okokhoz és célkitűzésekhez való fokozottabb konformizmus irányában. Ezek megítélése azonban a jelen dolgozat elvi jellegű s jogelméleti talapzaton nyugvó
Előfordulhat persze - és a gyakorlatban ez korántsem kivételes - , hogy a törvény-előkészítést végző vagy a miniszteri indokolással magát azonosító kormányzati appará-tus erőfeszítéseket tesz arra, hogy a maga eszközeivel (s bizonyos keretek közt a siker reményében) a hatósági törvényértelmezést végző igazgatási vagy igazságszolgáltatási szerveket befolyásolja a miniszteri indokolásban rejlő történeti indokokhoz, megfonto-lásokhoz, okokhoz és célkitűzésekhez való fokozottabb konformizmus irányában. Ezek megítélése azonban a jelen dolgozat elvi jellegű s jogelméleti talapzaton nyugvó