Az ösztöndíjasok szovjetunióbeli oktatására vonatkozó egyezmény megújítása 1960-

1960. március 16-án a Szovjetunió Külügyminisztériuma jegyzéket intézett a Moszkvai Magyar Nagykövetséghez, amelyben javasolta új egyezmény megkötését az ösztöndíjasok képzésére vonatkozó, 1952-ben kötött egyezmény helyett. Horn Gyula, a Külügyminisztérium Szovjet referatúrájának munkatársa feljegyzésében a következő megjegyzést fűzte a továbbított szovjet jegyzékhez: „Nagyon nehéz megállapítani, hogy ez anyagilag mennyi többletet jelent a magyar fél számára,…” „Hozzávetőleges számításaink szerint azonban az ösztöndíjon felüli költségeink nem érik el a korábban általunk fizetet összköltségek 50%-át.

Így a javasolt egyezmény megkötése részünkre nem nagy összegű többletfizetési kötelezettséget jelent.”³⁹⁰ Puja Frigye, akkori külügyminiszter-helyettes a következő, kézzel írt megjegyzést fűzte Horn Gyula feljegyzéséhez: „ Horn e. szerint kimutatni, hogy mennyivel kell többet fizetni majd az új rendszer szerint, nehéz. Becslése szerint 150 000 f. többlet-megterhelést jelent évente, ami nem sok.”³⁹¹

A többlet-fizetésről folyó fejtörést az okozta, hogy a szovjet fél a tandíj kifizetésének kétféle módját ajánlotta fel az egyezmény tervezetében (5. cikkely): „vagy a fogadó fél folyósítja az

390 MNL OL XIX-J-1-k Szovjet adminisztratív iratok 1945-64. 003048 (22. doboz)

391 MNL OL XIX-J-1-k Szovjet adminisztratív iratok 1945-64. 003048 (22. doboz)

ösztöndíjat, amelyet a küldő fél évente 2 alkalommal térít meg, vagy a küldő fél folyósítja az ösztöndíjat.”³⁹²

A Művelődési Minisztérium véleményt kért a Pénzügyminisztériumtól arra vonatkozóan, hogy a szovjet jegyzékben felajánlott lehetőségek közül melyiket érdemesebb elfogadni.

A Pénzügyminisztérium alapos mérlegelés után a második lehetőséget tartotta kedvezőbbnek, és ennek elfogadását javasolta a Művelődési Minisztériumnak. indoklásuk szerint „az új egyezménytervezet az egyetemi hallgatói ösztöndíjak szempontjából nem jár a népgazdaság számára jelentős többletkiadással, mint az eddigi térítés összege volt, csak az elszámolás racionálisabb.”³⁹³ A diákokat fogadó ország változatlanul állja az országában tanuló diákok oktatásának és szakmai gyakorlatának költségeit.

A szerződés „a két egyezményt kötő fél által oktatás céljából felveendő hallgatók”-ról szól, itt már egyértelműen a két ország állampolgárainak egymás országaiban történő oktatásáról van szó. A 4. cikkely ennek megfelelően rögzíti, hogy a szerződő felek kölcsönösen elismerik a másik országban szerzett diplomákat.

392 MNL OL XIX-I-4-d 0019/28/1960 Művelődési Minisztérium Külföldi Ösztöndíjas Csoport feljegyzése 1960.

május 24. (10. doboz)

393 MNL OL XIX-I-4-d 0019/28/1960 Művelődési Minisztérium Külföldi Ösztöndíjas Csoport feljegyzése 1960.

május 24. (10. doboz)

9 S

Miután az ösztöndíjasok első évfolyamai kiutaztak a Szovjetunióba, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ösztöndíjasokkal foglalkozó munkatársai előtt nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van egy egységes nyilvántartásra, ahol az ösztöndíjasok minden személyi adatát, és a tanulmányaikra vonatkozó minden adatot egy helyen összegyűjtve meg lehet találni.

Ezért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, majd ennek utódintézményeiben³⁹⁴ az ötvenes évek elejétől egy kartotékrendszert kezdtek vezetni a külföldre (nemcsak a Szovjetunióba, hanem az összes népi demokratikus országokba állami ösztöndíjjal egyetemre vagy egyéb felsőfokú oktatási intézményekbe) kiküldött, ott diplomát szerzett, vagy tanulmányaikat félbeszakító magyar diákokról. Kezdetben több, egymástól kicsit különböző kérdőívet is használtak, majd 1954. táján egységes kérdőívet vezettek be, az addig elkészült kérdőívek adatait átmásolták ezekre az újfajta kartonokra. Ezt csak a felsőfokú képesítést megszerzők esetében tették meg, a tanulmányaikat félbeszakítók kartonjai esetében az egységesítést nem tartották fontosnak, ezek tehát a régi nyomtatványokon maradtak fenn napjainkig.³⁹⁵

1959–1960 táján a minisztérium az addig nyilvántartott összes, diplomával hazatért szovjetösztöndíjasnak egy egységes kérdőívet küldött szét, amelyet a volt ösztöndíjasok javarésze kitöltve visszaküldött. A régebbi nyilvántartó kartonok mellé csatolták a kitöltött és visszaküldött kérdőíveket is.

Az ösztöndíjasoknak ez az így létrejött nyilvántartása mind a mai napig nem került levéltárba  bár a legrégebbi kartonok az 1950-es évek legelejéről származnak (azóta több mint 60 évtelt el) – ezeket máig a mindenkori felsőoktatással foglalkozó minisztérium (ma:

394 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1951 májusában átalakult Közoktatásügyi Minisztériummá, az egyházak ügyeit attól kezdve az újonnan megalakult Állami Egyházügyi Hivatal intézte. 1952-ben a Közoktatásügyi Minisztériumot kettéválasztották, és egy rövid ideig – a szovjet példát követve – Magyarországon is külön Felsőoktatási Minisztérium működött. E két intézmény egyesítésével jött létre 1953-ban az Oktatásügyi Minisztérium, amely 1957 januárjá1953-ban ismét egyesült a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumból 1949-ben kivált Népművelési Minisztériummal, így jött létre az egységes Művelődésügyi Minisztérium, amely 1974-ig volt felelős az oktatás és a kultúra ügyeiért.

395 Az egységes kartotékrendszer bevezetésével kapcsolatos következtetésre akkor jutottam, mikor végigolvasva a Szovjetunióban tanuló végzett és tanulmányaikat félbeszakító hallgatók kartonjait, a következőket tapasztaltam: a végzettek kartonjai 1953-ig azonos kézírással készültek, azonos szóhasználattal, azonos rubrikák kitöltésével, vagy kitöltetlenül hagyásával. 1953. után több kézírás jelenik meg a kartonokon, más szóhasználat, más módszerek. A tanulmányaikat félbeszakítók kartonjait nem cserélték újfajtákra, ezek esetében megőrződött a kezdetben használt többféle régi kartonfajta, ezeken több különböző kézírás látható. Valószínűnek látszik tehát, hogy a tanulmányaikat a Szovjetunióban sikerrel befejezők kartonjait 1953. táján egységes kartonokra cserélték, míg a tanulmányaikat félbeszakítók kartonjai a régiek maradtak.

EMMI) irattárában őrzik. Az anyag nem kapott irattári vagy levéltári jelzetet. Az irattár munkatársai szolgáltatnak az anyagból adatoka, például munkaviszony-igazolásokhoz.

Az adatlapok tartalmazzák az összes, Szovjetunióban és a „népi demokratikus”

országokban 1990-ig diplomát szerzett, illetve tanulmányait félbeszakító ösztöndíjas személyi anyagát. Meggyőződésem, hogy ennek az igen értékes irategyüttesnek már réges-régen levéltárban lenne a helye. Gondolom ezt különösen azért, mert a kartotékrendszer a magyar szocialista állam külföldre tanulni küldött összes ösztöndíjasának személyi anyagait megőrizte, ezzel az 1945 és 1990 közötti időszak értelmiségével kapcsolatos kutatásoknak igen fontos bázisát képezhetné.

A kartotékrendszer mai állapotában két részből áll: egyrészt a külföldön diplomát szerzett, másrészt a külföldi egyetemen tanulmányaikat valamilyen oknál fogva megszakító diákok kartonjaiból.

A külföldön diplomát szerzett ösztöndíjasok személyi iratgyűjtői egy keménypapírból készült, A5-ösnél valamivel nagyobb méretű tasakból, és az abban tárolt kérdőívekből állnak.

Az iratgyűjtők egy részében néhány egyéb, az ösztöndíjasra vonatkozó vagy tőlük érkezett dokumentumot is megőriztek.

Ma az iratgyűjtőket a végzés éve szerint csoportosítva tárolják a minisztérium irattárában. Ha meggondoljuk, az iratgyűjtők kezelésének ez a legkézenfekvőbb megoldása.

Az azonos évben a Szovjetunióba érkezett diákokkal megeshetett, hogy teljesen különböző években végeztek. Voltak, akiket előkészítő évfolyamra utasítottak, ők tehát egy évvel tovább tanultak a Szovjetunióban. Házaspárok esetében előfordult, hogy a feleség terhes lett, hazajött Magyarországra gyermekét megszülni, majd a gyermeket rokonoknál, gyermekotthonban elhelyezve visszatért az egyetemre, és folytatta tanulmányait, tehát eredeti évfolyamához képest később végzett.

Minden személyi iratgyűjtőn kívülről az ösztöndíjas neve és az általa elvégzett szak, valamint egy „törzskönyvi szám” szerepel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy létezniük kellett az ösztöndíjasokról vezetett törzskönyveknek az ügyeiket intéző minisztériumban. Ezek a törzskönyvek azonban valószínűleg kiselejtezésre kerültek az idők folyamán, nem kerültek levéltárba, legalábbis én nem találkoztam velük levéltári kutatásaim során. Ez nagyon nagy kár, mert valószínűleg ezek tartalmazták a kiutazó szovjetösztöndíjasokról készült egyedüli pontos névjegyzéket.

A személyi iratgyűjtő külső részén nyomtatott helye van egy fényképnek, a fényképet ide kellet volna ragasztani, ha azonban az iratgyűjtőket egymásra rakták, az odaragasztott fényképek előbb-utóbb lehullottak volna, úgyhogy a fényképeket inkább a kérdőíveken

szintén megjelölt helyre ragasztották így azok kevésbé tudtak az anyag mellől elveszni (jelentős része így is elveszett, vagy láthatóan, már eredetileg sem került oda).

Az iratgyűjtőkön kívülről mindig ráírták a tanulmányok befejezésének várható évét, bár ennek az adatnak nyomtatott helye ott nincs. Az iratgyűjtőkben található adatlapon a hallgató tanulmányainak megkezdésekor felvették személyi adatait, majd rávezették a tanulmányokra vonatkozó különböző adatokat.

Az adatlap öt, vastag betűvel kiemelt tárgykörrel kapcsolatban kér információkat, az öt tárgykör a következő:

1. a hallgató adatai 2. a szülők adatai 3. tanulmányi helyzet 4. állami juttatások

5. fegyelmi és más határozatok

Az adatlap megnyitásakor az adatlapra rákerült a tanulmányok kezdetének éve, és a végzés várható ideje. Ezután a hallgató személyi adatai következnek: név (asszonynevet viselőknél:

leánykori név), születési hely és idő, anyja neve. Amennyiben volt, az adatlapon meg kellett nevezni a házastársat,³⁹⁶ valamint a gyermekek nevét és születési idejét, ezeket az adatokat jóval a szovjetösztöndíjas végzése után született gyermekekkel kapcsolatban is rávezették a kartonokra. A szovjetösztöndíjasnak meg kellet adnia itthoni lakcímét, és szovjetunióbeli pontos címét is. A személyi adatok között szerepel még egy párttagságra és társadalmi szervezeti tagságra vonatkozó kérdés.

A következő kérdéscsoport a szülők adataira vonatkozik. Mindkét szülő nevén kívül meg kellett adni a szülők háború előtti és utáni foglalkozását. Az ok érthető: az ötvenes években a Szovjetunióba kiküldendő ösztöndíjasok legnagyobb részének munkás-, kisebb részének pedig parasztszármazásúnak kellett lennie. Minthogy 1948-tól kezdve minden állami és párt-intézményben vezető pozíciókba az említett két társadalmi rétegből igyekeztek kádereket kinevezni, a „felszabadulás utáni” foglalkozás nem a szülők eredeti foglalkozását mutatta volna meg, tehát okvetlenül szükség volt a felszabadulás előtti foglalkozás beírására is. A szülők lakcímének megjelölése a felvételre kerülő diákok százalékos megoszlása szempontjából volt szerepe: egészen 1953-ig fele-fele arányban vettek fel vidéki és budapesti származású diákokat szovjetösztöndíjasnak.

396 Férfiak esetében a házastárs nevét általában csak akkor jegyezték be, ha a feleség szovjet állampolgár volt, akkor sem mindig.

A „tanulmányi helyzet” című kérdéscsoport első helyén meg kellett jelölni az ösztöndíjas Magyarországon szerzett legmagasabb iskolai végzettségét. Ezután következnek a szovjetunióbeli felsőoktatási intézmény és az ott végzett tanulmányok adatai: az intézmény székhelye, az intézmény neve, a fakultás és a szak megjelölése.

Itt elvileg jelölni kellett volna a nyomtatványon az összes félév átlageredményét, a kérdőíveknek ez a része azonban nincs kitöltve a kérdőíveken, érthető okoknál fogva: ez feltételezte volna, hogy minden egyes ösztöndíjas minden félév végén postán elküldje a Szovjetunióból a minisztériumba ezeket az eredményeket, vagy a későbbiekben a kinevezett ösztöndíjas-referensnek kellett volna ezeket összegyűjtenie.

A „tanulmányi helyzet” című fejezet utolsó, számunkra azonban rendkívül fontos információt szolgáltató pontja: munkahely. Itt a kérdőívek többségénél bejegyezték a diplomával a kézben hazaérkezett ösztöndíjas első (vagy legalábbis: egyik első) munkahelyét.

A következő két pont az esetek többségében szintén kitöltetlen maradt: súlyos fegyelmi vétségei nem nagyon lehettek egy végzett szovjetösztöndíjasnak, mert akkor hazahívták volna, és nem kapott volna a végzettek között kérdőívet. Itt kisebb fegyelmi vétségek bejegyzései szerepelnek, elég ritkán. Az állami juttatások (közelebbről: ösztöndíj, rendkívüli illetve ruhasegély, üdülés) információi csak a kérdőívek kis részén szerepelnek, ezek a rubrikák általában kitöltetlenül maradtak.

A külföldi tanulmányaikat félbeszakító diákok kérdőívein nagyjából hasonló adatok szerepelnek. Itt azonban a „fegyelmi ügyek”, „változások” és „megjegyzés” rovatokba kerültek bejegyzésre a hazahívás okai, valamint a volt szovjetösztöndíjas itthoni elhelyezésére vonatkozó információk. Ha valaki nem követett el főbenjáró vétket, hazahívásának nem politikai okai voltak, a minisztérium általában gondoskodott tanulmányai folytatásáról.