Az ösztöndíjasok felruházása

Az 1946 végén a Szovjetunióba érkezett szovjetösztöndíjasok teljes ellátását a Szovjetunió vállalta magára. A gyakorlatban ez a következőket jelentette: az aspiránsok 900, az egyetemisták 550 rubel ösztöndíjat kaptak. Ebből a pénzből kellett kifizetniük egy, nagyjából 400 és 600 rubel közötti összeget a kollégiumi étkezésért. Pénzük tehát semmi egyébre nem maradt. A kollégiumi étkezés nem lehetett nagyon tápláló, mert rövid időn belül mindannyian több kilót fogytak. A télvíz idején a Szovjetunióba érkező diákok számára az orosz tél keménysége jelentette az egyik legnagyobb problémát, a világháború befejeződése után egy évvel ezeknek a diákoknak nem volt megfelelő téli ruházatuk: meleg nadrágok, szoknyák, télikabátok, sapkák, kesztyűk. Minthogy a szovjet egyetemeken kapott ösztöndíjakon kívül egyéb pénzbevételük nem volt, hiányzó ruhadarabjaikat nem tudták pótolni. A világháború alatt legyengült fiatalok szervezete a hirtelen éghajlatváltozásra megbetegedéssel válaszolt, a gyógyszerek beszerzése is pénzbe került volna.

Kiérkezésük után röviddel az ösztöndíjasok táplálkozásának és a ruházkodásának megoldatlanságával a követségnek kellett foglalkoznia. Szekfű Gyula követ 1946 december 20-án hosszú levelet intézett a Külügyminisztérium Kulturális osztályához¹⁹⁸, amelyben a fent vázolt helyzetet részletesen ecsetelte. Kérte, hogy bízzák meg őt hivatalosan az ösztöndíjasok ügyeinek intézésével, másrészt pedig javasolta, hogy a követség költségvetéséhez havi 10.000 rubelnyi összeget toldjanak hozzá, amelyből az ösztöndíjasokat támogatni lehet.

Mint ezt a 2. fejezetben láttuk, Keresztury Dezső végül hivatalosan megbízta Szekfű Gyulát az ösztöndíjasok ügyeinek intézésével. A nagykövet azonban jól látta, hogy itt nem egy baráti meghatalmazásra van szükség, hanem – amennyiben a diákok a szovjetunióbeli oktatás tovább is folytatódik – egy olyan követségi munkatárs alkalmazására, aki csak az ő ügyeikkel foglalkozik.

196 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1946-47 1152.292/1947 (45. doboz)

197 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1946-47 171.304/1947 (45. doboz)

198 MNL OL XIX-J-1-k 62.150/6 1946. (24. doboz)

Az ettől kezdve folyósított havi rendszeres segély elég volt a tűzoltáshoz az 1946-os csoport számára, azonban az már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy megfelelő ruházat nélkül a további csoportokat nem szabad kiengedni a Szovjetunióba.

Szekfű Gyula 1947 augusztus 5-én tárgyalt a szovjet Felsőoktatási Minisztérium munkatársaival az 1947/48-s tanévre a Szovjetunióba küldendők ösztöndíjasok elosztásáról. A beszélgetés folyamán a szovjet tisztviselő szükségesnek látták megemlíteni, hogy  ahogy Szekfű Gyula idézi  „…csak erős szervezettel bíró diákokat küldjünk ki. Megemlítették azt is, hogy meleg ruhával legyenek felszerelve, tekintettel az itteni kemény időjárásra.”¹⁹⁹

Látható, hogy ez olyan magas költségekkel járó vásárlásokat igényelt, hogy ezt a terhet – tekintve a kiválogatott szovjetösztöndíjasok szociális összetételét – a diákok (vagy szüleik) nem tudták vállalni.

Ezért a Gazdasági Főtanács 2520/1948. számú döntésében a Szovjetunióba induló 100 magyar ösztöndíjas részére személyenként 2000 forint (összesen 200.000 Ft) beszerzési segélyt engedélyezett²⁰⁰ a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetéséből. A pénzt a VKM két részletben utalta át közvetlenül az „Állami Áruházak Rt. Budapest”-nek, a diákok pedig erre az összegre névre szóló utalványokat kaptak. Ennek az összegnek erejéig a budapesti Kossuth Lajos utca 9. szám alatti Állami Áruházban vásárolhattak ruhaneműket.

A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium az előbbi intézkedéssel párhuzamosan leveleket intézett nagyobb vállalatokhoz, amelyek dolgozói közül több ösztöndíjas is indult a Szovjetunióba, hogy az ösztöndíjasok felruházásához további 1000-1000 forinttal járuljanak hozzá.²⁰¹

Tekintettel a télen a Szovjetunióban uralkodó erős hidegekre, a beszerzendő ruhatár egyik legfontosabb darabja a télikabát volt. A magyarországi telek átvészeléséhez a bélelt szövetkabát is elegendő, de a több hónapon át tartó, kemény szovjet télben az ösztöndíjasok egészségét az irhabunda védhette meg igazán. Az ösztöndíjasok közül sokan szerették volna a ruházkodásra fordítható összeg egy részét irhabunda vásárlására felhasználni. A Gazdasági Főtanács imént idézett döntésében kikötötte, hogy a 2000-forintos keretet csak Állami Áruházban lehet felhasználni. Az Állami Áruházak azonban nem tartottak „népbudát”

(irhabunda), azt csak a „Szűcsmunkások Szövetkezetétől” lehetett beszerezni, amely „838 forintos egységárban megfelelő mennyiségben tud népbundát szállítani az ösztöndíjasok részére. A szövetkezet a szűcsiparban élenjáró szövetkezetnek számít, mert tagjai kizárólag

199 MNL OL XIX-J-1-k 62.549/6 1947. (24. doboz)

200 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 254751/1948. 1948. október 23. (132. doboz)

201 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 254751/1948. 1948. október 25. (132. doboz)

dolgozók” .²⁰² Az ügy sürgősségére való tekintettel az iraton kézírással a „Soronkívül”

feljegyzés látható, nem véletlenül. Az egyetemi oktatás a Szovjetunióban már rég elkezdődött október 28-án, a minisztérium pedig még csak a leendő ösztöndíjasok számára szükséges ruhadarabok beszerzésével foglalkozott.

A Gazdasági Főtanács válasza példás gyorsasággal megérkezett (október 30.), engedélyezték a vásárlási utalványok egy részének felhasználását a Szűcsmunkások Szövetkezeténél.²⁰³ Ugyanezen a napon elküldték a megrendelést is.

Az utalványok eljuttatása az ösztöndíjasokhoz szintén gyorsan haladt, november 5-re már – nyolc kivétellel – mindenki átvette a neki járót.²⁰⁴

A dolog így is (több mint 60 év távolságból) szatírának tűnik. Az ügy tragikomédiába azonban egy év elteltével fordult, amikor is az ösztöndíjasok ruhaellátásával kapcsolatban fegyelmi tárgyalást tartottak. A fegyelmi bizottság 1949 augusztus 30-n a Textilkereskedelmi Központ helyiségében tartotta tárgyalását. Mint a fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvéből²⁰⁵ kiderül, 1948-ban az egyetemisták számára vékony vatelinnel bélelt, silány minőségű ballonkabátok készültek a sok dokumentumban emlegetett népbundák helyett. A Ruházati Nagykereskedelmi Nemzeti Vállalat dolgozói a megrendelt cikkek árának kalkulálása után megállapították, hogy a megszabott, fejenként 2000 forintos költségkeret a bundák készítésére már nem elegendő. Ezért ballonból készíttették el a télikabátokat, és vatelin bélés került csak beléjük. A bírósági tárgyaláson a RuNa vállalatvezetőit nem találták bűnösnek az ügyben, viszont két alacsony beosztású munkatársat elbocsátottak a silány minőségű kabátok miatt. Az 1949-es bírósági tárgyalással egyidőben folyt az 1949-es új ösztöndíjas számára a ruharendelés. A bunda ekkor is többe került, mint azt a pénzkeret megengedte volna, ezért ebben az évben is rossz minőségű, nem különösebben meleg kabátot kaptak az ösztöndíjasok.²⁰⁶

A meleg kabát mellett a téli ruházat másik fontos darabja a nagy hidegben a csizma.

November 3-án kelt az a levél, amelyben a minisztérium ügyintézője a Wolfner Gyula és Társa Rt-hoz fordult azzal a kéréssel, hogy „a névjegyzéken szereplő ösztöndíjasok részére – amennyiben Címhez ilyen kéréssel fordulnak – csizmákat kiszolgáltatni szíveskedjék.”²⁰⁷ A kiutazni készülő ösztöndíjas-jelöltek egy részének azonban cipőre is szüksége volt, amit a

202 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1948. X. 28. 254921. sz. (132.doboz)

203 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1948. X. 30. 255008. sz. (132.doboz)

204 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1948. XI. 5. 255221. sz. (132.doboz)

205 M-KS 276. f. 90. cs. 98. ő.r. 335-348. pp.

206 M-KS 276. f. 90. cs. 98. ő.e. 259-260. pp.

207 MNL OL XIX-I-1-e VKM 152.2 tétel 1948. XI. 3. 255121. sz. (132.doboz)

Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium illetékese szintén az Állami Áruházak Nemzeti Vállalattól szerezett be.²⁰⁸

Egy évvel később, 1949 nyarán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium orvosolni kívánt egy hibát, az előző évben az ösztöndíjasok között kialakult egyenlőtlenséget (nevezetesen, hogy a korábban kiutazottak nem kaptak segítséget a felruházkodáshoz), ezért nagy tételű megrendelést adott le a Ruházati Nagykereskedelmi Nemzeti Vállalat Közületi Konfekciós Osztályának.²⁰⁹

A ruhákat az ösztöndíjasoknak valamiben szállítaniuk is kellett, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tehát bőröndöket is megrendelt a kiutazó ösztöndíjasoknak.²¹⁰

A következő évek során gyakorlattá vált a kiutazás előtt a szovjetösztöndíjasok ellátása az alapvető ruházati cikkekkel. 1954-ben 200 kiutazó ösztöndíjas (2000-2000 Ft) és 600 külföldről hazatért (1000-1000 Ft) kapott „névre szóló és sorszámmal ellátott”²¹¹ vásárlási utalványt. Ugyanakkor a később keletkezett iratokból az is látszik, hogy megjelentek az – ezekben az időkben nagyon nagynak számító – összegekkel való visszaélések is. A Belkereskedelmi Minisztérium nyilván ezek miatt igyekezett nagyon szigorúan szabályozni az egyetemisták számára kiállított utalványok felhasználásának módját. Tehát, az utalványokat csak az utalványon megjelölt személy használhatta fel, csak saját maga számára vásárolhatott cikkeket (nők női holmit, férfiak férfit), csak meghatározott időpontok között (vagyis: az ösztöndíjasok itthon tartózkodásának idején).

Pontosan meghatározták az utalványokon szereplő összegek átutalásának rendjét is az Állami Áruházak és a Belkereskedelmi Minisztérium Áruházi Kereskedelmi Igazgatósága között.