A végzettek „elosztása”

nagykövetség más beosztottaival. Mód Aladár szerint a legnagyobb hiba Petrák Ferenc munkájában az volt, hogy „nem elég jó összekötő kapocs az ösztöndíjasok és a hazai szervek között”. Szükségesnek tartotta, hogy az ösztöndíjasok ügyeivel ne egy, hanem legalább három ember foglalkozzék, „mert az 1500 hallgató apró ügyeihez is kevés két ember, s el kell érni, hogy a beosztottak túlterheltsége ne eredményezze, azt, hogy ilyen bürokratikusan intézzék az ösztöndíjasok ügyeit.”³³¹

A vizsgálat lezárultával újabb megbeszélést tartottak a MDP Agitációs és Propaganda Osztályán,³³² Mód Aladár az értekezlet eredményeit a következőkben foglalta össze: „az ösztöndíjasok munkájáért a nagykövet elvtárs a felelős”, „a nagykövetségen 3 elvtárs foglalkozzék az ösztöndíjas ügyekkel”, „az egyes szakminisztériumokban az ösztöndíjasok ügyeiért a miniszterhelyettesek legyenek felelősek”. Megjegyezte ezen kívül, hogy Petrák Ferencet nem szükséges hazahívni, mert a következő évben kiküldetése úgyis véget ér.

ülésén tárgyalta a „Jelentés a Szovjetunióban tanuló magyar egyetemi és technikumi hallgatók 1951-52 tanévi munkájáról”³³⁶ című előterjesztést. Az elfogadott határozat elmarasztalta Szkladán Ágoston nagykövetet és Petrák Ferenc ösztöndíjas referenset „az ösztöndíjasok között végzett nem megfelelő munkáért”.

Az ösztöndíjasok „között végzett nevelőmunka megjavítására” vonatkozó javaslat elmarasztalta az ösztöndíjasok kiválasztásától hazatérésükig velük foglalkozó összes magyar pártszervet, minisztériumot és egyéb intézményt. A dokumentum felsorolta, hogy miben is állnak azok a hiányosságok, amelyek miatt ezzel az üggyel végül a Titkárság volt kénytelen foglalkozni:

- „komoly hiányosságok vannak az ösztöndíjasok politikai és erkölcsi magatartásában”

- „világnézeti és erkölcsi fejlődésük elmarad szakmai fejlődésük mögött”

- „a hazai élettől el vannak szakadva”

- „fegyelmi problémák”

- „felelőtlenség erkölcsi kérdésekben”

- „részegeskedés, pénzzel való felelőtlen bánás, anyagiasság, túlzott követelőzés, klikk-szellem” kialakulása több diákcsoport esetében

A Titkárság elé került javaslat ezután részletezte, hogy a feltárt hiányosságok milyen okokra vezethetőek vissza:

- „A kiválogatás mostani rendszere erősen bürokratikus.”, tudniillik az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolába javasolt diákok esetében: a Közoktatási Minisztérium a középiskolák igazgatóinak javaslatára a megyei tanácsok bevonásával, a káderjellemzések és egyéni beszélgetések alapján döntötte el, hogy kit vesznek föl az Oleg Kosevoj Iskolába.

- „Az Oleg Kosevoj ösztöndíjas kollégiumban … a nevelőmunka hiányos.” „Elhanyagolják a diákoknak helytállásra, a nehézségekkel való szembeszállásra, kitartásra való nevelését.” A Szovjetunióról hamis képet festenek a diákoknak, így azokat csalódás éri, mikor megismerkednek a szovjet valósággal.

- Ebben az előterjesztésben kerül először kiemelésre, hogy megoldatlan a Szovjetunióban tanuló szovjetösztöndíjasok eszmei-politikai nevelése. A hazaérkező ösztöndíjasok esetében tapasztalható ijesztő jelenségekkel szembesülő párt és állami szervek belátták, hogy gyors cselekvésre van szükség akkor, ha a hazatérő szovjetösztöndíjasok a magyar állam és párt szolgálatába akarják állítani, ha bizalmukat élvezni akarják. A

336 MNL OL M-KS 276. f. 54. cs. 229. ő.e. Titkársági ülés 3. napirendi pont 1953. febr. 4.

Szovjetunióban tanult diákok ugyanis „el vannak szakadva a Párt … mozgalmi életétől.”

Továbbá: „el vannak szakadva a hazai élettől, nem kapják rendszeresen a hazai sajtót és különösen a folyóiratokat.” (Itt kell megjegyezni, hogy a különböző minisztériumok és a nagykövetség kezdettől fogva azon igyekeztek, hogy valamiképpen rendszeresen ellássák az ösztöndíjasokat hazai sajtóval, de ez a törekvésük 1953-ig sem járt sikerrel.)

- A Közoktatásügyi Minisztérium csak az ösztöndíjasokkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat látta el, holott foglalkoznia kellett volna a szovjetösztöndíjasok harmadik évfolyam után esedékes szakosodásával (figyelembe véve a magyarországi szakemberszükségletet), valamint az ösztöndíjasok pártügyeivel, amelyek intézésére nem nevezett ki egy munkatársat.

- A javaslat az Agitáció és Propaganda Osztályt is elmarasztalta, amiatt, hogy nem foglalkozott megfelelően az ösztöndíjasok politikai nevelésével.

- A Titkárság a napirend tárgyalása után a következő határozatot hozta „a meglévő hiányosságok kiküszöbölése érdekében”:

- „Minden ösztöndíjra javasolt diákért az illetékes iskola igazgatója és a Megyei Tanács Oktatásügyi Osztályának vezetője személyileg a felelős” – ettől kezdve nagyon alaposan meg kellett vizsgálni a szovjetösztöndíjra jelölt diákot, mert a jelölőket vonhatták felelősségre a Szovjetunióban kudarcot valló diákért.

- „A Titkárság figyelmezteti Szkladán Ágoston elvtársat, … hogy tekintse egyik legfontosabb feladatának az ösztöndíjasokkal való foglalkozást.” [Kiemelés tőlem.

S.K.A.] Tehát ezek szerint a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetének ettől kezdve egyik legfontosabb feladata volt az ösztöndíjasok fejlődésének és munkájának figyelemmel kísérése.

- A városi ösztöndíjas bizottságok (VÖB) legfőbb feladatául szabták, hogy javítsák meg politikai nevelőmunkájukat az ösztöndíjasok körében.

- A szakminisztériumokban az egyik miniszterhelyettes feladatai közé sorolták az ösztöndíjasok nyári termelési gyakorlatának megszervezését, szakosodásukat.

- Az Elnöki Tanácsot utasították, hogy ne adjon engedélyt szovjet és magyar diákok közötti házasságkötésre

- Az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolát a Felsőoktatási Minisztérium hatáskörébe sorolták, legfőbb feladatául szabták, hogy nagyobb gondot fordítson a nevelőmunkára.

- Megbízták a Tervhivatalt, hogy a szakminisztériumok segítségével dolgozzon ki tervet az újonnan kiküldendő diákok specializálódására

- A határozat leszögezte, hogy a végzett ösztöndíjasok elosztására és nyilvántartására központi szervet kell létrehozni az Agitációs és Propaganda Osztály, valamint a szakminisztériumok részvételével.

Született tehát egy dokumentum, amely a diákok kiválasztásától a hazaérkezésig és munkába helyezésig igyekezett meghatározni az állami és pártszervek teendőit a szovjetunióbeli képzés nagyobb sikeressége érdekében. A határozatot 1953-ban hozták, tehát két évvel azután, hogy az első szovjetösztöndíjasok hazatértek a Szovjetunióból

Furcsának találhatjuk ugyanakkor, hogy  miután az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas iskolában sikerült az Iskola feladatainak súlypontját a nevelésről a szükséges szaktudás elsajátítására helyezni  1953 elején született egy dokumentum, mely a nevelőmunka fontosságát hangsúlyozta. Az 1947-48-as évek óta a Szovjetunióba kiküldött szovjetösztöndíjasok egy része képtelen volt ugyanis alkalmazkodni az ottani, tökéletesen más körülményekhez, a magyartól teljesen különböző hétköznapi életviszonyokhoz. Az Oleg Kosevoj Iskolában idealizált képet festettek számunkra a szovjet viszonyokról, kiérkezésük után a diákok számára mellbevágó volt a különbség. Nemcsak a sok tanulás, hanem ez is okozhatta a diákok megbetegedéseinek egy részét, másfelől az ivászatokat és a meggondolatlan, válogatás nélküli szexuális kapcsolatokat. Az 1948. és 1960. között szovjetunióbeli tanulmányaikat félbeszakító diákok adatbázisában³³⁷ a hazajövetel okaként csak annyi van bejegyezve: „lemondott”, a lemondás pontos okát nem ismerjük, azonban nyilván a fentiek sokat nyomhattak a latban.

Az 1953. februári határozat arra hívta fel az Iskola figyelmét, hogy a Szovjetunióban akkortájt uralkodó hétköznapi viszonyokra hatékonyabban kell felkészíteni a kiutazó diákokat.

Másrészről, itt kezdtek először visszaütni a diákok kiválogatásának a MDP által diktált elvei. Tisztességes szülők által biztosított családi háttér, a megfelelő nevelés és előképzettség erős tartást képes biztosítani az ismeretlen országba került, ismeretlen elvárásokkal szembenéző fiatal embereknek. Csakhogy, a kiküldött szovjetösztöndíjasok kiválogatásánál a legfontosabb szempont a „társadalmi származás” és a minden meggyőződést nélkülöző politikai nézetek voltak, és az ezen az alapon összeválogatott első néhány évfolyamnyi szovjetösztöndíjas egy része nem rendelkezett a helytálláshoz szükséges emberi tartással.

(Egy része, mondom, mivel egy kisebb része viszont kellő háttérrel érkezett).

337 Erről bővebben a disszertáció 9. fejezetében

Az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskola nem nevelt önállóságra, készen kapott elveket igyekeztek diákjaik fejébe tömni, ezek azonban kevésnek bizonyultak akkor, mikor a diákok a valósággal konfrontálódtak, és önálló döntéseket kellett meghozniuk, például a tanulásra fordítandó időt, vagy a kézhez kapott nagy összegű ösztöndíj felhasználását illetően.

Az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában arra tanították meg őket, hogy ők különbek a magyar társadalom nagy részénél, ha hazautaztak szüleikhez, feladatul kapták, hogy győzzék meg őket és környezetüket az Iskolában gyorstalpalva tanult elvekről. Nem beszélve olyan és ahhoz hasonló feladatról, hogy készítsenek jelentést a falujukban tapasztalt helytelen politikai nézetekről.

Ezzel mintegy azt sugalmazták nekik, hogy az itthoni viszonyok megreformálásra várnak, ők pedig azért tanulnak, hogy a változtatásokat végrehajtsák. A Szovjetunióban szétszórva számtalan városban, a magyar hivatalos szervek gyakorlatilag mindennemű kontrollt elvesztettek az általuk kiküldött diákok felett. Hogy a beléjük nevelt öntudat elég volt-e ahhoz, hogy a hétköznapi életük nehézségeivel meg tudjanak birkózni, volt-e bennük annyi felelősségérzet, öntudat, hogy belső késztetést érezzenek a komoly tanulásra, legyen bennük kellő eltökéltség arra, hogy jó szakemberré váljanak, azt tényleg a szerencse döntötte el.

A Magyar Dolgozók Pártja nagyon megkésve kezdett csak azzal foglalkozni, hogy egy olyan, viszonylag nagy létszámú társadalmi csoport készült hazatérni a Szovjetunióból, amelyre a magyar hivatalos szervek csak igen kis befolyással bírtak, és amelyet nem ismertek, mert nem kísérték figyelemmel szovjetunióbeli fejlődésüket, valójában nem rendelkeztek konkrét ismeretekkel arról, mivé fejlődtek a fiatalok ösztöndíjas-létük öt éve alatt (sőt: mivé nevelték őket a szovjet egyetemi ideológiai oktatások és saját tapasztalataik). A magyar állami és pártszervek nem tudták pontosan, milyen képzettséggel érkeznek haza a diákok, és nem rendelkeztek tervekkel arra nézve, milyen hasznos munkát tudnak majd végezni a magyar állam javára.

1946-tól 1953-ig tartott az a folyamat, amelynek eredményeként a párt- és állami szervek végre elosztották egymás közt a feladatokat, meghatározták a felelősségi köröket, bevonták a szakminisztériumokat az ösztöndíjasok ügyeinek intézésébe, a hazatérők munkába állításába.

Az ezután következő években az ésszerűség felé mutató következő lépést is megtették:

az 1954-es beiskolázástól kezdve a szakminisztériumok tervet kellett készíteniük, hogy milyen szakokon, hány Szovjetunióban végzett szakemberre lesz szükségük öt év múlva.

Az 1954-ben hazahívott Petrák Ferenc helyett Marjanek Ferenc vette át az ösztöndíjas-felelős posztját³³⁸. „Figyelemreméltó, hogy…..Marjanek elvtárs egyedül is viszonylag jól ellátta az ösztöndíjas munkát. Elsősorban az ő érdeme, hogy megjavult Nagykövetségünk ösztöndíjasokkal foglalkozó részlegének operatív munkája. Gyorsabb lett az ügyintézés, nem fekszenek el a Nagykövetségen az ösztöndíjasok kérvényei, levelei, s ezért az ösztöndíjasaink nagyobb bizalommal viseltetnek Nagykövetségünk iránt.”

Azt gondolom, megkockáztatható egy megjegyzés: Petrák Ferencet – ugyanúgy, ahogy Kovács Margitot az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskola élére – politikai megbízotti feladatok végzésére nevezték ki a nagykövetség ösztöndíjasokkal foglalkozó munkatársának, megbízhatósága, párthűsége folytán. Az érdemi munka végzéséhez azonban az említett tulajdonságok kevésnek bizonyultak, nagyon hamar bebizonyosodott, hogy ez a pozíció (ösztöndíjas referens) szakmai aprómunkát kíván. Valószínűleg nem lehetett véletlen a diákok felháborodása, és az sem, hogy Petrák Ferenc távozása után helyére politikailag talán nem annyira kiváló, szakmailag viszont sokkal képzettebb ember került, akinek munkába állása után gördülékenyen folyt a munka.

Összefoglalva: az első ösztöndíjasok Szovjetunióba érkezésétől számítva hat évvel végre kialakult az a rendszer, amely az ösztöndíjasok szovjetunióbeli tanulmányait hatékonyan és szervezetten képes volt „menedzselni”, a nagykövetségen és a magyar minisztériumokban egyaránt. Ettől az időtől kezdve ez a rendszer működött és segítette, támogatta a fiatalokat tanulmányaikban és köznapi ügyeik intézésében.