A válás -mint veszteség- fázisai

A válás érzelmi feldolgozása hasonlít egy szerettünk halálakor érzett veszteséggel, gyásszal.

Ahogyan egy gyógyíthatatlan betegség esetén is történik, a családtagok gyásza a haláleset bekövetkezte előtt megkezdődik, ez az úgynevezett megelőlegezett gyász. Ez történik válás esetén is, már a válás fontolgatásakor megkezdődik a gyász. Az igazi megpróbáltatás azonban a tényleges különváláskor kezdődik.

Tagadás: ez a leggyakoribb reakció, a legtöbb ember képtelen elfogadni, hogy a házasságának vége lesz. Nem ritka a struccpolitika: „ha nem veszek róla tudomást, akkor nincs is.” Ebben a fázisban sokan úgy érzik, ha nem vesznek tudomást a problémáról, nem reagálnak a másik fél szándékára, akkor a probléma magától megoldódik, és minden újra a régi lesz.

Sokk szakasza: félelem, düh, szorongás, pánik jellemzi ezt az időszakot. Sokan rettegnek a jövőtől, a magánytól, az anyagi bizonytalanságtól, az új élethelyzetektől, a nagyobb felelősségtől. Az elhagyatottság miatt érzett fájdalom, csalódottság és tehetetlenség haragba csap át. Hogy viselkedhetett vele így a másik, hogyan csaphatta be, nem ezt ígérte...

Érzelmek hullámzása: Az érzelmek nagy amplitúdón mozognak. Hol a teljes kétségbeesés önti el az embert, hol a túlzott remény, hogy képes megmenteni ezt a házasságot. Ebben a szakaszban gyakori jelenség a depresszió, a szomorúság, bűntudat és a harag, nagy érzelmi kitörések váltakozása. Sokat töprengenek azon, vajon hogyan jutott el idáig a házasságuk, ki miért és mennyiben felelős ezért.

Alkudozás: ez a szakasz még mindig a reményről szól, miszerint a házasság megmenthető.

Erőn felül vetnek be mindent, amivel úgy gondolják, ezt elérik. Nők drasztikus fogyókúrába kezdenek, férfiak régen nem tapasztalt udvarlással próbálják visszaszerezni a másik felet. Ha ebben a szakaszban újabb elutasítással szembesülnek, hajlamosak visszaesni egy előző szakaszba. Még nagyobb fájdalommal, még nagyobb elkeseredettséggel jár, ami még nagyobb dühöt és haragot vált ki. Gyakran ilyenkor fordulnak a bírósághoz, onnan várják a másik jogos büntetését.

Elfogadás: ebben a szakaszban elfogadják azt, hogy a házasságuk visszafordíthatatlanul tönkrement, és a válást nem tudják elkerülni. Új dolgok felé fordulnak, új hobbit találnak, jobban figyelnek és adnak maguknak, hiszen megnő az „én-idő”. Belátják, hogy a házasságuk vége, a kapcsolatuk kiüresedése mindkettő félen múlott. Rájönnek, hogy a válás után is lehet teljes életet élni.

A válás és a haláleset miatt bekövetkezett veszteségek sok közös szálat hordoznak magukban.

A válás esetében különösen nehéz, hogy az elveszített személy tovább él, ezáltal az elhagyatottság érzése is igen erős, mert nem a halál választja el a 2 embert, hanem az egyik ember döntése. A környezet sem könnyíti meg sok esetben a dolgot, mert a váló féltől azt várják el, hogy felszabadult legyen, örüljön, hogy új életet kezdhet, miközben a válást a váló fél kudarcnak és veszteségnek éli meg.

A védőháló jelentősége: Házasságban élve bármilyen gond, baj esetén elsősorban a házastárstól várható a segítség. Váláskor éppen ő az, aki a bajt okozza, elvész tehát a legfontosabb támasz. Ebben a helyzetben valamilyen közeli családtag támogatására érdemes és lehet számítani. Sajnos a válással a közös barátok egy része is elveszhet. Először igyekeznek megmenteni a felbomlóban lévő házasságot, aztán előbb-utóbb valamelyik fél pártjára állnak.

Nem jobb a helyzet akkor sem, ha pártatlanok maradnak, hiszen ilyenkor a váló fél mellé elkötelezetten álló emberek nyújtanak csak elegendő támogatást. A válási folyamatban egy igazi jó barát, a szülők, munkatársak támogatása, az első hónapokban „életmentő” lehet.

(Singer, 2010)

6.2. Gyász | 137

6.2.3. Gyászmunka

„Miközben átadjuk magunkat a gyásznak, feldolgozzuk a veszteséget, leválunk arról, akit elveszítettünk, és elkezdünk újra önmagunkra figyelni úgy, hogy közben igyekszünk a múltból a lehető legtöbbet megőrizni az emlékeinkben.” Verena Kast

Sigmund Freud a gyászmunka nevet adta annak az egész fáradságos folyamatnak, amelynek során egy hozzánk közel álló ember elveszítésének a fájdalmas realitását észleljük és elfogadjuk.

A gyász beindítása:

Nagyon fontos, hogy beinduljon a gyászolás folyamata, az érintett személy ne viselkedjen úgy, mintha semmi sem történt volna. Engedjen szabad utat a fájdalmának. A gyászfolyamat beindulását különböző körülmények akadályozhatják, nemcsak belső ellenállás, hanem esetleg az is, hogy nem fejlődött ki kellően a gyászolás képessége. Az is lehet, hogy egy korábbi haláleset miatt nem kerülhetett megfelelően feldolgozásra, egy új halálesetkor gátolja a gyászolási képességet. Bizonyos helyzetekben külső körülmények nem adnak lehetőséget a halott meggyászolására. (pl. háborúban eltűnt). A legismertebb akadályozó tényezője a gyász beindulásának az erős ambivalencia érzése az elhunyttal szemben. Ha egyszerre szerette és gyűlölte is az elhunytat, akkor a tudat tiltakozhat a gyász ellen. Sokszor vallási és társadalmi normák is gátolhatják a gyászt.

Rendszerezés:

Ha beindult a gyászolási folyamat, fontos feladata lesz a gyászolónak, hogy rendet teremtsen a kezdeti érzelmi káoszban, hiszen kezdetben belsőleg minden összezavarodik benne. Mivel élete legkülönbözőbb síkjain kell újrarendezni a dolgokat, általában nem tudja, hol is kezdje.

Sok mindent elkezd, aztán abbahagy. Az elhunythoz fűződő viszonyát is tisztáznia kell.

A valóság elismerése:

A halálnak a véglegességét, visszafordíthatatlanságát igen nehéz elfogadnia a gyászolónak. Ha ez nem sikerül, akkor fennáll a veszély, hogy kisiklik a gyász. Ez akkor következik be, ha a gyászoló úgy viselkedik, mintha még jelen lenne az elhunyt.

Döntés az élet mellett:

Ha a gyászoló elismerte a valóságot, nem kerülheti el, hogy újraértékelje az életét az elhunyt nélkül, és döntsön, egyáltalán érdemes-e élni az életet. Tudatosan kell dönteni a tovább élés mellett. Sok példa van arra, hogy azok, akik feladják, és nem akarnak tovább élni, hamarosan valóban meghalnak. A legtöbb esetben érvényesül az élni akarás, de hogy ez milyen határozottsággal és milyen gyorsan történik meg, egyénenként igen változó. Ha a gyászoló az élet mellett döntött, segíteni kell neki abban, hogy a jövőre irányítsa a tekintetét.

Elfogadhatatlan érzések és kívánságok kifejezése:

A gyászoló számára ijesztő lehet, milyen sok negatív érzés, gondolat és vágy támad benne az elhunyttal szemben. Bár esetleg hajlik arra, hogy elfojtsa ezeket a gondolatokat és érzéseket, feltétlenül fontos, hogy bevallja őket, és foglalkozzon velük. Mélyen belénk ivódott az erkölcsi parancs: halottról vagy jót vagy semmit. Ez sokszor meggátolja a gyászolót negatív érzései felszínre törésében, pedig e nélkül nem tudja viszonyát tisztázni az elhunyttal.

A veszteség felmérése:

Egy további lépés az elszenvedett veszteség felmérése. Ez csak akkor lehetséges, ha a gyászoló már a regresszív fázison túl van. Képesnek kell lennie, hogy szembe nézzen a valósággal, és reálisan lássa azt. Kiértékeli veszteségét. Rájöhet arra, mennyire rá volt utalva az elhunytra, és lehetetlennek tűnhet neki, hogy mindazt pótolja, amiivel annak jelenléte gazdagította az életét.

Vagy rájöhet arra, hogy milyen jól és problémamentesen tud élni az elhunyt nélkül.

Az elhunyt integrációja:

Ha sikerül az elhunytnak belső és külső világát újból felépítenie oly módon, hogy sikerült az elhunytat abba beintegrálnia, akkor a végéhez közeledik a gyászolási folyamat. Se nem dicsőíti, se nem feketíti be az elhunytat, hanem képes reálisan látni őt.

Az élet új lehetőségei:

A társ vagy valamelyik szülő halála megköveteli és egyben lehetővé teszi az új dolgok megtalálását az élet sok területén. Ez nem csupán terhes kötelesség, hanem mindenekelőtt lehetőség. Ha igen erős a kötődés a gyerekek és a szülők között, sokszor a gyerekek csak a szüleik halála után képesek saját elképzeléseik szerint alakítani az életüket, kibontakoztathatniuk saját személyiségüket. (Antholzer, 2001)