A gyászoló támogatása

Mire vigyázzunk egy gyászolóval való segítő kapcsolatban?

◼ Nincs olyan mérce, amivel meg lehetne mérni mások terheinek a súlyát. Nem mindenkinek ugyanakkora a lelkiereje, teherbírása.

◼ Ne erősítsük az önsajnálatban, az önjutalmazásban, a lefelé hasonlításban. Az önsajnálat funkciója, hogy az ember önmagát vigasztalja, balzsamot ken a saját lelkére. Az önjutalmazással megad magának valami különlegeset, ami helyreállítja belső egyensúlyát. A lefelé hasonlításban - lehetne ez még rosszabb is - saját helyzetét szépíti meg.

◼ Ne nyugtatgassuk: „Hidd el, jobb így!; Majd az idő mindent megold!”. Bár igazak lehetnek az utóbbi mondatok, a gyászolót nem segítik a fájdalmának elviselésében, csak üres közhelyeknek fog hangzani számára.

◼ Ne hivatkozzunk a gyászoló jellemére: „Te olyan erős vagy! Most is erősnek kell lenned!

Ne hagyd el magad ennyire! Inkább ne is gondolj rá!” Még egy általában stabil és kiegyensúlyozott ember is elgyengül a gyászában, joga van elgyengülni. Másrészt fontos, hogy gondoljon az elhunytra, mert csak így tud a veszteségével szembenézni.

(Antholzer, 2001) Mit tegyünk egy gyászolóval?

◼ Álljunk a gyászoló rendelkezésére. A gyász kezdeti időszakában sok minden non verbális módon történik. Igen fontos a gyászoló számára az a tudat, hogy vannak a környezetében olyan emberek, akik nem hagyják magára a nehéz helyzetben. Kínáljuk fel neki a közelségünket. Ez alatt nem feltétlenül térbeli közelség értendő, sokkal inkább emberi, érzelmi közelség. El kell tudnunk fogadni azt is, ha a gyász kezdeti időszakában minden közelséget kerül a gyászoló, jobban szeretne egyedül lenni. Meg kell találnunk az optimális arányt a közelség és a távolságtartás között.

6.2. Gyász | 139

◼ Bátorítsuk a gyászolót, hogy fejezze ki a fájdalmát, hiszen ez által éli meg a gyászát. A gyászolás folyamatának be kell indulnia, engedni kell, hogy kifejezésre jussanak az érzelmei.

◼ Bátorítsuk a gyászolót, hogy mondja el a haragját és a bűntudatát. Csaknem minden gyászolóban keletkezik harag és bűntudat, amiről nehéz beszélni, ezért a gyászoló sokszor elfojtja, ami igen hajlamosít depresszióra.

◼ Segítsünk a gyászolónak elfogadni a szenvedését, megtalálnia az élet értelmét. A gyászolónak fel kell ismernie, hogy a szenvedése nem értelmetlen. Új dolgokat fedezhet fel magában.

◼ Segítsünk a gyászolónak kapcsolatait újraéleszteni, ha arra már felkészült. A gyászoló sokszor elszigeteli magát a környezetétől, elutasítóan viselkedik, pedig valójában vágyik a közelségre. Emiatt a környezete tehetetlennek érzi magát, és visszahúzódik a gyászolótól. Ne hagyjuk magára végleg, tudjuk elfogadni az elutasítást is, mert ez csak időleges. (Antholzer, 2001)

6.2.5. A gyermeki gyász

Mi felnőttek, szeretnénk megvédeni gyermekünket a halál realitásától és az ezzel együtt járó gyász terheitől. Úgy gondoljuk, túlságosan fiatalok, törékenyek, ártatlanok mindehhez.

Valójában a halál az élet kikerülhetetlen része, és nem megvédeni, hanem segíteni kell őket abban, hogy értelmi szintjüknek megfelelően megértsék azt, és hogy megbirkózhassanak magával a veszteséggel. Saját viselkedésünkkel példát mutatunk nekik érzelmeik kifejezéséhez, gyászuk megéléséhez, sőt sokkal általánosabban: a valódi emberi értékek megbecsüléséhez. Hiteles tanúságot tehetünk arról, hogy a szeretet képes betölteni a hiányt, a halál okozta űrt, s- legyen a bekövetkezett tragédia bármilyen fájdalmas-, akár még gazdagabbá is válhatunk általa. Mert a gyász valójában nem más, mint az elhunyt iránt érzett szeretetünk természetes kifejeződése.

A veszteség reakciói a gyermekekben sokfélék, az őt körülvevő környezet nagymértékben befolyásolja, hogyan fejezi ki a gyászát. A gyermekek gyakran jóval erőteljesebben és hosszabban reagálnak a közeli hozzátartozó elvesztéséhez, mint azt a felnőttek gondolnák.

Általában nehezen beszélnek megtapasztalásaikról és érzéseikről a felnőtteknek. Szégyellheti magát, lehet bűntudata, kisebbrendűségi érzése, egy szeretett személy elvesztése után. A gyermek elrejtheti gyászát, ezzel megőrzi, „megspórolja” a szülőt. Emiatt a felnőttek sokszor alulértékelik a gyermek gyászoló képességét és a halállal kapcsolatos események felfogását, úgy gondolják, túl van a gyászon, mert nem látszik rajta a szomorúság, vagy mert nem beszél róla. Miközben ez korántsem így van.

A gyermek, ahogy fejlődik, újraértékeli és újraélheti gyászát, az újabb fejlődési szintjének megfelelően, tehát a gyász folyamata elhúzódhat, újra és újra előtérbe kerülhet (akár egy jelentős esemény során a gyermek életében). A gyermek kora és érettsége, személyiségének fejlettsége határozza meg, hogy milyen megküzdési készlettel rendelkezik a halál bekövetkezésekor.

A gyermekek gyásza is sok időt és energiát vesz igénybe. Veszteségéhez történő reagálása sok esetben késik, akár fél – egy év elteltével a halálesetet követően kezd el gyászolni. Ez függ a gyermekek korától és ezáltal a haláltudatuktól is. Ha még visszafordíthatónak élik meg a halált,

akár várhatják is vissza az elhunyt személyt, és időnek kell eltelnie, mire megtapasztalják, hogy ez egy visszafordíthatatlan állapot.

A gyermek lelkiállapota mindig összefügg a család / szülő lelkiállapotával. Fontos, hogy a gyermek érezze és megtapasztalja a gyászoló felnőtt fájdalmát és szomorúságát. Nem szabad előle eltitkolni, legyünk őszinték a gyermekhez, merjünk előtte sírni, ezáltal hitelesek leszünk a szemében, és mellette egy mintát is adunk a gyász feldolgozására.

A gyermeknek nehéz elviselnie a gyászt, épp ezért igyekszik elkerülni, kiküszöbölni a fájdalmat.

De ez nem jelenti azt, hogy a gyermek nem gyászolna, vagy esetleg már túl lenne rajta.

A gyermeknek korlátolt eszközei vannak a gyász kezeléséhez. Az ismeretek kognitív kezelése, a verbális kifejezés és a koncentrálás jóval szűkösebb a felnőttekéhez képest.

Épp ezért egy kisgyermek egyszerre csak rövid percekig képes gyászolni, úgymond

„gyászolgat”.

Gyászának kezelésében nem a beszélgetés az elsődleges segítség, hanem sokkal inkább a játék, az alkotás és a szimbólumok. Sokszor az „aktív” gyász csak a játékokban és a rajzokban jelenik meg. (Simkó, 2009)

A gyermekek gyászának a megnyilvánulásai:

A gyász a gyermeket összességében, teljes lényében befolyásolja. Viselkedésének változásaiban, testi reakciókban nyilvánul meg, valamint különböző érzésekben és gondolatokban.

◼ Érzésekben: félelem, düh, szomorúság, szégyen, szorongás, idegeskedés.

◼ Gondolatokban: képzeletek / emlékképek a halálról, nem lehet igaz, meghal-e a másik szülő is, meghalhatok-e én is, az én hibám volt-e, mit jelent a halál…

◼ Testi reakciók: fáradtság, hasfájás, fejfájás, alvási nehézségek

◼ Viselkedésbeli változások: levertség, nehéz külön lenni a hozzátartozóktól, regresszív viselkedés, visszahúzódás, magatartásbeli zavarok, koncentrálási nehézségek, tanulási nehézségek, koraérés…

A gyermekek gyászára hatással van:

◼ Kit veszített el a gyermek: szülőt, testvért, nagyszülőt, barátot, stb.

◼ A haláleset körülményei: betegség, öngyilkosság, bűncselekmény, baleset, stb.

◼ Hogyan informálták a gyermeket a történtekről: megtudta-e az igazat és mindent elmondtak számára, vagy csak részleteket hallott?

◼ A halálesethez kapcsolódó rituálék és a temetés: részt vehetett-e a gyermek, vagy kívül maradt?

◼ A családhoz és környezethez kapcsolódó tényezők: a felnőttek cselekvőképessége a hétköznapi rutinfeladatokban, családi kölcsönhatások módja, érzelmi légkör, kellő támasz, egyéb változások.

◼ A gyermekhez saját magához kapcsolódó tényezők: kor, halálfelfogás szintje, személyiség, korábban megélt veszteségek.

A halál megértésének legfontosabb tényezői:

◼ A halál visszavonhatatlan (az elhunyt nem tér vissza)

◼ A holttest élettelensége (az elhunyt nem fázik, nem érez fájdalmat, stb)

◼ A halálnak oka van (valami okozta)

6.2. Gyász | 141

◼ A halál egyetemlegessége (egyszer mindenki meghal)

◼ Az élet valamilyen folytatása a halál után (életfelfogás) (Forrás: http://gyermekgyaszfeldolgozas.com)

6.2.6. A férfi-női gyász

A férfigyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is átnéz rajta. Rosszul kódolt megküzdési stratégia, hogy a férfit racionalitás, a nőt érzelmek jellemzik. Hogy a férfinak magának kell megoldania lélektani problémáit, a nő „legálisan” kér segítséget, s ezért a környezet megértést és hálát mutat.

A férfi és női szerepeket alapvetően két faktor, a velünk született követendő magatartás, illetve a társadalmi normák alakítják. A nőket és férfiakat megkülönböztető lelki folyamatokat elsősorban szocializációs mechanizmusokkal magyarázza a pszichológia tudománya.

A gyász esetében is hasonló helyzettel van dolgunk. A férfi és női gyász közötti különbségeket elsősorban szocializációs és társadalmi értékrendi tényezőkkel magyarázzuk.

A láthatatlan gyász

A férfi gyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is “átnéz rajta”. A fenti jelenség magyarázata a férfiak és nők gyászra adott “legális “, a társadalom által elvárt és elfogadott viselkedésében keresendő.

Olyan sztereotípiák ezek, melyek magukra az érintettekre is hatással vannak. Rosszul kódolt megküzdési stratégiák: a férfit racionalitás, a nőt érzelmek jellemzi. A férfi maga kell, hogy megoldja lélektani problémáit, a nő legálisan kéri környezet segítségét, melyért a környezet megértést és hálát mutat.

A férfi és nő gyászában alapvető különbségnek tűnik az un. aktív, illetve passzív gyász folyamata. Az aktív gyászmunka inkább a nőkre, míg a passzív gyász leginkább a férfiakra jellemző. A férfiak igénylik azt a megszólítást, ami elindíthatja gyász folyamatukat.

A férfiak öt, tipizálható megküzdési módot követnek abban, hogy a saját gyászukat el tudják fogadni. Ezek a metódusok olyan eredménnyel is járhatnak, hogy saját maguk előnyére tudják fordítani ezt a munkát.

1. Csendben maradni. Megtartják maguknak a fájdalmat. Kívülről úgy tűnik, hogy nincs szükségük arra, hogy bármiféle kommunikációban is kifejezzék a veszteséget, de ezzel palástolják sebezhetőségüket. Ez segíti az önvédelem kialakítását, mert ha könnyekben fejezik ki gyászukat, sebezhetőnek tűnnek maguk és mások szemében.

2. A titkos, magányos gyászba való fordulás. Ez a viselkedés nagyon finom változását hozza. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy ebben az állapotban másoknak ne okozzanak fájdalmat. Ezt a rejtett siratást azért választják, hogy másokat kíméljenek. Alapvetően szükségük van és vágynak is az egyedüllétre. Társas viselkedésükben ekkor feltűnő a figyelmesség, különösen, ha nem ők kísérték a haldoklót, nem vettek részt az ápolásban. A lelkiismereti kérdések lezárásához

szükséges a kimondása annak, hogy „szívesen ápoltam volna”, és ezután lehetségessé válik az elengedés.

3. A megoldás keresése. Újra strukturálják az életet. A környezet az új dolgok felé fordulást elfogadja. A cél az ehhez való alkalmazkodás, amelynek elérése energia- és időigényes. A határidőt a férfi szabja meg magának, fizikai és szellemi cselekedeteivel. Ez a tevékenység biztonságot ad, amellyel mások elismerését, támogatását is biztosítani tudja magának. Ilyenkor a gyászoló a helytálló, a tudatos, az a személy, aki „nem okoz gondot a környezetének”. Aktivitásával, bármi is a tartalma annak, igyekszik kontrollt nyerni a veszteség felett. Ez általában időben elhúzódó periódust jelent.

4. A cselekvések tengerében elmerülni. A legtöbb férfi ezt a megoldást választja, többségében az előző megküzdési mód folyománya. Megtalálják mindazt a munkát, ami lefoglalja őket; minden alkalmat, „sétáló percet” feladattal töltenek meg, állandóan elfoglaltak mind otthon, mind a munkahelyen. Energiájuk, gondolkodásuk a munkaszervezésre irányul, így nem marad idő a gyászra. Nincs idő a veszteségre gondolni, a gyász fájdalmát érezni. Gyorsan visszatérnek munkájukhoz, az együtt érző kifejezésekre nem válaszolnak. Koruk előrehaladtával változik ez a helyzet. A feldolgozatlan veszteségek halmozódhatnak.

5. Függésbe menekülés. Korunk társadalma gyakran tagadja a halált, és ha van rá mód, igyekszik elkerülni a fájdalmat. Azok, akik szeretnék megúszni a fájdalmat, könnyen a különféle bódultságot okozó, és ezáltal a szorongató érzéseket elnyomó, függőséget okozó szerekhez fordulnak.