A haldoklásnak öt fő szakaszát különítjük el, amelyek megjelenése gyermekenként különböző.
Elképzelhető, hogy egyes gyermekek nem élik át mind az öt szakaszt, míg másoknál az időbeli megjelenés az eltérő. Gyermekeknél ez nagymértékben az őket körülvevő környezet halálhoz való hozzáállásától, halálfélelmétől, viselkedési, közlési módjától függ. Nemcsak a gyermekek élik át a haldoklás folyamatának stádiumait, hanem velük együtt a mellettük lévő szülők, legtöbb esetben az anyák. A legoptimálisabb az lenne, ha az anya a gyermekével a haldoklás szakaszait együtt élné meg. A nehézséget az okozza, hogy a gyermeki és felnőtti lét különbözőségéből adódóan eltérő időben jelentkezhetnek a haldoklás egyes szakaszaiban
6.1. haldoklás, halál | 125
jellemző emocionális szükségletek, és eltérő ideig tarthatnak. Ebből az egymás viselkedésének, érzéseinek meg nem értése származhat, amely konfliktusok sorát vonja maga után. Azért, hogy ezeket kiküszöbölhessük, nemcsak a gyermeket kell támogatni, hanem az anyát is, ill. a szülőket.
1. Elutasítás
A gyermek gyógyíthatatlan betegségéről először a szülei értesülnek, így az elutasítás náluk jelenik meg reakcióként. A hírről való tudomásszerzés felnőttek esetében is felfoghatatlan, nemhogy egy gyermeknél. Így teljesen érthető a szülők viselkedése. Meg vannak győződve arról, hogy az eredményeket összekeverték, más leletét küldték vissza gyermeke nevével. Több orvost is felkeresnek abban a reményben, hogy biztató választ kapjanak. Van, akitől megkapják, míg mások a már felállított diagnózist erősítik meg. Jelentős szerepe van a szülők felvilágosításának. Nem szabad idő előtt vagy hirtelen közölni a hírt anélkül, hogy a szülők befogadó készségét mérlegelnénk. Az elutasítással mindenki él, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy a fájdalmas helyzettel szembe tudjanak nézni. Az elutasítás pajzsként működik a sokkoló hírt követően, lehetőséget nyújt arra a szülőknek, hogy összeszedjék magukat. Akkor tudnak jobban megbirkózni a helyzettel és kevésbé félni gyermekük halálának eljövetelétől, ha az időben még távolabb van. Hagyni kell a szülőket kapaszkodót keresni ebben a kilátástalan helyzetben, hiszen az elutasítás rendszerint csak egy időleges védekezési módszer, amit hamarosan felvált a helyzet részleges elfogadása.
A gyermek reakciói már kevésbé egyértelműek, mivel a szülők jelentős hatást gyakorolnak betegségélményének alakulására és feldolgozására. A gyermek visszatükrözi saját helyzete szülői megítélését.
A gyermek esetében az elutasító magatartás ritkább, mivel ő fokozatosan ismeri meg a helyzetét, érzi át betegségének súlyosságát, így a hír sokkoló hatása – ami az elutasítást eredményezheti – nem érvényesül. Azonban nemcsak a betegség elején, hanem a végén is jelentkezhet az elutasítás reakcióként. Egy igen súlyos, haldokló beteg gyermeket az utolsó időszakban nehéz érzelmileg megközelíteni, érthetően, mert már akkor nincs szüksége új kapcsolatok kialakítására, csak akik számára fontosak voltak eddig az életében. Tiszteletben kell tartani a gyermek elutasító magatartását, de nem szabad kerülni. Érezze, hogy nyitottak vagyunk rá, előbb-utóbb kialakul a bizalom érzése. Nem kell kérdésekkel vagy túl optimista beszéddel fárasztani sem a gyermeket, sem a szülőt.
A szülő lassan feladja elutasító magatartását, persze ez nagymértékben attól is függ, hogyan világosították fel gyermeke betegségéről, illetve hogy eddigi élete során hogyan készült fel a nehéz helyzetekkel való megbirkózásra.
2. Düh
Amikor az elutasító magatartás első stádiumát már nem lehet tovább fenntartani, akkor azt felváltja a düh, harag érzése. „Miért pont az én gyermekem? Miért a gyermekem, miért nem én?
„- teszi fel ezeket a kérdéseket nagyon sok szülő. A gyermekben nem fogalmazódnak meg konkrétan ilyen kérdések, bennük a dühöt, az agressziót halálfélelmük elfojtása váltja ki.
Lehetőséget kell nekik adni, hogy valamilyen formában jelezzék halálfélemüket. Sokszor ezeket
a gyermekeket viselkedészavarral diagnosztizálják, miközben csak arra lenne szükségük, hogy valakinek kifejezhessék félelmüket.
Ezzel a stádiummal nehéz megbirkózni a családnak és a segítő szakembereknek egyaránt. A düh ugyanis minden irányban kivetítődik a környezetre, időnként szinte véletlenszerűen. A probléma az, hogy kevés ember képzeli bele magát a gyermek és a szülő helyzetébe, hogy vajon honnan ered a düh? Nem szabad személyeskedésnek venni, ha a düh felénk irányul, meg kell tanulnunk elfogadni, tudván, hogy ennek kitörését megkönnyebbülés követi. Az a gyermek, akit szeretnek, és a felnőtt, akit tisztelnek és megértenek, hamarosan csökkenteni fogja agresszióját, dühös kifakadásait.
3. Alkudozás
Az alkudozást -mint reakciót mindannyian ismerjük. Gyermekkorunkban gyakran használtuk céljaink eléréséhez. A végsőkig eljutott szülő is ezt a manővert használja. Tudja korábbi tapasztalatokból, halvány remény mindig van arra, hogy kívánságát teljesítik és gyermeke meggyógyul, vagy legalábbis meghosszabbítják az életét.
Az alkudozás valójában kísérlet az időnyerésre. Magában foglalja azt az ígéretet is, hogy a szülő nem kér többet ezután, ha ezt az időhaladékot megadják neki. Általában senki nem tartja be ezt az ígéretét, újabb és újabb haladékot szeretnének. Ez az igény érthető és természetes.
A gyermek alkudozásai kisebb dolgokért történnek. Pl. „Ha beveszem ezt a gyógyszert, játszol velem?”
Gyakran Istennel is alkudoznak. Sokszor irreális igényeket támasztanak Istennel szemben, hiszen ha ő a mindenható, akkor mindenre képes. A nagy csalódás elkerülésében sokat segíthet ilyenkor egy kórházi lelkész.
4. Depresszió
A depresszió a beteg gyermek szüleinél általában rövidebb ideig tart, mint a haldokló felnőttek esetében, hiszen itt a szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy gyermekük hogyan viszonyul a betegségéhez és elkövetkezendő halálához. Nem szabad hagyni, hogy nyomasztó érzéseik elhatalmasodjanak rajtuk, mert ezzel csak megnehezítik gyermekük helyzetét, mivel nem tudják őt érzelmileg támogatni.
A gyermek depresszióját egyrészt elfojtott halálfélelme váltja ki, másrészt a reménytelenség érzése, ami a környezet egymásnak ellentmondó és inkongruens jelzéseiből fakad. Ezért fontos, hogy őszinték legyünk a gyermekhez, különben ő úgy is ráérez helyzetére, aminek ismeretéről tudomást nem ad, hanem elfojtja magában, depresszióba menekül.
A szülők depressziója eredhet önmaguk bűnvádlásából. Magukat okolják a történtekért, indokot keresnek arra, hogy mivel érdemelték ezt ki, hogy gyermekük halálos beteg.
Depressziójuk valójában már egy előrevételezett gyászreakció, aminek alapja a visszafordíthatatlanság ténye.
A depresszióban lévő gyermek és szülő esetében kerülni kell a felületes vigasztalást, mert az sérti őket. Ne próbáljuk meg őket felvidítani, hiszen ha a betegség tünetei egyre jobban jelentkeznek, nem tudják már egy mosollyal elintézni.
6.1. haldoklás, halál | 127
Ha a szülőknél a depresszió gyermekük küszöbönálló elvesztésére való felkészülés kísérője, akkor ez legyen előkészítője is az elfogadás stádiumának. Semmiképpen nem lehet azt mondani nekik, hogy ne legyenek szomorúak, hiszen mindannyian azok vagyunk, ha elveszítünk egy szeretett személyt. Ha arra biztatjuk őket, hogy nézzék az élet napos oldalát, akkor csak saját tehetetlenségünknek adunk hangot. Arra világít rá, hogy képtelenek vagyunk szembenézni a halállal. Adjunk a gyermek és a szülő számára is lehetőséget, hogy kifejezhessék bánatukat, szorongásukat, félelmüket. Nem szükségszerű, hogy beszélgessünk, jelenlétünk is elegendő lehet vagy egy érintés, simogatás, amire a gyermekek különösen érzékenyek.
5. Belenyugvás
A gyermekeknél a belenyugvás akkor következik be könnyebben és gyorsabban, ha a szüleik is elfogadják a megváltoztathatatlan helyzetet. A belenyugvás olyan, mintha a fájdalom megszűnt volna, a küzdelemnek vége. Ilyenkor a szülőknek rendszerint nagyobb szüksége van a támogatásra és megértésre, mint magának a gyermeknek.
Fontos, hogy a haldokló gyermek megtalálja a belenyugvást, hogy békében és nyugodtan tudjon meghalni. Ez azonban függ a szülők hozzáállásától. Ha ők belenyugodnak az elkerülhetetlenbe és képesek gyermekük mellett maradni az utolsó órákban, a gyermek feltehetőleg csendes méltósággal hal meg.
A gyermek érdeklődési köre teljesen beszűkül élete utolsó óráiban. Már csak azokra az emberekre van szüksége, akik vele együtt végigküzdötték a nehéz időszakot. Erre az időszakra leginkább a non-verbális kommunikáció jellemző.