A technológiavezérelt fejlődés

Ahhoz, hogy jobban megértsük azokat a társadalmi-gazdasági változásokat, amelyek ma szinte valamennyi emberi közösségben lezajlanak, érdemes ezeknek a folyamatoknak a ki-váltó okait, motorjait számba vennünk. A tudományos felfedezéseken és műszaki innováción alapuló technikai és technológiai fejlesztések szerepére szeretnénk felhívni a figyelmet.

Ezt a folyamatot szokás „technológiavezérelt fejlődésnek” is nevezni. Természetesen külön hangsúlyt helyezünk korunk „hajtóerejére”, az infokommunikációs technológiákra és azok szinte mindent átható és átformáló szerepére. Az alfejezet második felében röviden bemu-tatjuk, hogyan jelenik meg a kormányzás és önkormányzat, a közszolgáltatás és a közösségi feladatok ellátása területén az infokommunikációs technológia.

2.1.1. Információs társadalom

A modern társadalmak kialakulásának első formája az úgynevezett „ipari társadalom” (vagy eredeti szóhasználattal „indusztriális rendszer”), amelynek megfogalmazását Saint-Simon¹ nevéhez kötik: „Olyan társadalom, ahol a foglalkoztatottak nagyobb része az iparban dol-gozik, és a nemzeti jövedelem túlnyomó része az ipari termelésből származik.” A következő forma a „szolgáltatói (posztindusztriális) társadalom”, amelyben már nem az ipari termelés dominál, hanem úgy a gazdaságban, mint a napi életben sorra megjelennek a különböző szolgáltatások, és fokozatosan fejlődve és bővülve előbb-utóbb meghatározó szerepűvé válnak. A „posztindusztriális társadalom” definícióját szokás Daniel Bellhez² kötni: „Olyan

1 Saint-Simon, Claude Henri de Rouvroy (1821): Du systéme industriel. Párizs, Chez Antoine-Augustin Renouard.

2 Bell, Daniel (1973): The Coming of Post-Industrial Society. New York, Basic Books.

PB KORREKTÚRAPÉLDÁNY

társadalom, ahol a tág értelemben vett szolgáltatások területén dolgozik a foglalkoztatottak több mint fele.”

A 20. század utolsó évtizedében elterjedt új kifejezés, amelyet a „posztindusztriális társadalom” legújabb fázisára alkalmaznak, az „információs társadalom”. Röviden úgy jellemezhetjük, hogy ez egy – a jelenben kialakuló, a legfejlettebb országokban már határo-zottan körvonalazódó – posztindusztriális társadalmi forma, amelyben a termelési rendszer alapja az információ, illetve a tudás. Az információs társadalomban tehát a tudás, illetve a tudás megszerzésének gyorsasága lesz a legfőbb stratégiai erőforrás.

Az információ jelentőségére, illetve az információs technológiák által vezérelt fejlő-dési folyamatra mint a posztindusztriális társadalmak új formájára a szélesebb közönség figyelmét először Al Gore³ hívta fel egy 1991-es riói világfórumon elmondott beszédében.

Előadásában a hangsúlyt a technika és a technológia meghatározó szerepére (Information Superhighway – információs szupersztráda; National Information Infrastructure – nemzeti információs infrastruktúra), illetve a kutatások és fejlesztések jelentőségére helyezte. Ne feledjük, hogy ekkor indul világhódító útjára az információközlés forradalmian új eszköze, a kezdetben csak kutatóhálózatként épülő „Internet” is.

Nem sokat késlekedett az európai válasz. A brüsszeli Európa Tanács felkérésére Martin Bangemann⁴ vezetésével elkészült az Európa és a globális információs társadalom – Aján-lások az Európai Tanács számára címet viselő, úgynevezett „Bangemann-jelentés”. A szak-értők, gyártók, szolgáltatók és alkalmazók közreműködésével elkészült anyag – amelyet az Európai Tanács 1994. június 24–25-i korfui konferenciáján mutattak be, s amely elfoga-dottá tette az információs célkitűzéseket az európai politikán belül – kiemelten foglalkozik a várható társadalmi hatásokkal (lehetőségekkel és veszélyekkel), és az alábbi területeken fogalmaz meg konkrét javaslatokat:

• távmunka és távtanulás,

• egyetemek és kutatóközpontok közötti hálózatok,

• infokommunikációs szolgáltatások a kis- és középvállalkozásoknak,

• közúti és légi közlekedésirányítási rendszerek,

• egészségügyi hálózatok,

• elektronikus közbeszerzés és tendereztetés,

• európai közös kormányzati hálózat és városi információs szupersztrádák kiépítése.

A „Bangemann-jelentés” nemcsak az európai információs társadalom alapvetését jelentette, de a célterületek és a javaslatok a későbbi „EU okosváros-kezdeményezés” kiindulópontját adták.

2.1.2. Intelligens infrastruktúrák

Ebben a szakaszban a települések és nagyobb közösségek működtetésének alapvető ele-meiről, valamint ezek fejlesztéséről, korszerűsítéséről, IKT-eszközökkel való hatékonyabbá tételéről szólunk, megismerjük a kritikus és az intelligens infrastruktúra fogalmait.

3 Albert Arnold Gore (1948–), az USA alelnöke, később a globális felmelegedés elleni küzdelem egyik élharcosa.

4 Martin Andreas Bangemann (1934–), az Európai Bizottság korábbi alelnöke.

KORREKTÚRAPÉLDÁNY PB

Kritikus infrastruktúra (egyes szakirodalmakban létfontosságú infrastruktúra, angol szóhasználatban critical infrastructure) azon tágan értelmezett infrastrukturális elemek összessége, amelyek az ország működéséhez létfontosságúak, és érdemi szerepük van külö-nösen a nemzeti és nemzetközi rend és jogbiztonság, a közbiztonság, a gazdasági működő-képesség, valamint a közegészségügyi és környezeti állapot fenntartásában.

A kritikus infrastruktúra tehát konkrétan a közösség fenntartásában létfontosságú rendszereket és szolgáltatásokat jelenti, illetve azok működését biztosítja (lásd 2.1. táb-lázat). Ilyen például:

Állandó távközlési infrastruktúra (például vezetékes, mikrohullámú) Mobilkommunikáció

Pénzügyek Magán pénzügyi infrastruktúra (például bankok, pénzügyi szolgáltatások) Közigazgatási pénzügyi tranzakciók (például adók, szociális szolgáltatások) Felszíni vízgazdálkodás Vízminőség-biztosítás

Vízmennyiség-biztosítás

Közrend és közbiztonság Közrend fenntartása (például rendőrség) Közbiztonság fenntartása (például tűzoltóság)

Forrás: a szerző szerkesztése a [EU EPCIP 2004] alapján

PB KORREKTÚRAPÉLDÁNY

• az energiaiparban a villamosenergia-termelés és a földgázkitermelés berendezései a hozzájuk tartozó tárolókkal, finomítókkal, valamint az elosztóhálózatokkal együtt;

vagy

• a vízellátásban a víznyerő telepek és kutak, a víztározók és tisztítóművek, vala-mint a vezetékes vízhálózat; vagy

• a tájékoztatásban és az adatátvitelben a távközlési eszközök (ideértve az űrtávközlési műholdaktól kezdve a földi állomásokon és átjátszótornyokon át a kábelhálózatokat is), az internet és a zárt hálózatok, a szoftverek és a hardvereszközök; vagy éppen

• a veszélyes anyagok (vegyi, biológiai, radioaktív és nukleáris) területén az előállítás (vegyiművek, atomerőmű), a tárolás (például deponálók) és szállítóeszközök.

A kritikus infrastruktúrák tulajdonlása és működtetése részben az állam, részben a ma-gánszféra részéről történik, de az Európai Bizottság álláspontja szerint: „A társadalom egésze – és nemcsak az ipari szereplők – ellen irányuló támadások következtében az állami hatóságok bizonyos biztonsági intézkedéseinek fokozását az államnak kell biztosítania.”

A kritikus infrastruktúra védelme, hatékony és biztonságos működtetése tehát kiemelt közösségi feladat. Ennek a feladatnak ma már csak a korszerű IKT-eszközök széles körű alkalmazásával lehet megfelelni. Ez a felismerés paradigmaváltást jelentett. A jövőben a hangsúlyt nem a mennyiségi fejlesztésre, hanem a meglévő fizikai és szellemi infra-struktúrák együttműködésének megteremtésére kell helyezni. Az együttműködés alapja és egyben eszköze az infokommunikációs technológiák egyre bővülő tárháza.

Intelligens infrastruktúra alatt az infokommunikációs technológiákkal „ellátott” kri-tikus infrastruktúrát értjük. Éppen ezért fontos, hogy a nagy szolgáltató- és ellátórendszerek valamennyi szereplője (állami vagy magán, megrendelő vagy szállító, szolgáltató vagy igénybe vevő) tisztában legyen azokkal az új lehetőségekkel (IKT-eszközökkel, okosmeg-oldásokkal), amelyeket ezeken a területeken alkalmazni lehet, sőt szükséges lenne.