A szerzetesi élet mibenléte : a tökéletesség állapota.
(Folytatás.)
Ezzel már megmondottuk, hogy a szerzetesek már azért is hivatást, küldetést, még pedig nagy, nélkülözhe-tetlen küldetést töltenek be a világ részére, hogy egyedül önmagok élnek. Csak elszigetelteknek látszanak. Ezen a téren okvetetlenül á l l : egy sem él közülünk, egyik sem hal meg magáért egyedül.1) A szellemi vagy a szerzetes életnek egyes tagja sohasem menekül meg egyedül, de nem is vesz el egyedül. Mert, ha élünk, mondja az irás, az Urnák élünk, ha meghalunk, az Urnák halunk m e g .á) Tehát annak élünk vagy halunk meg, akinek minden él, ennélfogva az összességnek élünk vagy halunk. Nem Istennek van ebből haszna vagy kára, de mindkettőnket és az egészet ér. Fönnebb némileg azzal mentegetőztünk, hogy elesésünk kizárólag nem saját bűnünk, hanem az általános betegállapotoknak jele és kifolyása, e helyen saját megrendelésünkre is el kell mondanunk, hogy ami elfajulásunk egyik főoka annak, hogy a jámborság szelleme naponkint fogy a keresztény nép között. Ez azonban ne kedvetlenitsen el bennünket, hanem üdvös megszégyenítés és bűnbánat ösztönözzenek, hogy újólag fölemelkedjünk hivatásunknak legfőbb magaslatára. Mert amint esesünk a keresztény szellemnek a lenyugta volt, ugy ami felemelkedésünk az Isten községének m e g ú j -hodása lesz.
Sóvár tekintettel és dobogó szívvel állanak még most is ezerek határozatlanul és habozva a mennyekbe vezető út mentén. Nem hiányzik az akarat, hogy azon j á r j a n a k , de sajnos, nem hiányzanak a csábítók sem, akik
lebeszélik őket erről az útról és lehetetlennek i r j á k le, de annál inkább hiányzanak a vezérek, akik őket nem-csak üres szavakkal bátorítják, hanem példájukkal lelke-sítik és magukkal r a g a d j á k . Kinek áll kötelességében, hogy a mennybe vezetőnek szent hivatalát magára vál-lalja ? A költő megmondja nekünk :
Hogy megtérjünk s tudjuk, szükségünk van rája Intsen erre a pap a szerzetes példája
Hogy miképp a tükör, melyet megtörlenek Ragyogjon oly híven a világ népének.2)
Azért ujuljunk meg hivatásunk szellemében. Ez á mi hivatásunk, melyre bennünket ami állásunk kötelez és képesít, hogy Istennek a szolgálatában Krisztusnak jó illatja legyünk, jó illat, amely arról az égő áldozatról, melynek ígértük magunkat, Istenhez emelkedik azoknak elválaszthatatlan tömegéből, akiknek megváltatniok kell és azok közül, akik elvesznek. De tőlünk f ü g g személye-sen, hogy ezt a hivatalos kötelességünket teljesitjük-e vagy nem. Utóbbi esetben a világ előtt a halál illata, amely annak a halálát okozza, elsőben az élet illata, amely sokakat az életre vezet. Ez ugyan többé-kevésbé
minden-kit illet, de minden-kit illet inkább, mint bennünket szerzetese-ket ? Azért szállta meg a szentlélek őseinszerzetese-ket, hogy oly külön életpályát alkossanak, hogy itt hivatásosan a
meg-Róm. 14, 8.
2) Róm. 14, 8.
3) Hugo von Trimberg. Renner 3354.
váltott nép nevében és felbátoritására a bűnbánat és ön-sanyargatás véres áldozata, az imádságnak szüntelen égő füstölő áldozata szivünknek oltárán Istennek bemutattas-sék. E n n e k az örök áldozatnak a megszűnése azt jelen-tené, hogy Isten az ő népét ellökte. De ameddig ez az áldozattűz a kereszténység, szivében, a szerzetesrendekben, ki nem alszik, bizonyos, hogy Isten az ő kiválasztottjaitól nem vonul vissza, hanem inkább, mégha jogosan meg-haragszik is r e á j u k és ha el is határozta magát a bünte-tésre, ismét megbocsátott és u j kegyelmeket ajándékozott, ha a tűz ú j r a meggyulad és ha az áldozat illata hullámzó felhőkben emelkedik fel hozzája!
Tehát nem az teszi a hasznot, amire az egyház szerzetei rendelék, hogy azokat a lelkipásztorkodásban való kisegitőkül lealázzák, hanem az egyház összes
tagjai-nak legnagyobb érdeke az ő ujjonnan való felvirágzásuk, mivel ezáltal a Szentlélek kegyelmének felülről való ára-dása és a természetfeletti életnedvnek felfelé emelkedése az egész egyház testében összefügg. A szerzetek megúju-lása az egyház megujulását jelenti. A szerzetes-rendeknek a régi virágzó állapotába való felemelése nélkül az egy-ház sem nyeri vissza teljesen ifjú erejét. A zárdák egészen mások, mint az életunt, kifáradt segítők kórházai. Ezek az egyházi érzelem és életnek tűzhelyei, az imaélet és jámborság faiskolái, az önsanyargatás és önmegtagadás, az alázatosság melegágyai, a keresztény népnek világító tornyai és kikötői, a papság hajógyárai és fegyver műhelyei, az Isten szolgálatában minden nagy tettek fegyvergyárai, a szentségnek főiskolája. Ami az egyház a városban, mondja nagy Gergely ugyanaz a szerzetes élet a keresz-tény nép között. Ha tehát Rieti Columba a világi urak-nak oly hatalmasan a lelkére beszélt, hogy Isten oltal-mára és segélyére méltóbbakká tegyék magukat, amennyi-ben a szerzeteket, az egyháznak várait és Isten erősségeit az ellenség gonoszsága ellen jobban védelmezzék, mit mondana még az egyházi főknek ? Kétségtelenül figyel-meztetné őket, hogy mindnyájan gondolkozzanak, mint Heinsberg Fülöp kölni érsek, aki igy fejezte ki m a g á t : V a j h a egyházmegyémnek minden pontján volna egy igazak zárdája, akik Istent szünetlenül dicsérnék és értem és a reám bizott lelkekért imádkoznának, azt hiszem, hogy egyházam helyzete sokkal jobb volna, mint aminő tényleg.
Akkor a népeknek helyzete is kétségtelenül más volna. A zárdáknak az elmúlt századokban a társadalom javára kifejtett áldásos működéséről annyit irtak, hogy igazán szükségtelen ahhoz még valamit adnunk. Még azok is, akik a zárdák legkisebb maradékát kiirtanák a világból, abban egyhangúlag megegyeznek, hogy voltak idők, me-lyekben az emberiségnek minden szükségében legfőbb javai-nak, a műveltségnek, erkölcsiségnek, a közrendnek a legna-gyobb jótevői a szerzetek valának. Ez természetesen elmúlt.
Mindenesetre elmúlt. De az állapotok akkép változtak, hogy a zárdák örülhetnek, hogy a mai társadalomban nem sze-repelnek, nehogy a későbbi történelem őket a mostani elvadulásról, elzüllésről, föloszlásról és a nyomorúságról vádolja.
Azonban a kérdés ez: vájjon ugy kell-e annak lennie, hogy minden tönkre m e g y ? A kor védtelenül
RELIGIO. 29 akarja magát az enyészetnek kiszolgáltatni ? Es ha a
társadalom többé nem képes önmagán segíteni, még a régi segítőket sem szabad hozzá engedni ? Az erkölcsi és külső nyomor nem olyan nagy, hogy végre is minden szabaditót üdvözölnünk kellene? Vagy annyira jutottunk már, hogy a gyógyulás lehetőségében nem bízunk többé ? Nem, azt nem hihetjük, hogy már minden elveszett. Még kell sza-badulásnak lenni. És mivel erről meg vagyunk győződve, azért mondjuk, hogy a szerzetek ideje közeledik, midőn régi nagy feladataik ismét rájuk nehezednek. Igen ismét segitők, a legnagyobb szükségben a megmentők lesznek.
És hogy a beteg világ oly bosszúsan tombol ellenök, ez amellett bizonyít. Ily módon ellenkezik mindaz a beteg az orvos hivatása ellen, aki saját bűne által jutott a bajba, ki azonban nem szívesen ismeri el hibáját és a segítőnek igazságos szemrehányásaitól fél. De nem lesz jobb, türelmesebb betegünk, mint ezek, ha a szemrehányá-soktól őt megkímélik és minden hosszas kérdezősködés nélkül a gyógyítást egyszerűen megkezdi. Várjunk tehát még egy kis ideig. Ebben a pillanatban még nem
is volnánk erre a feladatra alkalmasak. Használjuk fel a rövid időt, hogy belsőleg megujuljunk. Mihelyest megujulva leszünk, senki sem fog jobban örülni, mint a világ, amely ellenünk pedig oly hevesen kikelt. Már rosszabbul nem tehetünk, mint a kuruzslók, akiknek még most van engedélyök a beteg világ gyógyítására, ezt minden gyermek belátja. Hogy legalább is jobbá teszszük egy kissé, erről kezeskedik egyelőre ezredéves tapasztalatunk és gyakorlatunk.
Igen, a szerzetek jobbá tesznek mindent, és pedig egyedül ők. Ha a dolgok annyira fejlődtek, hogy még a szerzetek sem segítenek rajta, a világ órája utolsót ütött.
Ugyan mi bátorítsa és mi intse türelemre a szükségben szenvedőket, hacsak nem az önkéntes szegénység példája?
Ugyan mi korlátozza a föltűnést és a kicsapongást, ha csak az önmérséklet és lemondás eleven képei nem? Hát az engedetlenben mormogó oroszlán, amely kötelékét széttépte, ki előtt fog meghajolni, ha az előtt nem hunyászkodik meg, aki magasabb szempontokból saját életét és akaratát önkéntesen lekötötte ? Kinél akarnak azok az elkeseredett szivü ezrek, akik egész életökre nézve minden jobb reménye nélkül házasságuk és hivatásuk keresztjéhez vannak kötve, kinél keressenek vigaszt és bátorítást, mint azoknál, akik ünnepélyes fogadalom által Megváltójuk keresztjéhez szegezték ma-gukat ? A férfiak rossz néven veszik nejeiktől, ha szívok bánatát a zárdákba viszik. Mintha bizony a ke-resztet viselők természetesebb társaságot találhatná-nak, mint a keresztet vivők ! Mintha bizony nem eléggé tapasztalhatták volna, hogy mily örömmel viselik jüket azok, ha azok a zárda ajtajánál a szerzet kereszt-jének érintése által hasonlóan természetfeletti kenet által megszentültek. Szóval nincs a családi és nyilvános életben olyan viszony, amelyre nézve a szerzetesség mintával, fölviditással vagy gyógyszerrel ne szolgálna. Viszont az holt tagja lenne a szerzetességnek, amely bármely alka-lom, akár a kereszténység és az egyetemes egyház, akár a pol-gári, családi és közélet ügye legyen, nem a legteljesebb részvéttel és mindenkor áldozatkész szívvel ne viseltetnék.
Ami azonban különösen a társadalmi és állami éle-tet illeti, külön ki kell emelnünk, hogy ennek az az utja, amelyen állapotaink elzüllöttségén és tehetetlenségén még segíteni kell, csakis a szerzetesrendekben mutatkozik.
Egyedül a szerzetben mindenki rövidet hozna. Magáról megfeledkezve és az engedelmességhez hiven egy parancs szerint örömmel dolgozva, a szerzetek csodákat művelnek.
Éppen azok, akik a legnagyobbat művelik, azoknak nincs jobb dolguk, mint a többieknek, mert igen korlátolt segédeszközeik vannak. Es önzetlen önfeláldozásuk és az önzetlen együttműködése olyan erőt ad nekik, hogy a világ, melynek más ösztöne nincs, mint pénz, folytonosan mérhetetlen kincsekről álmodozik amelyek felett rendel-keznek. Mindenesetre kiaknázhatatlan, kimeríthetetlen kin-cseik vannak, olyan kinkin-cseik, melyek igazán csodát művelnek. És ezeknek a kincseknek főjellemvonása az, hogy az egész világnak minden pillanatban rendelkezésére állanak. De miféle kincsek ezek ? Az önzetlenség, az en-gedelmesség, az egyesség és az ernyedetlen munka. Emel-lett elenyészik minden másfajta kincs. Ha azt akarja a világ, hogy a szerzetek ezeket a kincseket és
mesterfogá-sokat újra tanítsa, és velők kölcsönösen együttműködni és dolgozni, a szükségben megelégedni, szükségleteiket mér-sékelni, önmagát megtagadni, a megszerzettel takarékosan bánni, önmagát megtagadni, egyességben és kölcsönös támogatásban összetartani és végre erejét engedelmesség-ben és Istennek szolgálatában keresni, ezt az elcsüggedé-sét csakhamar szégyenli és belátja, hogy nincs még any-nyirà elharapózott baj, amelyet legyőzni nem lehet. És azért mondjuk, hogy semmi más tekintetből nem szüksé-gesebbek a világnak a szerzetek, mint a jelenkor állami és társadalmi bajainak gyógyítására. Legyenek azok bár nagyok és mélyek, ha a szerzetesség ismét szabaddá lesz, a gyógyító balzsamot csakhamar meg lehet találni.
(Yége köv.)
EGYHÁZI T U D O S I T Á S O K . Erdélyi egyházmegye. JBérmaút. (Vége). — Junius 22-én csendes mise és előkészítő szentbeszéd után mintegy félszáz hivőt bérmált ő méltósága, részben helybelieket, részben vidékieket. Bérmálás végén lelkes szentbeszéd következett, mire ő méltósága kiosztotta a pápai áldást.
A templomból a gymn. ifjúság évzáró ünnepére ment a kegyes főpásztor. Az intézet igazgatója nagyon helyesen járt el, hogy erre az alkalomra a gymn. udvarán állíttatott díszes helyiséget, mert nagyszámú publikumot födél alá szorítani teljes lehetetlen lett volna. Itt élvezettel, nagy figyelemmel halgatta végig ő méltósága a programnak minden egyes szépen sikerült pontját, s midőn a jutalom-könyveket kitartó szorgalom és vallásosságra buzditó szavai kíséretében személyesen kiosztotta, habár nehezére esett is a beszéd, hallatta atyai szavát s az ifjúságot lelkesen szólította hálára a szülők és a tanárok iránt.
Végül felhangzott a főpásztor lelkes éltetése, s kik e szép ünnepnek részesei voltak, kedves emlékkel távoztak el árról. Az évzáró ünnepen jelen volt Pótsa József v. b. t. t. főispán ur is, kit mint jótevőt
szintén lelkesen megéljenzett az i f j ú s á g és a kö-zönség.
J u n i u s 22-ének délutánján püspök u r u n k ő méltósága a nagyszámú jelentkezőknek adott audiencziát. Majd 4 óra t á j b a n a kerületi p a p s á g búcsó-tisztelgését fogadta.
Nehéz volt a válás. Könny gyűlt a szemekbe, hiszen e kerület papsága huzamos időn át szerencsés vala a szere-t e szere-t szere-t ő l égő főpászszere-tor szereszere-teszere-tészere-t közveszere-tlen közelről érez-hetni. A k.-orbai kerület p a p s á g a a főpásztor lelkes búcsúzó szavai után m é g egyszer együttesen fogadta a püspöki áldást, hogy annak erejével folytassa a m u n k á j á t úgy a miként a lelkek mesterétől a főpásztortól látta. 0 méltósága papjai bucsuzása után m e g t e k i n t e t t e a k.vásárhelyi árva leánynevelő i n t é z e t e t ; az éjet még K V á s á r -helyen töltötte, honnan j u n . 23-án a reggeli 5-órás vonat-tal indult Brassó felé.
Kegyes főpásztorunk csernátoni tartózkodása nem volna hiven lejegyezve, ha fel nem emlitenők az odavaló ref. lelkész Bodó Géza tisztelgését is, ki nagyszámú kül-döttség élén e tekintélyes ref. egyházközség nevében szivből jövő melegséggel köszöntötte E r d é l y l á n g b u z g a l m u f ő p á s z t o r á t . H a egyéb el is választja ő méltóságától — monda többi között a lelkész, — de összeköti a szeretet, az áldozatot, fáradságot nem ismerő buzgóság, melylyel a lépten-nyomon felburjánzó hitközöny és bűn ellen fölemeli főpásztori szavát, harczba viszi minden tehetségét, szellemi és anyagi javait. 0 méltósága a lelkes beszédre lelkesen válaszolt. Örömét nyilvánitá, hogy itt l á t h a t j a ez illustris testületet, hiszen közös az ellenség — mondá ő méltósága, a bűn és hitközöny, de hazánk is közös, melynek jóllé-teért, boldogságáért küzdünk, f á r a d u n k , ennek felvirágozta-tása a mi czélunk.
í g y folyt le a kegyes főpásztor közelebbről m e g t e t t fárasztó b é r m a u t j a . Szerető szivéből bőven szórta szét az Isten igéjének m a g v á t . Det incrementum Deus ! Sok, igen sok könnyet törült le sokak szeméből. Transiit benefaciendo. E g y a r á n t n y ú j t o t t gyógvitó balzsamot a lelki betegnek, a testi szegénynek, s lám mégis hull a k ö n y ? ! I g e n ! Hull a hála könnye, mi imádás közben pereg le az arczon, hogy az U r áldását l e k ö n y ö r ö g j e annak életeért, kinek jobb-keze sohasem t u d j a , mit a bal tesz. Dominus conservet eum et vivificet eum et b e a t u m faciat eum !
K a l o c s a , jul. 9. Érsek urunk 25 éves püspöki jubi-leuma alkalmából. —
Majorosi) J á n o s érs. helynök az egyházmegye p a p -ságához latin nyelvű körlevelet intézett, melynek befejező sorai m a g y a r u l ekként hangzanak :
Érsek atyánk ismételten, nyiltan és határozottan kifejezésre j u t t a t t a , hogy ez alkalommal minden nyilvános tisztelgéseket és ünnepségeket mellőzni akar ; azt azonban
semmiképen sem f o g j a megakadályozni, hogy ezen püs-pöki jubileumát, mi, az ő papjai és hivei, mint Krisztus-ban szerető fiai a lehető fénynyel és ünnepélyességgel ne ü l j ü k meg a t e m p l o m b a n .
Azért főpásztorunk püspöki jubileuma alkalmából a nyilvános istenitiszteletet a köv. rendben t a r t j u k meg :
a) Julius 18. este az angyali üdvözlet u t á n a
követ-kező nap jelentőségének jelzésére minden t e m p l o m b a n , ú g y a székesegyházban, mint a plébániai és szerzetes t e m p l o m o k b a n az összes haraDgok a szokottnál tovább szóljanak.
b) J u l i u s 19-én P a u l a i Szt. Vincze ünnepén mint a püspökké szentelés évforduló n a p j á n a sz. mise a lehető l e g n a g y o b b fénynyel és ünnepélyességgel mutattatik be
„pro Episcopo" collectával és „Te Deum l a u d a m u s "
hálaadó énekkel. — Végre pedig a cziboriumban k i t e t t legszentebb Oltáriszentség előtt három Miatyánkot, Ü d -vözlégyet és egy Hiszekegyet áhitatossan imádkozunk f ő p á s z t o r u n k testi, lelki jóléteért és szerencsés k o r -mányzásáért.
c) Ezen ünnepélyre a hivek figyelme a megelőző vasárnapon t a r t a n d ó sz. beszéd a l k a l m á b ó l hivatik fel ; a világi h a t ó s á g meghivása pedig a szokott módon történik.
Nyitrai e g y h á z m e g y e . Nagíjlelkü alapítvány. — F t . Döller József zsérei plébános, a nyitrai k e r ü -let tiszte-letbeli alesperese m á j u s hava folyamán 40,000 k o r o n á t a j á n d é k o z o t t a kath. hitterjesztés czéljaira. Az adományozó ritka szerénységére vall, hogy az adományról s az ezt követő p á p a i kitüntetésről Nyitrán még a k á p -talannak sem volt tudomása. Ft. Döller József, a ki a n y i t r a r r e g y e i plébániák egyik legszegényebbikén lelkész-kedik évtizedek óta, a vagyont legnagyobbrészt örökölte, s csak ö n m e g t a g a d ó takarékossága mellett szaporította fel ennyire. H a a dúsgazdagok alapitványai elismerést érde-melnek, mennyivel n a g y o b b tisztelet illeti meg az arcza verítékéből élő szegény lelkész nagylelkű a d o m á n y á t ! A római P r o p a g a n d a elnöke f t . Döller József plébánost következő levéllel t ü n t e t t e ki :
Főtisztelendő ur ! Mélt. és f t . Talliani bécsi apostoli nuncius által uraságod talán már m e g k a p t a az ön által nemeslelküen f e l a j á n l o t t 40.000 k o r o n á r ó l szóló és ezen sz. congregátiónál t ö r t é n t elkönyvelési n y u g t á t . Most, midőn a b b a a helyzetbe j u t o t t a m , h o g y közvetlenül is kifejezzem köszönetemet és b o g y biztosítsam, miszerint ezen sz. Congregatio de P r o p , fide szorosan kívánságá-nak megfelelően fogja ugy az első évi, mint a következő évi k a m a t o k a t felhasználni. Midőn ő szentsége tudomást szerzett az ön által felajánlott összegről, ő azt j ó v á -h a g y t a és áldását adta a l a p í t v á n y á r a ; uralkodói jóindu-latának akarván kifejezést adni, uraságodnak kegyelmesen külön pápai áldását adja és egyszersmind a „ P r o Ecclesia et Pontifice" keresztet adományozza, a mely a hozzátartozó oklevél kíséretében a bécsi nunciatura u t j á n lesz átküldve. Ezzel, örömmel az Úrtól minden j ó t kívánok. Odaadó szolgája Vanutelli Vincze
bí-boros.
O szentsége, mint a levélből kitűnik, külön pápai áldást és külső elismeréseül a „ P r o Ecclesia et Pontifice"
ezüst érdemkeresztet adományozta f t . Döller urnák.
A keresztet még junius 9-én á t a d t á k Nyitrán a kitünte-t e kitünte-t kitünte-t n e k , de ugy, hogy senki sem kitünte-t u d o kitünte-t kitünte-t róla semmikitünte-t. E s csak e héten j u t o t t egészen véletlenül t u d o m á s r a ; a mi szintén csak az a d o m á n y o z ó határtalan szerénységére vezethető vissza.
RELIGIO. 31