A játékok előtt való nap délutánján Ilderim a versenyhez tartozó minden tulajdonát a városba vitette, úgy hogy a ligetből való kimozdulása valamely törzs vándorlásához hasonlított. Az útfélen levő nép nem mulasztotta el, hogy jót ne kacagjon ezen a tarka meneten; de Ilderim nem törődött ezzel, csak arra gondolt, hogy tizenkét óra mulva bottal ütheti a nyomát, aki üldözni akarja. Az ember sohasem biztosabb, mint mikor kinevetik; és a ravasz, vén arab tudta ezt.
Ilderim is, meg Ben-Húr is úgy vélekedtek, hogy Messzala nem fog erőszakos eszközökhöz nyúlni velök szemben, csak a cirkuszban való mérkőzés után. Ha ott vereséget szenved, kivált ha Ben-Húrtól szenved vereséget, azonnal el lehetnek készülve a legrosszabbra, amit csak Messzala tehet; nem fog várakozni a Grátusztól érkező utasításokra sem. Eszerint tették meg intézkedéseiket, hogy a veszély útjából kitérjenek. Most jókedvvel lovagoltak együtt, nyugod-tan bízván a holnapi sikerben.
Az úton Mallukhra bukkantak, ki már várakozott rájuk és meghozta a játékok programmját, melyet átadott Ilderimnek; azután Ben-Húrhoz fordult:
- Fogadd szerencsekívánataimat, Arriusz fia. Most már semmi sincs, ami megakadályozza mérkőzésedet Messzalával. A te szined fehér, a Messzaláé skárlát és arany. A gyermekek már fehér szalagokat kinálgatnak az utcákon; holnap a városban minden arab és zsidó azt fog vi-selni. A cirkuszban meglátod, hogy a fehér mily szépen osztozni fog a pirossal a karzatokon.
- A karzatokon... de nem a Porta Pompae fölött, a versenybirák székén.
- Nem; ott a skárlát és arany fog uralkodni. De ha nyerünk - Mallukh fölkacagott az örömtől erre a a gondolatra: - ha nyerünk, hogyan fognak reszketni a méltóságos urak! Fogadni fog-nak, természetesen, mert gúnyolnak mindent, ami nem római... kettőt, hármat, ötöt tesznek egy ellen Messzalára, mert ő római. Hangját meghalkítván tette hozzá:
- Nem illik a zsidónak, aki a templomban foglal helyet, hogy pénzét ily kockára tegye; de bízván, lesz egy barátom a konzul ülése mögött, aki az ajánlatokat hárommal, vagy öttel, vagy tízzel egy ellen elfogadja... mert a bolondulás ily magasra hághat. Hatezer sékelt bocsátottam rendelkezésére ebből a célból.
- Ej, Mallukh - szólt Ben-Húr vidáman, - ha ma éjjel találkozol barátoddal, adj neki utasítást, hogy iparkodjék Messzalával és társaival fogadni; Ilderim négyese legyen a Messzaláé ellen.
- Ennek az lesz a hatása, hogy az érdeklődést a ti versengéstekben összpontosítja, - mondta Mallukh.
- Épen ezt akarom, Mallukh.
Mallukh fürkészőleg fordítá szemét Ben-Húrra, aki így folytatta:
- Ne nyerjem-e vissza, amit elrabolt tőlem? Más alkalom nem igen lesz. Bár a vagyonában is épúgy megtörhetném, mint büszkeségében! Jákob atyánk nem vehetné rossz néven.
Az eltökélt akarat kifejezése ült szép arcára, míg tovább beszélt:
- Igen, úgy legyen! Hallod, Mallukh! Ajánlj talentumokat, ha akadna valaki, aki oly nagyot merne. Öt, tíz, húsz talentumot; igen: ötvenet, ha a fogadás magával Messzalával lehetne.
- Hatalmas összeg ám az - aggodalmaskodott Mallukh. - Biztosítékot kellene szereznem.
- Meglesz. Menj Szimonideszhez és mondd meg neki, hogy szivem kivánja az ellenségem megrontását és az alkalom oly rendkívüli sikert igér, hogy ily kockázatokat választhatok. A mi részünkön lesz atyáink Istene. Menj, jó Mallukh. Ne szalaszd el ezt.
- Még egy dolog van, - szólt most Mallukh, bucsúzás előtt. - Nem férkőzhettem magam Messzala kocsijához, de másvalakim volt, aki megmérte azt; és az ő jelentése szerint a kerék agya egész tenyérnyivel magasabban van a földtől, mint a tiedé.
- Egy tenyérnyivel! Oly sokkal? - kiáltott Ben-Húr vidáman. - Azután Mallukh fölé hajolt és halkabban mondta: Mivel Júda fia vagy, Mallukh, és hű vagy atyádfiaihoz, bérelj egy ülést a diadalkapu fölötti karzaton, az oszlopok homlokzatán lévő erkély alatt és jól vigyázz, mikor a fordulókat ott csináljuk; jól vigyázz, mert én... Nem, Mallukh, hadd maradjon kimondatlan!
Csak menj oda és jól vigyázz.
E pillanatban Ilderim felkiáltott.
- Hah! Isten fényességére! mi ez?
Odanyujtotta a programmot Ben-Húrnak, hogy olvassa. Hat résztvevő volt mindössze - csak négyesek voltak megengedve; és, hogy a föllépés érdekesebb legyen, a versenyzők mind egyszerre futtatnak a futtatáshoz. Azután következett mindegyik négyes leirása:
I. A korinthuszi Lizippusz négyese: két szürke, egy pej és egy fekete; tavaly Alexandriá-ban, azután Korinthuszban versenyzett, hol nyertesek voltak; hajtó: Lizippusz. Szine: sárga.
II. A római Masszala négyese: két fehér, két fekete; tavaly a Cirkusz Maximuszban előadott cirkuszjátékok győzői; hajtó: Messzala. Szinek: skárlát és arany.
III. Az athénei Kleanthesz négyese: három szürke, egy pej; tavaly az iszthmoszi játékoknál nyertek; hajtó: Kleanthesz. Szin: zöld.
IV. A bizanci Dikéusz négyese: két fekete, egy szürke, egy pej; az idén: Bizanciumban nyertek; hajtó: Dikéusz. Szin: fekete.
V. A szidóni Admétusz négyese: mind szürke. Háromszor pályáztak Cezáreában és háromszor győztek; hajtó: Admétusz. Szin: kék.
VI. Ilderimnek, a sivatag sejkjének négyese. Mind pej; először versenyeznek; hajtó:
Ben-Húr, zsidó. Szin: fehér.
Hajtó: Ben-Húr, zsidó!... Miért ez a név «Arriusz» helyett? Ben-Húr Ilderimre nézett. Meg-értette az arab fölháborodását. Mind a ketten ugyanarra a következtetésre jutottak: a kéz Messzala keze volt!
***
Alig borult az este Antiókhiára, mikor az Omfalusz, csaknem a város közepén, olyan lett, mint egy háborgó forrás, amelyből minden irányba, de kivált lefelé a Nimfeumhoz és keletre s nyugatra, Heródes oszlopcsarnoka hosszában rengeteg népáradat hullámzott ide-oda. Csak-nem mindenki a holnapi futtatásra hirdetett kocsiversenyzők egyikének vagy másikának szineit viselte és sajátságos módon három szin volt túlsulyban: a zöld, a fehér, a skárlát és arany.
A szigeten levő palota szalónjában ismét égett az öt nagy gyertyatartó. A társaság csaknem ugyanaz, amelyet már látunk ottan. A divánon ott hevernek az alvók meg a ruharakások és az asztalokon most is zörög a kocka. De a társaság nagyobb része semmit sem csinál. Körül-sétálnak, rettentően ásítoznak, vagy megállnak, amint egymással találkoznak, hogy semmisé-gekről szót váltsanak. Most már unatkoznak, mert a feladatukat elvégezték: vagyis jegyzőtáb-lácskáik tele vannak fogadásokkal minden versenyre: a futásra, a birkózásra, az ökölvivásra;
szóval mindenre, - a kocsiversenyt kivéve. Erre pedig azért nem, mert nem találnak senkit, aki egy dénárt is kockára tenne Messzala ellen. A szalonban nincs más szin, csak az övé és senkise gondol az ő vereségére. Hiszen egy császári lanista készítette elő és az ő lovai nyertek a Cirkusz Maximuszban is a legutolsó játékok alkalmával. És aztán - ó, igen... Messzala:
római! Ő maga ott ül az egyik sarokban, a divánon pihenve. Körülötte, ülve vagy állva, rendes bámulói vannak, akik kérdésekkel zaklatják. Majd nyilik az ajtó, amelyen Drúzusz és Ceciliusz lépnek be.
- Ah! - kiáltja az ifjú herceg, Messzala lábainál a divánra vetvén magát. - Ah, Bakhuszra, fáradt vagyok!
- Hol jártál? - kérdezte Messzala. - És láttál-e valamit, ami érdekes?
- A fehérek menetét, - felelte Drúzusz, félig fölemelkedve. - A fehérek egy pártjával találkoz-tunk és zászlójuk is volt. De... ha, ha, ha!... Csőcselék volt a sivatagból, Messzalám és bélzabálók a jeruzsálemi jákob-templomból. Mi közöm lett volna hozzájuk?
E pillanatban fönt, az ajtó körül hangos fölkiáltás hallatszott; és mivel a zaj egyre tartott, a kockajátékosok abbahagyták játékaikat, az alvók fölébredtek, a szemüket dörzsölték, elő-húzták tábláikat és a közös középpont felé siettek. Az idegen vendég, a tolongás oka, ugyanaz a tisztes zsidó volt, aki együtt érkezett hajón Ben-Húrral. Komolyan, nyugodtan lépett be.
Ruhája kifogástalan fehér volt; olyan volt turbánjának a kelméje is. A fogadtatásra meg-hajolva és mosolyogva, lassan a középső asztal felé tartott. Odaérkezvén, úri módon összevonta maga körül ruháját, leült és intett a kezével. Az ujján csillogó drágakő nem csekély mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csönd legyen.
- Rómaiak - kezdte - legnemesebb rómaiak, üdvözöllek titeket!
- Kedélyes, Jupiterre! Ki ez? - kérdezte Drúzusz.
- Egy zsidó kutya - felelte Messzala - a neve Szanballat, a hadsereg szállítója; lakása Róma;
roppant gazdag; azzá lett, mert szállításokat vállal, melyeket sohasem szállít. Gonoszságokat sző, de finomabban, mint a pókok szövik pókhálóikat. Jertek, Vénusz övére! csípjük meg őt!
Fölállt, amint beszélt és Drúzusszal a tömeghez csatlakozott, mely a szállító körül tolongott.
- Az utcán jutott tudomásomra, - folytatta a zsidó, előszedvén tábláit, melyeket kinyitott az asztalon - hogy a palotában nagy a kedvetlenség, mivel a Messzalára tett ajánlatokat senki se tartja. Az isteneknek, tudjátok, áldozatokra van szükségük; és én itt vagyok. Látjátok szine-met; fogjunk a dologhoz. Előbb megállapítjuk a különbséget, aztán az összeget. Mennyit adtok nekem Messzala ellen Ben-Húrra?
A merészség szemmelláthatóan megdöbbentette a hallgatókat.
- Siessetek! - unszolta őket a zsidó. - Dolgom van a konzulnál.
- Kettőt egyre! - kiáltott avagy féltucat ifjú egy hangon.
- Micsoda! - gúnyolódott a szállító meglepődve. - Csak kettőt egyre, és a tietek római?
- Végy hát hármat.
Hármat mondasz?... csak hármat?... és az enyém csak egy zsidó kutya? Adj négyet! -folytatta Szanballat.
- Megvan a négy - szólt hirtelen az egyik, akit bántott ez a gúny.
- Ötöt... adj ötöt - sürgette a szállító állhatatosan.
Mély csönd támadt a gyülekezetben. Majd Szanballat ismét megszólalt:
- A konzul... a ti uratok és az enyém... vár reám. Adjatok ötöt... Róma becsületeért, ötöt.
- Legyen hát öt! - szólt valaki, mert bosszantotta a zsidó kihivó modora.
Nagy éljenriadal, mozgás támadt és ekkor Messzala maga is beleavatkozott a fogadásba.
- Legyen öt - mondta fölényesen.
Szanballat mosolygott és az irásra készült.
- Ha cézár holnap meghal, - mondta csipősen - Róma nem veszt el mindent. Legalább van egy másik, aki bátorsága miatt elfoglalhatja a helyét. Adj hatot, kérlek.
- Legyen hat - felelte Messzala.
Új kiáltás támadt, mely hangosabb volt, mint az első.
- Legyen hat - ismétlé Messzala. - Hat egyre, a különbség a római és a zsidó között. És, meg-állapodván a különbségben, ó megváltója a disznóhúsnak, most fogjunk hozzá. Az összeget...
és gyorsan. A konzul érted küldhet és én akkor ki vagyok fosztva, mert elvesztem a nyere-séget.
Szanballat föl sem vette, hogy most rajta nevetnek, hanem gyorsan írt és az irást odanyujtotta Messzalának.
- Olvasd, olvasd! - követelte mindenki. És Messzala olvasta.
Jegyzék. - Kocsi-verseny. A római Messzala, a szintén római Szanballattal fogadván, azt mondja, hogy legyőzi Ben-Húr zsidót. A fogadás összege húsz talentum. A különbözet Szanballat részére: hat az egyre.
Tanuk:
Szanballat.
Nem volt semmi nesz. Oly nagy volt a meghökkenés, hogy senki se moccant és minden szem Messzalát leste, hogy mit fog tenni vagy szólani. Ő pedig szintén mozdulatlanul állt és agyában egymást kergették az ellentétes gondolatok. Érezte, hogy a tekintélye forog kockán és szerette volna megölni a zsidót, mialatt tétovázott, hogy mit tegyen. Ha vonakodik aláírni, vége a becsületének. És mégse írhatta alá, mert nem volt száz talentuma, sőt ennek az összeg-nek az ötödrésze sem. Szótlanul állt pár pillanatig és az arca elsáppadt. Végre egy eszme jött segítségére.
- Te zsidó! - kiáltott föl dölyfösen. - Hol van neked húsz talentumod? Mutasd meg.
Szanballat kihivó mosolya fokozódott:
- Itt - mondta és egy papirost nyujtott át Messzalának.
- Olvasd, olvasd! - követelték a körüllevők, mind fölállva.
És Messzala ismét olvasott:
Antiókhia, Tammúz 16. napján.
Az előmutatónak, a római Szanballatnak, rendelkezésére áll nálam ötven talentum, császári pénzben,
Szimonidesz.
- Ötven talentum, ötven talentum! - visszhangozta a tömeg elálmélkodva.
Ekkor Drúzusz jött megmentésére.
- Herkulesre! - kiáltott föl Drúzusz hitetlenül. - A papiros hazudik és a zsidó is hazug.
Cézáron kívül kinek áll a rendelkezésére ötven talentum? Le a szemtelen fehérrel!
A kiáltás dühös volt és dühösen ismételték; de Szanballat ülve maradt és mosolygása annál bosszantóbb lett, minél tovább tartott. Végre Messzala megszólalt.
- Csend! - kiáltotta harsányan. - Egy az egy ellen, honfitársaim... egy az egy ellen és ne mindannyian: tiszteletből ősi római nevünk iránt... Ó, te körülmetélt kutya! - folytatta Szanballathoz fordulva - hatot adtam neked egy ellen, nemde?
- Annyit, - bólintott a zsidó nyugodtan.
- Jó, - hagyta helyben Messzala - most pedig megállapítjuk a fogadás összegét. Írj hát ötöt a húsz helyébe.
- Van annyid? - kérdezte Szanballat komolyan.
- Az istenek anyjára, meg fogom mutatni az elismervényeket - felelte Messzala.
- Nem, az ily derék rómainak a szava is elég - mondta a zsidó. - De kerekítsd ki legalább az összeget... adj hatot és én irom.
- Írd hát úgy - hagyta rá a római.
És azonnal kicserélték az irásokat, mire Szanballat fölkelt és körülnézvén, mosolygás helyett vigyorgott. Egy emberfia se ismerte jobban azokat, akikkel dolga volt, mint ő. Ismét intett a kezével és így szólt:
- Rómaiak, még egy fogadást, ha mertek! Öt talentumot öt talentum ellen, hogy a fehér fog győzni. Együttesen szólítlak föl benneteket.
Az előkelő társaság meglepetése még nagyobb lett, mint az imént volt. Senkise tudott szólani:
oly páratlan vakmerőségnek tetszett, hogy a szállító pari-fogadást ajánl egy zsidóra - Messzala ellen!
- Micsoda! - ingerkedett Szanballat még hangosabban. - Szájról-szájra járjon holnap a cirkuszban, hogy egy zsidó kutya a palota szalonjába ment, mely római nemesekkel volt teli...
köztük egy cézár sarjadéka... öt talentumot ajánlott nekik egy az egyre Messzala ellen és nem volt bátorságuk azt elfogadni?
Ez a vágás talált és megnyitotta a néma ajkakat.
- Legyen meg, ó szemtelen! - kiáltott föl Drúzusz: - írd meg a kihivást és hagyd az asztalon.
Holnap, ha látjuk, hogy csakugyan oly sok pénzed van a reménytelen kockázatra, én, Drúzusz igérem, hogy elfogadjuk az ajánlatot.
Szanballat újra írt és fölkelvén, mint mindig, nyugodtan mondta:
- Ime, Drúzusz, az ajánlatot nálad hagyom. Ha aláírjátok, küldd hozzám bármikor a verseny megkezdése előtt. A konzulnál, a Porta Pompae fölötti ülésben leszek. Béke veletek; béke mindnyájatokkal.
Meghajtotta magát és távozott, nem törődvén a csufondáros kiáltozással, mely kikisérte az ajtón..., Ám a pazar fogadás története még azon éjjel elterjedt az utcákon és a városban; és Ben-Húrnak, aki a négyessel együtt feküdt le, szintén elbeszélték azt, valamint azt is, hogy Messzala egész vagyona kockán forog.
És Ben-Húr még sohasem aludt olyan jóizűn, mint ezen az éjszakán, mely megelőzte a bosszú napjának hajnalát.
A cirkuszban.
Az antiókhiai cirkusz a folyam déli partján, csaknem a sziget átellenében állott és semmi tekintetben sem különbözött a rómaiak hasonló épületeitől. Mivel a játékokat a legszorosabb értelemben a közönség számára rendezték, a cirkuszba mindenkinek szabad bemenetele volt, de a nép ez alkalommal mégis félt, hogy nem lesz hely a számára és ezért már az előadások megkezdése előtt való napon jókor elfoglalták a szomszédos üres utcákat és tereket, hol ideiglenes tanyázásuk táborozó hadseregre emlékeztetett. Éjfélkor kitárták a bejáratokat és a csőcselék, betódulván, elfoglalta a számára kijelölt negyedeket, ahonnan, földinduláson vagy fölfegyverkezett katonaságon kívül, semmise lett volna képes kimozdítani őket. Az éjszakán át a padokon bóbiskoltak és ott reggeliztek, türelmesen és kiváncsian várván a játékok kez-detét.
A jobbmódú nép, ülőhelyei biztosítva lévén, a reggel első órája táján kezdett a cirkusz felé mozdulni; a nemesek és nagyon gazdagok gyaloghintón és formaruhás szolgák kiséretében jelentek meg. A második órában a tolongás a városból szakadatlan és megszámlálhatatlan áradathoz hasonlított.
Amint a fellegvárban a hivatalos napóra árnyékmutatója a második óra felének elmultát jelezte, a légió, teljes fölszereléssel és fényes lobogódíszben, pontosan lejött a Szulpiusz-hegyről; és mikor az utolsó kohorsz utócsapata is eltünt a hidon, Antiókhia betü szerint üres volt, mivel a sokaság a cirkuszba költözött belőle.
A harmadik órában végre a trombiták megharsanása csendet követelt és a százezer személyt meghaladó tömeg tekintete rögtön a cirkusz keleti szárnya felé fordult. Lenn volt a földszint, melynek közepét széles, boltíves átjáró szakította meg; ez volt a Porta Pompae és fölötte volt a legionárius-zászlókkal és jelvényekkel nagyszerűen diszített páholy, melyben a konzul ült.
Az átjáró mindkét oldalán voltak az istállók, melyeket karceresznek hívtak s elülről mindegyi-ket tömör kapuk védték. Fölöttük volt az alacsony mellvédővel ellátott párkányzat, amely mögött az ülések emelkedtek.
Közvetlenül a Porta Pompae alatt van az aréna, tekintélyes kiterjedésű, sima tér, melyet finom, fehér homok borít. A futtatást kivéve, minden verseny itt fog lefolyni. Ezen a homokos arénán túl márványtalapzat van, mely három alacsony, szürke kőből faragott kúpidomú oszlo-pot tart; ezek az első sorompók, és a versenyfuttatás kezdő és befejező pontját jelzik. A talapzat mögött 10-12 láb szélességű és 5-6 láb magasságú fal kezdődik, mely innen épen kétszáz rőfnyire, vagyis egy olimposzi stádiumra terjed. A versenylovak a futást az első sorompó jobb felén kezdik meg és a fal mindig baljuk felől marad. A verseny kezdő és befejező pontjai tehát egyenest a konzullal szemközt, az arénán túl esnek; és épen azért az ő ülése, természetesen, a legkivánatosabb volt a cirkuszban.
Az erkély nyugati végén a pálya félkör alakban végződik és úgy van szerkesztve, hogy két nagy karzatot tart fönn. Közvetlenül a mellvédő mögött, az erkély födelén van az első ülés, honnan a következő padok emelkednek és mindegyik magasabb, mint az előtte való; rend-kívül érdekes látvány tárul itt a szem elé: az egymás fölé emelkedő padok sokasága, mely emberi arcoktól vöröslik és ragyog s a különböző szinű öltözetektől tarkállik.
Most a Porta Pompae felől hangok és zene zajának összhangzatos vegyüléke támad. Hirtelen kitódul a menet énekkara, mellyel az ünnepség kezdődik; azután a rendező és a város polgári hatóságai, a játékok adói következnek díszruhákban, virágfüzérekkel; mögöttük az istenek;
némelyeket emberek hordoznak gyaloghintókon, másokat pedig nagy, négykerekű, pazarul diszített kocsikon húznak; azután ismét a nap versenyzői, mindegyik aszerint öltözve, amint
futni, birkózni, ugrani, öklöződni vagy hajtani akar. Az arénán lassan áthaladván, a menet tovább megy, hogy körutat tegyen a versenypályán. A látvány szép és impozáns. A tetszés zsivaja megelőzi őket, mint ahogy a víz hullámzik és emelkedik a mozgó csónak előtt.
Az atléták fogadtatása még ennél is zajosabb, mert nincs ember a gyülekezetben, aki vala-mennyibe ne fogadott volna reájuk, habár csak egy fillérbe vagy garasba is. És ahogy a csoportok elvonulnak, a kegyelteket hamarosan felfödözik; nevük vagy hangosan kiválik a zajból, vagy jobban elárasztják őket virágokkal és koszorúkkal, melyeket az erkélyről dobál-nak le. És ha kétséges volna, hogy melyik a legnépszerűbb játék, az most eldől, mert betódulnak a futtatók. A kocsik pompájához és a lovak csodás szépségéhez a hajtók adják a látványos keretet. Legfinomabb gyapjúkelméből készült, rövid, ujjatlan tunikájuk a megjelölt szinekből van. Mindegyiküket lovász kiséri, kivéve Ben-Húrt, aki valamely okból - talán bizalmatlanságból - egyedül akart menni; a többiek mind sisakosak, de ő nem. Midőn köze-lednek, a nézők a padokra állanak, a lárma észrevehetően erősödik és ugyanekkor az erkélyről repülő virágok zápora hull a kocsikra, melyek csaknem szinültig megtelnek.
Valamint a többi versenyzőknél, úgy itt is nagyon hamar kitünt, hogy némely hajtó nagyobb kegyben áll, mint mások; és ezt követi az a felfödözés, hogy a padokon csaknem mindenki, az asszonyok és gyermekek épúgy, mint a férfiak, bizonyos színt viselnek, leggyakrabban mell-vagy hajszalagot: majd zöldet, majd sárgát, majd kéket; de a roppant tömeget gondosan szem-ügyre véve, világos, hogy a fehér és a skárlát-arany a túlnyomó. A lelkesedés tehát leginkább a zsidónak meg a rómainak szól. És ahogy a hajtók a körmenetben tovahaladnak, az izgalom nőttön-nő; a második sorompónál, hol, különösen a karzatokon, a fehér az uralkodó szín, a nép, virágai fogytán, kiáltásokkal hasogatja a levegőt.
- Messzala! Messzala!
- Ben-Húr! Ben-Húr!
A menet befejeztével a pártoskodók leülnek és izgatott párbeszédek kezdődnek.
- Ah, Bakhuszra! nem volt-e szép? - kiáltja egy asszony, akinek romanizmusát a hajában lengő szinek elárulják.
- Ah, Bakhuszra! nem volt-e szép? - kiáltja egy asszony, akinek romanizmusát a hajában lengő szinek elárulják.