Könyvünk záró fejezetét talán azzal a gondolattal érdemes kezdenünk, hogy reményeink szerint több új elemmel sikerült kiegészítenünk a hazai, idővel foglalkozó szociológiai, valamint más tudományterületekhez kapcsolódó kutatásokat. Az első fejezetek fontos célja az volt, hogy annak az átköté-sekben megfogható hiátusnak hozza közelebb a megoldását, amely az idő szociológiájának elméleti és empirikus részei között figyelhető meg. A hazai kutatások esetében alig találunk arra példát, hogy az időfelhasználás vizsgá-lata előtt az elméleti alapozásra is kísérletet tegyenek92. A tágabb társada-lomtörténeti, mentalitástörténelmi összefüggések nélkül azonban igen ne-héz az olyan problémák megértése, mint például a falusi lakosok időbelisé-gének átalakulása a huszadik század második felében – ráadásul ezek le-nyomata még napjaink hallgatói életmódjában is megfogható. De megem-líthetjük az ifjúság helyzetének az utóbbi évtizedben történt nagymértékű, az idővel kapcsolatos területeken tapasztalható változásait, amelyek nehe-zen közelíthetők meg például a posztmodern időbeliség ismerete nélkül. Az elméleti jellegű írások esetében viszont sok esetben az empíria hiányzik: a két terület talán éppen amiatt, hogy az idő kutatása nem a legkiforrottabb ága a szociológiának, még nem illeszkedik tökéletesen egymáshoz.
Az első fejezetek másik kiemelésre érdemes törekvése az volt, hogy az időszociológia interdiszciplináris jellegét hangsúlyozza, ugyanis az idő fo-galma, de még a társadalmi idő kategóriája sem szorítható be mindössze egyetlen tudományterület határai közé. Az elméleti részek tehát jelentős mértékben kapcsolódnak az antropológiához, a településföldrajzhoz, a köz-gazdaságtudományhoz, sőt egyes esetekben még a biológiai kutatásokhoz kötődő eredményekhez is. Az idő ugyanis olyan univerzális és relatíve meg-foghatatlan fogalomnak tekinthető, amely igényli ezeknek a különböző megközelítési módoknak a meglétét, valamint bizonyos szinten ezek szinte-tizálását is, még ha a különböző paradigmák egymástól néha gyökeresen eltérő alapokon is állnak.
A hallgatók időfelhasználása és időbelisége éppen azért mutat egyedi, a társadalom minden más csoportjától eltérő vonásokat, mert a végzett tevé-kenységeik rendszere és hangsúlyai nagyrészt a felsőoktatási intézmények sajátos intézményi adottságaiból eredeztethetők. Ez azonban minden egyes egyetemi-főiskolai kar esetében egyéni jellegzetességeket mutat – ahogyan
92 Léteznek azonban kivételek a magyar nyelven megjelent munkák között is – ilyen
Összegzés
azt az empirikus kutatás hangsúlyozza is –, és nagymértékben eltér a közép-iskolák világától.
Az elméleti keretekkel kapcsolatban szintén kiemelésre érdemes az if-júságszociológiához kötődő fejezet. Az adatsorok ugyanis az itt felvázolt tágabb összefüggések nélkül a „levegőben lógnának”; és itt gondolhatunk akár az iskolai ifjúsági korszak kialakulásának, akár pedig az életpályák diffe-renciálódásának a tényére. Ezek az elméletek magyar nyelven is hozzáfér-hetők, összekapcsolásuk az időfelhasználással és az időbeliséggel azonban talán mégsem kellően hangsúlyozott. A szervezeti idő fogalma szorosan kapcsolódik az idő szocializációjához, hiszen a gyermekek és a fiatalok a nevelési intézmények keretei között ismerkednek meg az idegen idővel, amely később felnőtt éveik nagy részét is dominálni fogja. A szervezeti ke-retek milyensége rányomja a bélyegét az organizációk tagságának időkezelé-sére és az autonómiák mértékére.
Az időmérleg-vizsgálatok történetének, módszertanának és eredménye-inek áttekintése esetében arra törekedtünk, hogy a magyar nyelven is bősé-gesen rendelkezésünkre álló ismerethalmazt újszerű adatokkal, metódusok-kal és magyar nyelven nem olvasható információkmetódusok-kal, kutatási eredmények-kel egészítsük ki. Különösen igaz ez a kijelentés a hallgatói időfelhasználás területére, amely szinte kizárólag a nemzetközi szakirodalom alapján ismer-hető meg. A fejezet fontosságát az is aláhúzza, hogy az itt leírtakhoz viszo-nyítva rajzolódnak ki előttünk elemzésünk módszertani korlátai éppen úgy, mint a kutatásnak azon jellegzetessége, hogy más vizsgálatokban fel nem használt szempontokat emel be az időfelhasználás elemzésébe. Az első fejezetek összességükben tehát a hazai időmérleg-vizsgálatok gyakorlatához képest másfajta alapokat nyújtanak, ami a hasonló kutatásokhoz általános-ságban kapcsolt elméleti részekhez képest inkább tekinthető időszociológiai szempontú megközelítési módnak.
Az empirikus vizsgálat legfontosabb célja az volt, hogy egyrészt nagyvona-laiban feltárja a hallgatói időfelhasználás sajátosságait, másrészt pedig azok-nak a változókazok-nak a körét, amelyek alapvetően befolyásolják az egyes időrá-fordításokat. Az elemzés során talán nem is a tevékenységek órákban-percekben való meghatározása hozott lényeges eredményeket, hanem bizo-nyos, a független változók által okozott hatások, ezek irányai, valamint az egyes tevékenységek egymást valószínűsítő és kioltó hatása, és végül annak a képnek az egésze, amely a hallgatói életmódról a statisztikai elemzések lezárásával kirajzolódott előttünk. Fontos azt is megjegyezni, hogy az elem-zési szempontok egy része az időmérleg-vizsgálatok szemszögéből nézve
Összegzés mindenképpen újszerűnek tekinthető (például az egyetemi-főiskolai karok változója vagy a tartózkodási hely), és mivel a vizsgált populációt a felsőok-tatásban résztvevő nappali tagozatos hallgatók képezték, ezek kihagyása jelentős hiányosságokat eredményezett volna.
A kapott időráfordítások az egyes változókkal rendkívül szoros kap-csolatot mutattak. Ez mondható el például a nemek, a karok vagy a hagyo-mányos szabadidő-orientációs index alapján képzett három csoportról. Más esetekben azonban szinte alig találunk szignifikáns összefüggéseket: ilyen például a 2005-ös adatbázis során a szülők iskolai végzettsége, a településtí-pus, de az átlagostól kevesebb kapcsolatot produkált a modern szabadidő mutatója is.
A táblázatokból leolvasható kapcsolatok alkalmanként a KSH vizsgála-taihoz hasonló, egyáltalán nem meglepő eredményeket mutattak fel. Ide sorolhatók például a fiúk és a lányok között meghúzódó különbségek egyes elemei a házimunka vagy a vásárlás esetében. Nem tekinthető meglepőnek az sem, hogy a számítógéppel kapcsolatos tevékenységek mind a három táblán a fiúk előnyét rajzolták ki. Az egyetemi-főiskolai karok változója esetében nem rendelkezünk olyan összehasonlításra alkalmas adatokkal, amelyek arra vonatkoznának, hogy az egyes hallgatói csoportok milyen, az időráfordítás területén megfogható sajátosságokkal bírnak. Kiemelésre ér-demes tény, hogy ez a változó a legtöbb tevékenység időtartamával szoros kapcsolatban áll, és erős összefüggéseket mutat az elemzés független válto-zóival is (gazdasági tőkével való ellátottság, szülők iskolai végzettsége, sza-badidős típusok). A kapott adatok plasztikusan rajzolják ki az egyes karok-nak az életmód területén tapasztalható jellegzetességeit, amelyek több eset-ben igen komoly differenciákat mutatnak mind az órákban és percekeset-ben mérhető adatok, mind pedig a tevékenységeket végzők arányai területén.
A településtípus, a tartózkodási hely, valamint a szülők iskolai végzett-sége az időráfordítások elenyésző részét befolyásolták. A kirajzolódó össze-függések azonban csak ritkán tekinthetők meglepőnek. Azt is meg kell je-gyezni, hogy a településtípus a magyar társadalom időmérleg-vizsgálata so-rán sokkal komolyabb eltéréseket generál, hiszen a KSH a fővárosban, me-gyeszékhelyeken, kisebb városokban, illetve a falvakban élők életmódja között jelentős differenciákat mutat ki. A változónak a hallgatói mintán belüli hatása azonban alig pár tevékenységgel függ össze, leginkább az órai részvétel, valamint a kereső munka esetében találjuk ennek nyomát. A tar-tózkodási hely típusa a legszorosabb összefüggést a pihenéssel mutatja;
ebben az esetben a bejárók azok, akik magasabb összesített, illetve az ará-nyokban is jelentkező értékekkel bírnak. A szülők iskolai végzettségének
Összegzés
vizsgálatakor szintén nem sok esetben találunk szignifikáns kapcsolatokat.
A gazdasági tőke hatása már jelentékenyebbnek mutatkozott: például a 2005-ös adatbázisban csökkentette az olvasásra fordított összesített, és a tanulásra, valamint az olvasásra fordított tényleges időtartamokat, ugyanak-kor növelte a számítógép-használat arányait.
A szabadidő-orientációs típusok is jelentősen befolyásolták a diákok életmódjának az időtartamokkal jellemezhető részét. A modern kategória csökkentette a háztartási munka, és növelte a számítógéppel kapcsolatos tevékenységek hangsúlyát (bár ez utóbbiak közül a tényleges időráfordítá-sok esetében csupán az internethasználat mutatott szignifikáns összefüg-gést), a hagyományos orientációs értékek pedig a tanulással kapcsolatos tevékenységek, az olvasás, valamint a házimunka időráfordításait emelték meg, míg a társas élet és a televíziózás esetében ellentétes irányú kapcsolat mutatkozott. A két kategória magas értékei tehát a háztartási munkák terü-letét ellentétesen befolyásolták.
Igyekeztünk megvizsgálni az akadémiai idő hallgatói eredményességre gyakorolt hatását is – az ezen a területen lefolytatott nemzetközi kutatások adatai nem egyértelműek. Szoros együtt járást a tanulással kapcsolatos rá-fordítások, valamint a diákok tudományos mutatói között azonban nem sikerült találnunk.
A korreláció-elemzés során a modellből kiemeltük a korábban felhasz-nált független változók hatásait, és az így kapott eredményekből az egyes tevékenységek időtartamainak együtt járását, valamint ezen kapcsolatok irányát olvastuk le. Az együtthatók szoros összefüggéseket mutattak ki az otthonra és háztartásra fókuszáló tevékenységek esetében (háztartási mun-ka, hobbi, vásárlás), valamint a tevékenységek ezen csoportja negatív irá-nyú szignifikáns kapcsolat fűzte az órai részvételhez, valamint a tanuláshoz.
A klaszteranalízis segítségével képzett csoportok sajátosságait áttekintve kijelenthetjük, hogy a felsőoktatás az időfelhasználás számos mintázatának teret biztosít, s a hallgatók döntési jogköre – amely elmozdíthatja őket akár a tanulás-orientált életforma, akár a passzív vagy a változatos szabadidő-felhasználás irányába – jelentősnek bizonyul. Fontos kiemelni, hogy kimu-tathatók voltak olyan hallgatói csoportok, amelyeknek életmódjában olyan, a felsőoktatáshoz szorosan kötődő elemek sem voltak dominánsak, mint az órai jelenlét vagy az olvasás. Hangsúlyoznunk kell, hogy a hallgatói időrá-fordítások független változói sajátos módon, a társadalom egészétől eltérő rendszerben érvényesülnek, valamint jelentősen alakítják azokat más, az országos vizsgálatokban nem felhasználható kategóriák is. Ilyen volt az egyetemek, főiskolák szervezeti kereteinek változója.
Összegzés Elemzésünkbe a kulturális tőke faktorait magyarázott változóként von-tuk be, s a diákok tevékenységeinek ráfordításaival több esetben is szignifi-káns kapcsolatot találtunk. Hangsúlyoznunk kell, hogy a diákok kulturális tőkéje szorosabban illeszkedett az időfelhasználáshoz, mint a szülőké.
Bár lehetőségeink egy longitudinális elemzésre korlátozottak voltak, a három adatbázis összehasonlításának segítségével igyekeztünk olyan tren-deket megrajzolni, amelyek a hallgatói életmód átalakulását az utóbbi évek-ben jellemezték. Lényeges folyamat a „screen time” kibővülése, amelynek egyes elemei jelentős eltéréseket mutattak (televíziózás, internethasználat), valamint kiemelendő az, hogy a magyarázó változók segítségével kialakított alminták esetében eltérő mértékben történt meg az átalakulás.
Mindezek ellenére a kutatás több esetben is komoly hiányosságokat mutat fel. Az adatok alaposabb felbontása például értelemszerűen sokkal mélyebb összefüggéseket rajzolt volna ki – ettől azonban bizonyos esetek-ben az alacsony elemszámok miatt el kellett tekintenünk, másrészt pedig a három adatbázis összevethetőségének hiányosságai szűkre szabták elemzési lehetőségeinket. Az időmérleg-vizsgálatok megfelelő módszertani apparátu-sával nem rendelkezve a kapott adatok más kutatásokkal való összevetésé-vel is óvatosan kellett bánnunk.
Mindezek ellenére úgy véljük, hogy a kutatás során feltérképezhetőkké váltak a hallgatói csoportoknak az időfelhasználás területén megragadható különbségei, valamint az ezeket a legnagyobb mértékben befolyásoló ténye-zők rendszere. A hallgatói populáció ugyanis – éppen úgy, ahogyan ez az ifjúság kapcsán is elhangzott – nem írható le egységes jegyekkel, hiszen életmódját, és ez által az időfelhasználását is számtalan tényező alakítja.
Tudnunk kell azt is, hogy az időszociológiai felmérések módszertani apparátusának és kutatási területének csupán egy részét képezik az időmér-leg-vizsgálatok – még ha a magyar nyelven hozzáférhető szociológiai szak-irodalom áttekintése után talán ez a kép rajzolódik is ki előttünk. Az idő-mérleg-technikák eszközével megragadható adatok azonban „csupán” szá-mok, s önmagukban nem tudják visszaadni azt a jelenséghalmazt, amelyet a campuson zajló mindennapok jelentenek. A diákok életvilágainak, életrit-musának feltérképezésére egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mér-tékben alkalmasak, miközben az időhöz való viszony sajátosságai, a percek-órák mélyén megbújó magyarázatok ezekben a dimenziókban is meghú-zódnak, vagy sokszor inkább innen eredeztethetők. Ezért tartjuk különösen fontosnak azt a tényt, hogy a kvantitatív adatokat kiegészíthettük egy kvali-tatív elemzéssel is, amely reményeink szerint plasztikusabban ábrázolja a diákok életmódját, és talán annak mélyebb megértését is lehetővé teszi. Az
Összegzés
interjúk szövegeiből egy önálló döntési lehetőséggel teli, posztmodern je-gyeket felvonultató életritmus képe bontakozik ki a szemünk előtt, amely a nyitott intézmények minden időre vonatkoztatható sajátosságát magán vise-li. Mert soha nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy bárme-lyik társadalmi csoport időhöz való viszonyáról alkotott képünk csak úgy válhat teljessé, hogyha annak mind a számokkal leírható, mind pedig a kva-litatív módszerekkel megközelíthető oldalára kellő figyelmet fordítunk.
Mindezt szabatosabban Ende a mára már klasszikussá vált filozofikus me-seregényében ekképp fogalmazta meg: „Mert ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek” (Ende 1986: 152).