A teljes termelés néhány problémájáról

798

^SZBKI-E

zetőnek ilyen kismértékű eltérés esetén azt kellene írnia, hogy ,,a relatív béralap—

tervtől való eltérés oka az, hogy a teljes termelési érték megállapításának idő—

pontjában még nem tudtuk pontosan, mekkora lesz a béralapfelhasználásunk".

Felsőbb szerveink azonban e bizonytalan- ságok ellenére úgy vélik, (vagy legalábbis

úgy viselkednek), hogy a teljes termelési

terv teljesítése havonta jellemzi a bér- alapfelhasználást. Ezért a vállalatok is komoly színezetet adnak a dolognak és

alapos érveket keresnek, amivel a túllé—

pést, illetve megtakarítást indokolják,

noha az egésznek —— valljuk be —- nincs sok értelme.

*

Reméljük, hogy a társadalmi és tudo—

mányos egyesületekben, üzemekben dol—

gozó közgazdászok, gazdasági vezetők és mindazok a szakemberek, akik ezekkela

kérdésekkel foglalkoznak, megtalálják a

helyes mutatószámrendszer kialakításának módját. Ehhez azonban szükséges a nyil-

vánosság bevonása, a vállalati szakembe—

rek véleményének meghallgatása.

Az elméleti fejtegetések és a Duna Ci—

pőgyárnál megkezdett új módszer kezdeti eredményei azt bizonyítják, hogy a válla-

latok irányitására lehet, és kell is jobb módszereket találni.

Második ötéves tervünk végrehajtása csak úgy lehetséges, ha azok az eszközök, amelyeknek alkalmazásával a végrehaj-

tást biztosítani akarjuk, célkitűzéseink

valóságos megvalósítására ösztönöznek, és azok a mutatók, amelyek alapján a

vállalatok dolgozói társadalmi megbecsü—

lésben és anyagi jutalmazásban részesül—

nek, nem a körülmények szerencsés vagy

szerencsétlen alakulását, vagy egyes ke—

vesbé öntudatos vállalati vezetők tudatos manőverezését, hanem a ténylegesen megvalósított, becsületes úton elért ered-

ményeket tükrözik.

Pásztor Endre

Beloianndsz Híradástechnikai Gyár tervgazdasági osztályvezetője

A teljes termelés néhány problémájáról

Elméleti és gyakorlati közgazdászain—

kat egyre inkább foglalkoztatja a' nép—

gazdaság irányítása, közelebbről jelenlegi tervezési és elszámoltatási rendszerünk

helyességének kérdése. Egyes folyóira—

tokban már 1954-ben többen foglalkoztak

a jelenlegi módszerek egyszerűsítésével,

így elsősorban Péter György elvtárs a

Közgazdasági Szemlében és Balázsi Sán-

dor elvtárs a Többtermelésben megjelent cikkében. Mindkét cikk nagy érdeklődést

váltott ki az elméleti és gyakorlati szak-

emberek körében és széleskörű vitát

eredményezett. Cikkünk a jelenlegi ter-

vezési és statisztikai metodika egyik fon- tos mutatószámával, a teljes termeléssel

és az ezzel szoros kapcsolatban álló bér-

alapellenőrzéssel foglalkozik.

1. Szükséges-e a teljes termelés tervezése és mérése?

A vállalat teljes termelése alatt ter—

melő tevékenysége'nek végső eredménye értendő; népgazdasági szinten a vállala—

tok teljes termelésének összegéből szá- mítható a társadalmi össztermék mutató—

ja. Ebből következik, hogy a népgazda—

sági tervezésben sziikséges a teljes ter-

melés megtervezése, mert enélkül az egyes ágazatok egymáshoz való arányát

sem tudnánk megtervezni, pedig ez a

népgazdaság fejlesztése szempontjából rendkívül fontos.

Népgazdasági, illetőleg minisztériumi

vagy iparági szinten tehát szükségesnek látszik a teljes termelés megtervezése, azonban csupán tájékoztató jellegű terv- előirányzatként és nem kötelező erejű

tervutasításként.

A következőkben röviden kifejtjük, hogy a teljes termelés, mint kötelező erejű tervutasítás, miért felesleges.

Ismeretes, hogy a teljes termelés hal- mozott mutatószám, amelyben az élő és

holt munka egyaránt jelentkezik. Mivel a halmozás különböző körülmények foly—

tán változhat — sőt előnyösebb tervtelje- sítés kimutatása érdekében teljesen feles-

leges halmozást is feltüntethetünk a tel—

jes termelés érdekében —— ez a mutató nem fogható fel valamely minisztérium vagy igazgatóság munkájának döntő fon- tosságú mérőszámaként.

A halmozásra jellemző az alábbi eset:

A Román Népköztársaság számára

1953—ban egy szódagyár egész berendezé-

SZEMLE

799

sét le kellett gyártanunk. A szódagyár fő- vállalkozójául a Láng Gépgyárat jelölték

ki és a szódagyár teljes értékét a Láng Gépgyár tervében tervezték. Az egyes berendezések (kazánok, kompresszorok stb.) értéke azonban külön is szerepelt az egyes alvállalkozók, így például DI-

MAVAG, Április 4. Gépgyár tervében.

Ennek következtében a Kohó— és Gép—

ipari Minisztérium, valamint a Gépipari

Igazgatóság teljes termelési értékében

mesterséges halmozódás jelentkezett.

Látható, hogy a teljes termelés muta—

tója a halmozás változása miatt nem al- kalmas egy minisztérium vagy igazgató- ság munkájának elbírálására. A népgaz- dasági tervezés azonban —- véleményünk szerint —-— ezt a mutatót mint tervelő—

irányzatot nem nélkülözheti.

A halmozódásról elmondottak azonban

nemcsak a népgazdasági tervezésre vo- natkoznak. A kooperáció változása a Vál- lalatoknál még jobban befolyásolja a tel—

jes termelést, mint az irányító szervek—

nél, mert ezeknél a torzítások részben ki—

egyenlithetik egymást. A teljes termelés

tehát a vállalatoknál sem jöhet szóba köte—

lező tervmutatóként, de az önköltség, a nyereség, a nettó termelés stb. tervezése

érdekében tervezése és mérése továbbra is szükséges.

Ha a teljes termelés, mint kötelező

erejű tervutasítás megszűnik, a vállala- tok igyekeznek majd az eddiginél ponto-

sabb, jobb módszereket találni a teljes termelés értékének kiszámítására, mert ennek segítségével az önköltség, illetve nyereség várható alakulását jobban meg—

figyelhetik.

Milyen időszakokra tervezzük, illetve

mérjük a jövőben a teljes termelést?

Magasabb szinten -— szerintünk —— elég negyedévenként, vállalaton _belül azonban indokoltnak látszik a havi, sőt esetleg még rövidebb időszakokra vonatkozó mé—

rés is.

A szerző ezután a teljes termelés kiszámításának módszereit -—— a leltározási, a könyvelési és a nor- maórás— számbavételt —— ismerteti. Pásztor Endréhez hasonlóan kifejti, hogy a leltározási módszert nagy vállalatok nem alkalmazhatják, majd rátér a köny- velési és a norm—aórás módszer részletes ismerteté—

sére és megállapítja. hogy a normaórás módszer

— fogyatékosságai ellenére —— reálisabb képet ad a vállalat munkájáról; majd így folytatja:

A normaórás mérési módnak — külö- nösen a Központi Statisztikai Hivatalban

—-— sok ellenzője van, különösen azért,

mert alkalmazása során elkerülhetetlen,

hogy egyes gyártmányoknál bizonytalan, többé-kevésbé pontatlanul megállapított normaórákat használjunk. Ezért előtérbe helyezik a könyvelési módszert, minthogy

ez a mérési mód megfelelő bizonylatokon alapul.

Melyek a normaórás módszerhibái?

Az egyik, hogy a gyártmányok norma—

óraszükségletének megállapitása, különö—

sen egyedi termékek, valamint új gyárt-

mányok esetében bizonytalan; a másik

pedig, hogy a gyártmányonkénti norma-

óra ráfordítást általában nehéz megfelelő bizonylatokkal alátámasztani.

A gyártmányok normaóra szükségleté—

nek megállapitása kétségtelenül bizony-

talan, de ez a hiba — véleményünk sze-

rint —— a forint/normaóra kulcsok meg- felelő változtatásával kiküszöbölhető.

Ugyancsak megoldható a gyártmányon—

kénti normaóra—ráforditás megfelelő bi- zonylatokkal történő alátámasztása is. A

Szállítóberendezések Gyárában a terv—

osztály minden hónap 5—ig bizonylatok (munkautalványok) alapján megkapta az utókalkulációtól a gyártmányonkénti normaóra—ráfordítást, sőt újabban beve- zettük a normaóra—ráfordításnak napon—

kénti mérését is a bérelszámolás és az

utókalkuláció segítségével.

2. Teljes termelés és béralapellenőrzés Tekintettel arra, hogyarelatív béralap- felhasználás megfigyelése jelenleg a tel—

jes termelés tervteljesitési százaléka alapján történik, szükséges a béralap-

ellenőrzés kérdésével is foglalkoznunk.

Mint ismeretes, 1956 januárjáig az úgy-

nevezett globális béralapellenőrzés volt érvényben, vagyis az összbéralap felhasz—

nálását a teljes termelés tervteljesítési százalékával kellett korrigálni. Január—

tól kezdődőleg visszaállították azt a rend—

szert, amely szerint csak a munkásbér-

alapot kell relative ellenőrizni, az alkal- mazotti béralap felhasználását elég ab- szolút módon megfigyelni. Ez a rendel—

kezés több szigorítást is tartalmaz, így

például a béralapot túllépő Vállalatok vezetőit kéthavi fizetésük erejéig kár—

térítésre lehet kötelezni, iparági szinten a tervezettnél nagyobb prémiumot csak

800

abban az esetben lehet kifizetni, ha a prémium összegét a munkásbéralapból megtakarították.

Úgy véljük, hogy a jelenleg érvényben

levő merev béralapellenőrzési rendszer helytelen, sőt sok esetben káros, mert a

vállalat premizált dolgozóinak érdekeit szembeállítja a népgazdaság érdekeivel.

Az egyes vállalatok béralapjának ellen- őrzését ma lényegében a többi vállalat béralapfelhasználásától elvonatkoztatva vizsgálják. Nem veszik figyelembe azt, hogy ha egy vállalat a tervezettnél na- gyobb béralapot használ fel, az népgazda- sági szinten még jelenthet megtakarítást,

mert előfordulhat, hogy az egyik vállalat

többlet felhasználása eredményeként egy

másik vállalat jóval kevesebb béralapot

használ fel.

Béralapellenőrzési rendszerünk merev- ségére jellemző, hogy az élüzem cím el- nyerését szabályozó rendelet a béralap—

túllépést minden egyéb élüzem feltétel teljesítése esetén is kizáró feltételnek te—'

kinti. Előfordulhat tehát, hogy egy válla—

lat jól gazdálkodik, olcsóbban gyártja a kooperációban tervezett alkatrészt, csök—

kenti az önköltséget, a béralaptúllépés

következtében mégis elesik az élüzem

címtől, sőt a vállalat vezetőit elismerés

és jutalom helyett még kártérítésre is kötelezhetik. A béralapterveknek köte-

lező erejű tervutasításként való kiadását

—— a teljes termeléshez hasonlóan —— meg kellene szüntetni. Globális béralapelő- irányzatot kell adni a vállalatoknak, mert enélkül a népgazdaság béralapfelhaszná—

lását és a szükséges pénzmennyiséget nem lehet megtervezni, azonban ennek az előirányzatnak betartásához mereven ragaszkodni nem szabad. Az önköltség alakulásának segítségével utólag könnyen ellenőrizhető, hogy a vállalat jól gazdál—

kodott—e a bérekkel. Felesleges az is, hogy a béralapelőirányzaton belül egyes

állománycsoportokra is megállapítsák a

tervezett bérfelhasználást. A vállalatok igazgatóira kell bízni, hogy a globális — nem mereven betartandó —- előirányza- ton belül legjobb belátásuk szerint gaz—

dálkodjanak. A béralapgazdálkodás fen- tiekben ajánlott új rendszere a vállalato—

kat sok bürokratikus megkötöttségtől szabadítaná meg. Egyik ilyen megkötött—

ség a bérkifizetés előzetes engedélyezése.

SZEMLE

Ez már csak azért is szükségtelen, mert

a dolgozóknak elvégzett munkájukért,

mindenképpen meg kell kapniok bérüket

akár túllépte béralapját a vállalat, akár

nem. ,

Vállalaton belül természetesen a jövő-

ben is szigorúan ellenőrizni kell a bérek megfelelő felhasználását, mert enélkül a

vállalatok az önköltségi és nyereségbefi—

zetési terv teljesítése terén különböző kellemetlen meglepetéseknek lennének

kitéve.

!!

Melyek legyenek a jövőben azok a mu—

tatok, melyeket a vállalatoknak, mint kö—

telező erejű tervmutatókat előírnánk.

Ezeket — úgy véljük —— népgazdasági

áganként, sőt esetleg iparáganként az iparág sajátosságainak megfelelően, kii—

lön—külön kell megállapítani. A gépipar-—

ban általában a következő kötelező erejű

tervmutatók előírása látszik helyes- nek: a legfontosabb cikkek terve (első—

sorban az export cikkek terve) és a nye—

reségterv forint értékben. Annak részle—

tes elemzése, hogy miért éppen ezek a _mutatók a legfontosabbak, már túlmegy

e cikk keretein, de azért néhány mondat—

ban röviden kitérünk erre is.

A jelenleg kötelezően előírt tervmuta—

tók (befejezett termelés, teljes termelés) minden áron való teljesítésére irányuló törekvés eredménye, hogy a vállalatok sok

esetben elhanyagolják a népgazdaság ré-

szére ténylegesen szükséges gyártmányok elkészítését. A mutatók halmozottsága ösztönöz a szükségtelen, sokszor drága kooperáció igénybevételére és ez növeli

a termékek önköltségét, a havonként ki—

adott tervek és a havonkénti elszámolta—

tás pedig szükségszerűen rohammunkára

kényszeríti a vállalatokat.

Az irányító szervek intézkedései (pél—

dául a kötelezően előírt dekádtervek,

ezek teljesítésének prémiumfeladatként

való kitűzése, egyéb indokolatlan pré—

miumf—eltételek), nagymértékben megkö—

tik az igazgató kezét és gyakran a nép—

gazdaság érdekeivel ellentétes irányban hatnak. Célunk ezért olyan tervezési rendszer bevezetése, amely a vállalatok vezetői részére nagyobb hatáskört bizto- sít és amely összeköti az egyén anyagi érdekeltségét a népgazdaság érdekeivel.

Véleményünk szerint az a mutató, amely

SZEMLE

ennek a célnak a legjobban megfelel, a vállalati nyereség mutatója. Ezt az állás—

pontot egyébként a szakirodalomban is egyre többen képviselik.

A vállalati nyereségterv, mint a leg-—

fontosabb kötelező tervmutató biztosítaná a termelés mennyiségi növekedését, mert

ha a vállalat többet termel, nyereségét is növeli. Elősegítené az önköltség csökken- tését, mert ez is növeli a nyereséget, de biztosítaná a minőség megjavítását is, mert a vállalat csak akkor jut nyereség—

hez, ha a megrendelő a terméket átvette és azt a vállalat kiszámlázta.

Kérdés, hogyan lenne megoldható eb—

ben az esetben az, hogy a vállalatok a szükségleteknek megfelelően termelje—

nek? Ezt úgy biztosíthatnánk, hogy a vál-

lalatok a rendelőkkel kötött szerződések

801

alapján termelnének, tehát felesleges ter-

mékeket nem gyárthatnának. Annak

megakadályozására azonban, hogy vala—

mely vállalat a népgazdaság szempontjá-

ból fontos termékek előállítását elhanya—

golja, a legfontosabb cikkek tervét to—

vábbra is kötelező erejű tervmutatóként

kellene jóváhagyni.

A nyereségterv kötelező tervmutatóként való előírása természetesen számos más

problémát is felvet; — ilyen például a megfelelő önköltségi elven alapuló ár—

rendszer, az anyagellátás kérdése, a be—

ruházási tervek kérdése, bérezési prob-

lémák stb. —— de ezek részletes tárgya- lása már túlmegy cikkünk keretein.

Pusztai Béla Szállítóberendezések Gyára

tervosztály—vezetője

Az átlagárak szerepe

a belkereskedelmi statisztikai elemzésben

A belkereskedelmi elemzési feladatok megoldása során gyakran szerepel az

egységár, mint az összehasonlításban va-

lamilyen módon szerepet játszó tényező.

Egyrészt előfordul, hogy az összehasonlí—

tandó áruforgalmi adatok különböző ár- szinten adottak (nagykereskedelmi áron,

kiskereskedelmi áron stb.), amely esetben

összegezésük, összehasonlításuk előtt azo—

nos árszintre kell e forgalmakat átszámí—

tanunk, másrészt az árak időközönként

megváltozhatnak és így a volumenmérés

vagy a volumennel kapcsolatos felhasz- nált mutatószámok számítása csak akkor reális, ha folyóárak helyett bázisárakat (illetve azonos árakat) alkalmazunk. Az

értékelés történhet egyedi árakon vagy

átlagos árakon. E tanulmányban azokat az elemzési módszereket vettük vizsgálat

alá, melyekben az átlagár mutatóin (in- idexein) keresztül megállapítható és le- 2 91770

11, (Paasche formula) :

E %PO

*E tanulmányban a Paasche—féle formulá- ból indulunk ki azért, mert nálunk min—

den népgazdasági ágban, így a kereske- delemben is ez a formula használatos.

A volumenindexben szereplő értékada—

és I,, (Laspeyres formula) :

mérhető a forgalom mennyiségi összeté—

telében beállott változás, illetve e válto—

zás hatása a vizsgált mutatószám alaku—

lására.

E célkitűzésnek megfelelően két olyan területet veszünk vizsgálat alá, ahol az

átlagáraknak az összehasonlításban jelen-

tős szerepük van; nevezetesen a volu- menindex számításának, valamint a for—

galmi költségek vizsgálatának területét.

*

Mint ismeretes több termék (cikk stb.) mennyiségének együttes változását volu—

menindexszel mérjük. A volumenindex számításakor az összehasonlitandó meny—

nyiségből értékadatokat képezünk úgy, hogy minden egyes mennyiségi adatunkat az egyes áruféleségekre jellemző azonos árral megszorozzuk. Legismertebb for- mai:

.

2 (11271 ): (lepi

tok számítása (a mennyiségi adatok fo—

rintra történő átszámítása) történhet:

l. egyedi árak,

2. átlagos árak alapján.