1958. február IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI LAP Áru 2 Ft

(1)

Tisimi

1958. február IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALMI LAP Áru 2 Ft

cA tai'talemihűL:

*

•

Ady és Juhász Gyula *

Á nevelés műhelyéből

l Berda József,

Jankovich Ferenc :

ó * : versei

• • • *

• •

• »

: : : :

SZABOLCSI Q A B O R :

ctÍ „maggae maliéig"

ÉS A TÖRTÉNELEM PARANCSA

o • •

^k tömmel kell üdvözölni Kiss Lajosnak a Tiszatáj múlt számában megjelent cikkét.

Ölömmel, elsősorban azért a bátor- ságért hogv a magyar marxista irodalomkritika sajnálatos mai csendjében — amit Révai József, Tolnai Gábor és kevés mások egy- egy írása eléggé visszhangtalanul tört néhányszor meg —, hozzá mert nyúlni egy olyan nagy jelentőségű irodalomnolitikai kérdéshez, me- i.vet Németh László, a Kortárs in- dulásakor "Irodalmi műhely" című tanulmányában fölvetett. Örömmel azért is, mert az írásban megvan az az elvi szilárdság, amit a mi ol- dalunkról vitatkozóknál el nem engedhetünk s az a hangbeli emel- kedettség, amit a velünk vitatko- zóktól is elvárhatunk.

Németh Lászlóról és Németh Lászlóval vitatkozni talán legin- kább a mi nemzedékünk köteles- sége. Mi ifjúságunkban a "Minőség forradalma" bűvölete alatt éltünk, megejtett bennünket a "mélyma- gyarság" mithikus varázsa, a Cse- resnyésben a virágzó, gazdag Ma- gyarország megteremtésének útját véltük fölfedezni. Németh László magyarságeszméje segített bennün- ket abban, hogy megmeneküljünk a német fasizmus előtti behódolás-

t(T, gazdag műveltsége bennünk is felkeltette és ébren is tartotta az '•rész, a szerves tudás megszerzé- s r e irányuló igényt. Hogy akkori követőinek soraiból most a vele ötázók közé kerültünk, annak el- sősorban nem mi vagyunk az okai.

Előttünk azóta egy új világ tárait fel, s egy olyan világnézetet ismer- tünk meg, amiről azelőtt vagy semmit sem hallottunk, vagy ami- ről csupán a rosszindulatú rágal-

"Jazás jutott el hozzánk. Mi, a Né- meth László hatása alatt nevelke- dett nemzedék, nem bújhattunk el

a z élet szorító kérdései elől, nem menekülhettünk a tagadásba sem- milyen szuggesztió hatása alatt.

Áz élet igényelt minket, áradó gaz- dagságával elsodort, s míg dolgoz- tunk és elmélkedtünk, olvastunk és összehasonlítottunk, egyre in- kább arra ocsúdtunk, hogy "Euró- pa**, a "Nyugat", a Demokrácia, nem

°tt van, ahol azelőtt mi kerestük.

Jámbor karácsonysándoristák, har- cos új katolikusok és intellektüel mélymagyarok találkoztak ebben a felismerésben. A világnézet, ami azelőtt "alakult" bennünk, nem volt tovább elegendő. Igényesnek neveltek bennünket, az egész élet megértése kellett; olyan rend, melyből kiszorulnak az istenek és

a babonák. Világosság, melyből menekülnek a mítoszok. Élet és 'gény, harc és könyvek, viták és magányos meditációk így alakítot- tak bennünket kommunistává, s

míg a mi szemeink a "társadalmi haladás irányának gyújtópontjaira"

szegeződtek, Németh László ugyan- onnan mérte fel maga körül újra meg újra a világot, ahol azelőtt is állt. Távolság növekedett hát köz- tünk, s mi bár ma is szeretjük őt, s tudjuk, mit köszönhetünk neki, mégis vitába szállunk vele.

N

émeth Lászlóval vitatkozni nem könnyű dolog. Nem csuoán azért, mert óriási irodalmi műveltsége, szerteágazó tudományos tájékozottsága lenyű- göz, hanem azért is, mert nem elé" azzal vitatkozni, amit követ- keztetéseiben mond. Kiss Lajos említett cikkében Németh László

"•irodalmi műhely«-koncepciójával

a szocialista irodalmi műhely kon- cepcióját szegezi szembe. Ez helyes, szükséges. Ügy látszik azonban, mélyebbre kell menni. Vitázni kell arról, hogy mik a különbsé- gek Németh László szemléletmód- ja és a mi szemléletünk között.

Miért olvas ki a történelemből mást, mint mi, miért mond az ő számára igen keveset Petőfi, mást mint nekünk Ady, Móricz, s miért nem mond a számára József Attila semmit? Melyek Németh László

ideológiájának azok az alapvető vonásai, amelyek miatt, — még akkor is, ha céljaink és az ő cél- jai alapjában, nagyjában azonosak,

—, mégis vitánk van vele?

A "Magyar Műhely« felvázolásá- nál Németh László nem vette fi- gyelembe, hogy a világ milyen sokat változott körülötte. Érez egy

történelmi igényt — ábrázolni az átalakulás nagyszerűségét, — s küzd egy nagyszerű álmodozás megvalósításáért: kiemelni a magyar irodalmat abból a provinciális helyzetéből, amit a világirodalom- ban szerinte elfoglal. A két elem közül a második az erősebb indító erő. Nagy, liszteletet parancsoló a megoldás irányában tett erőfeszí- tés, s mégis úgy érezzük, hogy a program, amit fölvázol végül maga is — provinciális marad; helyte- len az út, amit kijelöl.

A társadalmi fejlődés rúgóit Né- meth László a "különböző iskolák"

szellemtörténetien felfogott műhe- helyek vetélkedésében és ezzel párhuzamosan a népek egymás közötti harcában látja. Tanulmá- nyában nem kis teret szentel az

»iskolák«, a "műhelyek" egymás közötti harca s e műhelyek hely- zete elemzésének. E műhelyek lé- nyeges ismertetőjele: "írók, művé- szek. »r uzsih-usok egv ,sopo> ije, ösztönösen, vagy tudatosan fölis- meri, hogy nagy jelentőségű fel- adatok elvégzésére kedvező helyzetben van, s így bizonyos vívmá- nyokat ők csikarnak ki más, hát- rányosabb helyzetben levő, lom- hább műhelyek elől". Való igaz, hogy e "műhelynek" bizonyos önálló léte a történelmi folyamat- ban volt, de nem választhatók el a népek történelmében végbement osztályharc folyamatától.

Németh László azonban ezt az elválasztást megteszi, s a fent vá- zolt jellemzés előtt és után törté- neti példákkal próbálja igazolni szemléletének helyességét. Föl-

rajzolja a polgári civilizáció "mű- helytörténetét". »így nézve a XIV.

Lajos udvarában létrejött irodalmat fölfoghatjuk úgy, mint az új- kornak talán legjelentősebb írói műhelyét, ahol a természettudo- mányban bevált módszerességet, az elemzést vezették be a jellemáb- rázolásba, ennek megfelelőleg ala- kítva ki az újkor műfajait. A kö- vetkező század angol műhelyeiben az újkori regény, majd a történe- lem, ismeretelmélet, közgazdaság- tan kialakítása folyt az újkor szel- lemében. A századvég- német mű- helyét Herder óta a felvilágosodás korlátainak felismerése, tágítása fűzte össze; a 48 utáni regényírók, tudósok egy csoportját a romanti- ka teremtő bírálata, az orosz re- gényirodalmat az Európán kívüli ember nyugati módszerekkel való ábrázolása** — jellemzi az iskolák egymásutániságát. E sajátos felso- rolás után a magyar irodalom "is- koláit" veszi sorra, s megállapítja, hogy a "magyar irodalom szinte sohasem tudta magát világraszóló feladatokig felküzdeni**.

Sommás a vád és kissé igaztalan is. Sem Petőfi, sem Ady, sem Jó- zsef Attila nem illethetők ezzel a váddal. De nem kevésbé súlyos Németh László ítélete az "iskolák**

és "műhelyek** egymáshoz való vi- szonyításában az utolsó tizenkét év magyar irodalmi műhelyeiről sem: "egyikben sem éreztem ott egy nagy feladatot, amely a ren- delkezésre álló nagy tehetségeket az egész világot érdeklő vállalko- zásba kapcsolta volna. A magyar szociográfia nem sok újat mond- hat a paraszti életről** (?) "szocialista irodalmunk java problémáit a szovjet irodalom helyzeténél fog- va rég elfogta**.

Fel -kell figyelni arra, hogy a szocializmus "műhelye** az európai

"műhelyek" fölsorolásából kimarad. Mi hát az a nagy feladat, amire korunk irodalmának vállal- koznia kellene?

lom, mely nem felszabadítja a Mikor Németh László erre a

kérdésre válaszolni akar, felcsil- lan ideológiájának másik eleme, az

"embergeológiai*', nemzetbiológiai, népmélylélektani elem.

»A 20. század nagy jelensége — most már nyilvánvalóvá vált —:

e népek (a gyarmati népek.'Sz. G.) fokozatos emancipálódása, egyenlő- vé válása egy világcivilizációban.

Ezt a civilizációt a Nyugat egyre mélyebbre szálló vívmányai tartják össze, a Nyugat külső hegemóniá- ja azonban megszűnik, az a politi- kai tehetetlenség, amellyel állam- férfiai a helyzet-megkívánta kez- deményezést a kezükből kiejtették, nem hagyott kétséget eziránt.**

Csupa helyes helyzetfelismerés. Mi okozza mégis, hogy a helyzetből, a történelem lényegéi e, a történel- mi mozgás irányára vonatkozó kö- vetkeztetések nem valósak?

"Az emberiség sorsa nyilván hosszú időre dől el azon, hogy a nyugati vívmányok milyen viszony - ba kerülnek a népek lelkével, amit összefogtak.** Talán ez az a mondat, ami megvilágítja e nép- mélylélektan i nemzet-biológiai elemet, ami a szellemtörténeti elemmel párhuzamosan meghatá- rozza Németh László ideológiáját.

Nem logikai úton ugyanezt mondja e1 Égető E i -" j a ' l e i .* -A Nyu- gat varázsa húzza mag arany vo- nallal arcélét, ösztöneiben mégis al'öldi, keleti nő."

A feladat tehát, a "bartóki szin- tézis**: Ázsia és Európa párbaja, egyezkedése** folyamatának ábrázo-

lása és kibontása.

D

e ez folyik-e a világban? Va- lóban felteszi-e a történelem ezt a kérdést? Nyugat való- ban egységes Nyugat-e, van-e alapja a Nyugat-mítosznak, s Ázsia épp ilyen egységes, mitizál- ható Ázsia-e?

Olyan korszakban élünk, amelyben nem uralkodóházak, banká- rok, katonák diktálják többé a tör- ténelem menetét. A "Nyugat** ál- lamférfiai azért nincsenek a "helyzet-megkívánta kezdeményezés**

birtokában, ezért állnak harcba sa- ját népükkel; s az "egységes**

Ázsia, mely a "Nyugattal** küzd,- legalább ilyen harcban van saját Ázsiájával. Sokszor éppen azzal az Ázsiával, mely az ázsiai "lelket**

— hagyományt, szokást, társadal- mi kötöttséget és kiváltságot — legjobban megőrizni kívánja a tö- megek számára, s felhasználni

"Nyugat vívmányait** a saját szá- mára. A küzdelem nem a Nyu- gati civilizáció és népi lelkiségük- höz halálig ragaszkodó népek mélyről feltörő mitizált nemzeti ösztönei között folyik. A harc: osz- tályharc. A népek testét és lelkét nyomorító, elvadult, erkölcstelen- séebe és a legsötétebb anti-humá- numba züllött tőkés társadalom és a dolgozó osztályok között folyik ez a harc. A szocializmus megvalósí- tása nem egyik nyugati szellemtör- téneti iskola keleti birodalomalakí- tása, hanem ennek az osztályhar- cos forradalmi átalakulásnak az útja. A történelem ma a nyugati nemzetek számára is ezt a feladatot tette fel megoldásul, a nyugat kultúrája is adós az ilyen érte-

lemben igaz "bartóki szinté- zis« megvalósításával.

A Nyugat irodalmának új

"műhelvei" a szocialista irodalom, embereszmény irányában keresik vagy találják meg a maguk fejlő- désének útiát. Becher, Aragon művészete. Anatole Francé, a mai

"neorealista** művészeti irányok, Sartre vargabetűi, Shaw és Tho-

mas Mann nyilatkozatai, s meg- annyi más jelenség bizonyíték erre.

S mindez azért van, mert a szocialista forradalom októbere óta a politika nem csupán "politizálás**

többé: a politika társadalmi, kul-

turális, filozófiai, világnézeti, mű- Vninden emberi mű vészeti forradalom, a teljes élet.meghallói a törvényeknek;

forradalma, a történelem új osztá- értelme ezért búg mibennünk, lyának forradalma. Olyan forrada- mint a mélyhegedű**;

elnyomja, hanem népeket a testi és szellemi elnyomás alól.

A szellemtörténeti iskolák és a népek, a "Nyugat vívmányai** és a népek lelke közötti viadal víziója nem illik rá erre a korra. Tragikus az a következtetés, mely ebből a koncepcióból Németh Lászlóban megfogalmazódik, s mely a magyar provinciában is provinciális Gulyás Pálhoz viszi el, mint a

"bartóki szintézis** egyik lehetősé- géhez. Tragikus, mert Németh Lászlónak egyik kortársa mutatja a világot érdeklő kérdésekhez való felemelkedés útját.

A

huszadik század világirodal- mában csak kevesen emel- kedtek olyan csúcsokig, mint ameddig József Attila emelkedett.

A humánum, a szépség, a szenve- dés, a huszadik század nagy forradalmi gondolata, a teljesség kö- vetelése. s az emberség féltése: ez ennek a nagy költészetnek sugárzó ereje, amely Aragont erre a vallo- másra ihlette: derekáig érünk Jó- zsef Attilának. Ez a költészet a legi°azibb "magyar műhely** volt, s a legnagyobb "emberi műhelyek<<

egyike azok közül, melyek ennek a századnak háborúkban dúlt, vi- lágnézeti harcokban szántott, em- berségfóltő emberi talaján megszü- lettek. Nem tragikus-e, hogy ez a költő, aki leírta Thomas Mannt üdvözölve:

"Mi hallgatunk és lesz aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma

itt.

fehérek közt egy európait**, aki megfogalmazta az új korszak lényegét, történelmi szükségszerű- ségét és humanitását:

"Nem isten, nem is az ész, hanem a szén, vas és olaj,

a való anyag teremtett minket.**

"hogy helytálljunk az emberiségért az örök talajon.

Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hű

nem tragikus-e, hogy ez a költő, akit minél messzebbről látunk, annál fénylőbben töri át az idé sűrűsödő ködéit, aki annyira a hol- napé, hogy szinte lenyűgözi a mát.

— nem kap helyet mint hagyo- mány a szocializmust építeni szán- dékozó "irodalmi műhely** Németh László áltál felvázolt koncepciójá- ban?

Mert Németh László — bár vi- lágnézetének alapjai nem szocialista világnézeti elemek, — felis- meri a szocializmus építésének tör- ténelmileg kikerülhetetlen kénysze- rét, legalábbis a világ egy részére-

»a színes népek a (Szovjetunióban most már ki is próbált) szocializ- musnak valamelyik változatát cél- ravezetőbbnek fogják találni, mint a kapitalizmust** —, de már ebben a megfogalmazásban is benne van valami oppozíció, tartózkodás. Ez a tartózkodó "hozzáállás** a kornak nagy kérdéséhez máshol is megfo- galmazást nyer, élesebben- "itt csontok ropognak, a lélek az elvi- selhetőség határain küzd a beil- leszkedésért, s a be nem törésért egyszerre**.

gy tűnik, ez végzetes félreis- merése a történelmi fel- adatnak. Mert ugyan való igaz, hogy "nem jelenti a szocializmus építését a hatalom tömjé- nezése**, bár a hatalom: a nép. a

"hatalom" élete a nép élete. A ha- talmon levők tömjénezése, a sze- mélvi kultusz árthat csupán a nép és az irodalom életének.' A hatalmat pedig nem tömjénezni, hanem külső és belső ellenséges erőkkel s hatalmat romboló erkölcsi hibák- kal szemben óvni — ezt tartjuk emberi kötelességünknek.

A "Magyar Műhely** koncepciója alapjában vonzó -koncepció. A ma- gatartás, ami szülte, a nép. a magyar irodalom ügyének áldozatos, hü szolgálata. Fájdalmas látni, hogy ez a nagyszerű alkotó lendü- let a szellemtörténet és a népek harca alap-szemléletéből elindulva nem juthatott tovább egy újabb magyar provincializmusnál, mert a kor nagy forradalmi gondolatát csak oppozícióval tudja elfogadni.

(2)

ora halói om

Január 14-én néháijy szegedi szakember bevonásával megalakult Mórahalorn szölőföldismereti és helvtörténeti munkaközössége, amely a futóhomok modern gazda- ságtörténetének, társadalmi életé- nek feltárásában esetleg úttörő, módszertani jelentőségű munkássá- got végezhet.

Mórahalom területe évszázado- kon át a szegedi földhöz, a város határához, a XIX. században ki- alakult névvel Alsótanyához tarto- zott. így Mórahalom tehát Alsóta- nyának kisebb, szerves része. "Alsó- tanya" viszont' csak egy - évszázad- dal ezelőtt is Alsóvároshoz tarto- zó', hatalmas kiterjedésű, a sza- badkai és dorozsmai határ közé ékelt, számos megnevezett kisebb egységből (Feketeszél, Domaszék, Nagyszéksós, Zákány, Mórahalom, Csórva, Átokháza, Ásotthalom stb.) ájló pusztaság, járás, azaz legelő volt, amelyet régi iratok Alsóvá- rosi járás néven emlegetnek. Fur- csa módon mindmáig az őstörténe- tét ismerjük aránylag legjobban.

Reizner János, Tömörkény István, Móra Ferenc ásatásai számos ős- kultúrát tártak föl. A rézkort Nagyszéksós, Bilisics; a bronzkort főbbek között Zákány, Ásotthalom, Kenyérváródomb (a mai Móraha- lorn község szűkebb területe); a ja- figokat Mórahalom, Csórva, Rivó- erdő, a hunokat Nagyszéksós, az avarokat Nagyszéksós, a magyar honfoglalást Bojárhaíom, Doma- ázék, Ásotthalom leletei képvise- lik. Nemzetközi jelentősége van a fiaovszéksósi hun aranyleletnek, amely egy főember használati tár- gyait foglalja magában. Az egyik 'aranycsésze fölírása alighanem a legelső fennmaradt hun nyelvem- lék. Középkori templomok nyomá- ra bukkantak Kereset, Öttömös, Csórva homokjában. A Csorváról előkerült tömjénező árpádkori

iparművészetünknek talán leg- szebb emléké. Ásotthalmon, Átok- házán, öttömösön középkori 'sírok kerültek napvilágra, ami a

táj benépesedését bizonyítja. A felsorolt templomos helyek nyil- ván faluként virágoztak, de a tö- rök hódoltság megsemmisítette

őket. Népük a védettebb Szegedre húzódott. A város a védelem fejé- ben a különben is elpusztult faluk- kal a maga határát növelte.

A hódoltság korában Szeged népe főleg nomád állattenyésztésből élt.

Marhái egészen a Dunáig ellegel- tek. A határban XVIII. század ele- jén nyaralók (Kara nyaralója, Kő- rös Mihály nyaralója), megszállott homokrészek (Engi, Doma, Kara.

Garga homokja stb.), szállások (rögtönzött hajlékok pásztor és jó- szág számára, sömlyékkel, vagyis

kaszálóval, később a székek (Bite, Doma, Kisiván, Móra, Négyökrű, Zákányszék stb.) feltűnése mutatja, hogy e homokvilág újranépesí- tése, a kirajzó családokról való el- nevezése lassan megkezdődik. Eb- ben a században még e szállások az állattenyésztéssel, a jószág gon- dosabb nevelésével függenek össze és télire legtöbbjük lakatlanná vá- lik. A jószág a várost övező ker- tekbe, elkerített helyen lévő istál- lókba, akiokba került, a gazda-, pásztor meg a család melegébe. A város egyébként tilalmazza a téli kintlakást. A múlt század legelejé- től kezdve egyes jobbmódú civis- családok, sokszor egész nemzetse- gek a homokon szórványosan sző- lőt kezdenek telepíteni. Ezeket högy néven emlegetik, hozzátéve a család nevét is. A sok közül: Áb- rahám-, Babarczi-, Balogh-, Ba- tancs- Béró-, Börcsök-, Bullás-, Jakus-, Kószó-, Kotogány-, Sava- nya-, Türeshögy stb. Ezek a szőlő-1

hegyek eleinte a város közelében, Feketeszél, Domaszék, Zákány, Nagyszéksós területén kezdenek vi- rágozni. Itt veti meg lábát bizton- ságosabb körülmények között a városból a múlt század derekán kivándorló nép első nemzedéke, amely már földműveléssel, tanyai gazdálkodással foglalkozik. Ezek még örökföldek, azaz családi tu- lajdonok. A külsőbb részeken, a járásokon még a legeltetés járja.

Éz Rózsa Sándor birodalma.

1854-ben a város, részben a foly- ton növekvő mezőgazdasági kon- junktúrának engedve, részben pedig a túlnépesedés szociális prob- lémáinak leküzdésére 12.000 hold

járásföldet, legelőt kisbérietek tor- májában felparcelláz (ez többek között a mai Mórahalom és kör- nyéke), ahova a már tanyán élő második nemzedék települ tovább, de a városból is sokan kivándorol- nak, -mert a hagyományos tiszai élet a szabályozás, gőzhajózás, modern malomipar következtében már nem tudja őket eltartani.

Ezek már leginkább a szegénypa- rasztok társadalmi kategóriájába tartoznak.

A századforduló, vagyis a jelen század kezdete e tanyai emigráció utolsó szakasza, amikor a szegedi alsóhatár legnyugatibb, legtávo- libb részein (Átokháza, Csórva, Ásotthalom), is megszűnnek a já- rások és elkezdődik a földműves ' civilizáció. Ezt a .munkát a tanyai nép harmadik nemzedéke végzi el igen nehéz emberi körülmények között. Nagy társadalmi elhagya- tottsága, szegénysége ellenére is

hősies, alkotó munkát végez. Szá- zadunkban a halasi hcmok jóré- szét is szegedi kisparaszt nép mű- velte termővé.

Ez nagy általánosságban az al- sótanyai táj története, népének emberi sorsa. Feltárása, a részle- tek tisztázása: a népélet hullám- zásának, néprajzi jellegzetességek- nek, termelési technikáknak és munkaeszközöknek gazdag egyve- lege, egyszóval a társadalom- es gazdaságtörténetnek nyomonkíséré- se lesz a munkaközösség kivétele- sen szép föladata, amely Móraha- lom és a szegedi táj modern törté- netének feldolgozásával példát mutathat az egész Duna—Tisza- köze telepes magyarságának ala- pos, apróbb egységekben való meg- ismerésére. Sajátos módon a köl- tői kifejezés (Petőfi, Tömörkény, Móra, Móricz, Juhász Gyula) meg- előzte, de ugyanakkor bizonyára ihleti is a tudományos feldolgozást, amelynek többek között olyan ki- váló körvonalazói vannak, mint Kaán Károly és Erdei Ferenc.

A felszabadulás és az 1950-ben történt községesítések után a táj emberibb jövő, virágzóbb közössé- gi élet felé halad, amely Móraha- lom példájára nyilván ráébred arra hogy modern kultúrája, mű- velt parasztélete a megtett nagy- szerű útra való visszaemlékezéssel, hagyományainak és történetének megismerésével lehet csak teljessé.

Bálint Sándor

__

^{« •• J}

VLASICS K Á R O L Y : T I S Z A P A R T J Á N ( M O L N Á R S. FELV.

• •

| TUDOR ARGIIEZí:

• •

t

SZELD IMIIG

A síktól már falunkig terpeszkedett; ha szántott, A földjéhez lopott még egy-egy barázda-sávot.

Kicsiny lakunkhoz ér már, elnyúlik épp ide, Az ember azt se' tudja, hol járjon itt ki-be.

A birtokrésze megnőtt, ma kétszeres telek már,

Mi száz volt *— persze láncban — ma szintén száz, de hektár.

Kopár, szűk udvarunkon csibéink mit se lelnek, A bárányokkal együtt az ő tagján legelnek;

A tolvaj léhűtő

Elfogja mind, bezárja, s lesz új gazdájuk ő.

Lovunkra, barmainkra oly bírságot vettet ki, Hoigy meg tudnók e pénzért a földjét is szerezni.

Volt bezzeg egykor erdőnk, mezőnk, nagyocska rétünk.

S ma ősi házainkban mint bérlők éldegélünk.

Mit ér a vád? Erősebb hatóságunk kegyében, Kinek kövérebb erszény feszül dagadt zsebében.

Testvér! ne higgy az úrnak, igazságot nem oszt rád, Kaod el nyakán a zsírost, — reszeld meg, mint a tormát!

(Az "1907" című kötetből).

Fordította:

FKÁNYÓ ZOLTÁN

S O M F A I l i S Z Í O

NÉGY ÓRAKOR Szűcs elvtárs keresett.

— Ráér öt után, Soós elvtárs? Kime- gyünk egy üzembe. Jó volna, ha velünk jönne. Valami újítás. .. Gondolom, ma- gát kétszeresen is érdekli a dolog: mint mérnököt és mint tollforgató embert...

- s feldiktálta a címet, ahol ötre jelenjek meg.

Ahogy fél ötkor kiléptem, ősz csapott arcon. A kis park fáinak ágait, a lecsu- paszodó bokrokat vékony ezüstszálak há- lózták be. Egy nagyobbacska díszbokor- ról még egyetlen levél sem hiányzott, de vörösben égett valamennyi.

A folyó partján új színek vártak. A víz fölött a távolban tejfehér köd ólálkodott, s ahogy húzódtak vissza lépésről lépésre a park fái mögé lapuló nap sugarai, úgy terpeszkedett szét ez a köd a mederben.

Az ólmos levegő fáradtan lógott le a földre.

A bizottságot már kint találtam. Egy irodában vitáztak valamin, s nemsokára indultunk ki az üzembe, hogy felkeres- sük a két újítót. Egy kisebb ietövilágí- tású teremben csupa nő hajolt rá apró rugókra, csavarokra; kezük meggondoltan végezte a mozdulatokat, tekintetük fe- szülten figyelte kezük útját, két szemük közt ránc húzódott össze, összpontosított figyelmük hálói.

A terem egyik sarkában, szemben egy- mással két nö dolgozott. Külön a többi- től, mintha egészen más munkát végeztek volna.

Ahogy a vállalatvezető egy mozdulattal megállította őket, egyikük felnézett.

E pillanatban , enyhe lökést éreztem.

Mintha valaki gyengén mellembe vágott volna, de a szokottnál magasabban, köz- vetlenül a gége alatt.

Én ezt a lányt ismerem! De még meny- nyire ismerem!... Várjunk csak!... Hol is találkoztunk?... Lázasan és izgatottan kutatok agyamban, mint amikor az em- bernek csak percei vannak, tudja, hogy azok eltelte után az épület, amelyben van, menthetetlenül a levegőbe repül, de ad- digra legalább száz lépésre kell lennünk a háztól; még három perc, s ebben a fiókban valami nagyon fontos okmányt kell még megtalálnunk, vagy meghalt kis- fiúnk egyetlen fényképét... Az óramuta-

tóban pedig nincs kímélet, rohan, s mi izgatottan túrjuk a sok irományt... Így kutattam én is a fejemben, képek, jelene-

lék, arcok, szavak, mozdulatok között.

Közben a vállalatvezető beszélni kezdett, egy pártkiküldött, a pesti szakértő, majd az érdekeltek egyike.

Mi hozott ki ennyire a nyugalmamból?

Ismerem, valahol találkoztam vele, vagy ha nem is vele, valakivel, aki a megszó- lalásig hasonlít rá. De hát ezért vagyok ennyire izgatott? Nem. Tudom, hogy a találkozás rendkívüli volt, hogy az illető olyan valaki, akivel nem sokszor találko- zunk az életben.

Nézem, bámulom, kutatom. S mennél tovább és minél közelebbről fürkészem, annál biztosabb vagyok, hogy ő az. Az alakja középtermetű, telt combok, való- színűtlenül vékony derékból szétszélesülő vállak, rövid nyakon emelt fej, kissé ki- ugró arccsont, mandula szem, meredek magas homlok... S a hangja! Igen, aho- gyan ez a lány megszólalt... Két felső metszőfoga között parányi rés, s emiatt vagy más okból az sz-et alig érezhetően lágyabb sziszegéssel ejti, mint általában!

Erről u hangról sötétben is ... ö az!...

Megvan végre!.. . 1945 márciusa . . .

De megálljunk csak! Az világosszőke volt, nem festett, természetesen szőke. Ez meg gesztenyebarna! S a szemük ... Azé kék, ezé meg fekete!...

Most erősen a szemébe nézek közelről- nincs köztünk két lépés sem. Ő nyugod- tan, higgadtan siklik el rajtam. Nem is- mer engem.

VILLAMOSON megyek haza. A meg- állótól a lakásomig a kétszáz lépést futva teszem meg. Odafönt levetem magam a díványra.

Már bealkonyodott. Néha egy elsuhahó taxi fénye fut el a plafonon.

Minden eszembe jut.

*

1945 'MÁRCIUSA.

A hadtest, amelyhez mint póttartalékos karpaszományos szakaszvezetőt — civilben mérnököt — rajzolónak osztottak be, közel az osztrák határhoz egy kisvárosban ál- lomásozott. Karácsony óla ültünk itt. Iro- dánkat egy városszéli iskolaépületben ütöt- tük fel, szemben rét, azon túl gyártelep- A mi pincénk igen bizonytalan erősségű volt, ezért légiriadó alkalmával a négy- száz lépésre levő gyártelep D-óvóhelyére irányították bennünket.

Itt láttam Krisztát először, úgy március . negyedike táján. Mi hónapok ota odajár- tunk. . d e őt ekkor láttam először. Bejött, körülnézett, nyugodt volt - ahogy meg- figyeltem, akkor is, ha kint potyogtak a bombák ha ülőhely volt, leült. Körül- • belül huszonötén fértünk el, jobbára mi- tőlünk, de volt öt-hat állandó gyári al- kalmazott is, köztük egy süket öregember, aki örökké csak mosolygott, hiszen nem hallott szegény semmit.

Amikor először lépett be Kriszta ebbe a sírgödörbe, ahol minden cement volt, s amelyet százszázalékosan biztosnak mondott az építője, a gyár egyik mér-

nöke — aki bizalomgerjesztőnek maga is idejött minden alkalommal —, mintha meleg fuvallat csapott volna arcon. Sen- kire nem nézett, nem is beszélt, odament a süket öregember mellé, s leült. Az meg ránézett, és mondott valamit a fülébe.

E naptól kezdve minden délelőtt meg-

jelent. Egyik-másik tisztecske próbált vele kikezdeni, de rövid úton elhallgattatta őket. Mit tagadjam, imponált nekem ez a megközelíthetetlenség.

Tizenegyedikén, egy héttel a szőke kis- lány megjelenése után, ezen a tavasszagu vasárnapon ledobtam a megútált egyen- ruhát, és civil emberként meglátogattam nagybátyámat, a városka gimnáziumának igazgatóját. Ottfogott vacsorára, s utána átvitt a telekkönyvvezetőhöz, akihez ta- rokkra volt hivatalos. Legnagyobb meg- lepetésemre Krisztát találtuk a házban — illetve Boros Máriát, ahogy bemutatták.

Győri kislány, nemrég jött. az oroszok közelednek a városhoz, s ide jött néni- kéjéhez; az anyja és testvérei ottmaradtak, ki tudja, mi vár szegényekre.

Kimaradásom nem volt, fél kilenckor indulnom kellett. így búcsúzott:

— A viszontlátásra holnap fél tízkor!

( K O P A S Z M Á R T A R A J Z A )

2

(3)

I I I I J U H A S Z A N T A L :

A d y

és Juhász Gyula

Az Ady-irodalomban sokáig (~/T élt — és ennek nyomán

még ma is tartja magát — az a felfogás, hogy a költő össze- férhetetlen, a nagy zseni jogcímén sokakkal szemben sértő, kímélet-

len, mások előtt ridegen bezárkó- zó természet volt, akinek a barát- ságával méltán egyetlen kortársa sem dicsekedhetik. Ezt a nézetet táplálták Ady egyes kijelentései és emlékezetes, sokat magyarázott verssorai ("Sem utódja, sem bol- dog őse, Sem rokona, sem isme- rőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek"). Valóban, a ma- gányosság lidérce sokszor kísértet- te Adyt forró kávéházi éjszakák, mámoros párizsi mulatozások után.

Ilyenkor egyedül érezte magát és kínzó egyedülvalóságában isten- hez fordult. De, amint az istenes versekből nem lehet következtetni Ady vallásosságára, úgy a pil- lanat hangulatából született lírai versek és az inkább költészete megértetlenségére célzó kegyetlen megjegyzések sem jogosítottak föl soha senkit arra, hogy a magukat Ady barátainak valló kortársak — Bölöni, Révész Béla, Földessy Gyula stb. — írásait meghazudtol- ják. Való igaz. hogy kevesen vall- hatták és vallhatják magukat Ady igaz barátainak, de akikkel szem- ben Ady feloldódott, akiknek köz- vetlenül megnyilatkozott, azok ben- ve — néhány megingásától elte- kintve — mélyen érző, támogató,

lpaz barátot találtak. Költő és irótársaihoz fűződő emberi kap- csolatának legfontosabb alapja az eszmei, ideológiai közösség volt.

Ez a kapcsolat egyben írói fegy- verbarátságot is jelentett. Ilyen jellegű volt Szeged nagy költőjé- vel, Juhász Gyulával való barát- sága, ami a századeleji fiatal író- nemzedékben élő újatakarás szán- dékából sarjadt.

Nézzük meg, hogyan szövődött barátság Ady és Juhász Gyula kö-

zött, majd hogyan ápolta Juhász a nagy költőtárs emlékét az ellen- forradalom éveiben!

Ady Juhász Gyulával való isme- retsége nem személyes találkozás- sal kezdődött. Előbb ismerte meg verseit és csak azután magát a költőt. Juhász 1904-ben beküldött néhány verset a Budapesti Napló- hoz. A beküldött versekre — amik a lap egyik vasárnapi számának tárca-rovatában meg is jelentek — Ady válaszolt, aki akkor a Napló munkatársa volt. Az 1905. július 30-i keltezésű levelet így kezdi:

" Kedves Barátom! Én önt már régen ismerem. Sokkal kevesebben vagyunk — hiszem — mintsem aka- rattal is észre ne vehetnők egy- mást ..."

Érdemes felfigyelni arra. hogyan nyilatkozik Ady a versekről, mert ez az igazi költő alkotásmódjának titkát határozza meg, aminek az

elérésére ő is törekszik. így ír:

"Olvastam öntől már elszakadtabb, egészebb verseket. Meg tudom ér- tetni magam? Ott fenn a nagy in- tellektus bércén vágja magát a földre bátran. Ne rösteljen cse- csemő lenni. Rúgjon, ordítson, reszkessen, kísérteteket lásson, gü- gyögjön, bocsássa, ejtse vissza ma- gát a mi gyermekkorunkba, amely olyan ideges, beteges volt, mint a felnőttségünk, de szentebb és fel- tétlenebb. Ebből lesz aztán a vers.

Óh, nekem is ritkán sikerül úgy, mint önnek. Pedig vívódó, nagy- nagy intellektussal porba fetrengő gyermeklelkiállapotba hulló talen-

tum: ez az igazi lírikus". (Közli:

Madácsy L.: Ady, Juhász és a Tűz.

Tiszatáj. 1949.)

Ady nem kritikának, hanem ta- nácsnak szánta ezeket a sorokat és bennük a rá jellemző, lelke mélyé- ből fakadt Urai őszinteséggel az igazi költői alkotásmódról vallott felfogásának talán első megfogal- mazását adta.

fJuhász Gyula maga összeál- ( L lította Adyval való kapcso-

ÓS latainak életrajzi adatait.

Feljegyzései szerint Adyval elő- ször 1907. szeptember elején Pes- ten találkozott. Amikor 1908 tava- szán Ady Pestről Érdmindszentre menet Nagyváradon megállapodott, már ismerték egymást személyesen is. Nagyváradon, a "kőrösparti Pá- rizsában ebben az időben a hal- dokló feudalizmus utolsó bölényei ültek a nyeregben, de jelentkezni kezdtek már a haladás változáso- kat sürgető képviselői is. Űjat akaró, a vidéki tespedtségből ki- törni vágyó újságírók, írók és köl- tők köszörülték a szellemi csata fegyvereit, szerkesztőségekben és kávéházakban, forró éjszakába nyúló vitctkozások közben. A vá- ros élénk szellemi légkörében ben- ne vajúdott az irodalom decentra- lizálásának követelése. Ennek a törekvésnek a jegyében született meg Juhász Gyula és Ady tevé- keny közreműködésével A Holnap antológia. Ady és Juhász Gyula A Holnap írógárdájának szellemi ve- zéreiként harcostársakká váltak.

Juhász Gyula a versek egész sorá- ban örökítette meg ezt a fegyver- barátságot és később Ady halála után után sűrűn felelevenítette a nagy költő emlékét.

Első Adyhoz intézett versét 1908.

március 7-én, egy levelezőlapon küldi Váradról Érdmindszentre válaszul Ady egy kprábbi levelére (Válasz Ady Endrének). Április 3- án írja meg másik Adynak aján- lott versét, melyben Adyt mester- nek vallja (A Tábor helyén). Kap- csolatuk azonban nem volt híján összezördülésnek, zökkenőnek sem.

A Holnap körül fellángolt irodalmi harcban Adyt újból támadások ér- ték, őt ütötték a többi fiatal költő hibái, modorosságai. modernsége miatt és igyekeztek a holnaposok-

kal szembeállítani. A lelkileg és anyagilag egyaránt válságba került

DINNYÉS F.. A L S Ó V Á R O S I UTCARÉSZLET ( M O L N Á R L. FELV.)

Ady ekkor megírta híres, sót az- óta hírhedt »Duk-duk affér« c.

cikkét, amiben megtagadta új ba- rátait, akik az ő nevével harci zászlajukon indultak a korabeli hivatalos irodalom épületének ost- romára. A holnaposok árulásnak érezték Adynak ezt a megingását és a nevükben az Adyt tisztelő, de akkor csalódott és megbántott Ju- hász Gyula válaszolt a cikkre. Az Ady és közte kiéleződött ellentét- ről a Holmi című kötetében így ír Juhász Gyula: "Mi úgy véltük, hogy Ady elsősorban a mienk, hi- szen a nevével fedezte ezt az ö n - z e t l e n . lelkes, kissé hangos és kis- sé tarka vidéki mozgalmat, amikor megkezdődött. Magam keserű han- gú, nyílt levelet írtam hozzá a Füg- getlen Magyarországban, amelyre

ő még keserűbb és nyílt hangon válaszolt. Nekem nem volt igazam abban, hogy Ady Endrét A Hol- nap számára igényeltem, neki nem volt igaza abban, hogy bennünket mindenféle álmodernnel egy füst alatt akart elintézni". Tárgyilago- san állapítja meg: "Nekem kevés írás volt hasznosabb és becsesebb, mint ez a kegyetlenül szókimondó írás. amelyet ellenem intézett Ady Endre". Juhász Gyula akkori el-

keseredésének, Ady-ellenes hangu- latának nyoma költészetében a

"Nincsen, nincsen« c. Ady-vers utánzat, és az "Én az ital barátja vagyok", c. »Mar-Ady Endre« alá- írással ellátott versparódia.

//G\sszezördülésük azonban nem y ) tartott sokáig. Néhány hó-

nap múlva már szent volt a béke Ady és a holnaposok kö- zött. 1909-ben a Holnap második kötetében ismét együtt szerepelnek, és ekkor jelenteti meg Ady leg- forradalmibb verseit.

Ady halála után Juhász Gyula az egyetlen magyar költő, aki év- ről évre újra és újra feleleveníti a nagy költő-barát emlékét és az Ady értékelése körüli zűrzavarban síkraszáll a költő meghamisítása ellen, nagyságának elismeréséért.

"Fejfa 1919" c. versében állít elő- ször emléket elhúnyt költötársá- nak. A forradalom alatt 1919 ja- nuárjában a "Tűz" c. rövid életű szegedi folyóiratban közzéteszi Ady négy hozzáírott levelét és ő az első, aki Szegeden szobrot követel Ady- nak. (Vö.: Madácsy L.: Ady. Ju- hász és a Tűz. Tiszatáj, 1949).

A tovatűnő évek sem homályo- sítják el Juhász Gyulában Ady emlékét. Az Ady-évfordulóra csalc-

Nagybátyám még meg is kérdezte csen- desen, nehogy más is hallja:

— De hamar összemelegedtetek! Nem

te«2 az a fél tíz kicsit későn a találko- zásra? Elsötétítés van!

Megnyugtattam, legyen hozzánk biza- lommal, nem forralunk semmi rosszat,

TeQgel fél tízkor találkozunk itt meg itt.

Másnap ketten ültünk a süket bácsi mellett. Boros Mária keveset szólt, de a tisztek majd elnyeltek bennünket. Dél- után így szólt hozzám az egyik csélcsap százados:

~ Holnap bemutatsz a liölgyikének!

Jesz?

A vér a fejembe szállt. Merészen vág- lum a szemébe:

— Alázatosan jelentem, a hölgy senki- vel sem kíván megismerkedni.

— Nem kíván? Es te?!

— Nekem... — dadogtam — rokonom-

— Rokonod?... Nem rossz... — Es el- somfordált mögülem.

ETTŐL KEZDVE minden este együtt voltunk egy órát. Magáról nem sokat mondott, annál többet beszéltetett en- Qem. Négyszemközt Petykának szólított, s arra kért, én őt Krisztának hívjam.

— Petyka, figyeljen rám... Ne csacsis- kodjon megint! Ki kíváncsi a maga ér- zelmeire? ... Ügy. úgy, csak durcáskod- jon! Nem volt szándékomban megbántani•

Be értse meg. kettőnk ügye most jelen- téktelen . . .

Én persze hevesen tiltakoztam, és fo- gadkoztam, ha vége lesz a háborúnak, hazaviszem őt szüleimhez Szentesre; ők ugyan egyszerű emberek, az apám kalapos, de nagyon fogják szeretni őt.

— Jó, jó, Petyka, de ne erről beszél- jünk. Először meg kell nyernünk a há- borút, el kell innen űznünk a némete- ket.. .

Kiket? Németeket?

Megismételte. Megfogta a két kezem, és igen halkan, de szenvedélyesen be- szélt. Először nem akartam hinni a fü- lemnek, de aztán csodálkozva hallgattam ennek a különös nőnek minden szavát.

— Érts meg, Győr és Csorna alatt áll- nak a mieink!

— Hogyan mondhatod. Kriszta, hogy a mieink?

— Mert azok. Nézd, Petyka, ez a telek- könyvvezető nekem nem rokonom.

— Hát?! Csak nem a "ti emberetek" ö is?

— És ha igen?

— A végén még azt mondod, hogy a nagybátyám is az! — nevettem.

— Csodálnád? Én nem. A végén úgyis mindenki a mienk lesz... — Nagyon messzire elnézett, szeme elszürkült, mint a tó vize, ha felhő fut el fölötte. — Bu- tus vagy, de nem tehetsz róla. Majd le- esik egyszer szemedről a hályog . . .

— Kriszta, honnan tudsz te ilyeneket? • • •

* — Ezt ne kérdezd ...

— Ki vagy hát?

— Ezt is megtudod. Ha majd nagyon

akarod. Egyelőre elégedj meg ennyivel:

higgy nekem!

— Én hinnék, de amit mondasz, az hi- hetetlen. Csak nem a vörös katonák olda- lán állsz?!

— Mit félsz tőlük? ők is emberek.

— Jó, jó, de az én nevelésem, a környe- zetem ...

— Nézd, Petyka, az én apámat huszon- nyolcban összetörték, mert röpcédulát ta- láltak nála. Te nem ilyen környezetben nőttél fel. S most vagy hiszel nekem, vagy későn eszmélsz.

KETTŐS ÉLETET ÉLTEM. Nappal ma- gamon éreztem a vezérkari főnök vagy valamelyik törzstiszt szemét. Mintha min- dent tudnának rólam, figyelnek, de még

kímélnek, s majd eljön az ideje, és ak- kor hátul a nyakamnál megfogják a gal- lért, kiemelnek, és a hűvösre tesznek.

• Kém, mutatnak rám. Kémnővel áll össze- köttetésben ... Pedig Kriszta soha nem kért, nem kérdezett semmit. De hát mi titkot is tudtam volna én? És mi volt egyáltalán ez a menekülő iroda? Kriszta egyszer ezt mondta róluk:

- — Tudod, mi ez? öreg egerek gyűjtő- helye. Két tucat bőrét mentő pléhgallé- ros adminisztráltatja magát veletek. Ka- tonai parancsnokság? Fenét! Ti vigyáz- tok rá, hogy legyen mit enniök ...

Néha napokra eltűnt. A telekkönyv- vezetőékhez nem akartam menni, nagy- bátyámtól sem mertem érdeklődni. Ma sem tudom, hol volt ilyenkor. Egyszer fá- radtan, kedvetlenül találtam. Ügy emlék- szem, virágvasárnap előtti csütörtök volt- Tréfálva akartam felvidítani, de nem si- került.

— Petyka, kedves, napokon belül nagy változások lesznek... Nem. nem tudok, nem mondhatok mást.. . Nézd, te is vá- laszút előtt állsz. Kedves, te engem kopó- kézre juttathattál volna, mert — életemben először gyenge voltam — elkotyogtam ne- ked sok mindent. De nem tetted. Ez azt is jelenti, van valami a szavad mélyén, amiben meg lehet kapaszkodni. De most még nagyobb próba előtt állsz •.. Nézd .. • megmondom hát, a hadtested öt napon belül eltűnik innen. Bécs irányában. Győrt ma éjjel felszabadítottuk. Szökik innen a hadtest. De te.. .te ne menj velük, Petyka, kedves, ha igaz. amit nekem.. • magadról és rólam mondtál!.. .

— Igen, Kriszta, színigaz!

— Hát akkor . . . most megbetegszel, vagy megszöksz, vagy... Egyszóval: ne menj

velük!

— Dehát hogyan? Makkegészséges va- gyok, tudják.

— Hogy hogyan? Én nem tudom...

Nem vihetlek magammal, van nekem most elég dolgom... Nézd. jön virág- vasárnap. a nagyhét, tűnj el, kérlek, va- lahogyan! . . .

SZOMBAT. VIRÁGVASÁRNAP. Alom- ban, tépelődések közt. Esténként Győr, Csorna, Sopron irányában sztálingyertyák százai, tüzek és felvillanások. Mit te-

gyek hát? Nagybácsimék mégis arra szán- ták magukat, hogy huszonötödikén, ked- den hajnalban falura indulnak, ruhát és ennivalót visznek magukkal. Talán, ha velük mennék?...

Nagyhétfö. Negyed kilenckor hivatnak a kapuhoz. Az őr előtt egy idegen férfi vár. Tompán kérdi:

- Petyka?

Ránézek, bólintok. Levelet ad át. Kezet fogunk, újra rámnéz, ragyog a szeme, mo- solyog, elmegy.

( K O P A S Z M Á R T A R A J Z A A lépcsőn felmenet nyitom a levelet és olvasom. Ennyi az egész:

"AZONNAL HAGYD EL A GYAR KÖR- NYÉKÉT j"

A zsebembe gyűröm. Mit csináljak? .. • Visszaérek. Leülök az asztalom elé. El. el innen, ezt diktálja minden porcikám.

Végre elszántan felállók. Kötöm a derék- szíjam. A főnököm elment valahova. Fo- gom a postát és indulok.

A kapuban — vesztemre — az ezrede- sem jön. Ideges, szikrázik a szeme.