A történeti Szabolcs és Szatmár megye határán fekvő falu központjában – a középkori eredetű temp-lom mellett – áll a 30 × 10 m alapterületű, alápincézett, kétemeletes, átellenes sarkain egy-egy toronnyal bővített kastély. A főépületet kontyolt nyeregtető, míg a tornyokat sátortető fedi. A téglalap alaprajzú főépület harántfalakkal osztott tereiben, valamint a tornyok alsó két szintjén fiókos, illetve élkereszt-dongaboltozatokat találunk.
Az 1948-tól egészen 1960-ig az épületben iskola, napközi, futballöltöző és orvosi rendelő működött.
Az épülettől idegen funkciók befogadása és azok kiszolgálásának érdekében számos beavatkozás tör-tént (új ajtónyílások és válaszfalak kialakítása, konyha és vizesblokkok elhelyezése stb.), melynek kö-vetkeztében tereinek eredeti elrendezése megváltozott. E beavatkozásoktól eltekintve, az épület nyí-lásrendszerét, homlokzatainak vakolatarchitektúráját, valamint belső tereinek kifestését döntően a 19.
század végének romantikus, gótizáló stílusú átalakítása határozta meg. A csúcsíves ablakok, a zömök pártázatokkal lezárt tornyok, a vakolatból formált hangsúlyos, ám keskeny öv- és főpárkány, valamint a merev sarokarmírozás valóban egy minden ízében romantikus kastély képét idézték, melyet a keleti homlokzat első emeleti szintjén, kőkeretekből összeállított – felhúzható híddal felszerelt – bejárati ajtó és a homlokzat előtt álló, amúgy 1960-ban elbontott rámpás feljárat még inkább kihangsúlyozott.
Az évtizedek során elhanyagolt kastélyt 1960–1962 között az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) újította fel. 1960 őszén Ágostházy László, Krámer Márta és Pámer Nóra korlátozott jellegű kuta-tást végeztek. Eredményeikről csupán két – kevés informatív dokumentációt tartalmazó – rövid köz-lemény keretében számoltak be.1 Az épület kutatásáról és az azt követő felújítási munkálatokról azon-ban lényegesen többet tudhatunk meg a kutatási és az építészeti dokumentációból.2 Ezekből világosan kiderül, hogy a kutatás – amint azt maguk a kutatók is hangsúlyozták – korántsem merített ki minden lehetőséget. Az igencsak szűkre szabott határidő miatt elsősorban a helyreállításhoz feltétlenül szüksé-ges részleteket kívánták tisztázni, ám az épület egészére kiterjedő vizsgálatra már nem maradt idejük.
Végül is joggal állapíthatták meg a kutatók: „…így feltétlenül szükséges, a még ma kellőképpen nem tisz-tázott, vitatható kérdések eldöntésére a kutatások folytatása.”3 Az persze más lapra tartozik, hogy e ku-tatás folyku-tatására majd 36 évet kellett várni.
A kutatás
Feld István Északkelet-Magyarország 16. századi kastélyainak épületrégészeti kutatási eredménye-it összefoglaló művében a vajai kastélyt elsősorban az 1960. évi kutatás alapján ismerteti. Szövegének alapos kritikai hangvétele – több szempontból is – nem minden tanúság nélküli.4 Mindazonáltal meg-kerülhetetlen, hogy jelen tanulmányban röviden felidézzük az 1960. évi kutatás építéstörténeti szem-pontból még oly szerénynek mondható eredményeit, hiszen az épület felújítását döntően ezek felhasz-nálásával tervezték meg. Ebben a vonatkozásban különösen fontosnak bizonyult a külső homlokzatok és az ablaknyílások környékének kutatása, melynek eredményeit különösen kiemelkedőként értékel-ték a kutatók.5 „Valamennyi emeleti, csúcsíves záródású ablaknál előkerültek a korábbi reneszánsz nyí-lások. Ezek méretben nagyjából egyeztek a csúcsíves ablakokkal, de szegmentíves záródású fülkéjük volt és a homlokzaton reneszánsz tagolású kőkeretek fogták körül az ablaknyílásokat. Feltártunk még
1 áGostházy – G. krámer 1962., áGostházy – G. krámer 1964.
2 A kastélyt 1959-ben mérték fel, a felmérés: KÖH Tervtár, lelt. sz.: 25891. Kutatási dokumentáció: KÖH Tervtár, lelt. sz.: 25892.
A kiviteli terveket Ágostházy László már 1960-ban elkészítette. Vaja, Vay-kastély. É:M. Városépítési Tervező Vállalat. Buda-pest. Törzsszám: 28/M-14-5/1-60. (A tervdokumentáció a 2000. évi kutatás során az 1. emelet déli helyiségének befalazott árnyékszékéből került elő.)
3 áGostházy – G. krámer 1962. 3. 146., l. még: SZSZmm 1986–1987. II. 412–415.
4 Feld 2000. 94–98.
5 A homlokzati kutatásának részletes ismertetését l.: Feld 2000. 95–96. (Az 1997. és 2000. évi kutatás során az épület homlok-zatain megtaláltuk Ágostházyék keskeny kutatósávjait.)
3. A helyreállított kastély nyugati homlokzata 1961-ben (KÖH Fotótár, lelt. sz.: 72485.) 2. A kastély nyugati
homlokzata a kutatás után 1961-ben
(KÖH Fotótár, lelt. sz.: 52344.) 1. A kastély délnyugat felől 1955-ben
(KÖH Fotótár, lelt. sz.: 42627.)
A vajai reneszánsz kastély 109 néhány elfalazott, korábbi homlokzat rendszerhez tartozó ablakot is.” – állapították meg a kutatók.6 A felújítás utáni homlokzati nyílásrendszer ismeretében nem kétséges, hogy az 1960–1962. évi helyreállí-tás a 19. század második felének romantikus nyílásai helyett az elbontott reneszánsz ablakok visszaál-lítását vagy legalábbis azok jelzésszerű megjelenítését tűzte ki célul. Ennek alapját alapvetően az épü-let északi falának második emeépü-letén kibontott, „in situ” fennmaradt, osztó nélküli, reneszánsz profilos tagozatú kőkeretes ablak képezte. Ezt a törekvést messzemenően igazolták még az elbontott csúcsíves ablakok mögött – úgyszintén „in situ” állapotban – megmaradt, a reneszánsz kőkeretek elhelyezését biztosító fészkek, melyek az ablakok pontos méreteit is meghatározták. Nem vitás, hogy az ablakkö-nyöklőkbe befalazott eredeti faragványok előkerülése csak tovább erősítette ezt a műemlékvédelmi felfogást, s így a „rekonstrukció” során a nyílások egy részében a kutatás során megtalált – kijavított és kiegészített – kőkereteket helyezték el. Azon ablaknyílások káváinak külső részét, amelyekhez nem ke-rült elő kőkeret és csupán az elfalazott fészkek álltak rendelkezésre, lapjára állított keskeny mészkőla-pokkal burkolták be. Itt az egykori könyöklő- és szemöldökpárkány, valamint a szárkövek szélességét vakolatba karcolt vonallal jelölték meg. Mindez alól kivételt jelentett a nyugati homlokzat első emele-tének délnyugati – kőkeretekből összeállított – kettős csúcsíves ablaknyílása, amelyet a nyílások közül egyedüliként változatlan formában tartottak meg. Úgy tűnik, hogy a földszinti ablakokat, a tornyok ab-laknyílásait, a nyugati homlokzat főbejáratát és a keleti homlokzat első emeletének kőkeretes bejára-tát, valamint a déli torony ajtaját nem vizsgálták – azok szintén változatlan formában élték túl az épület felújítását. A jelentős felületen megmaradt, ekkor reneszánszként meghatározott, fehéres-szürke vako-latot megtartották, a hiányzó részeken sárgásfehérre színezett, kevés cementadalékot tartalmazó ki-egészítő vakolat készült, megtartva a főépület és a déli torony vakolatból formázott armírozását. Mivel eredeti fő- és övpárkányra utaló nyom nem került elő, az épület 19. század második feléből szárma-zó párkányait újították fel. Az északi torony sarkain ekkor felfedezett eredeti geometrikus rendszerű sgrafittódíszes armírozás rekonstrukciója teljes egészében új vakolatból készült. A helyreállítás során a tornyokat lezáró – a pártázatok által rejtett – sátortetőket is kicserélték. Az északi tornyot vasbeton lapostetővel fedték le, pártázatát felújították. Ugyanakkor a déli torony pártázatát elbontották, az új sá-tortetőt már a főpárkány felett felfalazott főfalakra támasztották rá.
A belső terek kutatásáról jóval kevesebbet tudunk. A kutatási dokumentáció alapján joggal feltéte-lezzük, hogy a földszint helyiségeit nem is vizsgálták. A lépcsőházban azonban volt kutatás, és talán az emeleti szinteken is, habár ez utóbbiról nem maradt ránk semmiféle feljegyzés.7
A belsőkben Ágostházi László – a kastély helyiségeit felszabdaló, részben 1945 után épített osztó-falak eltávolításával, valamint néhány, szintén másodlagos ajtó- és ablaknyílás befalazásával – tulaj-donképpen az eredeti térelrendezést állította helyre. Ugyanakkor lényeges, de végeredményben hibás döntésként értékeljük a második emeleti nagyterem – eredetileg csúcsíves záródású ablakaihoz igazo-dó – romantikus kváderes kifestésének megszüntetését. Ugyancsak ekkor semmisült meg az északi fal elfalazott reneszánsz ablaka helyén kialakított fülke hátlapján lévő, ugyanebben a korszakban festett Vay-címer is.8
A helyreállított épületben 1962-től múzeum működött. Fehérre meszelt földszinti helyiségeiben az intézmény irodáit és a könyvtárat helyezték el. Az épület első és második emeletén (a szintén fehérre meszelt helyiségekben) az állandó, valamint az időszaki kiállítások kaptak helyet.
Az 1990-es évek elejére az épület rendkívül elhanyagolt állapotba került. Szükségessé vált teljes kö-rű felújítását újabb régészeti kutatás előzte meg. Az 1996-ban megkezdett kutatómunka 2001-ben feje-ződött be, amikor is elmondhattuk, hogy az újabb, immáron teljességre törekvő kutatás nemcsak kiegé-szítette és árnyalhatta a korábbi megállapításokat, hanem eredményei számos, lényegesnek mondható ponton változtatták meg az épület eddig ismert építéstörténetét.9
Jelen munkánknak már csak a terjedelmi korlátok miatt sem lehet feladata a több éves kutatás rész-letes ismertetése. Az alábbiakban csupán megpróbáljuk összefoglalni mindazon eredményeket,
ame-6 áGostházy – G. krámer 1964. 4.
7 KÖH Tervtár, lelt. sz.: 25892. A fényképek tanúsága szerint bizonyos, hogy a lépcsőházban az összes vakolatot eltávolították.
8 A reneszánsz ablakok visszaállításánál csak a váll fölötti csúcsíves részt határoló díszítésnek kellett volna feltétlenül meg-semmisülnie. Ekkor azonban a teljes falfelületről eltávolították a szürkéskék alapra festett kváderes díszítést.
9 Az építészeti helyreállítást megelőző épületkutatást 1996-ban és 1997-ben Feld Istvánnal kezdtük meg, majd azt néhány év-nyi szünet után csak 2000-ben sikerült folytatni és befejezni: CaBello – Feld 1996–1997., CaBello 2000a., CaBello 2000b., juan
CaBello: Vaja, Vay-kastély. Építéstörténeti vázlat. 2000. KÖH Tervtár. 2004–2005-ben már csak kivitelezés közbeni megfigye-léseket végezhettem.
lyek meghatározták az épület megfigyelése-ink lényegében csak kiegészítet-ték és pontosították a korábbi ku-tatás megállapításait.10 Az épület falainak külső oldalához kapcsoló-dó kutatóárkokkal a téglalap alap-rajzú főépület falainak törtköves és a toronyfalak tégla alapozásait, valamint a kapcsolódó különbö-ző feltöltési rétegeket és járószin-teket vizsgáltuk. Ugyancsak ekkor tártuk fel az épület keleti homlok-zata előtt húzódó – az első emele-ten lévő bejárathoz kapcsolódó, és 1960-ban elbontott – építmény ala-pozását is.11 Az ásatás fontos ered-ményének bizonyult a kastélyt övező széles szárazárok egyes sza-kaszainak feltárása.12 A kutatóár-kokból és a szárazárok betöltésé-ből előkerült régészeti leletanyag döntő többsége a 16. század máso-dik fele, esetenként a 17. század ter-mékeiként volt meghatározható.
Megjegyezzük, hogy a szárazárok igencsak vegyes összetételű betöl-tésének legfelső rétegéből még későbbi – inkább a 18–19. századra keltezhető – kerámiaanyag is előke-rült, ami bizonyára az árok feltöltésének elhúzódására utal.13 A szárazárok és az épület közötti, keleten és nyugaton 20–28 m, északon és délen csupán 7–10 m széles területet szürke földdel, illetve sárga és barna agyaggal, valamint téglatörmelékkel kevert vékony, kétségtelenül planírozásként értelmezhető ré-tegekkel töltötték fel. A sárga és fekete agyagos, valamint sárga homokos altalajba mélyített falak alapo-zási kiugrása – az egykori terepszinthez igazodva – 30–100 cm közötti mélységben húzódik. Alapozásuk alja esetenként a 300 cm-es mélységet is eléri. Kutatásunk eredményeként megállapíthattuk, hogy a mai kastélynál korábbi építményre utaló és régészetileg értékelhető jelenség nem volt megfigyelhető az ál-talunk vizsgált területen.14
10 A 9. számú kutatóárok a pince északi helyiségében, a 10. számú kutatóárkot pedig a déli oldalon, a lépcsőház utáni első helyiségben jelöltük ki. A 9. számú kutatóárokban mi is rábukkantunk a hosszanti falak mentén párhuzamosan lefektetett gerendapárokra.
11 Az alapozást a 3/a. és a 3/b. árkokkal tártuk fel.
12 A szárazárok részleteit az 1/b., és a 4–6. kutatóárkokkal tártuk fel. A 2. és a 2/a. kutatóárkokat az épület északi falára, a 7. ku-tatóárkot az épület délnyugati sarkára merőlegesen, a 8. kuku-tatóárkot az északi torony délnyugati sarkánál tűztük ki.
13 Minderre részletesen l.: CaBello – Feld 1996–1997. 4–9, valamint uo. az ásatási naplót. Az épület nyugati oldalánál húzódó szárazárok külső partjától úgy 250–300 cm-re nyugatra egy körtealakú gabonatároló vermet tártunk fel. Közvetlen közelé-ben vélhetően egy gazdasági épület pincéjének részletét bontottuk ki: CaBello – Feld 1996–1997. 29–32. A 600–650 cm szé-les szárazárok az épülettől 20–25 m-re húzódik. Mélysége 120–150 cm között váltakozik.
14 CaBello – Feld 1996–1997. 4–9. és 21–28.
4. A kastély ásatási alaprajza (PN = 1961. évi ásatás kutatóárkai) (Szökrön Péter rajza)
A vajai reneszánsz kastély 111
1996-ban a téglalap alaprajzú épület földszinti ablaknyílásait és azok környékét, míg 1997-ben az északi tornyot kutattuk.15 Végezetül, 2000-ben nemcsak a külső homlokzatok kutatását folytathattuk, hanem a déli torony, valamint a belső terek vizsgálatát is elvégezhettük.16
A téglalap alaprajzú háromszintes, alápincézett épület kutatása során kiderült, hogy a külső hom-lokzatokon sokkal több eredeti, fehér-sárgásfehérre meszelt, szürkésfehér színű, mésszel telített, szem-csés összetételű vakolat maradt ránk, mint abból az 1960–1962. évi helyreállítás bemutatott. Az új va-kolat eltávolítása után feltárult a homlokzatok festett sarokarmírozása és övpárkánya is. A vava-kolaton bekarcolással kijelölt armírozást és övpárkányt vörös színű keskeny sávval erősítették meg. Az épület főpárkányának hosszú függőlemezben végződő szima-tagos – ugyancsak sávfestéssel kísért – alsó sza-kasza is ránk maradt.17 A nyugati homlokzat földszinti, állított téglalap alakú ablakai jelenlegi formájuk-ban utólagos átalakítás eredményének bizonyultak. Az eredeti nyílások szélessége (apróbb visszafara-gásoktól eltekintve) ugyan megegyezett a maiakkal, viszont könyöklőjük jóval magasabban záródott, azaz eredetileg fektetett téglalap alakúak voltak.18 Az épület rövidebb déli és északi homlokzati falá-nak földszinti részén egy-egy, eredetileg szintén fektetett téglalap alakú ablakot bontottunk ki, melyek mérete megegyezett a fentiekkel.19 Az épület első és második emelet ablaknyílásainak mészkőlapok-kal borított kávái kivétel nélkül megőrizték az egykori kőkeretek fészkeit. A szegmensíves áthidalók vállaiban kialakított – kőkeret elhelyezését biztosító – fészkek a szemöldökpárkány magasságát adták meg, míg a könyöklő helyét a homlokzati falazatban megmaradt és kibontott fészkek jelölték ki. Az így kiszerkeszthető ablaknyílások nemcsak méretben egyeztek meg egymással, hanem a bennük
elhelye-15 A falkutatásra l.: CaBello – Feld 1996–1997. 9–19.
16 CaBello 2000a., CaBello 2000b.
17 A fehérre meszelt, a fal síkjából 0,5 cm-re kiemelkedő armírozás elemei 65 cm hosszúak és 38–40 cm szélesek. A vörös ke-ret 2 cm széles. A szintén vörös sávval kísért övpárkány 25 cm széles.
18 A jelenlegi ablakokat két szegmensíves áthidaló zárja, melyek közül csak a felső épült kötésben a fallal. A kávákon tapasz-talt lefaragások alapján meghatározhattuk az eredeti nyílás könyöklőjének magasságát. Ennek alapján a fallal egykorú ab-lakok könyöklői a felszíntől mért 190 cm-es magasságban húzódtak. Az ablak magassága 175 cm, szélessége pedig 100 cm volt. Az épület tégláinak mérete: 27,5–29 × 12,5–13 × 6,5–7 cm. A kötőhabarcs sárga, sárgásbarna, mészdús összetételű. Az utólagos áthidaló tégláinak mérete ? × 14 × 6–6,5 cm
19 Az északi ablaknyílást egy későbbi időpontban ajtóvá alakították át.
5. A főépület nyugati homlokzata kutatásának felmérési rajza (Arnóti Zsuzsanna és Pisch Ildikó rajza)
zett kőkeretek profilja is azonos volt.20 A déli homlokzat első emeleti ablaknyílása a fentieknél azonban szélesebb volt.21
A nyugati homlokzat első emeletének déli nyílása egy kettős csúcsívben végződő kőkeretes ablak volt, amelyet, mint említettük, az 1960–1962. évi helyreállítás során változatlan formában tartottak meg.
A kőkeretek kiemelésekor derült ki, hogy a külső szárkövek reneszánsz profilú nyíláskeretek voltak, amelyeket beforgatva helyeztek el. A váll fölötti csúcsívet formáló faragványokat azonban át is farag-ták, közülük két darab ablak, míg a másik kettő ajtó elemeinek bizonyult. A könyöklőfalból emellett további faragványokat bontottunk ki. Megállapíthattuk, hogy a csúcsíves ablak helyén eredetileg egy reneszánsz profilos, osztó nélküli kőkeretes ablak volt, s nagyrészt annak köveiből rakták össze a 19.
századi csúcsíves ablakot. A másodlagosan felhasznált faragványokat tulajdonképp az eredeti nyílás-ban helyezték el, csupán a kőkeretek fészkét faragták meg. Egykori könyöklőjének magasságát a kávák kiforduló vakolatrétege jelölte ki. A fészkek alapján az eredeti kőkeretes ablak ugyanolyan méretűnek bizonyult, mint a déli oldal első emeletén lévő – ugyanazon helyiséghez tartozó – a többinél szélesebb ablaknyílás.22
20 Az ablakok 183–186 cm magasak és 112 cm szélesek voltak. A szárkő és a szemöldökkő profilja: lemez, horony, negyedhenger, élszedéssel lezárt lemez. Méretük: 25–26 × 16–17 cm. A szemöldökpárkány profilja: szima, élszedéssel lezárt horony. A kö-nyöklő egyszerű lekerekített.
21 Az ablak szélessége 150 cm, magassága pedig 183 cm.
22 A könyöklőfalból kiemelt faragványok közül három egyazon szemöldökhöz tartozó töredék, a másik három elem szárkő, szemöldökpárkány, illetve könyöklő darabja. A kőkeret fészkeinek mérete 25–20 cm. A fészkek külső szélessége 195 cm. A nyílás belszélessége 155–160 cm lehetett.
7. A főépület egy földszinti és emeleti ablaknyílása kutatás után (Juan Cabello felvétele) 6. A főépület északi torony takarásában húzódó
főpárkányának alsó szakasza (Juan Cabello felvétele)
A vajai reneszánsz kastély 113
A keleti homlokzat földszinti részén húzódó – a kutatás pillanatában működő, illetve 1960–1961-ben befalazott – ablak- és ajtónyílásokról kiderült, hogy azok utólagos kialakításúak, ez alól csak a pince há-rom, valamint a két árnyékszék egy-egy keskeny nyílása jelent kivételt. A homlokzaton az első és máso-dik emeleti helyiségek ablakain kívül további – kisméretű, csúcsíves és szegmensíves záródású, kulcs-lyuk, valamint kör alakú – nyílások is találhatóak, amelyek az árnyékszékek megvilágítását szolgálták.
Megjegyezzük, hogy a kör alakú nyílások másodlagos kialakításúak, azonban jó okunk van feltételez-ni, hogy helyükön eredetileg csúcsíves ablakok lehettek. Az első emeleti szinten látható kőkeretes és szemöldökpárkányos, közel négyzet alakú ablak a lépcsőházba nyílik.23
Kutatási szempontból nehéz feladatot jelentett az első emeleten lévő ajtónyílás körül tapasztalható zűrzavar tisztázása. Nem vitás, hogy a helyzet megoldását nagyban hátráltatta az a szakirodalomban elterjedt vélemény, miszerint az ajtónyílásban az épület eredeti bejáratát kell tisztelnünk. Azonban ku-tatása – legnagyobb meglepetésünkre – pontosan ennek ellenkezőjét bizonyította. Kiderült, hogy a nyílás kőkeretét eltérő profilozású – ajtó, illetve ablakhoz tartozó – elemekből utólagosan állították ösz-sze. A bejárat közvetlen környékének falazata nemcsak kötőanyagában, hanem szabálytalanabb falazá-sában is eltér a homlokzat egyéb szakaszaitól, amely jelenség a fal ezen részének utólagos átfalazására utalt. Magát a kőkeretet ebben az utólagos átfalazásban kialakított áthidaló nélküli nyílásban helyezték
el.24 A kastély egykori külső bejáratának helyét a nyugati homlokzat mai főbejárata mögött tártuk fel.
Bár a kőkeretet a mai főbejárat kialakításakor kiemelték és fészkének nagyobb részét
megsemmisítet-23 A 75 × 62 cm belméretű nyílás kőkeretinek profiljait levésték. A szegmensáthidalóval lezárt fülke szélessége 104 cm, magas-sága 98 cm. Az ablakot 1960-ban bontották ki.
24 A szemöldök és a déli szárkő ajtó, míg az északi szárkő ablak eleme. Ráadásul az ajtó szemöldök és szárköve sincs ponto-san egymáshoz illesztve. A nyílást áthidaló nélkül falazták ki, amely szintén az utólagosság mellett szól. Jelenlegi áthidaló-ját 1961-ban készítették.
8. A főépület emeleti ablaknyílásainak kőkerete (Arnóti Zsuzsanna rajza)
9. A főépület nyugati homlokzati falának első emeleti, déli ablaknyílása a kutatás után (Juan Cabello felvétele)
ték, azonban szemöldökpárkányának, valamint északi szárkövének váll körüli része ránk maradt, s így meghatározhatóvá vált a kapu és kőkeretének mérete.25
A belsőben a pince helyiségeit dongaboltozatokkal fedték, amelyek egykorúnak bizonyultak a fő-falakkal. Ez alól kivételt képez a lépcsőház harántboltozata, ez egyértelműen egy későbbi építkezés során készült el. Eredetileg helyén gerendás síkmennyezet húzódott. A pince törtköves falait sohasem vakolták. A magas talajvízszint és az ezzel összefüggésben kialakított – a mainál magasabban húzódó – járószint miatt a eredetileg a pincét nem is nagyon használhatták raktározásra, egyszerűen csak szige-telő funkciót szánhattak neki.26 A terek szellőztetéséről a keleti és a nyugati főfalakban kiképzett kismé-retű nyílások gondoskodtak. Egykori – ma már befalazott és az északi helyiség délnyugati sarka mellett nyílt – külső bejáratának nyomait az épület kőkeretes főbejárata mellett tártuk fel.27
A főbejárat mögötti lépcsőház terének nyugati felét fiókos donga fedi, mögötte – a tér északkeleti fe-léből – indul a mai lépcső. Az 1960–1962. évi munkálatok során a lépcsőház oldalfalainak mindhárom szintjén rábukkantak a korábbi lépcső visszabontott, lapos szegmensíves boltozatának vállindítására, amelyet azután a helyreállítás során be is mutattak. Csakhogy írásos feljegyzés minderről nem készült s így a kutatóknak a jelenséggel kapcsolatos állásfoglalását sem ismerjük. A hitelesítő kutatás minden-esetre azt bizonyította, hogy a lépcső boltválla és a főfalak egykorúak. A boltozatot tartó kelet-nyugati irányú falat egy későbbi átépítés ugyanakkor teljes egészében elbontotta, nyomait még a picében sem figyeltük meg. A földszint mindkét harántfalában, a tér nyugati felét lefedő boltozat keleti vállai mellett azonban feltártuk a boltozott lépcsőházat kelet felöl lezáró fal, pontosabban az azt kiváltó, vélhetően
A főbejárat mögötti lépcsőház terének nyugati felét fiókos donga fedi, mögötte – a tér északkeleti fe-léből – indul a mai lépcső. Az 1960–1962. évi munkálatok során a lépcsőház oldalfalainak mindhárom szintjén rábukkantak a korábbi lépcső visszabontott, lapos szegmensíves boltozatának vállindítására, amelyet azután a helyreállítás során be is mutattak. Csakhogy írásos feljegyzés minderről nem készült s így a kutatóknak a jelenséggel kapcsolatos állásfoglalását sem ismerjük. A hitelesítő kutatás minden-esetre azt bizonyította, hogy a lépcső boltválla és a főfalak egykorúak. A boltozatot tartó kelet-nyugati irányú falat egy későbbi átépítés ugyanakkor teljes egészében elbontotta, nyomait még a picében sem figyeltük meg. A földszint mindkét harántfalában, a tér nyugati felét lefedő boltozat keleti vállai mellett azonban feltártuk a boltozott lépcsőházat kelet felöl lezáró fal, pontosabban az azt kiváltó, vélhetően