A nyéki királyi épületek - Kastélyok évszázadai, évszázadok kastélyai

Késő középkori curia–villa–aula–vadászkastély–nyaraló a budai hegyekben

A ma Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi út 1960–1970-es években épített jellegtelen társas-házai között megbúvó és a műemlékvédelem egy szerencsésebb korszakára váró nyéki épületromok¹ emblematikus jelentőségűek, úgy a hazai művészet- és építészettörténet, mint a még alig egy évszá-zados múltra visszatekintő középkori régészet számára. A mérnök végzettségű Garády Sándor (1871–

1944), a fővárosi középkori régészeti kutatások egyik első úttörője által 1931 és 1942 között felfedezett és kiásott, majd az 1950-es években Holl Imre, a magyarországi középkori régészet egyik legnagyobb egyénisége által is kutatott épületek – de főleg az ásatások során itt napvilágra került kőfaragványok – már kezdettől méltán keltették fel korai reneszánsz építészetünk legjelentősebb kutatóinak figyelmét.

Különösen a pályáját még a két világháború közötti időszakban kezdő Balogh Jolán művészettörté-nész, majd a hasonló területről érkező és 1945 után főként a budai várpalota feltárásával hírnevet szer-zett Gerevich László, s újabban a jeles műemlékvédelmi szakember, Horler Miklós építész nevét kell itt megemlítenünk.² Mindhárman számos, a kutatást napjainkig alapvetően meghatározó összefoglaló munkában és – főleg az utóbbi szerző – önálló tanulmányban foglalkoztak az épületegyüttes kérdései-vel, annak ellenére, hogy az itt végzett feltárásokról máig nem került közzétételre részletes feldolgozás, s így nem történt meg a leletanyag teljes közzététele sem.

Bár e sorok írója – aki 1992–1993-ban kapott lehetőséget arra, hogy egy hitelesítő ásatás keretei kö-zött ismét kutathasson a ma a Hűvösvölgyi út 78. alatt található telken (1. kép) – eddig már két alkalom-mal is összefoglalta az itt feltárt két épületre vonatkozó ismereteit³, talán nem érdektelen – immár a ré-gészeti terepmunka másfél évtizedes távlatából – röviden ismét áttekinteni a kutatás jelenlegi állását.

Ha arra gondolunk, hogy Garády Sándor szerint az általa kiásott I. számú nyéki épület „nagyjából a ma-gyar nemesi kúria, sőt falusi házaink ősalakjának mondható”,⁴ sőt „e kastélyban megleljük az igazi ma-gyar úrilak alaprajzi elrendezésének lényegében ősi formáját”,⁵ s e véleményét Gerevich László, majd nyomában Horler Miklós is osztotta, feltételezve, hogy az építménynek „köze lehet a magyar vidéki ud-varház-típus kialakulásához”⁶, talán nem kíván különösebb indoklást, miért ezzel a tanulmánnyal kívá-nunk most tisztelegni a magyarországi kastély-kutatás nagymestere, Koppány Tibor előtt.

Ez az áttekintés különösen módszertani szempontból tűnik hasznosnak, hisz az elmúlt több mint 70 év nyéki kutatásai kapcsán számos tanulság fogalmazható meg. Elegendő most csak arra utalni, hogy az itteni, elpusztult épületek rekonstrukciós elképzelései további hasonló eljárások kiindulópontja-ként szolgál(hat)nak ma is.⁷ A tanulmányunk alcímében jelezett terminológiai sokszínűségben azon-ban nem kísérlünk meg az alábbiakazon-ban „rendet vágni” – a források és a szakirodalom által használt különböző megnevezések kapcsán csak a további kutatások előtt álló lehetőségekre és feladatokra kí-vánunk utalni.

Ismert, hogy Garády Sándor nyéki ásatásairól csupán néhány rövid közleményben számolt be, mo-nografikus igényű közleményt – ahogy tabáni, vizivárosi vagy épp a budaszentlőrinci pálos kolostor-ban végzett ásatásairól sem – nem tett közzé.⁸ A Budapesti Történeti Múzeum egyetlen nagyobb

terje-1 Jelen dolgozat, címének megfelelően nem tárgyalja Nyék falu középkori templomát, de nem tér ki a királyi vadaskert kér-déskörére sem. Mindezekre: Garády 1931a., Garády 1931b., Garády 1934. Ugyancsak nem foglalkozik a romok hányattatott

„műemlékvédelmi sorsa” bemutatásával sem, erre legutóbb: horler 2004. 59., 62.

2 A kérdés könyvészetére összefoglalóan: BaloGh 1966. I. 166–167., továbbá horler 1986. 76–77., 7–19. jegyzet, valamint horler

2004. 54., 59.

3 Feld 1993a., Feld 1994.

4 Garády 1941. 3., még korábban: Garády 1933. 138.

5 Garády 1940. 24.

6 horler 1986. 54., 65.

7 Erre példa a Nyírbátorban nemrég megvalósult kiépítés, lásd erre, további irodalommal: Feld 2007c. Itt kell korrigálnunk e cik-künk tévedését, ott ugyanis tévesen írtuk, hogy Szekér György hipotézise szerint a nyéki „fogadópalota” (Horler Miklós meg-nevezése, vö. horler 1986.) lett volna a nyírbátori északkeleti épület mintaképe. Mentségként csak az szolgál, hogy ezt a téve-dést először maga a kíváló építész-művészettörténész követte el, mi csak átvettük megfogalmazását: szekér–tamásI 1991. 18.

8 Munkásságára: G. sándor 1961.

delmű nyéki témájú kéziratát őrzi,⁹ ez azonban csak ritkán tartalmaz több adatot magáról a feltárásról, mint három, nyomtatásban is megjelent előzetes beszámolója,¹⁰ vagy a Holl Imre által 1959-ben köz-zétett néhány jelentése,¹¹ sokkal inkább művelődés- és művészettörténeti fejtegetések sorozatából áll.

Mindez adódhatott Garády habitusából, de az őt korlátozó körülményekből is, főleg abból, hogy jelen-tős mennyiségű terepmunkája lekötötte a már korántsem fiatal kutató energiáit.

Írásaiból mindenesetre megállapítható, hogy Garády Nyéken sem mindig ideális körülmények kö-zött dolgozhatott, hiába számított az általa mérnöki pontossággal azonosított és feltárt együttes az 1930-as évek egyik fővárosi régészeti szenzációjának. Az először megtalált keleti, I. számú épületet

„borító földréteg” 1932. évi, gyors kubikmunkával történő elhordása szinte a mai nagyberuházásokkal kapcsolatos feltárásokat idézi, de a később kiásott II. épület esetében sem tette mindig lehetővé a rend-szeres feltáró munkát a telektulajdonosok hozzáállása. Elsősorban emiatt szüneteltek az ásatások 1933 és 1938 között.¹² A mai értelemben vett tudományos színvonal számonkérése a két világháború közötti időszak egy autodidakta régészétől amúgy is indokolatlan lenne. Jellemző, hogy bár műszaki ismere-teinek köszönhetően már kezdettől fogva pontos alaprajzi felméréseket, kereszt- illetve

9 Garády 1940. – A kézirat modern gépiratát még az 1990-es években, egy tervezett kiadás reményében Gyuricza Anna, a Bu-dapesti Történeti Múzeum régésze készítette el, tanulmányunkban ennek oldalszámaira hivatkozunk. Adattári száma: BTM RA H 14-79. Ugyanitt található BTM RA H 163-79–173-79. szám alatt Garády 10 füzetből álló ásatási naplója, mely azonban nem csak a nyéki ásatásokkal kapcsolatos feljegyzéseket és rajzvázlatokat tartalmazza, s melyekről 1959-ben Holl Imrének még nem volt tudomása. Megemlítendő még az előkerült kőanyag jegyzéke (BTM RA H 15-79.) s néhány további, pár olda-las tanulmánya is (BTM RA H 16-79.). Ez utóbbiakat azonban nem hasznosítottuk jelen tanulmányunkban, ez a munka a kér-déskör következő kutatójának feladata lesz.

10 Garády 1932., Garády 1933., Garády 1941.

11 holl 1959. 282–285.

12 Garády 1940., illetve holl 1959. 283–285. Végül a főváros mind a két területet megvásárolta, hogy azután részben társashá-zak építésére bocsássa rendelkezésre az 1960-as években.

1. A nyéki királyi épületek 1992–1993. évi ásatásának összesítő alaprajza,

Holl Imre 1956. évi kutatóárkainak feltüntetésével (BTM KO rajztár, Kuczogi Zuzsa munkája)

A nyéki királyi épületek 23

2. A nyéki I. épület feltárási alaprajza, metszetekkel, a feltárt padlómaradványok és a helyiségek számozása feltüntetésével (Garády Sándor, 1933. BTM KO rajztár)

teket készített az I. épületről, kifejezett stratigráfiai megfigyelésekről, s főleg azok dokumentálásáról csak a később vizsgált II. épület esetében van tudásunk – más kérdés, hogy ott sem tudta sokáig helye-sen értékelni a rétegviszonyokat.

Mindezek ellenére aligha vonható kétségbe, hogy alapvetően a ránk maradt, s nem csupán az épü-letekre, de többek között az előkerült kőfaragványokra is vonatkozó gazdag rajzi és fényképes doku-mentációs anyaga¹³ – összevetve Holl Imre 1956. évi és magunk 1992–1993. évi megfigyeléseivel, s nem utolsósorban az előkerült leletanyag egészével – ma is lehetővé tenné az 1931 és 1942 között elvégzett fel-tárások összefoglaló értékelését. Ez még akkor is a kutatás egy fontos elvégzendő feladata, ha tudatában vagyunk annak a jelentős – úgy a feltárás módszeréből, mint a dokumentálása mikéntjéből adódó, s már aligha pótolható – információvesztésnek, mely elsősorban a mai rekonstrukciós kísérletek szempontjá-ból fontos részleteket, így főként a pusztulási, omlási, feltöltési rétegek jellegét, tartalmát érintette.

Jelen tanulmány keretei között természetesen nem vállalkozhatunk erre, azt azonban elöljáróban röviden össze kell foglalnunk, mit is tudunk ma tulajdonképpen a Garády által napvilágra hozott két épületről? A mintegy 35 m hosszú és 21 m széles, téglalap alakú, délnyugat-északkeleti tengelyű I. épü-let (2. kép) az összes eddig itt végzett ásatás megállapításai szerint előzmények nélkül, egyetlen építési periódusban épült fel az enyhén lejtős hegyoldalban. Az északkeleti sarkában illetve nyugati oldalon kialakított két, egykor dongaboltozattal fedett két pincetér egy keskeny középfolyosóval történő utó-lagos összekötése¹⁴ még az építkezés folyamán történt meg, példát adva arra, hogy ilyen korrekcióra a középkorban még egy ilyen, sok kutató szerint „reneszánsz szabályosságot” mutató épület esetében is sor kerülhetett. A nyugati pince eredetileg megépített északi lejárata az épület északnyugati oldalán végighúzódó folyosó közlekedési rendszerét tekintve tűnhetett előnytelennek, a tőle keletre kialakított

13 Ugyancsak a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményében, a Középkori Osztály rajz- és fotótárában

14 Az 1992–1993. évi feltárásról készített beszámoló írásakor – Feld 1993a. 265. – ugyanakkor még nem volt tudomásunk arról, hogy ezt már Garády is megállapította: Garády 1940. 22–23.

3. A nyéki I. épület alaprajza az előkerült falak és nyílások feltüntetésével (Garády Sándor, 1932. BTM KO rajztár)

A nyéki királyi épületek 25

földszinti ajtót azonban elfalazása után sem helyezték át a nyugati tér tengelyébe. Egy következetesebb szimmetria amúgy sem figyelhető meg a lényegében kéttraktusúnak tekinthető, átlagosan 100–120 cm falvastagságú épület esetében, a keskenyebb déli (II. és VII.) terek északnyugati zárófalai sem esnek teljesen egy vonalba.

A keleti részen – a részben a terepviszonyokból is adódóan¹⁵ – a már az egykori padlószint alá le-pusztult illetve az újkorban kitermelt falak már nem őrizhették meg az eredeti földszinti nyílásrend-szer nyomait. Garády alaprajzi felméréseiből és számos fényképfelvétel alapján ugyanakkor ismerjük a maximum 80 cm magas felmenő falakkal fennmaradt nyugati terek négy ajtónyílásának helyét és mé-retét (3. kép).¹⁶ Az északnyugati folyosó hátfalában a már említett ajtótól kelet felé csak a nagyjából középen elhelyezett lépcsőház (IV.tér) ajtajának káváját figyelhette meg a kutató az egykori emeletre vezető – s annak egykori létét kétséget kizáróan bizonyító – lépcső legalsó foka mellett (4. kép). Úgy tű-nik, kelet felől az épület három nyugati terébe nem lehetett közvetlenül bejutni, a folyosó mögötti VIII.

tér csak az épület majdnem teljes szélességét elfoglaló IX. térből volt megközelíthető. Jelentős részle-tekkel maradt fenn a VIII. térből a VII. térbe nyílt ajtó is, bár az egykor itt állt kőkereteket egyetlen eset-ben sem lehetett azonosítani.

Minden bizonnyal kályha-, vagy inkább kandallófűtő-nyílásnak tartható a VIII. tér délnyugati sarká-ban feltüntetett keskeny, egykor téglával burkolt nyílás, de az már nem állapítható meg egyértelműen, melyik térbe szolgált. Garády alaposan dokumentálta az alápincézetlen terek kivételével¹⁷ mindenütt – legalább habarcsaljzatában – megőrződött, mázatlan, rombusz, illetve négyzet alakú téglákból rakott padlóburkolatot; ezt úgy az 1956. évi, mint az általunk végzett újabb kutatás során lényegében már csak

15 A hegyoldal lejtése következtében az északkeleti pince lényegében szintbeli bejárattal rendelkezett keleten, ugyanakkor a II. tér földszinti padlószintje vastag feltöltésen nyugszik: Feld 1993a. Természetesen ezt az oldalt az újkorban könnyebben is bányászhatták ki, már csak amiatt is, hogy ez esett az országút felé.

16 Ezek az 1990-es évekre azonban már nagyrészt a felismerhetetlenségig lepusztultak, l. erre Vajda József felmérését az 1992–

1993. évi ásatási dokumentációban: Feld 1993b.

17 Sőt, a nyugati, IX. tér sarkaiban is megőrződött a téglaburkolat néhány kis részlete a boltvállak felett, l. Feld 1993b. felméré-si anyagát.

4. A nyéki I. épület északkelet felől, feltárás közben, 1933.

Előtérben az északnyugati folyosó maradványai, balra az emeletre vezető lépcső indítása (BTM KO Fotótár)

5. A nyéki II. épület feltárási alaprajza, metszetekkel (Garády Sándor, 1938–1940, BTM KO rajztár)

A nyéki királyi épületek 27 a VII. térben lehetett megfigyelni. Ugyanitt azonban a déli oldal kisebb téglafalazata egy, az épülethez délről csatlakozó árnyékszékaknába torkolló, általában a konyhákból ismert kifolyót valószínűsített.¹⁸

Összefüggő téglafalazat egyébként – leszámítva a pince boltozatait és az összekötő folyosó utólagos kialakításával kapcsolatos javításokat – csak az északnyugati folyosó külső falában jelentkezett, mivel azonban e falvonulat koronája az itt jelentős felületen feltárt vörös-fehér kőlapburkolat¹⁹ szintje alatt maradt meg, sem Garády, sem az újabb kutatások nem tudták ennek okát kideríteni. Sem egy mellvéd-fal, sem esetleges pillér- vagy oszlopalapozások nem voltak itt megfoghatóak (4. kép).

A déli külső falhoz csatlakozó két, eltérő méretű és jelentős mélységű falazott árnyékszék-akna az épülettel, de azon belül talán a pincefolyosó kialakításával egyidős voltát a feltárások meggyőzően bizonyították – ugyanakkor nem állítható biztosan, hogy azok csak az egykori emeleti tereket szol-gálták volna ki. A keleti homlokzatot támasztó – nagyrészt már csak falhelyként feltárt – négy, három méter hosszú pillér esetében azonban nem zárható ki, hogy azok csak valamivel később, talán stati-kai megfontolásból épültek. Az ezen az oldalon nyílt pince mindenesetre egy önálló, keskenyfalú kis előépítménnyel rendelkezett Garády alaprajza szerint (3. kép).²⁰

Sokkal kevesebb biztos ismeretünk van az előzőekben leírt épülettől néhány méterre északnyugat felé elhelyezkedő, vele közel derékszöget bezáró, 59 m hosszú és 17 m széles, egy, osztófalakkal szabály-talanul tagolt középső tömbből és az azt négy oldalról övező folyosóból álló II. épületről (5. kép). Ez rész-ben pusztulásának sokkal nagyobb fokából – az itt is kőből rakott falvonulatok jelentős részét sokszor az alapozás aljáig kitermelték, felmenő falak szinte nem is maradtak fenn – részben feltárásának mód-szeréből adódott. Míg az I. épület esetében nincs is érdemi információnk az ásatás mikéntjéről – az első kutatóárok után minden valószínűség szerint egész belső területén eltávolították a törmeléket az utolsó padlószintig illetve a falak külső oldalán ennél is mélyebben ástak –, a később feltárt nagyobb épület esetében már kutatóárkokról és kutatóblokkokról értesülünk, s ezeket az alaprajzok is feltüntetik. Ezek sok esetben azonban nem módszertani megfontolásból, hanem kényszerből, az idővel és az anyagiak-kal való takarékosságból születtek (6. kép). Nagy előnyük, hogy – mint ezt már említettük – ennek követ-keztében számos, pontosan beszintezett keresztmetszet, sőt rétegrajz is rendelkezésünkre áll.

Ezek ugyan nem teljesen a ma alkalmazott dokumentációs módszerekkel készültek, arra azon-ban mégis kiválóan alkalmasak voltak, hogy segítségükkel már Holl Imre megállapíthassa azt, ami Garádynak talán csak a kutatás utolsó évében sikerült rájönnie, miszerint az épület alatt mintegy 40–50 cm-rel annak egy valamivel kisebb – egykor mintegy 40 m hosszú és 13 m széles – elődje rejtőzik. Saját, az 1956. évi kutatásnál sokkal kiterjedtebb ásatásaink során azután értelmezni is tudtuk a régész-elő-dünk stratigráfiai megfigyeléseit, sőt több esetben be is illeszthettük profilrajzát saját felmérésünkbe.²¹

Garády még az 1940–1941-ben is úgy vélte, hogy az épületet többszörös tűzvész és azt követő (de csak a belsőt érintő!) átépítés érte, s elsősorban csak a Luxemburgi Zsigmond pénzei és címerével díszí-tett kályhacsempék alapján fogadta el később, hogy a mélyebben megtalált „agyagba rakott falhálózat hézagos” maradványai²² nem hozhatóak kapcsolatba a legutóbbi épülettel. A több helyen, egymástól igen eltérő mélységben meghatározott járószinteket először ezért egy közelebbről nem körvonalazott pince feltételezésével igyekezett értelmezni, de közben azt is megállapította, hogy a magasabb szinthez tartozó, s ezért (is) az utolsó „periódushoz” kötött, trapéz keresztmetszetű (felül 35–40, alul 50–60 cm széles) belső osztófalak habarcsa megegyezik a főfalakéval! Fontos az a rajzokkal és fényképfelvételek-kel is bizonyítható megállapítása – s ez saját megfigyeléseink szerint az összes osztófalra vonatkozik –, hogy az osztófalakon „tisztán látható a rajta feküdt szálfa külső rostozatának lenyomata, kétségtelen bizonyítékául annak, hogy ezekre gömbfákat fektettek kötőgerendák gyanánt.”²³ (7. kép) Azt azonban

18 Feld 1993a. 265.

19 Ez már Holl Imre által is csak habarcsaljzatában volt azonosítható: holl 1959. 274.

20 1992-ben egy, a keleti homlokzat déli támpilléréhez hozzáépített, kelet felé induló keskeny, támpilléres kerítésfalat tártunk fel: Feld 1993a. 265. Ez elvileg lehetett az épületegyüttes kerítése, bár Garády ettől jóval délebbre (s ugyanígy északra) ha-tározott meg egy-egy kelet-nyugati irányú falvonulatot, melyek a vadaskert nyugati zárófalához csatlakoztak volna be, vö.

Garády 1932. 102. térképvázlattal. Ma ezeken a helyeken már lakóépületek állnak, így a további kutatás itt már csak nehe-zen képzelhető el.

21 Így Feld 1993a. 2. kép, 2. metszet – Ekkor nem csak a kutatási alaprajzon feltüntetett kutatóblokkok nyitására volt lehetősé-günk, de egy, műemléki szempontból szükségesnek ítélt talajcsere miatt az épület teljes területén feltárhattuk az „agyagba rakott falhálózatot”.

22 Garády 1941. 6.

23 Garády 1940. 30–31.

már nem tudta megállapítani, hogy ezek egy esetleg nádalt-vakolt boronafal alsó gerendasorát alkották vagy netán kő/téglafalat hordtak-e egykor.

Ma mindenesetre egyértelmű, hogy az egykor hét belső térre tagolódó II. épület teljes alaprajzi rend-szere egyetlen építési periódusból származik, s építésére közvetlenül az I. épület emelése után kerülhe-tett sor. Erre utal a felhasznált habarcsanyag egyezése is. Délen a feltételezhetően az előbbi pincéjének kialakítása során kitermelt földbe alapozták az átlagban csupán 80 cm széles falait, míg északon, a ré-gebbi építmény területén ebből a földből már az itt mélyebben található alapozási kiugrásra hordtak fel egy hasonló anyagfeltöltést. A keskeny osztófalakat végül már e feltöltéseken alakították ki. Nyílások érdekes módon sem a fő-, sem az osztófalakban nem ismertek – a teljes falkiszedések sem alkotnak olyan rendszert, melyből az egykori ajtónyílásokra lehetne következtetni. Csupán két osztófal nyugati részén figyelt meg Garády egy-egy, feltételesen fűtőberendezéssel kapcsolatba hozott, pillérszerű kiug-rást. Kutatásaink során sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudtuk, hogy a folyosó külső falai kor jelentősebben magasabbra emelkedtek volna, ugyanakkor nem volt kizárható egy mellvédfal egy-kori megléte sem. A pontosabb szintviszonyok azonban nem voltak tisztázhatóak. Téglafalazatot vagy annak lenyomatát sem belül, sem kívül nem fedezhettünk fel.

Ami ugyanakkor a Garády beszámolóiban említett nagyszámú téglaleletet illeti, saját feltárásaink során túlnyomórészt olyan téglákra bukkantunk, melyek az épület elődjéhez köthetőek, legalábbis ilyenekből épült az annak délnyugati sarkához közel már 1938-ban feltárt, de már akkor is értelmez-hetetlennek bizonyult²⁴ szabálytalan építmény (8. kép). Emellett fel kell tételeznünk, hogy a korai épü-let alapozását alkotó, agyagba rakott kősoron nem csupán faszerkezetű, de vakolt-festett felmenő falak emelkedtek, abban – az egyező habarcs tanúsága szerint – téglát is felhasználtak, talán épp a fűtőbe-rendezések és a nyílások környékén.²⁵ Utóbbiakhoz tartozhatott az új épület északkeleti sarkában má-sodlagosan, építőanyagként felhasznált ablakosztó is.²⁶

24 „...talán valami különleges fűtőberendezés vagy lépcsőföljárat maradványa”: Garády 1940. 31. – Mi inkább az utóbbi értel-mezés felé hajlunk, egyértelmű meghatározásra azonban az objektum teljes újrafeltárása után sem vállalkozhattunk.

25 Feld 1993a. 266.

26 holl 1959. 279., 14. kép

6. A nyéki II. épület feltárás közben, délkelet felől, 1938. (BTM KO Fotótár)

A nyéki királyi épületek 29 Ha mindezek után az

előző-ekben ismertetett épületek kor-határozásának kérdéseit vesszük felett és az agyagba rakott kősorok környékéről előkerült kerámialele-tek – elsősorban kályhacsempék – egyértelműen bizonyítják, hogy az első itteni épület már a 14. szá-zad utolsó évtizedeiben felépülhe-tett s valószínűleg végig a 15. szá-zad folyamán használatban volt.²⁹ Erre utal az említett, a nem ismerjük leletanyagának leg-fiatalabb darabjait. meg sem kísérelte az ásató az

épí-tési rétegek vizsgálatát, s az általunk egy kutatóárokkal átvágott II. tér feltöltéséből sem került elő kor-határozó lelet. Ugyanakkor Holl Imre 1956-ban szerencsésebb volt, úgy a VII. tér, mint a folyosó tégla-, illetve kőlapburkolata alatt olyan jellegzetes edénytöredékeket talált, melyek használata – épp az általa a budai vár feltárása során tett megfigyelések alapján – nem helyezhető az 1460-as évek elé.³⁰ Ez termé-szetesen nem bizonyítja, de nem is zárja ki, hogy a két nyéki épület már az 1470–1480-as években fel-épülhetett – ahogy azt sem, hogy erre csak néhány évtized múlva kerülhetett sor. E lelet ugyanis csak

In document Kastélyok évszázadai, évszázadok kastélyai (Pldal 21-43)