A víz a fenntarthatóság alapja

A víz a bioszféra sajátos közege, az élet fenntartója, térben és időben korlátozottan rendelkezésre álló, sérülékeny megújuló erőforrás, amely a 21. század fejlődésének egyik meghatározó tényezője. A világ édesvízkészlete több tényező – népesedés, városiasodás, ipari fejlődés, szakszerűtlen mezőgazdasági műtrágyázás és öntözés, pazarló vízhasználat – hatására komoly veszélybe került, mely tovább mélyül az éghajlatváltozás okozta bizonytalan mennyiségi és minőségi változások miatt. A kialakult konfliktushelyzetre reagálva az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015 közötti évtizedet a „Víz az életért” cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította. Célja, hogy a jövő évtized közepére a tiszta vizet ma még nélkülöző fejlődő világbeli lakosságnak több mint fele rendes vízhez jusson. A WHO és az UNICEF Közös Monitoring Program (JMP) keretében végzett vizsgálatok eredményei szerint 2008-ban 884 millió ember nem jutott megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvízhez, és 2,6 milliárd ember nem rendelkezett megfelelő higiéniai körülményekkel.

(WHO/UNICEF 2010)

A kialakult konfliktushelyzet arra figyelmeztet, hogy a globális vízkészlet-gazdálkodásnak nem szabad megsértenie azokat az alapelveket, melyeket 1948-ban a Víz Chartában (Európa Tanács 1948. május 6. Strasbourg) deklaráltak. A korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló vízkészletek nem megfelelő hasznosítása veszélyezteti a környezetet, és a fenntartható fejlődést. Ez a felismerés késztette a különböző országokat a víz védelmet szolgáló egyezmények és jogszabályok megalkotására. A

17 jelentősebb vízgazdálkodást, vízhasználatokat érintő nemzetközi, valamint hazánkat is érintő vízegyezmények áttekintő összefoglalását, a Víz Charta 12 pontját az értekezés 3. számú melléklete tartalmazza.

A hazánkat is érintő vízügyi egyezmények közül a Helsinki Konvenció és a Duna Konvenció vízgazdálkodási szempontból kiemelkedő jelentőségű. Az egyes országok kormányai mivel csak a saját területükön eszközölnek/eszközölhetnek intézkedéseket a vizeket érintő minőségi és mennyiségi kedvezőtlen változások befolyásolására, így a határvizek kedvezőtlen hatásai megnövekedtek, és az alvízi országok esetében egyre nehezebbé vált a vizek fenntartható használatának biztosítása és a vízi ökorendszerek állapotának megóvása. E területen van nagy jelentősége a szomszédos országokkal való kétoldalú határvízi egyezményeknek. Ezek szükségességét erősítik meg az elmúlt évek eseményei pl. a tiszai árvizek, Tisza cianid-, és nehézfém szennyezése, Rába habzása is.

A vízgazdálkodásban való nemzetközi együttműködés területén nagy előrelépést jelentett a hosszas előkészítő munka és vita után az Európai Unió Bizottsága által 2000. december 22-én elfogadott 2000/60/EC Direktíva, a vizekkel kapcsolatos közösségi jogszabály, mely Víz Keretirányelvként vonult be a köztudatba. A magyar parlament 2001 júniusában deklarálta, hogy az EU tagjaként bevezeti a Víz Keretirányelvet (VKI), ezzel elkötelezve magát a magyar vízgazdálkodás megreformálása mellett. A keretirányelv összefoglalja mindazokat az elveket, amelyek eddig a nemzetközi egyezményekben megfogalmazódtak.

2.1.1 A Víz Keretirányelv és az ökológiai szemlélet

A legfőbb változás a magyar vízgazdálkodásban a VKI – 2094/2001 (IV.30.) Kormányhatározat – kapcsán a vízgyűjtő-területi gazdálkodás és az ökológiai szemlélet hangsúlyos megjelenése, mely a hazai vízminősítésben és vízgazdálkodásban nem volt jellemző korábban.

Alapelvei a következők:

1. A megelőzés elve.

2. A „szennyező fizet” elv.

3. A költségmegtérülés elve.

4. A fenntarthatóság elve.

5. Közvélemény bevonásának elve.

A VKI összességében tükrözi a rendszerben való gondolkodást, mivel az ökológia, az ökonómiai és a műszaki szakterület integrációjával született célkitűzéseket és feladatokat fogalmaz meg. Az irányelv alapja, hogy a vizek ökológiai állapota az emberi hatások eredményeképpen romlott, ezáltal kevésbé alkalmasak a felhasználásra, illetve annak biztosítása a tisztítási technológia miatt nagy költségekkel jár. Amennyiben a vízi ökoszisztéma állapotát javítjuk azáltal, hogy megszüntetjük a felesleges, vagy más módon is megvalósítható emberi hatásokat, azok alkalmasabbá válnak a felhasználásra. Ez a komplex ökológiai szemlélet először jelent meg ilyen markánsan a vízgazdálkodásban. (SZILÁGYI 2007: 408. o.)

A VKI legfőbb célkitűzése a vizek jó ökológiai és kémiai állapotának elérése 2015-re és fenntartásának biztosítása. Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK Irányelve 2000. október 23-i a vízpol23-it23-ika terén a közösség23-i fellépés kerete23-inek meghatározásáról c. dokumentum alapgondolata:

„A víz nem szokásos kereskedelmi termék,hanem örökség, amit annak megfelelően óvni, védeni és kezelni kell (1)” (VKI 2004:1.o.), ily módon biztosítva annak fenntartható használatát. Javaslatot fogalmaz meg a felszíni vizek ökológiai vízminőségének javítására vonatkozóan, felismerve az ökológiai minőség fontosságát, különös tekintettel arra, hogy a „közösség vizei egyre nagyobb terhelésnek vannak kitéve, mivel minden felhasználási területen folyamatosan növekszik az igény a kielégítő mennyiségű, jó minőségű víz iránt (4).” (VKI 2004:2. o.)

Lényeges változást jelent az ökológiai szemlélet megjelenése mellett a vízgyűjtő-területi gazdálkodás fogalmának bevezetésével a vízi környezet rendszerszemléletű megközelítése is. A vízi

18 környezetet egy olyan összetett rendszer (az egész vízgyűjtő terület), amelyben nagyszámú természetes és ember által létrehozott alakzat, tárgy, és maga az ember (a társadalom) található. A rendszer működését, belső tulajdonságait a nehezen befolyásolható, szabályozható természetes hatások (mint a csapadék, napsugárzás, szél és a légkörből kihulló anyagok) és az emberi beavatkozások (mint a hulladékok, szennyvizek stb.) alakítják, ami a vízkészletek és a vízi ökoszisztéma állapotának megváltoztatásában jelentkezik. A rendszerszemléletű vízgazdálkodás ezeknek a hatásoknak az ismeretét feltételezi, mely alapján olyan beavatkozások eszközölhetők, melyek a vízi ökoszisztéma védelmét szolgálják és ezáltal természetesen a vízfelhasználásokat is lehetővé teszik. A vízi környezet tehát nem csak a vízfolyásokra és állóvizekre korlátozódik, hanem kiterjed az egész vízgyűjtőre.

(JOLÁNKAI 1999: 3-7.o.)

Ezt a rendszerelméletű megközelítést tükrözi a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság által 2009. decemberben közreadott és 2010. május 5-én elfogadott Vízgyűjtő -gazdálkodási Terv (VGT) –1127/2010 (V.21.) Korm. határozat – is, mely a Víz Keretirányelv hazai megvalósításnak alapdokumentuma. Ebben olvasható a hazai vízgyűjtő terület elemzése, állapotfelmérése és a jövőben végrehajtandó feladatok. A VKI-ben előírt feltételeknek megfelelően elkészült dokumentáció hiányossága elsősorban az ökológiai monitoringhoz kapcsolódó biológiai vizsgálatok mennyiségében és azok minőségében (adatok megbízhatósága) mutatkozik meg. Ennek oka, hogy rutin jellegű biológiai monitoring a magyar hatósági gyakorlatban a VKI bevezetéséig nem létezett, a vizsgálatok csak célirányosan, egyes vízterekre és csak egyes élőlénycsoportokra (pl.

fitoplankton) történtek, így nem állt elegendő adat rendelkezésre az állapotértékeléshez. (VGT 2010:273.o. )

A VGT 8.7.7. Képességfejlesztés, szemléletformálás c. fejezete a környezetmérnök képzés számára a következő fontos célkitűzést fogalmazza meg az előbbiekkel összhangban: „A cél olyan korszerű természettudományos szemlélettel és ismeretanyaggal rendelkező műszaki felsőfokú végzettségű szakemberek képzése, akik elsősorban a vízügyi szolgálatban és a környezetvédelem, valamint az agrárium egyes területein mind az operatív munkában, mind az alap- és alkalmazott kutatási feladatok megoldásában képesek magas színvonalon, tevékenyen részt venni.” (VGT 2010:284.o.)

Az ehhez kapcsolódó alapintézkedések – melyek teljesítési határideje 2012 – a következők:

• vízügyi K+F innováció fejlesztése, országos felmérések,

• felsőfokú vízgazdálkodással kapcsolatos képzések fejlesztése (hidrológus, vízépítő mérnök, biológus, környezetmérnök, agrár- és erdőmérnökképzések stb.),

• VKI-vel, a vizek fenntartható használatával kapcsolatos környezeti nevelés és oktatás fejlesztése.

A VGT 8. melléklet kiegészítő intézkedések fejezete a végrehajtandó feladatokat határozza meg:

• a szemléletformálás érdekében elengedhetetlen a környezeti nevelés megvalósítása,

• a szaktárgyak keretében a VKI-vel, a vizek fenntartható használatával kapcsolatos témák kidolgozása, alkalmazása,

• közös mérési és értékelési programok végrehajtása diákok, kutatók és civil szervezetek együttműködésében. (VGT 2010. 8.2 melléklet 5. és 6. pontja)

A VKI és VGT által megfogalmazott elvárások alapját az adja, hogy a fenntarthatóság, az ökológiai szempontok előtérbe kerülése, továbbá a vízgazdálkodás, környezet és természetvédelem, valamint a területfejlesztés integrálása új kihívást jelent a mérnöki társadalomnak. A ma mérnökének arra is választ kellene adnia, hogy mit vált ki az általuk tervezett és megvalósított beavatkozás, intézkedési program a vizek hidrobiológiai, ökológiai állapotában, hogyan változtatja meg a vízi ökoszisztéma működését. Istvánovics Vera és Somlyódy László Ökológiai és természetvédelem c.

írásában az ökológiai szempontok szükséges előtérbe kerülését a következő belvízrendezési problémával támasztják alá. A belvízrendezés megteremti ugyan a mezőgazdálkodás feltételeit, de egy öngerjesztő folyamatot is indukál. Csapadékos időszakban újabb elvezetési fejlesztéseket igényel, aszályos időszakban pedig megnövekedett károkat okoz. Így egyre több vizes élőhely és ezek számos funkciója szűnik meg, mint pl. a mikroklíma szabályozása, biológiai sokféleség megőrzése, nem

19 pontszerű terhelések csökkentése, melyek pótlása nem lehetséges. A termelés és a megélhetés egyre kiszolgáltatottabbá válik a belvízelvezetésnek. (ISTVÁNOVICS - SOMLYÓDY 2002:177.o.) A műszaki, mérnöki feladatok a vízgazdálkodásban elválaszthatatlanok az ökológiai gondolkodástól és szemlélettől.

Glatz Ferenc szerint csak egy új polgári erkölcs kialakításával tudjuk megóvni környezetünket, vízbázisainkat. Ez alatt olyan polgárt ért, „(…)aki tisztában van azzal, hogy vízi környezet kellemes életkeretet ad, hogy a víz klíma-kiegyensúlyozó, hogy a víz sportolást kínál, elősegíti a levegő tisztulását. Olyan polgár, aki a kertjében a saját maga által épített ciszternájával a víznyerést könnyíti meg, mert tisztában van azzal, hogy a közüzemi víz, a víztisztítás mennyi energiát és ezzel mennyi környezetrombolást igényel. Környezetbarát, környezetgondos polgár.” (GLATZ 2002: 17.o.)

Mindezek együttesen támasztják alá a környezeti nevelés létjogosultságát a környezetmérnök képzésben.