A HVG-Orac Lap-és Könyvkiadó Kft. 2010 végén jelentette meg Dr. Horváth Éva Nemzetközi választottbíráskodás című könyvét. A Szerző céljai sze-rint ez a könyv tankönyvnek készült. Horváth Éva a magyar és a nemzetkö-zi választottbíráskodás kiemelkedő szaktudású, köztiszteletben álló, igen nagyra becsült alakja. Keveseknek van hozzá hasonló széleskörű ismertsége a nemzetközi választottbíráskodás világában. Különösen az osztrák és a német választottbírói társadalomban alakultak ki rendkívül bensőséges szakmai, ba-ráti kapcsolatai. Ezek annyira mélyek, hogy jelen recenzió szerzője számtalan alkalommal személyesen is tapasztalta, hogy Horváth Éva professzor asszony, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra mellett szervezett Választottbíróság volt elnöke, az osztrák és német választottbíró kollegák nagy részének még család-tagjaival is szívélyes baráti kapcsolatot ápol. Jómagam az említett elnöki posz-ton Szerző asszony utódjaként, a nemzetközi konferenciákról hazaindulva alig képes megjegyezni azt a sok kedves baráti, kollegiális jókívánságot, amelyek-nek tolmácsolására kérik.
Horváth Éva miután külkereskedelmi vállalatnál (Hungarofruct 1972-1982) dolgozva szerzett joggyakorlatot és a Külkereskedelmi Főiskolán (1982-1989) is tanított, 1989. június 11-én lett az akkori Magyar Gazdasági Kamara jogi főosz-tályának vezetője. Hozzá tartozott a Választottbíróság titkárságának felügyele-te is. 1990 és 1992 között a híres polgári jogász professzort, a Választottbíróság akkori elnökét, Eörsi Gyulát – akit érdemi munka végzésében súlyosbodó be-tegsége jelentősen akadályozott – ügyvezető elnökként segítette, illetve
helyet-* A recenzió a Magyar Jog c. folyóirat 2011. évi (58. évf.) 4. számában jelent meg.
** Dékán, egyetemi tanár (PTE ÁJK); az MTA levelező tagja; Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság elnöke.
tesítette a Választottbíróság vezetésében. Ezt követően pedig 1992-től 2007-ig 15 éven keresztül dolgozott a Választottbíróság elnökeként. Ezen korszak a választottbíráskodás magyarországi fejlődése szempontjából meghatározó je-lentőségű volt. Horváth Éva a közelmúltban, a 90 éves korában elhunyt tudós magyar választottbíróval, Kálmán Györggyel társszerzőként írta meg a máso-dik világháború utáni korszak választottbíráskodással foglalkozó első átfogó magyar nyelvű monográfi áját 1999-ben a Nemzetközi eljárások joga – A keres-kedelmi választottbíráskodás címmel. Ez a remek munka értelem szerint kiin-dulópontja volt Horváth Éva legutóbb megjelent monográfi ájának is. Ritkán for-dul elő, hogy egy utóbb készült szakmai könyv ne legyen sokkal hosszabb, mint az alapjául szolgáló régebbi mű. A Recenzens irigyli Horváth Évának pedagó-gusi önmérsékletét és elegáns arányérzékét.
Horváth Éva 1999-től címzetes egyetemi docensként, majd 2004-től cím-zetes egyetemi tanárként tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán. Könyve is elsősorban az egyetemi oktatás céljait szol-gálja. Szerző maga írja előszavában, hogy „(e) könyv korábbi változatának meg-jelenésétől mintegy tizenhárom esztendő telt el, s a szerző most ismét köszönthe-ti a köszönthe-tisztelt Olvasót. Ez a ’babonás’ időtartam mindenekelőtt arra indít, hogy fel-mérjem: az akkori kötettel kapcsolatban kitűzött célok közül mi valósult meg, s a választottbíráskodással kapcsolatos körülmények miben változtak. Ha máshonnan nem, e kiadvány első Előszavából ismeretes, hogy a könyv eredetileg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) bevezetett, 1997-ben még vadonatúj tárgy-nak számító, A nemzetközi eljárások joga – a kereskedelmi választottbíráskodás megjelölésű diszciplína oktatásához szükséges tananyagaként született. Remélem nem szerénytelenség, ha megállapítom: a hallgatók annak idején érdeklődéssel fogadták ezt a tárgyat, s – mondhatom –, hogy azt fi gyelmük ma is kíséri. A könyv átdolgozásának és bővítésének elsődleges oka az volt, hogy a „megren-delő”, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem időközben módosított tantervében önálló tárggyá vált a nemzetközi választottbíráskodás, és – a fölösleges párhuza-mosság megszüntetése érdekében – annak nemcsak tematikájából, de a tanterv-ben szereplő nevéből is kimaradt mindaz, ami korábban a „nemzetközi eljárások joga” tágabb kategóriájába volt sorolható. Így e kötet szerzője „megmaradhatott a kaptafánál”, és mind az előadások, mind a tananyag keretében összpontosíthat a hazai és nemzetközi választottbíráskodás lényeges kérdéseire.
A könyv bővítésére az az örvendetes tény indította Szerzőt, hogy a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvényre (Vbt.) épülő ma-gyar bírósági és választottbírósági gyakorlat e jogszabály hatálybalépése óta mind a döntések számában, mind azok „minőségében” folyamatosan
gazda-147 godott, és nagyrészt követi az e jogterületen iránymutató országok gyakorla-tát. Ez a magyarázata annak, hogy Horváth Éva könyve számos hazai és kül-földi választottbírósági döntésről tájékoztat. Ezek jobb megértését, valamint a magyar gyakorlat további fejlődését segítheti az új II. fejezet, amely rész-letesen ismerteti az időközben Magyarországon kívül mintegy 70 országban adoptált, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) által kidolgozott, a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásra vonatkozó Mintatörvényt (Model Law, MAL). A könyvtől jogosan elvárt újdonság-jelleg megkívánta azt is, hogy Szerző kitérjen az említett Mintatörvénynek, ugyancsak az UNCITRAL keretében, 2006-ban végrehajtott módosítására, valamint arra az ugyanabban az évben közzétett UNCITRAL-Ajánlásra (Recommendation) is, ami a külföldi választottbírósági ítéletek elismerésére és végrehajtására vo-natkozó, 1958-as New-York-i Egyezmény „jelenkori” alkalmazását segíti elő.
A választottbíráskodásról szóló törvény hatálybalépése óta Magyarországon jelentősen nőtt a választottbíráskodás ismertsége és fejlődött kultúrája is. E vi-tarendezési mód megfelelő szintű ismerete – különösen kereskedelmi joggal foglalkozó ügyvédek és jogtanácsosok körében – ma már aligha nélkülözhető.
A kötetből – nyilván célszerűségi okokból – kimaradt az első kiadás VI. feje-zete, amely a választottbírósági intézmények változatosságát, ismertebb külföl-di választottbíróságok eljárási rendjének összehasonlításával mutatta be. Bár e munkában is kitér a Szerző a külföldi választottbíróságok gyakorlatára, az eljá-rási szabályzatok folyamatos módosulása miatt ezek összemérését nem végezte el. A Szerzőnek kétségtelenül sikerült, hogy a feldolgozott téma iránt annyi kí-váncsiságot és jogászoknál nélkülözhetetlen „egészséges szakmai veszélyérze-tet” felkeltenie, hogy szükség esetén a választottbíráskodás területén mélyebb ismeretek megszerzését is fontosnak tartják.
Horváth Éva és Kálmán György közösen írt korábbi könyvének1 vizsgálódá-si irányai még tapogatózó jellegűek, helyenként szétfolyóak voltak. Olyan te-rületekre és jogintézményekre is kiterjedtek, amelyekről később kiderült, hogy nem váltak túl fontossá a választottbíráskodás számára. Horváth Éva újabb mo-nografi kus elemzése az érintett és a valódi relevancia körbe vont tárgyait tekint-ve már jóval koncentráltabb. Felismerte, hogy az ENSZ Nemzetközi Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága, és az Európai Unió Bírósága nem úgy, nem olyan módon váltak fontossá a választottbíráskodás ügye számára, ahogy az a korábbi könyvben szerepelt.
1 HORVÁTH Éva – KÁLMÁN György: Nemzetközi eljárások joga – A kereskedelmi választottbíráskodás. Budapest, Osiris, 1999.
Horváth Éva a magyar választottbírók közül az elsők között kezdett érdek-lődni az Európai Közösség fejlődése és integrációs joganyaga iránt. Az e tárgy-ban megszerzett szakmai tudása is segíthette könyve megírásakor a magabiz-tos anyagkezelésben. Fonmagabiz-tos kiemelni, hogy Horváth Éva könyve új területe-ként kitér a választottbírók pártatlanságával és függetlenségével összefüggés-ben az International Bar Association vonatkozó irányelveire, és a magyar jog-irodalomban ez ideig a legátfogóbban foglalkozik a választottbíráskodás és a közvetítés összefüggéseivel, a közvetítői tevékenység jogi szabályozásával, és az olyan különleges alternatív vitarendezési eljárásokkal, amilyen a „Dispute Review Board” (DRB), a „Mini trial” és a Medaloa.
A mű tartalmilag három nagy tematikai egységre osztható. Az első egy-ség a választottbíráskodás és a kereskedelmi választottbíráskodás fogalmát, történetét, főbb jellemzőit és a nemzetközi jogegységesítés és jogközelítés során létrejövő alapvető dokumentumait ismertető I. fejezet, továbbá a nem-zetközi vitarendezési módokra vonatkozó egyezményekbe történő rövid be-vezetést adó V. fejezet, végezetül pedig az alternatív vitarendezési módokat a választottbíráskodással összevető VI. fejezet.
Az Olvasóban felvetődhet a kérdés, hogy miért elemzi a Szerző az egymás-sal igen szoros kapcsolatban álló témákat a könyv szerkezetét tekintve ilyen távol egymástól. Ennek okát az Előszóban előrebocsátott azon célban találhatjuk meg, hogy Szerző a művet a választottbíráskodás tantárgyat elsajátítani kívánó joghall-gatóknak, továbbá a választottbíráskodás iránt érdeklődő jogászoknak szánja, és nem elsősorban a választottbíráskodás jogági és jogon kívüli összefüggéseit elem-ző kutatóknak. Így didaktikai szempontból még célszerűnek is látszik a Szerelem-ző azon szerkesztési módszere, hogy az alternatív vitarendezési módokat, valamint az azokra vonatkozó elméleti és gyakorlati kérdéseket nem a választottbíráskodás általános vonásait ismertető I. fejezet előtt, hanem a könyv végén, a témába egy-fajta bevezető jelleggel, az addig feltárt ismeretanyagra tekintettel elemzi.
A második tartalmi egységet az UNCITRAL Nemzetközi Kereskedelmi Választottbíráskodásra vonatkozó Mintatörvény (UNCITRAL Model Law on International Commercial Arbitration), valamint a Külföldi választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló New York-i Egyezmény (New York Convention on the Recognition and Enforcement of Foreign Arbitral Awards) szabályait ismertető II. fejezet, továbbá az UNCITRAL Választottbírósági Mintaszabályzatát (UNCITRAL Arbitration Rules) bemutató IV. fejezet 1.
pontja alkotja. A Recenzens örömmel tapasztalta, hogy a Szerzőnek a témá-val kapcsolatos már korábbiakban méltatott jó didaktikai és pedagógusi hoz-záállása milyen könnyen olvashatóvá teszi művét. Horváth Éva a fejezet
elejé-149 től a Mintatörvény szabályanyagának jó arányérzékkel megválasztott ismerte-tésén át végigvezeti Olvasóját a választottbírósági eljárás teljes folyamatán, a választottbírósági megállapodástól kezdve egészen a választottbírósági ítéletek elismeréséig és végrehajtásáig. Külön kiemelésre méltó az a visszafogottság, ahogyan Szerző az egyes anyagi és eljárási kérdéseket a nemzetközi joggya-korlatból vett példák alapján bemutatja, vagy éppen ütközteti az ezekre vonat-kozó eltérő felfogásokat, hiszen minden esetben csak a megértést segítő szük-séges mértékben ismertet jogeseteket, és értelemterhelő módon nem „nyomja agyon” velük a szöveget. Recenzens külön kiemeli a Szerző azon írástechniká-ját, hogy a szabályanyag neuralgikus pontjainál megállítja az Olvasót és a sok éves választottbírósági tapasztalatára hagyatkozva intelmekkel látja el a gya-korló, valamint – tankönyvről lévén szó – a majdani választottbírókat.
Érdemes harmadik tematikai egységként kiemelni a könyv anyagá-ból a választottbíráskodás fejlődésének magyar előképeit és szakasza-it, kodifi kációjának állomásait, valamint a hatályos választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) szabályait ismertető III. fejezetet, továb-bá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzatát feldolgozó IV. fejezet 2. pontját. Recenzens önkényes-nek tűnő tematikai csoportosításait az igazolhatja, hogy az Olvasó előtt a ma-gyar szabályozás helyes megítélése és a nemzetközi megoldások közötti elhe-lyezése szempontjából nélkülözhetetlen a fentebb tárgyalt két szerkezeti-tar-talmi egység megismerése, hiszen Magyarország is részese a könyvben érin-tett nemzetközi egyezményeknek, valamint Magyarország is az UNCITRAL Mintatörvényét alapul véve dolgozta ki a választottbíráskodás hazai sza-bályait, sőt ezen túlmenően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzata (ESz) is az UNCITRAL Választottbírósági Mintaszabályzatára épül. A választottbíráskodással foglalko-zó magyar jogirodalomban megkerülhetetlen művet alkotott Fabinyi Tihamér.
1920-ban megjelent könyvének címe, A választott bíráskodás,2 még két külön írt szóban jelölte meg az állami bírói út elkerülésére szolgáló magán bíráskodá-si módozatot. Fabinyi könyvének megjelenését követően a magyar köznyelvben a két szó már egybeíródott. Ebben nyilvánvalóan a választottbíráskodás időköz-ben felerősödött intézményesedése is szerepet játszott. Horváth Éva 2010-időköz-ben publikált könyvének címében a két szó egybetartozása nyilvánvalóan természe-tes, minthogy egyébként a Szerző és témája összetartozása is az.
2 Lásd: FABINYI Tihamér: A választott bíráskodás. Első, magánkiadás. Budapest, 1920.