Az 1994. évi LXXI. törvény a választottbíráskodásról (továbbiakban: Vbtv.) 4. §-ának nincsen visszaható hatálya; a már megkötött szerződésekre, amelyek kikötik a választottbíróság hatáskörét ez a rendelkezés nem alkalmazható 2012. június 13-án lépett hatályba a Vbtv. 4. §-a, mely úgy szól, hogy nincs helye – sem magyarországi, sem Magyarországon kívüli választottbírósági hely-lyel (székhelhely-lyel) rendelkező eseti vagy állandó – választottbírósági eljárásnak a Polgári perrendtartás XV-XXIII. fejezetében szabályozott eljárásokban, vala-mint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011.
évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó, Magyarország határa által körbezárt te-rületen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, köve-telés, továbbá olyan ügyekben, amelyben a törvény a jogvita választottbírósági eljárás keretében történő rendezését kizárja.
A választottbíróság adott ügyben elbírált és az állam bírósága által is felül-bírált ügyében az építési szerződés tárgyát képező létesítmény a felek között nem vitásan a nemzeti vagyon része volt, és a 2011. évi CXCVI. törvény, azaz a nemzeti vagyonról szóló törvény hatálya alá tartozott. A vita abban volt a felek között, hogy a 2012. június 13-át megelőzően kötött szerződésben kikö-tött választottbíróság az ugyancsak ezen időpontot megelőzően létrejött nem-zetközi egyezményben biztosított nemzeti vagyonnal kapcsolatos jogvita
ren-* Ügyvéd, Burai-Kovács és Partnerei Ügyvédi Iroda; a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Bécsi Gazdasági Kamara és a Koreai Kereskedelmi Kamara (Szöul) állan-dó választottbíróságainak választottbírája, az ICC (Párizs) Választottbíróságának eseti választottbírája.
dezhető-e választottbírósági eljárás keretében 2012. június 13-át követően. A Választottbíróság és az állam bírósága is hivatkozott az Alkotmánybíróság 14/2013 (VI.17.) AB határozatára. Bár a vonatkozó beruházás-védelmi egyez-mény kiemelten nem képezte az alkotmánybírósági vizsgálat tárgyát, az állam bírósága a felülvizsgálat során mégis irányadónak tartotta ezt a döntést. Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a Vbtv. 4. §-a a nemzeti vagyonról szóló törvény 17. § (3) bekezdésére tekintettel lett megfogalmazva, és a nemzeti vagyon törvény 17. § (1) és (3) bekezdésének együttes értelmezéséből az követ-kezik, hogy a Vbtv. 4. §-ának hatálybalépését követően is van helye a nemzeti vagyont érintően választottbírósági eljárásnak, amennyiben a jogszerzés jogsze-rű és jóhiszemű volt. A választottbírósági és a rendes bírósági eljárásban egyik fél sem tett olyan tényállítást, hogy a korábban megkötött választottbírósági szerződés érvénytelen lett volna, és azt sem állították a felek, hogy ez a szer-ződés utólag módosult volna. A nemzeti vagyon törvény 17. § (1) úgy rendel-kezik, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően jóhiszeműen és jogszerűen szerzett jogokat és kötelezettségeket a törvény rendelkezései nem érintik. A tör-vény hatálybalépése előtt létrejött szerződések időtartamának a törtör-vény hatály-ba lépést követően történő meghosszabbítása új jogviszony létesítésének minő-sül. A nemzeti vagyontörvény 17. § (3) bekezdésében foglaltakra fi gyelemmel tehát a választottbíróságnak és az állam bíróságának is az volt az egyértelmű álláspontja, hogy a nemzetközi egyezményeket és az egyedi választottbírósági szerződéseket a Vbtv. 4. § és a vagyontörvény 17. § (3) bekezdése automatiku-san nem érinti, az nem válik a szerződések, illetve nemzetközi egyezmények ré-szévé, ha a felek a választottbírósági szerződést nem módosítják.
Az ICSID washingtoni választottbírósági eljárások és a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései. Helyes-e az a megközelítés, hogy a nemzeti va-gyon körébe tartozó, külföldi beruházásokat érintő jogvitákat az állam bírósá-ga bírálhatja csak el a magyar jog alapján?
Ennek a kérdésnek a tárgyalásánál abból kell kiindulnunk, hogy a nemzeti va-gyonról szóló törvény megtiltotta a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosultak számára, hogy a Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó magánjogi szerződésben jogvita esetére választottbírósági eljárást kössenek ki. Ismeretes, hogy a kétoldalú beruházás-védelmi egyez-ményekben az államok abban állapodtak meg, hogy a másik államban honos befektetők beruházásainak saját területükön milyen bánásmódot
biztosíta-25 nak. A kétoldalú beruházás-védelmi egyezményeknek fontos eleme a jogvi-ták rendezésére kikötött mechanizmus, mely alapján az egyezményekben fog-lalt választottbírósági megállapodás keretei között a fogadó állam ellen a beru-házó közvetlenül kezdeményezhet választottbírósági eljárást. 1965-ben az ún.
Washingtoni Egyezményt aláíró szerződő államok, közöttük Magyarország is, létrehoztak egy nemzetközi beruházási vitarendezési fórumot, az ICSID-et abból a célból, hogy az mentes legyen a fogadó állam bíróságainak esetleges el-fogultságától, valamint a viták rendezését a beruházó és a fogadó állam fegy-veregyenlősége mellett lehetővé tegye.
A nemzetközi nagyberuházások jogterületén a választottbírósági út a tranz-akciók integráns része. A magyar kiemelt nagyberuházásoknál is alkalmaz-zák az egész világon elterjedt szerződéses mintákat, többek között a Fédération Internationale des Ingénieurs-Conseils (FIDIC) (Tanácsadó Mérnökök Nemzetközi Szövetsége) által javasolt szokványokat. Ezen szokványokat a nem-zetközi versenytárgyalásoknál, illetőleg a fi nanszírozási megállapodásoknál is alkalmazzák, illetve előírják. Az itt kialakult szokványok sokéves nemzetközi mérnöki és beruházási tapasztalatokat összegeznek. Akkor, amikor nemzetközi versenytárgyalások során ezeket a feltételeket alkalmazzák az ajánlattételi fel-hívásnál, akkor a beruházó pontosan tudja, hogy milyen követelményei vannak a kiírónak, a fogadó államnak, de ugyanígy tudja a projekt fi nanszírozását biz-tosító intézmény is, hogy milyen feltételekhez biztosítja a pénzügyi támogatást illetve hitelt. Ezen szokványrendszer például a beruházások által megkívánt bo-nyolult vitarendezési formák tisztázása és egyszerűsítése miatt egyértelműen és kötelező jelleggel írja elő a vitarendezés mechanizmusát, amitől a felek kivéte-les esetben térhetnek csak el. Ez a vitarendezési mechanizmus a FIDIC alapú szerződéseknél, ahol a fővállalkozó helyett a Mérnök jár el a megbízó oldalán, úgy épül fel, hogy a Mérnök döntését felülbírálás végett a Döntőbizottsághoz, majd véleményeltérési kifogás esetén a kikötött választottbírósághoz lehet elő-terjeszteni, a sorrendiséget is betartva.
Álláspontunk szerint komoly gondot jelent az, hogyha a Magyar Állam, mint fogadó állam, félre kívánja tenni a külföldi befektetők számára a vi-tarendezésnek a felek számára egyenlő esélyeket kínáló formáit, azaz a választottbíróságot. A fent hivatkozott ICSID választottbírósági fórum a foga-dó állam beruházó döntéseit sértő rendelkezéseit jogosult többek között tárgyal-ni. Ezek az állam akár törvényhozási egyoldalú intézkedései lehetnek, amelyek sértik, illetve megváltoztatják a konkrét beruházások feltételeit, és ezzel be-avatkoznak magánjogi kapcsolatokba. Ezen vitáknak a magyar jog és a Magyar Állam bírósága elé utalása komoly problémákat vet fel és megnyitja az utat
az ICSID bíróság előtt. Ez a megközelítés ezen túl több szempontból sem vi-lágos. Egyrészt a választottbíróság mint a felek által létrehozott magánbíró-ság döntése nem kérdőjelezhető meg a beruházás-védelmi egyezmények sérel-mének alapján. Másrészt, mintha a megközelítés mögött mintha az a félelem állna, hogy a választottbíróság az alperesként eljáró állami szervekkel szem-ben elfogult, hátrányos döntést hozna, és ez a nemzeti vagyon védelmét sérte-né. A választottbíróságok döntései különösen ideértve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett állandó Választottbíróság döntései ezt konk-rétan nem támasztják alá. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szer-vezett állandó Választottbíróságnál indított, a nemzeti vagyontörvény ha-tálybalépése utáni ügyek száma és szubsztrátuma is igazolja mind a befekte-tői, mind az állami, önkormányzati szervek bizalmát. Ez a gondolat egyéb-ként azért is hibás, mivel azt feltételezi, hogy az állami illetve önkormányzati szervek felperesként nem járnának el és nem igényelnék a választottbíróság által történt vitarendezés lehetőségei által kínált gyorsabb lebonyolítását.
Biztosak vagyunk-e abban, hogy nem elég az állami illetve önkormányzati szervek részére a nemzeti vagyon védelmében adott esetben olyan belső szer-vezeti instrukciót adni, hogy bizonyos körben ne kössenek választottbírósági szerződést, ahogy ezt számos alkalommal az állami szervek korábban már megtették? Biztosak vagyunk-e abban, hogy törvényi akadályt kell támaszta-ni egy jövőbeli beruházást, illetve a nemzetközi pályázaton történő részvételt is megkérdőjelezve, hogy a magyar állami vagy önkormányzati szervek maguk mégis inkább nem kívánnak eltérően határozni, beleértve a választottbírósági út igénybevételét is? Ezekre a kérdésekre a gyakorlat nem tud megnyugtató vá-laszt adni.
Aggályos továbbá a nemzeti vagyonról szóló törvény 17. § (3) bekezdésében írt joghatósági kikötés abból a szempontból is, hogy mi fog történni a nemze-ti vagyont érintő választottbírósági ítéletek végrehajtásával a nemzenemze-ti vagyon-ról szóló törvény 2012. január 1-jei hatálybalépését követően. Itt elsősorban nem is a magyar választottbírósági ítéletek végrehajtására gondolunk, hanem a New York-ban 1958. június 10-én kelt, a külföldi választottbírósági határo-zatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezmény 5. cikk 2. a) pontjá-ra, mely szerint a külföldi választottbírósági ítélet végrehajtása megtagadha-tó, ha annak az országnak az illetékes hatósága, amelyben a végrehajtást kérik, azaz Magyarország megállapítja – mint ahogy megállapította – hogy az ország joga szerint a vita tárgya választottbírói útra nem tartozhat. Az elbírálás pedig a végrehajtás kérelmezésének időpontja szerint történhet. Ezen utóbbi felvetés-re majd a gyakorlat adja meg a megfelelő választ. Mindenesetfelvetés-re felvetés-reméljük, hogy
27 a nemzeti vagyonról szóló törvény hatálybalépését megelőzően született kikö-tések kapcsán a végrehajtást nem tagadják meg Magyarországon. Ez ugyanis korántsem egy szűkebb értelemben vett jogi kérdés, nem a nemzeti vagyon vé-delmének a problematikája, hanem egyrészt jogbiztonsági kérdés, másrészt a külföldi befektetési bizalom erősítése, amelyek képviselete ugyancsak alapve-tő nemzeti érdek.
Téves megközelítés az, hogy a fogyasztói szerződéseknél a választottbírósági kikötés jogszabályba ütközik
A Kúria 3/2013 PJE jogegységi határozatában úgy rendelkezett, hogy fogyasz-tói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tár-gyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességetlen. A bíróság e ki-kötés tisztességtelenségét hivatalból köteles észlelni, de annak semmisségét csak akkor állapíthatja meg, ha a fogyasztó a bíróság felhívására arra hivatkozik.
A Ptk. 6:104. § (1) bekezdés i) pontja szerint tisztességtelen a fogyasztói szer-ződésben az a kikötés, ami kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit, különösen, ha – anélkül, hogy azt jogszabály előírná – kizárólag választottbírósági útra kényszeríti a fogyasztót.
A Ptk. e rendelkezése is az 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. Az irányelv egyértelműen ír, amikor úgy rendelke-zik (preambulum (9) bekezdése), mely szerint az áruk megvásárlóit és a szol-gáltatások igénybevevőit meg kell védeni attól, hogy az eladó vagy a szolgálta-tó visszaéljen a hatalmával és különösen az egyoldalú szabvány-szerződések-kel, valamint az alapvető fogyasztói jogoknak a szerződésekből való tisztesség-telen kizárásával szemben kell őket megvédeni.
A kollégiumi vélemény kiemeli, hogy fogyasztói szerződésben az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, valamint az általános szerződési feltétel tisztességtelenségét a bíróság – a szerződés teljes feltételrendszerének a mérle-gelése alapján – akkor állapíthatja meg, ha az a jóhiszeműség és a tisztesség kö-vetelményének a sérelmével egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrá-nyára bontja meg.
A Vbtv. 3. § (1) bekezdés szerint a választottbírósági eljárásnak a felek meg-állapodása alapján van helye, ami annyit jelent, hogy a felek maguk döntenek úgy, hogy a jogvitájuk eldöntését a rendes bíróság eljárásnak mellőzésével, választottbíróságra bízzák. Amennyiben tehát ez a kifejezett döntés, a szerző-dés akár általános szerzőszerző-déses feltétel alkalmazása mellett is megállapíthatóan
a választottbírósági út igénybevételét célozza, úgy a választottbírósági kikö-tés a felek privát autonómiájából következik, és egyáltalán nem tisztességtelen.
Lényeges körülmény az, hogy ez a felek szerződéséből, általános feltételek al-kalmazása mellett is egyértelműen kitűnjön, nevezetesen az, hogy a felek külön megtárgyalták azt, hogy esetleges jogvitájuk esetén a rendes bíróság eljárásá-nak a mellőzésével választottbírósági utat kíváneljárásá-nak igénybe venni. Egy ilyen kifejezett szerződéses megállapodás igazolja a választottbírósági kikötés érvé-nyességét alátámasztó korábbi és töretlen bírói gyakorlatot. Egy ilyen határo-zott és kifejezett rendelkezés összhangban áll az uniós szabályozással és a Ptk.
és egyéb magyar jogszabályi rendelkezésekkel is, beleértve a fogyasztóvédel-mi szabályokat is.
Konkrét választottbírósági tapasztalatok, a gerilla akciók egy újabb kifi nomult formája
Gyakorlatunk azt mutatja, hogy sok esetben a perben eljáró képviselők már jóval kifi nomultabb és intellektuálisan magasabb színvonalú metódusokat al-kalmaznak a választottbírósági eljárás menetének kézbentartására, illetve eset-leges megtorpedózására. Ennek praktikus esete, amikor a választottbíróság olyan kérdésben kell, hogy döntsön, amelyben a tanács tagjai kellő szakértelem-mel nem rendelkeznek, és ezért túl a felek által előterjesztett szakvéleményen, szakértő kirendelése válik szükségessé. A tanács tagjai több esetben csodál-kozva tapasztalják, hogy a speciális szakértelemmel rendelkezőket (különösen, ha egy speciális, szűkebb szakterületről van szó) valamelyik fél már lefoglalta, igénybe vette, így a választottbíróságnak nemigen maradt lehetősége arra, hogy a tárgyban jártas megfelelő szakértőt rendeljen ki. A fél természetesen csator-názottan ajánlja fel, hogy a bíróság, mely szakértők közül kell, hogy válasszon.
Komoly háttérkutatást és egyeztetéseket kíván a választottbíróság részéről ennek a helyzetnek a kezelése és megoldása. A választottbírósági gyakorlatban nem kizárt külföldi szakértő igénybevétele sem.
A választottbíró dilemmája: Praetor ius facere potest?
A közbeszerzésről szóló törvény 57. § (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatké-rő az eljárást megindító felhívásában előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó az olyan gazdasági szereplő,
29 akinek korábbi közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségé-nek megszegését két éven belül kelt jogerős közigazgatási vagy bírósági hatá-rozat megállapította. A bírósági hatáhatá-rozat természetesen választottbírósági íté-letet is jelent. Számos esetben tapasztaltunk olyan jelenségeket, hogy az állami élet szerepelői illetve önkormányzati társaságok számára kötelezően szerepel ez az előírás a közbeszerzési felhívásoknál. Ennek a jogszabálynak az alapja az Európai Parlament és Tanács 2014/18/EK irányelvének 45. cikk (2) bekezdés d) pontja, mely a hivatalos magyar szövegében úgy fogalmaz, hogy a közbeszer-zési eljárásban való részvételből kizárható minden gazdasági szereplő, aki sú-lyos kötelességszegést követett el, amely bármely az ajánlatkérő szerv rendelke-zésére álló bizonyítási eszközzel bizonyítható. Mint látjuk, az irányelv nem kö-telezően átültetendő rendelkezésétől a magyar jogalkotás a Kbt. felhívott ren-delkezésében szigorúbb irányban tért el nem különösen érthető okból, hiszen a közösségi gondolkodás nyilvánvalóan csak a súlyos szerződésszegést kívánta szükség esetén szankcionálni. Mindezek súlyos gyakorlati problémákat vetnek fel, mivel a gyakorlatban nem létezik olyan beruházás, illetve kivitelezés, ahol a teljesítés minden tekintetben hibátlan. Több esetben fordult elő olyan helyzet, hogy a választottbírósági eljárás során döbbent rá a megrendelő és az egyébként gyakori vállalkozója, hogy bármely kötbér vagy kártérítési követelés bírói íté-letben történt megállapítása kiváltja azt a helyzetet az alkalmazott előírás ese-tén, hogy az érintett vállalkozó két évig nem vehet részt a közbeszerzési eljá-rással kiírt pályázaton, aminek sem a megrendelő nem örül, sem a vállalkozó.
Több esetben a vállalkozót megfosztja bevételeitől, a csőd szélére sodorja.
Konkrét eset kapcsán, az eljáró tanács komoly gondban volt, hogy mellőzze-e az ítéletben a kártérítés vagy kötbérfelelősségre való hivatkozást. Ugyancsak konkrét eset volt az is, amikor az eljáró tanács a megrendelő és a vállalkozó köl-csönös követeléseit ‒ felhívva a felek fi gyelmét a fenti összefüggésekre ‒ egyez-ség ítéletbe foglalásával tudta úgy rendezni, hogy az egyezegyez-ség lehetőegyez-séget adott a tanácsnak, hogy a döntésénél csak arra hivatkozzon, hogy a felek egyezsége megfelel az ő méltányos érdekeiknek és ezért azt jóváhagyta és ítéletbe foglalta, azonban a határozat a szerződésszegést nem állapította meg. A megoldást azon-ban nem a jogalkalmazóknak kellene megtalálni.