Utazás a Szovjetunióba - Vörös nappalok és fehér éjszakák (Von weissen Nächten und roten Tagen (12 Reportagen aus den Sowjet Peripherien) und roten Tagen (12 Reportagen aus den Sowjet Peripherien)

Koestler 1931 és 1933 között kétszer is járt a Szovjetunióban, amelyet a Vörös nappalok és fehér éjszakák⁵⁷⁴ című kötetében örökített meg 12 riport a Szovjet határvidékről alcímmel. A mű egyértelműen politikailag motivált, a Szovjetuniót dicsőítő propagandakiadványnak tekinthető. A könyv születésének körülményeiről, az utazás előzményeiről, céljáról, a megbízókról - különösen a második utazást illetően - a kötetből szinte semmit nem tudunk meg.

A szerző rövid előszavából mindösszesen annyi derül ki, hogy a könyv első része az 1931 nyarán megvalósult északi sarki Zeppelin–expedícióról szól. Ezen Koestler a berlini, polgári demokratikus Vossische Zeitung tudományos rovatvezetőjeként vett részt, azzal a céllal, hogy az útról tudósításokat küldjön a liberális német Ullstein Kiadó által megjelentetett lapoknak Ekkor még nem volt párttag, de már csatlakozott a párt alig titkolt fedőszervezetéhez, a

„Szovjetunió Baráti Társaságához”. A szerző az előszóban hangsúlyozza, hogy az expedíció során szerzett tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy nem sokkal később úgy döntött, polgári újságírói életpályáját feladja és belép a német proletár forradalmárírók szövetségébe.

570 Körmendy Zsuzsanna: i.m. 216.

571 Márton László: Koestler, a lázadó. i.m. 53.

572 Koestler többek között a bebörtönzött Déry Tibor kiszabadításáért is közbenjárt. Lásd Faludy György A pokol

tornácán című visszaemlékezését. Budapest, Alexandra, 2006.

dia.pool.pim.hu/xhtml/faludy_gyorgy/Faludy_Gyorgy-A_pokol_tornacan.xhtml. 61-62. Letöltés: 2019. január 18.

573 A rendszerváltás idején ugyanakkor rosszízű vita bontakozott ki arról, hogy Koestler magyarnak tekinthető-e egyáltalán. Márton László: Koestler, a lázadó. i.m. 53.

574 Arthur Koestler: Von weissen Nächten und roten Tagen (12 Reportagen aus den Sowjet Peripherien) (a továbbiakban: Von weissen Nächten). Staatsverlag d. nat. Minderheiten der USSR, Charkow, 1933. A kötet csak németül jelent meg. A dolgozatban a címet magyarul A láthatatlan írás magyar nyelven kiadott verziójában szerepelő címet alapul véve Vörös nappalok és fehér éjszakák-ként használjuk. Ez kétségkívül jobban kifejezi a kötet tartalmát. A magyarul közölt idézetek a dolgozat szerzőjének fordításai.

-187-

Innen tudjuk meg azt is, hogy 1932-ben újra útra kelt a Szovjetunióba, amelyről az útirajz második része számol be. ⁵⁷⁵

Az utazások valóságos kontextusáról Koestler önéletrajzi írásaiból tájékozódhatunk. Míg a Vörös nappalok és fehér éjszakákat németül, a szerző életének első huszonhat évét feldolgozó Nyílvessző a végtelenbe (Arrow in the Blue. 1952) és A láthatatlan írás (The Invisible Writing.

1954) című köteteit már angol nyelven 1952-ben, illetve 1954-bentette közzé. Koestler ekkorra már a Sötétség délben és a Jógi és a komisszár című kötetek szerzőjeként ismert és sikeres írónak számított. Irodalmi igényességgel, élvezetes és lendületes stílusban megírt remek memoárjai nemcsak a szerző életének szédületes fordulatairól, személyiségfejlődéséről, sikereiről, tévedéseiről és csúfos bukásairól, kudarcairól számolnak be nem kis öniróniával és kíméletlen őszinteséggel, de korrajzként is kiválóak. Mivel a szerző önéletírásaiban egyfajta

„javított kiadásként” még egyszer megírja a két utazást, kézenfekvőnek tűnik, hogy a három művet egyszerre, párhuzamosan vizsgáljuk. Különösen A Láthatatlan írás című visszaemlékezésben bukkanhatunk számos olyan adalékra, amely nem szerepel az útirajzban, így az önéletírás kiegészíti, a kommentárok, magyarázatok révén pedig egyben újra is értelmezi az akkori utazást, illetőleg ugyanazokat az eseményeket új kontextusban tárja az olvasó elé.

Míg az útirajzot Koestler lelkes kommunistaként - a két utazás között, 1931 december 31-én kérelmezte felvételét a német kommunista pártba -, a Nyílvessző a végtelenbe és A láthatatlan írás című memoárokat viszont bő húsz évvel később, a kommunizmusból és a Szovjetunióból már nemcsak mélyen kiábrándult íróként, de szenvedélyes antikommunistaként veti papírra. A két memoárt már annak a tudásnak birtokában írja meg, hogy milyen tragikus sors jutott osztályrészül azoknak az ismerőseinek, barátainak és pályatársainak, akik szovjetunióbeli látogatása idején közelebbi, illetve távolabbi környezetéhez tartoztak. Akkor teszi közzé őket, amikor már maga mögött tudhatja nemcsak a szovjet koncepciós pereket, a spanyol polgárháborút, de a második világháborút, Kelet-Közép-Európa szovjetizálását, sőt a hidegháború tapasztalatait is. Ez tehát az a történelmi távlat, amelyen keresztül a szerző útirajzára, az utazás élményanyagára és akkori önmagára visszapillant. Egy illúziót vesztett, illetve azzal leszámolt ember nézőpontja ez: „1931-ben a fasizmus fenyegetésében éltünk, de lelkesítő alternatívát láttunk Oroszországban. 1951-ben az orosz fenyegetés az, amiben élünk, és nincs előttünk lelkesítő alternatíva; a múlt kopottas értékeihez kell visszahátrálnunk. A

575 Von weissen Nächten. 3.

-188-

harmincas években még tetszetős remény lebegett előttünk, az ötvenes években már csak tétova rezignáció. Nem csupán én – az egész század középkorúvá öregedett.”⁵⁷⁶ Koestler tisztában van a visszapillantás, az érzelmek felidézésének buktatóival, különösképp akkori, Szovjetunió iránti rajongását illetően: „Ma már nem könnyű újrateremteni a hangulatot. Örökösen közbeszól az irónia; mindig ott a későbbi tapasztalatok keserűsége.”⁵⁷⁷

A láthatatlan írás⁵⁷⁸ folyamatosan idéz az útirajzból, a citátumokat pedig magyarázatokkal látja el. Ez a szerző akkori (1932-33-as) énjével való szembesítést szolgálja, annak feltérképezését, hogy mit miért gondolt akkoriban a világról és a Szovjetunióról, mit akart feltétlenül látni az út során, és mit nem akart észrevenni, tudomásul venni. A második szovjet út az önéletírásban a kommunizmusból való kiábrándulás lassú lelki folyamatának egyik meghatározó állomásaként értelmeződik. Az utazás élményanyaga Koestler legismertebb írásának, a kommunizmussal való szakítás emblematikus művének tekintett Sötétség délben című regényének megszületéséhez is meghatározó inspirációval szolgált.

A tizenkét riportból álló útirajz első fejezete az 1931 júliusában a Graf Zeppelin nevű léghajóval megtett, öt napon és négy éjszakán át tartó északi sarkköri tudományos expedíciót foglalja össze. Az ekkor tudományos újságíróként tevékenykedő Koestler egyedüliként képviselhette a sajtót, ami újságírói pályafutásában komoly elismerést jelentett. A szerző az előzmények kapcsán kiemeli a nagyvonalú szovjet szerepvállalást, amely nélkül a vállalkozás nem jöhetett volna létre. A nagy médiafigyelmet kiváltó expedíció célja tudományos, meteorológiai, földtani kutatások elvégzése volt. Koestler számára ugyanakkor az utazás minden mozzanata alkalmat teremtett a kapitalizmus, a polgári társadalom bírálatára. Részletesen taglalja, hogy a látszatra romantikus vállalkozás mögött voltaképp prózaian nyers, sokszor kicsinyes üzleti érdekek húzódtak meg. A szűklátókörű, illúzióromboló megfontolások nemcsak az expedíció mögött álló biztosítótársaság által megkötött szerződéseket, hanem a tudósítói monopóliumot megszerző Ullstein konszern hozzáállását, ahogy a patriotizmustól felbuzdult német cégek expedíciót támogató gesztusait egyaránt áthatották. „A szimbolikus 82. szélességi fokot akkor fogjuk átlépni, és akkor fogjuk elérni a Holdat – állapítja meg Koestler - ha már nem üzletemberek és egyes tehetős kalapgyárosok határozzák meg a tempót és a követendő utat,

576 Nyílvessző a végtelenbe. 297.

577 A láthatatlan írás. 279.

578 Az 1932-től 1940-ig tartó időszakot feldolgozó A láthatatlan írás négy részből és egy epilógusból áll. A kötet mintegy negyedét kitevő szovjet utazással az Eufória, valamint az Utópia című részek foglalkoznak.

-189-

hanem azon tömegek előrenyomulásának ritmusa, amelyek saját ügyeik irányítását, vezetését saját maguk veszik kézbe.”⁵⁷⁹

Mindezt markánsan ellenpontozza azonban Koestler értelmezésében a munkásállam, a Szovjetunió. Az „áramütésként” megélt határátlépésről, a vörös világrészbe, az „Ígéret földjére” való belépésről a szerző patetikus stílusban számol be. Lelkesen állapítja meg, hogy a szovjet földön egy minden ízében másik világ tárul fel, ahol olyan alapfogalmak, mint a táj - benne az emberek, erdők, mezők – teljesen mást jelentek, mint Nyugaton. Ezekre az euforikus sorokra visszautalva jegyzi meg a Nyílvessző a végtelenben, miként válik az osztályszempontot mindenek felett érvényesítő, dialektikus látásmód feltételes reflexszé. A táj észlelése a szerző számára is csak „dialektikus szűrőn” keresztül lehetséges: a léghajóból nézve az emberek a földön például nemcsak egyszerűen integető alakok, hanem barátok vagy ellenségek, miként az erdő egyből a fakitermelésre enged asszociálni.⁵⁸⁰

A Leningrádban való rövid leszálláskor az expedíció résztvevőit ujjongó orosz tömeg, a Putyilov-gyár szirénái, a Néván sivító gőzösök örömkoncertje fogadja. A meleg és lelkes fogadtatás és a fehér éjszakák kapcsán a szerző a Nyílvessző a végtelenbe című írásában egyfajta révbe érésről - „Ismét befogadtak egy baráti, testvéri közösségbe” -, ahogy a „tökéletes kielégültség” megtapasztalásáról, egy olyan pillanatról ír, „[…] amikor az intellektuális meggyőződés összhangban van az érzelemmel, az ész jóváhagyja a mámort […].” „Úgy éreztem, életem legcsodálatosabb élményében volt részem […] – összegzi patetikus sorokkal a megérkezés pillanatát. ”⁵⁸¹

A szerző egyébként gyakorlatilag semmit sem lát az orosz városból, ahol a Graf Zeppelin utasai mindössze egyetlen éjszakát töltenek. Az expedíció három tagja (Koestler nincs közöttük) kimerészkedik éjjel a városba, egy elegáns szállodába, ahol azonban kérdezősködők - a szovjet kísérő elmondása szerint kémek - zaklatják őket. Hogy milyen kémekről van szó, kiknek kémkednek, nem derül ki az útirajzból, a szerző maga az egészhez semmilyen kommentárt, magyarázatot nem fűz.⁵⁸²

579 Von weissen Nächten. 17.

580 Nyílvessző a végtelenbe. 330-331.

581 Nyílvessző a végtelenbe. 333-334.

582 Von weissen Nächten. 31-32.

-190-

A Karéliai Autonóm Köztársaság felett átrepülve Koestler a Vörös nappalok és fehér éjszakákban felidézi, hogyan váltak ennek a vidéknek lakói, a karéliai vadászok, halászok, favágók, parasztok, partizánná, hogyan űzték ki az intervenciós csapatokat és hogyan hozták létre 1920-ban a Karéliai Közösséget, amely 1923-ban a Szovjetunió autonóm köztársaságává vált.⁵⁸³ Nem mulasztja el megjegyezni, hogy Karéliában a termelés évente 40-60%-al bővül, ahogy a lakosság száma is diadalmasan nő a forradalom óta.⁵⁸⁴ A karéliai fővárosra, Petrozawodskra lepillantva utazótársának patetikus és tudálékos magyarázatot ad arról, hogy a szovjet városok miért tekinthetők a szabadság, a társadalmi egyenlőség és a demokrácia letéteményeseinek, míg a német városok a kizsákmányolás, az elnyomás és az önzés lakóhelyei.⁵⁸⁵ A szerző ugyanakkor a Nyílvessző a végtelenbe című önéletírásában megjegyzi, hogy miközben útirajzában a karéliai fakitermelést dicsérte, fogalma sem volt róla, hogy a sarkvidék már akkor a kényszermunkatáborok, a „majdani rabszolgakontinens bölcsője”

volt.”⁵⁸⁶ A sarkkör Szovjetunióhoz tartozó részének elérését követően Koestler megállapítja, hogy a Szovjetunió az egyedüli szocialista ország az ismeretlen világ felfedezésében - meghódításában mindenki előtt az élen jár.⁵⁸⁷

A kötet első részét Koestler a német kispolgár kifigurázásával zárja. A sikeres expedíció valóságos „Zeppelomanie”-t eredményez: nemcsak a berliniek fogadják a német főváros repülőterén a léghajót és utasait hatalmas ünnepléssel, hanem a többi német város lakói is, amelyek felett átröpül a léghajó. Koestler, miközben a leningrádi ünneplést lenyűgözőnek és őszintének tartja, addig gúnyosan jegyzi meg, hogy a németek ujjongása a nép félrevezetésének, az ostoba nacionalizmusnak és a tömegpszichózisnak köszönhető. ⁵⁸⁸

A Vörös nappalok és fehér éjszakák második, Dzsingisz kán öröksége címet viselő része, tizenegy fejezetből, riportból áll, amely Koestler 1932-ben a Szovjetunióban tett több hónapos közép-ázsiai utazása nyomán született. Az utazás körülményeiről itt még kevesebbet tudunk meg a szövegből, mint a Zeppelines expedícióról.

583 Von weissen Nächten. 35.

584 Von weissen Nächten. 37.

585 Von weissen Nächten. 35-36.

586 Nyílvessző a végtelenbe. 332-333.

587 Von weissen Nächten. 67.

588 Von weissen Nächten. 72.

-191-

Az első két riportban a szerző két Volga-menti várost, Jaroszlávot és Nyizsnyij Novgorodot mutatja be az ötéves terv (túl)teljesítésének tükrében. A Jaroszlávról szóló fejezet a világ kaucsuktermelésének bemutatásával kezdődik, majd Koestler lelkesen megdicséri az orosz innovációt, technikai leleményességet, amelynek eredményeként a Szovjetunió egyszer és mindenkorra megoldotta a szintetikus kaucsuk előállításának problémáját: Jaroszláv a világ első szintetikus gumigyárával büszkélkedhet. Ennek apropóján a szerző lelkes sorokban mutatja be a gumi készítésének eljárását.⁵⁸⁹ Nyizsnyij Novgorod, melynek történelmi belvárosa Koestler szerint poros, kihalt, unalmas és provinciális, a dinamikusan fejlődő külvárosának, az újonnan felhúzott közösségi épületeknek, a hatalmas üveg- és üzemcsarnokoknak köszönhetően igazi „Volga menti Detroitnak” tűnik.⁵⁹⁰ Koestler itt is, miként szinte mindegyik riportban hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió nem ismer lehetetlent, minden problémát egy csapásra képes megoldani: „Anyaghiány? Gyorsan bővíti a gyárat, vagy újat épít. Képzett munkaerőhiány? Rövid időn belül négy-öt millió képzetlen embert iskoláz be és képez ki kvalifikált munkássá, azaz minden negyedik embert. Az ipari betegség elleni bolsevik terápia úgy különbözik a kapitalista válságkezeléstől, mint a klinikai orvos receptje egy patagóniai kuruzsló csodakezeléseitől.”⁵⁹¹

A következő három riport Örményországról, az örmény kérdésről szól. Az örmények ellen elkövetett török mészárlást Koestler az emberi történelem egyik legnagyobb szervezett bűntettének nevezi, amelynek során a keresztény nagyhatalmak, Oroszországgal az élen, cinikus módon elárulták az örményeket. Ám a szovjetrendszer az útirajz szerint az örmény kérdést is képes volt egyszer és mindenkorra sikeresen megoldani. Ennek eredményeképpen az ország fővárosával, Jerevánnal együtt igazi virágzásnak indult. Míg Jereván régi városrészei a koszos, poros Keletet, addig az új városrészek, gyárak a jövőt jelképezik. Koestler ebben az esetben is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a jereváni gyárak kevesebb, mint négy év alatt teljesítették az ötéves tervet.⁵⁹²

Nagyjából ugyanezt írja le a szerző Bakuról, az azeri fővárosról szóló fejezetben. Miközben a régi török város az unalmat, a mozdulatlanságot jelképezi, az új szovjet város diadalmasan fejlődik. A kitartással párosuló szovjet technikai találékonyság Bakuban sem ismer lehetetlent:

589 Von weissen Nächten. 79.

590 Von weissen Nächten. 82.

591 Von weissen Nächten. 82.

592 Von weissen Nächten. 87-91.

-192-

az új fúrástechnikával még az amerikaiakat is megelőzték a szovjetek. Az amerikaiak ez annyira lenyűgözte, hogy a feltaláló szovjet mérnököt meghívták az USA-ba, aki ott nem sokkal később gyanús körülmények között súlyos balesetet szenvedett. Koestler úgy tudja, hogy a szovjetrendszer Bakuban is minden nehézséget leküzdött. A szovjetek igazi civilizátorként szüntették meg a maláriát, a nők fekete fátyolviselését, a társadalmi előjogokat, az analfabetizmust, miközben klubokat, iskolákat hoztak létre és bevezették a latin ábécét.

Koestler kiemeli, hogy az 1920-ban létrejött azerbajdzsáni szovjet köztársaság is világtörténelmi szenzációval büszkélkedhet: az ötéves tervet az olajiparban két és fél év alatt teljesítette.⁵⁹³ A szerző beszámolója szerint a bakui munkások nagy tekintélynek örvendenek a szovjet munkásság körében, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy ha valaki korábban Bakuban dolgozott, úgy hangzik, mintha Cambridge-ben tanult volna. A bakui munkások nagy hőstetteket hajtottak végre a forradalom és az intervenció, a polgárháború idején. ⁵⁹⁴

A türkmenisztáni sivatagi oázisváros, Merv melletti gyapotföldeken rendkívül primitív körülmények között dolgozó, gyermekeiket hátukon cipelő asszonyokról szóló beszámoló mindkét írásban szerepel. A láthatatlan írás több oldalt is átvesz a Vörös nappalok és fehér éjszakák 7. riportjából, minden különösebb kommentár nélkül. Itt Koestler minden jel szerint utólag sem kérdőjelezi meg a szovjetrendszer bevezetésének bizonyos pozitívumait, mint például az analfabetizmus ellen folytatott küzdelmet, vagy később a nők elnyomásának megszüntetését.⁵⁹⁵ Ugyanebben a riportban Koestler arról is beszámol, hogy egy „rögtönzött”

íróbrigád⁵⁹⁶ tagjaként meglátogatott egy türkmenisztáni afgán karavánszerájt. Döbbenten állapítja meg, hogy a nomád afgánok rettenetesen elmaradott szokások, borzasztó higiéniai viszonyok között élnek, nagy szegénységben, számos betegségtől sújtva. Számukra is a civilizáció alapvető vívmányait (iskola, tisztálkodás…) a szovjetek vezették be.⁵⁹⁷ A szerző külön fejezetet szentel a közép-ázsiai vándorló bárdoknak, a baksiknak, akik nagy tekintélynek örvendenek, és akiknek mágikus hatalmat tulajdonítanak. Koestler meglepetten állapítja meg, hogy a „sötét” archaikus múlt, a régi szokásrendszer és a szovjet jövő, a legmodernebb életforma (kolhoz) a maga ellentmondásosságában akár ugyanabban a személyben is testet

593 Von weissen Nächten. 98.

594 Von weissen Nächten. 97.

595 A láthatatlan írás. 135-138.

596 Ashabadban Koestler az amerikai Langston Hughes mellett több íróval is megismerkedett: Kikilovval, a Türkmén Írószövetség elnökével; egy ukrán íróval, Kolja Sagurinnal és egy ujgur katonatiszttel, Anvar Umorzakovval. Elhatározzák, hogy együtt utaznak el Üzbegisztánba. Von weissen Nächten. 126-127.

597 Von weissen Nächten. 114., 117.

-193-

ölthet. Amikor pedig kiderül, hogy az egyik baksi valójában nem is baksi, hanem tanár, végképp zavarba esik a helyzet bizarrságától. ⁵⁹⁸ Ennek kapcsán tesz egy érdekes, a szöveg egészéből kilógó utalást arra, hogy hasonló zavarodottságot élt át egy moszkvai bolsevik munkás lakásában, ahol a legkispolgáribb életforma giccses kellékeire bukkant (horgolt terítőcskék, plüsstakarók, gipszmajmocskák…)⁵⁹⁹ Koestler is felfigyelt tehát arra a kispolgári attitűdre, amit később Illyés Gyula, André Gide és Sinkó Ervin is elképedéssel tapasztalt és erőteljesen kárhoztatott szovjet útja során.

A Kelet varázsát őrző Buhara nagy hatást gyakorolt Koestlerre, nyilván ezzel magyarázható, hogy a városban tett látogatásnak szenteli a szerző az utolsó két riportot, amelyikből az első Buhara múltját, míg a második jelenét, illetve jövőjét igyekszik érzékeltetni. A 11. riportban többek között az egykori helyi forradalmár, Hadszi Mir Baba, a buharai Forradalmi Múzeum teremőre mesél több estén át Buhara, illetve a buharai nép heroikus szabadságharcának történetéről „a mesés kelet kulisszáiba csomagolva”. Koestler élvezettel hallgatja az Ezeregyéjszaka meséi stílusát, hangulatát idéző elbeszélést az egykori forradalmár életéről, a buharai uralkodók kegyetlenkedéseiről, népszipolyozásáról, a nép hősies felkeléséről, lázadásról, a város felszabadításáról. Ebből a részből is oldalak kerülnek majd át A láthatatlan írásba.⁶⁰⁰ Ebben a fejezetben kap helyet annak a férfinak a története is, akitől a hatalmas és befolyásos bég elveszi a feleségét. A szerencsétlenül járt ember megpróbálja visszaszerezni nejét, ám nem jár sikerrel, sőt börtönbe vetik és megkínozzák. Koestler hasonló történeteken keresztül érzékelteti a régi buharai világ kegyetlenségét, brutalitását, amelynek a szovjet rendszer vetett véget. Hasonló tanulsággal szolgál annak az egykori háremhölgynek a sorsa is, akivel Koestler Buharában személyesen is találkozott. A forradalomnak köszönhetően az emír egykori ágyasa, akit az uralkodó háremében megalázott háziállatként, rabszolgaként, szexuális tárgyként kezeltek, egyszerre szabad emberré válhatott: megtanult írni és olvasni, tanítónő lett, majd feleségül ment egy fiatal parasztemberhez, akitől aztán, mert házassága nem bizonyult boldognak, egyszerűen, minden teketória nélkül elvált. Ugyanez a történet lerövidítve szerepel A láthatatlan írásban is, minden kommentár nélkül.⁶⁰¹ A nők forradalom előtti siralmas helyzetének ecsetelését a szerző tovább fokozza egy kitalált nő sorsának bemutatásán keresztül.

A hallottakból és a látottakból Koestler azt a következtetést vonja le, hogy a nők félig állati

598 Von weissen Nächten. 136-137.

599 Von weissen Nächten. 137.

600 Von weissen Nächten. 146.

601 A láthatatlan írás. 156-157., illetve 167.

-194-

sorba taszítva, megalázva, megnyomorítva, járványoktól sújtva élték le életüket. Az utolsó 11.

Szézám nyílj ki! című riportban Koestler lelkesen taglalja a Buharára váró fényes jövőt: az emír palotájából diákszálló lett, a gyapotszedést a szovjet találmánynak köszönhetően gépesítették, a háremet pedig az emír elűzését követően bolondokházává alakították. A nők java része letette a fátylat, dolgoznak és sokan közülük egyetemre járnak. Végül a szerző megállapítja, hogy a város hamarosan Közép-Ázsia Göttingenjévé válik.⁶⁰²

A Vörös nappalok és fehér éjszakákban Koestler annak a Szovjetuniónak az arcélét rajzolja meg, amelyben az utazás előtt maga is hitt: a diadalmas jövő, az európai humanizmus és civilizáció, a modernizmus, az innováció, az ember felszabadítása, a megújulás országáét. Az útirajz könnyed zsurnaliszta stílusban, stilisztikailag sem túl igényesen megírt szöveg.

Patetikus, szentimentális és ironikus sorok váltakoznak, attól függően, hogy épp a Szovjetunióról vagy a nyugati kapitalista világról esik szó. A mű diadalmas győzelmi jelentés a szovjetek kitartásáról, tehetségéről, a Nyugattal szembeni erkölcsi és technikai fölényéről, a dicsőséges ötéves tervről. Minden, ami a Szovjetunióban épül, pompásnak és ragyogónak bizonyul, miközben minden, ami a múlthoz kapcsolódik, régi, poros, unalmas, divatjamúlt, kegyetlen és primitív. Nemcsak a feltűnő politikai motiváltság, a propagandisztikus célzatosság, az álbeszámoló jelleg teszi a mai olvasó számára is fárasztó olvasmánnyá a szöveget, hanem az is, hogy híján van mind a valóságos történelemi, mind a szerzői, azaz a személyes vonatkozásoknak. Még a kimondottan romantikus, a közép-ázsiai országok bemutatásához kapcsolódó leírások, történetek élvezhetőségén is sokat rontanak a többnyire sematikusan megrajzolt figurák, a leplezetlenül didaktikus írói szándék. Az útirajz ráadásul sután szerkesztett, ami kétséget kizáróan a cenzorok munkájára, valamint arra vezethető vissza, hogy a két utazás egy kötetbe szerkesztésének indokoltsága eleve megkérdőjelezhető.

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Pldal 186-194)