Holitscher Oroszország-kritikája

Az útirajzok közül az első oroszországi útibeszámoló⁴⁸¹ elemzésére helyezzük a hangsúlyt. A dolgozat témaválasztásától függetlenül is ez a mű ígérkezik a legalkalmasabbnak a messianisztikus Holitscher-útirajz szemléltetésére, másfelől arra is lehetőséget teremt, hogy részleteiben megismerjük a szerző új társadalommal kapcsolatos elvárásait.

Holitscher Drei Monate in Sowjet-Rußland című oroszországi útirajzából tudjuk, hogy Karl Radek már 1919 szeptemberében felkérte az írót arra, hogy kísérje el Szovjet-Oroszországba.⁴⁸² Lenin bizalmasa, akkoriban épp a Berlin-Moabit-i börtönben ült, ahol többek között azzal foglalatoskodott, hogy milyen német támogatást lehetne szerezni Szovjet-Oroszország számára. Cellájában ugyanis nemcsak könyvtárat tarthatott fenn, de vendégeket is fogadhatott:

folyamatosan jártak be hozzá politikusok, üzletemberek, de értelmiségiek is. Holitschert is a börtönben kérte fel az utazásra. Radek, mint újságíró-forradalmár, egyike volt a legtehetségesebb bolsevik propagandistáknak, így nyilván nem véletlen, hogy az utazásra épp Holitschert szemelte ki. Az íróval valószínűleg már a II. Internacionálé ülésén megismerkedett, így jól ismerhette politikai nézeteit. Joggal reménykedhetett abban, hogy Holitscher

480 Mein Leben. 188.

481 Holitscher önéletírásának második kötete nemcsak a szerző személyiségfejlődéséhez és politikai nézeteinek formálódásához szolgál fogódzóul, hanem az útirajz elemzéséhez is. Holitscher a Mein Lebenben külön fejezetet szentel az oroszországi utazásnak Az utópia földje címmel. Mein Leben. 190-203.

482 Arthur Holitscher: Drei Monate in Sowjet-Rußland (a továbbiakban: Drei Monate). S. Fischer Verlag, Berlin, 1921. 7.

-161-

Oroszországról lelkes beszámolót tesz majd közzé. A megbízatás ugyanis arról szólt, hogy az író nyugati szakértőkből összeállított bizottság tagjaként az utazás során szerzett tapasztalatairól egy könyvben számoljon be. Mivel azonban a német hatóságok 1920 elején Radeket titokban Németországba szállították, a terv meghiúsult. Az amerikai United Telegraph megkeresésének köszönhetően Holitscher 1920-ban végül mégis kijutott Szovjet-Oroszországba.⁴⁸³ Ennek a látogatásnak eredményeként jelentette meg 1921-ben a Drei Monate in Sowjet-Rußland című útirajzot.

Radek számítása így is bevált: Holitscher összességében valóban elfogult, lelkes könyvet írt. A bolsevik forradalomról és az azt követő évekről külföldiek tollából sok lelkendező írás jelent meg. A Drei Monatét nem is a pátosz, hanem az a sajátos nézőpont különbözteti meg az ilyen művektől, amelyen keresztül Holitscher dicséretét, ugyanakkor kritikáját is megfogalmazza. A német nyelvű író kiindulópontja ugyanis nyíltan vallásos természetű: az útleírás oldalait az a meggyőződés hatja át, hogy a kommunizmusnak, így a bolsevizmusnak is az a küldetése, hogy az emberiséget egy egészen új, szakrális közösségé alakítsa át.⁴⁸⁴

A szerző, ahogy általában a többi utazó is, csak azt nézhette meg, amit megmutattak neki. Járt a két fővárosban, és egy-két vidéki településen, több gyár- és iskolalátogatáson vett részt, megnézett néhány gyermekotthont, proletkultklubot, színházban, és múzeumokban is megfordult. Javarészt ő is elsősorban külföldiekkel érintkezett, de sikerült két népbiztossal, Csicserinnel és Lunacsarszkijjal, valamint három magyar kommunista vezetővel - többek között Kun Bélával is beszélgetett, akiről könyvében igen hízelgően ír⁴⁸⁵ - és a nagy színházrendezővel, Sztanyiszlavszkijjal is találkoznia. Holitscher éles szemű megfigyelő, így igyekszik is a lehető legtöbb szempontból bemutatni az orosz mindennapokat.

483 Az emlékiratok második kötetéből tudható, hogy az amerikai konszern egyébként egy magyar újságírón keresztül kereste meg Holitschert. A felkérés arra vonatkozott, hogy az író távirati formában tájékoztasson a látottakról, illetve hajtson fel egy állandó moszkvai tudósítót. Mein Leben. 189.

484 Erről a visszaemlékezések második kötetében a szerző azt írja, hogy ő az első európai író, aki Oroszországról szóló könyvében a bolsevikok kulturális misszióját állította középpontba. Mein Leben. 194. oldal

485 „Kun Béla a kommunista nagy kaliberek közül való, a leghívőbbek, a leggyengédebben érzők, a legjóságosabbak egyike, aki kész az önhibájukon kívül kárt elszenvedők nyomorúságának enyhítésére, az emberiség számára meghallgattatást kieszközölni a legnagyobb szükségletek közepette.” Drei Monate. 237. Az útirajznak egyébként van még egy magyar vonatkozása. Holitschert mélyen felháborította, amikor arról értesült, hogy a bolsevikok a szovjet fogságba esett magyar tiszteket nem engedték haza utazni, hanem visszainternálták őket az ország belsejébe. Litvinov a magyar hadifogoly-tisztek kivégzését helyezte kilátásba arra az estre, ha valamelyik magyar népbiztost Budapesten kivégzik. Holitscher közben akart járni a magyar hadifoglyok szabadon bocsátásáért. Csicserinnel való találkozója során ezt szóba is hozta. A bolsevik vezető is szomorú fejleménynek nevezte a döntést, de hangsúlyozta, hogy „nincs más választás, néha ártatlanoknak kell szenvedniük más ártatlanok szenvedéseiért”. Drei Monate. 244-245.

-162-

A szerzőt egyébként – ahogy ezt útikönyve elején be is vallja – az útrakelés értelmét illetően közvetlenül az indulás előtt komoly kétségek gyötörték. Holitscher kiutazása arra az időszakra esett, amikor a polgárháború, a nemzetközi intervenció, valamint a lengyel-szovjet háború befejeztével nyilvánvalóvá vált, hogy a polgárháború idején kialakult gazdaságirányítási gyakorlat, a „hadikommunizmus” nem folytatható. A gazdasági válság egyre súlyosabb tüneteket produkált, és félő volt, hogy a pétervári munkássztrájkhoz és a kronstadti matrózfelkeléshez hasonló események, valamint a folyamatossá váló parasztlázadások komoly és tartós politikai válság kialakulásához vezetnek. A bolsevikok levonták a következtetést, és politikai fordulat mellett döntöttek, számos intézkedést vezettek be, amely új politikai (elsősorban agrárpolitikai) irányvonalként a NEP elnevezést kapta és amely részbeni visszatérést jelentett a kapitalizmushoz: eltörölték a gabonabeszolgáltatásokat, engedélyezték a magánvállalkozásokat és a belföldi magánkereskedelmet, de a nagyipar döntő része állami kézben maradt. Rehabilitálták az anyagi ösztönzést, a „mindenki számára egyenlő bér elvét”

pedig kispolgári előítéletnek nevezték. Mindennek nyomán újra életre keltek a régi rend egyes értékei a bolsevikok által létrehozott új értékrend mellett.⁴⁸⁶

A Lenin által meghirdetett új gazdaságpolitikai elvekről, a prémiumrendszer és a kényszermunka bevezetéséről, a parasztokkal szembeni új politikáról, a nyugati nagyvállalatoknak biztosított koncessziókról Holitscher már kiutazása előtt hallott és olyan tarthatatlan kompromisszumoknak tekintette őket, amelyek számára eleve kérdésessé tették az igazi, az eredeti bolsevizmus megvalósíthatóságát. Visszaemlékezéseinek második kötetében arról is beszámol továbbá, hogy az út elején két (egy amerikai és egy brit) újságíró sorsáról szóló értesülés is elbizonytalanította. A tudósítókkal Moszkvában szeretett volna találkozni, ám erre nem nyílt lehetőség, mert a Cseka mindkettőjüket hónapokra börtönbe zárta. Ezt a szerző utólag rossz és téves döntésnek nevezi, ugyanakkor azt is hozzá teszi, hogy az ilyen hibák ritkaság számba mentek, és leginkább az ország szorongatott helyzetéből következtek.⁴⁸⁷

Holitscher útirajzában úgy látta, ahogy majd később, Illyés Gyula és leginkább Nagy Lajos is, hogy az országról szóló, legendákkal, túlzásokkal, pletykákkal, hazugságlavinákkal átszőtt híradások olyan ködöt vonnak az ország köré, amely a tájékozódást szinte lehetetlenné teszi.

Márpedig szerinte „A kor publicistájának az a feladata, hogy világosságot teremtsen, a

486 Mihail Heller – Alekszandr Nyekrics: i.m. 95-99.

487 Mein Leben. 194-95.

-163-

nagyszerű és a visszataszító dolgokat, amelyből e korszak összetevődik, egyaránt kíméletlenül és hűen bemutassa”.⁴⁸⁸ Ám a tájékozódást meglátása szerint az oroszok sem könnyítik meg, mert a bizonytalan jövő és a veszélyes jelen miatt rettenetesen gyanakvóak. Az országba való belépést kifejezetten nyomasztó élményként rögzíti: „A határátlépést követően rögtön érzékeli az utazó a szabadság hiányának és a bizalmatlanságnak bizonyos atmoszférikus terhét, amely a lélekre nehezedik.”⁴⁸⁹ Keresetlen szavakkal írja le, hogy a külföldi megbízatást teljesítő publicistát katonai megfigyelés alatt tartott házakban szállásolják el, ahol „A folyosókon filcpapucsos gazemberek lopózkodnak és a kulcslyuk körül mosdatlan fülek zsíros lenyomata rakódik egymásra.”⁴⁹⁰ Az ország elhagyása előtt pedig az utazó minden könyvét, jegyzetét ellenőrzik, így „a lényeget az utazó félelmében kénytelen fejben megőrizni, hogy a félreértések, értetlenség, spicliskedés és a határőrök elől megvédje.”⁴⁹¹ De a statisztikákban, a számokban, vagy az újságcikkekben sem lehet szerinte megbízni, hiszen az oroszok is szívesen manipulálják a valóságot, még ott is, ahol egyáltalán nem szorulnak rá.

A tárgyilagos ítéletalkotást Holitscher szerint – Illyés Gyula hasonlóképpen érvel majd az Oroszország 1934 című útibeszámolójában - tovább nehezíti, hogy az utazó mindenhol az utópiát keresi, ám a szerző egyetért azzal a bolsevik elvárással, hogy a megfigyelőnek legyen fantáziája, és soha ne tévessze szem elől, hogy „a jelenlegin, az adotton keresztül, át azon, ami lesz, az utópia ragyogó célját kell észre vennie.”⁴⁹² Teljesen egyetért a bolsevikok okfejtésével, hogy az Oroszországnak élénk fantáziával megáldott külföldi látogatókra van szüksége, hiszen az ország tele van ellentmondásokkal, ideiglenes és következetlen döntésekkel, félmegoldásokkal, így amit az utazó valójában megtapasztalhat, azok puszta töredékek.

A Mein Leben oroszországi utazásra vonatkozó, Az utópia országa című fejezetében a szerző önmagát elsősorban anarchistaként definiálja, ezért Szovjetoroszországot egy olyan utópiaként képzeli el, amely az anarchista ideálokat valósítja meg.⁴⁹³ Holitscher akkurátus beszámoló megírására törekedett, így a tizenöt fejezetből álló írásban a bolsevik országot a lehető legkülönbözőbb szempontokból, számadatokkal, statisztikákkal felvértezve igyekezett

488 Drei Monate. 11.

489 Drei Monate. 13.

490 Drei Monate. 14.

491 Drei Monate. 15.

492 Drei Monate. 15-16.

493 Mein Leben. 193.

-164-

bemutatni.⁴⁹⁴ A dolgozó nép című fejezetben a gyárlátogatások során szerzett tapasztalatokról, a leharcolt gépekről, alkatrészhiányról, a megrendítő nyomorról, élelmiszerhiányról és az általa helytelenített prémiumrendszer működéséről számol be. Itt leginkább arra a kérdésre keresi a választ, hogyan lehet az embereket rávenni arra, hogy szabad akaratukból teljes odaadással a közösség érdekében dolgozzanak. Sikerülhet-e az önérdeket, a kapzsiságot megszüntetni úgy, hogy közben a termelékenység, a munkahajlandóság ennek ne essen áldozatul? Holitscher szerint „ez nem tisztán gazdasági, hanem érzületi probléma”, ahol a tömegpszichológia óriási szerepet játszik.⁴⁹⁵

Holitscher külön fejezetet szentel a Vörös Hadseregnek, amely szerinte valóban egy új típusú haderő, ahol a katonákat embereknek tekintik, nem élő hulláknak, gépeknek, ágyútöltelékeknek. Itt már nincs elöljáró és beosztott, öreg és fiatal, csak tapasztalt és kevésbé tapasztalt ember. A frontok rendszeres látogatói a művészek, költők, színészek, táncosok, tudósok. Mindegyik hadtest saját politikai osztállyal, sajtóval, klubbal, színházzal rendelkezik.

De amit Holitscher a leglenyűgözőbbnek tart, és nem is győz patetikus szavakkal bemutatni, az az analfabetizmus ellen folytatott heroikus küzdelem. A szerző úgy látja, hogy még a legtompább agyúakban is sikerült felkelteni a tudásszomjat, a tanulás örömét. Mindenütt propagandafüzetet osztogatnak a felvilágosítás jegyében a legkülönbözőbb ismeretekről: az emberi testről, a játékkészítésről, a főzésről, a krumplitermesztésről vagy az orosz irodalomról.⁴⁹⁶

Ahogy a Vörös Hadseregben látottak, éppúgy lenyűgözik a szerzőt a gyermekotthonokban szerzett tapasztalatok: az eladdig elnyomott gyerekek öntudatra ébredése, a legfrissebb amerikai pedagógiai és oktatási módszerek bevezetése, valamint a hagyományos tanuló-tanár viszony átalakítása, a szellemi és a fizikai munka összehangolása. Holitscher úgy látja, hogy a bolsevik kormány mindent megtesz azért, hogy a gyerekek boldogok és derűsek legyenek, és hogy szellemi fejlődésük biztosított legyen.⁴⁹⁷ Ekként működnek a munkásiskolák is, ahol a jövendő cipészek a láb anatómiáját, a csontok felépítését és a botanikát is megtanulják.

494 Holitscher az alábbi témák, fejezetcímek szerint csoportosítja mondandóját: Az igazság Szovjetoroszországról, A dolgozó nép, Kommunista szombat, Vörös hadsereg, Propaganda, A munkásiskoláról, Proletkult, Káosz a művészetekben, Az értelmiségiek hanyatlása, A városok élete, Polgárság, Fehér és vörös terror, Vallás, Világforradalom, Népek halljátok a jelet!

495 Drei Monate. 22-23.

496 Drei Monate. 69-70.

497 Drei Monate. 82.

-165-

A proletár főiskolák, a proletkult alkotóműhelyei, és a klubhálózatok kapcsán Holitschernek az a benyomása, hogy ebben az országban végső soron mindenki művész lehet: a munkás nappal szerszámot készít, a munkaidő letelte után ugyanaz a szerszám az alkotóműhelyben műalkotássá válik a kezei között, a paraszt verseket ír, és színjátszó körökben lép fel, a balettelőadásokra pedig valóban a tömegek járnak.⁴⁹⁸ Az akadémiára bárkit felvesznek, akár az utcáról is, aki a művészeteket akarja gyakorolni. Az országban szerinte minden lehetőséget és alkalmat teremt a művészetekre. Holitscher megállapítja, hogy „miközben az ország anyagi állapota romlott, kulturális, szellemi állapota hallatlan mértékben emelkedett.”⁴⁹⁹

Holitscher ugyanakkor nem hallgatja el, hogy az országban elképesztő mérteket ölt a nyomor, az éhezés, fű alatt virágzik a prostitúció, sőt a gyermekprostitúció is, rettenetesek a lakásviszonyok. Mindeközben elképesztőnek találja, hogy az oroszok mekkora közönnyel viseltetnek saját szenvedésük iránt. „Ha az idegen körülnéz és látja, miként él az orosz ember, hamarosan a hideg rázza ki attól a felfoghatatlan elhanyagoltságtól, amelyben a kulturált városok is leledzenek.”⁵⁰⁰ Holitschert letaglózza az a látvány, ami az egyik, egykor elegáns lakóházban fogadja: a lakók a szennyvíz elvezetésére szolgáló csővezetékek tönkremenetele után évekig úgy segítettek magukon, hogy az ürüléket küblikben, bilikben az udvaron található automobilba hordták ki, amelynek nyomai mindenütt felfedezhetőek voltak a folyosókon. „Az idegen számára az oroszok élete rémisztő talány, amire nemigen talál megoldást” - állapítja meg a szerző a mindennapokban tapasztalt nehézségek és szenvedés láttán.⁵⁰¹

A két nagyvárosnak is kiemelt figyelmet szentel a szerző. Petrográdot, „a nyugati városok felszínes imitátumát” ⁵⁰² halott, álomba merült, levert városnak találja, amelyben elhagyatott paloták a luxus szétszóródott maradványaival, kihalt, sötét utcák, bezárt boltok, az utcakövek között fűcsomók fogadják a látogatót. Holitschernek is, miként Custine-nek a város kapcsán a csipkerózsika-hasonlat jut eszébe, a szerző ugyanakkor elégedetten nyugtázza, hogy az álomból a felébredést nem „a kapitalizmus hercege”, hanem az „energikus proletárherceg” hozza el.⁵⁰³

498 Holitscher a szovjetoroszországi színházi életről egyébként később külön lelkes tanulmányt tett közzé. Arthur Holitscher: Das Theater im revolutionären Rußland. In Kunst und Volk, Heft 4, Volksbühnenverlags- und Vertriebs-G.M.B.H. Berlin NW 40. 1924.

499 Drei Monate. 88.

500 Drei Monate.178.

501 Drei Monate.178.

502 Mein Leben, 196.

503 Drei Monate. 160.

-166-

Moszkvát, a „mesevárost”, a „keleti álomfalut”, a bizánci orgiában tobzódó, szédítően varázslatos várost ugyanakkor útirajzában rajongó, patetikus sorokban örökíti meg.⁵⁰⁴

A szerző lépten-nyomon szembesül a szabadság hiányával, amelyet az első pillanattól kezdve érzékel. A gyanakvásból fakadó önkényre, a szabadság korlátozására több példát is elmesél, mindezt azonban annak a sajátos moszkvai pszichózisnak, szellemi önvédelemnek tudja be, amely egyenes következménye annak az élet-halál harcnak, amelybe a bolsevikok kényszerültek. Holitscher szerint, ha az ember Szovjet-Oroszországban jár, kénytelen a szabadság fogalmát átértékelni. „A tömegek felszabadítása nem szószerint értendő. Hiszen ha a szabadság alatt szabad önmeghatározást, szabad mozgást, a kényelmes élethez való jogot jelenti, akkor ez a szabadság Oroszországban tényleg nem létezik. Ennek hiányától mindenki (nemcsak az értelmiségiek!), leginkább azonban az orosz munkások szenvednek.” ⁵⁰⁵

Holitscher elismeri, ugyanakkor érthetőnek tartja azt, hogy igazságtalan bánásmódban részesülnek a művészek. Nem ért egyet azzal, hogy az irodalmi népbíróság, az irodalmi bizottságok diktátumokat adnak ki arról, hogy kit lehet művésznek tekinteni és kit nem.

Ugyanakkor ez a helyzet szerinte semmivel sem rosszabb, mint a kapitalizmus gyakorlata, ahol viszont a pénztárca határoz meg mindent.⁵⁰⁶ A látott képzőművészeti alkotások kapcsán meglehetősen kritikus: megdöbben az ízléstelenségen és a művészi gyatraságon, jellegtelenségen. ⁵⁰⁷

De a szerző leginkább a bolsevik bürokráciát, az államigazgatás és a termelés mérhetetlen centralizációját ostorozza. Nyíltan ki is mondja, hogy gyűlöli a hivatalnokokat, akiket egyszerűen parazitáknak tart, az oroszok pedig már szerinte megint ennek a dologtalan, élősdi rétegnek robotolnak. Különösen veszélyesnek tartja, még ha a kényszer hozta is így, hogy a régi szakembereket nem sikerült kiiktatni az új hivatalnoki karból. Úgy véli, hogy miközben Oroszországban minden réteg hallatlan szenvedésnek van kitéve, a parazita hivatalnokoknak jó dolguk van. A bolsevik rendszerben ezzel létrejött az új, szovjet burzsoázia, amely nemcsak beképzelt, cinikus és megbízhatatlan, de vakond módjára igyekszik aláaknázni a bolsevik

504 Érdemes kiemelni a templomok, különösen az ázsiai istenkísértésként jellemezett Basiliuskatedrális - melynek létrejöttét mintha „Scharlachfieber” és „göttliche Berserkerei” kísérte volna - leírását. Stilárisan ragyogóan megírt szövegrészről van szó, amely a szóhasználatot tekintve is Custine márki útibeszámolójára emlékeztet. Drei Monate. 161-162.

505 Drei Monate. 4.

506 Drei Monate.139.

507 Drei Monate. 115.

-167-

államot.⁵⁰⁸ Egy csapással ér fel szerinte, ha Oroszországban hivatalnokkal akad az embernek dolga. Holitscher elmesél egy személyes történetet arról, miként próbált egy járóbotot beszerezni, miután úgy elvágódott a jeges utcán, hogy alig tudott feltápászkodni. Az illetékes hivatal válaszára azonban, hogy bot márpedig nincsen, két hetet kellett várakoznia. A bürokrácia elemzésekor a szerzőt egy pillanatra megkísérti a hatalomváltás értelmetlenségének gondolata is: szerinte ugyanis az lenne a legborzasztóbb, ha az egyik állandóan visszatérő rémálma valósággá válna. Nevezetesen az, hogy a jövő emberisége két táborra szakad: az egyik fele a hivatali szobában ül, a másik fele pedig az előszobában várakozik. „A politikai fejlődés egésze úgy tűnt nekem: az előszobában ülők arra törekedtek, hogy magát a hatalmat is magukhoz ragadják, azaz hogy bent ülhessenek a dolgozószobában, annak érdekében, hogy azok, akik a hivatalban ülnek, kint az előszobában kelljen sorba állniuk.”⁵⁰⁹ Az utcai baleset egyébiránt a rettentő bürokrácia érzékeltetésén túl arra is alkalmat teremt, hogy az oroszok kíméletlenségére, illetve a hatóságoktól való félelmére is rávilágítson: senki nem sietett a földön elterülő író segítségére, aminek a szerző szerint nyilvánvalóan az lehetett az oka, hogy a járókelők el akarták kerülni, hogy a segítségnyújtással bármilyen hivatali ügybe bonyolódjanak.

A szerző felteszi azt a kérdést is, hogy „Miért vált az orosz értelmiség a bolsevikok mostohagyermekévé? Miért hall az ember a Kremlben „átkozott”, „kárhozott” értelmiségiekről beszélni?”⁵¹⁰ A Gorkij által alapított tudósok házában látottak alapján Holitscher nem is tudja eldönteni, hogy nyomasztó falanszterről, kaszárnyáról vagy börtönről van-e szó. A szovjet tudósokat ugyanis egy elhanyagolt, málladozó palotában, hatalmas, poros, sivár és sötét termekben helyzeték el, amelyek tele vannak szeméttel és tönkrement, egykor pazar bútorok maradványaival.

Tudomást szerez arról is, hogy a börtönök, lágerek tele vannak kadétokkal, mensevikekkel, szociálforradalmárokkal, akiket már a cári rendszerben is üldöztek. Noha elismeri, hogy mindez első pillantásra akár a kommunizmus kigúnyolásának tűnhet, a helyzetet rendben valónak találja: hiszen a börtönbe zártak kívánták ugyan a forradalmat, ám a kapitalizmus felszámolását már nem. Holitscher, lévén maga is elit- és értelmiséggyűlölő (az értelmiség árulásáról és gyávaságáról sokat olvashatunk az emlékirataiban is) egyetért a bolsevikok érvelésével,

508 Drei Monate. 41.

509 Drei Monate.46.

510 Drei Monate.144.

-168-

miszerint „a kapitalizmus felfalta, korrumpálta és tönkretette az értelmiséget.”⁵¹¹ Teljes mértékben jogosnak tartja tehát szenvedésüket, hiszen szerinte „végső soron azért a bűnükért vezekelnek, amit évszázadokon keresztül osztályként, vagy kasztként elkövettek, mivel nem voltak hajlandó közösséget vállalni a nagy szenvedő néppel - ahogy individuumokként, igen, és forradalmi szocialistákként sem rendelkeztek a szív és az értelem bátorságával és logikájával, hogy a bajt gyökeréig felismerjék, azt a gyökerénél megragadják és kitépjék.”⁵¹² A szerző is úgy látja, megérett az idő az értelmiség megszüntetésére, a fizikai és a szellemi munka, a szakmunka és a műalkotás közötti határvonalak felszámolására.

A szerző külön fejezetet szán a terrornak.⁵¹³ A bolsevikok által alkalmazott erőszakot kényszerű rossznak tekinti, hiszen „annak a közösségnek, amely a legtisztább emberiségeszmét akarja megvalósítani, ki kell vernie a hatalmat az emberiség ellenségének kezéből”, ami Holitscher szerint is csak erőszakkal lehetséges.⁵¹⁴ Ám a rendkívüli bizottságok önkényeskedése és érthetetlen döntéseire nem talál magyarázatot: Oroszországban bárkit bármikor indoklás nélkül letartóztathatnak és eltüntethetnek a Lubjankán. (A szerző nem mulasztja el megjegyezni, több mint vicc, hogy a Cseka irodaháza eredetileg egy életbiztosító társaság székhelye volt).

Figyelemre méltó, hogy Holitscher itt is sokkal karcosabban fogalmaz, mint a jóval később a Szovjetunióba utazó Illyés. Ugyanakkor minden további nélkül hitelt ad annak a bolsevik nézetnek, amely Dzerzsinszkijt, a Cseka vezetőjét Assisi Szent Ferenchez hasonlítja. „A cseka

Figyelemre méltó, hogy Holitscher itt is sokkal karcosabban fogalmaz, mint a jóval később a Szovjetunióba utazó Illyés. Ugyanakkor minden további nélkül hitelt ad annak a bolsevik nézetnek, amely Dzerzsinszkijt, a Cseka vezetőjét Assisi Szent Ferenchez hasonlítja. „A cseka

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Pldal 160-178)