Korai utazók

Az oroszokkal, az orosz kultúrával kapcsolatos ismeretszerzés lehetőségét kínálták az utazók egykori beszámolói is. A személyesebb nézőpontnak, az élményszerűséget tükröző előadásmódnak köszönhetően ezek hitelesebb és izgalmasabb benyomást keltettek, mint az újságokban megjelent cikkek - érdemben befolyásolva ezzel az országról kialakult képet.

Rövid, vázlatos áttekintés erejéig kitérünk a vizsgált korszakot megelőző időszakra, azaz a korai utazókra is. Ennek alapján azt reméljük, hogy kirajzolódnak az Oroszország iránti érdeklődés előzményei, irányának és intenzitásának változásai, ahogy az utazói motivációk, attitűd alakulása is. Másfelől azokról a visszatérő megfigyelésekről és képet alkothatunk, amelyeket a kiutazók a későbbiek folyamán is az orosz világ, kultúra, mentalitás állandó, magától értetődő alkotóelemének tekintenek, sztereotípiaként rögzült, sajátosan orosz jellemvonásként azonosítanak.

Az első utazók a magyar őstörténet, az ezer esztendeje elhagyott őshaza, a keleten maradt magyarok nyomai felkutatásának szándékával kelnek útra (Jaksics Gergely, Besze János és Jerney János), Horváth István történész meglehetősen tudománytalan, ám annál népszerűbb gondolatai hatása alatt. Az orosz valóságnak ugyanakkor kevéssé szentelnek figyelmet, ennek megfelelően jellemzően nem útirajzot írnak, sokkal inkább etimológiai fejtegetéseket adnak

223 Szirák Péter: Ki említ megérkezést? A régi és a két világháború közötti magyar irodalmi útirajzról. Ráció Kiadó, Budapest, 2016. i.m. 30.

224 Szirák Péter: Elmozgó határok. i.m. 4.

-82-

közre.²²⁵ Az első komolynak tekinthető utazó Reguly Antal, aki néprajzkutatóként 1841-ben járt Oroszországban, azzal a határozott céllal, hogy kutatóútra indul az oroszországi finnugor népek közé. Két évig Pétervárott kellett maradnia - a várostól egyébiránt el volt ragadtatva - hogy a tervezett keleti felfedező úthoz megszerezze a szükséges támogatást és anyagi forrásokat. Ez idő alatt megtanult oroszul. 1843 októberében indult el Kazanyba, majd Permbe utazott tovább, december elején pedig átkelt az Urálon túl fekvő Szibériába. Nehéz időjárás- és terepviszonyok közepette gyűjtötte össze az obiugorok, nyenyecek, mordvinok nyelvkincseit és hagyományait, a csuvas és mari népeket is felkereste. Az 1842-es Athenaeum-kötetben megjelent leveleiből már egy jóval szélesebb nézőpont, differenciáltabb érdeklődés rajzolódik ki.²²⁶

Az Oroszországba látogató természettudósok közül feltétlenül érdemes kiemelni Nogel Istvánt, aki 1842-ben a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából botanikai, ornitológiai kutatások céljából utazott Keletre, és bejárta az egész Kaukázust. Útjáról izgalmas beszámolót²²⁷ állított össze, amelyben nemcsak Odesszáról, a tájról, de a közállapotokról, a despotikus államberendezkedésről is hírt ad. Hajóval érkezik Odesszába, ahol a „vesztegintézeti”

épületben két hetet kényszerül várakozni. Itt szembesül azzal, hogy mit jelent az, amikor az utazótól hirtelen megvonják a szabadságot: „Ott érzém először az arany szabadság elvesztése kínjait. Jóllehet ama rendszabályok az emberiség érdekében alkotvák, mégis a legkellemetlenebb érzések gyötörtek, midőn az intézeti szolgák az ajtót utánunk lekilincselték;

vidám kedvem hirtelen eltűnt, félelmes komorság lepett meg, mellem szorult, mintha az orosz trónt környező kényuralkodás levegője szabadsághoz szokott magyar lélegzetemet nyomná, és az egész esemény oly hatást gyakorolt reám, melytől több év multával sem gyógyulhattam meg...”²²⁸ Szintén nyomasztó élményként számol be arról, hogy lépten-nyomom az erőszak, a testi fenyítés szemtanúja lesz: „Gyakran néztem szívem legnagyobb fájdalmával a botozásokat, mik Oroszországban oly sűrűek, mint nálunk a jónap-kívánás, s elmélkedtem a gonosz rendszer fölött. [...] Egyébiránt nincs az istennek földje, hol több ütleget osztogatnának, mint Oroszországban;”²²⁹

225 Fenyő István: i.m. 241., valamint Niederhauser Emil: Magyar utazók Oroszországban a XIX. században. In:

Magyar-orosz történelmi kapcsolatok. Szerk. Kovács Endre, „Művelt nép”, Budapest, 1956.

132.

226 Fenyő István: i.m. 241.

227 Nogel István utazása a Keleten. Átdolgozta és a függelékkel bővítve kiadta Schultz testvérpár Pesten, nyomtatott Beimel Józsefnél,1847. In: Terebess Ázsia E-Tár, https://terebess.hu/keletkultinfo/nogel.html

228 Nogel István: i.m. 17.

229 Nogel István: i.m. 25-26.

-83-

Hasonló következtetésre jutnak az Oroszországba látogató politikusok is. Ők már nem mellékesen élik meg az orosz viszonyokat, hanem eleve azzal a szándékkal kelnek útra, hogy minél több és szerteágazóbb ismeretet, minél sokrétűbb tapasztalatot szerezzenek az országról.

Trefort Ágoston (Utazási töredékek. Budapesti Árvízkönyv IV. k. Pest, 1840.) és Podmaniczky Frigyes báró (Úti naplómból. Pest, 1853.) már a szélesebb közvélemény figyelmét is felkeltve olyan útirajzot tesznek közzé, amelynek érdeklődési közzéppontjában a politikai hatalom, az önkényuralom működési módszerei állnak. A városokról, Pétervár pompás palotáiról, templomairól, a művelődési intézményekről mindketten az elismerés hangján tudósítanak.

Hangsúlyosan számolnak be ugyanakkor arról is, hogy az utazó mindenütt a szabadsághiány nyomasztó auráját érzékeli.²³⁰ A két útirajz plasztikusan szemlélteti Niederhauser Emil megállapítását miszerint „Elfogultság és szorongás, előítélet és idegenkedés volt az alaphangulat, amellyel a magyarok országuk felől a nagy északi szomszédra tekintettek.”²³¹ A reformkori folyóiratok Oroszországról szóló egyéb híradásait, cikkeit egyaránt ez a félelem hatja át.²³²

Az 1867-es kiegyezést követően az oroszországi utazók egyre változatosabb megfontolásból kelnek útra. A magyar őshaza iránt érdeklődő romantikus kutatókat jellemzően olyan, higgadtabb attitűdöt képviselő tudósok követik - úgymint Budenz József, Bálinth Gábor, Munkácsi Bernát, Mészáros Gyula -, akik a tudományos adatgyűjtésen túl az orosz mindennapi valóság megfigyelését is fontosnak tartják.²³³ Hunfalvy Pál, az újabb magyar összehasonlító nyelvészet megalapítója például 1868-ban a balti és a finn öböl vidékét járja be. Munkácsi Bernát nyelvész pedig két ízben is nyelvjárásgyűjtő körúton vesz részt 1885-ben az udmurtok, majd 1888-ban a vogulok lakta vidéken. Külön csoportot alkotnak a földrajzi felfedezők, akik a Kaukázusba és Közép-Ázsiába látogatnak el, miközben az orosz világ jellegzetességeire is rácsodálkoznak (Déchy Mór, Zichy Jenő, Almásy György, Prinz Gyula…). Az utazók másik típusát jelentik az egyszerű turisták, illetve azok, akik valamilyen nemzetközi tudományos tanácskozáson vesznek részt az országban. Egy moszkvai nemzetközi orvoskonferenciára kapott meghívást 1887-ben többek között Debrovits Mátyás, a pozsonyi kórház főorvosa, vagy a 1890-es években Latinovits Géza. Előfordulnak olyan utazók is, akik egyszerűen csak az

230 Fenyő István: i.m. 243.

231 Niederhauser Emil: Magyar utazók Oroszországban a XIX. században, 131-168. In: Magyar-orosz történelmi kapcsolatok. Szerk. Kovács Endre, „Művelt nép”, Budapest, 1956. 131.

232Fenyő István: i.m. 243.

233 Niederhauser Emil: i.m. 133.

-84-

orosz kultúra iránt érdeklődnek, és kíváncsiságból keresik fel az országot (Vojnich Oszkár földbirtokos, Pásztor Árpád újságíró, Molnár István gimnáziumi tanár.) De olyanok is akadnak, akik huzamosabb időre munkát vállalnak Oroszországban, mint például Gubányi Károly a századfordulón, aki kiváló magyar mérnökként a kelet-kínai vasút építésében vesz részt. Ő is tesz néhány izgalmas észrevételt Oroszország kelet-ázsiai szerepéről.²³⁴

Az utazók között akadnak újságírók is, közülük példaként négyet emelünk ki név szerint:

Max Nordau író, újságíró, orvos a német nyelvű Pester Lloyd megbízásából utazott el Szentpétervárra és Moszkvába, hogy Ferenc József 1873-as oroszországi látogatásáról és II.

Sándor cárral való találkozójáról tudósítson. Háromhetes oroszországi tartózkodása alatt összesen 12 tárcalevelet küldött haza. A szerző útirajzainak egy része kötet formájában is olvasható Vom Kreml zur Alhambra címmel. A tárcákban elsősorban a császár hivatalos programja kap kiemelt figyelmet. Nordau tudósít például a walesi herceg számára rendezett ünnepségről a Néván, vagy a Nagy Színház díszelőadásáról. De beszámol a vonaton való utazás nehézségeiről, az orosz nyelv idegenszerűségéről, az orosz nőkről, akiket inkább egzotikusnak talál, mintsem szépnek, míg az oroszok java részét Máraihoz - és ahogy a későbbiek folyamán látni fogjuk, Illyés Gyulához hasonlóan - gyermetegnek írja le. Míg Szentpétervár esetében a nyugatiak, elsősorban a franciák utánzását hangsúlyozza, Moszkva kapcsán a civilizálatlanságot, a város nagyra nőtt falu jellegét, az utcák összevisszaságát emeli ki.

Összességében elmondható, hogy a nagy színházi előadást leszámítva sok jót nem ír az országról, politikai vonatkozásokról, hatalmi viszonyokról pedig egyáltalán nem ejt szót. ²³⁵ Pintér Ákos 1902-ben a Pesti Napló tudósítójaként, Szép Ernő író, újságíró pedig 1914-ben kereste fel Oroszországot, hogy képet fessen Az Est című lap olvasóinak a világháborúra készülődő ország életéről. Míg Pintér Ákos a Gorkijnál tett látogatásról számol be,²³⁶ Szép Ernő több témát is érint tudósításában: a szerzőt nemcsak az ország külpolitikája, hanem az értelmiség helyzete, a művészet és az irodalom viszonyai is érdekelték, többek között szép cikkeket írt a világhírű orosz balettről. ²³⁷

234 Uo: 134.

235 Nordau útibeszámolóiról lásd bővebben Újvári Hedvig: Marx Nordau útirajzai a Pester Lloydban. Médiakutató, 2004 ősz – történelmi rovat, https://archive.is/Eo06Y. Letöltés: 2018. szeptember 10.

236 Széchenyi Ágnes: i.m.: 7.

237 Agárdi Ferenc: Magyarok a cári Oroszországban. Magyar-Szovjet Társaság, 1956. 75.

-85-

A 19. századi utazók közül külön is érdemes kitérni Thallóczy Lajos történész – politikusra, akinek érdeklődése elsősorban az orosz államberendezkedésre, az orosz népre és társadalomra irányul. 1883-ban közel egy évet tölt el Oroszországban - kiutazását megelőzően komoly előtanulmányokat folytatott. Mivel felismeri az orosz terjeszkedésben rejlő veszélyeket, az Oroszország és hazánk címmel közzétett kötetében hangsúlyos figyelmet szentel az orosz gazdaságnak is, a birodalmi gyarmatpolitikának pedig külön fejezetet szentel. Thallóczy több ízben is nyomatékosítja, hogy Magyarország számára elengedhetetlen az ország elfogultság nélküli megismerése, az oroszok irányában kedvezőtlen magyar közvélemény ellenére is:

„Irtóztató nálunk a félelem a hosszú lándzsás kozákoktól. Igen sokan emlékeznek még 1848-ból, az étvágyuk kielégítésében határt nem ismerő muszka csaptokra s még sokan indokolatlanul remegnek a lengyel sorsra való jutástól, mások ismét packázva dobálják az érckolosszus agyaglábait.”²³⁸ Thallóczy célja - mégha nem is sikerül eloszlatni teljesen ezeket az aggodalmakat -, hogy további ismeretszerzésre, az ország viszonyainak alapos tanulmányozására ösztönözzön. Oroszországban komoly veszélyforrást lát, ám ez egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy az orosz társadalmi, gazdasági fejlődés bemutatásakor tárgyilagosságra törekedjen.²³⁹ Az útirajzban kiváló leírásokat olvashatunk az orosz nagyvárosokról, egyebek mellett Moszkváról, Kijevről, Odesszáról. A történész az első világháború küszöbén, a balkáni háborúk idején újra ellátogat Oroszországba, ekkor is az orosz valóság elfogulatlan megismerésének szükségességét hangsúlyozza.

A felsorolt utazók - ki kellő alapossággal, ki csak érintőlegesen - beszámoltak oroszországi tapasztalataikról. Érdemes röviden kitérni azokra a megfigyelésekre, élményekre, amelyek visszatérő jelleggel felbukkannak az útibeszámolókban. Leggyakrabban az utazás nehézségeire tesznek megjegyzést a szerzők, ahogy legtöbbjük hangot ad a határátlépéskor tapasztalt szorongásnak, a nyomasztó vámvizsgálattól való félelemnek. Gyakran szóba kerül a szabadsághiány, a szorongás légköre, a tapasztalat, hogy az oroszok nem mernek szabadon beszélni, a külföldi látogatónak pedig minden lépését figyelik. Az utazók legtöbbje elsősorban Szentpétervárott és Moszkvában járt. Szentpétervár nemcsak ismerősnek, nyugatiasnak tetszik a szemükben, de mesterkélt, papírmaséhoz hasonlatos karakterét is szóvá teszik az útirajzok (Trefort Ágoston). Valamennyiüknek szembe tűnik a túlburjánzó bürokrácia, és a mindenütt jelenlévő katonaság. Az orosz jellemről ugyanakkor eltérő véleményt fogalmaznak meg a szerzők: míg Podmaniczky a durvaságot, iszákosságot és a szenteskedést látja a leginkább

238 Thallóczy Lajos: Oroszország és hazánk. Budapest, Atheneum, 1884. Előszó V.

239 Niederhauser Emi1: i.m. 35.

-86-

szembetűnő orosz jellemvonásnak, addig Nordau a gyermetekséget. Thallóczy szerint viszont

„Az orosz nép a maga valójában, úgy a nyugati kis oroszokat s a déloroszországi telepeseket tekintve: jó lelkű, aránylag igyekező, kiválóan engedelmes s így csodálatosan fegyelmezhető, önálló aktióra nem képes, vállalataiban bár tanulékony, de erélytelen, részegségre hajló faj.”²⁴⁰ A történész szerint az oroszok felettébb bornírtak, gyakorlatilag csak saját országukat látják, leghőbb vágyuk pedig hogy eljussanak Pétervárra, Moszkvába, illetve Kijevbe. Custine-hez hasonlóan Thallóczy is észreveszi azt a jelenséget, hogy az oroszok az oroszt magasabbrendűnek tartják minden mással szemben. Az iszákosság mellett többen megfogalmazzák az egyszerű orosz nép jóságos, emberséges voltát is. Az utazók azt is megfigyelik - mintha az oroszok a női emancipáció terén előrébb járnának -, hogy az orosz nők sajátos szerepet töltenek be a társadalomban. A jómódú családokban a lányok magától értetődő módon komoly tanulmányokat folytatnak, gimnáziumba, egyetemre járnak, határozottak és jelentős mértékben kiveszik a részüket a kulturális életből. Thallóczy az orosz nők kapcsán megjegyzi: „Oroszországban a legérdekesebb a nők társadalmi helyzete. […] Mintha a férfiak határozottsági osztaléka mind rájok szállt volna, megannyi a szó szoros értelmében jellem, akár jó, akár rossz értelemben… Ha a nőkön múlnék, Oroszország más alakot nyerne.”²⁴¹