Oroszország a nyugati utazó számára évszázadok óta különleges és titokzatos világot képviselt, az orosz földről szóló romantikus útirajzok pedig egyfajta kuriózumszámba mentek.53 Az orosz határ átlépése egy másik, titokzatos világba való belépést is jelentett egyben. Oroszország a 19.
század második felétől nem egy a sok ország közül, hanem az egyetemes megújulás, az új kezdet letéteményese a kiüresedett nyugati civilizációval szemben. Sokan hitték, hogy az európai civilizáció csak a messianisztikus, romlatlan tisztaságú, szent Oroszországból kiindulva menthető meg. Így gondolták ezt maguk az oroszok is: messianisztikus önértelmezésük, az orosz ortodoxia küldetéstana a harmadik Róma-koncepció54 meghirdetése óta tulajdonképpen töretlen.
Az Oroszország iránt érzett rajongás mindenek előtt az orosz irodalom iránti lelkesedésben ragadható meg. Ahogy Komlós Aladár irodalomtörténész megfogalmazza: „Az orosz irodalom mély humanizmusa lenyűgözte a szeretetlen naturalizmussal, vagy a társadalmat léha mosollyal ábrázoló nyugati irodalmat is.”55 „Olyan tájait jártátok be a léleknek, amelyeket a többi irodalom, úgy tűnt nekem, nem fedezett fel; egyszerre erőteljesen, és mégis gyöngéden, de azzal a tapintatlansággal, amelyre csak a szeretet jogosít fel, az ember legmélyébe hatoltatok be,
53 Az Oroszországba irányuló turizmus egyébként nem rendelkezik nagyon régi hagyományokkal. A főnemesi, jellemzően angol és francia ifjak külföldi ismeret- és tapasztalatszerzését szolgáló, úgynevezett tanulmányi Grand Tournak (London, Párizs, Madrid, Bécs) Oroszország a 16-17. században nem képezte részét, a távolság, a közlekedési nehézségek és a zord időjárási viszonyok miatt ekkor nem számított vonzó úti célnak. Ekkoriban többnyire kereskedők, diplomaták látogattak orosz földre, de akadtak szakemberek, mérnökök, orvosok is, akik speciális tudás birtokában le is telepedtek az országban. Szervezett utaztatás a 19. század közepétől veszi kezdetét:
1845-ben a brit Thomas Cook megalapította utazási vállalkozását, ám Oroszországot meglehetősen húzódozva vette fe utazási kínálatába. Első alkalommal 1879-ben bővítette ki az északi, skandináv utakat egy szentpétervári látgatással. Később megjelentek az önálló oroszországi úti ajánlatok is. Az Oroszországba történő utazások a századfordulóra váltak intenzívebbé a vasúti hálózat kiépülésének köszönhetően. Matthias Heeke: i.m. 12-13.
54 Egy pszkovi szerzetestől, Filofejtől ered a 16. században született híres elmélet: „Moszkva a harmadik Róma - negyedik Róma pedig nem lesz.” Miután az egykori birodalmi (az első) Róma bevégezte egyetemes küldetését, szerepét Konstantinápoly, a második Róma vette át, amely szintén alkalmatlannak bizonyult az egyetemes krisztusi küldetés végrehajtására. Így ezt a szerepet egyszer és mindenkorra Moszkva, a harmadik Róma látja el, amely felelősséget vállal az egész kereszténységért, de mindenek előtt az ortodoxiáért.
55 Komlós Aladár: A rajongók (Fejezet a XX. századi eleji magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből) In:
Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből II. Szerk. Kemény G. Gábor, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961, (279-292.), 279.
-31-
legegyénibb és ezért leghitelesebben emberi tulajdonságaiba”- értekezik 1936-ban a francia író, André Gide a leningrádi írókhoz szóló moszkvai beszédében többek között az orosz irodalom különösségéről.56 A 19-20. századi lelkesedés az orosz irodalom által ábrázolt miliő varázsában, egzotikumában, bensőségességében, az emberi kapcsolatok közvetlenségében, az érzelmek tágasságában, a sajátos néplélekben keresendők – minderre a jóval ridegebb, formalizáltabb keretek között élő nyugati ember sóvárogva, nosztalgiával tekintett.57 Oroszország nemcsak a romantikus országok egyike, de a mítosz, a messianizmus, a megváltás, a megújulás, az új élet hazája is egyben. „Mi Nyugaton a nagy kulturális áramlatoknak már csak utolsó hullámveréseit éljük. Oroszországban azonban még tart a misztikus forrongás. Ennek a forrongásnak tulajdonképpeni magja a krisztusi emberségesség-tan” - írja Kuncz Aladár 1924-ben Dosztojevszkíjről szóló írásában.58 Az orosz ember iránti rajongásba a 20. század első éveitől lassan belevegyül a forradalmárok iránti lelkesedés. A régi hagyományokra visszanyúló orosz messianizmus áthatotta az orosz irodalmat is: képviselői megvetették a nyugati műveltséget, amivel szemben az egyedül érvényesnek tekintett oroszt állították.59 Értelmezésükben a nyugati civilizáció az erkölcsi romlottságot, korhadtságot a hanyatlást, míg az orosz a frissességet, a fiatalságot jelképezte. Pjotr Vajl és Alexandr Genisz irodalomtörténészek találóan állapítják meg, hogy „Oroszországban az irodalom a teológia sajátos formája, ahol a szöveg, mint valamiféle rejtjeles kinyilatkoztatás jelenik meg.”60 Az orosz nép azonossá válik az emberiséggel, így az orosz messianizmus értelmezésében az emberiség jövőjének letéteményese Oroszország sorsa lesz. Ezt veszi át a nyugati reflexió hangsúlyozottan a bolsevik forradalom idején. Az 1917-es fordulat egyetemességgel való felruházása, a nagy francia forradalom örököseként való értelmezése, az iránta való lelkesedés, majd az 1930-as évek vallásos színezetű Szovjetunió-kultusza a századfordulós Oroszország-kultuszból táplálkozik.
56 André Gide: Visszatérés a Szovjetunióból (a továbbiakban: Visszatérés). In: Uő: Visszatérés a Szovjetunióból.
Visszatérés a Szovjetunióból (1936. november) Amit még el kellett mondanom (1937. június). Interart, Budapest, 1989. 105.
57 Komlós Aladár: Az orosz irodalom útja Magyarországon. http://misc.bibl.u-szeged.hu/3711/1/irtud_006_059-068.pdf. 63. Letöltés: 2020. január 15.
58 Kuncz Aladár: Dosztojevszkij miszticizmusa. Nyugat, 1924. 2. sz.
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00351/10630.htm. Letöltés: 2019. január 14.
59 Bonkáló Sándor: Az orosz messziánizmus. Nyugat. 1925. 7. szám.
epa.oszk.hu/00000/00022/00374/11390.htm
60 Pjotr Vajl - Alexandr Genisz: Édes anyanyelv – Az orosz irodalom aranykoráról. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998. 107.
-32-
A Szovjetunióba látogatókat nem pusztán az orosz valóság felfedezése, megismerése izgatta, de egyben választ is kerestek a nyugati társadalom, a kapitalizmus fejlődési zavaraira, bízva abban, hogy a bolsevik országban jövőbe mutató kísérletet, hatékony megoldást találnak majd.
Az ország iránt érzett szimpátiát a nagy gazdasági válság, az általános bizonytalanság, majd a fasizmus előretörése tovább táplálta. Az 1920-as években a bolsevizmus terjedésétől félve a szovjet határt inkább a nyugati oldalról védték erőteljesebben. A határok viszonylagos nyitottságának köszönhetően a szovjet kultúra képviselői, írók, rendezők, színházi társulatok ekkor még rendszeresen jártak nyugatra, így az orosz emigráció sem szigetelődött el teljesen a Szovjetuniótól.61 A nyugati utazók pedig még saját elhatározásuk alapján keltek útra és többé-kevésbé szabadon mozoghattak a bolsevik Oroszországban. Volt, aki puszta kíváncsiságból, a forradalmi turizmus jegyében, volt, aki baloldali meggyőződése okán (John Reed, Bertrand Russell, H.G. Wells), volt, aki szerelmi megfontolásból (Isabelle Duncan, Walter Benjamin) látogatott el az országba. Ha pedig leírták azt, amit tapasztaltak, legyenek azok pozitív, vagy negatív élmények, nem váltak botrányhősökké, senki sem tekintette őket árulónak.
A brit filozófus, Bertrand Russel, vagy a népszerű brit író, Herbert George Wells nem hívőként, nem előre jól megtervezett meghívásra látogattak Oroszországba. Ők még következmények nélkül megtehették, hogy többé-kevésbé realisztikus képet fessenek az országról, azt írják le, amit őszintén gondolnak. Mindketten baloldaliak voltak, de nem voltak a Szovjetunió, illetve a bolsevizmus rajongói. A pacifista Russell, aki egyébként meg volt győződve róla, hogy a kapitalizmus zsákutcába jutott, 1920-ban látogatott el Szovjet-Oroszországba, ahol bő egy hónapot töltött, sőt Leninnel és Trockijjal is sikerült találkoznia. Utazási tapasztalatait A bolsevizmus elmélete és gyakorlata című művében62 foglalta össze, amelyben tárgyilagos hangú, ugyanakkor éles kritikát fogalmazott meg a bolsevik életszemlélettel, a példátlan fanatizmussal és hatalomkoncentrációval szemben.63 A bolsevizmus Russel meglátása szerint nem kínál jó alternatívát, a szocializmusnak egy olyan formáját valósítja meg, amely rosszabb a kapitalizmusnál.64 François Furet találóan összegzi a filozófus tapasztalatait: „A szovjetek zászlaja mögött meglátta a párt diktatúráját; a visszahúzódó népi forradalom csak egy apparátus teljhatalmát hagyta hátra.”65 Russell úgy ítélte meg, a szocializmus kísérlete szovjet földön
61 Szilágyi Ákos: Mr. West a bolsevikok országában. (5-44.) In: André Gide: Visszatérés. 13. Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Második javított kiadás. Pannonica Kiadó, 2001. 488.
62Bertrand Russell: The Practice and the Theory of Bolshevism. Project Gutenberg, EBook 17350, 2005.
63 Bertrand Russell: i.m. 85.
64 Bertrand Russell: i.m. 9.
65 François Furet: i.m.170.
-33-
kudarcnak bizonyult, a tapasztaltak alapján a szocializmust gazdag és virágzó országokban látta megvalósíthatónak, ott, ahol jóval inkább a reményre és nem a kétségbeesésre, nem a felfordulás és a gyűlölet mozgósító erejére helyeződik a hangsúly, és ahol a forradalmár célja nem a mártírium és a személyes heroizmus, hanem egy boldogabb világ megteremtése.66 A bolsevik rendszerrel szembeni kritikussága mellett azonban a filozófus baloldali vonzódását megőrizte.
H. G. Wells - 1916-os első utazását követően már a második alkalommal - szintén 1920-ban látogatott el a Szovjetunióba. Russia in the Shadows címmel 1921-ben megjelentetett útirajzban meglehetős szimpátiával, de rajongás nélkül ír az országról. Sokkolják a látottak, az ország társadalmi, gazdasági összeomlása, lepusztultsága, elszegényedése a hat évnyi háború következtében, ugyanakkor lenyűgözi az oroszok élniakarása, ellenállóképessége - amelyet számára a rettenetes állapotban lévő Petrográdban a virágüzletek szimbolizálnak -, miként a bolsevikoknak a rend helyreállításában és az újjáépítésben mutatott tettrekészsége is.67 Bosszantotta azonban a rengeteg szobor, illetve portré, amely Karl Marxot ábrázolta a szerző szerint hatalmas, alkalomhoz nem illő szakállal. 68 Bár a bolsevikokat becsületes, jó szándékú emberekként aposztrofálja, még akkor is, ha van közöttük számos kifejezetten ostoba is, a bolsevik kormányzat kapcsán a meghökkentő tapasztalatlanságot, az amatörizmust, a nevetségességbe hajló gyanakvást, a kegyetlenséget és a fanatizmust emeli ki: „Ez a mai világ legegyszerűbb gondolkodású kormányzata”– vonja le a következtetést a szerző.69 Az író Leninnel is találkozott, akit pragmatikus vezetőként írt le.
A 1930-as évekre az utazások jellege, célja jelentősen megváltozik. Az 1929-es totalitárius fordulat egyik markáns kísérőjelensége a határok megkeményedése, a magánutazások ellehetetlenülése. Ezzel egyidőben hágott a nyugati baloldali értelmiségiek körében a Szovjetunió iránti lelkesedés a tetőfokra: igazi divatszámba ment a bolsevik ország felkeresése.
Matthias Heeke nagy lélegzetű monográfiájában megállapítja, hogy az 1930-as évek elején az orosz útleírásokat példátlan népszerűség övezte a német könyvpiacon és sajtóban, 1921 és 1941 között több mint 900 útibeszámoló jelent meg.70 Turistacsoportok kiutaztatásáról ebben az
66 Bertrand Russell: i.m. 86.
67 H.G.Wells: Russia in the Shadows. First published by Hodder and Stoughton, Ltd. London, 1920.
http://gutenberg.net.au/ebooks06/0602371h.html. 3.
68 H.G.Wells: i.m. 24.
69 H.G.Wells: i.m. 27.
70 Matthias Heeke: i.m. 26.
-34-
időszakban is tudni lehet, az évtized elején elsősorban német, a végén pedig leginkább amerikai turisták utaztak szervezett keretek között a Szovjetunióba.71 A Károlyi-házaspár 1931-ben, míg Illyés Gyula 1934-ben arról is említést tesznek útibeszámolóikban, hogy számos külföldi turistával találkoztak Moszkvában, közöttük nem egy újságíró volt. Illyés az oroszországi riport inflálódásáról is szót ejt a beutazó újságírók kapcsán: „És mennyi volt az ál, mint magam is?
Sietni kell az élménnyel, az oroszországi helyzetjelentésben nagy áresés ígérkezik: a riportokon a végkiárusítás lázát észlelheti, aki maga is járt Oroszországban. És aki nem járt még Oroszországban? A dán családapa álmosan ejti ki a legszenzációsabb tudósítást, melyből legfeljebb az itteni Simplicissimus, a Krokodil közöl még néha szívderítő részleteket.
Oroszország, sajna, egyre veszít varázsából.”72 A Szovjetunióba irányuló turizmus igazi fellendülése az 1934 és 1936 közötti évekre tehető. A csúcspontot az 1936-os esztendő jelentette, amikor a Szovjetunió az Intouriston keresztül mintegy húszezer külföldi vendéget fogadott.73
Az önként vállalt, egyéni utazások helyébe – Magyary Zoltán csak részben tekinthető kivételnek, hiszen végül őt is utaztatták - egyre inkább a koncepciós utaztatások lépnek: az utazásszervezés a szovjet állam kizárólagos privilégiumává vált.74 Az utazásszervezési feladatokat az 1925-ben alapított, hírszerzéssel foglalkozó fedőszervezet, a VOKSZ (Külföldi Kulturális Kapcsolatok Össz-szövetségi Társasága) látta el. Tevékenysége célzottan a nyugati véleményformáló értelmiség megdolgozására irányult. Ennek megfelelően a híres, befolyásos emberek utaztatását minden esetben a VOKSZ végezte. A látogatók programját nagy műgonddal szervezték meg, gondosan kiválogatva és előkészítve azokat a helyszíneket, épületeket és intézményeket, amelyeket meg kívántak mutatni. Mindent úgy terveztek meg, hogy az ország árnyékos oldala a látogató számára rejtve maradjon. Kidolgozták a megtévesztés, a szemfényvesztés és a propaganda teljes tárházát, amelynek része volt – a meghívott vendég fontosságának mértékében - a folyamatos megfigyelés, a megszervezett találkozók, a pazar bankettek és hotelok, a megfigyelés feladatát is ellátó tolmácsok, a tekintélyes honoráriumok, kiadói szerződések egyaránt. Ezt nevezi Paul Hollander a (szovjet)
71 1928-tól a szovjetek számos intézkedést vezettek be a turistacsoportok beutazásának megkönnyítésére. 1929-ben hozzák létre az Intourist irodát is. Matthias Heeke: i.m. 16-17.
72 Illyés Gyula: Oroszország. 48.
73 Matthias Heeke: i.m. 21.
74 Ritkán, de azért előfordultak ebben az időszakban is egyéni utazások. Magyary Zoltán saját elhatározásból kelt útra, igaz a kiutazásban a moszkvai magyar külképviselet és a VOKSZ is segítséget nyújtott, az orosz iroda ráadásul igyekezett a professzort mindenhova elkísérni. Egy másik utazó, Nagyiványi Zoltán viszont turistaként, minden hivatalos segítség nélkül jutott ki az országba, sőt állást is vállalt a Szovjetunióban.
-35-
vendéglátás technológiájának.75 Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy ez a jól kifejlesztett gyakorlat nem előzmények nélküli. Többek között Russell is említést tesz arról, hogy az oroszok már 1920-ban nagy erőfeszítéseket tettek a látogatók elkápráztatására, propagandatalálkozókat, intézmény-látogatásokat, banketteket szervezve számukra. Fontos tényként rögzíti azonban, hogy a látogatók akkor még viszonylag szabadon mozoghattak, beszélgethettek az utca embereivel, szervezhettek találkozót politikusokkal, akár az ellenzéki körökből is.76
Az 1930-as évekre a látogatások zarándokutakká váltak, céljuk a tanúságtétel lett, az utazásra kiszemeltek feladata pedig, hogy vallomásukkal meggyőzzék a nyugati világot arról, hogy a bolsevik Oroszországban maga a földi paradicsom épül. Hitler hatalomátvételét követően a Szovjetunió már nemcsak a proletárok hazája, de a fasizmus elleni harc egyedüli bástyája is lett. A Szovjetunióval szembeni viszony pedig lassan hisztérikus, irracionális, hitbéli kérdéssé vált. A 19. századi szlavofil költő, Tyutcsev sorai új értelmezést kaptak: „Oroszországot, ész, nem érted. Külön úton jár ott az élet. Oroszországban hinni kell.” Ahogy Bálint György Illyés Gyula útirajzáról szóló, a Nyugatban közzétett kritikájában megfogalmazza: „[...] a szovjetkérdés minden egyéniség próbaköve lett. Mondd el véleményedet Oroszországról és megmondom, ki vagy. Ítéleteidből nem csupán világnézetedre következtethetek (feltéve, hogy ilyennel rendelkezel), hanem a társadalomban való anyagi és érzelmi elhelyezkedésedre, szellemed főbb érdeklődési köreire, vérmérsékletedre, ízlésedre és általában egész lelki alkatodra.”77 A bolsevik Oroszország iránti lelkesedést tovább táplálta, hogy a nagy gazdasági válsággal és a fasizmus térhódításával úgy tűnt, a liberális demokráciák és velük az egész nyugati világ zsákutcába jutott, míg a másik oldalon az ötéves terv végrehajtásával ott tündökölt a messianisztikus, virágzó Szovjetunió. A bolsevik ország diplomáciai tekintetben is sikeresnek bizonyult: 1933-ban már az Egyesült Államokkal is hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesíthetett, 1934. szeptemberében pedig felvették a Népszövetségbe. A baloldali értelmiség
75 A szerző a vendéglátás technológiájának külön fejezetet szentel a politikai zarándokokról szóló kötetében. Paul Hollander: Politikai zarándoklatok. i.m. 269-300. Ennek működéséről, a nyugati utazók naiv hiszékenységéről sokat elárul George Bernard Shaw élménye, akit a határállomáson a szovjet utaskísérő arról tájékoztatott lelkesen, hogy felismerte az írót a képeiről, olvasta műveit és igen nagyra tartja őt, mint írót. „Shaw persze nem tudta, hogy a "stewardess" a szovjet titkosszolgálat ügynöke, és a végsőkig meg volt hatva, hogy a dicsőséges Szovjetunióban még egy stewardess is ismeri és tiszteli őt, ez az ország tehát csakis maga lehet az elképzelt Utópia. Természetesen ezek szerint zengte dicshimnuszait a látottakról - már amit idegenvezetői megmutattak neki.” Hidegkúti Béla:
Koestler ismertsége külföldön. Magyar Tudomány, 2005/9 1072. http://www.matud.iif.hu/05sze/05.html, 1.
Letöltés: 2018. december 20.
76 Bertrand Russell: i.m. 11.
77 Bálint György: Illyés Gyula: Oroszország. Nyugat, 1934. 22. sz.
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00586/18332.htm. Letöltés: 2018. december 10.
-36-
számára úgy tűnt, Oroszországban a demokrácia megerősödése zajlik, amelyet a Sztálin által 1936-ban meghirdetett új alkotmány is alátámasztani látszott.
A nyugat-európai baloldali értelmiség körében általánossá vált a vélemény, hogy aki Sztálint bírálja, a fasizmus mellett tör lándzsát. A politikai zarándokok, ha voltak is negatív tapasztalataik a szovjet viszonyokat illetően, nem számoltak be róluk, mert nem akartak a reakció oldalára sodródni, és a szovjetellenes propaganda részeseivé válni. Bármily meglepő, a Szovjetunió-kultusz térhódítása épp a sztálini terror kiteljesedésével esett egybe. A kommunista kísérlet iránti rokonszenv és lelkesedés folyamatos ébrentartása a Szovjetunió számára elementáris szükségletet jelentett. Amikor a sztálini rémuralomról beszélünk, többnyire csak az 1936-38 közötti nagy terror időszakára szoktunk gondolni. Márpedig a társadalommal szembeni erőszak és megfélemlítés az 1920-as évek végétől folyamatos volt, legfeljebb a mértékében lehet különbséget tenni: az elnyomó politika csendesebb és erőteljesebb szakaszai váltogatták egymást. A kiutaztatott nyugati értelmiségiek feladata tehát az volt, hogy bizonyítsák, a terrorról szóló híradások kivétel nélkül hazugságok, a Szovjetunióban épülő munkásállam pedig valóban az ígéret földje.78 Bernard Shaw 1931-ben látogatott a Szovjetunióba, ahol pazar fogadtatásban részesítették. A bolsevik vezetővel való találkozó nagy hatással volt a brit íróra, így ő is Sztálin csodálói sorába lépett. A kulákok üldözésében az ész diadalát látta, az éhínséggel kapcsolatos híreket pedig azzal a nyilatkozatával igyekezett cáfolni, miszerint soha olyan bőséget és jólétet nem látott, mint amikor Ukrajnában járt.79 „Holnap elhagyom a reménység honát, hogy visszatérjek nyugatra, a kétségbeesés földjére.”80 Ezeket, a nyugati értelmiségi attitűdöt frappánsan kifejező sorokat 1931-ben a Szovjetuniótól búcsúzkodva vetette papírra az író. A brit közgazdász-szociológus házaspár, Sidney and Beatrice Webb Shaw ösztönzésére utaztak el a Szovjetunióba 1932-ben. Tapasztalataikat, illetve nézeteiket három évvel később, 1935-ben tették közzé Soviet Communism: A New Civilisation? (Szovjet kommunizmus, Egy új civilizáció?) címmel. A vaskos kötet tanulmányokon, illetve a londoni szovjet nagykövetség által rendelkezésre bocsátott hivatalos dokumentumokon, statisztikákon alapszik. Miközben a házaspárban kétség sem merül fel a szovjetektől kapott adatok hitelességét illetően, teljességgel figyelmen kívül hagyja az
78 Szilágyi Ákos megállapítja, hogy ezzel párhuzamosan persze voltak reprezentatív szovjet kiutazók is, mint Ilja Ehrenburg, Alekszej Tolsztoj, vagy Borisz Pilnyak, akiknek pedig azt kellett bizonyítaniuk, hogy a nyugati világ sokkal rosszabb, mint a szovjet. Mr. West a bolsevikok országában. i.m. 26.
79 Mihail Heller - Alekszandr Nyekrics: A Szovjetunió története. In: Orosz történelem II. kötet. Osiris Kiadó, 2003.
238-239.
80 Shaw szavait P. Hollander idézi. i.m. 57.
-37-
időközben megjelent, személyes tapasztalatokon alapuló, Szovjetunóval szembeni kritikus beszámolókat. A mű ezáltal hamisítatlan propagandakiadvány, amelyet talán a legplasztikusabban azzal a ténnyel lehet illusztrálni, hogy a szerzők a Szovjetunióban az állam elhalását látták.81
1933-ban, a hatmilliós áldozatot követelő ukrajnai éhínség idején rábeszélik Édouard Herriot francia politikust, hogy tanúsítsa, Ukrajnában nem csak minden rendben van, de az ország egyenesen virágzik.82 1934-ben két francia író, André Malraux és Louis Aragon kap meghívást, akik szolidaritási nyilatkozataikkal kampányolnak a Szovjetunió mellett.83 1934-ben Wells újra ellátogat a Szovjetunióba, ahol Sztálin is fogadja. Kettejük beszélgetését az író azzal zárja, hogy a szovjet vezető az amerikai elnök mellett az emberiség társadalmi boldogulásának letéteményese.84 1935-ben Romain Rolland, a francia sikeríró, az európai baloldal emblematikus figurája következik, aki útirajzában a Sztálinnal folytatott kétórás magánbeszélgetés alapján megrajzolja a humanista, felvilágosult bolsevik „uralkodó” képét. Az eszmecsere nyomán igazi Sztálin-hívővé válik, és megállapítja, hogy a Szovjetunió a jövő műhelyeként, a nagy francia forradalom örököseként az ember újjáteremtésére vállalkozik.85 A népszerű német író, Lion Feuchtwanger 1937-ben járt a Szovjetunióban. Vallomás Moszkváról című útinaplójában nemcsak az élelmiszerbőségről adott tájékoztatást, de védelmébe vette a személyi kultuszt is. A személyes találkozó nyomán hízelgő portrét rajzolt Sztálinról, „a szovjetek Augustusáról”, kiemelve a bolsevik vezető őszinteségét, egyszerűségét és ravaszságát. 86 Emellett hangot adott a nagy perekkel kapcsolatos egyetértésének is. A Pjatakov-per során látottak a német író minden korábbi kétségét eloszlatták: a tárgyalás hangulata, amely
„jól öltözött, művelt emberek nyugodt beszélgetése” volt, a vádlottak bűnösségéről győzték meg. A rettenetes beismerő vallomásokhoz Feuchtwanger szerint az enyhébb büntetés reménye, valamint a tényekkel való szembesítés vezettek. Az írónak a perekkel kapcsolatosan mindössze
81 François Furet: i.m. 273.
81 François Furet: i.m. 273.