DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

330  Letöltés (0)

Teljes szövegt

(1)

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Hammerstein Judit

OROSZORSZÁG MAGYAR SZEMMEL.

MAGYAR ÍRÓK OROSZORSZÁG / SZOVJETUNIÓ - TAPASZTALATA AZ 1920-30-AS ÉVEKBEN MEGJELENT ÚTIRAJZOK TÜKRÉBEN

Témavezető: Dr. Bognár Zalán

Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola

Budapest, 2020

(2)

-2-

(3)

-3-

TARTALOMJEGYZÉK

I. Bevezetés: Témaválasztás, kronológiai keretek, módszertani megfontolások,

historiográfiai előzmények ... 5

II. Oroszország és az utazások ... 23

1. Az orosz önreflexió hagyományai. Oroszország, mint a másság és a modernség hazája 23 2. A két világháború közötti utazók és a Szovjetunió ... 30

III. A tájékozódás csatornái. Magyarország Oroszország-képe a két világháború között ... 41

1. Orosz-magyar hivatalos kapcsolatok az 1920-1930-as években ... 41

2. Kulturális érintkezések ... 52

2.1. Az orosz irodalom magyarországi recepciója ... 52

2.1.1. Orosz-magyar irodalmi kapcsolatok az első világháborúig ... 52

2.1.2. Az orosz irodalom fogadtatása Magyarországon a két világháború között ... 56

2.2. Érintkezések a művészeti területen ... 63

3. Egy jól értesült magyar író: Márai Sándor orosz vonatkozású publicisztikája ... 66

IV. Magyar utazók ... 80

1. Korai utazók ... 81

2. Utazók a két világháború között ... 86

2.1. A Károlyi-házaspár 1931-es utazása ... 91

2.2. Magyary Zoltán ... 100

2.3. Szirmai Rezső ... 103

V. Magyar írók útibeszámolói ... 106

1. A két világháború között megjelent oroszországi hadifogoly-visszaemlékezések... 106

1.1. Az oroszországi hadifogoly-memoárokról általában ... 106

1.2. A visszaemlékezések visszatérő elemei ... 109

1.3. Két sikerregény: Markovits Rodion Szibériai garnizonja és Munk Artúr naplója ... 120

1.3.1. Szibériai garnizon ... 120

1.3.2. A nagy káder ... 140

2. A lázadó Arthur Holitscher. Közép-európai otthontalanság és a küldetéses útirajz... 148

2.1. Zsidóság, magyarság, németség ... 149

2.2. Lázadás és baloldaliság ... 153

2.3. A hontalan utazó ... 158

(4)

-4-

2.4. A „hivatásos” utazó ... 159

2.5. Holitscher Oroszország-kritikája ... 160

2.6. Holitscher magyar recepciója ... 178

3. Arthur Koestler és az emigráció az „új Cionba” ... 183

3.1. Koestler a világhírű író ... 183

3.2. Koestler magyarsága ... 184

3.3. Utazás a Szovjetunióba - Vörös nappalok és fehér éjszakák (Von weissen Nächten und roten Tagen (12 Reportagen aus den Sowjet Peripherien) ... 186

3.4. Ami kimaradt az útirajzból ... 194

3.5. Az útirajz megjelenése ... 209

3.6. A szovjet utazás helye a kommunizmussal való szakítás folyamatában. Koestler és a kommunizmus ... 211

3.7. Az útirajz és a kommunista psziché ... 219

3.8. Magyarországi recepció ... 221

4. André Gide, Illyés Gyula és Nagy Lajos a Szovjetunióban ... 225

4.1. Az utazások háttere ... 225

4.2. André Gide, Illyés Gyula és Nagy Lajos Szovjetunió-kritikája ... 234

4.3. Az útirajzok fogadtatása ... 248

5. Sinkó Ervin: Egy regény regénye ... 260

5.1. Az optimista és a moszkvai jegyzetek ... 260

5.2. Moszkva és a mindennapi terror ... 263

5.3. Egy kudarcokkal teli élet? ... 280

VI. Összegzés, konklúziók ... 286

VII. Felhasznált irodalom ... 310

(5)

-5-

I. Bevezetés: Témaválasztás, kronológiai keretek, módszertani megfontolások, historiográfiai előzmények

A dolgozat magyar írók Oroszország / Szovjetunió-élményének vizsgálatát tűzi ki célul a két világháború között keletkezett útibeszámolókon keresztül. Nemcsak azért koncentrálunk az írókra, mert ezzel kezelhetőbb keretek közé helyezhető az oroszországi / szovjetunióbeli utazások felettébb szerteágazó témakörének feldolgozása, hanem leginkább azért, mert az általuk hátrahagyott beszámolók differenciáltabb, elmélyültebb látásmódot, az idegenségérzékelés összetettebb formáját képviselik, ahogy magától értetődően nyelvi, stiláris szempontból is kiemelkednek a kortárs útleírások közül. A címben szereplő kronológiai kereteket két fontos korszakhatár indokolja. Egyfelől a bolsevik forradalom, illetőleg az első világháború lezárása, valamint az a tény, hogy a Szovjet-Oroszországba / a Szovjetunióba irányuló önkéntes, majd szervezett utazások a forradalmat követően a polgárháború befejeződésével, a NEP, az új gazdaságpolitika bevezetésével, azaz kiszámíthatóbb, konszolidáltabb helyzet létrejöttével, jellemzően az 1920-as évek elejétől váltak lehetővé.

Másfelől 1941-ben a Szovjetunió megtámadásában való magyar részvétel teljesen új szituációt teremtett, ami a két ország közötti érintkezések, így a ki- és beutazások ellehetetlenüléséhez vezetett. Tartalmi szempontból a kijelölt időkeret mellett szól, hogy Nyugaton a Szovjetunió iránti intenzív érdeklődés, sőt rajongás, a Szovjetunió-kultusz folyamatosan jelen van ebben az időszakban, csúcspontja pedig az 1930-as évekre, az évtized közepére tehető, ekkor változik meg az orosz utazások jellege is: az önként vállalt utazások helyébe egyre inkább a tanúságtételt szolgáló zarándokutak lépnek. A dolgozat témája több tudományterülethez is kapcsolódik, az irodalom-, a történet-, de akár a politikatudomány érdeklődésére is számot tarthat.

Tekintettel a téma szerteágazó - történeti, politikai, ideológiai, befogadástörténeti stb.

vonatkozásokban gazdag - jellegére, nem kívánunk bővebben kitérni az általában vett utazásszövegek, ezen belül is az útirajz irodalomtörténeti és elméleti aspektusaira, a műfaj meghatározásának problematikájára, a különböző műfaj-megközelítésekre, amelynek egyébként tekintélyes külföldi, és egyre jelentősebb hazai szakirodalma van. Nemcsak Illyés

(6)

-6-

Gyula szépirodalmi útleírását elemezzük, de Markovits Rodion műfajilag nehezen meghatározható, a szerző által kollektív riportregénynek nevezett Szibériai garnizonját is.

Szintén tárgyaljuk Sinkó Ervin moszkvai naplójegyzeteit, jóllehet a szerző csak részben tekinthető utazónak, ugyanis eredetileg letelepedési szándékkal érkezett a Szovjetunióba, Moszkvából pedig gyakorlatilag ki se tette a lábát. Visszaemlékezése nyilvánvalóan nem klasszikus útirajz, sokkal inkább szubjektív naplófolyam, de részlegesen beilleszthető az utazási irodalom kereteibe. A másik ok, ami miatt a részletesen tárgyalt írások közül egyedül az 1961-ben megjelenő Egy regény regénye esetében tettünk engedményt a dolgozat által megszabott időbeli korlátok alól abban keresendő, hogy Sinkó írása megkerülhetetlen a két világháború között megfogalmazott Szovjetunió-kritikák számbavételekor.

Magyar írók első világháborús oroszországi hadifogoly-visszaemlékezéseit is relevánsnak tekintjük. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a hadifoglyok természetesen nem voltak klasszikus értelemben vett utazók, hacsak a kényszerített utazást annak nem tekintjük. Az értekezés által kijelölt kronológiai intervallum kezdetét a hadifogoly-visszaemlékezések túllépik ugyan, hiszen a visszaemlékezők zömmel még a világháború elején estek orosz fogságba, az általuk tárgyalt időszak azonban a hazatérés elhúzódása miatt többnyire átnyúlik az első világháború utáni évekre, akár az 1920-as évek elejére is. Az értekezés abból az eddig nem vizsgált aspektusból is szemügyre veszi a visszaemlékezéseket, hogy a fogságélményen túl a szerzők miként élik meg a találkozást egy másik, számos tekintetben idegen kultúrával, milyen megfigyeléseket tesznek az orosz jellem, mentalitás, az oroszság vonatkozásában.

Lám Béla és Sík Endre egyébiránt rendkívül izgalmas hadifogoly-visszaemlékezéseinek bemutatásától ugyanakkor tudatosan eltekintünk. Tesszük ezt nemcsak terjedelmi okokra tekintettel, de abból a megfontolásból is, hogy a két szerző elsősorban nem író (az egyik mérnök, a másik diplomata), írásaik pedig nem a két világháború között, hanem jóval később, az 1960-as évek második felében, 1967-ben jelentek meg. Nem szokványos hadifogoly- memoárokról van szó: Lám és Sík mintegy ötven év szűrőjén keresztül pillantanak vissza élményeikre.1

Szintúgy eltekintünk a kommunista Lengyel József a Gulágon, valamint a szibériai száműzetésben szerzett élményeinek vizsgálatától, annak ellenére is, hogy a szerző művein

1 A két visszaemlékezésről lásd Hammerstein Judit: Két kései első világháborús oroszországi hadifogoly-memoár:

Lám Béla és Sík Endre. Új egyenlítő, III/10. 2015 / Október, 38-48.

(7)

-7-

keresztül megrendítően mutatja be a szovjet koncentrációs táborok mindennapjait, a személyi kultuszt, a sztálini rendszer törvénytelenségeit és kegyetlenkedéseit. (Az író sorsa és személyisége arra is kiváló példát szolgáltat, hogy az egykori kommunista mozgalmárok passzív, mazochizmustól sem mentes attitűdje miként járult hozzá a sztálini totalitárius rendszer létrejöttéhez és működéséhez.) Az éveken át szovjet állampolgárként a bolsevik országban élő Lengyel azonban már semmilyen szempontból nem illeszkedik az utazási irodalomba, illetve a dolgozat által kijelölt keretek közé. (A Szovjetunióba emigrált, szovjet állampolgárságot felvett kommunista magyar írókat eleve nem tekintjük értekezésünk tárgyának.) Lengyel nem utazó:

1930-ban érkezik Moszkvába, ahol le is telepedik, sőt felveszi a szovjet állampolgárságot.

1938-ban tartóztatják le, nyolc évet tölt el különböző szibériai kényszermunka-táborokban, amit hét év szibériai száműzetés követ. Tábori szenvedéseinek a második világháborút követően állít emléket, nem napló, vagy visszaemlékezés, hanem elbeszélések formájában. A szibériai élménykör utolsó darabja, az Elejétől végéig című írás 1963-ban Szolzsenyicin Iván Gyeniszovics egy napja című regényével egy időben jelenik meg. 1965-ben írt Szembesítés című műve pedig csak 1988-ban láthat napvilágot.

Mivel az értekezésben olyan kötetekre koncentrálunk, amelyek gyakorlatilag kizárólagosan az orosz / szovjet tapasztalatot dolgozzák fel, a rendkívül kalandos életutat bejáró Nagyiványi Zoltán 1934-ben Idegenlégiótól a Szovjetunióig címmel megjelentetett életrajzi kötetére sem térünk ki, dacára annak, hogy az izgalmas összeköttetést teremt a Nyugaton fogságba esett és az oroszországi hadifogoly-szerzők között. Nagyiványi mindkét fogságot megtapasztalta, ugyanakkor mindkettőről felettébb szűkszavúan számol be. A franciaországi Noirmoutier-i élményekről (Kuncz Aladár regénye miatt) jószerivel semmit sem ír, a hangsúly a hátborzongató idegen légiós „kalandokra” helyeződik. 1932-es szovjetunióbeli tapasztalatainak ugyan jóval nagyobb teret szentel, a kötet törzsét azonban mégsem ez, hanem az iszlám vallású országokban szerzett, törökországi, iraki és perzsiai élmények adják, amelyek leírása számos tekintetben izgalmasabbnak, eredetibbnek hat, mint az oroszországi beszámolók.2

A Károlyi-házaspár és Magyary Zoltán esetében nem írókról van szó ugyan, ráadásul Magyary útibeszámolót sem készített, mégis fontosnak tartottuk a két utazás rövid elemzését. Ennek indoka egyrészt, hogy Károlyi Mihály és felesége, Andrássy Katinka a párizsi Vu magazinban megjelent 1931-es úti riportjai csak áttételesen, azaz az emlékirataikon keresztül ismertek,

2 Nagyiványi életrajzi kötetéről, a szovjet tapasztalatokról lásd az értekezés szerzőjének írását. Hammerstein Judit:

Vörös begóniák. Nagyiványi Zoltán utazásai 1914 és 1932 között. Kommentár, 2019/4. 31-38.

(8)

-8-

másfelől elemzésük arra a kérdésre is választ adhat, hogy a külföldi emigrációból megvalósított, ez esetben társutas, magyar utazások mennyiben tértek el a Magyarországról kiindulóktól.

Magyary Zoltán látogatása pedig arra szolgáltat példát, hogy a Szovjetunió, illetőleg a szovjet rendszer működésének egyes elemei, sajátosságai konzervatív értékeket vallók (tudósok, üzletemberek) körében is képesek voltak érdeklődést, sőt bizonyos elismerést kiváltani. A magyar jogászprofesszor látogatása továbbá azt a kérdést is felveti, hogy egy célzottan tudományos érdeklődésű utazót az 1930-as évek közepén milyen impulzusok érték a Szovjetunióban.

A dolgozat egyebek mellett arra igyekszik választ adni, hogy az útibeszámolók szerzői milyen motiváció mentén, milyen célból keltek útra, és milyen tapasztalatokra tettek szert Oroszországban, illetve a Szovjetunióban. Mennyiben hasonlóak és mennyiben különböznek egymástól a vizsgált leírásokban megfogalmazottak? További kérdésként fogalmazódik meg, hogy a leírtakat, a megfogalmazott kritikát, illetve dicséretet mennyiben befolyásolta az a közeg, ahonnan a szerző elindult, illetve mennyiben volt meghatározó a szerző politikai elköteleződése. Milyen információkkal, ismeretekkel rendelkeztek a Szovjetunióról az utazást megelőzően? Mi alakította, befolyásolta az oroszokról kialakított előzetes elképzeléseiket?

Milyen Oroszország-kép rajzolódik ki az első világháborús hadifogoly-memoárokban? Az útibeszámolók vizsgálatakor attól a szemponttól sem lehet eltekinteni, hogy azok legalább annyira szólnak a szerzőről (és arról a közegről, ahonnan útra kel) mint a felkeresett országról, ezért elkerülhetetlen annak vizsgálata is, hogy az író személyisége, családi, társadalmi háttere, életpályája milyen módon járult hozzá a létrejött mű jellegzetességeihez. „Az útleírásokat a kiindulási kultúra egyfajta önkéntelen kulturális önfelmutatásaiként is értelmezhetjük.”3 Az útibeszámolók nemcsak az idegen országot mutatják be, hanem rámutatnak azokra az összefüggésekre is, amelyek a kiinduló kultúra és a felkeresett ország kultúrája között fennáll.

Másfelől, miként Thomka Beáta megállapítja, a napló és emlékirat mellett az útirajz műfaja szintén tekinthető „ego-histoire-nak”, én-történetnek is, amelynek szerzője folyamatos átalakulásban, mozgásban van, amelyet a helycsere változó távolságú nézőpontja befolyásol.

„Az utak rajza mindig elsősorban az utazó és a beszélő személyrajza.”4 Vagy, ahogy Szirák Péter egyik tanulmányában olvashatjuk: „Az útirajz köztudottan az érzékekre ható tapasztalatok

3 Michael Harbsmeier: Az útleírások mint a mentalitástörténet forrásai. Gondolatok a kora újkori német útleírások történeti- antropológiai elemzése kapcsán. Korall Társadalomtörténeti Folyóirat, 2006. november 26. sz. 25-53.

26., epa.oszk.hu/00400/00414/00018/.../EPA00414_Korall_2006_26_025harbsmeier.pdf.

4 Thomka Beáta: A köznapok fikcionalizálói: életrajzok, útirajzolók.

http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/53/thomka.html, 1. Letöltés: 2019. január 14.

(9)

-9-

és ismeretek összegyűjtésének egyik műfaja, és – ezzel szoros összefüggésben - a személyiség újrafogalmazásának alkalma.”5 Az életrajzi összefüggések (családi háttér, társadalmi státusz, politikai elköteleződések) az adott útirajz létrejöttének okait, az utazás motivációját, az előítéleteket is segít megérteni, jobban megvilágítani.

Végezetül azt a kérdést is igyekszünk körbejárni, hogy milyen körülmények között jelentek meg, vagy éppen miért nem jelentek meg a művek Magyarországon, miként alakult sorsuk a megírást követően. A hazai fogadtatás vizsgálata a magyarországi Oroszország-kép számos izgalmas, politikai, ideológiai aspektusára, valamint a magyar irodalmi kánonképzéssel kapcsolatos összefüggésekre egyaránt rávilágít.

A témaválasztás újdonsága további több szempontból is megvilágítható. Az útibeszámolók közül például a német nyelven író, ám Magyarországon született és felnőtt Arthur Holitscheré meglehetősen ismeretlen a magyar olvasók, de a magyar irodalomtörténet számára is. Ez a megállapítás a szovjet-oroszországi útirajzra kiemelten, de a teljes életmű vonatkozásában is megállja a helyét. Holitscher művei, egyetlen kevésbé fontos, A viszontlátott Amerika című írásától eltekintve, nem érhetők el magyar nyelven, jóllehet nagy lélegzetvételű memoárja kiváló korrajznak tekinthető, útirajzai, kiváltképp első, 1912-ben megjelent amerikai beszámolója (Amerika Heute und Morgen) még a mai olvasó számára is izgalmas szövegek.

Másfelől a szóban forgó útirajzok szintézisszerű, egymással dialógusba helyezett, egymásra reflektáló elemzése előzmény nélküli. A dolgozat arra is kísérletet tesz, hogy többek között az orosz irodalom magyar befogadástörténetének sajátosságait, az első világháborút megelőző utazások, illetve a két világháború közötti nem író utazók tapasztalatait szemügyre véve a tárgyalt műveket szélesebb kultúrtörténeti kontextusba helyezze. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a kiemelten tárgyalt írók közül többen is sok tekintetben méltatlanul elfeledett szerzőknek számítanak, akikre az elmúlt években írt cikkeiben a disszertáció szerzője is igyekezett felhívni a figyelmet.

A téma aktualitását érzékelteti az a körülmény is, hogy egy jó ideje a kontaktológiai (kapcsolattörténeti), illetőleg utazástörténeti kutatások virágzását tapasztalhatjuk világszerte. A

5 Szirák Péter: Elmozgó határok. Szabó Lőrinc és Németh László romániai utazása. In: On the Road – Zwischen Kulturen unterwegs. Hg. von Ágoston Zénó Bernád-Márta Csire-Andrea Seidler, Lit Verlag, Wien, 2009, 248- 256. www.szabolorinc.hu/index.../szirak_peter_szl_es_nemeth_laszlo_romaniai_utazasa.pdf. Letöltés: 2019.

január 14.

(10)

-10-

művelődés-, illetve mentalitástörténeti, miként az eszmetörténeti vizsgálódások is az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret szentelnek az utazásoknak és az ahhoz kapcsolódó irodalomnak.

Ami az értekezés szerkezetét, logikai felépítését illeti, a dolgozat öt nagyobb tematikus fejezetre tagolódik. Tekintettel a disszertáció tárgyára, interdiszciplináris karakterére, valamint a felhasznált források sajátosságára, a téma feldolgozásának előzményeit a fejezetek tartalmi ismertetéséhez illesztve itt tekintjük át. A hivatkozott szerzők, illetve művek jelentős része nem puszta utalásként kerül a vizsgálódás látóterébe, hanem rendre visszaköszönő, az elemzéseket alátámasztó, színesítő elemként szervesen beépülve az értekezés szövetébe, ami miatt szintén nem láttuk indokoltnak a historiográfiai háttér önálló fejezetbe rendezését.

Az Oroszország és az utazások (II.) című kultúrtörténeti fejezetben kitérünk Oroszország Nyugat általi „felfedezésére”, a Nyugat Oroszország-képére, a nyugati Oroszország-kép és az orosz önértelmezés kölcsönhatásaira. Itt tekintjük át röviden az Oroszországgal kapcsolatos, a romantikában, illetve a századforduló Oroszország-kultuszában gyökerező sztereotípiákat (a szélsőséges, zabolátlan orosz karakter; Oroszország, mint a másság kultúrája, vagy a posztmodern hazája stb.), valamint nagy hatású gondolkodók (pl. Csaadajev, a klasszikus orosz irodalom képviselői, szlavofilek, Freud stb.), illetve az emblematikus utazók / útirajzok megállapításait. A 19. századból egyetlen utazót emelünk ki, a francia Custine márkit, akinek látomásos útleírása korát megelőzően vonultatja fel azokat az orosz jellemre, államszervezetre vonatkozó megállapításokat, amelyekre a századforduló idején, sőt a későbbiekben is az oroszság lényegi tartozékaként tekintenek. Custine hangsúlyosabb szerepeltetése mellett további érvet szolgáltat az a tény, hogy útleírása nemcsak a nyugati megfigyelő oroszokról kialakított képét határozza meg máig hatóan, de az oroszok önértelmezését is. A 19. századi irodalmi forrásszövegeken (Custine márki Oroszországi levelei, Csaadajev filozófiai levelei, a szlavofilek, ezen belül is Alekszej Homjakov írásain) túl felhasználjuk azokat, az orosz önértelmezés legkülönbözőbb aspektusait számba vevő cikkeket, jellemzően esszéket is, amelyek itthon a Magyar Lettre Internationale és a Replika című folyóiratok hasábjain láttak napvilágot filozófusok, történészek, eszmetörténészek, irodalmárok tollából (Aage A. Hansen- Löve, Felix Philipp Ingold, Andrzej Walicki, Alexandr Janov, Alexandr Szamoljovics Ahiezer, Sz. Bíró Zoltán, Szilágyi Ákos, Boris Groys stb.) és arról tanúskodnak, hogy az orosz identitás, az orosz fejlődés sajátosságai, mint téma a Szovjetunió szétesését követően az 1990-es években idehaza is komoly érdeklődést váltott ki. (A Replika című társadalomtudományi folyóirat 1995-

(11)

-11-

ben külön számot szentelt a kérdésnek Az orosz történelmi fejlődés különössége címmel.) Hasznosítjuk továbbá az orosz civilizációs identitás kérdéskörét vizsgáló Russland zwischen Ost und West? Gratwanderungen nationaler Identität cím alatt 2011-ben megjelentetett, német nyelvű tanulmánykötetet is.6 Mindemellett támaszkodunk többek között Alexander Etkind orosz pszichoanalízis történetéről szóló, 1999-ben Magyarországon is napvilágot látott kiváló monográfiájára, ahogy Mihail Epstejn filozófus Oroszország és a posztmodern viszonyát taglaló magyarul 2001-ben közzétett tanulmányaira is.7 P.P. Aprisko monográfiáját, amely magyarul 2007-től olvasható, az orosz filozófiai gondolkodás releváns vonatkozásaihoz hívjuk segítségül, míg Mihail Heller és Alexandr Nyekrics szerzőpáros Oroszország történetét feldolgozó kétkötetes monumentális művét – amely magyarul 1996-ban jelent meg - nemcsak ehhez a fejezethez, de a disszertáció egészéhez hasznosítjuk.8

Kitérünk az orosz irodalmat, a politikai, filozófiai gondolkodást egyaránt erőteljesen átitató messianisztikus hagyományra, a 19. század, illetve a 19-20. század fordulójának nyugati Oroszország-rokonszenvére, amely nélkül aligha értelmezhető a két világháború közötti Szovjetunió-rajongás. Konkrét példákat is felvonultatva (B. Russell, H.G.Wells, B. Shaw, Romain Rolland stb.) elemezzük, hogy a 19-20. század fordulójától az 1930-as évekre miként változik meg az oroszországi utazások jellege, célja, miként alakul át a viszonylag szabad utazás konstruált, koncepciós utazássá, a klasszikus, illetve romantikus útirajz pedig politikai, vallásos tanúságtétellé, valamint miként válik a Szovjetunióhoz fűződő viszony egyre irracionálisabb, hisztérikus, hitbéli kérdéssé. A politikai zarándokutak mellett érintőlegesen kitérünk a Szovjetunióval, illetve a kommunizmussal való szakítások történetére is. Az európai (nyugati) értelmiség és a kommunizmus viszonyának, eszmetörténeti vonatkozásainak értelmezéséhez felhasználjuk többek között François Furet, Stephen Koch, valamint Paul Hollander köteteit.9 A témához további fontos adalékot nyújt Matthias Heeke 2003-ban

6 Gabriela Lehmann-Carli/Yvonne Drosihn/Ulrike Klitsche-Sowitzki: Russland zwischen Ost und West? Gratwanderungen nationaler Identität. Berlin, Frank & Timme, 2011.

7 Alexandr Etkind: A lehetetlen Erósza. A pszichoanalízis története Oroszországban. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999.; Mihail Epstejn: Az orosz posztmodern értelme és eredete. In: Uő: A posztmodern és Oroszország.

Európa, Budapest, 2001.

8 P.P. Aprisko: Az orosz filozófia története. Osiris, Budapest, 2007.; Mihail Heller - Alekszandr Nyekrics: Orosz történelem. I-II. kötet. Osiris Kiadó, 2003.

9 François Furet: Egy illúzió múltja. Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról. Európa Könyvkiadó, 2000.;

Stephen Koch: Kettős szerepben. Az értelmiség elcsábítása. XX. Század Intézet, 2000.; Paul Hollander: Politikai zarándoklatok. Nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába, Kubába. Budapest, Cserépfalvi, 1996.

(12)

-12-

megjelent, a Szovjetunió és a turizmus témakörét feldolgozó, rendkívül részletgazdag, németül olvasható monográfiája.10

A következő, III. fejezet azt a kérdést feszegeti, hogy miként festett Magyarország Oroszország-képe, mely tényezők befolyásolták, alakították azt. Ehhez elengedhetetlen a tájékozódás, ismeretszerzés fontosabb formáinak, illetve azoknak a történeti hagyományoknak, eseményeknek az áttekintése, amelyek a magyarok oroszokhoz fűződő viszonyát, érzelmi beállítódását is meghatározták. Ezt a célt szolgálja a két világháború közötti hivatalos, diplomáciai, gazdasági kapcsolatok intenzitására és jellegzetességeire, a hivatalos nyilvánosságra, a két ország közötti ideológiai ellentétekre vonatkozó legfontosabb ismeretek összefoglalása. A fejezethez a korabeli források (Jungerth-Arnóthy Mihály naplója, valamint a moszkvai magyar nagykövetség jelentései) mellett felhasználjuk többek között Seres Attila és Kolontári Attila köteteit.11 A kétoldalú kapcsolatok kultúrtörténeti vetületeihez az előbbieken túl Lengyel Béla, míg a hadifogolyproblematika és a szovjetunióbeli magyar emigráció kérdéseit illetően többek között Petrák Katalin kutatásaira támaszkodunk.12

A meglehetősen szórványosnak bizonyuló kulturális-tudományos kapcsolatokra csak röviden térünk ki. Kiemelt figyelmet szentelünk ugyanakkor az orosz irodalom magyarországi hatásának, amelynek erőteljes volta vitán felül áll. Az orosz irodalom magyar befogadástörténetének vizsgálatát az is indokolja, hogy az oroszokról, később a Szovjetunióról való információszerzés egyik kitüntetett terepe épp az irodalom volt, amely töretlen érdeklődésnek örvendett az ideológiailag egyébként erősen megosztott Horthy-rendszer idején

10 Matthias Heeke: Reisen zu den Sowjets. Der ausländische Tourismus in Rußland 1921-1941. Mit einem bio- bibliographischen Anhang zu 96 deutschen Reiseautoren. Münster/Hamburg/London, 2003.

11 Seres Attila: A magyar–szovjet diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok főbb problémái 1922–1935., doktori értekezés, kézirat, Budapest, 2006., doktori.btk.elte.hu/hist/seres/diss.pdf.; Kolontári Attila: Magyar-szovjet diplomáciai, politikai kapcsolatok 1920-1941. Napvilág Kiadó, Budapest, 2009. A témához jól hasznosítható még Sipos Levente Kristóffy József moszvai magyar követ tevékenységét elemző írása. Kristóffy József moszkvai

magyar követ. Rubicon Online, 2011. 6. sz..

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kristoffy_jozsef_moszkvai_magyar_kovet/

12 Lengyel Béla Szovjet irodalom Magyarországon 1919-1944. címmel megjelent kötetének középpontában az irodalom áll ugyan, de viszonylag részletesen kitér a társművészetekre is. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964.), Az előzményeket illetően hasznosítható mégV. Molnár László: Magyar-orosz kulturális kapcsolatok 1750-1815.

Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2000. Kézirat.

real.mtak.hu/19507/1/VMolnar_magyar_orosz_kapcs.pdf.; Petrák Katalin: Emberi sorsok a 20. században.

Magyar hadifoglyok és emigránsok a Szovjetunióban a két világháború között. Napvilág Kiadó, Budapest 2012., valamint Uő: Magyarok a Szovjetunióban, 1922-1945. XVI. Politikatörténeti Füzetek, Napvilág Kiadó, 2000. A témához lásd még Bonhardt Attila: A magyar hadifoglyok hazaszállítása az első világháború után. I. Magyar hadifogolyfogadó bizottságok Lengyelországban és Litvániában, 1918 december-1921 augusztus. Hadtörténeti Közlemények, 107. évf. 2. sz. / 1994. 29-74.

(13)

-13-

is. Hangsúlyos figyelmet fordítunk a nemcsak az ízlésformálásban és kánonképzésben, de az orosz irodalom és kultúra hazai megismertetésében is meghatározó szerepet betöltő Nyugat című folyóirat orosz vonatkozású írásainak (Ignotus, Schöpflin Aladár, Kosztolányi Dezső, Hevesy Iván, Bonkáló Sándor stb.) áttekintésére is, amely a befogadástörténet politikai jellegére, érzelmi összetevőinek sajátosságaira (félelemérzet, rokonságélmény stb.) egyaránt rávilágít.

Külön alfejezetet szentelünk Márai Sándor Oroszország-képének. Márai nem írt orosz vonatkozású útirajzot, nem is járt Oroszországban, de intenzíven foglalkoztatta Oroszország, az orosz kultúra, a bolsevizmus, Oroszország sorsa és annak hatása Európa jövőjére. Kiterjedt orosz tematikájú publicisztikai tevékenységet folytatott, 1932-ben egy külön, Oroszországról szóló fényképalbumot is összeállított, a Föld, föld!... című visszaemlékezéseiben pedig már személyesen megélt tapasztalatok alapján szentel jelentős figyelmet az oroszoknak. Márai Sándor orosz vonatkozású írásai arra a kérdésre adhatnak választ, hogy a két világháború között milyen ismeretekre tehetett szert egy, Oroszország, az orosz kultúra iránt érdeklődő, széles látókörű értelmiségi a témában.

Az értekezés IV. fejezete a korai és a két világháború közötti magyar utazókról nyújt áttekintést, részben eredeti források felhasználásával (Nogel István, Thallóczy Lajos stb. beszámolói). Az oroszokról, az orosz kultúráról kialakult képet érdemben befolyásolták a kint járt utazók egykori beszámolói, amelyek egyébiránt sokkal érdekfeszítőbb, személyesebb hatást keltettek, mint az újságcikkek. A korai utazók rövid áttekintése megkönnyíti egyrészt annak nyomon követését, hogy az Oroszország iránti érdeklődés milyen hagyományokra tekint vissza Magyarországon, milyen volt az intenzitása, mennyiben változtak, módosultak az irányai, illetve miként alakultak az utazók motivációi. Másfelől rámutatnak azokra a visszatérő, ismétlődő észrevételekre, felismerésekre, amelyeket a megfigyelők a későbbiek folyamán is az orosz világ, kultúra, mentalitás elengedhetetlen tartozékának tekintenek, akár jellemző sztereotípiaként azonosítanak. A két világháború közötti útibeszámolók közül ebben a fejezetben azokat vesszük sorba - szintén eredeti források felhasználásával -, amelyek jellemzően nem írók tollából jelentek meg. A Szovjetunióba látogatók között akadnak tudósok, újságírók, egyházi gimnáziumi igazgató, társutas magyar emigránsok. Nagyobb terjedelemben foglalkozunk a Károlyi-házaspár a párizsi Vu magazinban megjelentetett cikkeivel, tesszük ezt úgy, hogy közben szembesítjük őket Károlyi Mihály és felesége Andrássy Katinka

(14)

-14-

emlékiratainak vonatkozó fejezeteivel, valamint Károlyi leveleivel. Hangsúlyosabban szerepeltetjük továbbá a tudós utazó sajátos reprezentánsaként Magyary Zoltán szovjetunióbeli látogatását, valamint röviden elemezzük Szirmai Rezső útirajzát.

Az értekezés leghosszabb, V. fejezete tárgyalja a magyar írók két világháború között megjelent útibeszámolóit. Az oroszországi hadifogoly-memoárok témakörét öleli fel részlegesen az első rész. Ezek az írások is a két világháború között jelentek meg és jellemzően az 1915-1922 közötti időszakra vonatkoznak. A hadifogoly-memoárokhoz felhasználjuk Józsa Antal Háború, hadifogság, forradalom című monográfiáját13, valamint Petrák Katalin előbbiekben hivatkozott tanulmányait. A magyar internacionalisták és a nagy októberi szocialista forradalomban és polgárháborúban című 1968-ban megjelent dokumentumgyűjtemény II. kötetére is támaszkodunk, dacára annak, hogy a bibliográfiai adatokkal feltűntetett memoárok listája messze nem teljes, számos visszaemlékezés hiányzik belőle.14 Első világháborús hadifogság és irodalom összefüggéseit kutatók számára ma is megkerülhetetlen Botka Ferenc irodalomtörténész Üzenetek Szibériából. Hadifogság és irodalom 1914-1921 címmel 1985-ben megjelent, gazdag jegyzetapparátussal, eredeti szövegrészletekkel és képi dokumentumokkal ellátott kötete.15 Botka a vizsgált korszakra vonatkozóan számba veszi majd valamennyi addig megjelent emlékiratot, érdeklődésének fókuszában ugyanakkor nem az orosz/szovjet világ, mint idegen kulturális tapasztalat áll. Egyes, az irodalomtörténész szerint csekély irodalmi minőséget képviselő, vagy csak olvasásszociológai jelentőséggel bíró, ám témánk szempontjából fontos és izgalmas beszámoló egyáltalán nem, vagy alig részesül figyelemben.

A nagyváradi újságíró, Rónai Ernő, vagy Grób Imre írását például Botka nem tartja kellően érdekesnek, Fleissig József és Bokor Ervin neve pedig ki is marad a kötetből. Petrák Katalin alapos és hiánypótló kutatásait itt is hasznosítjuk, jóllehet a Magyarok a Szovjetunióban című munka csak érintőlegesen szemezget a memoárokból. A vizsgált korszakban megjelenő első világháborús visszaemlékezésekről nyolc hosszabb-rövidebb tanulmány formájában jelen disszertáció szerzője nyolc tanulmányt tett közzé.

A memoárszerzők közül két, egyébként méltatlanul elfelejtett író, Markovits Rodion és Munk Artúr írásait elemezzük részletesen az értekezésben. Ezt nemcsak az indokolja, hogy a Szibériai

13 Józsa Antal: Háború, hadifogság, forradalom. Magyar internacionalista foglyok az 1917-es oroszországi forradalmakban. Budapest, 1970.

14 A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és polgárháborúban.

Dokumentumgyűjtemény. I. kötet. Szerk. Milei György, Kukk Györgyné, Józsa Antal, Vass Henrik, Otta István, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1967. II. kötet. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1968.

15 Botka Ferenc: Üzenetek Szibériából. Hadifogság és irodalom 1914-1921. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1985.

(15)

-15-

garnizon és A nagy káder esztétikai értékét tekintve kiemelkedik a többi visszaemlékezés közül, hanem az is, hogy a maguk korában mindkettő igazi sikerregénynek számított. Markovits művének befogadástörténete, valamint a szerző színes, fordulatokban gazdag életútja megkerülhetetlen a mű mélyebb megértéséhez, így ezekre az aspektusokra is igyekszünk bővebben kitérni. A memoárok elemzéséhez felhasználjuk a korabeli kritikákat, méltatásokat, többek között Schöpflin Aladár, Hatvany Lajos, Becski Andor, Fenyő Miksa, Halász Gyula, Gaál Gábor írásait. A Szibériai garnizon recepciótörténetéhez, a szerző és a korabeli magyar irodalmi közeg viszonyához Kellér Andor Tökász című frappáns írása (1978)16, valamint Botka Ferenc már említett, Munk naplójának is figyelmet szentelő kötete érdemel említést. Markovits és Munk oroszokra (oroszságra) vonatkozó, meglehetősen differenciált megfigyelései, a Markovits által érzékletesen leírt tábori élet egyes megdöbbentő vonatkozásai ugyanakkor nem vagy kevés figyelmet kaptak a később megjelent cikkekben, ahogy a két memoár dialógusba helyezett elemzése is csak részlegesen, míg helyük kijelölése az orosz vonatkozású magyar utazási irodalomban egyáltalán nem történt meg.17 Intenzívebb érdeklődés Markovits irányában 2010 tájékától figyelhető meg, amit többek között a Szibériai garnizon (2009), majd az Aranyvonat című regények (2011 és 2012) újbóli kiadása fémjelez. A figyelem leginkább a két háborús regény recepciótörténete, valamint a szerző személyisége, élettörténete, a szatmári (kisgércei) zsidó miliő, illetve a zsidó tematikájú írások felé fordul.18 Szekernyés János erdélyi publicista, hely- és irodalomtörténész 2011-ben megjelent tanulmánya a családi háttér, az életművet meghatározó élményanyag, a Szibériai garnizon megírásának körülményei, valamint a korabeli kritikai fogadtatás vonatkozásában egyaránt sok izgalmas részletet tartalmaz.19 (Megjegyzendő azonban, hogy a cikkben nem szerepelnek pontos hivatkozások, lábjegyzetek.) Bence Erika 2018-as tanulmánya, amely egyébként bőséggel hivatkozik a disszertáció szerzőjének témába vágó írására a Szibériai garnizon befogadástörténetét, leválasztva azt az

16 Kellér Andor: Tökász. In: Uő: Író a toronyban. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978. 181–216.

17 Az orosz tapasztalatról Schiller Erzsébet írt tanulmányt: „Tejjel-mézzel folyó Szibéria”: Orosz lélek és hadifogság Markovits Rodion regényeiben. In: A mi Ruszisztikánk: Tanulmányok a 20/25. évfordulóra. Szerk.

Szvák Gyula, Russica Pannonicana, Budapest, 2015. 373-382.

18A 2009-es Szibériai garnizon - kiadás (Kráter Könykiadó, Pomáz) sajnos kísérőtanulmány nélkül jelent meg, a Kriterion Kiadó által gondozott Aranyvonat (Kolozsvár, 2011.) ellenben Filep Tamás Gusztáv kiváló bevezető írásával és utószavával látott napvilágot. 2012-ben a magyarországi Kráter Kiadó is publikálta a regényt. Szintén a kolozsvári kiadónak köszönhető Markovits zsidó tematikájú novellafüzérének legújabb ( a 2006-os Noran-, majd a 2010-es Fapadoskönyv-kiadásokat követő) mejelentetése is. (Reb Áncsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák/Reb Ancili și alte povestioare despre evreimea Oașului. Ford. Felician Pop, Kriterion, Kolozsvár, 2014.) Markovits zsidó háttere kapcsán Schiller Erzsébet tanulmánya említendő (Markovits Rodionról. In:

„Zsidó” identitásképek a huszadik századi magyar irodalomban. Szerk. Schein, Gábor; Szűcs Teri, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013. 67-80.).

19 Szekernyés János: Egy világsiker eredői, összetevői és utórezgései: Markovits Rodion és kollektív riportregénye a szibériai hadifogságról. Múlt és jövő. Zsidó kulturális folyóirat, 3/2011. 51-73.

(16)

-16-

úgynevezett Markovits-legendáról, az 1930-as években megjelent európai és magyar háborús regények kontextusába illeszti.20

A hadifogoly-visszaemlékezéseket követően azoknak az íróknak az útirajzait, útibeszámolóit tárgyaljuk, akik a két világháború között keltek útra. Az első nagyobb lélegzetvételű elemzés Arthur Holitscher német nyelven, 1921-ben publikált, magyar fordításban máig nem olvasható Drei Monate in Sowjet-Russland című útirajzát tárgyalja. Holitscher Szovjetunió-kritikája megértéséhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy memoárjai alapján a szerző családi, társadalmi hátterének, vallási, nyelvi, nemzeti identitáskeresésének, politikai tájékozódásának elemzésére is sort kerítsünk, nem mellesleg kísérletet téve a szerző személyiségrajzának felvázolására is.

Az alfejezetben röviden helyet kap a másik, szintén német nyelven írt orosz vonatkozású írása, a Stromab die Hungerwolga bemutatása is.

Bár Holitscher felettébb gazdag életművet tudhat magáénak, ráadásul útirajzok szerzőjeként az 1910-20-as években kimondottan népszerűnek bizonyult, Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen, míg német nyelvterületen szinte teljességgel elfelejtett írónak számít. Pályájának, szovjet útirajzának értékeléséhez még ma is leginkább a szerző memoárjaira támaszkodhat a kutató. Az életmű nagyságához, súlyához mérten az elmúlt évtizedekben viszonylag szerény számban jelentek meg rövidebb tanulmányok a témában. A német / osztrák kutatók írásai elsődlegesen Holitscher elfelejtettségére és az életmű általában vett jelentőségére hívják fel a figyelmet, és ha az életpálya egyes vonatkozásaira hangsúlyosabban ki is térnek, a szerző magyar hátterének nem, vagy kevés figyelmet szentelnek. (Itt Heribert Seifert 1984-ben, Stephan Braese 1995-ben, valamint Manfred Chobot 2004-ben megjelent cikkeit érdemes kiemelni.21) A kutatás helyzetét jól szemlélteti, hogy még ma is Marianne Bruchmann Arthur Holitscher címmel, 1972-ben készített német nyelvű disszertációja22 tekinthető a legalaposabb

20 Bence Erika: Magyar bestsellerek, irodalmi (világ)-sikerek a két világháború között. Hungarológiai Közlemények 2018/2. 34–55. Itt említendő még Rostás Norbert cikke, amely a háborús élményeket feldolgozó irodalmi alkotások vizsgálatakor tér ki röviden a regényre. Rostás Norbert: „Meddig fogjuk magunkkal hurcolni ezt, kérdem. Száz év annyi kell hozzá.” – Az első világháború tapasztalatának ábrázolási lehetőségei a magyar irodalomban. In: „ISTEN HOZZÁD EURÓPA” 1914–1918. Tanulmányok az első világháború kitörésének centenáriumán. Szerk. Balogh Gábor, Szent Vince Szakkollégium, Piliscsaba 2014. 119-127. Mindkét cikk felhasználja a disszertáció szerzőjének 2011-es írását is: Hammerstein Judit: Egy elfelejtett magyar világirodalmi bestseller (Markovits Rodion: Szibériai garnizon). Látó, 2011. (22. évf.) 6. sz. 88-99.

21 Heribert Seifert: „Ein weises Kind geht durch die Welt“. Die Reisen des Arthur Holitscher. Neue Deutsche Hefte 1. 1984. 48–62.; Stephan Braese: Deutsche Blicke auf "Sowjet-Russland". Die Moskau-Berichte Arthur Holitschers und Walter Benjamins. Tel Aviver Jahrbuch für deutsche Geschichte 24 (1995), 117-147.; Manfred Chobot: Arthur Holitscher (1869–1941). Literatur und Kritik, Jg. 5, 2004. 99–111.

22 Marianne Bruchmann: Arthur Holitscher. Kézirat, Graz, 1972.

(17)

-17-

munkának, úgy, hogy kiadására máig nem került sor, csak kéziratos formában hozzáférhető. A részletes szerzői bibliográfiával ellátott értekezés egyébiránt a regények, korabeli levelek, recenziók felhasználásával részletesen körbejárja az életművet, miként Holitscher személyiségfejlődésének, társadalomkritikájának formálódását is, a kiinduló magyar miliő mélyebb megrajzolásától ugyanakkor eltekint. A jelen disszertáció szempontjából fontos szovjet utazásokra, útirajzokra csak nagyon röviden tér ki, a Drei Monate in Sowjet-Russland című útirajz elemzésére nem vállalkozik. A már említett Stephan Braese írásában a szovjet élményeknek csak azokat a vonatkozásait emeli ki, amelyek Walter Benjamin tapasztalataival összevethetők. Sajnálatosnak tekinthető, hogy Matthias Heeke előbbiekben hivatkozott monográfiájának 96 német útirajzíró életrajzát és műveit felvonultató melléklete Holitschert egyáltalán nem szerepelteti. Ami a magyar kutatásokat illeti, magyar nyelven alig találunk a szerzővel foglalkozó írást. Kerekes Gábor, Varga Péter, valamint Komáromi Sándor és Maitz Péter német nyelven közzétett, a német nyelvű magyar zsidó szerzők nyelv- és identitásválasztásáról szóló írásai mások mellett Holitscher útkeresésére is kitérnek, míg Kordics Noémi cikkének fókuszában már a szerző emlékirata áll.23 Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ezek az írások sem érintik a szovjet útirajzot. Szász Ferenc a két „Kakaniert”, Holitschert és a Prágában felnövő Rilkét összevető cikke24 nagyobb teret szentel a kiinduló közeg és az identitásproblémák vizsgálatának, ugyanakkor a szovjet utazások ebben az esetben sem kerülnek szóba.

23 Komáromi Sándor: Német változatok a keresztkötődésekre in Kárpát-medencei keresztkötődések - egy konferenciasorozat tükrében. Szerk. Székely András Bertalan, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2004. 462-466.;

Maitz Péter: Sprachverhalten im Sprachkonflikt. Ein sozialpsychologisches Erklärungsmodell für den deutsch- ungarischen Sprachkonflikt in der Donaumonarchie (1867-1918). Debrecen, 2002, kéziratos disszertáció; Kerekes Gábor: Geboren in Budapest. Das Ungarnbild in Budapest geborener Autoren der österreichischen Literatur der Jahrhundertswende und der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts. In: ”[...] als hätte die Erde ein wenig die Lippen geöffnet [...]” – Topoi der Heimat und Identität. Hg. von Peter Plener und Peter Zalán, Germanisztikai Intézet, Budapest, 1997. (Budapester Beiträge zur Germanistik, Bd. 31), 137-158. (a cikket a Palimpszeszt internetes folyóirat is megjelentette: http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/09_szam/04.htm. Letöltés: 2019. január 18.). Szász Ferenc: Deutschsprachige Literatur 1850-1945. In: HAMBUCH, Wendelin: Deutsche in Budapest.

Bp.: Deutscher Kulturverein, 1999. p. 395–408.; Varga Péter: „Man sprach deutsch und fühlte nichtmagyarisch...”

„Deutsch-jüdische Assimilationsprozesse in Autobiographien ungarischer Juden”. In:

www.kakanien.ac.at/beitr/fallstudie/PVarga2.pdf. (letöltés: 2019. január 17.); „Man sprach deutsch und fühlte nichtmagyarisch…” Assimilationsprozesse in der deutschen und jüdischen Bevölkerung von Pest-Buda im 19.

Jahrhundert. Essen, Klartext Verlag, 2003; Varga Péter: Deutsch-jüdische Identitäten in Autobiographien ungarischer Juden des ausgehenden 19. Jahrhunderts. http://www.kakanien.ac.at/beitr/fallstudie/PVarga3.pdf;

Kordics Noémi: Sprache, Kultur und Identität (Die Autobiographie von Arthur Holitscher im Spiegel des politischen und sprachlichen Assimilationprozesses). Germanistische Studien VII., 2009. 87-98.

http://nemet.ektf.hu/files/gs_2009_kordics_n.pdf. (Letöltés: 2019. január 15.); Itt említendő a disszertáció szerzőjének cikke is: Hammerstein Judit: Arthur Holitscher: Egy hontalan Közép-Európából és a küldetéses útirajz I. rész. Egyenlítő Társadalomkritikai és kulturális folyóirat VII. évf. 2009/5. 49-53., valamint II. rész, Egyenlítő Társadalomkritikai és kulturális folyóirat, VII. évf. 2009/6. 35-42.

24 Ferenc Szász: Rilke und Arthur Holitscher. Blätter der Rilke-Gesellschaft 23. 2000. 65–77.

(18)

-18-

Arthur Koestler fegyelmezett útirajzának és „javított verziójának” elemzését célozza a következő alfejezet. Tekintettel arra, hogy a szerző beszámolóját a kommunizmussal és a Szovjetunióval való szakítást követően megtagadta, úti élményeit pedig memoárjaiban újra fogalmazta, a csak német nyelven hozzáférhető Vörös nappalok és fehér éjszakák című útbeszámolót szembesítjük a második világháború után megjelenő önéletírásaival, és elhelyezzük a kiábrándulás folyamatában, de magában az életműben is. Ehhez segítségül hívjuk A bukott isten és az Egy mítosz anatómiája című írásokat is. Koestler hasonló családi háttérből érkezik, mint Holitscher, így az ő esetében sem mondhatunk le az identitást, a magyarsághoz, nyelvhez, zsidósághoz fűződő viszonyt, a személyiségfejlődést érintő kérdések felvetéséről, ahogy annak tisztázásáról sem, hogy mindezek miként befolyásolták a politikai útkeresést, az utópiák utáni sóvárgást. A témához az írótársak észrevételeit is figyelembe vesszük.

Megvizsgáljuk azt is, hogy miként jelennek meg az útirajzban a szerző „zárt rendszerre”, a kommunista tudatra vonatkozó megfigyelései. Itt is kitérünk a mű további sorsára, illetve a Koestler-életmű magyarországi fogadtatására is. A fejezethez Koestler írásain túl természetesen felhasználjuk David Cesarani már klasszikusnak számító angol nyelvű, valamint a két legújabb, Márton László és Körmendy Zsuzsanna magyar nyelvű monográfiáit, valamint a legfrissebb, Michael Scammell által írt vaskos Koestler-életrajzot is. 25 A két magyar szerző által jegyzett írás értelem szerint kiemeltebb figyelmet szentel a magyarországi indulásnak, a szovjet útra ugyanakkor csak érintőlegesen tér ki. Sajnálatos ugyanakkor, hogy Márton kötetéből hiányoznak a pontos hivatkozások. A brit Scammell lendületes és élvezetes stílusban megírt Koestler-munkája nem szolgál alapvető tartalmi újdonsággal, a szovjet utazásra ő is csak Koestler önéletírásain keresztül, az eredeti útirajz figyelembevétele nélkül tér ki, pozitívumnak tekinthető ugyanakkor, hogy hasznosítja Langston Hughes amerikai író visszaemlékezéseit is.

Az Ausztráliában élő Koestler-kutató, Hidegkuti Béla által szerkesztett, bőséges szerzői bibliográfiát is tartalmazó Koestler-emlékkönyvre is támaszkodunk26, ahogy Koestler születésének 100. évfordulójához kapcsolódóan közzétett rövidebb írásokra is (Fejtő Ferenc, Hidegkuti Béla, Sárközi Mátyás, Striker Sándor, Márton László, Makovecz Benjámin stb.), már csak azért is, mert ezek már hangsúlyosan Koestler magyar kapcsolataira irányítják a figyelmet.

Hasznosítjuk továbbá Szívós Mihály irodalomtörténész Arthur Koestler. Tanulmányok és

25 David Cesarani: Arthur Koestler. The Homless Mind. Heinemann, London, 1998.; Márton László: Koestler a lázadó. Pallas Páholy, Budapest, 2006.; Körmendy Zsuzsanna: Arthur Koestler. Harcban a diktatúrákkal. XX.

századi Intézet, 2007.; Michael Scammell: Koestler. The indispensable intellectuel (a továbbiakban: Koestler).

Faber and Faber, London, 2011.

26 Koestler Emlékkönyv. Összeállította Hidegkúti Béla, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1992. (A kötet először Chicagóban 1985-ben jelent meg.)

(19)

-19-

esszék című tanulmánykötetét is27, amely amellett, hogy felvázolja az életmű szerkezetét, elemzi belső összefüggéseit, Koestlernek a magyar irodalomhoz a korábban feltételezettnél jóval mélyebb, szorosabb kötődésére is meggyőzően rávilágít.

Látszólag furcsa konstellációval jelentkezik a 3. alfejezet, hiszen ebben Illyés Gyula és Nagy Lajos útirajzaival együtt tárgyaljuk, elemezzük egy nem magyar író, a francia André Gide híres útibeszámolóját. Tekintettel arra, hogy a két magyar szerző a szovjet írószövetség meghívására ugyanazon az utazáson vett részt, útirajzaik összehasonlító elemzését aligha szükséges indokolni. (Két szerző – két Szovjetunió?). Gide utazásának, útirajzának (Visszatérés a Szovjetunióból) és magyarországi fogadtatásának elemzését legalább két szempont teszi logikussá. Egyfelől Gide megtérése a kommunizmushoz, 1936-os utazása a Szovjetunióba, majd kiábrándulása Európa-szerte nagy visszhangot váltott ki és Magyarországon is jelentős figyelmet kapott. Másfelől az ikerútirajzokkal való összehasonlító elemzés, kiváltképp a három mű recepciótörténetének összevetése nemcsak a műfaji, tartalmi és hangnembéli különbözőségekre, de arra is rávilágít, hogy azok milyen összefüggésben állnak azzal, hogy az egyik francia, míg a másik kettő magyar politikai, társadalmi közegből utazik el a Szovjetunióba és ugyanoda tér vissza. Gide példája abból a szempontból is tanulságokkal szolgál, hogy ő Holitscherrel, Koestlerrel és Sinkóval ellentétben „vegytisztán nyugati” utazó:

A francia szerző a kiinduló országban született, ott vált íróvá és onnan is tett látogatást a Szovjetunióba, míg Holitscher, Koestler és Sinkó bonyolult háttérrel, többes identitással, kelet- közép-európaiként váltak nyugati, illetve Nyugatról elinduló utazóvá.

Illyés és Nagy útirajzainak vizsgálatához a szerzők naplójegyzeteit és az írótársak (Lázár Vilmos, József Attila, Vas István stb.), feljegyzéseit, a korabeli lapokban megjelent kritikákat (Bálint György, Remenyik Zsigmond, Madzsar József, Szántó Rudolf stb.) egyaránt felhasználjuk. Illyés Gyula útirajzának elemzéséhez hasznosítottuk Kolontári Attila cikkét is28, amely a Szilágyi Ákos alkotta, a Szovjetunió megnevezését szolgáló fogalomból kiindulva, a

„Képország”-ba tett szervezett zarándokutak, a tanúságtevők sorába illeszti a magyar író utazását, úgy hogy Illyést magát az eredmény, azaz a leírtak nézőpontjából nem tekinti sem kiábrándulónak, sem tanúságtevőnek. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az írás lábjegyzetek, pontos hivatkozások nélkül jelent meg.

27 Szívós Mihály: Koestler Arthur. Tanulmányok és esszék. Typotek, Budapest, 2006.

28 Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban. Új Dunatáj, 9. évf. 4. sz. / 2004. 40-51.

(20)

-20-

Nagy Lajos írásának elemzéséhez felhasználjuk Szilágyi Ákos Visszatérés a jövőből című bevezető tanulmányát, amely a könyv formában 1989-ben megjelenő útirajz elé került, valamint Spira Veronika 1990-es rövid recenzióját is.29 A disszertáció szerzőjének írásai mellett a közelmúltban Szirák Péter, valamint Peter Pastor tollából jelentek meg cikkek a két szerző utazásának összevetéséből kiindulva. Szirák írásának újdonsága, hogy a két útirajzot igyekszik elhelyezni az Oroszországhoz/Szovjetunióhoz kapcsolódó utazási irodalom, valamint a magyar irodalmi útirajz, mint műfaj szélesebb kontextusába.30 Pastor cikke pedig abból a szempontból figyelemre méltó, hogy nem a (stílusbélinek tekintett) különbözőségeket, inkább a

„szemléletbéli hasonlóságokat” emeli ki, mindkét író tárgyilagosságát megkérdőjelezve.

Csekély figyelmet szentelnek ugyanakkor Szirák és Pastor írásai az írók utazást megelőző tájékozódásának, előismereteinek, az előzetes irodalmi élmények befolyásoló erejére pedig egyáltalán nem térnek ki. Az írások alapvetően a két szerzőről szólnak, nem kerülnek említés szintjén sem dialógusba más, Oroszországba/ Szovjetunióba látogató magyar szerző (első világháborús hadifoglyok pl.) tapasztalataival.

A magyar írók útibeszámolóinak sorát Sinkó Ervin Egy regény regénye című visszaemlékezéseivel zárjuk. Sinkó sem klasszikus utazó, jóllehet moszkvai tartózkodása egy rövid koncepciós, turisztikai programmal indult. Sinkó is kevéssé ismert figura, moszkvai visszaemlékezései jószerivel visszhangtalanok maradtak. Az Egy regény regénye elemzéséhez felhasználjuk Sinkó kiterjedt, a szerző életművének kutatásához elengedhetetlen, 2006-ban két kötetben kiadott levelezését, ahogy a Szemben a bíróval című önéletrajzi ihletésű esszéjét, miként Lengyel József Visegrádi utca című írását is. Ezeknek alapján nemcsak a napló utóélete, de a szerző pályaképe, sajátos, politikai és emberi arcéle is kirajzolódik.

A kiadatlan, betiltott, vagy egyszerűen elhallgatásra ítélt írásokra tekintettel kijelenthető, hogy Sinkó műveinek legalább olyan hányatott sors jutott osztályrészül, mint magának a szerzőnek.

Az életmű élénkebb figyelemben az Optimisták című regény és a moszkvai naplójegyzetek

29 Szilágyi Ákos: Visszatérés a jövőből. Nagy Lajos utazása a Szovjetunióba. In: Nagy Lajos: Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén. Interart, Budapest, 1989. 5-28.; Spira Veronika: Nagy Lajos: Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén. Új írás, 1990/8

30 Hammerstein Judit: Illyés Gyula, Nagy Lajos és André Gide a Szovjetunióban I. Egyenlítő Társadalomkritikai és kulturális folyóirat, V. évf. 2007/4. 35-40; Uő: Illyés Gyula, Nagy Lajos és André Gide a Szovjetunióban II.

Egyenlítő Társadalomkritikai és kulturális folyóirat V. évf. 2007/5. 40-44., valamint bővebb változatban lásd az Utazások Moszkóviában című tanulmányt: In: Uő: A márki és az orosz bárka. Esszék, Kritikák. Kortárs Kiadó, 2011. 82-109.); Szirák Péter: „Utaztatás és tanúságtétel”. Illyés Gyula és Nagy Lajos Oroszország-útirajzai. In:

Uő: Ki említ megérkezést? A régi és a két világháború közötti magyar irodalmi útirajzról. Ráció Kiadó, Budapest, 2016. 58-73.; Peter Pastor: Illyés Gyula és Nagy Lajos útinaplója szovjetunióbeli látogatásáról. Múltunk, 2017/1.

szám, 117-134. 122. www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/12/pastorp_17_1. pdf

(21)

-21-

szerb-horvát és magyar nyelven történő megjelenése nyomán az 1960-as évektől nagyjából a rendszerváltásig részesült. Vajdasági befogadását Bori Imre és Bosnyák István kutatásai segítették, míg itthoni ismertségéhez leginkább Sükösd Mihály járult hozzá. A Szemben a bíróval című tanulmánykötet Sükösd válogatásában látott napvilágot 1977-ben, Bori Imre Sinkó Ervin című, az életművet monografikus igénnyel vizsgáló munkája pedig 1981-ben jelent meg Újvidéken.31 A vajdasági irodalomtörténész, Bori tanulmánykötetének egyik fejezete (Dialógusok, naplók és az Egy regény regénye) leginkább irodalomtörténeti aspektusból elemzi a moszkvai naplójegyzeteket, az Egy regény regénye című művet. (Megjegyzendő, hogy a kiadvány - az idézeteket is beleértve – híjával van a pontos hivatkozásoknak.) Az életmű tudományos feldolgozásához alapvető támpontot nyújtanak Az út. Naplók 1916–1939. címmel 1990-ben kiadott naplófeljegyzések, amelyeket alapos és bőséges jegyzetekkel Bosnyák István látott el, ahogy a forrásgyűjtemény külön érdemeként Sinkó munkásságának egészét felölelő részletes bibliográfiát is ő állította össze.32 Ebben kapott helyet a Moszkvai napló, 1935-36. is, azaz azok a jegyzetek, amelyek magyarázatokkal kiegészülve az Egy regény regénye alapját jelentik majd. Az író levelezése még később, az 1914-1944 közötti időszakra vonatkozó első kötet 2001-ben, míg az 1945-1967 között datált leveleket tartalmazó második 2006-ban látott napvilágot.

Sinkó eszmei útkeresésének egyes aspektusait vizsgálják Szöllős Péter Sinkó Ervin krisztianizmusa és Lengyel András Gnózis és utópia. A naplóíró Sinkó Ervin címmel megjelentett cikkei.33 Balogh Magdolna 2013-as tanulmányának középpontjában pedig Sinkó kommunista elköteleződése áll a moszkvai, illetve a párizsi naplójegyzetek felhasználásával.34 Tekintettel a művek megjelenésének körülményeire, valamint arra, hogy Koestlert magyar írónak tekintjük, a szerző Regény regényével kapcsolatos megállapítását, miszerint az a magyar kiábrándulásirodalom egyetlen darabjának minősül, és mint ilyen az Orwell, Gide, Koestler által képviselt vonulatba illeszkedik, legalábbis sommásnak ítéljük.

31 Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Válogatott tanulmányok. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket Sükösd Mihály írta. Gondolat Kiadó, 1977. 5-43.; Bori Imre: Sinkó Ervin. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1981.

32 Sinkó Ervin: Az út. Naplók 1916-1939. Szerk. József Farkas és Illés László, a jegyzeteket Bosnyák István írta, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

33 Szöllős Péter: Sinkó Ervin krisztianizmusa. In: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok.

Szerk. Illés László és József Farkas, Argumentum, Budapest, 1995. 66-95.; Lengyel András: Gnózis és utópia. A naplóiró Sinkó Ervin. In: Uő: Utak és csapdák. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Tekintet Könyvek, Budapest, 1994.

34 Balogh Magdolna: Sinkó Ervin kommunistasága: a messianizmustól a titóizmusig. Múltunk, 2013. 2. sz. 145- 164.

(22)

-22-

A moszkvai naplójegyzetekre vonatkozó kutatások kapcsán összefoglalóan megállapítható, hogy nem vették figyelembe azokat a tapasztalatokat, amelyeket az értekezés által vizsgált korszakban szintén az országban járt magyar írók fogalmazták meg, így ebből a szempontból Sinkó Szovjetunió-kritikájának összehasonlító elemzése sem vált lehetővé.

Végezetül az Összegzés, konklúziók című fejezetben azokat a következtetéseket, tanulságokat foglaljuk össze, amelyeket a téma feldolgozása, kutatása eredményezett. Igyekszünk egyúttal arra is rámutatni, hogy mindezek alapján milyen további kutatási lehetőségek, irányok körvonalazódnak.

(23)

-23- II. Oroszország és az utazások

1. Az orosz önreflexió hagyományai. Oroszország, mint a másság és a modernség hazája Oroszország Európa talán legtalányosabb országa. De európai országról van-e szó egyáltalán?

Hová tartozik és hova tart? Van-e egyáltalán orosz sajátszerűség? Milyen tanulságokkal szolgál az orosz múlt? Az orosz különösség, az orosz civilizatórikus hovatartozás problematikája, az oroszok küldetése a világban Nagy Péter kormányzása óta az orosz filozófia, politikai gondolkodás központi kérdésének tekinthető. Érdemes tehát az orosz reflexió azon legfontosabb hagyományait, újra és újra visszatérő elemeit áttekinteni, amelyek a fenti kérdések megválaszolására tettek kísérletet.

Aligha akad még egy ország, amelynek identitása, különössége annyit foglalkoztatta volna a külföldieket és az oroszokat egyaránt, és amelyhez annyi szenvedélyesen szélsőséges nézet kapcsolódott volna. Vitathatatlan, hogy Oroszország láthatóvá válása Nagy Péter kormányzásával kezdődik. Az orosz birodalom megszületése, valamint az egyre intenzívebbé váló nyugati kapcsolatok indítják el azt a ma is létező diskurzust mind Oroszországban, mind pedig Nyugaton, hogy mi is Oroszország valójában, sajátszerű-e az orosz fejlődés, vagy a nyugati fejlődési modell egyik fejletlenebb, torzultabb kiadásával van-e dolgunk. Oroszország mindig is a Nyugattal való összehasonlításban határozta meg önmagát. Az Oroszország-Nyugat viszony, az oroszság, mint másság az orosz filozófiai és politikai gondolkodás, de az orosz irodalom központi kérdésévé is vált. Az orosz, mint a másság kultúrája, majd egyetemességgel való felruházása a nyugati kultúra kritikáját és elutasítását feltételezte.35

E diskurzus kiindulópontjának Csaadajev filozófiai levelei36 tekinthetők, hiszen a csaadajevi koncepció adta meg azt az alaphangot, amelyből végső soron mind a nyugatos, mind pedig az orosz sajátszerűséget hangsúlyozó szlavofil gondolkodás kiindulhatott. Csaadajev 1836-ban

35 A témában lásd a következő három tanulmányt: Gabriela Lehmann-Carli: Kulturelle Übersetzung westlicher Konzepte und nachpetrinische Identitätsentwürfe bis zur Mitte des 19. Jahrhunderts. In: Gabriela Lehmann- Carli/Yvonne Drosihn/Ulrike Klitsche-Sowitzki: Russland zwischen Ost und West? i.m.; Hammerstein Judit: Az orosz önértelmezés hagyományai. Oroszország, mint a másság kultúrája. Prae Irodalmi Folyóirat, 37. 2009.

március, 5-13., valamint Sz. Bíró Zoltán: Az orosz történelmi fejlődés különössége: rivális koncepciók és az önreflexió hagyományai. Replika, 19/20. szám, 1995. december 93–102.

http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/1920/szbiro.htm

36 P. J. Csaadajev: Első levél. In: Uő: Filozófiai levelek egy hölgyhöz - Egy őrült magamentsége. Magyar Helikon, Bp. 1981.

(24)

-24-

franciául (!) megjelentetett filozófiai levelében elsőként rajzolta meg belülről Oroszország negatív képét. Abból indult ki, hogy nincs orosz múlt, Oroszország voltaképp nem más, mint vakfolt az európai szellemfejlődés térképén, silány, felületes utánzat, amiben semmi eredeti nem lelhető fel. Oroszország sehová sem tartozik, az üresség, reménytelenség, ernyedtség, a kifejezéstelen tekintet és a szomorúság birodalma. Csaadajev önátkozódásával gyakorlatilag szakrális dimenzióba tolta az Oroszországról folytatott gondolkodást, szinte kötelezővé téve ezzel azt az érzelmileg felfokozott hangot, amin Oroszországról egyáltalán beszélni lehet majd.

Az általános közfelháborodás hatására Az egy őrült magamentségében című művében a szerző később részben revideálta a nézeteit, rámutatva a múltnélküliség és az üresség előnyeire: Mivel tehát Oroszország kimaradt a nyugati fejlődésből, nem osztozik annak hibáiban és tévedéseiben, makulátlan szellemként hatalmas jövő előtt áll. Csak akarat kell hozzá és a diadalmas orosz jövő megtervezhető. Ezzel Csaadajev előkészítette az utat mind a nyugatos, mind pedig a szlavofil gondolkodók számára.

Míg a nyugatosok azon a véleményen voltak, hogy Oroszország végső soron a Nyugat része, ám lényegesebben elmaradottabb, ezért nincs más dolga, mint átvenni a nyugati eredményeket és intézményeket, a szlavofilok az 1830-40-es években abból indultak ki, hogy Oroszország nem tartozik a Nyugathoz, külön úton jár, és a nyugatinál egy magasabbrendű társadalomfejlődési modellt képvisel. A pravoszlávia nem a fejlődés gátlója, ellenkezőleg, az orosz különlegesség és az orosz jövő zálogaként az igazi kereszténység, a láthatatlan egyetemes egyház letéteményeseként értelmeződik. Míg Csaadajev a Nyugat idealizált képét helyezte szembe Oroszországgal, addig a szlavofilok megfordították ezt a logikát: Oroszország idealizált, misztikus arcélét állították szembe a zsákutcába jutott nyugati kultúrával. Így lesz a Csaadajevi semmiből egy csapásra minden.37

A szlavofilok dolgozták ki az első koherens filozófiai koncepciót az orosz civilizációs hovatartozásról, a Kelet-Nyugat szembenállás problematikájáról. Az orosz különösség felfedezése a szlavofilok esetében is a nyugati fejlődési modell kritikáján keresztül bontakozik ki. A szlavofilok nem Oroszország, hanem a Nyugat jövőjét látták sötéten. Homjakov szerint

„Az angolok franciák, németek semmi jót nem tudhatnak maguk mögött. Minél távolabb

37Aage A. Hansen-Löve ezt a logikai ugrást billenőhatásnak nevezi: a semmi, az alacsony átfordítása a magasabbrendű, a magasztos felé. Aage A. Hansen-Löve: Az előítéleterő kritikája: Oroszországklisék. Magyar Lettre Internationale, 1999 tél, 35. szám, http://epa.oszk.hu/00000/00012/00019/16love.htm - Letöltés: 2019.

január 14.

Ábra

Updating...

Hivatkozások

Kapcsolódó témák :