Szirmai Rezső

Újságíróként kereste fel 1933-ban a Szovjetuniót, pontosabban Grúziát és a Krím-félszigetet, Szirmai Rezső, az Est-lapok munkatársa, amelyről Riportok a Szovjet-Kaukázusról²⁹¹ címmel számolt be. 1937-ben megjelentetett útirajzában a városokról, a tájakon, a vallásgyakorláson, a kereseti, vagyoni viszonyokon át a szerelemig számos témáról szót ejt. Érdekessége az írásnak hogy a szovjet szerelemnek, a férfi-nő viszonynak Szirmai külön fejezetet szentel. A könnyed, de igényes stílusban megírt útirajzot elsősorban azok az utcai járókelőkkel, fiatalokkal folytatott beszélgetések teszik igazán izgalmassá, amelyek a szovjet emberek helyzetéről, életkörülményeiről tanúskodnak. Szirmai kendőzetlenül írja le a látottakat, jó és rossz tapasztalatokat egyaránt.

288 Egy konzervatív úr. i.m. 82.sz. dokumentum, 207.

289 Egy konzervatív úr. i.m. 82. sz. dokumentum, 210.

290 Egy konzervatív úr. i.m. Babus Antal bevezető tanulmánya, 73.

291 Szirmai Rezső: Riportok Szovjet-Kaukázusról. Viktória Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1937. Az útirajzból számos kérdésre nem kapunk választ. Sajnos nem derül ki, hogy miért, milyen célból kelt útra Szirmai, ahogy az sem, hogy miért pont Grúziát, a Krímet kereste fel, mennyi időt töltött ott és milyen szervezésben.

-104-

Az egyformaság mellett, miként később Gide és Márai is, megtapasztalja többek között az orosz felsőbbrendűségi érzést, amikor a Batumi kikötőbe való megérkezésekor ellenséges és lenéző pillantások közepette két orosz nő ellenőrzi a papírjait. Ugyanezt éli meg a külföldön egyébként sohasem járt fiatalokkal folytatott beszélgetés során is: „Csak azt tudom, hogy milyen életet élünk a Szovjetunióban s hogy ennél már jobban nem is lehet élni!”²⁹² Az új orosz generáció csak, mint valami távoli bolygó valószínűtlen életére, úgy gondol a miénkre” – írja Szirmai.

„Mint ahogy mi a történelemkönyvekből ismerjük csupán elmúlt háborúk idejének ellenséges országait, s a múlt, s a távolság ködén át nézzük, kissé közömbösen, kissé idegenül, kissé lenézően azokat a távoli országokat, amelyekről örökké azt tanultuk, hogy az ellenségeink – úgy néznek ők ránk, közömbösen, idegenül, és minthogy azt tanulták rólunk, hogy barbár szokások rabszolgakorában élünk, mérhetetlenül megvetnek minket.”²⁹³

Külön figyelmet szentel az orosz tér és időfogalom sajátosságainak, a „szi-csasz” szónak, az orosz mentalitás egyik fontos nyelvi lenyomata különböző jelentésárnyalatainak. A mindennapok ellentmondásossága, az új és a régi kontrasztja, együttélése sem kerüli el a figyelmét. „Az ellentét a vadonatúj és a tönkrement, pompásnak szánt és primitív dolgok között, amely végig kíséri az embert az első pillanattól kezdve, amikor az orosz határon átnyújtja útlevelét”.²⁹⁴ A kiáltóan bántó disszonanciát azonban az egyik, nyaraló szovjetmunkások számára étteremmé alakított keresztény templomban tapasztalja meg: „Félrehúzom a (vastag bársony) függönyt, megállok az ajtóban, a felgyújtott templomi csillárok vakító fényében, szinte elkábulva a látványtól. Szemben velem az oltár helyén bárpult. Felette háborítatlanul néznek arany kereteikből szelíd szemükkel a szentek. [...] Krisztus a keresztfán, mellette a két latorral, - szintén a bárpult felett, megbillent fejétől jobbra a vonósnégyes prímhegedűse játssza Wieniawsky Chanson Polonaise-ét. Az ablakok épp mozaikjai villognak a fényben, a szentek csodás történetei, biblikus legendák csodái ragyognak. Az örökmécses vázájában villanykörte ég, fényében a csellista nézi kótáját. A szenteltvíztartó márványmedencéjébe az elhasznált szalvétákat dobálják. Szent Antal képének keretébe valaki betűzte Lenin arcképét, a szovjetköztársaság megalapítója éppen egy a felhők között keringő repülőgépet néz, az ég felé forduló szeme összetalálkozik Szent Antalnak a földi hívságokat sújtó tekintetével.”²⁹⁵

292 Szirmai: i.m. 33.

293 Szirmai: i.m. 38.

294 Szirmai: i.m. 23.

295 Szirmai: i.m. 30-31.

-105-

Szirmai keresi a lehetőséget, hogy fiatalokkal beszélgessen, kíváncsi, hogy az új generáció tagjainak lelkében él-e még valami a régi rend tradícióiból, szokásaiból, a szülői ház polgáribb ideológiájából. Az eredmény megdöbbenti: kivétel nélkül sablonos, betanult, gépies válaszokban részesül. A párválasztással, házassággal kapcsolatos megnyilatkozások a fiatalok részéről a szerelem fogalmának sajátos szovjet értelmezéséről árulkodnak. Szirmai megállapítja, hogy a férfi értékét, szerelmi esélyeit a Szovjetunióban a munkája adja. A szerelem teljes egészében elveszíti varázsát, az élet szükségszerű, ám harmadrendű velejárójaként kap értemet. A szovjet fiatalok elmondása alapján minden, így a párválasztás is a munka körül forog: romantikáról, udvarlásról, flörtölésről, nagy, viharos érzelmekről szó sem lehet, csak józan, pragmatikus, a köz javára végzett munkát előtérbe helyező megfontolásról.

„Hogy szerethetnék én nőt?”- kérdezi az egyik fiatalember. Még nincs keresetem, még nem dolgozom! [...]Hogyan lehet beleszeretni valakibe, amíg az ember nem dolgozik?”²⁹⁶ E nézetek álságosságát, mesterségességét leplezi le öntudatlanul, ugyanakkor igen érzékletesen a hazafelé tartó hajón egy orosz fiatalember. A szerző beszélgetésbe elegyedik Borisszal, az Intourist fiatal munkatársával, aki miközben a szovjet szerelem felsőbbrendűségéről, az udvarlás, pénz, szépség, pozíció feleslegességéről, ódivatúságáról tart fölényeskedő hangnemű kiselőadást, amint meglátja a dúsgazdag kapitalista angol lányt a fedélzeten, azonnal odasiet hozzá, és nyomban heves, „régimódi udvarlásba” kezd.

Szirmai beszámolója szerint viszonylag szabadon mozoghatott az országban, de hozzáteszi, hogy mihelyst egy beszélgetés akár csak enyhe kritikai élt kapott a szovjet viszonyokat illetően, nyomban megjelent egy komor kinézetű alak, aki azonnal eltávolította a „kellemetlenkedő”

beszélgetőpartnert.

Végezetül sokat elárul Szirmai zárómondata, amely a két rendszer, a nyugati és a szovjet összeegyeztethetetlenségét hangsúlyozza: „Hidat verni e két világ közé? Csak akkor lehet majd, ha az egyik romba dől.”²⁹⁷

296 Szirmai: i.m. 33.

297 Szirmai: i.m. 93.

-106- V. Magyar írók útibeszámolói