Az orosz irodalom fogadtatása Magyarországon a két világháború között

A kiábrándító világháborús tapasztalatok, az orosz forradalmi kísérlet tovább táplálják az érdeklődést az orosz nép és kultúra iránt. Fontos kiemelni, hogy a bolsevik forradalmat követően a kétfelé szakadt orosz irodalom egyaránt utat talál a magyar olvasókhoz. Különösen a kezdetekben az emigrációba kényszerült szerzők - Bunyin, Kuprin, Arcübasev, Merezskovszkij - alkotásai komoly figyelmet kapnak, ám hamarosan még nagyobb kíváncsiság mutatkozik a bolsevik rendszer talaján kibontakozó új irodalom iránt. Bonkáló Sándor például a Nyugatban közzétett elemzésében az emigráns irodalom menthetetlenségéről értekezik, amely szerinte merev konzervativizmusával, maradiságával képtelen a megújulásra: „Ahol nincs fejlődés, ott csak haldoklásról beszélhetünk. S valóban az emigráns irodalom a művészetre nézve haldoklik.”¹⁴⁶ Az 1920-as évek végén a magyar könyvpiacon a szovjet írók, úgymint Bjelij Andrej, Brjuszov, Pilnyák, Kátájev, Taraszov, Szejfullina Lídia, Bábel, Leontov Leonyid, igazi irodalmi különlegességnek számítottak.¹⁴⁷ A titokzatos és mély orosz lélek, az orosz világ varázsa iránti rajongás magyar íróinknál is, Krúdy Gyula, Ady Endre, Kuncz Aladár, majd Kosztolányi Dezső írásaiban egyaránt visszatükröződik. Az orosz-magyar irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb momentumát a korszakban a tíz szovjet írót bemutató, Mai orosz dekameron című antológia megjelenése fémjelezte 1935-ben. A Nyugat kiadásában publikált kötetet, amely Magyarországon az első összefoglaló műnek számít az új orosz irodalomról, Illyés Gyula szerkesztette és a bevezető tanulmányt is ő írta hozzá.¹⁴⁸ Hasonlóan fontos esemény volt ezt megelőzően az első átfogó irodalomtörténeti áttekintés, Bonkáló Sándor Az orosz irodalom története című munkájának 1926-os közzététele is.

A két világháború között az érdeklődés az orosz irodalom iránt, annak hazai népszerűsége függetlenedni tudott a politikai és társadalmi kapcsolatok meglététől, illetve minőségétől, ahogy attól is, hogy a magyar nemzet- és köztudatban a cári Oroszországról határozottan

146 Bonkáló Sándor: Az orosz emigráns-irodalom. Nyugat. 1925. 22. sz.

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00384/11802.htm . Letöltés 2018. november 10.

147 György Lajos: A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. i.m. 54.

148 Széchenyi Ágnes felhívja a figyelmet arra, hogy Gellért Oszkár tanúságtétele szerint a kötet anyagát, a novellákat, az írók életrajzát és fényképét a szerkesztőség készen kapta a budapesti szovjet nagykövetségtől, Szemjon Mirnij kulturális attasétól. Széchenyi Ágnes: Az orosz (b)irodalom recepciója Magyarországon (1825-1945) In: Az orosz birodalom születései: Magyar kutatók tanulmányai az orosz történelemről. Szerk. Frank Tibor, Gondolat Kiadó, Budapest, 2016. 345-370.18. Letöltés: 2018. november 11.

-57-

negatív, ellenszenves kép rajzolódott ki. Az orosz irodalom, leginkább a regény ráadásul kifejezetten rokonszenvet is ébresztett az oroszok, az orosz nép iránt. Ez a kiemelt figyelem az 1930-as évek végére megcsappanni látszott, a háború kitörésével pedig az irodalmi érintkezések is megakadtak.

Az orosz irodalomnak komoly teret biztosítottak a magyar folyóiratok. Az 1850-es évektől kezdve a magyar szépirodalmi lapoknak alig akad olyan évfolyamuk, ahol ne szerepelne orosz szerző verse vagy novellája.¹⁴⁹

A két világháború közötti időszakot tekintve a lapok közül elsősorban az ízlésformálásban, a kánonképzésben egyaránt kitüntetett szerepet betöltő és nagy nemzetközi kitekintéssel rendelkező Nyugat című folyóirat írásaira érdemes, hacsak röviden is, külön kitérni. Ahogy Bodnár György találóan fogalmaz: „A Nyugat beleszületett az orosz irodalom kultuszába.”¹⁵⁰ A lap fennállása alatt mintegy másfélszáz írást közölt orosz és szovjet irodalmi alkotásokról, folyamatosan nyomon követte az orosz irodalom alakulását, beszámolt a jelentősebb történésekről, eseményekről. Figyelme a téma iránt majd csak 1938 tájékától kezdett érzékelhetően visszaszorulni. A Nyugat az orosz irodalom megismertetése szempontjából is befolyással volt a többi magyar folyóiratra és jelenetős mértékben meghatározta az orosz irodalom befogadását. A Nyugat mellett például az Erdélyi Helikon és a Korunk az 1920-as évek közepétől folyamatosan tájékozódik az orosz irodalom irányába.¹⁵¹

A Nyugat alapvetően rokonszenvvel fordult az orosz kultúra, irodalom felé. Ennek érzelmi alapja a már több ízben említett sajátos rokonságérzés, azaz annak felismerése volt, hogy a magyar és az orosz társadalmi fejlődés, a magyar és az orosz vidéki élet számos hasonlóságot mutat. Ahogy Oláh Gábor már 1910-ben a Nyugatban megállapítja: „Az orosz muzsik és a magyar paraszt élete, lelke, sorsa, tragikuma sokkal közelebb esik egymáshoz, mint a Volga folyam a Tisza folyóhoz.”¹⁵² Ez a rokonságtapasztalat, mint ismétlődő motívum, a későbbiek során több esetben megfogalmazódik a folyóirat lapjain. Hasonló megállapításra jut két évvel később, 1912-ben Erdély Jenő a már idézett, Kropotkinról szóló írásában is. A falura, a tájra

149 György Lajos: A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. i.m. 59.

150 Bodnár György: A „Nyugat” és az orosz irodalom. In: Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből II. i.m.437.

151 György Lajos: A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. i.m. 62.

152 Oláh Gábort Bodnár György idézi. A „Nyugat” és az orosz irodalom című írásában. In: Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből. II. i.m. 440.

-58-

vonatkozó rokonságélményt egyébként - erről a későbbiekben részletesen lesz majd szó - nemcsak az orosz irodalmat olvasók ismerik fel, hanem az Oroszországot, Szibériát megjárt magyar hadifoglyok is. A vidéki élet hasonlósága mellett a folyóirat rámutat az orosz nemesi és a magyar dzsentriirodalom közötti analógiára is, többek között arra, hogy az orosz irodalom felesleges embere a magyar dzsentri megfelelőjeként értelmezhető. Ahogy Bodnár György tanulmányában írja: „Egy letűnő világ, osztály iránti nosztalgia, a belátás és az érzelmek kettészakadása keltette melankólia, a felesleges emberek világa az orosz irodalomban párhuzamba állítható a dzsentrivilágot nosztalgiájával, kesernyés derűvel, olykor cinizmussal leltározó magyar irodalommal.”¹⁵³

Az októberi forradalmat követően a Nyugat szerzői tényként kezelik az orosz szerzők bolsevik elköteleződését, és elismeréssel nyugtázzák a szovjet irodalom érdemeit. Harcosan negatív attitűddel alig lehet találkozni, e tekintetben Ignotus és Szász Zoltán cikkei kivételszámba mennek. Míg Ignotus írása¹⁵⁴ meglehetős indulattal a nyugati ember számára elfogadhatatlan bolsevizmus, az orosz jellem és az ázsiai jelleg közötti összefüggésekre világít rá, addig Szász Zoltán több publicisztikájában is azt fejtegeti, hogy hosszú távon a bolsevik rendszerben, „ahol lélekzeni is csak a diktatúra szabályai szerint szabad” nem sarjadhat ki értékes irodalom.¹⁵⁵ A Nyugatban megjelent írások is érzékeltetik, hogy az orosz irodalom iránti érdeklődés csak

153 Bodnár György: Dosztojevszkij Magyarországon. In: Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből II. i.m. 440.

154 Ignotus 1926-os, Fülöp-Miller René Geist und Gesichte des Bolschewismus című kötetéről írt kritikájában a bolsevizmus természetéről rajzol meglehetősen sötét képet: „[…] nem az a baj, hogy a szocializmussal s a marxizmussal idegen momentum vegyült volna az orosz néplélekbe, hanem, hogy ez idegen momentumok apropójából s cégére alatt a legoroszabb, legázsiaibb, legvademberibb gondolkodás ölt a bolsevizmusban cselekvő testet. Ahol az emberből a saját lelket ki akarják irtani s egy percre sem hagyván őt egyedül s a maga kényére, hangyai módon akarják belőle kitenyészteni a kollektív embert, s mialatt a vallást kiirtják: a masinát úgy kell szolgálni, mintha isten volna, ott annyira vannak a Marx kollektivizmusától és materializmusától, mint a nápolyi katolicizmus vagy a nagy-károlyi kereszténység a Názáreti Jézus tanításaitól. […] A szocializmus lehet tömeghitnek szánva: a bolsevizmus tömegőrület, alulról felcsapva a vezetőkre s fölülről vissza nehezedve a népre, szakasztott a cárizmus. […] Bizonyos, hogy nyugati ember számára rémítő jelenség a bolsevizmus, s nem csoda, ha minden rabságot vállal vagy tűr, csak ettől a rabságtól menekedjék, az orosz lelki betegségtől, melyet gyönyörű megolvasni a nagy orosz költőknél, de éppoly irtózatos életvitel gyanánt parancsba kapni, mint egy lipótmezei ember hatalmába kerülni. A Fülöp-Miller könyve olyan barbárul mechanizált mélységeket tár föl, miknek széléről a Spenglertől lenézett civilizált ember boldogtalan ugrik vissza a nyugati mechanizálású civilizációba.” Ignotus:

A történelem mögül. Könyv a bolsevizmusról. Nyugat, 1926.19. sz.

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00404/12526.htm. Letöltés: 2018. november 12.

155 „Általánosságban azonban a bolsevizmus nem kedvez az irodalomnak. És pedig nemcsak oly értelemben, hogy a diktatúra ott, ahol uralkodik, lehetetlenné teszi minden nagy, legalább is igen sok kiváló egyéniség kifejlődését, hanem tisztán azáltal is, hogy a primitívséget, a kezdetlegességet, a vadságot és a nyerseséget mintegy eszményévé avatja. Ez meglátszik ott is az irodalmon, ahol sohse jutott uralomra a bolsevizmus, ahol csak híradásokon és olvasmányokon átszűrődött élmény volt: egész Európában.” Szász Zoltán: A háború utáni irodalom szelleme. A

háború utáni emberiség két nagy élménye. Nyugat, 1927. 21. sz.

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00430/13437.htm. Letöltés: 2018. november 12. Lásd továbbá Szász Az író a kereszttűzben című, hat részből álló cikksorozatát. Nyugat, 1932. 1. sz.

-59-

részben volt irodalmi. Ez alapvetően persze nem tipikusan magyar jelenség, az orosz irodalom sajátos karakteréből következik. Pjotr Vajl és Alexander Gyenisz szerzőpáros jogosan állapítja meg kiváló tanulmányában, hogy amióta Ragyiscsev megteremtette a politika és az irodalom jellegzetesen orosz szimbiózisát, a politikai gondolkodás elválaszthatatlan az irodalomtól.¹⁵⁶ A művekről szóló magyar kritikákban az esztétikai szempontokat háttérbe szorítják az orosz néplélekre, az orosz nép messianizmusára, a politikai berendezkedés és az irodalom kölcsönhatásaira vonatkozó elemzések.¹⁵⁷ Schöpflin Aladár Orosz rejtelem című, 1914-ben megjelent írása azt a kérdést feszegeti, hogy miként oldható fel az irodalomban megrajzolt jóságos és szenvedő orosz nép, és a más népekkel szemben tanúsított orosz erőszak, kegyetlenség, elnyomás, árulás és erkölcsi gátlástalanság között feszülő ellentmondás. Erre a szerző szerint a válasz Oroszország sajátos történelmi fejlődésében keresendő. „Ti ma is féllábbal Ázsiában vagytok, féllábbal Európában. Elméteket kitárjátok időnként Európa eszmeáradatának, mióta cárotok kancsukával fordította orcátokat nyugat felé, de ázsiainak maradt lelketeknek csak méreg, amit zagyván magtokba szívtatok.”¹⁵⁸ Az ázsiai gyökerezettség, a szerző által mérgezettnek tekintett bizánci kereszténység, a társadalmi, politikai lét mindennapi rettenete, az orosz történelmi fejlődés sajátosságai, időn kívülisége hozza létre a sajátosan orosz irodalmat: „Boldogtalanok vagytok, nincs egyebetek, mint művészetetek. […] Minden művészet gyönyörben fogant, csak a tiétek a szomorúságban. Ezért nincs bennetek tettre kész akarat, amely a cselekvésben ki tudja élni az élet teljességét. És ezért vagytok, akarattalan és szervezetlen tömeg, kész eszközei annak, aki a fejetekre tapos a lábával és kíméletlen akarattal kerget titeket oda, ahova nem akartok menni. Miellenünk, hogy megfosszon bennünket attól, amitől titeket már régesrég megfosztott: szabad, emberséges életünk lehetőségétől. […] Ti, magatok, legjobb elméitek úgyszólva mind, hontalanokká váltatok a saját hazátokban. Turgenyev, lelki szabadságot, szellemedhez méltó környezetet, a szabad megnyilatkozás lehetőségét keresve elmenekültél nyugatra a saját hazád elől, Dosztojevszkij, oroszok orosz száműzetést és az orosz szenvedés benned koncentrálódott roppantsága nyavalyatörésig zaklatta emberi teherbírású idegeidet. Tolsztoj, száműzted magadat korod orosz életéből és korod minden életéből, száműzted magad a kultúrából kis falud együgyű parasztjai közé.”¹⁵⁹

156 Pjotr Vajl - Aleszandr Gyenisz: i.m. 47.

157 Széchenyi Ágnes: i.m. 9.

158 Schöpflin Aladár: Az orosz rejtelem. Nyugat, 1914. 22. sz. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00162/05251.htm- Letöltés: 2018. november 13.

159 Uo.

-60-

Az oroszul kiválóan beszélő Bonkáló Sándor 1925-ben publikált cikkében átfogó képet rajzol az orosz messianizmus történelmi gyökereiről, hagyományairól, valamint a bolsevizmusra gyakorolt hatásáról. Az orosz írókat jellemzően nem irodalmi, esztétikai megfontolások alapján veszi sorba, hanem aszerint, hogy milyen viszonyban állnak a messianizmussal, annak melyik irányzatához kapcsolódnak. Bonkáló két árnyalatot különböztet meg: az egyik a hivatalos egyház, a konzervatívok és a szlavofilek és a hozzájuk közel álló írók által képviselt reakciós messianizmus (pl. Tyutcsev, Danilevszkij, Dosztojevszkij), míg a másik a forradalmi messianizmus, amelyet a narodnyikok, a liberálisok és a forradalmárok, valamint a velük rokonszenvező írók (pl. Blok, Bjelij) reprezentálnak.¹⁶⁰ A szerző írásában arra keresi a választ, hogy miként győzedelmeskedhetett a bolsevizmus Oroszországban. Kiváló elemzést ad arról, hogy az orosz messianizmus milyen módon hatotta át fokozatosan az orosz szellemet, ezen belül a 19-20. századi orosz irodalmat. Konkrét példákon keresztül mutatja be, miként váltak az írók maguk is az orosz küldetéstudat, az orosz megváltástan hirdetőivé, ezzel egy időben a

„haldokló” nyugati civilizáció megvetésének képviselőivé, előkészítve a szellemi, lelki talajt a bolsevik fordulat sikeréhez.

A Nyugat érdeklődése nem szorítkozott az orosz irodalom bemutatására, számos politikai, történelmi természetű írásnak is helyet adott. Az első világháború előestéjén az orosz birodalmi törekvések, az orosz terjeszkedési szándékkal szembeni aggodalom, ezáltal az általános közvéleményt tükrözően oroszellenes érzések kaptak hangot, de szó esett az orosz-japán háborúról is. Ugyanakkor a lap érdeklődést mutatott az orosz tudományosság iránt is, az 1920-as évektől az orosz filozófiát érintő írások is megjelentek, a művészetekkel szembeni kíváncsiságot pedig Bálint Aladár az orosz zenei életről és a balettról szóló tájékoztatásai, ahogy az orosz filmes újító törekvésekkel, valamint a színházi élettel kapcsolatos írások is érzékeltetik.¹⁶¹

A szovjet művek java része folyóiratokban jelent meg (versek, elbeszélések, publicisztikák), ahogy a róluk szóló ismertetések, méltatások is. Az orosz irodalom varázsát, erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy a szovjet irodalmi alkotások nem csak a baloldali, de a liberális-radikális lapokban is teret kapnak. (Századunk, Független Szemle, Fiatal Magyarország, A Hét, A Toll, a Nyugat stb.). Figyelemre méltó, hogy a jobboldali Napkelet is tesz közzé pozitív

160 Bonkáló Sándor: i.m. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00374/11390.htm Letöltés: 2018. november 13.

161 Kalina Katalin: Orosz irodalom a Nyugat recepciójában. Doktori értekezés, kézirat. 2010.

doktori.btk.elte.hu/lit/kalinakatalin/diss.pdf. 129. Letöltés: 2018. november 15

-61-

hangvételű írásokat, sőt a szélsőjobbos sajtó is elismeri a szovjet irodalom kvalitásait.¹⁶² A két világháború között orosz szerzők sokaságát adták közre, csak a kimondottan forradalmi tematikájú művek (Vasáradat, Csapajev, Tizenkilencen) nem jelenhettek meg, ahogy Eisenstein Patyomkin páncélos című filmjét sem engedték levetíteni.¹⁶³

Megállapítható, hogy a korszakban intenzív érdeklődés mutatkozott az orosz irodalom iránt. A könyvkiadás üzletileg is megtérült, így szovjet könyvek megjelentetésére nem csak a baloldali, de a polgári kiadók is vállalkoztak.¹⁶⁴ Az orosz szerzők népszerűségéről tanúskodnak az Országos Széchenyi Könyvtár adatai is. Az 1934-es kölcsönzési napló szerint a legtöbbet kölcsönzött külföldi írók között Dumas-t, Balzacot messze megelőzve, elsőként Tolsztoj, másodikként Dosztojevszkij, hetedikként pedig Bunyin szerepel.¹⁶⁵ Gorkij és az 1930-as évek második felétől kezdődően Solohov mellett Ilja Ehrenburg volt a legismertebb, legolvasottabb új orosz író. Gorkijnak a Nyugat is kitüntetett figyelmet szentelt: az Artamanovok című regényét 1926-ban 18 részes folytatásban közölte a folyóirat.¹⁶⁶ Gorkij maga is szoros kapcsolatot ápolt a Nyugattal. Kosztolányi 1924-ben felkereste az orosz írót olaszországi otthonában, amiről a Pesti Naplóban számolt be, míg Gellért Oszkár több ízben is váltott levelet vele.¹⁶⁷ Figyelemre méltó az is, hogy a legtöbb klasszikus mű épp az 1920-as-1930-as években jelenik meg.

Világnézeti, politikai hozzáállástól függetlenül nyilvánulnak meg elismerően a magyar írók az orosz irodalomról. A két világháború között ugyanakkor hiányoztak az orosz irodalomhoz értő tudósok. Bonkáló Sándor orosz (ruszin) irodalmi tanszékének 1924-es bezárását követően nem volt orosz nyelv és irodalom képzés a magyarországi egyetemeken. Az orosz irodalom számbavételére, tudományos feldolgozására nem kerülhetett sor.¹⁶⁸

Az orosz valóságról való tájékozódást ugyanakkor nem csak a magas irodalmi alkotások segítették, de a könnyedebb irodalmi műfajok is. Alexandra Rachmanova naplótrilógiája (Szerelem, cseka, halál; Házasság a vörös viharban; A bécsi tejesasszony) nemcsak nyugaton, de idehaza is népszerűségnek örvendett, a ’30-as évek igazi sikerkönyvének számított. A szerző a háromkötetes önéletrajzi regényében saját fordulatos élettörténetén keresztül számol be a

162 Lengyel Béla: Szovjet irodalom Magyarországon. i.m. 127.

163 Lengyel Béla: Szovjet irodalom Magyarországon. i.m. 331.

164 Lengyel Béla: Szovjet irodalom Magyarországon. i.m 333-34.

165 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Budapest, 2001. 212.

166 Bodnár György: A „Nyugat” és az orosz irodalom. In Tanulmányok a magyar irodalom köréből. II. i.m. 454.

167 Lengyel Béla: A magyar írók és a szovjet irodalom az ellenforradalmi korszakban (1919-1944). Tanulmányok a magyar irodalom köréből III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 108.

168 György Lajos: A magyar és az orosz irodalom kapcsolatai. i.m. 64.

-62-

bolsevik forradalomról, a diktatúráról és a nyugati emigrációban eltöltött évekről. Mindhárom kötetet a Dante Kiadó tette közzé Benedek Marcell fordításában.

Ami pedig a tényirodalmi könyvkiadást illeti, a szovjet rendszer eredményei és problémái folyamatosan foglalkoztatták a közvéleményt. Különösen a kétoldalú kapcsolatok rövid felélénkülésének köszönhetően, 1940-41-ben jelenik meg számos ismertetető kiadvány a Szovjetunióról, a szovjet iparról, agrárgazdálkodásról, pánszlávizmusról, jellemzően a Cserépfalvi Kiadó gondozásában. A kiadó úgynevezett Kék könyvek sorozata, amelyben többek között az orosz vonatkozású kötetek is helyet kaptak, a magyar olvasóközönség világpolitikai tájékozódását igyekezett elősegíteni.¹⁶⁹

Az orosz, illetve orosz vonatkozású irodalmi művek közzététele kapcsán aligha lehet figyelmen kívül hagyni a cenzúra kérdését, amelyre Panait Istrati román író már hivatkozott trilógiája, valamint a nyíltan baloldali Cserépfalvi Kiadó tevékenysége kínálkozik jellemző példaként.¹⁷⁰ Az egyébként a szovjet rendszer működésével szemben éles kritikát megfogalmazó Helytelen utakon és a Szovjet című köteteket 1932-ben a Genius Kiadó tette közzé, amiért az ügyészség nem sokkal később vádat emelt ellene, az állami és a társadalmi rend fokozottabb védelmére tekintettel. A kiadót pénzbüntetéssel sújtották, a köteteket elkobozták. A fordítókat (Dr. Supka Géza, Braun Róbert,) ekkor még a hatályos törvényi rendelkezés szerint nem marasztalták el.¹⁷¹ A Cserépfalvi Kiadót pedig nemcsak André Gide Visszatérés a Szovjetunióból című útirajzának megjelentetése miatt fogták perbe 1936-ban - immár a kötet fordítójával egyetemben, aki egyébiránt börtönbe is került, amiről a Gide utazásáról szóló fejezetben külön is szó lesz majd - de a későbbiekben Solohov Csendes Don című műve miatt is. A regény VOKSZ útján beszerzett negyedik kötetét a Cserépfalvi Kiadó publikálta 1941-ben, tette ezt azonban úgy, hogy a kifogásolt és cenzúrázott íveket egyszerűen kihagyta, megsértve ezzel az 1940-ben bevezetett előzetes cenzúráról szóló rendeletet. A cenzor a negyedik kötet utolsó részét, mintegy 120 oldalt, nemcsak meghúzta, de olyan mértékben átalakította, hogy a Solohov-szöveg eredeti kicsengése teljesen megváltozott, és ezzel szovjetellenes élt kapott. A kiadót

169 Sonnevend Péter: Fejezetek a Cserépfalvi Könyvkiadó Vállalat (1934-1949) történetéből. Magyar könyvszemle, 4. sz. / 1968. 331.

170 1921-ben eltörölték a kivételes sajtóellenőrzés rendszerét, azaz a cenzúrát, de az 1912. évi LXIII. tc sajtótermékek megjelentetésének engedélyeztetésére és a terjesztés megakadályozására vonatkozó belügyminisztériumi jogosítványok életben maradtak. Ez tette lehetővé például a népi írók elleni pereket az 1930-as években. Az előzetes cenzúrát 1940. augusztus 2-án vezették be. Romsics Ignác: Magyarország története a XX.

században. i.m. 234.

171 Nagy Csaba: Déry Tibor és André Gide. In „D.T. úr X.-ben” (tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról).

Szerk. Botka Ferenc, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 1995. 14. jegy. 77.

-63-

felelősségre vonták, vezetőjét, Cserépfalvi Imrét pedig (Bálint Györggyel együtt) 1942-ben hűtlenség és hazaárulás vádjával bíróság elé állították és börtönbe zárták, ahonnan csak kilenc hónap elteltével szabadult.¹⁷²

A fentiek fényében is az orosz irodalom recepciójáról joggal állapítja meg összefoglalóan Széchenyi Ágnes, hogy egyetlen nemzet irodalmának magyar befogadását sem határozta meg olyan mértékben a politika, mint az orosz.¹⁷³ Az ellenséges érzület, a félelem (cári önkényuralom, az 1848-49-es szabadságharc cári csapatok általi leverése, később a bolsevizmus, a bolsevik agitáció és visszatérő elemként a pánszlávizmus) folyamatos kísérőjelensége a befogadási folyamatnak, amelyet sem a kíváncsiság, sem a forradalmi kísérlet iránt érzett rokonszenv nem tudott zárójelbe tenni. Az orosz–magyar irodalmi (kulturális) kapcsolatokat mindvégig erőteljesen befolyásolták az irodalmon (művészeten) kívüli szempontok.¹⁷⁴ Az orosz irodalmi alkotások fogadtatása során a figyelem kevésbé, vagy csak részben volt esztétikai, irodalmi irányultságú, az érdeklődés homlokterében a nemzetkarakter, a néplélek, illetve a politikai berendezkedés és hatása álltak.