2. Az utódlás-kutatás bemutatása
2.1. Utódlás-kutatási irányzatok
Az utódlás-kutatás első lépései az 1950-es évekre nyúlnak vissza. A kutatókat egyre inkább foglalkoztatták azon kérdések, hogy a szervezetek vezetésének átadása milyen hatások nyomán megy végbe, illetve az átadás milyen hatással lesz a szervezet különböző tényezőire. Az 1950-es években kisszámú és kevéssé megalapozott kutatás (Gouldner, 1954; Gordon és Becker, 1964; Dalton, 1959) hívta fel a figyelmet az utódlás kérdésének fontosságára. A kezdeti kutatások főként a vezetésben történő változások azonosításában bizonyultak hasznosnak, azonban többnyire sportcsapatok átadásával és alacsonyabb szintű vezetési átadásokkal foglalkoztak. Brady és Helmich (1984:260) fogalmazta meg először azt a felvetést, miszerint annak ellenére, hogy az utódlásnak szignifikáns hatása van a vállalatra meglepő, hogy ilyen kevés kutató koncentrál erre a területre. Továbbá szerintük ez nemcsak a szervezet tagjaira van hatással, hanem a vállalat gazdasági és politikai környezetére is.
A kutatók a fenti felvetések kapcsán kezdtek el foglalkozni az utódlás egyre sokrétűbb és komplexebb vizsgálatával. Az utódlás-kutatás irányzatainak megközelítését három vonalon vizsgálom:
1. a három alapelméleti modell,
2. az utódlás mint befolyásoló tényező és a folyamatra ható tényezők vizsgálatának integrációs törekvései,
3. az utódlás-tervezés fejlődési folyamata.
A kezdeti kutatások során a három alapelméleti modell felállítása, majd azok ellentmondásainak bizonyítása állt az utódlás-kutatás középpontjában. A három alapmodell
24
a ’common-sense theory’ – józanész elmélet; ’ vicious-cycle theory’ – ördögi kör elmélet,
’ritual-scapegoating theory’ – rituális bűnbakkeresés elmélete. A továbbiakban a három alapelméleti perspektíva bemutatásával folytatom, amelyeket azért tartok fontosnak, mert az utódlás-kutatás alapelméleti modelljeinek tekinthetőek, valamint több éven keresztül a kutatók a modellek által generált ellentétes megközelítéseket próbálták bizonyítani.
A józanész elmélet lényege, hogy a gyenge szervezeti teljesítmény a szervezet vezetőjének leváltását eredményezi (Grusky, 1963). Vagyis az elmélet pozitív kapcsolatot feltételez az utódlás és a szervezet teljesítménye között, így feltételezi, hogy egy szervezet teljesítménye javítható, ha a vezetőt lecserélik. Egy új vezető, új változásokat, tudást és erőforrásokat hozhat a szervezet életébe, ami a szervezeti profitabilitását növelheti (Kesner és Dalton, 1994).
Az ördögi kör elmélet a józanész elmélettel ellenben a negatív kapcsolatot hangsúlyozza az utódlás és a szervezet teljesítménye között (Trow, 1960, 1961). Beatty és Zajac (1987) az elmélet bizonyítása során azt tapasztalták, hogy az utódlásnak bomlasztó hatása van a meglévő munkarutinokra és struktúrákra, ami negatívan hat a szervezeti teljesítményre, ami egy végeláthatatlan spirált hoz létre.
A harmadik alapelméleti perspektíva a rituális bűnbakkeresés elmélete (Lieberson és O’Connor, 1972; Fizel és D’Itri, 1997), amely szerint az utódlásnak nincs hatása a szervezeti teljesítményre, inkább a vezetők hatalma az, ami befolyásolja, hogy maradhat-e az adott pozícióban. Azon vezetők, akik nagyobb hatalommal rendelkeznek, könnyebben találnak „bűnbakot”, akit hibáztathatnak a gyenge teljesítményért.
A fenti három, alapvetően ellentétes eredmény számos kutatás (Salancik és Pfeffer, 1980; Wulf és Stubner, 2008; Brown, 1982) kiindulópontja volt, amelyek az utódlás és a teljesítmény közötti kapcsolatot próbálták bizonyítani, ahogy az a mai napig is történik.
Mindez oda vezetett, hogy az 1990-es évek elejére a kutatási eredmények felhalmozódása, sokszor egymással ellentétes eredményekkel, egy integrációs törekvést indított el.
Kesner és Sebora (1994) kísérletet tett egy egységes modell kialakítására annak érdekében, hogy az ellentétes megközelítéseket integrálja, és felhívja a kutatók figyelmét arra, hogy melyek az érintett és kevésbé érintett kutatási területei az utódlásnak. A szakirodalmi integrációra tett kísérletük eredményeképpen összegezték az utódlással kapcsolatos addigi eredményeket egy jövőbeni egységes modell kialakítása érdekében.
25
Mindezek alapján az utódlás négy fő komponensét különböztették meg: előzmények, maga az esemény, a következmények és a kontingenciák. (7. ábra, Kesner és Sebora, 1994).
7. ábra: Az utódlás- kutatás vizsgált tényezőinek bemutatása (Forrás: Kesner és Sebora, 1994:364)
A fenti négy fő komponens mentén készült el a modell (7. ábra), amelyet mint egységes kutatási modellt „ajánlották fel” a jövőbeni kutatások integráltabb jellegű megközelítéséhez. Integrációs törekvésük mellett arra is felhívták a figyelmet, hogy melyek azok a területek, amelyekkel a kutatók egyáltalán nem, vagy csak kevésbé foglalkoztak. Ilyen tényezők voltak az iparág típusa, a szervezeti kultúra, az utódlás folyamatában a szerepelvárások, a szervezet kora, típusa, valamint a folyamattényezők.
Azt is kiemelték, hogy a szervezet teljesítményével kapcsolatban (a három alapelmélet bizonyítása) már számos eredmény született, és ideje áttérni más utódlással kapcsolatos
ELŐZMÉNYEK ESEMÉNY KÖVETKEZMÉNYEK
26
A szakirodalmi kutatás összefoglalásszerű folytatását Giambatista et al. (2005:963-991) nevéhez köthetjük, aki a legjellemzőbb utódlással kapcsolatos kutatásokat vizsgálta és összegezte 1994-től 2005-ig. A szakirodalmi kutatásokat három részre osztotta, amelyben a már említett komponenseket vette figyelembe: az utódlás előzményei, az utódlás következményei, valamint olyan kutatások, amelyek mindkettővel foglalkoznak.
Giambatista et al. (2005) felhívta a figyelmet az utódlás elméletek legnagyobb hiányosságaira is. A kutatók nem használnak olyan elméleti modelleket az utódlással kapcsolatos vizsgálataikban, amelyek mélyebben és az eddigieknél részletesebben adnának megfelelő választ a kérdéseikre. Olyan elméleti megközelítések említhetők, mint a szervezeti tanulás és adaptáció (Rowe et al., 2005), a változás és inercia (Haveman, 1993;
White et al., 1997), vagy az institucionalista elmélet. Giambatista emellett kiemelte, hogy a KKV-k szempontjából kiemelkedő jelentőségű lenne az utódlás, ezen belül is a vezetés átadásának kérdésével erőteljesebben foglalkozni, hiszen elengedhetetlen az, hogy a vezetők megszerezzék a tudást az utódlás sikeres véghezviteléhez (Giambatista et al., 2005).
Az integrációs törekvések másik képviselője Bocatto et al. (2010), aki Handler (1994) szakirodalmi áttekintése alapján összegezte az alábbiakban (3. táblázat) a legfontosabb kutatási területeket az utódlás-kutatás területén:
Tényező Magyarázat Hivatkozás
Utódlás, mint folyamat
Az utódlás különböző fázisainak áttekintése, az előd és utód szerepeinek azonosítása
(Dyck et al. 2002; Farquhar 1989;
Friedman 1987; Le Breton-Miller et al., 2004; Sharma et al., 2003a, 2003b;
Vancil, 1987) Az alapító
szerepe
Az alapító személyisége és hatása a kultúrára, az üzlet fejlődésére, a vezetői stílusára és nehézségek az utódlás tervezés során és a vezetői szerepátadásban
(Astrachan és Kolenko 1994; Davis és Harveston 1999; Lansberg 1988;
Longenecker és Schoen 1978; Sharma et al., 1996; Sharma és Rao, 2000);
Az új generáció perspektívái
Az utód felkészítése, a kapcsolat minősége az átadó és átvevő között, üzleti készségek, tapasztalat és elkötelezettség
(Chrisman et al., 1998; Handler 1992;
Ibrahim et. al, 2001; Sharma et al. 2001;
Wang és Poutziouris 2003);
Többszintű elemzések
Különböző rendszerek szempontjából történő vizsgálat: család, tulajdonlás, piac, különböző érintettek perspektívái
(Churchill és Hatten 1987; Davis és Tagiuri 1989; Fiegener et al. 1994, Fox et al., 1996; Lansberg 1988);
A hatékony utódlás jellemzői
Sikeres utódlás faktorai
(Barach és Ganitsky 1995; Davis et al., 1997; Morck és Yeung, 2004; Morris et al. 1996; Sharma et al., 1997; Wang et al.
2004).
3. táblázat: Utódlás-kutatás területei (Forrás: Boccatto et al., 2010:499)
27
Az utódlás-kutatás fő irányzatainak számbavétele szintén felhívó jellegű volt, hiszen több figyelmet kaptak azon területek, amelyeket a kutatók eddig érintettek, valamint azok, amelyek kevéssé kutatottak. A 3. táblázat alapján láthatjuk, hogy a kutatások főként az utódlás folyamat-modelljeinek, az előd és utód jellemzőinek és a hatékony utódlásnak a komponenseire helyezték a hangsúlyt. A jelenlegi utódlás-kutatás főként két áramra oszlik, egyrészt az utódlás mint szervezeti funkció megjelenésére és annak főbb gyakorlataira;
másrészt az utódlás szervezeti teljesítményre gyakorolt hatásának vizsgálatára.
Az utódlás mint szervezeti funkció megjelenése az 1980-as évekre tehető, ahol az utódlás-tervezés mint az utódlás egyik sikerfaktora jelent meg a kutatók munkáiban, és azóta is az egyik központi kutatási téma (amely ugyan továbbfejlődött az utódlás-menedzselése felé és számos amerikai vállalat tanácsadási üzletágává vált). Mehrabani és Mohamad (2011), illetve Kim (2010) az utódlás-tervezés kutatási irányainak áttekintését foglalja össze, amelynek rövid eredményei az 4. táblázatban láthatóak, kiegészítve az azóta eltelt időben történt kutatások saját összefoglalásával (Mohamad: formázatlan, Kim: dőlt, saját: félkövér-dőlt )
Időszak Kutatás tárgya Hivatkozás 1950-1959 Elő-kutatások Christensen (1953)
1960-1969 Trow (1961)
1970-1979 Coleman és Reilly (1970)
1980-1989 Utódlás-tervezésre való igény megjelenése
Carnazza (1982), Rhodes és Walker (1984), Friedman (1984, 1986), Mahler és Graines (1983,) Zaich, 1986, Hall (1986)
1990-1999 A hatékony utódlás-tervezés és annak eleminek feltárása
Zajac (1990), Eastman (1995), Davis és Harveston (1998), Kesner és Sebora,1994;
2000-2009 Utódlás menedzsment és integráló jellegű kutatások az utódlás-tervezésben
Baruch (2000), Huang (2001), Lynn (2001), Charan et al. (2001), Rothwell (2005), Byham et al. (2002), Kim (2003), Conger és Fulmer (2003), Hunte-cox (2004), Dingman (2006), Krauss (2007), Fancher (2007), Groves (2007), Mandy (2008), Kasper (2008), Cheryl (2009), Rothwell és Kazanas, 2003, Shen és Cannella, 2003
2010-2013 Jó és rossz gyakorlatok az utódlás-tervezésben és -menedzsmentben
Zhang és Rajagopalan (2010), Cascio (2011), Stadler (2011), Zepeda et al. (2012), Lussier és Sonfield (2012), Kansal (2012), Dai et al (2011) 4. táblázat: Utódlás-tervezéssel kapcsolatos eredmények összefoglalása (Forrás:
Mehrabani és Mohamad, 2011; Kim, 2010; Saját szerkesztés)
Ahogy az 4. táblázat is mutatja, az 1980-as években a kutatók az utódlás-tervezés fontosságát hangsúlyozták, illetve megjelenését a szervezetek körében. Ekkor még pontosan nem tudták mit is kell tartalmaznia, vagy pontosan miről is kell szólnia az utódlás-tervezésnek. Mindezek után a fő kutatási irány a hatékony utódlás-tervezés
28
tényezőinek meghatározására helyeződött, ahol főként a tartalmi jellegű tényezők azonosítása volt a cél. Későbbiekben már az integráló jellegű mind tartalmi, mind pedig a hatékonyság tényezőjét lefedő kutatások születtek, illetve megjelent az utódlás-menedzsment, mint szervezeti funkció is. Jelenleg a kutatások főként a tervezés és menedzsment főbb sikertényezőinek jó és rossz gyakorlatokkal történő tesztelését helyezik a középpontba.
Az utódlás-kutatás irányzatainak számbavétele alapján elmondhatjuk, hogy míg a kezdeti alapmodellekkel foglalkozó kutatások még a mai napig is próbálják azonosítani az utódlás hatását a szervezeti teljesítményre, addig számos felhívó jellegű integrációs törekvés született már az utódlás komplexebb vizsgálatára. Az integrációs törekvések ugyan kiemelik az utódlás folyamatának részletesebb vizsgálati igényét, és a különböző kontingenciák befolyásoló hatásának vizsgálatát, azonban a kutatók erre kevéssé koncentrálnak. A jelenlegi utódlás-kutatási irányzatok számbavétele alapján elmondhatjuk, hogy az utódlás-tervezés mint szervezeti funkció megjelenése egyre erőteljesebben kerül a kutatások középpontjába, holott sokszor még az alapvető fogalmi tisztázások sem egységesek.
Kutatásom során a fenti irányzatok közül, az utódlás folyamatának integráló jellegű megközelítését választottam, amelynek során az utódlási folyamat egy fontos aspektusát a vezetés átadását és az azt befolyásoló tényezőket tárgyalom részletesen.