Képes Júlia fordítása
1.Miután Dinas várába jutott, Gyötörte, sürgette a szerelem, Hiszen eltöltött annyi sok napot, S Izoldát nem láthatta sohasem;
Azonnal egy küldöncöt hívatott, Menjen Tintagelbe egyenesen, Mert nem bírja ki a gyötrelmeket, Ha nem küldhet neki üzenetet.
Amikor a királyné észbe vette,2.
Hogy Trisztán ott van azon a vidéken, A hírvivőt azonnal visszaküldte,
Kérve Trisztánt, hogy hozzá visszatérjen.
Így Trisztán máris útra kelt sietve, Hogy minél elébb kedveséhez érjen.
Nem volt ember, ki jöttét tudta volna, Egyedül csak Aranyhajú Izolda.
3.Mikor Trisztán úr kedveséhez indult, Otthon hagyta kiváló fegyverét,
Nem vitt mást, csak a lándzsát és a kardot, Melyet Morganától kapott elébb;
Ezeket viselte csupán a bajnok, S ezek okozták később végzetét.
Trisztán Szép Izoldához érkezett Lándzsával, melynek vége mérgezett.
1 http://www.classicitaliani.it/trecento/morte_tristano.htm
159
In: La joie des cours. Red: Krisztina Horváth, Budapest, 2012. ELTE Eötvös Kiadó. /Tálentum 9./ 159–167.
4.Nagy volt az öröm és a vigalom, Melyben Trisztánék ideje telik:
Egész éjjel egymás karjaiban Mulattak ők, egészen reggelig.
Márktól vigan lehetnek biztosan:
Mert Trisztán ottlétét nem sejthetik:
Úgy rendezték, hogy senki meg ne sejtse, Hogy ott van Trisztán, nehogy elveszejtse.
5.És jött a reggel, mikor Trisztan úr Izoldával múlatta idejét,
Keze alatt halkan pengett a húr, Izold’ táncolt, s élvezte a zenét A gaz Alibruno arra vonul, Hallván a zajt, amikor odaért,
Megállt az ajtónál, s meglátta Trisztánt, Elindult, s Márk királyhoz ment, de tüstént.
6.És így szólt Márkhoz: „Nemes, jó uram, Trisztán Izoldával vigadozik,
Most is épp az ő szobájába’ van, Koronád nem félik, s nem tisztelik.”
Márk elsápadt e hírnek hallatán, A szíve pedig kínokkal telik, És így szólt: „Siratom életemet,
Immár látom, hogy Trisztán nem szeret.”
7.Márk király nem késlekedett tovább, Odament, és a szoba ablakán Izoldával látta Trisztánt magát, Lándzsával megszúrta baloldalán.
A gonosz döfés szívébe talált, Összerogyott, hogy föl se kel talán;
Márk, látva hogy ott fekszik megsebezve, Távozott az ablaktól nagy sietve.
160
t r i s z tá n h a l á l a
8.Érezte Trisztán, hogy meg van sebezve, Izoldához hát így szólott zokogva:
„Ó drága hölgyem, lásd, emígy végezem be!”
Izolda állt csak, könnyét egyre ontva:
„Szörnyü félelem költözik szivembe, Ó jaj, én szerencsétlen!” ezt zokogta.
Kisvártatva elvitték tőle Trisztánt, És Dinas kastélyába vitték aztán.
9.Mikor Dinas várába érkezett, Szivet szorongatón kiáltozott:
„Ó, hogy ilyen szerencsétlen legyek, Érzem, hogy kisvártatva meghalok!
Márk olyan galádul megsebezett, Ha Isten nem segít, más úgyse fog.”
Dinas és Sagremor kínnal tele Zokognak, és szemük könnyel tele.
10.Trisztán úrhoz Dinas és Sagremor Hivat orvosokat, tudósokat, De a sebbel egyik se boldogul, Az pedig egyre bűzlik és rohad.
A sok-sok báró már mind elvonul, Vele csak a két hű barát marad, Dinas és Sagremor, kik bánatára
Vigaszt nyújtanak, s nem hagyják magára.
Amikor a hírt meghallotta Márk,11.
Hogy Trisztán ilyen szörnyü állapotban Van, és haldoklik szinte már,
Míg Izoldához ment, így szólt magában:
„A régi béke vége visszaáll,
És biztonságban leszek udvaromban,”
S azt mondta csellel: „Trisztán elveszett;
Ő bírta, jól tudom, szerelmedet.”
t r i s z tá n h a l á l a
161
A királyné hallgatja szavait,12.
Semmit se szól, zokog keservesen, Márk király pedig nem bánja, amit Tett, szidalmazza Izoldát igen, A királyné halni kívánkozik,
S szól: „Ha meghal Trisztán, nagy gyász leszen:
Szeretete tisztességet adott A halála pedig gyalázatot.”
13.Izolda áll, szivében gyötrelem, Előtte Márk, keservesen zokogva;
Szivét a bánat rágja már igen, Kívánja. mit tett, bár ne tette volna, Így szólott: „Királyném, úgy hiszem Amit tettem, országunk bánni fogja, Ha Trisztán meghal, mit sem tehetek.”
S ontotta a keserű könnyeket.
14.Trisztán haldokolva feküdt ágyon, Dinashoz pedig így szólt: „Drága társam, Menj Márkhoz el, ki nékem jó királyom, Jöjjön el, hogy még utoljára lássam:
Indulj hamar, hogy életben találjon Mert az erő kimegy belőlem lassan.
Hogy mielőtt bevégzem éltemet, Jöjjön el Márk, s lássa a végemet.”
15.Bánkódott nagyon Dinas s Sagremor, S elindultak, hogy hívják Márk királyt:
Jöjjön Trisztánhoz, mert ő haldokol, És a király azonnal lóra szállt, Átkozta mind, ahol ellovagolt Míg elhaladt a Tristo Passonál:
„Ha Trisztán meghal, úgy a koronád Gyalázatot hoz népedre, s reád.”
162
t r i s z tá n h a l á l a
16.Márk a kastélyba érve odament, A szobába, ahol Trisztán feküdt;
Márk zokogott s panaszkodott igen, Miközben átkozták csak mindenütt;
Gyertyát gyújtott, hogy világos legyen, Arca színe olyan, akár a föld;
Trisztánhoz megy, s köszönti őt zokogva, És Trisztán pedig nevetve fogadja.
17.Mikor látta Trisztán: Márk odaért, Ágyából mindjárt felkelni akart, De a kínoktól csaknem elalélt, A lélegzete pedig elakadt,
Úgy, hogy ágyában felülni se bírt, Szólt halkan: „Bizton jól érzed magad, Hisz halálomat mindig is akartad, S Morgana lándzsájával nékem adtad.”
18.Zokog a király a bárók előtt,
És így szól: „Fiam, bocsáss meg nekem, Olyat vétettem ellened előbb,
Hogy boldog többé nem leszek sosem.”
Míg mondta ezt, bánata egyre nőtt, Mindkét szeméből könnye folyt igen, Hogy a jelenlévők apraja-nagyja
Látván könnyeit, mind Trisztánt siratja.
19.Trisztán felelt: „Ne sírj, Márk, arra kérlek Hanem inkább kicsit vigasztalódj, Ám kérek tőled egy nagy szívességet:
Azt, hogy Izoldát hozzám visszahozd.
Kérlek, küldj érte, hogy a feleséged Meglátogasson engem végre most, Hadd lássa, mint ér véget életem.”
Szólt Márk: „Hírnököm érte küldetem.”
t r i s z tá n h a l á l a
163
20.S küldöncöt küld nejéhez Márk király, Kérve őt: jöjjön Trisztánhoz hamar.
Izolda könnye ömlik, el nem áll, Mikor hallja, a küldönc mit akar,
„Ó, bár hozzám is jönne a halál!
Trisztánnal Izolda is véle hal:
Te meghalsz, én életben maradok, S élve minden órában meghalok.”
Amikor a kastélyba érkezett,21.
Szivet szorongatóan zokogott, Feldúltan állt a többi hölgy között, Fájdalmát látva mind sírva fakadt.
És szenvedése percről-percre nőtt, Míg ájultan a földre nem rogyott, Majd Trisztánhoz zokogva odament, Bánkódott mindkettő keservesen.
22.Így szólt Trisztán, mikor meglátta őt:
„Drága királyném, fénylő csillagom, Magamban alig érzek már erőt Közel van már halálom, jól tudom.”
Izolda, hallván mit mondott előbb, Kétségbeesve Trisztánra zuhan, Kinek oly nagyok ettől kínjai,
Hogy nem tud mozdulni, sem szólani.
23.Fekszik az ágyon eszméletlenül, Miközben Izoldát karjába tartja;
Nézi Márk, szíve bánatba merül, Szemükre nem veti, elmúlt haragja, Trisztán, kit rég minden szó elkerül, Felkiált, hogy félelmet kelt a hangja:
„Most, hogy közel tudom halálomat, Hozzátok pajzsomat és kardomat!”
164
t r i s z tá n h a l á l a
24.Elhozták sírva mindkettőt neki, – A pajzsot is – és mindenki zokog,
Trisztán a kardot kezébe veszi, S így szól hozzá, sohajtva egy nagyot:
„Kedves kardom, dicsőséggel teli, Nem voltunk külön egyetlen napot Sem, de itt maradsz, míg én elmegyek, Többé veled nem okozok sebet.”
25.Majd Trisztán pajzsát a kezébe fogta Bár ereje fogyott szemlátomást:
„Kedves pajzsom, köszönöm neked,– mondta – Kivédtél oly sok halálos csapást.
Utoljára ölellek két karomba!
A lélegzetem gyöngül egyre, lásd.”
Aztán fejére vette a sisakját,
Az emberek egy emberként siratták.
26.Majd Sagremorhoz szólt: „Kedves barátom, E földi létből ha eltávozom,
Camelotba menj, siratva halálom,
Artúr királyhoz, s mondd, hogy rá hagyom Minden fegyverem, melyek hét határon Oly híresek, ám kérem őt nagyon:
Hallja halálom hírét Camelot De mindenekelőtt jó Lancelot.”
A királyné, hallván mindezeket27.
Így szólott: „Trisztán, mindenem, szivem, Hogyha meghalsz, élnem hogy is lehet?
Hisz nélküled ugyan mi lesz velem?
Istenre kérlek, hadd menjek veled!
Testem nyugtot már nem lelne sosem, Mert élve nélküled csak haldokolna Gyötrelemben és kínok közt Izolda.”
t r i s z tá n h a l á l a
165
28.Trisztán pedig azt mondja mindezekre:
„Kedves hölgyem, meghalok biztosan.”
Izolda arcán tenger könny pereg le, És Trisztánt átöleli hosszasan.
Trisztán halála közeledik egyre, Izoldát öleli, oly szorosan,
Hogy mindkettőnek a szíve szakad meg, És egymást átölelve így halnak meg.
29.Mikor Márk látja: Trisztán és Izolda Eltávozott immár véglegesen.
A földi létből, szomorúan mondja:
„E gyászos eset nagyon fáj nekem.”
Mindenki csak hallgatta őt zokogva, S mintha az Ég is sírna odafenn, Mindenki a halálukat siratta, Sűrű könnyeket ontottak miatta.
30.Mindenki gyászol és bánatba van Trisztán s Izolda halála miatt.
A sírkövük díszítve gazdagon, (Hogyha mit erről mondanak, igaz), Díszítése csupa ezüst-arany,
És rajta ekként szól a felirat:
„Itt nyugszik Trisztán, s véle szép Izolda, Ahogy az írás és Lucano mondja.”
A La morte di Tristano a Trisztán-legenda egy viszonylag kevéssé ismert olasz fel-dolgozása 14. századból, szerzője ismeretlen. Mint az a címből is kiderül, nem az egész történetet dolgozza fel, hanem egyedül Trisztán halálát. Forrásai vitatot-tak, ám közvetlen forrása valószínűsíthetően a Tristano Riccardiano volt2 – a két műben történet több ponton megegyezik. A közvetett forrás a Tristran en prose lehetett. Trisztán halála itt egész másként történik, mint az ófrancia verses töre-dékekben, ahol a főhősbe lándzsát döfő személye többnyire nincs is nevesítve : a főhőst Márk király döfi le Morgana mérgezett lándzsájával (a Tristano Riccar-dianoban ez így hangzik : „d’una lancia avvelenata, / che Morgana li avea data”–
2 http://www.liberliber.it/mediateca/libri/l/leggenda_di_tristano/la_leggenda_di_tristano/pdf/la_
166
t r i s z tá n h a l á l a
figyelemre méltó, hogy a prózafeldolgozásban ez egyértelmű rímpár !), mikor az titokban meglátogatja Izoldát, és együtt zenélnek – ám a király kezdeti örömét később felváltja az őszinte megbánás (ez az előbb említett olasz forrásban is így történik). Végül teljesíti halálra sebzett öccse kívánságát, és Izoldáért küldet.
Trisztán halálos ágya mellett ott van két jó barátja, Dinas és (az állítólag magyar királyi atyától származó) Sagremor, akik kérésére utoljára odahozzák neki fegy-verét. A történet végén Trisztán és Izolda egymást átölelve együtt halnak meg.
Ebben a feldolgozásban tehát Fehérkezű Izoldának nem jut kulcsszerep Trisztán halálával kapcsolatban, illetve a Trisztán halálában nem is jelenik meg – a Tris-tano Riccadianoban igen, és első megjelenése érdekes az, hogy amikor Szőke Izoldát Márk toronybeli börtönbe zárja, Trisztán azonban halálos sebe kap, ezért Fehérkezűhöz fordul, aki szintén ért gyógyításhoz. A feltehetően közös forrás miatt a Tristano Riccardiano története erősen emlékeztet a Malory-féle feldol-gozásra (Bár Trisztán anyja meghal annak születésekor, az apa életben marad, a mostohaanya Trisztán életére tör, ám a főhős kegyelmet kér neki ; egy másik nőügy miatt örök harag Márk királlyal, Fehérkezű szerepének „ellágyítása”).
A mű 30 nyolcsoros strófából áll, melyek rímképlete : abababcc. Az utolsó sorá-ban forrásként egy bizonyos Lucanóra hivatkozik, ám nem tudni, hogy ez a mű valóban létezett-e.
Képes Júlia
167
t r i s z tá n h a l á l a