Jeney Zoltán fordítása
AU HAULT SOMMET de la haulte montaigne Ne fait pas bon maison edifier,
Que li grant vens ne la gaste et souspraingne ; Ne ou bas lieu ne la doit pas lier :
Car par eaues pourroit amolier Le fondement et perir le merrien ; Nulz ne se doit ne hault ne bas fier : Benoist de Dieu est qui tient le moien.
Es grans estaz est haulte honeur mondaine Qu’Envie tend par son vent trebuchier ; Et la s’endort chascuns en gloire vaine, Mais en ce cas chiet honeur de legier ; Du hault en bas le convient abaissier, Et lors languist quant il dechiet du sien ; Telz haulz estas sont de foible mortier : Benoist de Dieu est qui tient le moien.
Ou lieu trop bas qui est assis en plaine Ne se doit nulz tenir pour mendier, Car povreté est reprouche certaine,
Et si n’est homs qui vueille au povre aidier ; Fay ta maison en un petit rochier
Ne hault ne bas, et la vivras tu bien : En tous estas vueil dire et enseignier : Benoist de Dieu est qui tient le moien.
168
In: La joie des cours. Red: Krisztina Horváth, Budapest, 2012. ELTE Eötvös Kiadó. /Tálentum 9./ 168–175.
A NYURGA HEGY ködbe vesző fokára Szép házikót nem jó építeni,
Hisz ott a szél éjjel-nappal cibálja.
A lenti völgy se jó terep neki, Mert ott a nagy árvíz kikezdheti Az alapot, s kimossa a talajt.
A fönt s a lent egyként vésszel teli, Áldja az Ég azt, ki középre tart.
Az úri főt e világ megcsodálja, De a bukást száz irigy élteti, S aki hiún vész öncsodálatába, Becsületét könnyen elvesztheti.
Aki lovát magasra nyergeli,
Lehull, s zokog, hogy ménje elinalt.
A földi rang hitvány és egyszeri, Áldja az Ég azt, ki középre tart.
De homlokod se verd az út porába, A koldulót a jónép megveti,
Hisz a szegényt, ki nem szegény, utálja, S míg fintorog, nem tud segíteni.
Egy házikó kis dombon édeni,
Se völgy, se hegy nem hozhat semmi bajt, Ezért a bölcs fennhangon hirdeti:
Áldja az Ég azt, ki középre tart.
169
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
RENART JADIS que grant faim destraignoit Pour proie avoir chaçoit par le boscage, Tant qu’en tracent dessur un arbre voit Un grant corbaut qui tenoit un frommage.
Lors dist Renars par doulz humble langaige :
« Beaus Thiesselin, c’est chose clere et voire Que mieulx chantes qu’oisel du bois ramage. » On se deçoit par legierement croire.
Car li corbauls le barat n’apperçoit, Mais voult chanter ; po fist de vassellage, Tant qu’en chantant sa proye jus cheoit ; Renart la prist et mist a son usaige ; Lors apperçut le corbaut son dommaige, Sanz recouvrer perdit par vaine gloire ; A ce mirer se doivent foul et saige :
On se deçoit par legierement coire.
Pluseurs gens sont en ce monde orendroit Qui parlent bel pour querir adventaige ; Mais cil est foulz qui son fait ne congnoit, Et qui ne faint a telz gens son couraige ; Gay contre gay doivent estre en usaige ; Souviengne vous de la corneille noire De qui Renars conquist le pasturage : On se deçoit par legierement croire.
De chien qui mort de cheval qui rue, De saige foul et d’omme lunatique, D’yvre varlet et d’enrraigié qui tue, Et d’ennemi privé et domestique, De doulz parler et de langue qui pique, De peuple esmeu, d’ire de grant seignour, De juge chault, de femme de folour Se doit garder toute personne saige, D’omme esbarbé, de convoiteux pastour, Car de tout ce ne vient fors que dommaige.
170
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
JÓ RÓKA ÚR, egy szép nap éhesen Zsákmány után kajtatott a bozótban, Kószálva így meglátta hirtelen, Hogy fönn a fán holló ül jóllakottan, S csőrében egy sajt van. Köszönti nyomban:
„Holló komám, elterjedt a vidéken, Hogy a rigót lefőzöd szép dalodban.”
Csalódik az, ki túlzottan hiszékeny.
Az ostoba holló hát lelkesen
Dalba fogott, de nagy sikert azonban Más nem hozott, mint hulló sajtja lenn:
Hisz Róka úr örült, s befalta szótlan.
A károgó látta, mekkora gond van, S érti ma már, a hívság bére szégyen.
Bölcs és bolond, ezt vésse észbe gyorsan:
Csalódik az, ki túlzottan hiszékeny.
E földtekén jár-kel sok szemtelen,
Ki jól beszél, s így dúskál nagy vagyonban.
Tükörbe még ki nem nézett sosem, Az nagy szamár, s hisz bármit elvakultan.
Csak a rigó tud fütyülni rigósan, A lecke ez a holló esetében,
S hogy Róka úr jártas a csízióban:
Csalódik az, ki túlzottan hiszékeny.
Morgó kutyát, és paripát, ha bokros, Őrült tudóst, és minden sültbolondot, Részeg inast, késsel kézben ha futkos, Rosszakarót, saját fészkére rontót, Szép szavakat, és kaján gúnyolódót, Csürhét ha zúg, és fortyogó urat, Dúlt döntnököt, nőt, ha botot ragad, Nyúzott pofát, s bugrist, ki trónra vágyna, Jól elkerül, ki bölcs szavamra ad,
Hisz mindezek nagy bajt hoznak nyakába.
171
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
Du cochelet tournant, de besague, De .II. langues que corps en soy applique, Du temps soudain et de tempest de nue, Du mal qui point et d’avoir bourse ethique, De povreté qui est paralitique,
De mauvais vent, de cheminée a plour, Et de maison quant il degoute autour Et par dedenz, car lors chiet le muraige, Se gart chascun et de perilleux jour, Car de tout ce ne vient fors que dommaige.
D’aler aussi quant il vente par rue, Afin qu’on n’ait sur sa teste une clique D’une tuile qui est tost descendue, Ou cheminée, ou pierre qui desclique, De mauvais pont et de rompue dique, Et de puces qui font trop de dolour, De mauvais vin, de trop chaut, de froidour, Et de souris qui rungent le fourraige
Quant l’en se dort nous gart Dieux, par s’amour, Car de tout ce ne vient fors que dommaige.
L’ENVOY
Prince de Pui, gardez vous de le brique De ceuls qui font aux compagnons le nique, Quant l’argent ont ravi par leur langaige, Dont ilz ont fait chaperon autentique ; De vo pouoir eschivez leur pratique, Car de tout ce ne vient fors que dommaige.
IL A A PRAGE trois citez Et mainte grant et noble eglise, Et gens devoz, dont je les prise ; A messe oïr sont exitez.
Il a a Prage trois citez
Et mainte grant et noble eglise.
172
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
Kétélü kést és szélkakast, ha hangos, Csúf kéthegyű nyelvet, bősz méregontót, Vad széllökést, vihart, mi szembe csapdos, Rossznyavalyát, túl nagy vásári kontót, Nélkülözést, ész és izom lebontót, Metsző szelet, kürtőt, ha kint szakad, Rossz kalyibát, hol áznak a falak Kívül-belül, s félő, rádől az ágyra, Kerüljön el, s igyon, ha tűz a nap,
Hisz mindezek nagy bajt hoznak nyakába.
Ha szél fütyül, az utcán jó, ha gondos, Ne úgy tegyen az életére pontot, Hogy tégla hull, vagy valami kormos Kémény, s cserép zuhan fejére pont ott.
Ingó hidat, gátat, mit víz lebontott, Bolhát, ha csíp, s fájdalmasan harap, Rossz cefre bort, nagy hőt, fagyot, havat, Egereket, mik mindent összerágva Pusztítanak, kerül az okosabb,
Hisz mindezek nagy bajt hoznak nyakába.
AJÁNLÁS
Nagy Vers-Ítész, hallja, mit esdve mondok, Kerülje azt, ki sok pajtást hagyott ott, Bár őneki pénzt adtak szép szavára, Mely szavakért, babért kaphat a homlok;
Kergesse el, ki nyelvével vagyont lop, Hisz mindezek nagy bajt hoznak nyakába.
PRÁGA három községböl áll, Van ott nem egy szép székesegyház,
S bennük hitbuzgó népeket látsz, Misére mind sietve jár.
Prága három községböl áll,
Van ott nem egy szép székesegyház.
173
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
Es moustiers, sur tous les autelz Sont prestres faisans le servise, Peuple partout et sanz faintise ; Il a a Prage trois citez
Et mainte grant et noble eglise, Et gens devos, dont je les prise.
174
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
Klastromok oltárainál
Sok derék szerzetes hozsannáz, Egy emberen sincsen kegyes máz.
Prága három községböl áll,
Van ott nem egy szép székesegyház, S bennük hitbuzgó népeket látsz.
175
e u s ta c h e d e s c h a m p s v e r s e i
k o r o M Pa y k l á r a*
„hét csöpp Vér e elcsöppeNt, ar aNY tálba felVettéK”
Gr á l-Mo t í v u Mo k
a z a r c h a ik u s n ÉPi i M á d s áGo k Ba n
Az elmúlt évtizedek nagy felfedezései közül, melyek a magyar tudományosság, közelebbről a humán tudományok terén történtek, számomra a legnevezete-sebb az archaikus népi imádságok világának napfényre kerülése, Erdélyi Zsu-zsanna kutatásainak köszönhetően. Az „incognita spiritualia”1 olyan távlatai nyíltak meg ezekkel, melyek egészen új jelenségekre hívták fel a szellemi néprajz, a középkorkutatás, a vallástörténet, a nyelvtörténet és több más tudomány kuta-tóinak figyelmét. Ráadásul mindaz, ami a magyar anyagban felszínre került, hatalmas távlatokba illeszkedik: számtalan szállal kapcsolódik különféle eredetű mítoszokhoz és irodalmi hagyományokhoz. Ezek közé tartozik a Grál-legenda is. Ilyen módon egy új kutatási terület nyílt meg, mely egy ma is élő magyar nép-költészeti műfajtól a középkori francia irodalom felé vezet. Ennek fontosságára Erdélyi Zsuzsanna sokszor, nyomatékosan felhívta a figyelmet kötete beveze-tésében és az egyes imákhoz fűzött jegyzeteiben.2 „Ez a Grál-kérdés nem hagy nyugodni” – írja egy alkalommal.3 Legfőbb ideje tehát, hogy megpróbáljunk szembenézni a teendőkkel. Ezek közül első az, hogy számba vegyük és áttekint-sük a gyűjtött anyagban föllelhető elemeket, a szerző ide vágó megjegyzéseit, s legalább körvonalazzunk néhány kérdést e különleges téma kapcsán. Annál nagyobb örömmel teszem ezt, mert a jelen ünnepi kötet olyan szakember szá-mára készül, akinek a szemléletében a nyelvtörténet, az irodalomtörténet és a művelődéstörténet szorosan összefonódik, s akinek szívügye és munkaterülete a középkori magyar–francia kapcsolatok vizsgálata.4
* Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
1 Vö. Pais Dezső, Korreferátum Erdélyi Zsuzsanna előadásához. Ethnographia 1971, 364–367.
2 Vö. Erdélyi Zsuzsanna, Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Harmadik, bővített kiadás. Pozsony, Kalligram, 1999, 38–40, 163–167, 876–879. (Az utóbbi két rész a 20. és a 265. számú ima jegyzete.)
3 I. m. 878.
4 Vö. Bertényi Iván – Szabics Imre, Címer. Magyar Nyelv 1969: 451–454; Imre Szabics, De Peire Vidal à Bálint Balassi, Études sur les contacts poétiques franco-hongrois du Moyen Âge et de la Renaissance.
Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2003, Uő, Influences wallonnes et lotharingiennes sur les toponymes et le lexique hongrois. A Herman Ottó Múzeum évkönyve 46, Miskolc, 2007, 535–542.
176
In: La joie des cours. Red: Krisztina Horváth, Budapest, 2012. ELTE Eötvös Kiadó. /Tálentum 9./ 176–185.