Egyéb tanúsítványok, átírások

és négy végrendeleti végrehajtója nyugtatják Olasz Bálintot és feleségét, Zalai Jánost és feleségét és Hosszú Tamás pécsi polgárokat, hogy kifizették Szabó Márton izdenci pol-gárnak járó tartozásukat, akitől korábban különböző árukat vettek hitelbe.⁸²⁸ De ha mégsem sikerült az adósságot megfizetni, akkor az adós ingó és ingatlan vagyonából kellett a hitelezőt kielégíteni.⁸²⁹

hogy az asszony első férjétől, Marton Miklós örvéndi jobbágytól való gyermeke, János az asszonytól az örvéndi tiszttartó által elkobzott javak negyedrészét jogosult megkap-ni.⁸³⁹ Ez tehát tanúsítvány jogos birtoklásról.

Közismert forrástípus a céhszabályzat. A céhek működési szabályaikat maguk állapították meg, de azt a felügyeletüket ellátó városi testületnek vagy magának a föl-desúrnak jóvá kellett hagynia.⁸⁴⁰ A legkorábbi általam ismert mezővárosi céhszabály-zatnak a podolini csizmadiáké tekinthető, akiknek a német nyelvű szabályait a város 1415-ben erősítette meg.⁸⁴¹ (Az első debreceni céhszabályzat régebbi, de azt a földesúr adta ki.) Gyakran már működő szervezetek szabályait vették át. A Gömör megyei Csetneken két konfraternitásról van tudomásunk, a kovácsok 1448-as és a vargák 1501-es céhéről, amelyek voltaképpen vallásos t1501-estvérületek voltak (égi patrónusuk Szent Jakab és Szent Miklós). A konfraternitásoknak a városi elöljáróság adta szabályait mindkét esetben a földesurak, a Csetnekiek erősítették meg.⁸⁴² Ezek a rimaszombati céhlevelekkel mutatnak rokonságot.⁸⁴³ Désen 1500-ban a sószállító tutajosok (kormanisták) céhmestere, Szabó János kérte a várostól a dési Szűz Mária és Szent Mik-lós oltalma alatt álló kalandosok céhe (kalendatus) szabályainak megerősítését.⁸⁴⁴

Az 1526 előtti fennmaradt céhlevelek számát tekintve a vizsgált forrásanyagban Debrecen a rekorder. Összesen öt céhszabályzata, céh-szabadalomlevele maradt fenn az 1440–1489 közötti időszakból.⁸⁴⁵ Az 1440-es az 1398-as földesúri (Monaki Sándor és Debreceni János) a gubacsapóknak adott céhlevél átírása. Ez az első ismert mezővárosi céhszabályzat. A szűcsök céhlevelét 1449-ben már a város állította ki, megszabva szer-vezetüket és kötelességeiket.⁸⁴⁶ 1482-ben a homokutcai takácsok kapják a fentebb emlí-tett árusítási engedélyt, 1486-ban a szabók erősíttetik meg királyi privilégiumlevelüket a várossal. 1489-ből tudunk (igaz, csak kora újkori magyar fordításban) a kovácsok és szíjgyártók céhleveléről. 1519-ben a város a szabók 1486-os privilégiumát záradékkal látja el, mivel leesett a pecsétje.⁸⁴⁷

Céhek peres ügyeiben a mezővárosi tanács mint felügyeleti szerv volt illetékes.

Székelyvásárhelyen 1513-ban a szabó céh mesterei panaszt tettek Bárdosi Gergely el-len, hogy kontárként mégis a mesterséget űzi, pedig nem tanulta ki. Bárdosi azzal véde-kezett, hogy jóllehet a mesterséget in aliquo loco notabili nem tanulta, de a mesterségbe mint örökségbe jutott Rudas Benedek szabómester özvegyének, Erzsébetnek a kezével.

Mivel a városban is elfogadott szokásjog, hogy aki valamelyik mesterember lányát fele-ségül veszi, azt apósa halála után a mesterség jogának fele megilleti, a másik felét pedig a céhtől megválthatja, ezért ő jogszerűen dolgozik.⁸⁴⁸ Noha a város Bárdosi javára ítélt, a céhmesterek az udvarhelyszéki kapitányok és bírák elé fellebbeztek, akik 1514-ben a város döntését megváltoztatva Bárdosit marasztalták el. Ebbe Bárdosi nem nyugodott bele, és kétségbe vonta a céhszabályzat érvényességét, így az ügy az alvajda után Szapolyai János erdélyi vajda elé került. A felperesek igazolták Segesvárról átvett céh-szabályzatuk hitelességét, és kölcsönösen tisztító esküt tett mindkét fél: a szabók arról, hogy a szabályzatot a per kezdete előtt hozták és hogy nem Bárdosi ellen, nem az ő

839 Várad 9. (1470): DL 29297

840 TÁRKÁNY SZÜCS 1981 (2003), 61–62. A céhszervezetről általában: uo. 60–65.

841 Podolin 1. (1415): ZsO V. 6.

842 K^OLLMANN 2003, 36–38. és 39–40.

843 K^OLLMANN 2003, 41.

844 Dés 16. (1500): Szolnok Doboka III, 14–15.; Vö. TÁRKÁNY SZÜCS 1981 (2003), 674–675. (fuvarozás, tutajosok)

845 Debrecen 1–2., 4., 9–10., 12.

846 Debrecen 2. (1449): DF 278806.

847 Debrecen 1–2., 4., 9–10., 12.

848 Székelyvásárhely 2. (1513): SzO V. 49–51., DF 261211.

rára állapították meg, Bárdosi pedig arról, hogy nem a szabályzat ellen, hanem csak személye miatt tiltakozott. Így Szapolyai a céhszabályzat helyességét elismerte, viszont felmenti Bárdosit, de kötelezte a céhszabályzat betartására. Az ítéletlevél végén a céh-szabályzatot is átírta, így maradhatott fenn.⁸⁴⁹

Árusítási engedélyeket is adott ki a mezővárosi testület. Debrecenben a takácsok számára 1458-ban kiadott céhprivilégium szerint mivel őket más városokban megakadá-lyozzák a szűrposztó kicsiben történő árusításában, ezért Debrecenben más ne árusíthas-son kicsiben a takácsokon kívül szűrposztót, csak egész végekben.⁸⁵⁰

Désen 1465-ben a városi magisztrátus és a sókamaraispán előtt a vargák kérvé-nyezték, hogy engedjék nekik a város főterén az árusítást. Ezért a sarukészítők helyét adják nekik, a mészárszék mellett, annak hosszában, a tető alatt árulhatnak. Az okleve-let a sókamaraispán és a városi esküdtek közösen adták ki.⁸⁵¹ A rendelkezés minden jel szerint tartós volt, mivel sokkal később is, 1618-ban a főtér egy részét Varga-piacnak nevezik.⁸⁵²

A település saját, közcélokra (működésre) fordítható vagyona, amelyet szokás-jogi alapon, hallgatólagosan birtokolt, a mezőváros „köztulajdona”. (Ezek például az újkorban a következők lehetnek: faluháza, kocsmák és mészárszékek, községi malom, komp, pellengér, csőszház, községi és mezei közutak, gátak, közkutak. A templom, te-mető, iskola a reformációig rendszerint egyházi kezelésben áll, a plébánia vagyonához tartozik.)⁸⁵³ A vizsgált forrásanyagban mutatóba egy-két adatot találunk. 1346-ban a Zágráb megyei Jasztrebarszka oklevelében említik a mezőváros közerdőjét, amely a mezőváros tartományában Felsődubraván (in Superiori Dubrava Machkovacz) található.

Ezt a magisztrátus egy csoportos adományozás egyik elemeként a helyi Szentlélek-egyháznak adja át, úgy, hogy a faizás és a makkoltatás szabadsága továbbra is fennáll-jon.⁸⁵⁴

A barcasági Prázsmáron 1498-ban viszály támadt a mezőváros és egy polgára, Schyle Simon között, aki a Goszmar utcában folyó patak forrását elfoglalta, azt állítva, hogy a telkén ered és az ősei öröklött birtoka. A mezőváros szerint a patak és a forrás a városé, azt már réges rég megváltották az utcabeliek hasznára és esetleges tűzoltásra.

Mindenkinek szabad bejárása van a forráshoz, ráadásul a forrás melletti házat kötelesek gerendákkal az esetleges áradások miatt megerősíteni. A város által kihallgatott tanúk egybehangzóan állították, hogy a forrás pro utilitate rei publicae szolgál, és hogy körü-lötte négy lépés távolságban tilos építkezni és ültetni, ennek jeleként a forrás körüli fá-kat bevágással megjelölték, és amikor egyszer valaki pajtát épített, azt a község ezért le is rontatta. Simon Brassó városához fellebbezett, majd mielőtt perre került a sor, ki-egyezett a prázsmári tanáccsal, és lemondott minden esetleges birtokjogáról azzal a fel-tétellel, hogy a forrás körüli földet veteményeskertnek használhassa.⁸⁵⁵ A város vízhez való hozzáférésének biztosítása máshol is fontos volt: 1444-ben Torda városa azzal a kikötéssel adományozott halastóhelyet Pogány Miklós polgárnak, hogy a városi gulyák és nyájak szabad itatása biztosított maradjon.⁸⁵⁶

849 Uo. Az egész ügyet taglalja: B^ÓNIS J. 2004, 479.

850 Debrecen 4. (1458): Balogh István: Oklevél közlés. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1938, 96–

98. (latinul és XVII. századi magyar fordítás), DF 278868.

851 Dés 3. (1465): UB Sieb. VI. 3443., DF 261193.

852 SZABÓ T. 1937, 6

853 T^ÁRKÁNY S^ZÜCS 1981 (2003), 521–522.

854 Jasztrebarszka (1346): DF 230401.

855 Prázsmár 2. (1498): DF 247083. és 286733.

856 Torda 2. (1444): DL 62829.

A malomhely kijelölése is a város joga volt. 1490-ben Dés város magisztrátusa a helyi ágostonos kolostor szerzeteseinek kérésére a kolostor fenntartására és élelmezésé-re az elpusztult malmuk újbóli felépítéséélelmezésé-re malomhelyet jelölt ki a Szamos partján.⁸⁵⁷

A szepes-gömöri bányavidék bányavárosaiban, leginkább a rozsnyói város-könyvben többször találkozunk a valódi bányavárosok mintájára tárószemlével és bá-nyafoglalási engedéllyel. A foglalást, bányafoglalást a városi tanácsnak kellett engedé-lyeznie. A bevallást a városkönyvbe jegyezték be.⁸⁵⁸ Ezt a városi tanács a bányamester-rel együtt tárószemlével kötötte össze, ti. a helyszínen ellenőrizték a bányászatot, ennek alapján engedélyezték a bánya művelését.⁸⁵⁹

A mezővárosi működés harmadik nagy csoportja az adószedés, adóügyek. Ezek nem derülnek ki a vizsgált forrásanyagból, csak mutatóba akad egy-kettő. A földesúri adó ügyében Mezőtúr 1500-ban írt urának. Eszerint a dica extraordinaria kivetésében készségesek voltak, így Fokorai Bertalant és Kalmár Osvátot kivéve mindenkire kivetet-ték 20 forint bírság megfizetésének terhe alatt. Ezt a kettőt választották meg a feladatra.

Végül ők ketten nem tették le az esküt, ellenálltak, nem voltak hajlandók elvégezni.

Mivel az ügy még nincs elintézve, nem akarják uruk haragját magukra vonni, ezért megbírságolták őket, de azok a pénzt csak az úr kezébe hajlandók lefizetni.⁸⁶⁰

A településnek lehetett külön adószedője is, de hogy ez a közösség által válasz-tott vagy a földesúr, illetve a tiszttartója által megbízott személy volt, nem lehet eldön-teni. Eddig egyetlen adatra bukkantam a szerémségi Atya esetében, ahol a kilencedszedők (nonatores) a város elöljáróságának tagjai közül kerülhettek ki, és saját pecsétjük is volt.⁸⁶¹

Varasdon Brandenburgi György földesurasága alatt az 1510-es évek derekától épült a városfal. A városi magisztrátus Pangracius Jägerperger helybeli építőmesterrel szerződött a munkálatok elvégzésére. Jägerperger regisztrumát (kiadási naplóját) mutat-ta be, ennek alapján számolt el 1516-ban 190 forintmutat-tal, 1518-ben 311 forintmutat-tal, és 1519-ben 254,90 forinttal, amit a királyi adókból és más forrásokból adtak neki a városfal építési munkálataira. Kiadásai a kőtörést, faanyagot, ácsmunkát, lakatosmunkákat egy-aránt érintették, továbbá saját salláriumát is felszámította. A német nyelvű elszámolási nyugtákat minden alkalommal esküdt is ellenjegyezte és a város kisebb pecsétjével erő-sítettek meg.⁸⁶² A városfal még 1524-ben is épült: Brandenburgi György őrgróf jóváírt bizonyos városi adósságokat, úgy, hogy a beszedett összeget a város falainak és tornyá-nak a beépítésére használhatták fel.⁸⁶³

Szécsi Dénes esztergomi érsek, egyúttal a komáromi vár zálogbirtokosa nevében kért 1440-ben Váradi Benedek győri és pozsonyi kanonok, valamint Vécsi Péter a po-zsonyi várnagy embere Komárom városától a popo-zsonyi polgárok számára vámmentes-ségi igazolást. A magisztrátus ezért tanúsítja, hogy minden pozsonyi kereskedőnek, il-letve a pozsonyi vásárba menőnek a Pozsonyból Várkonyon, Csöllőn, Csallóközön,

857 Dés 12. (1490): KÁDÁR 1882, 23–24., eml.

858 DF 286515. Vö. T^ÁRKÁNY S^ZÜCS 1981 (2003), 583.

859 K^OLLMANN 2003, 87–88.

860 Túr 8. (1500): DL 56316.

861 Atya 1. (1518): DF 285330.

862 Varasd 10. (1516): DF 267570, fol. 4rv. ... applicuit Nicolaus Oberdelych ac Simon Iglar signeta eorum consueta a lateribus sigilli civitatis. 12. (1517): uo. 5r. ... ac signetis Ambrosii Carnificis ac Jüne Choch consignatis. 13. (1519): uo. 5v. ... pro maiori cautela Iacobus Stattner ac Valentinus Hungarus iurati duo sigilla eorum consueta apposuerunt.

863 Varasd 17. (1524): DL 38087.

Vágközön át Komáromba, innen Tatára és Környén át Székesfehérvárra menő útvona-lon mindkét irányban szabad menetelük volt..⁸⁶⁴

A mezővárosok és falvak, bár elvileg nem voltak jogi személyek, de a gyakor-latban, szokásjogi úton vagy hallgatólagos elismeréssel működtek az újkorban is.⁸⁶⁵ A késő középkorban ez még inkább érzékelhető. Ennek jó példái a kölcsönlevelek. A Hont megyei Bát elöljárósága például 1457-ben Budán vett fel egy budai zsidótól kölcsönt, uzsorakamatra, az arrestatio lehetőségét is vállalva.⁸⁶⁶ A Sopron megyei Bánfalva föl-desurától, Sopron városától vett fel kölcsönt 1467-ben. Az oklevélen kelethely nincs feltüntetve, de egy soproni tanácsos és a soproni jegyző pecsétjével erősítették meg, tehát Sopronban kelt.⁸⁶⁷ Még érdekesebb a Kőrös megyei Rojcsa esete: 1429-ben három rojcsai esküdt a rojcsai prédiális nemesek és ispánjuk, János számára 50 dénármárkát adtak kölcsön egyhónapos visszafizetési határidővel. A kölcsönt felvevők azt is vállal-ták, hogy amennyiben a visszafizetést elmulasztanák, a tapalóci várnagy fizesse meg, és ezért ugyanennyit hajthat be az adósoktól. Az utólagos rájegyzés szerint a következő napon a kölcsön összegét még 10 dénármárkával megtoldották.⁸⁶⁸