3. A FORRÁSANYAG TAGOLÓDÁSA ÉS VIZSGÁLATA

3.3. A VIZSGÁLT OKLEVELES ANYAG MEGOSZLÁSA ÉS JELLEMZ Ő I

3.3.4. Nyelvek, nyelvi tagolódás

Az 1330-as évek bővülése nyilván az I. Károly által a megelőző két évtizedben végbevitt rendteremtés és konszolidáció következménye. Ez előbb a Hegyalján és Fel-ső-Tisza-vidéken, majd a következő évtizedben az egész országterületen tükröződik, bár 1340-től is akadnak még évtizedes hiátusok. Az 1410-es évtized emelkedése érdekes, mert az országos trend csak az Alföldön és a Dunántúlon képeződik le, noha a Felső-Tisza-vidéket és Erdélyt leszámítva mindenütt emelkedést látunk. A jelenségre itt sem politikatörténeti magyarázat kínálja magát, bár számolhatunk Zsigmond király 1405-ös várostörvényeinek154 kedvező hatásaival és a különböző vásártartási privilégiumok gaz-daságélénkítő hatásával is. Azt lehet inkább mondani, hogy a településhálózatra mint rendszerre egyszerűen saját korábbi állapota volt hatással: a hirtelen bővülés a megelőző időszak erőgyűjtését követően következett be.155 Ekkorra épül ki, „telik meg” a közép-kori Magyarország, ettől az időszaktól kezdve működik minden tekintetben nyugati minták szerint, és igazából ennek egyik kísérőjelensége a városi írásbeliség megnöve-kedése is. (A városok közötti levelezés hektikus viszonyok között persze nagyobb tö-megű lehetett, de ezek a dokumentumok éppen tartalmuk miatt kevésbé őrződtek meg mint a (birtok)jogi tényt rögzítő darabok.)

Az 1450-es évtized országos kiugró eredménye (94 darab) és a következő három évtized átmeneti visszaesése jól magyarázható a régiók figyelembevételével. Az 1450-es évek ugyan polgárháborús korszakba (1440–1462) 1450-esnek, de 1454–1457 között az V.

László király pártján álló zsoldosok által ellenőrzött felső-magyarországi területek és a török által járt déli végek kivételével béke volt. A Dunántúlon és Szlavóniában ekkorra már lezárultak a harcok – az oklevélszám növekedése éppen ezen a két területen és az Alföldön szembetűnő. Az 1460-as évek átmeneti visszaesését és az 1470-es évek utána következő emelkedését azonban csak az Alföld követi szorosan. Az északi régiók okle-vélszáma csak a hetvenes években, a gömör-szepes-sárosi térségben pedig csupán a nyolcvanas években kezd el emelkedni. Az északnyugati régióban részint a néhai V.

László pártján álló zsoldosok, majd a cseh háborúk, a szepes-sárosi területen pedig az 1470-es lengyel betörés, majd az 1471-es lázadás és vele járó újabb lengyel betörés okozhatott nyugtalanságot. 1460–1490 között több évtizedes csökkenés jelentkezik a Dunántúl és Szlavónia esetében is. Ezt Mátyás király osztrák háborúival, illetve a török fenyegetéssel is összefüggésbe hozhatjuk. Erdély viszont éppen a hatvanas években korszakos csúcsot ér el, bár a hetvenes években ott is van egy évtizednyi visszaesés – talán az 1467-es erdélyi lázadás következményeként –, utána viszont folyamatosan nő az oklevélszám. Mindez mégis azt tükrözi, hogy a városi írásbeliségre elsősorban saját korábbi állapota, fejlődése hatott, a köztörténeti eseményekkel nem állt közvetlen össze-függésben az egyes települések belső íráshasználatának intenzitása. A zűrzavaros belpo-litikai helyzet sokkal kevésbé érintette érzékenyen a lokális hivatalos írásbeliséget mint a központi kormányzati szerveket, bíróságokat vagy a megyéket. Erre példaként a Dó-zsa-féle parasztháború éveit is idézhetjük, amivel kapcsolatban kimutatható, hogy annak évében, 1514-ben vagy utána sem csökken egyik régióban sem az oklevélszám, pedig tudjuk, hogy a parasztháború egyik legfontosabb társadalmi bázisát éppen a mezőváros-ok jelentették.

kommunikációban más nyelvekkel is találkozunk: némettel, szláv („cseh” és horvát) nyelvekkel és a kora újkortól a magyarral. Mindegyik nyelvben közös, hogy egyrészt a latinhoz képest kevésbé „intézményesült”: később jelenik meg és térben is részleges, másrészt, hogy a magyart leszámítva mindegyik használatára a szomszédos területek anyanyelvi írásbelisége hat mintaként.156 Az alábbiakban az írásbeli nyelvhasználat tér-beli-időbeli kereteit vázolom, ennek illusztrálására készült a Német és szláv nyelvű me-zővárosi kiadványok 1526-ig című mellékelt térkép is.

Az általam vizsgált forrásanyag túlnyomó többsége, 80%-a latin nyelvű. A latin szerepe kizárólagos az Alföldön, a Felső-Tisza vidéken és Erdélyben is, itt annak elle-nére, hogy az erdélyi szászok német írásbelisége a XV. század első felében már jelent-kezik, nem bukkantam német nyelvű városi oklevélre.157

Német. A magyarországi német nyelvű írásbeliség megjelenése az Alsó-Ausztriával közvetlenül szomszédos nyugat-magyarországi térségben kezdődött és tér-nyerésében az itteni két legjelentősebb város, Sopron és Pozsony játszott szerepet.

Előbbinek 1352-ből, utóbbinak 1360-ból ismert az első oklevele.158 A belső ügyvitelben használatos városkönyveket a két városban a XIV. század végétől, illetve a XV. század elejétől már németül vezették, Selmecbányán is 1400 körültől német a városkönyvi be-jegyzések többsége.159 A vizsgált forrásanyag német nyelvű darabjainak megoszlása ehhez illeszkedik. A német nyelvű kisvárosi oklevelek legelőször a Dunántúlon jelen-nek meg az 1380-as évtizedben. (Levél/Kaltenstein falu 1381, Kőszeg 1382). A követ-kező évtizedből csak latin átírásban ismerjük Csepreg német oklevelét. 1408–1409 tájá-ról maradt fenn az első városnak írt levél, amelyet Locsmánd magisztrátusa írt Sopron-nak. Az 1410-es évtizedben az oklevélszám 10-re, majd az 1420-as években 19-re ug-rik, köszönhetően a nyugati határszél városai, elsősorban Kőszeg és Kismarton Sopron-nal folytatott megélénkülő levelezésének. Ekkor indul meg az északnyugati régió német nyelvű kiadványainak sora (Zsolna 1421, Dévény 1427). Felső-Magyarországon a gömör-szepes-sárosi térség első kiadványa, a podolini csizmadia céh alapítólevele 1415-ből valójában kivételes: a helybeli csizmadiák nevében kelt oklevelet Podolin vá-rosa csak záradékkal és pecséttel látja el.160 A német oklevelek folyamatos sora egy év-tizednyi szünet után csak Gölnicbánya Pozsonyhoz (1436), majd Kassához (1438) inté-zett leveleivel veszi kezdetét. A borsod-abaúj-zempléni terület a német nyelvű térség széle. Az első darab csak 1442-ből való (az észak-zempléni Sztropkó levele Bártfához), és itt gyakorlatilag Sztropkó az egyetlen település, amely a latin mellett németül is leve-lez. A Hegyalja szőlőművelő vidéke egyöntetűen a latin írásbeliségen áll, a sárosi vá-rosokkal is latinul leveleznek. (Abaújból ismerjük ugyan Gönc illetve a nem is a Hegy-aljához tartozó Szepsi egy-egy Kassához írt német levelét, de csupán a korszak legvégé-ről, a XVI. század második és harmadik évtizedéből.) A német használata később és nyilván stájerországi hatásra jelentkezik Szlavóniában. 1504-ből Krapinának három

156 SOLYMOSI 2011, SZENDE 2009, magyarul: SZENDE 2011.

157 SOLYMOSI 2011, 489. de SZENDE 2000, 51 már 1419-re teszi az első német nyelvű nagyszebeni kiad-ványt.Vö. BERGER I 1986, XX, 1. tábla: a besztercei levéltárban őrzött iratok mennyiségi és nyelvi meg-oszlása (1203–1570). 1203–1300: 12 tétel, 100% latin, 1301–1400: 48, 98% latin, 4% magyar (hamis vagy utólagos), 1401–1500: 371, 98% latin, 2% német, 1501–1520: 319, 98% latin, 2% német, 1521–

1530: 545, 91% latin, 9% német, 1531–1540: 245, 92% latin, 8% német, 1541–1550: 542, 90% latin, 8%

német, 2% magyar, 1551–1560: 615, 82% latin, 9% német, 9% magyar, 1561–1570: 980, 69% latin, 22%

német, 9% magyar.

158 SOLYMOSI 2011, 486. Szende 2000, 50. szerint az első városi oklevél 1319-ben kelt Pozsonyban, ez egy olyan magánoklevél, amelyet a város pecsétjével erősített meg, de szövegileg nem a város kiadványa.

SOLYMOSI 2011, 487.

159 SOLYMOSI 2011, 488.

160 Podolin 1. (1415): ZsO V. 6.

német nyelvű ingatlan-adásvételi oklevele ismert, a többi mind Varasd város kiadványa 1510–1524 közöttről, Brandenburgi György földesuraságának időszakából. (Ezek az őrgróf levéltárában maradtak fenn; a nyugatabbi stájer területek városai jelenthették a mintát.)

Mennyiségét tekintve a német nyelvű anyag 205 darabot számlál; ez az összes oklevél 18%-a. Időbeli arányait tekintve számuk főleg a Sopronnak küldött leveleknek köszönhetően az 1450-es évtizedben ér el egy országos köztes csúcsot (27 darab), majd harminc-negyven éven át kisebb a fennmaradt kiadványok száma. 1470 és 1500 között például nem ismerünk dunántúli német kiadványt (viszont ekkoriban válik rendszeressé és folyamatossá például a Felvidéken Gölnic városkönyvének vezetése 1480-tól és az időszak végén Szomolnoké is az 1421–1450 utáni hiátust követően 1498-tól). A korszak vége újabb fellendülést mutat; az 1520–26 közötti fél évtizedből megint 25 darabot is-merünk. A teljes német anyag majdnem egésze nagyobb városhoz intézett, főleg adós-ságügyre vonatkozó levél; más típusú ügy csak elvétve akad. A levelezésben viszont – ahogy Szende Katalin több alkalommal is rámutatott – fontos a kommunikációs partner:

a címzett nyelvismeretéhez és elvárásaihoz való alkalmazkodás.161 Ez azt jelenti, hogy a valóságban a német nyelv helybeli használata részlegesebb lehetett, például, hogy a belső ügyekben nem ezt a nyelvet használták, hanem a latint. Ebből a szempontból az ország területén a szlavóniai Krapinától Sopronon, Pozsonyon, Zsolnán és Bártfán át Varannóig terjedő német „kifli” helyett a belső területek szórványanyaga a különösen érdekes. Ezek olyan települések, ahol – bár kétségtelenül létezett német nyelvű lakosság is –, a németet csak a nagyobb városokkal folytatott levelezésre „tartották fenn”: Ma-gyaróvár, Komárom, Nagymaros és Vác. Ezek legtöbbje a Pozsony–Buda közötti vízi és szárazföldi útvonal mellett feküdt, és Pozsonyhoz, illetve Selmecbányához intézett német nyelvű leveleket ismerünk tőlük – vagy csak kizárólagosan, vagy latin nyelvű kiadványaik mellett.162 (Visegrád a XV. század végén Bártfával már latinul levelez.)

Valószínűleg a Buda városához írt levelek egy része is német lehetett, de ezek közül semmi sem maradt ránk. Selmecbányának egyébként – ugyanúgy mint Sopronnak – a vele folytatott levelezésben németet használó település-holdudvara volt. Külön „szi-get” a Délnyugat-Dunántúlon Pécs, ahonnan Bécshez szóló német nyelvű leveleket is-merünk egy Pécsre elszármazott polgár végrendeletének végrehajtásáról. Ezeket Kubinyi András és Petrovics István is elemezte.163 Fontos vonás, hogy a középkor vé-gén német nyelvet használó kisvárosok legnagyobb része a középkori Magyar Királyság azon régióiban van, amelyek 1526 után a Habsburg-monarchia részei lettek. Így a XVI–

XVII. századi német nyelvű forrásbővülésnek ezek szerint megvoltak a maguk késő középkori alapjai.

Cseh. Jóval kisebb területen, a Nyugat-Felvidéknek a Morvaországgal szomszé-dos vidékein figyelhető meg szórványosan a magyar kutatásban Kniezsa István nyomán egyszerűen cseh nyelvűnek, a szlovák kutatók által inkább szlovakizált cseh, ó-cseh nyelvűnek nevezett írásbeliség.164 Ennek központja az 1310 körül alapított Trencsén megyei Zsolna volt. Innen való a legrégibb cseh nyelvű oklevél, amelyet a zsolnai örö-kös bíró (advocatus) adott ki (1381).165 A többnyelvűségnek és nyelvváltásoknak tükre a zsolnai városkönyv (Kniha Žilinska). Ebbe a magdeburgi jogkönyv szövegét

161 SZENDE 2001, 52–53. SZENDE 2009, 2011 is!

162 Magyaróvár: DF 243175 (1438–1444 k.), Komárom: DF 239740 (1439), Nagymaros (Maraw): DF 241719 (1437), Vác: DF 235575 (1516) és DF 234960 (1520). Csak az utóbbi kettő Selmecbányához, a többi Pozsonyhoz.

163 Kubinyi Pécs, Petrovics cikke ugyanebben a kötetben.

164 FÜGEDI BOTTLÓ 1952, 161–163. (A vonatkozó összefoglaló Kniezsa István munkája.) SOLYMOSI 2011, 494.

165 SOLYMOSI 2011, 495. Chaloupecký nyomán; ezt nem tekintettem városi oklevélnek.

ték be elsőként, 1378-ban, németül. Az 1386-tól kezdődő bejegyzések kezdetben csak latin nyelvűek, 1403-tól vegyesen latin és német nyelvűek. Az első cseh bejegyzés 1417-es, majd hosszú szünet után, miközben a kb. 1430 és 1450 közötti időszakban ismét csak latin bejegyzések vannak, 1453-tól folyamatossá, majd 1462-től kizárólagos-sá válik a cseh nyelv használata. 1473-ban a jogkönyv cseh fordítákizárólagos-sát is elkészítik.

Mindez jól leképezi a város német és szláv vezetőrétegének kiegyenlítődéséről, majd a szláv elem megerősödéséről való ismereteinket.166 Ezzel szemben, ahogyan Solymosi László is rámutat: a város oklevelei és levelei ugyanebben az időben zömmel latin nyel-vűek, csupán két német és 1472-ből egy cseh kiadványát ismerjük.167 A cseh belső hasz-nálatának magyarázata, hogy Sopronhoz hasonlóan, ahová egy kivétellel ausztriai terü-letről érkeztek a városi jegyzők,168 a két ismert zsolnai jegyző mindegyike morvaorszá-gi,169 az írásbeliség nyelve is átvétel, mégpedig Kniezsa szerint a Husz-féle nyelvi re-form előtti, kettősjeleket használó és mellékjeleket nem ismerő cseh nyelvállapoté.170 Cseh nyelvű kiadvány Zsolnán kívül az 1460-as évtizedtől 1526-ig összesen 9 darab van. Ebből 6 darab levél – három Nagyszombathoz (Beckó 1508, Kiszucaújhely 1518, Trencsén 1526), egy Pozsonyhoz (Trencsén 1461), egy Zsolnához (Kiszucaújhely 1479), egy pedig a földesúrhoz címezve (Varin 1485) –, továbbá egy ingatlan-adásvételi oklevél (Zsolna 1472), egy tanúsítvány (Varin 1479) és egy ítéletlevél (Nagybiccse 1484).171 Mindegyik település Trencsén megye területén fekszik, noha a címzettek na-gyobbrészt délebbiek; Trencsént és Zsolnát leszámítva a többi négy településtől kizáró-lag ezeket a cseh nyelvű kiadványokat ismerjük, ráadásul Beckót kivéve Zsolna helyi, 10-15 km-es piackörzetén belül találhatóak. Egyedül Trencsén lóg ki az összképből. Itt az írásbeliségből a német elem teljesen hiányzik, a szláv viszont inkább csak szórvá-nyosnak mutatkozik. A trencséni városkönyvben ugyanis az 1476–1524 között bejegy-zett 50 szöveg a legutolsó, cseh nyelvű kivételével kizárólagosan latin. A cseh nyelvű-ség tehát szűk körű, az országos gyakorlat szempontjából erősen partikuláris.

Horvát. Jelenlegi tudásunk szerint a horvát nyelv városi írásbeliségben a ma-gyarhoz hasonlóan a 16. században jelent meg.172 Az általam vizsgált forrásanyagban a Zágráb megye Száván túli részén fekvő Bović és Sztenicsnó esetében felbukkant négy, 1500–1513 közötti mezővárosi oklevél, amelyet a horvát tengermelléken használt nem latin betűs, hanem a cirill ábécé rendszeréből származó glagolita írással jegyzetek le.

Közülük kettő adásvételi oklevél, egy egyezséglevél, egy pedig csonka. Létüket a hor-vátországi és tengermelléki okleveles gyakorlat beszűrődésének tekinthetjük, bár a ben-nük alkalmazott terminológia részint német (burgar [Burger], rigtar [Richter]), részint magyar eredetű (aldomaš [áldomás]).173 Mindez a magyar gyakorlat szempontjából eg-zotikusnak minősíthető, bár nem nélkülöz bizonyos tanulságokat, mert éppen az oklevél szerkezete, a formulahasználat tekintetében szinte teljesen azonos, azt leszámítva, hogy német mintára a glagolita oklevelek is egyes szám első személyben kezdődnek többes szám első személy helyett.

A nyelvi áttekintés végén ki kell térnünk a magyar nyelvre, pontosabban közép-kori előfordulásának hiányára is. Solymosi és Szende nyomán két okcsoportra

166 KŽ, SOLYMOSI 2011, 495.

167 SOLYMOSI 2011, 495.

168 HÁZI 1956

169 SOLYMOSI, 2011, uo., . BADA 2005, 188.

170 FÜGEDI BOTTLÓ 1952, 163–164.

171 DL 17302, 45991, 46852 és 73150. = FÜGEDI BOTTLÓ 1952, 24–5, 28–30, 51–4, 81–2, továbbá DF 243641, 274732, 279906 és 279943.

172 SZENDE 2011, 23.

173 aldomaš, burgar: Sztenicsnó 1–2. (1504, 1513); rigtar, tret zlati dobrig pinez: Acta Croatica 236.

(jasztrebarszkai uradalom 1534.)

tunk rá. 1. A latin nyelv írásbeli használatának magas intézményesültsége. Ez a nyelv a jogi tartalmakat egységesen fejezi ki, használata magától értetődő a központi hatalom, a kormányzati szervek és bíróságok számára, hiszen anyanyelvi különbségek nélkül min-denkihez egyformán eljut. Mivel a hazai jogfelfogás nem ismerte el autentikusnak a magánoklevelet és a közhitelű írásbeliség letéteményesei egyházi intézmények: a hiteleshelyek nem tértek át vulgáris nyelv használatára. 2. A külföldi minta hiánya és presztízsokok (alárendelt szerep). A magyar nyelv használhatósága a jogi magánírásbeliség hiányában és a más nyelvű népesség által lakott területek miatt korlá-tozott, letéteményesei a helybeli közeg, a városok lennének. Ezeknek az írásbelisége időben az utolsó az államhatalmi intézményrendszer kiépülését követően, ezért a latin túlsúlyához igazodtak. Ráadásul a magyarországi városhálózat legfontosabb elemei fő-leg német elittel bírnak, tehát ha egy kisebb város nagyobb várossal levelez, akkor presztízsokokból németül ír, amennyiben tud. Amennyiben nem, akkor pedig latinul, más lehetőség, Zsolna cseh példáját leszámítva, nincs. Ez nem jelenti azt, hogy a ma-gyar ne lett volna alkalmas a jogi írásbeliségre, egyszerűen csak a középkor végén nem volt írásbelileg „bevett”. (Az egy másik, és egyszer még külön vizsgálatot is megérő kérdés, hogy a középkorvégi latin nyelvű hivatalos írásbeliség egészében, így a mezővá-rosi kiadványokban is a települések magukat általában magyar nevükön nevezik meg, sokszor annak ellenére, hogy magyar ajkú lakosságuk nem jelentős.)174 A magyar nyel-vű levelezés robbanásszerű elterjedését (divatossá válását) követően nem sokkal, a XVI.

század derekától a hivatalos írásbeliségben is megjelenik a magyar nyelv. Jó példa erre az 1548-tól induló debreceni városkönyv.175 Az okleveles formulák tekintetében – minthogy a jog szempontjából változás nem következett be – a magyar teljesen a latint tükrözi vissza, éppen ezért analógiaként is jól használható. Talán éppen ezért keltezhette felfedezője a 1572-es ungvári oklevelet eredetileg 1512-re, de Zalaegerszeg XVII. szá-zad eleji városi kiadványainál is az az érzésünk támadhat, mintha száz évvel korábbi latin oklevél magyar fordítását olvasnánk.176

In document Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Lakatos Bálint Péter (Pldal 35-39)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK